Tizenhárom éve, amióta csak megvan a mi kis szűk körű, apró, jellegtelen, ám mindannyiunknak annál otthonosabb és hónapról hónapra várt, nóném klubunk, azóta a veteránjármű-beszerzés csúcspontja mindenkinek az a pillanat, amikor az új vas begördül a plénum elé egy hó utolsó péntekjének estéjén.

Kap ilyenkor tulaj és gépe hideget-meleget, dicséretet és leszólást meg beszólást. No problem, itt senkitől nem fáj a kritika, hozzáértő emberek beszélgetnek olyan dolgokról, amit hobbiból űznek évek óta, és tudják - legközelebb az övéké lesz leszólva, feldicsérve. Ez a jó itt, nincs köntörfalazás, minden vélemény közelebb visz ahhoz, amerre lépni kell az adott autóval, motorral, nem tökkelütött pojácák, hozzá nem értő, elvakult ficsúrok és szemellenzős típus- és márkarajongók társasága ez, hanem a régi idők gépeiért és egyéb fellelhető nyomaiért rajongó, jó néhány begőzölt alaké. Szeretem, klub nélkül lehet, hogy feladnám a veteránozást. legalábbis már közel sem érdekelne annyira.

Mivel egy ideje már a velem Domsjőt megjárt Sipos úr is jár, sőt, egyszer korábban Vályi Pista kolléga is bedugta az orrát (de lehet, hogy már kétszer is), ezért most úgy határoztunk, hárman vonulunk be a klubba, munka után, Dezsővel, tőlem indulva.

Nyolckor gurultunk a Karasna elé a Lehel téren, és ezzel még a korábban érkezők közé tartoztunk. Bent, a boltban, ami egy ideje klubhelyiségünk is, a többiek valami filmet néztek (gondolom), de Dezső erős konkurenciának bizonyult. Kitódultak. Kinyittatták. Beültek, jobban mondva, betódultak. Szaglásztak. Fetrengtek. Jól érezték magukat.

Mi kint beszélgettünk Dani barátommal a kocsi előtt, mondtam is neki - Dezső most jött meg, ide, a családhoz, igazából ezekben a pillanatokban veszem birtokba, most válik magyar autóvá. Egy veteránautó megvétele ugyanis sohasem instant boldogság, legalábbis azoknak nem, akik felfogják, mibe csöppentek. Heteken, hónapokon, olykor éveken át kerülnek felszínre taposóaknák, egy frissen vett veteránautóban utazni kicsit olyan, mint újonnan keletkezett vulkanikus szigeten hagyni az egyetlen mobiltelefonunkat a Csendes-óceán közepén, és szörfözni indulni a cápauszonyok közé. Lehet, hogy nem történik semmi, de kicsi az esélye. Egy veteránautóval fél-egy év eseménymentes együttélés után tud boldog lenni valaki, persze csak ha a kezelendő kis hibák számát leszorítja húsz alá, a nagyokét egy környékére. Dezsővel azért ittam párszor előre a medve bőrére. Voltam miatt boldog voltam az elmúlt hetek során is, például

- kicsit akkor, amikor megjavítottuk a feszültségszabályzót, és elindultunk Domsjőből,
- kicsit még akkor, amikor Svédországban úgy tűnt, bírni fogja az utat,
- szemernyit jobban akkor, amikor Bálint fiammal hazafelé autóztunk vele a Karesztól, megjavított motorral,
- meg még amikor Norbit oviba vittem vele a hétfői, tízéves a TC-fotózás előtt,
- de a klubban igazán, nagyon, felszabadultan. Rózsaszín felhőn lebegtem, egy Scorsese-filmben innentől már csak lefelé vinne a sztori sodra.

De félre a nyálas szentimentalizmussal, mert már a billentyűzetem is nyúlkál a Zewa Softis felé, inkább nézzük, mi történt.

A Merci belsejének az állapotától, minőségétől mindenki odáig volt, hiszen sokszor már tízéves autóban sem találni annyira eredeti és megkímélt utasteret, mint amilyen Dezsőé. A korróziómentesség, a motorhang, az ajtócsukódás, a csomagtartó szűzies állapota is  elismerő hümmögést váltott ki.

Viszont mi ez a szörnyű fényezés, hüledeztek. És a krómok, pláne a spiáter alkatrészeken levő holdkráterek? És mi lesz a csomagtartó gumikéderével, ami porlik? Meg a hátsó ajtókéval, amik szintén szakadtak? Még jó, hogy az elsőkön tűrhetők.

Simon Laci is megérkezett, ő még régebben veteránszakértett vizsgán, végignézte. Egy fényezés mindenképpen kell, mert nem patinás az autó, hanem ráfújkált. Kéderek szintén. Kipufogó ne legyen rozsdás. Díszlécek kerüljenek el az Everlinghez, majd tegyem őket vissza (megvan mind, épp ezen a héten vettem egy vagyonért patentot hozzájuk). Hűtéscsövek, hűtő, termosztát mind fekete volt, vissza kéne csinálni, mert így natúr rézben baj lesz belőlük, meg kéne gumibak is a motorház-fedélnek. De például az első ütközőt hagyhatom esetleg kicsit pattanásosan, hiszen az nettó patina, abba nem illene belekötnie senkinek. Futóműalkatrészekről, fékcsövekről takarítsam le az alvázvédőt. Hű, de jó az alja, meg a többi is, ezen nincs rozsda, olyan nagy baj nem lehet - zárta az inspekciót.

Aztán befutott Szilvási Peti, akinek négy Pontonja készül éppen. Na és, más meg kocsmázni jár. Ja, természetesen egyszerre. Ha tudom, és merem nézni a netet, ezt az autót én is megveszem, kezdte ezzel, miután kezet ráztunk. Jé, és ebben épek a szellőzőrendszer papundekliből készült kürtői? Tudod, hogy általában egyikben sincsenek meg? Utángyártják őket ugyan kisebb vagyonért pléhből, de akkor mindig búgnak a menetszéltől, mert a papundeklinek rezgéscsillapító szerepe is van.

Sajnos ő sem tudta megmondani, hogyan jön ki a műszer a falból, pedig egyszer már én is két órát elkínlódtam vele a garázsban, mert a nem működő sebességmérő miatt ki kéne cserélnem a spirált. Sose fogott még ki rajtam autó egy egyszerű műszercsoport-kivétellel. Dezső az első. Kiakasztottam ugyan hátulról a két, nagy, szemmel láthatóan az egység bent tartására való rugót, de hiába toltam, meg se moccant. Szerintem valami nagyon durva dologgal beragasztották, ez lesz.

Dani barátom a klubon egy listát is átadott - megrendelte a cuccokat Németországból, lesz motortartó bakom, váltógombom (a mostani repedezett), csomagérgumim, ezek már biztosan. És jött árajánlat egy rakás egyéb cuccra is.

Közben négyesével váltották az emberek egymást a Ponton ülésein, mindenki oda volt attól, milyen tágas. Bizony, Dezső belül nem kicsi autó, minden irányban nagy benne a hely, hiszen magas, az ülései peckes testarttást kényszerítenek ki, hiszen a támlájuk nem dönthető.

Zaj, moraj, ijedtség, redőnyök szaladtak le hirtelen a környéken - megjött Jimi a Rocker-Mergával. Felparkolt ő is (alig járt akkor már arra ember, a károgók is kérem tisztelettel, higgyék el, egyetlen babakocsis anyukát, tolókocsis nőt, biciklis futárt nem tartottunk fel, csak klubozni próbáltunk egy meglehetősen néptelen utcában. És nem mi voltunk a zajosak, hanem a péntek esti drag-racerek a Váci úton).

Indultunk a kocsija felé, erre - nini! - látjuk, hogy ott parkol valami érdekes dolog előtte. Nahát, Gazsiék elhozták a magyar El Benzót, azaz a W123-asból készülő El Camino pickupot. Minden összeállt rajta műszakilag, szintszabályzó, fék, váltó, kipufogó, kardán, elektromosság - a kocsi még így félkészen is úgy vonzott klubtagot és járókelőt egyaránt, mint tartós izzó a molylepke-felhőt.

Valami műanyagos készít majd hozzá raktér-betétet, meg még néhány díszlécet, a hátsó kis oldalablakot, raktér-elválasztó lemezt ki kell találni, de az autón már jól látszik, mi lesz belőle. Szerintem zsír.

Józsi barátunk is megjött a Simon Templar-Volvóval, aztán BMW-s Robi a régi 6-ossal, Balázs az aranyszínű W123-assal. Mialatt klikkünkaz El Benzóra folyatta fejenként fél napnyi nyáltermelését, két táborra szakadt a maradék klub. Pro-fényezésistákra és anti-fényezésistákra. Ricsi és Sanyi kardoskodott amellett, hogy a fényezés - bármilyen pocsék is lesz (mert igazán szépet én sem akarok, szeretném megtartani ezt a kedves öregességét az autónak), tönkreteszi a kocsi valódi patináját, amit Magyarországon egyébként mindenki rögtön megszüntet, ezért is hiányoznak annyira a hiteles veteránautók a találkozókról. Páran még csatlakoztak hozzájuk, én pedig hiába érveltem, hogy Dezső így nem megy át OT-vizsgán, ha pedig nem megy át, iszonyú drága a regadója, és kétévenként megbirkózhatok például a piros indexek, mert a súlyos emisszió elfogadtatásával. Nem érdekelte őket, oldjam meg valahogy. De én nem egy sokadik nyűgöt szeretnék Dezsővel, hanem egy finoman karbantartható, alkalmi, de valódi távolságjáró veteránt.

A másik tábor csak arra volt kíváncsi, hogy mikor fényeztetem, mert így rossz ránézni. Szét kell szedni, minden apróságot kijavítani, persze, némi patina azért maradjon. Ide húz kevésbé a szívem. Pedig hazafelé Svédországból nekem is bevillant, hogy egy régi ismerősöm a Faréclánál van valami vezető pozícióban, és már a Mazdánál (Ezeréves Sólyom) magyarázta, hogy tegyek velük egy próbát, mit tudnak megmenteni a festésből. Oda kéne vinnem Dezsőt? Á, a foltokba beletörne a bicskája még a Faréclának is.

Nem, fényezni muszáj, a krómozást majd meglátom. Mindenesetre az ebayről vettem már Dezsőnek működő órát (már meg is jött), hátsó ütközőbabákat, váltókart (a sajátja a tövénél rozsdás), angol nyelvű szerelőkönyvet, fényszórókarikákat (a rajta levő egyik kicsit nyomott), csomagtér-fogantyút (az enyém egy szétmállott spiáter elem, ráadásul ez az alkatrész a Mercedestől sem rendelhető már). Juhéééééé, utóbbinak baromira örültem, bár az ebay tengerében azért még hánykódik belőle néhány új darab, de azok elég borsos árúak. És én Dezsőre amúgy sem új elemeket szeretnék, mert akkor múzeumi (újgazdag, szalonállapotú, ergo használhatatlan) autó lesz belőle, hanem (ha már egyszer az az eredeti néhány cucc olyan pocsék, hogy muszáj lecserélni őket), legalább patinás darabokat veszek.

Vissza a klubhoz: a Mercik lelegelése után Misi barátunk reimsi börzén készült, valamint a pár héttel korábbi, Bretagne-ból hazafelé tartó útját néztük huszonegyedik századulós módon, egy pendrive közreműködésével a tévén. És mi vagyunk a veteránklub - ahelyett, hogy tekerős diavetítőn néznénk mesefilmet, egy LCD-tévére guvasztunk. Misiék éppen a a mi domsjői utunkkal egy időben, egy Transitra kötött óriástréler hátulján hoztak egy kora negyvenes évekbeli Renault Celtaquatre-t, amihez aztán még csomagtér-fedelet is szerezniük kellett, mert azt még az átvétel előtt elvesztette az eladó.

Lett olyan később Reimsben, 60 euróért két darab. Tudják önök, mi az a Renault Celtaquatre? És vajon mennyi az esélye annak, hogy bárhol a világon létezik még egy ilyen típushoz facér csomagtér-ajtó? És rögtön kettő? Szóval a homályos képek ellenére is nagy volt az ováció - a mi klubunkban nem kell okvetlenül amerikaias showiznisz.

Éjjel aztán robogtunk haza Dezsővel, ennek az útnak pedig egyenes folyománya lett, hogy Sipos úr pár napja elhajtott Észak-Németországba megvenni egy W108-as sorozatú (régi S osztály) 280 SE 4.5-öt. Üres kézzel jött haza, de a szándék komolyan megvolt, csak az autó volt pocsékabb a kelleténél. Ilyenkor gondolom, hogy nem véletlen, hogy lecsaptam Dezsőre, a rozsdamentes, kedvesen patinás, jól működő vén Mercedeseket nem mérik olcsón sehol. De ha igen, azok öt perc alatt elkelnek, mi, magyarok nehezen érünk oda időben.

Azért elmesélem, mi történik most épp a szélcsendben, amikor csak lobog a Domsjö-vitorla. Dezső kárfelvétele megvolt, mértük rétegvastagság-mérővel, egy rakás helyen eredeti a fényezése, ahol nem, ott egy rétegben ráfestettek - kár, hogy ennyire borzalmasan. Hátsó sárvédő, hátsó lámpa, hátsó ütködő bal fele cserés, utóbbi jobb fele (meghúzódott elég rendesen, középen), hátfal (kicsit görbült), kipufogó hátsó dobja (keresztben fut, megroggyant a csőbevezetésnél, és kilukadt az ütközéstől) javítandó, szerencsére az ajtó, a hossztartó ép maradt, azokkal remélem, nem lesz dolog.

Volt már pánik is, mert kiderült, hogy a finn kamionos által a baleseti bejelentőre felírt A-Vakuutus biztosító nem létezik, de aztán a MABISZ-nál egy ügyintéző kinyomozta, mi is a valódi biztosító - így ismeretlenül is köszönöm, nagy segítség, még nagyobb a megnyugvás. Közben a Mercedes-Benz Magyarország és a Pappas Autó vállvetve dolgoznak azon, hogy mielőbb meglegyen a Mercedes-Benz Classic Centertől az alkatrészár-ajánlat, de a kinti központ a tapasztalatok szerint lassú, pár hét lesz az, mire a tegnap már az Allianzhoz beadott kárbejelentőhöz csatolni tudjuk az árakat.

Egy érdekes mozzanat: mivel egy Ponton egészen máshogy szerelendő, mint a mai autók, ezért a kárfelvételi jegyzőkönyvet író srác nem tudta, milyen óradíjakkal számoljon. Aztán volt veteránosként a fejéhez kapott: a sárvédő kéderes-csavaros rögzítésű, a régi Wartburg volt ilyen. Arra pedig szerencsére volt óradíj a rendszerben, tehát Dezső most a biztosító szempontjából egy Wartburg. Vicces, nem? Így zárul a német kör...

Amíg nem látom a biztosítási ügy végét, természetesen nem nyúlok Dezsőhöz, mert gőzöm sincs, hogy miről kell számla, és miről nem, kell-e pótszemle, vagy sem, meg egyáltalán. A sárvédő olyan közel ezer euró hivatalosan, utángyártótól. Mert ami a netes aukciókon van, az vagy 150-200 eurós, és bontott, vagy túltárolt, már a negyvenedik helyre átszállított, horpadt, eredeti, vagy bontott, jónak mondott, de Sanyi, klubos csodalakatosunk szemrevételezése után erősen javítandónak kikiáltott darab. De mivel általában német az árus, ezért nincsen PayPal-je (tehát az utalás is drága még), és a szállítás is húzós (olyan közel 100 euró, ha nem akarom, hogy sérüljön), tehát 90-100 ezer HUF magasságában mozog úgy is.

Lökhárító viszont nincs, lehet itthon kunyizni nem túl olcsón krómozandót valami bontandó példányról, de a magyar krómozók ismeretében ez szörnyű perspektíva, vagy meg lehet próbálni az enyémet javítani (mert csak horpadt), de ez is elég necces. Illetve létezik egy angol cég (Harrington Group) által Vietnamban gyártatott, 650 eurós első-hátsó ütközőcsomag, amiről a neten azt írják, pontatlan (bár Littner Zsolti barátom most készíttetett velük W111 kupéhoz ütközőket, és azok nagyon jók, msot jöttek meg, tegnap mondta). Illetve néha felbukkan Németországban egy-egy szép, bontott lökős az ebay-en, de az olyanokért mindig érte kell menni, és azt meg egyszerűen nem éri meg. Az ütköző messze a legnagyobb baj egyelőre.

A hétvégi szerelések mostanában közel sem egyszerűek, mert átjáróház lett a garázsomból. Kicsit olyan, mint amikor késő kamaszkoromban a Budakeszi út melletti Pálos utcában raktuk össze a Verhovináinkat, Simsonjainkat, MZ-inket, Fiat 500-asainkat, Puchjainkat, és millió egyéb szutyadékunkat (ebbe a két linkbe kattintson bele szerintem, aki még nem olvasta, jót szórakozik majd...). Három toronyház lakója tudta, hogy szerelünk, sokan odajöttek, tippeket adni, fogni a blokkot, amíg beütjük a számokat, anyának ellentartani. Attól sokat gyarapodtunk, akik ott bütyköltünk késő kamaszként, nagyon szerettem.

Most szombaton egy olvasónk, Áron jött át fotózni (épp most dolgozik egy jó kis képes-blogos autóbuzis projekten) ide is beteszek néhányat abból, amit lőtt. Aztán megérkezett Attila is, ő előtúrt egy örökölt régi dobozból egy pont a Dezsőre való hátsó lámpát, és elhozta. Elnézést kért, mert repedtek a piros burák, a fehér (tolatólámpa) pedig át van taknyalva valami barnássárga festékkel (nyilván követelték a vizsgán a sárga indexet, és a tolatólámpát átkötötte indexnek valamelyik előző tulaj). Pedig mennyire zseniális a lelet, nem is tudta.

Ugyanis találtam az ebay-en baromi olcsón vagy öt hátsó Ponton lámpaburát, meg négy oldalindexet. Ám egyik lámpaburában sem volt macskaszem, valakinek kellettek belőlük. Külön macskaszemet meg senki nem árul, ezért nem mertem licitálni a csomagra, akármennyire olcsó is volt. De amit Attila hozott, abban akadt egy hibátlan macskaszem, ezért gyorsan le is ütöttem a fél tonna lámpaburát. Én voltam a második licitáló. Nem tökéletesek, de egy próbát megért, hátha össze tudok variálni legalább egy olyan lámpát, ami eléri az épen maradt jobbos szintjét. Nemes egyszerűséggel át fogom műteni a macskaszemet.

Ja, és a klubon kaptam még egy csodát - győri Vili barátom küldött egy eredeti Ponton-Verbandkastét, azaz EÜ-dobozt. Míves tárgy, gyönyörű rádiuszokkal, dupla fedéllel, csatos fülekkel, vízzáró gumiszigeteléssel, hiszen még az örökkévalóságnak készült. Csodás tárgy. Azt hittem, tele van, mondjuk, fémollókkal, olyan nehéz, de tök üres, csak - mint mondtam már - az örökkévalóságnak gyártották. Nagyjából ezekre a tárgyakra szokás mondani, hogy volt még bennük anyag.

Alakul minden, szépen, remélem a biztosítással sem lesznek jogi problémák, nagyon jó lenne már csináltatni Dezsőt. Mindig fáj, amikor a roncsolt farát megpillantom a garázsban. Mindegy, nemsokára beadom a Super Cubot a Karasnába, abból remélhetőleg lesz pénz is, mert az ebay-ezés megint elvitt egy adagot, aztán valamikor a Bianchira is sor kerül, de arra egyelőre nem tudom rávenni magamat. Mindegy, szerintem úgyis lesz összesen talán három ember az országban, aki meg akarja majd venni, hiszen ez is egy olyan autó, mint az Alfa Giuliám volt (ezt a posztot is sokan szerették, talán, hangulatilag érdemes belekattintani, bár nem annyira lényeges), az egyetlen, újkorától magyar Giulia az országban, amit mindenki pontosan addig szeretett, amíg eladósorba nem került, aztán az értéke felén vette meg egy újságíró kolléga - ő legalább adott érte valódi pénzt. És mellesleg imádja, nem rontotta el a patináját, és szuperül gondozza - tehát a legjobb helyre került. Remélem majd Bianchi is, benne sokkal több munkám fekszik.

Aki tehát szeretne látni egy gyűrött öreg Mercit, és nem elég neki az utcai W123-asok horpadáskínálata, nézzen be április 16-18-ig valamikor a Totalcar standjára az Oldtimer Expón, Dezső ott dülleszt - bocsánat, horpaszt - majd. Lehet szörnyülködni.

A sztori eddig:

1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész, 33.rész, 34.rész, 35.rész, 36.rész, 37.rész, 38.rész, 39.rész, 40.rész, 41.rész, 42.rész, 43.rész, 44.rész, 45.rész, 46.rész, 47.rész, 48.rész, 49.rész, 50.rész, 51.rész, 52.rész, 53.rész, 54.rész, 55.rész, 56.rész, 57.rész, 58.rész, 59.rész, 60.rész, 61.rész, 62.rész, 63.rész, 64.rész, 65.rész, 66.rész

(X) akiknek köszönhetjük: