A jelenlegi helyzet meglehetősen fura, hiszen az alapfelállás 180 fokot fordult. A General Motorsnak valószínűleg egy büdös petákja sincs, amiből megmenthetné az Opelt, viszont az erő pozíciójából tárgyalhat tovább, hiszen Amerikában megmentette őket a kormány, itt e hónap végéig kitart a másfél milliárdos német hitel, az Opel pedig a kezükben maradt.

Mai cikkünk blogposztja.

Nem is olyan régen, a GTS megjelenésekor mondhatta el kommentelőink nagy hányada, hogy mekkora hülyeség is 115 ezer eurót kiadni egy ilyen autóért, mikor azon a pénzen már mennyi mindent lehet venni, mennyit nyaralhat az ember, hány gyereket felnevel stb.

Értelmetlen?

Nos, sajnos ők azok, akik nem értik. Nem mondom, könnyű arra az álláspontra jutni, hogy az ilyen és ehhez hasonló gazdagok játéka teljességgel felesleges és értelmetlen. Igen, igazuk van, egy pár versenycuccal megbolondított M3 – ami már önmagában is egy 420 lóerős „minekennyiközútra?” marhaság – is bőven túlmutat azon, amit jó esetben bárki közülünk képes hozzáillő módon kiautózni, akkor ki az a marha, aki 31 millió forintot kiad egy GTS-ért?

Igaz. De kérdem én: mi lenne az autósvilág ezek nélkül a marhák nélkül? Akik hajlandóak kifizetni az ehhez hasonló dolgokat? És mi lett volna velünk? Miről olvasnánk most majd' negyvenezren? A piros LP400-as Countach helyett egy fehér dízel Corolla DX díszítette volna a gyerekszoba falát, Starsky és Hutch pedig egy Ford LTD kombival üldözte volna a bűnt? Simon Templar egy 144-es Volvóban? Na ugye?!

Képzeljék csak el a világot Pagani Zonda, 911-es Porsche, Lamborghini Diablo vagy Mercedes SLR, McLaren F1 nélkül. Mindent vonjanak ki, ami értelmetlen, hiszen lényegében egy Dacia Logan (tetszés szerint helyettesíthető bármilyen, dögunalmas, családi izével) is bőven kielégíti az ember helyváltoztató igényét. A kép? Szomorú, dögletes.

Van elég bajunk enélkül is ebben a rohadt jó világban, ne akarjunk kiirtani minden autót, ami ha mást nem, legalább vizuális örömöt okoz és ad. Inkább örüljünk annak, hogy a lassan leköszönő benzin-éra utolsó, mámorító gőze még megcsaphatott minket (nekem gyermekkoromban egy Weber-karbis Škoda-szipu jutott, imádtam).

A hibridek, villanyautók lassan, de biztosan minden kategóriába beszivárognak, lesz egy pillanat, amikor tudatosul bennünk, hogy az ilyen és ehhez hasonló gépek már az autóipar perifériáin túl le is zuhantak a semmibe. Rejtő után szabadon: a Nincsbe. A downsizing tarol, a turbó-éra most jön majd igazán, ez a V8 is eltűnik lassan, kár lesz érte.

Most azonban az M3 GTS és sok hozzá hasonló jó dolog még itt van. Nézzék meg a hivatalos videót, ami egyszerűen a zene és a kép tökéletes összhangjának mintapéldája lehetne. 2:10, 2:41, 3:10. A kulcsrészletek. És hát, tetszik vagy sem, ki kell mondani megint: a komoly vasak hátul tekernek. Pont.

Persze az igazi versenyautókhoz képest még a GTS is csak játék, pályán bohóckodni és oda saját kerekein eljutni elég, de a komoly versenyzéshez már innen illik válogatni hardvert. Érdekes, Z4M-eket ugyan láttunk a FIA GT-sorozaton belül, sőt, ebben a gigantikus terrorvideóban is feltűnnek, nem is egyszer, az M3 GT4 azonban kimaradt. Vigyázat, ha jót akar magának, el ne indítsa a kisfilmet, mert borzalmas.

Milyen fura látni a hatos Mazdát, mint egy szellem, amit már leváltott azóta egy 540i. Ettől nem lett ugyan köcsög béemvés a tulaj, ellenben jobban érzi magát így, negyven évesen. Pedig sokak szemében csak egy benzinzabáló, öreg szarban ül. És?

Szokjunk le az anyázásról, örüljünk neki, hogy vannak még ilyen semmirekellő autók és azok, akiknek el lehet őket adni. Inkább ez legyen a szín a palettán, mintsem valami borzalmas, neonzöld, elektromos gömb. Legközelebb, ha valaki megkérdezi, minek ez a sok, méregdrága izé, csak kérdezzen vissza: miért? Jobb lenne nélkülük?

Mostanában a hétfő reggeli Totalcar értekezleteknek van egy rituálisan visszatérő eleme. A tárgyaló hosszú asztalánál Bende mindig baloldalt ül, mellettem. Komoly arccal, igazgatói fontosságának teljes tudatában adja elő a napirend előtti pontokat, mindenki őt figyeli. Aztán én következem, és közösen elkezdjük tervezni a hetet. Ilyenkor ügyvezetőnk megváltozik, és csendes, alamuszi mosoly ül ki kerek képére.

Mint a zsákmányára koncentráló királykobra (Ophiophagus hannah), várja a megfelelő pillanatot. És az általában tíz perc-negyed óra elteltével el is jön. Ekkorra már fuldoklik a visszatartott röhögéstől és szemeit forgatva, tettetett szánalommal a hangjában megkérdezi:
– És mondd csak Viktor bácsi, a Pannóniádban, tudod, amire már kétmilliót költöttél, van már kettes?

Aztán gyöngyözve kirobban belőle a kacagás, a többieket is bíztatva, hörögve csapkodja a térdét. Én megsemmisülve ülök ott, a fegyelemnek vége, mindenki nyerít, dolgozni nem lehet.

Elmesélem, miért van ez így.

Hát ismét jó reggelt, kedves hajnali hiénavadászok! Már a beharangozó posztban szóltunk, hogy ezúttal nem rejtvény lesz, hanem feladat – többen kifogásolták, hogy guglizással megoldható rejtvényeknél olyan igazságtalan faktorok is számítanak, mint a sávszélesség vagy a számítógép tűzgyorsasága.

Gondolkoztunk, gondolkoztunk, mi lenne méltó egy péntek 13-a utóestéjéhez, és azt hiszem, a hiénakongresszus megtalálta a mindenki számára tökéletes kompromisszumos megoldást. Nincs guglizás, nincs csalás, csak találékonyságra, gyorsaságra, ruganyos izomzatra és néhány, még épp működő agysejtre lesz szükség. Ja, azt még ugye nem is mondtam, hogy öt kis shelles reklám-Ferrarit lehet nyerni, és az mekkora egy hülyeség volna, ha az első beírná a megfejtést, a következők pedig csak papagájként ismételgetnék. Igazságtalan, ugye?

Na, ilyen most nem lesz. Aki fel bír kelni hajnali háromkor, az már akár egy nadrágot is felvehet, nem igaz? És a nadrágtól csak egy lépés a kabát, meg egy meleg sapka. Mobiltelefonja úgyis mindenkinek van, nem fényképezős mobilt is ritkán látunk, de lehet játszani telefon nélküli, rendes fényképezőgéppel is. És akkor térjünk a lényegre, lássuk a feladatot!

Az nyeri a kis játék Ferrari F430 Scuderiát, aki elsőként, illetve természetesen az első ötben szalad el egy Shell kútra, és készít magáról egy vigyorgó portrét a benzinkúttal a háttérben. Aztán, mivel úgyis van IndaPass-a, feltölti a képet az Indafotóra és ide, a posztba bekommenteli a linkjét. A fotóhoz adja a ferrari_hiena taget.

Igen, mi is tudjuk, hogy durva, még akkor is, ha ezek a Ferrarik tudnak kanyarodni, vagy gombnyomásra egyenesen menni. Na de ki mondta, hogy most azonnal ki kell rohanni az éjszakába?! Simán meg lehet csinálni reggel is, elvégre ki az a hülye, aki ilyenkor az utcán bóklászik begyógyult szemekkel egy ekkora ökörség miatt? Hát igen, ezt nem lehet tudni.

Lehet, hogy érdemes kockáztatni, de lehet, hogy korpaállat már sálját fázósan a nyakába kanyarítva épp a békásmegyeri Shell kút felé üget? Vagy már ott vigyorog a Népfürdő utcainál? Hát igen, ez az a kérdés, amit el kell dönteni.

Családunkban régi hagyomány a halottak napi dunántúli turné. A közvetlen ősök meglátogatása a Győr-Szombathely tengely mentén esedékes, a hosszú útra általában tesztautót viszek, mert egyébként igen ritkán járok országot, és így legalább lesz fogalmam a kicsit hosszabb használatról. Most az Insignia Ecoflex volt a nyertes, ebben ültünk anyámmal, a nővéremmel és unokaöcsémmel, valahol az M7-esen, Székesfehérvár vételkörzetében. Elmagyaráztam a családnak, mi is ez, és mennyire takarékos, bár a váltó áttételezését gyűlölöm, épp a takarékosságra hangoltság miatt.

Ekkor került szóba a nővérem Honda Insight-ja, amit még a nyáron vásárolt, saját használatú céges autónak. Volt már mindenféléje Trabanttól Honda Civicen és Volvo S40-esen át a Peugeot 307 CC-ig, én pedig láttam rajta, hogy a legboldogabb a Volvóban volt. De hiába, most ötmilliót szánt erre a célra, és az Insight valami kétségbeejtően pontosan adta ki az ötmillát. Néhány perc beszélgetés után a milyen az Insight úgy általában?- kérdésre nővérem az „elég vacak” választ adta, és nagy megkönnyebbülésemre arról tájékoztatott, hogy sokat gondolkozott az ügyön, legközelebb tényleg Volvót vesz.

Az alábbiakban egy kis kivonatot közölnénk beszélgetésünkből, mert közben beugrott Papp Tibi szónoklata az Insightról és a valóban takarékos autókról, meg a vizuális ökoterrorról.

Kedves olvasóink! Közeleg a Karácsony, egyre több ajándék potyog ki a puttonyból. Ezúttal a Shell ajánlotta fel ezt az öt Ferrari 430 Scuderia kisautót. Az 1:38 méretarányú modellek trükkösek, hiszen minden eddig sorozat tudott valamit, nem ám csak porfogónak voltak jók, vagy kitámasztani a polcon Schumacher-életrajzot.

Az első generáció trükkje a kétsebességes motor, míg a második élethű motorhanggal terrorizálta a szülőket, ez a harmadik pedig …csiribí… programozható.

Ne gondoljanak rögtön egy negyvenezres Lego Technik-féle számítógépes vezérlésre, de kétségtelenül mókás dolog figyelni, hogyan sikerül előre bepötyögni az iránymódosító gombocskákkal az útvonalat.

Mi az íróasztal sarkától rajtoltattunk, majd az egyik támoszlopot jobbról megkerülve, az Index kultrovatának íróasztala alatt 180 fokot fordulva szándékoztunk velük visszajutni a rajthoz. Mondanom sem kell, hogy az asztal alatti fordulóba rendre belebuktunk, pedig a kis gombocskákra többször rányomva nagyobb kormányszöget lehet elérni. Elméletileg három irányváltásig jutottunk, de elegendő hely esetén akár többre is képes lehet a gép.

Legyenek készen. Öten nyerhetnek. Ezúttal is érdemes lesz gyorsnak lenni, a feladat hajnali háromkor élesül itt, a Belsőségen.

Ma délután egy meglehetősen fáradt ember támolygott be a szerkesztőség ajtaján, hogy átvegye jól megérdemelt nyereményét. A Svéd Hiéna ajándéka, a Saab-toll és menő filofax gazdára talált. Az abszolút spontánként beállított fotó tanúskodik. Winkler Róbert épp a Lexust fotózta valahol, távollétében a koncot Omm, a Belsőség szerkesztője nyújtotta át a tyúkokkal kelő korpaállatnak.

Kérem, ismerjék meg korpaállatot (jobbra).

Gratulálunk. Olasz Hiénánk hamarosan befut.

Amikor a Prius nálunk járt teszten, kipróbáltam az automatikus tolató rendszerét, de csúfos kudarc lett a vége. Aztán később Évával a Toyotától beszéltünk a dologról, és valaki a háttérből megjegyezte a vonal túloldalán, hogy egy hét szerinte is kevés ahhoz, hogy a Prius parkolóautomatikáját kiismerje az ember. De ha az ember tudja a trükköket, akkor már használható a dolog. Erre megkérdeztem, hogy megtanítanának-e a trükkökre. Meg. Hát így született ez a kis videó, amelyen elsőre két és egynegyed perc alatt álltam be, de utána már a második próba már csak 46 másodperc volt, szóval tanulékony vagyok. A trükk pedig az, hogy végig fékezni kell, mert különben begyorsul az autó, és ezért automatikusan kikapcsol az elektronika.

A Toyotán kívül tudtommal egyedül a VW-csoport készít hasonlót, gondoltam, de jó lenne azt is kipróbálni. És pont benne volt a nálunk lévő Skoda Yeti tesztautóban, gyorsan leforgattuk azt is. A különbség óriási: a Toyota kamerával segíti a vezetőt, a Skoda radarral. A Skoda csak a padkával párhuzamosan tud beállni és viszonylag egyszerű a kezelése; a Prius tud a padkára merőlegesen is, viszont az esetében molyolni kell a képernyőn, hogy megadjuk a célterületet. Viszont mindkét kocsiban mi megyünk előre-hátra, az automatika csak a kormányt tekeri. Vagyis, ha nekimegyünk valaminek, mi vagyunk a hunyók, nem lehet ráverni a kártérítési igényeket a gyártóra. Egy tény, a parkolás terhét csak részben veszi le az autó az ember válláról – tudom, ez rossz hír azoknak, akik a megváltást várták az okos elektronikáktól.

Párszor átéltem már ilyet az életben, például, amikor Sótonyi professzornak odavezethettem az általa rég elbontottnak hitt, ám a helyett restaurált öreg Bogarát a Magyar Tudományos Akadémia elé. Meg voltak más esetek is, mindig meghatódok az ilyenen, legyen akármilyen ciki is. Amiről írni szeretnék, kitalálták, az egy régi tulaj és elveszettnek hitt autója előkerülésének esete. És most éppen én csöppentem egy ilyen történetbe.

A Winkler egy telepen lakik egy igen profi gyúró, testépítő sráccal, aki mellesleg újságot és tévéműsort is csinál a témában. Dumálni szoktak, meg néha edzenek is együtt. Innen tudjuk, hogy Gyúró Zsoltinak van egy barátnője, Évi, akinek szerencsére élnek még a nagyszülei. A nagyapát M. Józsefnek hívják, egyébként éppen most volt 83 éves.

Én 1998 februárjában, az életemben eddig összesen kapott három év végi prémium közül a legelsőből (és a három közül a legzsírosabból, teszem hozzá) gyorsan vettem egy veterán kisautót. Nem voltam hozzászokva sosem hirtelen jött plusz pénzekhez, nem is volt helye ilyennek sehol. Megkaptam a hatvanezret, el kellett költenem. Azonnal. Vettem egy Hirdetés újságot, és kedvenc rovataimat végigböngésztem – használt autó, használt motor, használt hifi, csere-bere. A hat darab tízes égette a zsebemet, fájt, szabadulnom kellett tőle.

Napsugaras hajnalhasadtát, kedves álmatlan Saab-buzik!

Lássuk a kérdést, melynek első jó megválaszolója viszi az Elise Berthier tervezte Lexon tollat és a bőrös agymozgatót, a Move your mind feliratú Saab filofaxot! A kérdés pedig nem más, mint ami most következik. Vagyis: a Koenigsegg Group elnöke, Augie Fabela arról nevezetes, hogy Oroszországban alapított távközlési céget. Illetve ez még nem lenne nagy sztori, de az évek során egyre sikeresebb vállalatot végül – első orosz cégként – sikeresen vitte a new yorki tőzsdére. Na de, és ez most itt a kérdés, hogy hívják ezt a céget?

Jó túrást és marcangolást kíván önnek és kedves családjának egyaránt.
A Mohó Hiéna

Kedves olvasóink, a Mohó Hiéna újra eljött közénk! Sokak kedvenc dögevője a tegnapi Saab 9-5 bemutatón nem kisebb értéktárgyakat hiénázott, mint egy Elise Berthier által tervezett Lexon golyóstollat Saab BioPower gravírozással.

A Mohó Hiéna természetesen inkább a rothadó gnútetemekkel van tisztában, mint az aktuális golyóstoll – és filofax árfolyamokkal, úgyhogy csak tippel, amikor a tollat jelöli meg főnyereményként, és az igazán szép kidolgozású, Saab Move your mind feliratú filofaxot kínálja kísérőajándékul.

E két pompás relikviát pedig az az olvasónk nyeri, aki van akkora Saab-buzi, hogy felkeljen háromkor, és begyógyult szemekkel kiguglizza a választ egy hülye kérdésre. És persze válaszol. További kellemes darvadozást kíván a Mohó Hiéna.

Ősi ellenségek, gondolnánk, pedig a két cég teljesen más elképzelések mentén épít autókat. Hezitálni egy BMW és egy Mercedes között olyan, mintha nem tudnám, cézár salátát vagy töltöttkáposztát szeretnék.

Vélemények az azonos című írásunkról.