A nyárnak még csak az első felénél járunk, de úgy tűnik, ennél jobb buli már nem lesz. Félre ne értse senki, sok jó találkozó van ilyenkor, klubok bandáznak, versenypályákon a legjobb időre hajtva vagy reptereken driftelve múlatják az időt az autóbuzik, és ez mind őrületes élmény. De amit a Lakeside tud, azt nem tudja semmi. Nap közben sem lehet rossz ez az alapvetően amerikai autós-motoros, de még inkább rockabilly rendezvény, de Winkler régi fotóit nézegetve (amiket akkor csinált, mikor a Cougar tetejének javításához vadászták le Hot Rodos Ricsit), a reggeltől estig tartó időszak „csak” egy amerikai autós találkozó.
Este hat körül, ahogy kezd kevésbé dög meleg lenni, és a fények is ötpercenként változnak, erős nyüzsi kezdődik a sátraknál, bungalóknál. Csattognak a hajsütővasak, meg a vállfák, akik igazán komolyan gondolták a négynapos partit, komoly ruhatárral és tükrös öltözőszekrénnyel készültek. A csajok már pörgős szoknyában festik a pillákat és kenik a pirosítót, a jampecok meg természetesen a kocsi tükrében, esetleg a finoman tükröződő szélvédőben lövik be a sérót. Vannak, akik profikra bízzák a melót: a régi eszközökkel és bútorokkal berendezett fodrász sátorban időt és energiát nem kímélve készülnek a negyvenes-ötvenes évekbeli frizurák. A lelkesedésből és alaposságból látszik, pin-up girl nem pin-up girlnek farkasa, a cél az, hogy mindenki a lehető legjobban nézzen ki.
A színpadhoz közeli standoknál az is vehet magának outfitet, aki nem kellőképpen felkészülten érkezett. Elvis bögre, pöttyös ing, kockás zakó, napszemüveg, volt itt minden. Az itt is jól látszik, az élet igazságtalan: a férfiak szinte akár a teszkóból is tökéletesen fel tudnak öltözni, ha a kisvárosi vagány stílust tolják. Egy sötétkék farmer, szárak nagy lépésekben felhajtva, vászon tornacipó, egy fehér póló, aminek a felhajtott ujjába belefogat egy doboz Lucky-t, már kész is. Mondjuk a hozzám hasonlóan hajmennyiség és -hosszúság tekintetében kihívásokkal küszködők sosem fogják tudni belőni a sérót, de sebaj, egy jó sapka megoldja ezt is.
Na, de még ha ez a farsangi hangulat is az, ami az igazi pluszt nyújtja, nézzük az autókat és motorokat, ha valakit igazán érdekel a téma, napokat is el lehet tölteni a finomságok nyalogatásával. Fagyi színekben pompázó fecskefarkas dögök mindenfelé, de természetesen vannak itt kicsivel öregebb krumplik és sokkal fiatalabb plasztik krúzerek is. Ez utóbbiakat látom az egyik komoly probléma okozójának is. Még a bejáratnál összefutottam a kedvenc hidraulika-tömítés boltosommal, náluk vásárolok minden O-gyűrűt és szimeringet. Panaszkodott, hogy a társaság öregszik, kevés a fiatal. Ez sajnos így van, elég tükörbe néznem, kiszámolni, hogy a haverokat, akikkel összefutottam, hány éve ismerem. Persze, ők is hozzák a saját utódaikat, de azért ezek a srácok még segédmotorra sem ülhetnek fel legálisan, nem a felső tagozatosok vényolc-röfögtetésétől hangos a parkoló. Megjegyzem, senkinek nem kellett dobhártyarepedést kapni a bigblock túráztatástól, ez egy olyan rendezvény, ahol valahogy nincs agyatlan pázsiton pörgés, tiltásig motor forgatás. Éppen ettől van az – ahogy Csikós mondaná – a balzsamosan simogató hangulata az egésznek.
A társaság öregedéséről igazából az amerikaiak tehetnek. A kilencvenes években konténerszám jöttek a mindenféle kidobásra ítélt, meg értékesebbnek számító cirkálók, az emberek igyekeztek megvalósítani az amerikai álmot a mi kis poros rónánkon. Akkor még a klasszikus, hátsókerekes, V8-as autók egy tekintélyes része épp csak 10-15 éves volt, a jenkik nagyjából egy sixpack áráért utánad dobták őket, hiszen egyszerű, elavult használt autók voltak. De ezeknek a kissé leharcolt dögöknek volt hangulata, még ha Detroit kevésbé fényes korszakából származtak is. Viszonylag kis pénzből megvolt az american way of drive, amit aztán mindenki magának szögelhetett otthon. Ma ugyanebből a 10-15 éves sávból mit válaszon az ember fia, ha nem most rabolta ki valamelyik Vegas-i kaszinót? Valami tipikusan amerikait, amivel szinte mindenki jár. Egy Toyota Camry-t? Jó, ez nem volt szép.
De tényleg, a hétköznapi típusokban kicsi a motor, elöl hajtanak, annyi plasztik van bennük, ami egyesével is kiadja a nyíregyházi LEGO-gyár napi anyagszükségletét. Tessék, itt ez a hatodik generációs Chevrolet Monte Carlo. Eladó, ott a tábla rajta, na de tényleg, ki adna ezért pénzt, csak hogy minden nap megélhesse az amerikai álmot? Pont ezzel? Ha ilyen álmaim lennének, már a második, hideg verejtéktől nedves párnába fúrt fejjel nyüszítős reggel után pszichiáterhez mennék. Nem hogy kifizessek egy olcsó, de jó állapotú kaliforniai példányért vagy kétezer dollárt, hogy aztán újabb súlyos százezrekért hazahajóztassam és kifizessem utána az összes, államnak járó sápot. (Mondjuk, ha innen nézem, ez a konkrét példány már itthon van, kimondottan jó vétel, már ha ilyesmire vágyik valaki.)
Szóval, nem könnyű, ha valaki ma kezdené el az amerikai autózást, a sok krómos batárok már a 3-4 millás sávban mozognak, azokat már nem a kis pénzből barkácsoló huszonévesek veszik. Ha valaki hajlandó némi kompromisszumra, nézhet magának valami olcsóbbat is, de ahogy elnézem a kínálatot, ezek bizony már plasztik-fantasztik autók, amikben nyöszörögnek a kemény műanyagok, sárgára mattultak a fényszórók. Esetleg, ha a nem fontos a V8, de még a V6 sem, lehet nézni PT Cruisert, az formában adja a hangulatot. Na, mindegy is, azért őszintén remélem, a társaság vérfrissítése folyamatos lesz, mert ez a Lakeside Weekend (amire túlzás nélkül állíthatjuk, hogy nagy múltú, '93-ban volt az első) egy baromi jó rendezvény.
Ha valaki a koncerteket is megnézné, meg úgy általában jól elmerülne a rakabiliben, de nem akar négy napig lent lenni, annak érdemes a hétvégi jegyet venni, hatezerért a teljes víkend a sok látnivalóval, programmal meg sátorhellyel teljesen rendben van. Csak nézelődni viszont húzós, pár órányi ténfergésre érdemes inkább strand belépőt váltani, ha már ott van az ember, úgy is belemászik a vízbe. De még egyszer mondom, fényes nappal nem ugyanaz a dolog hangulata, mint este, a koncertekkel. A bandák programját meg tényleg nem illik okosba megnézni.
Rendes, zúzós rockabillyt nyomtak a fellépők, abszolút színvonalas volt a dolog, odafigyelnek a fellépőruhákra, a mikrofonokra, az egész körítésre, teljesen hiteles az egész. Látszik, hogy ezek az arcok nulla-huszonnégyben élik a rakenrollt, otthon talán még a sört is krómkilincses hűtőből rántják elő. Szombaton este még lánykérés is zajlott a színpadon, aztán a deszkákon a börtöntölteléknek öltözött jampik cipőjének talpa recsegett. Egyszer kicsit túltolták a srácok, elég hülyén vette ki magát a jelenet, amikor a frontember belebúgott a mikrofonba „Hoáóó, remélem mindenki jól érzi magát, és forróak a csajok! Azt nem mondom, hogy remélem, melegek a fiúk, mert az naggyon szhaaar!” Aztán pár perccel később rákezdtek az egyik legnagyobb homó-himnusz, a Tainted love átdolgozására -zavart éreztem az erőben. Ha már homofób az ember, nyomja fullba a dolgot, nem? Oké, ez a verzió és a Soft Cell feldolgozás (mert nem az volt az eredeti, a '64-es verziót Gloria Jones énekelte) nagyon messze volt egymástól, a rockabilly verzióból sosem lett volna félreértett AIDS-nóta. Mondjuk a melegezős benyögést eleve nem értettem, mert egyrészt minek, másrészt meg, ha az ember tesztoszterontól túlfűtött rocksztár, aki az összes színpad előtt sikongó csajt gerincre vágná, ha tehetné, akkor az ég felé fordított arccal rebegjen hálát minden egyes meleg fasziért. Hiszen annyival is kisebb a konkurencia, hát nem? (Benne van a pakliban, hogy csak egy félresikerült poén volt, vagy én értettem félre valamit, ebben az esetben természetesen csak az vegye magára ezt az inget, aki magáénak érzi. Hallottam én már mástól ilyesmit félreérthetetlen formában.)
Talán egy kis közszolgálat is idefér még. Egy ilyen helyen az ember eszik-iszik, egy hétvége alatt jelentős összeget tud a büfékben hagyni. Az sajnos kiderült, nem mindegy, hogy a Park Kemping hat-nyolc büféjéből melyikben próbál enni-inni az ember. Desszertnek a Smile büfében rendeltünk palacsintákat. 280 forint egy palacsintáért inkább a sokhoz áll közelebb, mint a kevéshez, de ezt csak addig gondolja az ember, míg kiderül, az az egy akkora, mint egy sörös tálca, ráadásul mézes-banános, meg túrós-áfonyás is van a választékban. Amíg az asztalnál emeltük a vércukor szintünket, kiderült, hogy a társaság nagy része előző nap eggyel odébb vacsorázott, aminek köszönhetően a szomszéd büfében akkor sem lenne hajlandó vásárolni, ha lefűrészelt csövű sörétest tartana a fejükhöz egy szalmakalapos redneck. Ott ugyanis szemrebbenés nélkül megtették velük, hogy a vacsorához kért csemege uborkáért 600 (igen, hatszáz!) forintot nyögjenek be. Jó, végül is nem is egy darab volt, mert hosszába négyfelé vágták. Aztán mikor szóltak, hogy ez így egy kicsit meredek, vállat vonva mondták, akkor 360. Mert ugye, ha a társaság már esetleg úgyis sokat ivott, minden szart el lehet adni aranyárban. Egy darab uborkáért persze 360 forint is pofátlanság, na de hatszáz?
Ó, a motorokat el ne felejtsem. Amerikai motorokból, márka szinten nem olyan nagy a választék, H-D-n, meg Buellen kívül mást nem láttam, se Indiant, se Victory-t. De azok a Harley-k amik a sátrak mellé voltak támasztva, érdemesek voltak a közelebbi vizsgálatra. A gonosz, földön kúszó acél-alu aligátor egészen lenyűgöző volt, és bármennyire is extrém építés, nem egy trailer queen, láthatóan nem utánfutón érkezett, egy rendes használós motor életének minden nyomát magán viselte. Talán egyetlen amerikai alkatrész sincs a 600-as Fiatból készített trike-on, de ez pont lényegtelen. Akárhogy is kutatok a fejemben, nem emlékszem itthon még egy ilyen jó kiállású trike-ra. Az is igaz, nem valami egyszerű dögös trike-ot építeni, az esetek nagy többségében bőrrojtos, fullkrómos, világítószemű sasos förmedvény a nagy akarásnak a vége. Ezt a gépet vagy 15 éve ismerem, láthatóan kerül bele kilométer rendesen, és a neten fellelhető képek tanúsága szerint folyamatosan épül. Le a kalappal.
Összefoglalva a lényeget: jövőre, aki teheti, menjen le egy teljes hétvégére (lehetőség szerint készüljön a helyhez illő gardróbbal), élvezze ki a hangulatot, csorgassa a nyálát a sok klasszikus vasra, és egyen egy jó palacsintát.
