Nagyon régen esett utoljára szó a bécsi szuvenírről, amit a Csikósékkal közös túrán vettem. A cél az volt, hogy viszonylag szűk büdzséből egy hátsókerekes autóm legyen, amivel megtanulhatok rendesen vezetni. Pontosabban: kilinccsel előre haladni. Ugyanis, az élet úgy hozta, hogy elsőkerekes meg összkerekes autóim voltak, és a Transitok most nem számítanak. Aztán lett Caprim, de azt meg annak ellenére sajnáltam ütni-vágni, hogy kimondottan erre a célra építettem.
tovább »A 200 eurós élmény-Sierra keservei
Mégfilléresebb Koszradírok
2015-07-28 17:27:27A Mágikus Koszradír hihetetlenül sok ember fantáziáját megmozgatta, már-már mikroszálas törlőkendői
Kreatív traffipaxolás
2015-07-21 20:26:01Én értem, hogy szükség van sebesség ellenőrzésre, ha nem lennének traffipaxok, elkanászodnánk mindannyian.
Nesztek, rakenroll!
2015-07-08 18:16:52A nyárnak még csak az első felénél járunk, de úgy tűnik, ennél jobb buli már nem lesz. Félre ne értse
Megbűnhődtem
2015-06-29 17:25:09Ez van, ha az ember felelőtlenül fogyasztja a totalcaros és indexközeli tartalmakat. Kezdődött azzal, hogy
Pontokat vagy matricákat gyűjt? Ön egy balek!
A legjobb autós oldal a Facebookon
2015-05-04 18:06:232003.08 havi 1.9 pdtdi 131 le. VW Golf IV 1.400.000 ft Sportkivitel, kagylo ülések, 6gangos válltó, gyari
Megőrülök, annyira szép
2014-10-07 10:57:53A világ legszomorúbb munkái sorozatunk újabb gyöngyszemei következnek. Aki kiállítási standot tervez
Ilyen könnyen még sosem nyertél
2014-09-30 15:10:44Svájcban minden megtörténhet, ami az egyszeri magyar autóbuzinak csupán gyűrött újságpapírból
Ezt ne csináld, ha jön a mentő
2014-09-17 17:58:25Megfigyelték, hogy az utóbbi időben sorra születnek az érdekes autós témák a szerkesztőség tövében?
Hülyeség azt hinni, hogy kijátszható a gyorshajtási bírság
Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég
Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal
A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy
Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy
Futótűzként terjedt el autós körökben a hír, mely szerint egy apró joghézagot kihasználva akár tízezer forintból megúszható a sok százezres bírság. A trükk lényege, ahogy azt pl. a Stop.hu is lehozta a legális rendszám-másolaton alapszik.
Hatalmas baklövést fedezett fel a STOP az okmányirodák rendszerében: valamivel több, mint tízezer forintért másoltathatunk magunknak érvényes, teljesen eredeti rendszámot, ami nyitva hagyja a lemásolt rendszámmal elkövetett gyorshajtás behajthatatlan közigazgatási bírságának kiskapuját. A rendőrség kérdésünkre elismerte: megesik, hogy nem lehet behajtani a tíz- és százezres büntetéseket.
Forrás: stop.hu
Mielőtt azonban bárki belevágna ebbe a kétséges vállalkozásba, azért jó, ha tudja, hogy az így megúszható esetek aránya egyrészt nagyon kicsi, másrészt érdemes megfontolni, hogy vállaljuk-e az egyedi azonosítóval való visszaélést (mert a rendszám az).
Jogászunk hívta fel a figyelmet arra, hogy erősen maga alatt vághatja a fát az, akinek eszébe jut előzetesen ellopottnak nyilvánított rendszámmal szabályt sértenie. Így lehetnek a hatalmas baklövésből és a trükközésből öngólok.
Miért nincs rendszámbotrány?
A hazai gépjármű-igazgatás kevéssé polgárbarát jellegét mindannyian ismerjük. Tudjuk, hogy az egyablakos ügyintézés a gyakorlatban nem azt jelenti, hogy mindent egy helyen el tudunk intézni, hanem azt, hogy az okmányirodában 6-8 ablak helyett, csak egynél, esetleg kettőnél tudunk autós ügyeket intézni. Az elmúlt néhány évben volt némi egyszerűsítés, de még mindig túl magas az ügyfél-hatóság találkozások száma az egyes ügyekben.
Az egyik üdítő kivétel volt, hogy ha egy rendszámunkat vesztettük el, vagy éppen lopták el, akkor viszonylag gyorsan, egyszerűen és olcsón lehetett azt pótolni. Az a felvetés, amely szerint ez a megoldás alkalmas az ún. közigazgatási bírságok kijátszására egyfelől nem teljesen igaz, másfelől pedig a könnyebb elmozdulás felé mozdíthatja el a jogalkotót. Igen egyszerű helyzetben van, mert egy miniszteri rendelet kétmondatos módosításával a kérdést rövidre tudja zárni, és nem lehet majd egy elveszett rendszámot pótolni, csak párban, ehhez pedig jön még egy forgalmi engedély és egy új törzskönyv. Remek, legalább nem kell két hetet várni a rendszámpótlásra. Ellenben egy hiteles autónál külön macera lesz a törzskönyv bevonása. (Éves autópálya matrica, behajtási engedélyek ugyancsak nem maguktól lesznek rendben.)
És miért nem alkalmas az objektív felelősség kijátszására? Először is: egy rendszámpárból csak egy darab pótolható: vagy egy első, vagy egy hátsó. Ha erre korábban sor került, akkor egy új bejelentés esetén mindenképp átrendszámozással kell számolnunk. Másodszor, fényképezhetnek, videózhatnak előröl, hátulról, térfigyelő kamerával, rendőrségi gépkocsiba épített térfigyelő kamerával is. Ne feledjük: nem csak gyorshajtásért, hanem piros lámpáért, megállási-, várakozási tilalom megsértése stb. miatt is fix tarifa jár - objektív felelősségi rendszerben. Ha egy árva első rendszám elvesztését bejelentettük, nem szerzünk védettséget egy hátsó rendszámot is rögzítő felvétellel szemben. Emellett azt sem árt tudni, hogy a rendőrség kamerarendszerei az elmúlt néhány évben igen komoly fejlesztésen estek át.
Szőke nő + aknafedlap = elcseszett nyaralás
Úgy olvass, ahogy vezetsz!
2015-01-24 17:43:36A hétvégén felszántotta a netet a Totalcar híre, miszerint a VW gyártásba veszi az új Trabantot. Pedig a
Ha nem érted a féltengelycsuklót, vagy a differenciálművet...
2014-11-22 14:15:51...akkor most fogod. Ez a féltengelycsukló: forrás: educationalgifs.com A differenciálművet pedig egy
A dolgok körbeérnek - a hazakerült Trabant szép története
2014-10-29 17:49:14Említettem már, hogy nyáron Németországba, Freitalba költöztünk. Van tennivaló bőven a költözéssel
Rendszámokkal játszanak a gyerekek
2014-10-20 14:51:02Úgy kezdődött, hogy valami hülye véletlen folytán minden alkalommal, amikor egy lelkét kilehelt autómat
Caplatunk fel nedvesen tocsogó papucsban az alsóörsi kemping strandjáról, éppen azt beszélgetjük, hogy az előrejelzésekre rácáfolva milyen rohadtul jó idő van.
Aztán tőlünk jobbra, a gyep közepén nagy csődület egy Yaris körül, mellette egy szőke hölgy enyhén hisztérikus hangfekvésben telefonál. Yarisban két töppedt lufi, meg egy pókháló-dekor a szélvédőn...
tovább »Rendőrt fogtunk sárgával
Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég
Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal
A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy
Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy
Nem is olyan régen MotorDani (Zách Dani) gondolkodott el azon, mi lenne, ha az új jogszabályhoz - melynek értelmében a rendőr dönti el tkp. szemmértékkel, jogosan hajtottunk-e át a sárgán - igazodnának maguk a jelzőlámpák is, hogy ne csak egy rossz szájízű pénzlehúzásnak éljék meg a közlekedők a változásokat.
Nos, az ehhez a cikkhez kapcsolódó kommentposztban tette meg egyik olvasónk az alábbi - könnyelmű - kijelentést:
Dövan 2011.07.27. 09:12:25
Aki először bevágja sárgánál egy féket úgy, hogy emiatt beleszaladjon egy rendőrautó, azt meghívom egy karton prémium sörre!
Nos, András leveléből nagyon úgy tűnik, hogy Dövan indulhat is a boltba. (Bár azért valamiféle bizonyítékot mindenképpen kérünk.)
From: András
Date: August 4, 2011 7:13:46 PM GMT+02:00
To: tcolvasok
Subject: Sárga lámpa rulez :D
Tisztelt TC legénysége - leánysága!
Amszterdamban dolgozom néhány magyar honfitársammal. Hazajárunk évente kétszer-háromszor családot látogatni, pihenni, régi kapcsolatokat ápolni...
Általában autóval megyünk, mert szeretünk vezetni, és kicsit több poggyász fér be, mint egy hátizsák... :)
Már a kezdetektől autóval jártam (nem félek a repüléstől, de Európán belül nem sok értelmét latom - magánvélemény), a karbantartást mindig precízen otthonra (Magyarországon töltött szabadságomra) időzítettem több okból: 1) ismerős 2) olcsón 3) gyorsan csinálta. Később autótulajdonossá vált haveroknak is bőszen ajánlottam a szerelőt, miután egy 100.000 km-es kötelező szervizen kifizetett itt valaki 2000 európai pénzt egy '98-as évjáratú kocsira... no comment (ugye nem csak a fizetések nyugatiak:))
Tegnap (2011.08.03.) hívott is egyik haverom (legyen, mondjuk Zoli):
- Hello! Kellene a szerelőnek a telefonszáma...
- Na? (követi valaki a példámat?) - gondoltam
- BELÉM JÖTTEK HÁTULRÓL!
- DOINGGG! (és tarkonb@xott a felismerés szentséges palacsintasütője...)
- Ugye senkinek semmi baja... Sérülés???
- Nyugi csak a kocsi!
- Mikor történt?
- Most!
- Aha... és.. hogy is volt?
- Szóval váltott a lámpa...
OFF
Olvasom/-suk a TC-t hanyag rendszerességgel. Sárga lámpa - százezres bírság - trollok jókedve a hozzászólásokban...
Szóval felkészülten mentünk haza. (én múlt héten voltam csak, a többiek ezen a héten is Magyarországon vannak, hétvégén jönnek vissza gályázni...)
ON
- Szóval váltott a lámpa... én megálltam, tudod szabályos legyek, kell a fenének a bírság... aztán CSATT!! Hátranézek... belém jött egy RENDŐR!
Nagyjából ez a történet lényege. Most vár a biztosítóra, javításra. Aztán jön vissza Ő is.
És nekem még eszembe jutott valami, amit szintén a TC-n olvastam...
Dövan 2011.07.27. 09:12:25
Aki először bevágja sárgánál egy féket úgy, hogy emiatt beleszaladjon egy rendőrautó, azt meghívom egy karton prémium sörre!
Szóval... hol lehet átvenni a sört? ... :D:D:D
Üdv mindenkinek,
Andris
Csattanni fog, így is, úgy is
Egy gondolat a távol-keleti dizájntrendekről
2015-06-09 13:14:30Ma reggel láttam egy fess Kia Opirust, és ez jutott róla eszembe: Miután kimerengtem magam, találtam az
Lada? BMW? Toyota? Jól megvannak egymással
2015-04-25 14:05:19Amikor meglátod a hőerőművet, akkor kell figyelni, ott van jobbra a Brezova Gokartland. Nekünk még hajnal van
Olcsón vettem, drága lett
2015-03-15 07:27:33Úgy ültem neki az első galantos posztomnak , hogy megírom a sztorit az autóvásárlás első pajzán
Lopni megy a Nissan
2015-03-04 18:48:48Vissza kell szívnom, amit néhány hete, a GT-R LM Nismo, a.k.a. száguldó tacskó bemutatója után írtam a Nissan
Világos, az izzócsere nem mindig olyan egyszerű, mint ahogy képzeljük. A rendes fényszóróállításhoz pedig műszer kell. De az autón világító apró izzószálak arról dönthetnek, hogy meglát-e a fáradt, szemeit dörzsölő éjszakai autós vagy sem. Ha egy párszáz forintos villanykörte miatt durran belénk valaki, késő a bánat.
De ne legyünk borúlátók, mindenki figyel erre, nem? Hiszen elég néha körbejárni az autót, vagy egyszerűen odafigyelni, amikor betolatunk a fal mellé a parkolóházban. Ha idegesen kattog az index, az sem véletlen. A bal térdnél porosodó tekerőről pedig mindenki tudja, mire való. Ugye?
Tépd a húrt, öntsd a bort, kit érdekelnek az autók?
Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég
Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal
A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy
Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy
Nem mondom, volt bennem egy kis félsz, amikor Budapestről Perkupa felé vettem az irányt a hűséges Kredenccel. Nem a lényegében folyamatosan zúduló eső és nem is a tény aggasztott, hogy a PZero Nero vízen kifejezetten gyengén teljesít, hanem maga a táv.
A táv - 260 kilométer nekem -, amely sokakat elriasztott attól, hogy eljöjjenek az idei találkozóra. Végül aztán azzal nyugtattam magam, hogy nem baj, aki itt lesz, azt valószínűleg nem a szél fújta arra és - ha már eljött – jól fogja érezni magát. Ha átesünk a ló másik oldalára és több száz – egymásnak még idegen – embert sűrítünk kis helyre, akkor óhatatlanul is kialakulnak feszültségek, összefutnak régi haragosok, aztán csak mérgezik a levegőt torzsalkodásukkal. Kinek kell ez?
És így lett jó, tizenkilencre lapot kértünk és bejött. Bejött, hiszen annak ellenére, hogy péntektől vasárnap reggelig lényegében folyamatosan esett az eső, senki nem nyavalygott emiatt, nem is gondolta meg magát. Ebben nagy szerepe van a Fenyő vendégház tulajdonosainak és családjuknak, akik tényleg mindent megtettek azért, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben. Eszméletlen kedves és toleráns emberek, akik este nyolckor egy nagy kondér forró káposztalevessel és remek házi párlatok sorával vártak már bennünket a megterített asztalnál. Süssem el a közhelyet, hogy ezért érdemes vidékre menni? Mindegy, az biztos, hogy vendéglátásból jelesre vizsgáztak, és ezt a másnapi krumplis lepény csak még jobban bizonyította.
Pénteken, a nulladik napon, talán tucatnyian ha lehettünk, rég nem látott cimborákkal játszottuk a poháremelgetőst és éjfélkor a mezítlábas focimeccset alsógatyában, Pickapu, Tie és Viktor pedig egyik rock'n'roll slágert a másik után játszották hajnalig. És tudják, mi a jó mindebben? Hogy senkit nem zavartunk, hiszen a falutól 2 kilométerre voltunk, teljesen egyedül. Azóta sem tudjuk, hogy a sok eséstől vagy a nevetéstől fáj az oldalunk, de az biztos, hogy a szombat délelőtt a regenerálódással telt.
Ehhez persze kellett a sport és a varázsütésre előkerülő pingpongasztal is, azonnal sejtekbe szerveződve vívtunk iszonyatos presztízscsatákat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Sabccal alkotott párosunk mindvégig legyőzhetetlennek bizonyult, pedig a Viktor-Pickapu duóval (a képen még Tie, aki inkább visszament főzni) kemény csatákat vívtunk.
Közben szépen, lassan szállingózni kezdtek a szombaton érkezők, sőt, új arcok is feltűntek és maradtak. Zupi egy baromi erős Kawával (ZX12R?), Ádám kollégánk pedig egy ötvenes Piaggióval érkezett Pestről, esőben, hat óra alatt. Le a kalappal. Ekkor még tartottuk magunkat, valahogy nem is kívántuk csak az ásványvizet, az eső is alábbhagyott kicsit, a Szendrő-rali etapja pedig éppen a kapu előtt vezetett, a durrogó Ladák alaphangja hozta meg a kedvet az autózáshoz. Ki-ki csereberélt, kipróbálta a másik autóját, vagy csak a nyitott géptető felett sztorizott egy jót. Teljesen mindegy, szabadok voltunk és fiatalok Magyarország talán legszebb környékén, az aggteleki karszt lábánál. Haraptuk a levegőt és haraptuk a csodát, amit Tie, a boronatárcsa Gordon Ramsay-je (Winkler és Péter Anna adományozta neki a címet) készített non-stop a tüzes vason, szombat déltől vasárnap reggelig. Nélküle mindannyian éhen pusztultunk volna, nagy vagy cimbi, mindannyian hálásak vagyunk neked. (Bár tény, hogy jobban jártunk volna veled, ha péntek este Szendrőn pénzért simogathatták volna a gyerekek a hátadat, amolyan BAZ-megyei yetiként.)
Talán harminc-harmincöten lehettünk, amikor befutott Csik is motorháton, azt hiszem, vele lett teljes a csapat. Előkerültek ismét a gitárok és alkalmi zenekarunk a Pickapu-Winkler-Tie-Viktor felállásban, Árpád olykori harmonikájával kísérve eszméletlen hangulatot varázsolt.
Nyilván millió apró sztorit és esetet kihagyok, mindent elmesélni nem lehet, az éjjeli botladozást fel a lépcsőkön, a földön fekve, hálózsákba begubózott Sipos-Csikós duó közt szövődött gyengéd szálakat (lol) és az éjjel kettőkor Bódi Gusztit játszó rockabilly-zenekart (vigyázz, veszélyes link!). Sajnálom, hogy elmaradt az éjféli szinkronúszás a medencében (kizárólag szőrös hátúaknak), ezt jövőre bepótoljuk, de semmi mást nem bánok és szerintem az sem, aki ott volt. Egy eszméletlen jó kerti parti volt, az autók? Most nem is annyira róluk szólt az egész.
Nem titkoltan örültem annak, hogy ismét sikerült elérni azt, ami miatt annak idején kitaláltuk a Belsőség-találkozó intézményét: megismertetek minket, mi megismertünk titeket, látjátok, nem kell bedőlni minden dumának. Szép volt, köszönjük, jövőre rágyúrunk megint!
(Fotók és videók: Árpád, Pickanyu, Misinator, Rocko, Sipos úr, Péter Anna, Tie, omm)
Te jó ég, ez ilyen?
A legjobb autós oldal a Facebookon
2015-05-04 18:06:232003.08 havi 1.9 pdtdi 131 le. VW Golf IV 1.400.000 ft Sportkivitel, kagylo ülések, 6gangos válltó, gyari
Megőrülök, annyira szép
2014-10-07 10:57:53A világ legszomorúbb munkái sorozatunk újabb gyöngyszemei következnek. Aki kiállítási standot tervez
Ilyen könnyen még sosem nyertél
2014-09-30 15:10:44Svájcban minden megtörténhet, ami az egyszeri magyar autóbuzinak csupán gyűrött újságpapírból
Ezt ne csináld, ha jön a mentő
2014-09-17 17:58:25Megfigyelték, hogy az utóbbi időben sorra születnek az érdekes autós témák a szerkesztőség tövében?
Így ápold a Mégane-odat
A XI. Blitz Weekend képekben
2015-07-27 19:29:36Gabi, akit az udvari dohányzóhelyen csak Mantás Gabesz néven szólítanak, az idén újabb fejlesztéseket hajtott
Itt sem Ferrariból van a kerítés...
2015-07-16 17:43:31Az autósport a hőskorban még a városokban zajlott, de idővel száműződött onnan. Aztán az autósport gondolt
A legkirályabb ötlet, amit gumin láttam
2015-06-06 14:02:50A minap gumibemutatón jártam, bár ilyesmiről nem szoktunk írni, egyszerű megfontolásból. Marha nehéz
Kéne egy Tesla?
2015-05-15 18:19:48Vagy beérnéd egy villany-Golffal is? Netán utálod a villanyautókat, mert az autó benzinnel megy? Az sem baj. A
A fejlett Nyugaton tényleg nem sokat ér egy ilyen Mégane. Talán a benne lévő benzin a legnagyobb érték, ha el akarná adni az ember. Feltéve, hogy akad vevő. De nem akad.
A fejlett világ ugyanis kitalálta, hogy a régebbi autók fenntartása aránytalanul drága legyen. Ezért aztán a kutyának sem kellenek, főleg jobbkormányosan nem, balkormányos országokban. Egyértelmű: az ilyen autót szét kell kúrni.
Közel negyedórányi autókínzás következik, amiből az első pár perc még talán szórakoztató is, ha az ember nem látott még ilyet. Aztán kicsit már érthetetlenné válik, miért is csinálják. Ennyire nem jó balhé, szerintem. Oké, nincs lelke, mint egy állatnak, nem jár neki kegyelet, meg méltóság. Csak egy tárgy, nem is szenved.
Tényleg ekkora a gáz? Ennyire nincs mit csinálniuk? Atyavilág.
Meg lettünk villámcsapva
Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég
Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal
A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy
Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy
Tudom, tudom, borzalmas belterj mindez a pár sor, amit most olvasnak, de amíg el nem készül a 8.Belsőség-találkozó teljes beszámolója, amíg be nem fut az összes - iszonyatosan kompromittáló - fénykép és videó erről a két és fél napról, addig legyen itt ez a rövid kis poszt egy annál nagyobb köszönet.
Köszönet mindenkinek, aki eljött, döbbenetesen messziről, vagy éppen a szomszédból, autóval, robogóval, motorral. Köszönet mindenkinek külön, aki tett azért, hogy jó legyen a hangulat és egy percig se lankadjon a jókedv. Szerintem nem bántuk meg. Hölgyeim, uraim, meghajolunk előttetek, zsír volt a buli. (Akár szó szerint is.)
Meg lettünk villámcsapva.
Fura régészeti leleteim
Öt gang az állólámpában!
2015-07-19 07:25:12Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok
Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!
2015-06-18 08:03:55Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt
Szép autót keresünk!
2015-06-08 17:52:23A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok
Bent a kövület-Pio!
2015-06-02 16:00:17Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve
Van egy garázs egy régi házban, a II. kerületben, ami egészen két hónappal ezelőttig – persze a benne parkoló, alig pár ezret futott kombi Fabiától eltekintve – valószerűtlen időkapszula volt. A megboldogult apósom garázsa.
Aurél bácsi – mert bár tegeződtünk, ő olyan családból származott, hogy soha nem voltam képes elhagyni a „bácsi” utótagot – egész életében skodás volt. Nem mondtam volna Skoda-rajongónak, hiszen egyáltalán nem rajongott ő a Skodákért. Egyszerűen csak minden újabb autó vásárlásánál Skodára esett a választása, és nem értette, miért venne bárki mást. Ezt pedig még a Belsőségben is megírta.
tovább »A gyerekhalál nem vicc
Öt gang az állólámpában!
2015-07-19 07:25:12Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok
Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!
2015-06-18 08:03:55Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt
Szép autót keresünk!
2015-06-08 17:52:23A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok
Bent a kövület-Pio!
2015-06-02 16:00:17Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve
Kicsit talán kemény volt az ajánló, de menti a dolgot, hogy még sokkal durvább, amikor valaki a saját gyereke sírja előtt áll, úgy, hogy ő okozta a gyerek halálát.
Mert mind a mai napig látni a városban gyerekülésben ülő, de abba nem bekötött csemetét, robogó autó hátsó ülésén, sőt, még a két ülés között kapaszkodó, állva utazó utód is előfordul. Tudjuk jól, vannak olyan vezetők, akik olyan jól vezetnek, hogy őket sose érheti baleset, és természetesen így a velük utazó gyerekeket sem, minden tiszteletünk az övék.
De ők is azért gondoljanak arra, hány hülye száguldozik odakint az utakon, villámot játszva, belecsapva mindenbe, ami az útjukba esik. Már csak az ilyen kretének miatt is érdemes becsatolni a gyereket, akár a legrövidebb útra is.
Videónk kedvcsináló a gyereküléshez, kedvelvevő a gyereköléstől. Íme:
TComment blog
Nincs megjeleníthető elem