Nagy budapesti aszfalt-patchwork: néhány újabb paca az elmálló közúthálózaton. Kigurul valami nagy narancssárga eszköz, leszállnak a kertésznadrágos melósok, köpnek egy kis anyagot, majd mennek tovább, maguk mögött hagyva a bitumentócsát és a fölébaszarintott zúzottkövet. Az autónak jó lesz, gondolják, majd elpöckölik a csikket. Nem gondolnak a motorosra meg kedvesére, akik megszokott ívben veszik kanyarjukat.

Vélemények az azonos című cikkről.

Van nekem egy gimnáziumi barátom, a Péter. Annak idején illedelmes, jól öltözött srác volt, a nagymamám biztos azt mondta volna róla, hogy úri fiú. Talán mondta is, mert nem kizárt, hogy a Péter járt nálunk, én mindenesetre többször voltam náluk. Az Újlipótvárosban laktak, egy hatalmas, Kárpát utcai lakásban, sok szobával és hatalmas erkéllyel. A Péteren már akkor látszott, hogy megszállott, mert a legbelső szobában generálozta a Horex Regináját, ez pedig csak úgy volt lehetséges, hogy az öreg motort felvitte az elsőre, aztán betolta az előszobába, onnan a nappaliba, át a nagymama szobáján, bele a sajátjába.

Szóval a Péter kicsit bolond volt, és a kicsit bolondokból általában nem lesz kevésbé bolond, hanem fordítva. Ő is kiköltözött a városból, először csak a szülei csobánkai parasztházába, aztán a nyugati országrész egyik kies falvába, egy régi, lerobbant kúriába.

Nemzett egy rakás gyerkőcöt, a körme mindig olajpiszkos, kedvenc ruhadarabja egy kék munkásnadrág, az udvara tele roncsokkal, és a padláson sem jobb a helyzet.

Mert a Péter buherál, éjjel-nappal, látástól vakulásig. Öreg csótányokat kelt életre, csapágyakat cserél, hengereket hónoltat, karburátorokra és gyújtótrafókra vadászik az e-bayen. A nagymamám most már biztosan nem mondaná rá, hogy úri fiú, inkább úgy néz ki, mint egy autószerelő, de nem a fehér csempés szervizben dolgozó fajtából.

Néha telefonozunk, vagy e-mailt váltunk, megbeszéljük, hogy ki milyen ócskaságokkal gazdagodott az eltelt időben. A múlt héten is írt nekem egy képekkel megtoldott e-mailt, én meg szépen kiszerkesztem ezt a levelet, mert egyáltalán nem baj, ha mindenki tudja, hogyan kell autó- vagy motorbuzit csinálni egy gyerekből.

Péternek mindenesetre sikerült.

Végre volt egy jó motorverseny, de egyetlenegy kisköcsög firkászt sem láttam. Fehér pólóban jómagam és a középső fiam (13 éves).

Normális családban hétvégén strandra viszik a gyereket, és nem 40°fok melegben a repülőtér betonján aszalják, utánfutó alatt hálózsákban a földön altatva.

– De a gyerek szerint: ott nincs Castrolszag, nem lehet köridőt mérni, meg tűzforró MZ-blokkban főtengelyt cserélni összeégetett ujjbegyekkel, közös kondérból húsos babot enni

– Továbbá nem lehet: pukizni, nagyot büfizni (hangosan), kiömlött sört kenyérbéllel felitatni, Hobó, Deák Bill és AC/DC nótákat énekelni, meg a szódásballonnal gitározni.

– Ott nincs igazi sámán oldalkocsis Pannóniával.

Hazafelé belefutottam Bábolnánál a pályán a jégesőbe motorral (+ 100-as szélvihar), a hátralévő 70 km-t több mint 3 óra alatt küzdöttük le.

Néha megálltam buszmegállóban, levettem az alsógatyát és a blokkon meg a kipufogón melegítettem, mert ha már vizes legalább meleg legyen!

Éjjel 3-ra hazaérve a verandán 1m² tócsa közepén állva beszól a gyerek: Apa, ez volt aztán a rockandroll! Mikor megyünk megint?

Szerinted mi lesz ebből? Bölcsész? Diszkópatkány? Humán fasz?

Vagy gépész + motoros rocker?

Két Ford-két világ is lehetne a kép címe. Szürke, taknyos idő van Pozsonyban, ilyenkor az ember jobb esetben Norah Jones-t hallgatva csorog a munkahelye felé. Tegnap reggel azonban a Turn Me On közben rémülten vettem észre, hogy a művésznő hirtelen tüdőhurutos lett. Na, lőttek a fejegységnek, pedig nem.
A hörgés erősödött, aztán a visszapillantó tükörben feltűnt az amerikai hedonizmus négykerekű küldötte. Vessenek rám követ, de az unalmas matt és fosszínű reggeli rántottában örvendetes látvány volt ez a gyomorból felhúzott-harákolt fehér köpet.

Norah Jones ki, ablak le, ülök a kis köpőcsészényi szappantartómban, oh, bocs, Norah, de most inkább ezt hallgatnám. Persze megcsap ez előttem kolbászoló TDCI Fusion szaga, ehhez jön a 5400 köbcentis (330 köbincses) V8 asztmás hörgése, ami kicsit olyanná teszi az élményt, mintha Aretha Franklin Freddy Krueger arccal sikítaná a Respectet.

Vajon mi járhatott a két Fordos fejében, ha egyáltalán egymásra néztek?

Az egyik büszke volt az alacsony fogyasztásra, a praktikumra és rettenetesen zöldnek érezte magát, míg a másik egyszerűen semmibe vette? Vagy cinkosan összekacsintottak, hiszen egy vérből vagyunk te, meg én?

Aztán mikor kitisztult a Shelby előtt a sáv, azt mondta HÖRRRR... és eltűnt a távolban.
Valószínűleg újrahasznosított papíron fognak elégetni és helyemet sóval hintik fel a környezetvédők, de akkor is azt gondolom, hogy kellenek az ilyen és ehhez hasonló autók. Néhanapján egyszerűen szükség van rájuk, a rengeteg hengerre, a benzingőzre és a vulgarizmusra, amivel felrázzák révületéből a bágyadt reggeli forgalmat. Hogy a családapák csillogó szemmel mutathassák a kölyköknek: - Az ott, fiam, egy teljesen fölösleges valami, mégis milyen jó, hogy van még ilyen.

Utóirat: Valamelyik ismeretterjesztő TV-csatorna ezeréves autós műsorában láttam egy tesztet az akkor még friss Shelby GT500-ról, ahol megemlítették, hogy a V8-as motort egy szupertöltő segíti. Azt hittem, összekarmolom magam. Majd egy későbbi adásban a Lotus Elise kapcsán merült fel újra a szerkezet. Miért nem fordítja olyan ember ezeket a műsorokat, aki látott már messziről autót?

 

Két évtized a texasi napon, és alig 700 ezer forintért ott is állhat a kertünkben egy rohadásmentes, V8-as amerikai álomtepsi. Igaz, a belseje elég betyár.

Kimentem Vmax Zsolthoz, hogy megnézzem, hogy áll a VMax átépítésével, továbbá vittem neki egy karton Statoil motorolajat, hogy a Castrol, a Brixxol és még nem is tudom, mi után ezt is letesztelje, milyen nyomást tud különböző hőmérsékleteken.

Aztán, teljesen véletlenül, megláttam a sarokban az újdonságot. Évek óta emlegette, hogy lesz valami borzalmas amerikai tepsije, néhány hónapja mondogatta, hogy na, megvan, na, már konténerben van, na már kirakodták Hollandiában. Aztán egyszerre csak itt is van, és most egy pillanatra képregényre váltanék:

Aki nem látja gyönyörűnek, forduljon orvoshoz. Ilyen osztatlan sikert eddig kevés tesztautó aratott: BMW-sek, hondások, opelesek, egy emberként lelkesedtek a gyönyörű formaterv és a végtelenül sportos, elegáns belsőtér láttán. Nekem is azonnal megtetszett. Aztán kipróbáltam.

Vélemények az azonos című cikkről.

Eheti első versenyzőnk egy kerékcserével csodákat művelt. És a jelek szerint eléggé felfele csaló órával van megáldva? Gyári adat és a felnimértek hatása a sebességmérőre.

Végül is csak ennyit szeretnék írni: Gear:-2=100km/h -3=140km/h -4=185km/h -5=205km/h ha valaki jobbat bizonyít egy 1.3-as mocitól az írjon és én lecserélem a suzukimat na csá.Ja még eggyet 5.8-6.0 liter

Kissé megbízhatatlan régi autó

Annyi szerszámot kellett állandóan az autóban tartanom, hogy a csomagtartóban nem is fért el mind, de nem tudhattam mikor mire lesz szükség, mert ez a fostalicska még álltában is képes volt elromlani!

És egy hasonló új

A Polonal meg kiszámlázták, h. tele töltötték az ablakmosót. GRR!! Előző nap töltöttem tele én!!! És 1 l olajat kispóroltak belőle!

Ez egy rendhagyó ítélet egy ritka autóról.

Ezt az autót abban az időben tervezték mikor még autópályán 100km/h votl a megengedett maximum, ennek megfelelően lett kialakítva, ezt észben kell tartani, ehhez mérten kell vezetni, és akkor nem okoz meglepetést.

A BX-es tartós teszt sorozatra nem csak gyűlölködő kommenteket kapok, hanem Kedves Olvasóink komolyan veszik a problémát amit egy megbízhatatlannak kikiáltott filléres francia autó üzemben tartása generál és napról-napra beesik egy-egy problémamegoldó levél, mint ez is itt:

Valamiért most jutottam el a BX tartós írásaidig.
Nemrég váltam meg imádott Bxemtől. Hiányzik is rendesen a Renault 9 mellett...
Na de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy van 4 gyári dísztárcsám a szüleim padlásán.
Ha kell Neked adom!
14", az a ovális mintás, rányomhatós.
Ha érdekel írj :)

Azonnal válaszoltam, hogy persze, hogy érdekel, egy hét múlva megkaptam a dísztárcsákat, melyet megörökítettünk:

Aztán napokig álltak az irodában, úgy jött ki a lépés, hogy sehogyan sem tudtuk összehozni, hogy napfényben tegyük fel és fotó is készüljön a tartós tesztre. Na de pénteken! Csikós bejött az irodámba, hogy van pár perce, intézzük el a dísztárcsákat. Nosza!

Felvette a földről Csikós kolléga és azt mondta, hogy a felszereléshez ki kell csavarni a kerékcsavarokat, mint a Skodán. Irány a gumis a szomszéd utcában!

A szavakat tettek követték, begördültünk a gumishoz, hogy volna itt ez a BX, fel kellene tenni rá a dísztárcsákat. Menjünk fel a munkafelvételre, ott egyeztessünk időpontot és felteszik. Felmentünk, egyeztettünk, azonnal megcsinálják, persze.

Beálltam, a kocsit tetején egyensúlyozva a műanyagokat. Mire kikászálódtam, addigra Csík zaklatottan kattogtatta a gépét, a dísztárcsák fent voltak az autón.

Khm. Akkor mégsem kell leszerelni a kerekeket igaz?

Kapott némi keréknyomást is, és ettől megtalálta a hidraulika a vízszinttet, és cserébe, amiért ilyen szép lett, kidobáltam belőle a szemetet.

Aztán péntek este a ház előtt – már itthon – ismét összefutottam Csikóssal. Lélekszakadva ordított ki a Pandájából, hogy ***meg, már megint rossz utcába fordult be. Az idősek otthonát kereste, illetve a mellette lévő placcot,  mert oda indult péntek esti veterán klubba. Ennek az egésznek kb akkora esélye volt, mint középiskolai osztálytársnőmmel összefutni a Budapesttől csaknem háromezer kilométerre lévő La Manga del Mar Menor egyik apartmanházának tetején az uszodánál 6 évvel az érettségi után, véletlenül. Őt is a hangjáról ismertem fel, ahogyan Csikós izzó kipufogójú Pandáját is tiltás könyékéig forgatva. Kínáltam volna kávéval, de nem jött fel, hogy sokan várják, de mindenképpen menjek én is a klubra, mert nagyon jó. Egy óra múlva mát ott voltam a ponton-mercik és mindenféle futóműalkatrészek között és tényleg jó volt. Többek Mercijeivel mentem, még többet láttam. A BX-et is többen vezették, és még többen látták. Annyi dicséretet kapott, hogy azóta is pirul a ház előtt. Marad.

Miért ítélnek el halálos közúti baleset okozásáért, ha az áldozat ma is élne, ha bekötötte volna magát?

Két éve Toller László és hivatali sofőrje Budapestről Pécs felé tartottak. A 61-es úton, Dombóvár közelében egy szabálytalanul előző autóval való ütközést akarták elkerülni. A manőver miatt a politikust szállító autó felborult, Toller és a sofőrje életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett.

Vélemények az azonos című cikkről.

A döntők előtt hosszasan szerelték az autókat, úgy hallottam, hogy az egyik kocsi kidobálta  valamelyik fokozatot, gondolom egyrészt ezt a problémát igyekeztek orvosolni, másrészt komplett osztóművet is cseréltek. Mindkét autó mindkét versenyző alatt is szolgál, így ez nem jelentett volna előnyt egyik oldalon sem, de azért a döntőbe mégis csak tökéletes autóval illik indulni.

A harmadik helyért Miettinen és Turi küzdöttek. Az első kör végén Turi Micsujának lecsúszott a turbót és az intercoolert összekötő csöve, így hajszállal másodikként ért a célba. A visszavágóban azonban ő volt a gyorsabb. Ebben az esetben a legjobb idő dönt, így lett Turi egy századdal harmadik a negyedik helyezett finn előtt.

A döntőbe igazán izgalmas küzdelmet követően Benik Balázs és Turán Frigyes jutottak be.  A pilóták autózásán világosan látató volt, hogy igyekeznek minden századmásodpercet megtalálni, szó nem volt közönségnek autózásról, mindenki az óra kegyeit kereste.

A döntőben egy defekt borzolta a kedélyeket, de szerencsére ez még a rajt előtt kiderült, így nem szólt bele az eredménybe. A fantasztikus hangulatban Turán jobbnak bizonyult Beniknél, tehát ünnepélyesen kihirdetem: Turán Frigyes lett a Castrol Edge Rally Show győztese, és egyben Szentkirályszabadja királya, mint ahogyan azt kedvenc speakerem hétezerszer elmondta. Gratulálunk!

A mai nap készített képeket e poszt képeire kattintva lehet elérni.

Kőváry ezredszerre is ordítja a „megsarkantyúzza” és „rálöttyinti” szavakat, néha már azt hiszem, orvost kell hozzá hívni. Az tagadhatatlan, hogy ennek a rendezvénynek a hangulatához is jócskán hozzátesz, de itt nélküle sem aludna el senki, az biztos.

Láthatóan a versenyzők is élvezik az erőpróbát, aranyosak, ahogyan igyekeznek a riválisok csatározásait szemmel tartani a pálya széléről. Az elődöntőkbe négy versenyző jutott be: Benik, Turi, Turán és a finn Miettinen. A feszültség tapintható, kedves olvasóim.

Nem tettem említést egy érdekességről. A pálya kritikus pontjain bóják vannak elhelyezve, amelyek tetején egy teniszlabda van. Ha a versenyző úgy veszi be a kanyart, hogy leesik a labda, öt másodperc büntetést kap. Ezzel a szabálytalan levágásokból sem juthat senki előnyhöz és ennek megítélése sem szubjektív.

A selejtezők utáni szünetben Becze Zoltánnal beszélgettem, aki Szabó Gergellyel és Krupp Zoltánnal közösen szervezik a Castrol Edge Rally Show-t. A pályacsúcsot e sorok írása közben Asi tartja, 2:04:55-ös idővel. Egyébként sokszor tizedek, sőt századok döntenek, nagyon szoros volt a küzdelem, már a selejtezők idején is. Az indulók névsorát az interjú után közlöm.

TC: Milyen apropóból hoztátok létre ezt a rendezvényt?

BZ: Krupp Zolival N4-ben versenyzünk, így a rali iránti szerelem és a sportág ismerete adott. A környező országokban nagyon népszerűek az ehhez hasonló versenyek, úgy gondoltuk, Magyarországon is jó fogadtatása lesz ennek a bajnoki tornának. A nevezők névsora meghívásos módon alakul, azaz a szervezőség dönti el, hogy ki indul.

TC: Mennyire apropója ennek az eseménynek a hazai rali életben előforduló botrányok, vádaskodások?

BZ: Feltétlenül benne van. Bár a versenyzők korábban jó mókának és szórakozásnak nevezték a versenyt nyilatkozataikban, látszik, hogy vérre menő, komoly csatákat vívnak. Centiket számolgatnak. Most az egyik versenyző kisétált a pályára, gyalog nézegetett egy kanyart. Született versenyzők, a vérükben van a rivalizálás, máshogyan nem is lehetnének élmenő ralisok. Képtelenek arra, hogy ne száz százalékot adjanak bele egy ilyen megmérettetésbe.

TC: Milyen a hangulat?

BZ: Nagyon jó. Fontos megjegyeznem, hogy a magyar bajnokságban nem csak a fentebb említett ki hogy megy viták vannak állandóan jelen, hanem van egy kis széthúzás is, amit mi aggodalommal figyelünk. Azt is el szeretnénk érni ezzel a versennyel, hogy az élmenő magyar versenyzők között az összetartást erősítsük.

TC: Tényleg egyenlő esélyekkel zajlik a küzdelem?

BZ: Minden versenyző elégedett az autók egyenlőségét tekintve, még azok is, akik annyira kukacosak, hogy már napokkal korábban is jelezték aggodalmaikat. Tíz-húsz kiló különbség lehet az autók között, amit akár egy pótkerék behelyezésével is lehet korrigálni. Emellett mindenki megy egyik és másik autóval is. Az eredményekben sem látszik, hogy valamelyik autónak előnye lenne, így teljesen egyenlők az esélyek.  

TC: Korai még ilyet kérdezni, de szerinted ki lesz a bajnok?

BZ: Magánvéleményem és számomra nagyon kellemes meglepetés, hogy Bútor Robi két futamból kettőt megnyert. Ő versenykörülmények között kevés tapasztalattal rendelkezik az N-es autókkal de szerintem ott lesz a döntők végén.

A 12 induló névsora: Bútor Róbert, Asi, Botka Dávid, Matics Mihály, Benik Balázs, Spitzmüller Csaba, Turán Frigyes, Turi Tamás, Vaclav Pech, Jarkko Miettinen, Gregor Grzyb, Jan Kopecky

A magyar rali világát sajnos többé-kevésbé jellemzi, hogy a versenyzők és a közvélemény vélt vagy valós szabálytalanságon alapuló botrányokkal találják szembe magukat. Hol az a gyanú merül fel, hogy valaki belepiszkált az autóba, hol az, hogy illegálisan tréningezik, minden esetre a versenyek ellenére sokszor nem fogadják el a versenyzők és a nézők az eredményt.

Így a Castrol Edge Rally Show különösen érdekes, hiszen a magyar rali ikonjai és néhány külföldi versenyző méri össze az erejét, itt a Veszprém közelében lévő szentkirályszabadjai repülőtéren. Minden versenyző ugyanazzal a két géppel versenyez (két tartalék autó is van), N-es Mitsu EVO-król van szó. Az autók tökéletesen egyformák, tömegük, erejük, beállításuk egyező. Egyszerre két autó indul, összesen 30 kilométer, aszfalt és murva szakaszokat tartalmazó szinkronpályán.

E bejelentkező poszt írásának perceiben indult el az első két versenyző. A pontos listát sajnos egyelőre nem bocsátották rendelkezésemre, de majd egy ezt következő írásban pótolni fogom. Ahogy nézem közben Bútor alatt megállt a vas. A bírói döntés szerint, új kört mehet, hiszen a rendezvény fő célja, hogy minél kevesebb apelláta és szerencse maradjon a pakliban, aki itt első lesz, az tényleg a legjobb ralisunk, technikától, szerencsétől, tréningtől, beállításoktól függetlenül. A versenyzők érdeklődésére jellemző, hogy Asi állítólag olaszországi nyaralását szakította meg, csak hogy itt bizonyíthasson.