Észrevettem, hogy a családi Forester műszakija lejár, ezért azonnali telefonálásba kezdtem, ki csinálja meg egy nap alatt az amúgy remek állapotú autó műszakiját és zöldkártyáját. Lett is hamar vállalkozó, semmi trükk, elviszi, kész lesz. Oké, de mivel megyek haza és másnap reggel Szentendrére tárgyalni?

Feszítő érzés, lemondani nem lehet a megbeszélést, hetek óta húzódott. Az se megoldás, ha hazadob valaki, mert be kell jönni másnap egy közel 100 kilométeres kerülővel. Autó kell.

Kérdezgettem a kollégákat, van-e olyan tesztautó, amivel meg tudom oldani a hazajutást és a másnap reggelt. Öldöklő harcban brusztoltam ki a frissen érkezett Kia Soult, ezzel keltve általános ellenszenvet. Sajnálom, srácok, de az üzlet az első, bocs.

Szóval elhiénáztam a tesztautót, és reggel mindenki érdeklődő tekintettel kérdezgette: Na, milyen? Jó volt? Vennél?

Nos, jó volt. Kisebb kerékkel, automatával kéne. A fejtér bőséges, a rugózás – a kereket leszámítva, amik nagyok, és emiatt püfölnek – kellemes, a hátsó lábtér bőven elég, a hifi jól szól. Ha lenne belőle összkerekes 2 literes motorral, tetőablakkal, ülésfűtéssel és automatával, az lenne a Kánaán. De így is nagyon rendben van, nekem kéne.

És mindenki megkérdezi, ez meg mi?

Vidéki utak mentén jellemzően nem nagyon álldogálnak emberek. Ha nagyritkán mégis megpillantunk valakit, az jó eséllyel vagy örömlány, vagy rendőr.

Vélemények az azonos című publikációnkról.

Hiába volt Japán szupermodern hely már a hatvanas évek közepén, külföldön még legfeljebb a táska- és zsebrádió-kereskedők jegyezték, meg a motorkerékpár-sportot lehet még említeni, amelyben a Honda, sőt, lassanként a Yamaha és a Suzuki is sorra elkezdte bedarálni a nagy neveket. Az ország autóipara azonban még sehol nem volt. Az ágazat Amerika felé próbált kitörni a vicinalitásból, naná, akkoriban ott volt messze a legtöbb pénz. A Toyotának az ötvenes évek végén már volt egy balul elsült kísérlete a Toyopet 1500-zal (az első pár ezer darabot lényegében széttiporták a tulajdonosok, amint lépést próbáltak tartani a hatalmas, erős detroiti cirkálókkal az országutakon).

Toyopet 1500, a Toyota nagy bukása

A japán mérnökök vérző orral visszavonultak, csiszoltak, reszeltek, SZTK-keretek mögött cserzettre száradó szaruhártyákkal tologatták éjjelig a logarlécet – a legközelebbi betörésnek sikerülnie kellett.

Ez volt az ős-Fairlady. Csak Japánnak

A hatvanas évek elejétől Japán autógyárai megkeresték a kilógó szálakat Amerika kötött pulóverén, és lassan, óvatosan, nehogy a tulajdonos észrevegye, elkezdték lefejteni azt. Hol itt, hol ott kibújt a gazból egy kis Toyota-, Honda-, Subaru-, Datsun-kereskedés, és ahogy ma a kínaiak, a japánok pont úgy kezdtek fokozatosan teret nyerni. Tanulva az első leckéből, azok a kicsi, még nem túl erős, nem túl jól felszerelt autók megbízhatóságban már a kor átlagos színvonala felett voltak. Megjegyezhetőség dolgában nem tudtak sokat: egy részük olyan volt, mint valami kisebb méretarányú, széltében összenyomott amerikai autó, a többi egyszerűen kreténnek tűnt. De azért terjedni kezdtek.

Majdnem pontosan egy éve spekuláltunk azon, hogy vajon mi lenne, ha...
Tessék. Legközelebb a lottó nyerő számaival igyekszünk kedveskedni olvasóinknak.

De félre a tréfát. Nagyon úgy néz ki, hogy a két óriás szorosabbra húzza a köteléket. Ha ez kell ahhoz, hogy a válságból kilábaljanak, akkor mindenképpen tegyék meg, drukkolok mindkettejüknek, annak ellenére hogy az egymás karjaiba boldogan boruló Mercedeses és BMW-s képét még nem sikerült elképzelnem.
Önöknek mi a véleményük?

Rovatunk első részében egy ultrabrutál hippibusz borzolta a kedélyeket, ezúttal...

Egy Lamborghini Murciélago birtoklása minden bizonnyal remek dolog, főleg ha az ember fiatal, sikeres és van pénze eltartani egy ilyen verdát. Amerikában, ahol az egyenes vonalú gyorsuló mozgás időközben nemzeti sporttá nőtte ki magát, főleg ütős dolog, hiszen lépten-nyomon lehet alázni a bepróbálkozó F&F-srácokat vagy végigkrúzolni a beach mentén, ahol minden csaj nagy mellű, szőke és szép, ahogy a filmekben láthatjuk. (Naná!)

Persze a tuningmániának köszönhetően mindig benne van a pakliban a Fekete Pák Péter, ami aztán csúnyán az arcra éghet. Nocsak.

Egy tökéletes sleeper, a kis mutáns CRX. A maga idejében remek kis sportautó hírhedt volt arról, hogy minden átmenet nélkül megpördült, ha elveszett hátulról a tapadás (ha netán balga módon kanyarban rárúgtak a fékre). A rövid tengelytávnak köszönhetően aztán nagyon észnél kellett lenni, hogy időben korrigáljon az ember. Nem véletlenül kapta a guruló koporsó becenevet. Persze ez esetben ilyesmiről szó sincs, hiszen egy klasszikus gyorsulás. Itt bizony elment, de vajon egy jó kis hegyi szerpentinen is tudná-e mindezt?
Kettes számú kérdés: Vajon létezik még eredeti állapotú, töretlen CRX ami nem múzeumokban áll?

Mmm...netán NSX-bél?

Amikor a kilencvenes évek elején a Honda kirukkolt a Civic ötödik generációjával, biztos, hogy eszükbe sem jutott a kis háromajtós hatchback (EH2 EG4 talán) kezelési útmutatójában feltüntetni az erdei traktor-módot.
A japán trehányságot (felszisszennek a swindoni Hondákat birtoklók) a magyar találékonyság ellensúlyozta.

Szervusztok!

Nem tudtam, kinek küldjem, ezért nektek címeztem. Rövid kerettörténet a képhez: Tanyán lakom, nem messze a várostól. Egyetlen út vezet be, amelyre tegnap a nagy szél miatt egy fa dőlt. Így lett a civicből munkagép. Szerintem a tervezői nagyot néznének, vagy elsírnák magukat. Nem mindennapi alkalmazási területe egy rizsrakétának.
Szerzői jogaimról a Creative Commons jegyében lemondok. Ha meg hülyeség az egész, akkor bocs a zavarásért. :)
Üdv: Kenyez

Ha én lennék futómű Budapesten, nem rokkant volnék, hanem már rég halott, ehhez képest az Opel még jól is bírja.

Vélemények az azonos című cikkünkről.

Megdöbbentő szörnyeteg

Nem tudom milyen kocsit kellett volna vennem ahhoz hogy ennyire nagy megdöbbenést váltson ki abból aki meglátja. Sok autóm volt már és általában különlegesek.

Végtelenségig tuningolt Saab

És a lényeg! :) Ez egy pénztárcát és energiát nem kímélő fullosan átépített utcai autó,aminek már sok köze nincs a gyári típushoz,csak külsőleg,de épp ez adja a dolog szépségét. Ez egy báránybőrbe bújtatott utcai torpedó,ami nagyon sok erős autónak tud kellemetlen meglepetést okozni,ha fitogtatni akarja erejét.

Niva a király

Börzsönyben élek. Gyönyörű,de az ut állapotát tekintve, zerge baxta részen. Rajtam és a családomon kívül, ide csak az őzek,vad disznók, időnként eltévedt turisták járnak.

Az élet értelme?

Hihetetlen strapabíró,mint egy öszvér,de ezért cserében elvárja a gondoskodást és az alkatrészek jóval drágábbak,mint egy átlag autóhoz,vagy használt alkatrészekkel lehet ügyeskedni,de ennek a kevesebb élettartam a hátránya. Nem tudok rosszat mondani az autóról,mert minden felsorolt alkatrész,vagy hiba,a nem megfelelő gondoskodásból fakadt.

Itt a vasárnap, bütykölünk hát megint. Lassan rendszerré válik itt a TC-n a hétzáró rozsdába fejelés. Persze két hete történt mindaz, amit írok, elnézést, csak most jutottam el a billentyűzetig, de hát nem Forma-1-közvetítés ez, nincs itt szükség paliklászlói témakövetési bravúrokra.

Mercit vettem, öreget, kicsit romosat, de nem túlságosan azt. Háromszázért a hülyének is megérte, jobban, mint az electro world-ös, akciós hajszárító. Hibája ezer, soroltam is már a róla szóló cikkben, aztán egy régebbi, majd egy pár nappal ezelőtti, róla szóló blogposztban is, miket kell még majd rajta.

Amikor autóvásárlási tippet adok ismerősöknek, általában azt javaslom nekik, hogy egy ötéves autónál készüljenek egy hibára, amit a kocsi árának tíz százalékáért kell majd rendbe tenni közvetlenül a vásárlás után. Gumi, futómű, endzsincsekklámpa, ilyenek. Egy tizenöt évesnél a kocsi vételárának negyede-fele legyen félretéve ilyen célra, egy huszonöt évesnél a harmada-kétharmada. Persze csak ha a cél a biztonságos üzemben tartás, nem a szuper kinézet. Mert egy restaurálásnál a vételár és a végösszeg gyakran köszönőviszonyban sincs egymással. Ám ebbe inkább ne menjünk bele.

Én tehát 150-250 ezer forintnyi elköltendő gyorssegélyre készültem, mely távlatot persze feleségemnek nem boncolgattam elég mélyrehatóan Era vásárlásakor. Lett is belőle szópingpong, de valahogy kiizzadtuk. Tehát megbeszéltem Karesz barátommal, a Viszi Autószerelői Iparkamara fejével, Balaton és Környéke Autószerelői Takarékszövetkezet megoldógurujával, jó barátommal, hogy megyek le hozzá Erával. Maradt tavalyról hét nap szabadságom, tudtam meg Angélától a minap, kettőt lecsippentek belőle, csütörtökön szétdöntjük a vasat, és analizálunk, aznap telefonon megrendelünk mindent, ami kell hozzá, péntek reggel felvesszük a cuccot, megcsináljuk ketten, amit tudunk, aztán én hazajövök vonattal, Karesz meg szól, amikor befejezte a maradékot.

A dél francia Alpok útjai világviszonylatban is a legjobb, legélvezetesebb szerpentinek. A Monte Carlo rali legendás gyorsaságijai, a „100 méter egyenes, a vége balra visszafordít, majd 100 méter egyenes, a vége jobbra visszafordít" típusú hágók, amelyek kacskaringós vargabetűket rajzolnak a sziklás hegyoldalakba, rengeteg rajongót szereztek maguknak az évek során.

A hegyoldal mikroklímájától függően folyamatosan változó körülmények miatt a Monte gyakran rosszabb, mint az orosz rulett öt golyóval. A napsütötte oldalon száraz aszfalt a fák árnyékában már nedves lehet a páralecsapódástól. Az északi, folyamatosan árnyékos oldalakon a téli hónapokban a hó is sokáig megmarad, és akkor a legalattomosabb, legaljasabb felületről, a láthatatlan tükörjégről még nem is beszéltünk.

Walter Röhrl, a németek kétszeres ralivilágbajnoka és többszörös monte-carlói győztese imádott ilyen körülmények között versenyezni. Visszaemlékezéseiben írta a környékbeli útviszonyokról, hogy az egyenesek gyakran végig jegesek voltak. Aztán a visszafordító előtti féktávon már volt is egy 50 méter hosszú vizes szakasz - azon kellett a kocsit bőven 150 fölötti tempóról lelassítani, hogy legyen esélye az éles hajtűt elfordulni. Platinából vannak a golyói, ez nem vitás.

A Col de Turini, az összes hágó és gyorsasági szakasz közül a leghíresebb, persze a finn raliversenyzőknek is nagy kedvence volt. Az alábbi videón épp egy civilben köztiszteletnek örvendő európai parlamenti képviselő, bizonyos Ari Vatanen mutatja be a szépségeit - ősszel, enyhe időben.

De most tél van, az út szélén olvad a hó, szinte minden féktávon vagy kigyorsításkor vízátfolyás rontja a tapadást. A beláthatatlan, hosszan nyújtott kanyarokban gyorsan menni ugyanolyan lutri, mint felbontani egy tálcányi Kinder tojást. Mind egyformán édes lesz, de nem lehet tudni, mi vár a közepén.

A keskeny, két autónak csak éppen elég széles hágók óriási élményt jelentenek, rendes autóbuzinak mindig különleges ide visszatérni. Az egyik oldalon sziklás hegyoldallal, a másikon foghíjas kőfallal és a mögötte tántongó szakadékkal szegélyezett aszfaltcsíkoknak olyan aurája van, amitől nehezen szabadul, aki már járt erre. Nyolc évvel ezelőtt, egy ide tökéletesen alkalmatlan, dízel Renault Espace kisbusz kormánya mögött, a hátsó ülésen egy várnadós, émelygő anyukával súlyosbítva is örökre meghatározó élmény volt itt kocsizni. De nemcsak a hágók durvák.

Az N85-ös, ami Cannes-ból indul északi irányba és átszeli az Alpokot, eggyel magasabb rendű főútvonal, mint a klasszikus hágók. Ennek megfelelően szélesebb, a kanyarok kevésbé élesek, viszont a tempó is nagyobb. Az a fajta csodás panorámájú út, ami egy gyors, kiegyensúlyozott kocsi kerekei alatt szinte észrevétlenül tűnik el. Lendületesen folyik, áramlik rajta az autó, de az élmény örvényektől, drámai úthibáktól mentes. Nem ez az igazi teszt a fékeknek, és a futóművet is jobban próbára teszik a dobálósabb, nem tökéletesen sima hágók. Viszont a motor, a váltó, a kormányzás és az autó túrázó képességeinek harmoniájára itt hamar fény derül.

És miért Bonaparte Napóleonról kapta a nevét? A franciák hódító császára ezen az úton tér vissza Elba szigetén töltött számüzetéséről, hogy visszavegye a trónt.

Azért választotta ezt a rövidebb, de nehezebb utat a visszatérésre, mivel errefelé vele szimpatizálók éltek, míg ha körbe megy, akkor elleséges városokat érintett volna. Célja, az ismételt hatalomátvétel ugyan sikerült, de második regnálása már kérészéletűnek bizonyult. Mindössze száz napja volt a waterloo-i csatáig, amikor seregei újra vereséget szenvedtek és ezúttal megbuktatása és félreállítása véglegesnek bizonyult. De a Cannes és Grenoble közötti utat, amelyen visszatért az első számüzetésből, azóta Route Napoleonnak hívják a franciák.

S hogy miért mesélem el mindezt? Mert pár napja ezeken a csodálatos utakon próbáltam ki egy egészen különleges autót. Bárcsak többet mondhatnék. Hamarosan újra jelentkezem.

Alapjában véve nincs bajunk a kamionsofőrökkel, sőt, vannak köztük mega jó arcok, mint pl. az örökifjú Géza és persze vannak hőzöngők is, akik magyaráznak. De biztosak vagyunk benne, hogy nincs az a fuvarozó, aki ezt a barmot védelmébe venné.
Romániában már felkavarta a közvéleményt, reméljük ez az ember nem téved mifelénk. És egyáltalán semerre sem soha többé. Mert ez nem vicces, kicsit sem.

Végül is nincs ebben semmi furcsa. Egy hátsókerekes, 3 literes, benzines sorhat mindenképpen az. Angyalföldön lőttük tegnap.

(Mi lehet a SIKER-2? Egy 118d?)