Idestova három hete dolgozik nálunk a 300-as kombi zőccséges, pár dolgon már túl vagyunk együtt. E háromból majdnem egy hetet úgy töltöttem, ahogyan Petőfi nagyon nem szeretett volna meghalni – ágyban, párnák közt. Hiába, a kis bacik egyre erősebbek, akármennyi vitamint is zabál az ember, ledöntik. Meg előtte pár napig még a Pandának is megnyújtóztattam a hidegben elgémberedett tagjait, mert a Merci papírjainak intézését kiadtam másnak, és nem tudtam volna mit adni az igazoltató yardnak egy szem zöldkártyán és üres forgalmi tokon kívül. Mármint a Mercihez.

Kiesés ide vagy oda, mostanra már az ezredik együtt töltött kilométerhez közelgünk, s eddigi kapcsolatunk szinte felhőtlen. Az autónak egy rakás hibája megszűnt, vagy csillapodott valamelyest. Már nem, vagy csak alig (és néha) dobál a kuplung. Felfújtam a gumikat, szinte egyenesen megy, a kormányholtjáték is kisebb. De van valami gázos a futóműben, gödrös úton kicsit bizonytalanná válik a kormány. Semmi nem szól, de láttam én már zajtalan, ugyanakkor atomokra hullott Merci-futóművet. Szerintem lesz ott valami elöregedett szilent, kotyogós gömbcsukló, majd megnézzük Karesszel. A szörnyű berregés nagyon sokat javult, már csak 55-60 között van belőle, és nem szörnyű, inkább csak zavaró. A csirkeól-szag kiszellőzött, helyét a bagó vette át, szerencsére enyhébb, mint a meg nem vett zöld kombiban, ennyit átmenetileg elviselek.

És a mosás után előjött a tűrhető fényezés, bár a jobb oldali két ajtó lakatolása csak nagyjából követi a Stuttgartban megálmodott íveket, rádiuszokat és szögeket. De rohadást továbbra sem találtam, és legalább minden fémből van, ez az eredetiségvizsgán is kiderült. Valószínűleg egyszer átfényezték, de nem többször. Valamilyen bak viszont leszakadt, gyanítom, hogy a váltót támasztó gumi (emiatt lehet a zörej is, meg a rángatás is), Karesz szerint a kardán-lengéscsillapító is hiányzik, vagy odavan, ami 25 pénz. Az fájni fog, ha igaza lesz.

Együtt megjártuk azóta Dombóvárt, ahol készült egy csodás, igazi pénztárcakímélő összehasonlító teszt, nemsokára jön, olvasgassák majd. Egyik benne szereplő autó sem drágább 200 ezer forintnál. A 420 kilométeres utat csodásan bírta a Mercedes, egy szál gyanús jelet nem adott, hazafelé már siettem, végig 125 körül jöttem az autópályán. Egy enyhe vibrálástól (mégis a kardáncsillapító lesz?) és leheletnyi jobbra húzástól eltekintve olyan volt, mint valami újabb autó – csendes, kényelmes, rezzenéstelen. Ja, említettem már a szagot?

Ilyen hosszú, rossz időben leküzdött távoknál ugrik be, amit a feleségem mondott: "nyáron nagyon szeretem a vacak, kis nyitható tetős autóidat, de télen valahogy a Mercedes melegébe vágyom, tudod, mindenfelől egy nagy, jól fűtött házban ülsz, ami mellesleg halad is". Hát igen, igaz az a mellesleg, ebben az autóban még nem Kareszmotor van. Na de jön majd a vezérműlánc-, porlasztócsúcs-csere, adagolóbeállítás, aztán meglátjuk, talán szárnyakra kap. Apropó, azt is mondtam-e már, hogy fenti mondat azon a villányi túrán hangzott el életem drága violája szájából, amikor fél órát kellett várnunk a barátainkra a december végi fagyban egy útszéli parkolóban Szekszárd mellett? A Pandában? Pedig addigra már tényleg jó volt a fűtés – igaz, a szigetelés, az csak, hm, Panda-szerű marad, akármit is teszek…

Az első házi TMK-n azért átesett Era. Egyelőre nincs neki jobb nevem, ötletek? Gondoltam már Erasmusra (a Sógun c. filmből John Blackthorne, alias Andzsin-szannak a hajója), de túl patetikusnak tűnik. Erikára - nem, női nevet nem adok neki, épp elég baj, hogy genetikailag Mercedes szegény. Golden Erára (a kedvenc magyar dzsesszegyüttesem volt, mindig a Jazz Caféban léptek fel a Jászai Mari téren, amíg be nem záratták a helyet a lakók), az meg autónak béna, pláne, hogy ez az Era piros, nem arany. Egyelőre tehát Era.

Pár nappal a vásárlás után leköltöztünk a garázsba nagyobbik fiammal, Bálinttal, és nekiláttunk. Végignéztük az összes szintet: motorolaj, fékfolyadék, hűtővíz, szervoolaj, szintszabályzó olaja (jó koszos, a szűrője igazi broáf, gondolom évtizedek óta nem cserélték, majd én!). A többi rendben volt.

És mivel indításkor akadnak fura parajelenségek, ezért lehúztam az indítórelé dobozáról a stekkert és végigmértem az öt gyertyát, de mind jó.

A jelenség: akármilyen hideg is van, egy izzításra azonnal indul a motor, de forog párat, és leáll. Ez ellen csak úgy tudok tenni, ha miután elkapta, óvatosan tövig nyomom a gázt, és ott tartom. Ettől ilyenkor nem pörög föl, épp csak emelt alapjáraton megy egy ideig. Így kell tartani fél percet, utána már szépen elketyeg magában.

Gyanús volt a gázolajszűrő is, egyrészt éppen az indítási hacacáré miatt, másrészt, mert az első pár kilométeren csak vánszorog az autó. Ez jellemző télen az öreg dízel Mercikre, az állólámpásaim is ilyenek voltak, amíg a kipufogó kicsit meg nem melegítette a tankot, de a jelenség Eránál hatványozott – hidegen full nemmenés, aztán egyszer csak elkapja.

Lehet ez probléma? A gázolajszűrő és az adagoló előtti előszűrő együtt 970 forintba került, kicserélni őket gyerekjáték. Hogy mennyire? Annyira, hogy részben a hatéves Bálint fiamra bíztam a munkát.

Az előszűrő elég randa volt, egy bilincs az elején, egy a végén, és már kint is hevert. Megdagadt, elüszkösödött, fekete bél sejlett fel az átlátszó műanyag héjon belül. Az új kábé egy perc alatt felzuhant a helyére. Így ni, szép tiszta, ebben a Lifebuoy szappanreklámban a konyhai greslapot nagyítóval vizslató német háziasszony sem talál most kivetnivalót.

A gázolajszűrő kicseréléséhez nem kell más, csak egy 22-es kulcs (lehetőleg crova, mert villással rosszul lehet hozzáférni), egy új szűrő, egy tölcsér, valami tárolóedény és egy kis friss gázolaj. Az ember kitekeri a tetején levő csavart (én épp csak meglazítottam, a többi a Bálint munkája volt), óvatosan leveszi (ugyanis csurig van gázolajjal), kiönti a tartalmát valami veszélyes hulladékok gyűjtésére szolgáló flakonba, és elteszi, későbbi ártalmatlanításra.

Aztán előveszi a zsír újat.

Csurig tölti friss gázolajjal (hogy ne az indítómotornak kelljen ezerszer átforgatnia a főtengelyt és a 20-as kompressziót, mire megtölti), a tetején kibuggyanó felesleggel szépen körbekeni a gumitömítést (így jobban zár, és ha véletlenül elfordul a patron meghúzás közben, a tömítés csak csúszik, nem gyűrődik), majd feltekeri és meghúzza.

Ezt is a Bálintra hagytam. Látták volna, milyen büszkén, ráadásul profin végezte a munkát! Jut eszembe, legközelebb nyomatékkulcsot adok neki, mert kicsit túl is húzta, de lazítottam rajta kicsit.

Ilyen apró szerelést még én se szoktam elrontani. Era elsőre bepöccent, kivittük az utcára, Anya autóját behoztuk a melegre, ágyesz-bugyesz, az egész nem volt egy óra. Pár lóerő előjött, de persze az indítás utáni fulladás megmaradt, a hidegüzemi gyengélkedés is fennáll, bár nem olyan vészes, mint előtte. Karesz már dörzsöli a kezét…