Szűrőnek már jó lesz

  2009. február 05. - Csikós Zsolt Címkék: mercedes totalcar flotta panda fiat

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Öt gang az állólámpában!
2015-07-19 07:25:12

Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok

Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!
2015-06-18 08:03:55

Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt

Szép autót keresünk!
2015-06-08 17:52:23

A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok

Bent a kövület-Pio!
2015-06-02 16:00:17

Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve


Idestova három hete dolgozik nálunk a 300-as kombi zőccséges, pár dolgon már túl vagyunk együtt. E háromból majdnem egy hetet úgy töltöttem, ahogyan Petőfi nagyon nem szeretett volna meghalni – ágyban, párnák közt. Hiába, a kis bacik egyre erősebbek, akármennyi vitamint is zabál az ember, ledöntik. Meg előtte pár napig még a Pandának is megnyújtóztattam a hidegben elgémberedett tagjait, mert a Merci papírjainak intézését kiadtam másnak, és nem tudtam volna mit adni az igazoltató yardnak egy szem zöldkártyán és üres forgalmi tokon kívül. Mármint a Mercihez.

Kiesés ide vagy oda, mostanra már az ezredik együtt töltött kilométerhez közelgünk, s eddigi kapcsolatunk szinte felhőtlen. Az autónak egy rakás hibája megszűnt, vagy csillapodott valamelyest. Már nem, vagy csak alig (és néha) dobál a kuplung. Felfújtam a gumikat, szinte egyenesen megy, a kormányholtjáték is kisebb. De van valami gázos a futóműben, gödrös úton kicsit bizonytalanná válik a kormány. Semmi nem szól, de láttam én már zajtalan, ugyanakkor atomokra hullott Merci-futóművet. Szerintem lesz ott valami elöregedett szilent, kotyogós gömbcsukló, majd megnézzük Karesszel. A szörnyű berregés nagyon sokat javult, már csak 55-60 között van belőle, és nem szörnyű, inkább csak zavaró. A csirkeól-szag kiszellőzött, helyét a bagó vette át, szerencsére enyhébb, mint a meg nem vett zöld kombiban, ennyit átmenetileg elviselek.

És a mosás után előjött a tűrhető fényezés, bár a jobb oldali két ajtó lakatolása csak nagyjából követi a Stuttgartban megálmodott íveket, rádiuszokat és szögeket. De rohadást továbbra sem találtam, és legalább minden fémből van, ez az eredetiségvizsgán is kiderült. Valószínűleg egyszer átfényezték, de nem többször. Valamilyen bak viszont leszakadt, gyanítom, hogy a váltót támasztó gumi (emiatt lehet a zörej is, meg a rángatás is), Karesz szerint a kardán-lengéscsillapító is hiányzik, vagy odavan, ami 25 pénz. Az fájni fog, ha igaza lesz.

Együtt megjártuk azóta Dombóvárt, ahol készült egy csodás, igazi pénztárcakímélő összehasonlító teszt, nemsokára jön, olvasgassák majd. Egyik benne szereplő autó sem drágább 200 ezer forintnál. A 420 kilométeres utat csodásan bírta a Mercedes, egy szál gyanús jelet nem adott, hazafelé már siettem, végig 125 körül jöttem az autópályán. Egy enyhe vibrálástól (mégis a kardáncsillapító lesz?) és leheletnyi jobbra húzástól eltekintve olyan volt, mint valami újabb autó – csendes, kényelmes, rezzenéstelen. Ja, említettem már a szagot?

Ilyen hosszú, rossz időben leküzdött távoknál ugrik be, amit a feleségem mondott: "nyáron nagyon szeretem a vacak, kis nyitható tetős autóidat, de télen valahogy a Mercedes melegébe vágyom, tudod, mindenfelől egy nagy, jól fűtött házban ülsz, ami mellesleg halad is". Hát igen, igaz az a mellesleg, ebben az autóban még nem Kareszmotor van. Na de jön majd a vezérműlánc-, porlasztócsúcs-csere, adagolóbeállítás, aztán meglátjuk, talán szárnyakra kap. Apropó, azt is mondtam-e már, hogy fenti mondat azon a villányi túrán hangzott el életem drága violája szájából, amikor fél órát kellett várnunk a barátainkra a december végi fagyban egy útszéli parkolóban Szekszárd mellett? A Pandában? Pedig addigra már tényleg jó volt a fűtés – igaz, a szigetelés, az csak, hm, Panda-szerű marad, akármit is teszek…

Az első házi TMK-n azért átesett Era. Egyelőre nincs neki jobb nevem, ötletek? Gondoltam már Erasmusra (a Sógun c. filmből John Blackthorne, alias Andzsin-szannak a hajója), de túl patetikusnak tűnik. Erikára - nem, női nevet nem adok neki, épp elég baj, hogy genetikailag Mercedes szegény. Golden Erára (a kedvenc magyar dzsesszegyüttesem volt, mindig a Jazz Caféban léptek fel a Jászai Mari téren, amíg be nem záratták a helyet a lakók), az meg autónak béna, pláne, hogy ez az Era piros, nem arany. Egyelőre tehát Era.

Pár nappal a vásárlás után leköltöztünk a garázsba nagyobbik fiammal, Bálinttal, és nekiláttunk. Végignéztük az összes szintet: motorolaj, fékfolyadék, hűtővíz, szervoolaj, szintszabályzó olaja (jó koszos, a szűrője igazi broáf, gondolom évtizedek óta nem cserélték, majd én!). A többi rendben volt.

És mivel indításkor akadnak fura parajelenségek, ezért lehúztam az indítórelé dobozáról a stekkert és végigmértem az öt gyertyát, de mind jó.

A jelenség: akármilyen hideg is van, egy izzításra azonnal indul a motor, de forog párat, és leáll. Ez ellen csak úgy tudok tenni, ha miután elkapta, óvatosan tövig nyomom a gázt, és ott tartom. Ettől ilyenkor nem pörög föl, épp csak emelt alapjáraton megy egy ideig. Így kell tartani fél percet, utána már szépen elketyeg magában.

Gyanús volt a gázolajszűrő is, egyrészt éppen az indítási hacacáré miatt, másrészt, mert az első pár kilométeren csak vánszorog az autó. Ez jellemző télen az öreg dízel Mercikre, az állólámpásaim is ilyenek voltak, amíg a kipufogó kicsit meg nem melegítette a tankot, de a jelenség Eránál hatványozott – hidegen full nemmenés, aztán egyszer csak elkapja.

Lehet ez probléma? A gázolajszűrő és az adagoló előtti előszűrő együtt 970 forintba került, kicserélni őket gyerekjáték. Hogy mennyire? Annyira, hogy részben a hatéves Bálint fiamra bíztam a munkát.

Az előszűrő elég randa volt, egy bilincs az elején, egy a végén, és már kint is hevert. Megdagadt, elüszkösödött, fekete bél sejlett fel az átlátszó műanyag héjon belül. Az új kábé egy perc alatt felzuhant a helyére. Így ni, szép tiszta, ebben a Lifebuoy szappanreklámban a konyhai greslapot nagyítóval vizslató német háziasszony sem talál most kivetnivalót.

A gázolajszűrő kicseréléséhez nem kell más, csak egy 22-es kulcs (lehetőleg crova, mert villással rosszul lehet hozzáférni), egy új szűrő, egy tölcsér, valami tárolóedény és egy kis friss gázolaj. Az ember kitekeri a tetején levő csavart (én épp csak meglazítottam, a többi a Bálint munkája volt), óvatosan leveszi (ugyanis csurig van gázolajjal), kiönti a tartalmát valami veszélyes hulladékok gyűjtésére szolgáló flakonba, és elteszi, későbbi ártalmatlanításra.

Aztán előveszi a zsír újat.

Csurig tölti friss gázolajjal (hogy ne az indítómotornak kelljen ezerszer átforgatnia a főtengelyt és a 20-as kompressziót, mire megtölti), a tetején kibuggyanó felesleggel szépen körbekeni a gumitömítést (így jobban zár, és ha véletlenül elfordul a patron meghúzás közben, a tömítés csak csúszik, nem gyűrődik), majd feltekeri és meghúzza.

Ezt is a Bálintra hagytam. Látták volna, milyen büszkén, ráadásul profin végezte a munkát! Jut eszembe, legközelebb nyomatékkulcsot adok neki, mert kicsit túl is húzta, de lazítottam rajta kicsit.

Ilyen apró szerelést még én se szoktam elrontani. Era elsőre bepöccent, kivittük az utcára, Anya autóját behoztuk a melegre, ágyesz-bugyesz, az egész nem volt egy óra. Pár lóerő előjött, de persze az indítás utáni fulladás megmaradt, a hidegüzemi gyengélkedés is fennáll, bár nem olyan vészes, mint előtte. Karesz már dörzsöli a kezét…

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr42917060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csikós Zsolt 2009.02.05. 16:26:57

@Tie:
Hű, privátban meg tudod adni? A nevemre kattintasz, ahová az anyázó leveleket is szokták küldeni, akkor direktben megkapom. Köszi, Csik

mv3 2009.02.05. 16:27:03

Ezt az autót véletlenül nem Bertalannnak hívják? A kis Pandával könnyebb a dolgod, mert eleve tökéletesen személyes név, a Panda, nehéz lenne jobbat kitaláltni, pedig rajta látszik, hogy Csaba:o) Illetve a mérete miatt Csabi.
Persze lehetne a nagy nyúl Vörös Csillag, de a vörös az csúsztatás. Mindenesetre szép tartása van, hiába, szuper a nyugdíjas patina:o)

titoo 2009.02.05. 16:47:56

Üdv,

Én ránéztem a főoldalon a képre így a névkérdés után, és egyből az ugrott be hogy csótány. Ami így utólag találó is lehet : ocsmány, de minden sz@rságot túlél, nem tudod széttaposni.
Szóval Era a csótány szvsz :)

Vasutas 70 2009.02.05. 16:59:35

@Csikós Zsolt: Mikor lesz az a bizonyos összehasonlito teszt? Nagyon várom...


Fiadnak gratulálok, én is szivesen szereltem volna ilyen korban.

PEACE

P_Lac 2009.02.05. 17:02:44

Sehr geehrter Hr. Csikós,

Noch einmal.Idézem magam.

1.
,,ha az izzitogyertyak rendben vannak az is nagyon OK."
Nem irtam olyat, hogy masik kellene bele.

2.
,,4 db uj porlasztocsucs, meg egy adagolobeallitas ,,csodat" tehet a motorral."

Urasagod válasza:

,,Vagy porlasztási, vagy adagolási, vagy másféle üzemanyagellátási gond van. "

Asszem ugyanarról beszélünk,nem kell itt vitatkozni.

A sütőolajat, amennyiben hosszutávra tervezi Kend a W123-ast használni, NEM ajánlom. Kifejthetném hosszabban, de
az több oldalt venne igénybe.

Elnézést, eredeti szakmámat tekintve Diesel-mozdony szerelő vagyok,
aztán később a BDGMF ( Népszinház u 8)
padjait koptattam egy gépész-üzemmérnök
oklevél birtokba vételéig.
Nem vagyok önjelölt guru, de vmennyit értek a dízelekhez.

Csikós Zsolt 2009.02.05. 17:21:57

@P_Lac:
Isten őrizz, félreértesz, én nem sütőolajozok. Csak mondtam, hogy csomó ismerősöm úgy használja ezeket régóta. De én nem, soha. Még akkor sem tettem ilyet, amikor 50 forintért volt a sütőolaj literje, a gázolaj meg 350 volt. Tönkretenni nem akarom...

Nem vitattam, hogy értesz hozzá, csak próbáltam jelezni, hogy az izzítógyertya nem valószínű hibapont, mert elővetted. Az adagolóval (előtöltés-állítás környéke), meg a porlasztócsúcsokkal lesz baj. Meg hát persze a 14 éve nem cserélt vezérműlánc eléggé elállít mindent, az sem túl hálás indítási szempontból. Mindegy, nemsokára belenyúlok, lesz, ami lesz :-)

P_Lac 2009.02.05. 17:32:52

Nyugi nem vagyok finánc, nem a jövedéki adó oldalról, hanem műszaki oldalról
közelitettem a kérdéshez.

Az izzitogyertyákat nem vettem elő, azt irtam, hogy jó ha azok OK-k.
Mivel olvastam előtte, hogy ki
,,teccett" mérni azokat.

Eszembe jutott közben, hogy egyik kollegam regi dizel Kadettjahoz volt egy ,,merülőforraló" a végén 220V-os konnektorral, az elég jól előmelegíti a hűtővizet, meg régebben
volt ennek a rendszernek olyan változata is amit az üzemanyag tankba lehetett tenni, igy azt is előfűtötte, megelőzve
a paraffinkiválást, amitől ugye nagy hidegben a dizel olaj kocsonyásodik.
Ezért is lenne jó ha garázsban állna,
lehet kapni filléres időzítőt, amit ha beállítanak egy-két órával indulás előttre, akkor majdnem meleg motorral lehet inditani az autót, ami sokat segitene, és a motor élettartamára
se lenne rossz hatással.
Ezek a megoldasok nem jarnanak horribilis
befektetessel. Az adagolo otthoni bütykölése nem túl veszélytelen móka,
jobb ha egy BOSCH próbapadon teszi az ember. Az unokabátyám különben adagolós
( 12 Milla volt a BOSCH pad) és vele
szoktam konzultálni ilyen ügyekben, ő mégiscsak napi gyakorlatban csinálja..

Kopi3.14 2009.02.05. 17:37:01

Csikos ur, remelem azert Viola megkapta a nagy V-t.

Csikós Zsolt 2009.02.05. 17:48:15

@P_Lac:
Van próbapados embere a Karesznak, minden adagolónk ott készült, még a 190 D vásárláskori, misztikus hibáját is ő szűrte ki. Precíz Boch-műhely, nem játszunk adagolóval. Nem szeretem a füstölős öreg Merciket.

Garázsba sajnos nem tudom betenni, mert az L-alakú hely egyszemélyes fele épp 4,75 méter hosszú, egy állólámpás falhoz koppintva, nem ferdén állva épp elfér, a másik fele (ahol két autó áll egymás mögött) épp 9,5 méter hosszú. Ha Era bemenne, két autót kéne kitennem az utcára. Egyik a 2,8 millióért resturált, de még rendszámtalan állólámpás (ugye nem gondolod, hogy egy fos 123-asért azt kiteszem?), a másik a feleségem 190 D-je, amivel a gyerekeket is viszi oviba (abból válás lenne). Tehát a garázs kizárt, amikor lemostam mínusz ötben, és be kellett vinnem, hogy megszáradjon, csak ferdén, 15 ide-oda manöverrel, a saját és a zöld álólámpa testi épségének kockáztatásával tudtam bepasszírozni, úgy, hogy meg se lehetett moccanni tőle többet. Szegénynek kizárt a garázslét. A cégnél egyelőre bent áll, itt jó neki. Napközben.

P_Lac 2009.02.05. 17:59:37

Nincs mese, csak kellene egy nagyobb garage. :-)

Szomszedom meg az 1967-es Ford Mustangjat tarolja Isten szabad ege alatt a telken, mivel a berelt garage meg kellett a keszulo Corvette-nek, hát nekem a szivem hasad meg ha ilyet látok!

Nálam 32 négyzetméter a pince, szép tiszta száraz, betonozott az alja, kifestve feherre meg a plafon is,csak azért nem szoktam leállni mert kissé meredek a lejaro és nem akarom a kupplungot kinozni felfele jövet, igy aztán amikor
a régi kocsijaimat télre mégiscsak leraktam oda, a másik szomszéd segitett
az ő autojaval kihuzgálni tavasszal.
Az iden vegre megcsinaltatom a lejarot!

A W123-as meg nem fos! Én kérek elnézést!
Most is azt mondom nem volt rossz vétel,
ezeknél a régi ( tizenhuszonéves) autoknal kb annyit sajnos rá kell költeni
mint amibe került, tehát kb 200-300E Ft és hibátlan lesz, mivel szerencsére a kasztni nincs széjjel rohadva, es a motornak se kell nagygeneral. Ha azok is betegek lennenek, akkor olyan 1-1,5 M Ft bol allna meg alsohangon a projekt,meg ugy is, ha az ember mindent maga csinal.

Ubul1 2009.02.05. 18:01:02

@.atti:
Ott akkor balfasz módon választottál, mert ezek biza nem húznak, hogy a faszba lehetett volna eladni szerinted felsőkat autót tökéletlen kormányművel, pláne egy olyan gyártótól aki kínosan figyelt a biztonságra, aminek a jó kormány alapfeltétele. Az az egyik legfőbb pont egy használtautó vásárlásnál h elengeded a kormányt 50-nél aztán figyeled párszáz métert h hogyan megy és eddig az összes fekvőlámpa amit megkínoztam vásárlási szándékkal úgy ment mintha kötélen húznák. És akkor utána meg beleállsz a fékbe és nézed h merre húz közben, amelyik oldal a gyengébb arra megy. Szóval tök egyenesen ideális esetben. Holtjáték előfordulhat de spec a legutóbbinál az e volt szinte egy jottányi se, csak az az utánozhatatlan Merci szervó érzés, hogy vajpuhán megy de épp elegendő ellenálást fejt ki a legelején h érezd hogy ezzel még tömegeket mozgatsz meg. Alapjáraton bevágod jobb-bal holtpontig és ott is faszán el kell bírnia a motornak a szervót hang nélkül. Ha szuszog akkor már van egy kis zűr, nem nagy de van.

Erre a hidegen bizonytalan alapjáraton valami dúsítórész dugulást gyanítok, az ok hogy neked már nem kell a kormány mögé balra tekergélned mert már nincs ott a manuál dúsító, de az adagolóban lesz meló. Esetleg fals levegőt szív valamelyik slagon, amire hidegen érzékenyebb mint melegen, de melegen is annyit okoz h nem megy úgy mint kéne. 500e alatt nem lehet komoly baja a blokknak, ami nagy generált kívánna. De majd a guru kideríti, komolyan tűkön ülök h mi lesz a diagnózis. Különben én nem mertem volna annélkül megvenni h az előző tulaj nem rendezi le az eredetvizsgát, mert nagy pofáraesés lehet a dologból, amit nem tudsz visszacsinálni, szóval az a min h az eladó gondoskodik az eredetről meg a papírok tisztaságáról, aztán utána tárgyalhatunk.

Csik, csak merő kíváncsiságból milyen típusokat vetettetek össze 200 rongy alatt(vagy legalább annyit hogy mennyi a legkisebb darab köbcentie) és hány db típus szerepelt. Kb kapásból 5 érdekes kocsit tudok mondani ami 200 rongyból megvan és ennyiért még használható darabokat lehet találni, és nem feltétlen KGST modellek. És a legfontosabb h ezek már nem igen vesztenek az értékükből, szóval receszió idején épp ideálisak.

makmarci 2009.02.05. 18:02:06

Esetleg a rendszer lelevegősödése lehet még, vagy csak egyszerűen elengedi a nyomást a szelep.

Ubul1 2009.02.05. 18:05:54

@Csikós Zsolt:
Nem is kell ezt betenni csak az üregvédelemmel ne spórolj az összes sárzabáló helyen, én se kímélem és ki KELL bírnia. Ennél sokkal keményebb kiképzést is kapnak ezek hivatalból pl 24/7-es műszak taxiként.
Nyáron meg nem árt ha lesötétíted az egészet már csak a műszerfal miatt is, vagy árnyékos helyre állsz be, mondjuk egy nagy kiterjedésű fa alá. A legnagyobb ellensége ezeknek különben is az eszetlen sózás az utakon, meg a direkt napsütés ami 80 C-ra melegíti a fényezést. alapból a hidegtől nem szabad kikészülnie semminek.

Ubul1 2009.02.05. 18:07:06

@makmarci:
Ezt mondom én is... Szóval üzemagnyag rendszer slagg csere. Nem nagy tétel, de annál nagyobb szopás, és kosz, épp neked találták ki Zsolti! :D

T-boy (törölt) 2009.02.05. 18:08:05

Hogy mennyire kényes az üzemanyagra...
Nekem a SZŰRŰ alja volt olyan mint a
szita,a víztől kirohadt!
Az izzítógyertyát kiszerelve szoktam
megmérni.Lehet,nem szakadt,de csak a
tövénél izzik.

Ubul1 2009.02.05. 18:09:31

De alapból azt mondom változatlanul h ez szupi vétel volt 300 rongyért, pláne ha még azt is hozzávesszük h bagó a kötelező és kombi. Meg rendezett az előélete. Ritka az ilyen darab, Én megbecsülném jópár évig, de legalábbis a panda előbb röpülne a picsába mint ez. Bár én spec rühellem az olasz kocsikat, bocsi. A kényelemnek és a biztonságnak ára van.

T-boy (törölt) 2009.02.05. 18:22:22

123-ason kormánymű/nem szervós/,futómű,
fék gondom nem volt.Műszakin 1-3%
eltérés volt a max.a fékpadon!

kolombusz 2009.02.05. 18:25:54

@Ubul1: Ja, én is 123-ast nézegetek magamnak, nekem szedán kell, 300d, esetleg 240d.

De az átíratás az nagyon drága, előbbinél 100 ezer forint minimum. :(

Ubul1 2009.02.05. 18:29:21

Te Zsolti, kb így indul a gép?

www.youtube.com/watch?v=Xdw1ueEJMWQ&feature=related

Ha igen akkor ez már fain lesz, csak Karesz szakértő és ápoló kezei hiányoznak a kicsikének! Irigyellek azért ám ezzel a géppel... Ha még nem lenne 300D csak 240, hajajj akkor nonpluszultra!
De találgass vajon azon felül h nehezebben fér el és többet zabál miért nem ezt a motort tették bele a 207-208D-be?

Ubul1 2009.02.05. 18:32:12

@kolombusz:
Maximálisan egyetértek a motorvariáns választással! Bár engem kb qurvára nem érdekel a lomhaság csak a tartósság, úgyhogy ezért belefért a 200D is. És lehet azzal is haladni 70-ig ha érzéssel pakolja a fokozatokat a fahrer!

Ubul1 2009.02.05. 18:36:54

@Csikós Zsolt:
ja nem, én márcsak ilyen vok. Tulajdonképpen bármilyen nem műanyag konstrukciót elviselnék, és használnák, végeredményben csak egy kocsi, viszont jópár darabnál okádhatnékom lenne akárhányszor használni lennék kénytelen. Mint pl az "F" betűsöknél: Ford (bocs zalka), Fiat(bocs Csiky), franciák(kivéve a Citroënt, azokért legalább annyira oda vagyok mint a Mercikért) Német és öreg Japó bármilyen mennyiségben, öreg szamuráj nem vén szamuráj, szóval Karotta rokonlélek!

Tomchy 2009.02.05. 18:37:27

@rognork: hans már volt, akkor inkább Jürgen... :O)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.02.05. 18:40:13

Csikós úr megint belenyúlt a tutiba, bázz'.

Tudom, tudom, rengeteg keresgélés után, de akkor is irigység ezerrel.

GGG77 2009.02.05. 18:54:20

Tudom, tudom W124-től sokan óva intenek, de hétvégén egy ilyen taxi vitt haza (300-as dízel, automata váltó, bőr ülések), és még mindig nagyon bejön!

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.02.05. 19:01:51

mERgA? Höhö...
Ezzel a 200-as teszttel felcsigáztál, Csiki!

Ubul1 2009.02.05. 19:19:27

@GGG77:
LoL, akkor abban a kocsiban minden összejött ami csak szar: automat és a sorhatos 300D!
Ha érdekelne az a modell akkor a 250D vagy a 200E 5 sebes manuál darabok közt keresnék. Inkább a benzines irányba néznék, ott még van rá esély h ne járj úgy mint a Zsolti a Hanssal és ereje is van bőven.
Komolyan dőltem a röhögéstől mikor 1.-ször olvastam azt a posztot. Szóval Csikós mester ott is bekészíthette volna a SZOPÓÁLARCOT! :D

kkn 2009.02.05. 19:20:57

@The Good Boy:

Majd, ha Csikós Úr neje is elkezd blogolni, hogy hogyan stoppoltatja a kicsikkel a zoknikat, meg varrat velük kravátlikat bérmunkában, hehehehe...

Az autószerelő suliban irígykedtem azokra az osztálytársakra, akik apjuk jóvoltából már rendes szerelői múlttal bírtak. Vagy az smkp-bütykölés sztorijait mesélték.

Van a húgomról egy kép, olyan 14 éves kora örül, amikor a neki vett Babettát szerelgeti.

hamika 2009.02.05. 19:30:24

@Csikós Zsolt:

Szia
Nem ide tartozik csak érdekel..
A legfrissebb veterán c ujságban van egy igen érdekes irás.
20-30 éves vagy még több, sosem látott ill igen ritka puegeotokról,amik egy raktárban vannak elhelyezve eléggé méltattlanul.
Ezekröl az autokról még több sokkal több és részletesebb képet szeretnék látni,és infot olvasni.
És létezik hogy ezt a cikket már valahol ugy 6-8-10 hónapja már olvastam??
üdv Péter K

albert1 2009.02.05. 19:39:14

Szervusz, Zsolt!

Ugye jól emlékszem, hogy Te írtál réges-régen az aM-ban egy vicces hangvételű állólámpásos szösszenetet az impresszumos oldal környékén?

Arról volt benne szó, hogy a főhős, "Jávor", vett egy állólámpást, és teljesen a hatása alá került. "Egy teljes tank benzint autózott el teljes transzban." (Nincs meg az újság.) Később felvett egy csajt, aki megkérdezte, hogy ez milyen autó. A főhős azt válaszolta, állólámpás. A csaj megjegyezte, hogy az egy bútordarab. Erre Jávor: "Te itt most kiszállsz, kiscsillag!" Erről volt egy fotó is az írás mellett.

Mert akkor most már látom, hogy erősen önéletrajzi ihletésű iromány volt ("Volga", stb.). ;)

szemeteske 2009.02.05. 19:47:22

Még nem olvastam végig, de már a képeken is furcsán áll ez a kocsi. Ez csak nekem tűnik így?
Olyan magasan hordja az orrát, hogy tuti tropa a két első lengéscsillapító. Ez megmagyarázza azt is miért imbolyog ha egy kicsit is huplis az út.

BTO11 2009.02.05. 19:48:10

pant era!
D:))-tomaso

w211 2009.02.05. 19:49:16

@Ubul1: Tették,309D NÉVEN MENT ÉS 5GANGOS váltóval.Nekem van 1 307d doka,78-as,szerintem örök,mint a nyomorúság.Trógerólni,ezt-azt hozni,mindig vele megyek,a 316cdi sprinter már lelketlen robot

Csikós Zsolt 2009.02.05. 19:59:01

@hamika:
Szerintem egyszer ide is megírom részletesebben (bár a beazonosítással gondjaim vannak, ott sem tudtak sokat mondani róluk, volt egy faszi, aki némelyikre mondott valamit, azt sebtében felvettem a telefonomra), csak nagy levegőt kellett vennem.

Igen, olvashattad, bár nem olyan régen, csak kb. 4-5 hónapja a volt kollégám Lővei Gergő igen kiváló és gazdag youngtimer.hu oldalán. Nézd meg, ott lesz kábé száz bejegyzéssel korábban... Sűrűn pakolgat hozzá írásokat.

Haddel · http://zastava.gportal.hu 2009.02.05. 20:00:29

Emlékszem ,nekem az első komolyabb bütykölésem ,kb 14éves koromban,az volt mikor atomjaira szedtem a Simsonomat ,hogy ujra fényezzem.Összerakás után maradt egy doboznyi csavar ,meg miegymás,mégis tökéletesen működött a bringa :D :D

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2009.02.05. 20:05:00

Enegm az érdekelne, hogy fél percig amíg taposod a gázt, menyi füst távozik hátul :D

w211 2009.02.05. 20:05:09

@Csikós Zsolt: Mondom hogy tették,nem hosszú!Mentem vele,pontosabban vittek minket a platón,a többi már homály.

Csikós Zsolt 2009.02.05. 20:05:16

@Audi Achtzig:
Nem, rosszul emlékszel, azt a Balla Marci írta. Én nem tudok olyat, ha vért pisálok is, ahhoz születni kell. És írónak kell lenni. Egyébként kitalálmány volt az egész, a képen a Kiss Feri (azóta már szintén internetessé vált kollega) amerikai állólámpása van, ők együtt mozogtak mindenfelé azzal a kocsival, és a Marci nagyon megszerette. Mármint a kocsit. Azért írta, így kiesett belőle. Autó Magazin, régeségesrég, egy oldalsó csík volt.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.02.05. 20:06:49

@Csikós Zsolt:

Akkor ahogy a többiek írták: talán falsot szipkázik valahol.

Esetleg mégsem jók teljesen azok az izzítók. Nekem is pöccre indul az öreg dízel, de utána kell fél perc, míg köhög, fehéren füstöl, és újra magára talál. Havernak hasonlót produkált a dízele, és izzítócsere után meggyógyult. Ha öreg az izzító, talán lecsökken a hőkapacitása. A ráspriccelt gázolaj hamar lehűti, és az első pár percben visszahűl az előkamra. Vagy ki tudja.

Csikós Zsolt 2009.02.05. 20:10:21

@szemeteske:
Nemnem, az eleje jól áll, és a lengéscsillapítók sem rosszak. Jobbra balra megy, és nem kis huplikon (az lenne a gátló), hanem ilyen finom, kerekeket megvezető vályúkban, de nem úgy, mint a széles kerekes autók, hanem sztochasztikusan. A rossz lengéscsillapítótól egyébként nem lesz sem magasabb, sem alacsonyabb az autó, legfeljebb ha gázosak, és az autó magasságába belekalkulálták a gáz nyomását, amit ritkán szoktak. A túlfeszített (újraspannolt, esetleg rossz utángyártott) rugótól szokott magas lenni, a kortól (mert támaszkodik rá harminc éven át az autó) alacsony. A bibi a szintszabályzóval van, nagyon koszos és sűrű benne már az olaj, a szűrő eltömődött, nem bírja rendesen megemelni a farát. Emeli, tartja, tehát a rendszer nagyjából jó, de közel sem 100%-osan. Ez az egyik első szervizelési feladatom a gázolajszűrő után. Meg a futómű, meg a motorbeállítás.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.02.05. 20:10:22

@kkn:

Egy ismerős lánya 16 évesen már oldalkocsis veteránmotorral küzdött... aztán úgy maradt :-) Ha egy lány rákattan...

Semmi Kis Tünde is kiért Bamakóba. Emberes teljesítmény.

Csikós Zsolt 2009.02.05. 20:11:25

@bervas:
Hát bizony, erre nem gondoltam még. De ebbe a motorba 5 db gyertya kell, jaj.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.02.05. 20:12:25

@Csikós Zsolt:
A sztochasztikus rángatás nálam kormányösszekötő gömbfej szokott lenni. Műhelyben a spieldetektor megmutatja, kotyog-e.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.02.05. 20:14:12

@Csikós Zsolt:

Az enyimbe 4 db. Az árak 850 Ft-tól 4500 Ft-ig szórnak, per db. 2000 Ft-ért már olyan nevűt adnak, amiben megbízok. Egyelőre töltöm a malacperselyt :-)

Rocko- 2009.02.05. 20:16:45

ehehe, gyerekmunka? :D
csak vicc volt, helyes, tanuljon csak a gyerek! :)
teccik majd hozni találkozóra?

Lowtyo 2009.02.05. 14:54:22
hülye. :DDD

Csikós Zsolt 2009.02.05. 20:19:24

@Rocko-:
Ugye, hogy hülye? Még hogy én, őalája feküdni. Csak semmi buzulás, csak semmi buzulás!

kukacberci 2009.02.05. 20:29:36

Zsolt! Mi lett a Panda olajnyomásával?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.02.05. 20:31:27

Zsolt, most, hogy ott a Bianchi nem adod el a Pandát?

Ismerősöm épp most keres ilyet.

hedow 2009.02.05. 20:36:46

Legyen... vera víz(ha rágondolok:)

gnme 2009.02.05. 20:38:46

A fogasléc és a torziós rúd középállás közelében meg van kopva. Jó erős bizonytalanságérzést ad.

Ez van. Igyál egy pálinkát.

rognork 2009.02.05. 20:46:52

@Csikós Zsolt:
Azon a poszton konkrétam majdnem sírva fakadtam...

primatus 2009.02.05. 21:00:51

@Csikós Zsolt:

"Csurig tölti friss gázolajjal (hogy ne az indítómotornak kelljen ezerszer átforgatnia a főtengelyt és a 20-as kompressziót, mire megtölti)"

- Nos, elég nagy baj lenne, ha ennyi lenne. +20C -ban sem igen indulna be. 24-25 bar alatt elég nagy gondok jelentkeznek, ERA pedig (tetszik ez a név) -12C körül simán indult.

"végigmértem az öt gyertyát, de mind jó."

- semmit nem jelent egy digitális multim.-el megmérni. Kizárólag úgy érdemes gyertyát ellenőrizni, hogy kiszereled és akkura kötve számolod a másodperceket és figyeled az izzítógyertya melegedését (hol és mennyire izzik át). Van ilyen tesztelő műszer is, de igazából felesleges, mert ez így tökéletesnek tekinthető eljárás.

- a dízeleknél nincsenek nagy trükkök. Ha jó a kompresszió (itt jónak tűnik), jó az izzítás (kérdéses), jó az üzemanyagellátás, befecskendezés minősége (kérdéses)és jó az elő-befecskendezési szög (kérdéses), akkor jól működik a motor. Mintha utaltál volna a vezérműlánc hangjára is. Lehet, hogy cserélni kell, mert meg van nyúlva. A Merci motor (is) eléggé érzékeny az elő-befecskendezési szögre. Ha az nem jó, akkor hiába minden fent említett tényező. A hidegindítást az elő-befecskendezési szög megnövelésével szokták elősegíteni (vannak más rendszerek is).
Szóval, amit tudsz Magad ellenőrizz és a kedvenc szerelőd majd ellenőrzi a vezérműláncot és az adagoló jelre történt beállítását. Szerintem semmi esetre se vitesd az adagolót egyelőre próbapadra! Előbb a többi legyen kipipálva! Kényes jószág és a gyári beállításokat nem sok helyen tudják produkálni. Jártam már rosszul Én is emiatt....

"(ugye nem gondolod, hogy egy fos 123-asért azt kiteszem?)"

- Ez pedig minden tiszteletem ellenére szinte megbocsájthatatlan kijelentés. Akkor is, ha értem a mögöttes tartalmat... Én pl. kiforrottabbnak éreztem mindig a 23-ast az előtte lévőktől és az utána következőktől is. Persze nem objektív ez az érzés, de nem engedek meg magamnak egyik mercivel szemben sem egy ilyen kijelentést. :-((

- A kormányművel kapcsolatban pedig annyit, hogy ha szerkezetileg jó, akkor keresni kell egy szakmáját értő futómű beállítót, mert kevesen tudják normálisan beállítani. Én még olyat nem tapasztaltam, amit itt valaki vakogott, hogy szar lenne a Merci futóműve. Ha műszakilag egyébként jó állapotban van, akkor az imbolygásnak, félrehúzásnak stb. oka kell legyen.

Aki nem hiszi, járjon utána....

Üdv'

L-K 2009.02.05. 21:06:47

@Csikós Zsolt: Még jól hogy nem haltak ki az efajta újságirók.-De azért már guberálhatnál valami fiatalab és elterjetebb kocsit is!

Csikós Zsolt 2009.02.05. 21:11:19

@kukacberci:
8 km-es távokon, télen tökéltes. Addig sűrű az olaj. Pályára nem megyek már vele. :-)

Csikós Zsolt 2009.02.05. 21:13:05

@scheerti:
Majd ha rendbe tettük a Kati 190 D-jének az olajszivárgását, a központi zárját és a bal hátsó sárvédőívén a rügyezést, illetve Era is egyenesbe jön, és nem várható, hogy hosszú napokra kiesik. Szerintem ez nyár lesz. De amikor visszaülök pandácskába, mindig arra gondolok, hogy kár eladnom, mert enni alig kér, viszont néha nagyon hasznos, és tökre szeretem használni.

primatus 2009.02.05. 21:13:43

@L-K:
Pont ez a lényeg. Azokban nem találod meg az egyszerűség és nagyszerűség egyvelegét és ezt a korhű életérzést. Egyszerűen mindez hiányzik belőlük.

Csikós Zsolt 2009.02.05. 21:14:33

@gnme:
Fogasléc egy öreg Merciben. Izé... Az olyan dolgot akkor ők nem ismerték. A pápaszemessel jött, még a C-osztályban is golyópályás kormánymű volt, mint mindenben a Ponton óta. Állítható Pittman-tengellyel.

gnme 2009.02.05. 21:20:18

Na ebben nem voltam biztos. :)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.02.05. 21:23:40

@Csikós Zsolt:

Ebben teljesen igazad van. Még annyit sem fogyaszt, mint a motorod:)

Tényleg, a Kawa megvan még?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.02.05. 21:23:47

@Csikós Zsolt:

Ebben teljesen igazad van. Még annyit sem fogyaszt, mint a motorod:)

Tényleg, a Kawa megvan még?

L-K 2009.02.05. 21:24:21

@primatus:"Azokban nem találod meg az egyszerűség és nagyszerűség egyvelegét és ezt a korhű életérzést" -Azt csak régebbi "min.50 éves" autókban keresd!

Csikós Zsolt 2009.02.05. 21:30:20

@primatus:

Ja, úgy kéne mérni, de majd csak akkor, amikor a Karesznál rendesebben megbontjuk, most nem akartam könyékig blemászni, csak egy gyors csekkolás volt.

Láncnak nincs hangja, de a tulaj saját bevallása szerint nem volt a nála töltött 14 év alatt cserélve. Szerinted egy teljes autógeneráció kihalásnyi ideje alatt nem nyúlik legalább 8-10 fokot? Az meg elég ahhoz, hogy pocsékul járjon, erőtlen legyen, és ocsmányul induljon. Még jó, hogy nem füstöl túlságosan, akkor egyáltalán nem használnám. Az előbefecskendezésiszög-elállítási trükkről én is írtam a motorbuherálós-autóeladós cikkemben, ami miatt (szokás szerint) a viccet nem értők a pokolra küldtek :-)

Nyilván a fost iróniával írtam, ha komolyan gondolnám, nem vettem volna meg. De az állólámpás sokkal jobb autó. A 123-as csendesebb, puhább (különben az első futóművüket, a hűtőrendszerüket és a zajszigetelésüket leszámítva szinte teljesen megegyeznek, majdnem csavarra), az állólámpa sokkal pontosabb kanyarban, élvezetesebb vezetni, gépszerűbb. És még talán kevésbé karbantartásigényes (éppen az első futómű miatt), mint a 123-as. És - főleg a korábbi, fejtámlátlan szériáknak - sokkal-sokkal nehezebben szakad le az ülésük, mint a 123-asoknak, amit nagyon nehezen tudok megbocsátani az én autómnak is. A leült szivacsülés is jobb egy leült epedásnál, ahol konkrétan a fenekedet bökő vasdróton csücsülsz. És az állólámpásban a tolótető is a fejed fölött van, majdnem olyan kinyitva, mint egy kabrió, a 123-asban a laposabb szögű szélvédő miatt hátrébb került, még mindig élvezetes, de már közel sem annyira.

A 123-as legnagyobb értéke az indexkapcsoló, ami öreg korában is kint marad, ellentétben az állólámpáséval, aminél állandóan reszelgetni kell azt a kis spiáter pályát. Meg persze a kombi, ami állólámpából hivatalosan nem volt, csak rozsdásodó, rosszul kivitelezett belga és portugál kisszériák. Súlyos állólámpa-fanatikus vagyok, ez talán látszik :-) Tudod, nekem volt mindkettő, meg a klubban is, sokat mentem velük, sokat szereltem őket, van összehasonlítási alapom. És aki teheti, az a pápaszemesről fokozatosan visszaszivárog a W124-re, aztán a W123-ra, aztán ha még bírja pénzzel, akkor meg sem áll a W115-ig. A Fecske és a 108-as más tészta, azokban nagyon sok az érzékeny karbantartani való, a millió zsírzószemre gondolok, az első-hátsó függőcsapszegekre, a vagyonokért felújítható futóműre, arra a kotyogásérzetre, ami már kis elhanyagoltságnál is állangóan jelen van bennük. De tény, hogy leült Fecske ülést még az életben nem láttam. Annak az epedájára páncélszekrényt is rá lehet hajítani, a sarkával, akkor se szakad le. Na ja, megint az azokban még anyag volt jön mingyá, inkább abbahagyom.

Csikós Zsolt 2009.02.05. 21:32:15

@scheerti:
Megvan, már működik a töltés, át lett kábelezve, új féklámpakapcsoló ment bele, de most a kormánykapcsolóról is kiderült, hogy szétégett a nagy áramok miatt, amikor kigyulladt. Ha az kész, talán kész is. Jöhet a lánc-lánckerék-fékbetét-olajcsere.

gnme 2009.02.05. 21:37:38

A metszeti képeket elnézve a pálya a kormányhüvely a keresztcsap és a vezetőcsap kopása sztem okozhat ilyet.

Azért ittál pálinkát?

primatus 2009.02.05. 21:43:02

@Csikós Zsolt:

:-)
Értettem én, csak leírva azt látni, hogy fos és nem egy ..... békaevőről beszélünk.... az durva volt.

Igen, megértelek. A múltkor írtam, hogy egyszer az öcsémmel megrendelésre felújítottunk egy állólámpást. Ritkaság volt. Széles rácsos benzines, azt hiszem hathengeres 230-as volt. Csodálatos fekete eredeti színben az összes króm díszlécével gyönyörű volt. Utazni benne pedig egyértelműen Merci érzés volt. A sajátomat (123) sajnos nem tudtam anyagi okok miatt megcsinálni. El kellett adnom és azóta is bánom...

Ha valamit nagyon utáltam, akkor igazad van, a kiült epedás ülést nagyon. Persze, bárcsak az lett volna akkoriban a legnagyobb problémám....
Jó éjt!

ommm 2009.02.05. 21:43:11

Na, ebből sem lesz BerTa.
sem Quantanamera...
pedig ahogy vartyog....

Csikós Zsolt 2009.02.05. 21:46:04

@gnme:
Igen, csak az a baj, hogy a kormánymű az élete java részét a kerekek egyenes állásában elfoglalt pozíciójában tölti. Ott kopik a legtöbbet, részben a finom ide-oda korrigálástól, részben pedig a kerekeket érő ütésektől, amelyek a tengelyeket, és azok közvetítésével a pályát és a golyókat koptatják - persze ismét csak középállásban. Ha nem állítják meglehetős rendszerességgel utána ezeket a kormányműveket, egy nagyon holtjátékos, öreg szerkezetet már nem lehet Pittmann-tengely utánállítással megjavítani, mert bár pontos lesz (valamennyire) középen, eltekerve beszorul, ahol még a régi vastagságú a pálya. Tipikusan a balkáni (értsd: magyar) használatos autóknál van ez, mert a német, a svájci még az 500 ezredik kilométernél is a szervizkönyv szerint javíttatja az autóját, és abban benne van, milyen sűrűn kell pittmannolni. Ettől félek, bár mintha az Erában nem lenne akkorra a holtjáték, inkább kormányösszekötőkre, segédvezetőkar-perselyre (a jobb oldalon lévő, gép nélküli "vak kormánymű, lényegében egy, a kormánymű tengelyével pontosan szimmetrikusan elhelyezett, azzal megegyező vezetőkar) gyanakszom.

A Próféta beszéljen belőlem...

gnme 2009.02.05. 21:58:53

Kopott gömbcsuklós kapcsolatokra gondolok, az ős fordunk hasonlóan viselkedik (ok nélkül mintha nyomvájú vinné erre arra, bolyong..) ..igazából a perdület egyenesbe kellene hogy hozza a futást ha nem lógnak a perselyekben a csuklók.
pálinka?

Görbe 2009.02.05. 22:23:05

hali. 123. Életem legjobb kocsija. Én barom azelőtt jártam mással is. 240D. soha jobbat.Még ma is olyan a belseje mint egy pár évesnek.Hát igen,az ülések,nálam is. Elnézhető hiba 3,ja nem,4 vagy 500000 km után.

equium 2009.02.05. 22:55:51

Kedves Csikós Zsolt

Ne legyen igazam!
Ez a kocsi egy végtelen szopás lesz magának.

Nekünk meg sok jó cikk.

Rocko- 2009.02.05. 22:55:52

Csikós Zsolt 2009.02.05. 20:19:24
naja, de ez ezzel jár.
tudod, amikor a kopaszok összeülnek. :)

scheerti · scheerti.blog.hu 2009.02.05. 20:31:27
ja, enyémis. fékhibás rönóját nem fűtő fiatra cserélné.

Gerypappa 2009.02.05. 23:16:14

Hidegindítás-
Nem lehet hogy belevegősödik a rendszer és csak annyi a baj?Egy kis nyomástartó szelep beiktatásával hátha megoldódna a probléma.(1000-1300HUF)

AtoszMester 2009.02.05. 23:33:22

Én Benzerára, vagy Macerára gondoltam. :D

DonGatto 2009.02.05. 23:55:01

Gyertya? A diesel nem magától robban be az összenyomás hatására? Vagy nagyon hülye voltam eddig?

Operator 2009.02.06. 00:08:07

Kár, hogy a női név ki van zárva. Én Manuela-nak hívnám. Ez egyrészt utalna a manuális váltóra, másrészt Adrienne Manuela Ramonára. :)
Na jó, ezért inkább elnézést kérek, mentségemre szóljon, hogy késő van.

zazooo 2009.02.06. 00:13:39

@DonGatto: Hidegindításhoz van benne izzítógyertya. Gyújtás ráadása után meg kell várni hogy elaludjon a visszajelző, ezalatt vörösre izzanak az égéstérben a gyertyák végei, ezzel nagyban megkönnyítik az első begyulladást, ezután már a kompresszió miatti, és a korábbi munkaütemekből visszamaradó hő az ami begyújtja a beporlasztott naftát. Ha jól tudom, de az okosabbak majd korrigálnak :)

CSFRicsi 2009.02.06. 00:19:18

Üdv. Cs.Zs.!

1. a hidegindításhoz próbáld ki reggel indítás előtt a kézipumpával (látom a tieden már az újfajta van, azt nem kell csavargatni) nyomasd meg amíg nem zizeg a nyomástartó, illetve
2. a leállító léghenger vákuumcsövét is húzd le, és nézd meg azt is h. a leállítókar akadálymentesen mozog-e. Volt már olyan, hogy beindult -> megjött a vákuum az eresztő gyújtáskapcsolón keresztül -> és próbálta leállítani a szerencsétlenjét.

Sok sikert a géphez!

augustiener 2009.02.06. 00:32:09

"hazafelé már siettem, végig 125 körül jöttem az autópályán." Elképesztő. Mennyivel mentél, mikor nem siettél? Százzal? Én legutóbb nem siettem, úgyhogy ahogy Magyarországra értem nem mentem 130-nál gyorsabban, és nem értettem, hogy hogy lehet az, hogy gyakorlatilag végig előztem, mert senki nem ment 130-cal. Minek ülnek ezek az emberek autóba? Rendben, hogy fasza az öreg merci, nekem is jobban tetszenek, mint az újabbak, de rettenetesen bosszantó, mikor a szélső sávban lassan haladó autót egy másik autó 110-zel előzi és nem lehet haladni.

Csikós Zsolt 2009.02.06. 02:08:52

@augustiener:
Ó, az újautós gőg, már vártam :-)

A 200D-k 110-es tartósra voltak jók, 130 maxra, a 220D-k 115-re és 135-ös maxra, a 240D-k 120 utazóra és 140 maxra, a 300D-k 130 utazóra és 150 maxra. Újkorukban, kinyúlatlan vezérműlánccal, jól beállított adagolóval. Most a 125 tartós ennek elég szép teljesítmény - mindent a maga helyiértékén kell értékelni.

Igazából jó, ha két autót fenntartottam rövid ideig az előző sávban egész úton, azok is 170-nel estek rám, amikor még messze-messze féktávon kívül kimentem kamiont előzni 140-nel. Mindketten szabálytalankodtunk, találd ki, melyikünk több rendben és intenzívebben...

Petika 2009.02.06. 07:39:01

Ha már a női nevek kiestek, lehetne EmERAld, ERAgon...

Tiborsan 2009.02.06. 09:03:34

Üdv!

Nekem a nére a következő gondolatmenet utott eszembe:

Adott az ERA, de van előtte egy H, tehát Hera-> Héra, de mivel a női nevek kiestek, és még egy kicsit továbbgondolva a dolgot HERAklesz, vagyis Herkules. Bár ez mindenképpen hosszabb, mint a Bazeg vagy a Tehén (by Winkler), de szerintem használható. Az erő adva van, a halhatatlanságot pedig gazdája biztosítja az írásokkal.

Lowtyo 2009.02.06. 09:24:28

@Csikós Zsolt: nem
jajj
pfúj
én igazából a névadó ünnepségre gyúrtam csak, de így már elment az egésztől a kedvem.
maradjon akkor inkább ERA, cserében pedig kérhetnél egy gt40 replikát a szponzori munka fejében tőlük:
www.erareplicas.com/gt/gt.htm

Humphrey 2009.02.06. 10:02:44

jól lemaradtam...
a hétvégén sieltem egy pár napot, és a parkolóban észrevettem egy ilyet fehérben német rendszámmal (ausztriában). önkéntelenül is felkiáltottam: na, ilyet vett a Csikós : ) aztán magyarázhattam a sztorit az engem bizonytalanul méregető haveroknak

Más: egy volt munkahelyem rettenetesen sok pénzt, időt, meetinget, kreativ energiát ölt abba, hogy az új termékeknek megtalálja az amugy teljesen nyilvánvaló nevet. Hidd el, Era jó lesz : )

McK (törölt) 2009.02.06. 10:56:24

Helló Csikós Úr.

A hidegindításbeli problémád levegősödés tüneteit mutatja. Valahol visszereszt a rendszer,sztem. Azt esetleg jó lenne megfigyelni,hogy az állásban eltőltött idő egyenes arányosságban van e az indulás nehézségével.
Sztem az adagoló leszerelése előtt próbálkozz egyet egy visszacsapószelep beiktatásával.
A gázolajszűrő dugulása pont az ellenkező tüneteket produkálta volna,minél többet mész annál szarabbul megy.
Már nem emlékszem,hogy van megoldva a Mercin a hidegindító rendszer,de az biztos,hogy egy jó mercin egy ideig emelt alapjárat van,majd a melegedéssel szépen visszaáll a helyére az alapjárat.
Nked szetem ez a hidegindító(dúsító?) rendszer a rossz az adagolódban,sztem.
A nyomvájú okozta rapszódikus ide-oda koválygást pedíg sztem futóműszilent okozza,amit a nyomvályú egyszer ebbe,egyszer abba az irányba feszít el a helyéről,ahol állnia kéne..

Nem vagyok Gyurcsók,látatlanba a jelenségek erre engednek következtetni.

NEM A BASZOGATÁS KEDVÉÉRT,távol álljon tőlem,de azért lassan beigazolódni látszik,hogy a telibe festett lakatolt Mercid talán mégsem az a megkímélt darad,,ahogy annak idején is írtuk.

szabbbolcs 2009.02.06. 13:01:19

Nagyon izgalmas ez a 123-as project így 2009-ben, nem lehetne ennek egy külön oldalt csinálni tekintve a nagy érdeklődésre?

kamikaze5 2009.02.06. 14:53:29

Hát kedves Csikós Te egy igazi mazohista vagy. Egy kicsit ez a baja, egy kicsit az a baja, de nem baj, mert pont ez a lényeg. Lehet vele szívni.

kamikaze5 2009.02.06. 14:56:23

Az autósnak meg lehetne az a neve, hogy "újabb szívás".

Csikós Zsolt 2009.02.06. 15:56:43

@McK:
De hát nem mondtam, hogy megkímélt...

Csak hogy nem az a háromból összehagesztett, lukas, hiányos, kókányolt, önerőből vonszolódni képeteln rom, ami a többi ugyanennyiért nem kombiban. Ez legalább csak fáradt. De megy, ha lemosom, még ki is néz valahogy messziről.

augustiener 2009.02.07. 03:24:36

14 éves escort. Nem túl új. A 140-es előzés korrekt.

baseldon 2009.02.07. 12:42:12

Valki irta, hogy legyen Csotany aneve. A Csotany nev mar foglalt. Becezese Csoti. Amint mar emlitettem, nem er.

Ubul1 2009.02.07. 18:33:55

@Csikós Zsolt:
Jó most az ilyen beköpéseken hogy nem lehet átugrani? Javarészt itt fingjuk sincs a tisztelt publikumnak hogy a hazai 123-as állomány javarészt milyen darabokból áll. Attól meg egyenesen leseggelnének ha megtudnák hogy mennyiért mennek ezek a darabok, hogy kevésbé robosztus típusokból már összeszedettebbet is lehet kapni ennyiért. Meg kb ez elmondható minden nem elsőtulajos hazai üzembehelyezésű mercire is, mert itt eleve lelakottan kezdik el használni ezeket a gépeket, dehát cigányországban zsiguli és Suzuki az autó definíciója, megspékelve bőven alsóközép francia fosokkal meg rég lefutott behalt fapados németekkl meg japcsikkal. A felkapaszkodott kgsts szarokról meg ne is beszéljünk...

Ubul1 2009.02.07. 18:39:07

Erről a darabról meg szimplán elmondható h a stabil félmillión túl lévő futásteljesítmény elég hozzá hogy elérje a 2. időszakos nagyszervízt a kopó cuccokból pl futómű, meg az üzemanyag ellátás. Szimplán általános elhanyagolás az ami látszik, mert normális ember eleve nem engedi meg magának h 15 évig ugyanazzal a vezérműlánccal járjon... Megjegyzendő hogy ennyi km, ha más gyengébb konstrukcióról lenne szó azt eredményezi hogy végérvényesen kipurcan a kocsi és nem segít már rajta a gyár se aki annakidején létrehozta!

lapa · http://www.lapanet.hu 2009.02.23. 23:17:08

az az előszűrő nem rozsdás? nekem az volt, mikor ilyen trutyi lakott a belsejében, ki kellett pucolnom a tankot.

ja és utána megvolt nálam is a go-szűrő csere, feltöltéssel. hát ha pumpálás nélkül beröffent csere után, akkor kissé meglepődtem. nekem nagyon nem akart, míg tele nem pumpáltam a kézipumpával.

Karesz friss porlasztós tragtorokon is cserél láncot meg állít adagolót esetleg?

Tommyboy29 2009.04.19. 18:58:41

hali érdeklődenék , hogy mi lehet a baja annak a turbó diesel autónak, hogy hidegindításkor fehéren füstöl és nem indul ba mind a 4 henger csak kb 3 mp után.Cseréltem benne izzítógyertyátmegnéztük a porlasztó csúcsot , beállítottuk 150- bár nyomásra , és így is azt csinálja.Ha van valakinek ötlete, hogy mit nézzek még rajta az irjon köszi
süti beállítások módosítása