Tekintsünk most el attól a belső vívódástól, ami ahhoz vezetett, hogy ez legyen a mindennapi autóm. Az azóta eltelt három év alatt nem egyszer megbántam, de tán még többször virtuálisan hátba veregettem magam, hogy nem ugrottam bele valamibe, amit sokkal jobban szerettem volna, ellenben alapvető funkcióját korlátozottan látta volna el. Egyszóval a levedlett nagy szívómotoros, hátsókerekes autót hagytam a fenébe, inkább az eszemre hallgattam. Pénzem nem sok volt, olcsó, nagy fost pedig nem veszek csak azért, hogy rózsafüzért morzsolgassak imádkozás közben minden reggel.

Újabb két hét telt el, mikor azon kapta magát, hogy körbe-körbe járkál a garázsban, pucolgatja a szerszámokat, fölöslegesen megzsírozza a krokodilemelőt, kézbe veszi a hidegvágót, és hosszú percekig rugdal ide-oda a padlón egy szakadt porvédő gumit. Rá kellett döbbennie, hogy rengeteg szabadideje lett, és ezzel nem tud mit kezdeni, hiszen ilyen sosem fordult még elő vele, az öreg, undorító csotrogány tett róla. Jó ez az SX4, nincs vele gond legalább. Az este kitörölte a könyvjelzők közül az utolsó autós honlapot is, végre lesz ideje elmenni egy sörre a haverokkal.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Úgy tűnik, a Belsőség kollektív tudatalattija ezt a hétvégét az utólagosan beépíthető tempomatoknak szentelte. Esküszöm, egy büdös szót se szóltunk egymásnak, de hetek óta eldöntött tény, hogy ma ezzel fogok szívni.

Kicsit messzebbről kezdeném, azokkal az időkkel, mikor még Ladával (sőt: Zaporozseccel) hasítottam az utakon, és a klíma, ülésfűtés és tempomat szentháromsága számomra csak autós újságokban létezett. Abban a szilárd hitben éltem, hogy ezek teljességgel felesleges, haszontalan vackok, s kizárólag az elkényelmesedett, kövér bajoroknak szerezhetnek némi örömöt. Nekem ugyan nem.

Később úgy adódott, hogy nagyon sokat kellett vezetnem nagyon unalmas autópályákon, s amikor az ember a sokadik óra után megpróbálja a teljesen elgémberedett lábát tehermentesítendő ballal nyomni a gázt, azért csak eltöpreng a tempomat létjogosultságán. De van ennél egy sokkal komolyabb érv: szabálytisztelő emberként igyekszem betartani a sebességkorlátozásokat, odaérni viszont csak oda kell még ma. A közös halmaz a maximálisan megengedett legnagyobb sebesség, s ennek pontos betartását hihetetlenül kényelmes az automatikára bízni.

1. Szedje szét 2. Tegye be 3. Rakja össze

Kisgyerekkori álmom

Ja, azt kifelejtettem, hogy mi motiválta jóapámat, hogy ilyen autót vegyen. Előző trabantjukat szétkenték egy moszkvics oldalán. A trabi utánfutón ért haza, a moszkvicsnak lehet, hogy behorpadt az ajtaja. És hát első a biztonság ugye.

Vadászgépnek született

Itt nem fogsz olvasni arról, hogy milyen más kocsikat alázott le, milyen jól lehet csajokat felszedni vele, mennyi a végsebessége (nem is próbáltam, őszintén szólva nem is érdekel igazán, mert nem ez számít), stb., ezt meghagyom a Mitsu Evos, Subarus, BMW-s, Audis, stb. népeknek, hadd hencegjenek csak, amúgy is, akinek a kocsi kell hozzá, hogy csajokat felszedjen, az elég gáz (a csaj részéről is) :)

Piroska, a jóindulatú

Romániai átruccanás (mindenki élvezte) után a magyar vámosok kulcsokkal és csavarhúzókkal vártak a határon: abban maradtunk, hogy én bontok, magamban morgok, ők meg néznek.

A metilkék metál Megane és a Fiú története

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki autót szeretett volna.... Szóval elmentem egy kereskedésbe (ott működtem, mint gyakornok, autóvillamosságis). Körbe néztem, kihívtam a haveromat a műhelyből, mert ő ott maradt dolgozni. Nehogy már csak én fázzak!

Megérte korán kelnünk, mégha ez azt is vonja maga után, hogy elmarad a megszokott szerelős-poszt. Csikóssal kettesben egy olyan autóhoz volt szerencsénk, amely garantáltan megosztja a közvéleményt. Nagy harc lesz a jövő héten.

A készülő Csikós Zsolt a 4.B-ből és az automobilok egyes részeit itt találja:
- Atomonként megmostuk lavórban. Ezt-azt cseréltünk is
- Másodszor piszkáltam Erát
- Szűrőnek már jó lesz
- Mégis zőccséges lettem

Megértésüket Csikós kolléga nevében is köszönöm.
 

A Távol-Kelet elhalmoz minket sok jóval, de sosem hittem volna, hogy tempomatot is lehet utólag. Pedig de.

Vélemények az azonos című cikkünkről.

El-eltűnik egy kis időre a blogról, de a felszín alatt ott lapul, pulzál a V12-es. Úgy tűnik, a Lamborghinit eddig elkerüli a válság, Genfben bemutatták a Murciélago SV-t.
Az SV a Superveloce (szupergyors-ként fordítható) rövidítése, jellemzően az erősebb, még durvább típusváltozatot jelöli.

Akinek kevés az LP640 ereje és brutalitása, az megkaphatja az LP670-4SV-t. Rutinosok tudják, hogy a szám a lóerőt jelenti. Nem is kell ragozni tovább, nehéz elképzelni, meghatározó élmény lehet egy ilyen koporsót rendeltetésszerűen terelni.
Samuel Hübinette neve keveseknek cseng ismerősen, pedig az Őrült Svéd-ként emlegetett, 36 éves úriember kétszeres Formula Drift bajnok és hollywoodi kaszkadőr. Jokkmokk-ban született és nyolc évesen már keresztben autózott apja dízel fekvőlámpásával. Ma már a Mopar által szponzorált profi, 850 lóerős Viper SRT-jét idén egy Chargerre cserélte.
Második bajnoki címét pedig így ünnepelte, érdemes megvárni az interjú végét:

Na de mi köze a Lamborghinihez? Csupán annyi, hogy a következő reklámvideóban ő vezette a vadonatúj Murciélago SV-t. Könnyed flasztertépés, égszakadás-földindulás, ennél egyszerűbb és mégis hatásos reklámot nehéz lenne kitalálni. És nincs is értelme. A Murciélago SV magáért beszél. Jó szórakozást!

 

A sok genfi újdonság között szinte elveszett az elmúlt hét legfontosabb híre: már a Toyota is kormányzati segélyért kuncsorog.

Vélemények az azonos című cikkünkről.

Döbbenet 1.
TéZé még be sem ért a szerkesztőségbe, mikor este felhívott: az új Focus RS zseniális autó. Másnap kivirult arccal ért be, amit nem értettem, hiszen van neki rendes, hátsókerekes gépjárműve, mégis lelkesedik egy olyan sportautóért, aminek hajtott kerekei egyben kormányoznak is? Valami okosság lesz itt a háttérben, gondoltam, hiszen maga a sperrdifi (nem az elektronikusan imitált, hanem a tisztességes mechanikus) ugyan jelentősen javítja az élményfaktort, csodákra azonban nem képes.
Aztán kiderült, hogy feltalálták a spanyolviaszt, a függőcsapos tengelycsonk-állvány a hangzatos RevoKnuckle elnevezést kapta, állítólag ez a pótmegoldás (hiszen kettős keresztlengőkar esetén a probléma tárgytalanná válna) maga a G pont, az élmény kulcsa.

Zolit szavahihető embernek ismerem, ezért is ütött szöget a fejembe a dolog. Aztán ma elolvastam a Driver's Republic idevágó összehasonlító tesztjét, ahol a Focus RS-t, a Mégane R26-ot és az esztétikumot nélkülöző WRX STi-t eresztették egymásnak. Harrisék egyértelműen az élményt keresték, végeredményben a Focus RS jött ki győztesként a buliból. (Nem én lennék, ha nem jegyezném meg, hogy: 1. a két másik autó már nem friss, 2. minden szentnek maga felé hajlik a keze)

De valami furcsa volt és nem értettem: már a teszt elején megjegyzik, hogy azokon az utakon egy hátsókerék-hajtású autó érezné magát igazán otthon de akkor miért nem vittek ki oda egy olyat is?

Döbbenet 2: mert nincs, illetve csak félig-meddig
Egyszerűen, ebben a kategóriában/ársávban nincs kihegyezett, hátsókerekes élményautó. A 130i-135i ugyan nálunk szinte ugyanannyiba kerül, mint egy WRX STi, de a világ szerencsésebb részén (mint pl. Nagy-Britannia) a Subarut 7 126 406 forintért (21 788 font) már haza lehet vinni. A 135i kupé 29 610 fontba (9 684 715 forint) kerül, ami már elég különbség ahhoz, hogy ne egy súlycsoportban induljanak. A Toyota-Subaru 2010-re ígéri könnyű kis hátsókerék-hajtású élményautóját, addig pedig be kell érni azzal, ami van.
Hogy miért? Mert nem lehet megcsinálni. Drága lenne (új platform kifejlesztése egy egész modellcsalád részére stb.)  nem kifizetődő, kimutatható mértékben eladhatatlan. Sajnos, TZ-nek ebben igaza van.
Jelenleg rengeteg fronthajtású élményautó létezik, sőt, a megfizethető kategória javarészt ilyenekből áll, de szerintem a kevesebb sok esetben több. Életem egyik nagy pofára esése kellett ahhoz, hogy ezt meg is tapasztaljam. Még előző munkahelyemen történt, hogy akkori kollégám nagy örömmel harangozta be, hogy kapunk egy 225 lóerős Leon Cupra R-t. Persze a Pozsony környéki dombokon akartam egy jót autózni.
Nem lehetett.
A kerekek a legkisebb gázadásra is kipörögtek, a bekapcsolt ESP kanyarban verte agyon az élményt és hiába tartotta nagyon jól az ívet, a kormánnyal való állandó harc elvette a kedvemet mindentől. Azon vettem észre magam, hogy elvonja a figyelmem, pedig ilyenkor jó, ha magára a vezetésre koncentrál az ember, az autó mozgására, a megfelelő fordulatszámra, a fékre. A kezelőszerveket ösztönösen kezeli, nem néz rájuk, minden kézre áll és teszi a dolgát. Az autóra figyel. Már csak azért is éreztem úgy, hogy erőszakosan a pofámba nyomul az egész kormányrúd, légzsákostul, felnistül. Túl sok ez oda, túl sok.

Kitűnik, szkeptikus vagyok. Persze a Cupra R már a múlté, azóta sokat fejlődött az autóipar, lehet, már teljesen eltűnt maga a jelenség is, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy 180-200 lóerőnél többet az első kerekekre küldeni egyszerűen nem jó. Nem lehet jó. Nem olyan. Pofámra sült az előítélet. Sportosnak titulált négykerekűekről van szó, melyek nem nélkülözik a praktikumot sem, erről ne feledkezzünk meg.
Lehet, hogy ideje lesz revidálni álláspontomat, a közeljövőben módom lesz rá.

De azért csak ideje lenne már annak a Toyota-Subarunak. Titokban remélem, hogy nem adják fel és valami csoda folytán megszületik a 21.század olcsó, hátsókerekes élményautója. Nem tudni, mi van a dobozban, de nyilatkozataikkal már megkezdték a karton sarkát. Hogy aztán egy merész mozdulattal feltépik-e vagy a válság a kezükre csap és hagyják a fenébe, azt nem tudhatja senki...

Egyelőre az utóbbira van nagyobb esély. Sajnos.

Gyulavitéz egyik barátja, Marjai Péter Genfben járt, és leírta, milyen volt a szalon látogatói szemmel. Nem sajtónapon volt ott, hanem a hús-vér érdeklődők látogatói napján, és megírta nekünk, hogy mit látott. Illetve, annak egy részét, azt, amit érdekesnek talált, hiszen őt nem terelgették a sajtósok, marketingesek. Íme a beszámoló, fotógalériával, videóval:

Megint megtörtént. Én tényleg nem akartam, de végül úgy hozta a sors, hogy ismét megjártam a Genfi Autószalont, szám szerint a 79-iket. Előrebocsátom, megint csak a teljesség igénye nélkül jártam be a kiállítást. Igyekeztem én, de sajnos az idő rövidsége miatt megint nem sikerült mindent megnézni, szóval, aki Pugót vagy Ferrarit szeretne látni, nyugodtan abbahagyhatja az olvasást; egyikkel sem találkoztam.

Szuper minik, szuper sportkocsik, szuper csajok és szuper ígéretek. Aki a tavalyi genfi autószalonon kómába esett, majd az idein felébredt, aligha hinné, hogy gazdasági válság van.

Vélemények az azonos című cikkünkről.

"Szervizautó miatt nem illik reklamálni. Főleg akkor nem, ha az a férjemé. Az alábbi sorokat egy héttel ezelőtt írtam, amikor egy napra megkaptam használatra a Pandát, családunk szervizkocsiját. Hála Istennek, másnap már Zsolt ment vele, én átültem a frissen rendberakott kombi Mercibe, azaz Erába" - Massányi Katalin, a feleség.

Nem tudom, másoknál hogyan zajlik egy átlagos hétköznap reggel, de nálunk szinte mindig rohanás. Akinek legalább két kicsi, ovis gyereke van, biztosan megért. „Vedd már fel a cipődet!” „Tedd le a játékot, menni kell az oviba!” „Még mindig nincs rajtad a kabát?” Ilyen, és ehhez hasonló kérdések tucatszám hangzanak el egy reggelen, főleg azért, mert az első kérések hatástalanok, mintha megsüketült volna a gyerek. Sok szülő szerint ebben a korban szelektív hallás alakul ki a kicsiknél. A „Kérsz egy kis csokit?” kérdésre azonnal reagálnak.

Ez is egy ilyen átlagos reggel volt. Egy kicsit talán mégis stresszesebb, mert a tornaóra miatt a szokásosnál is hamarabb kellett bemenni az oviba. Ebben a kapkodásban kaptam meg a fontos instrukciókat Pandánkhoz. „Tudod, hidegen elengedi alapjáraton a benzint, ezért nyomkodni kell a gázt. De nem lassan, komótosan, hanem gyorsan, tá-tá-tá-tá. Szívató kihúz, de ne felejtsd el visszatolni, ne bőgjön feleslegesen a motor.”

Persze, persze menni fog valahogy. Remélem. Mi jöhet még? És akkor a tornazsák száját összehúzó madzag műanyag bigyójára lépek zokniban. A francba, ennél csak az volt rosszabb, amikor egy matchboxokhoz méretezett (8 mm magas) műanyag útterelő bójára léptem teljes testsúlyommal, amit akkor nagyon soknak éreztem.

Végre kész mindenki, irány az autó. Ma tehát Zsolt autójával megyünk, mert az enyémet leviszi munka után a Kareszhoz szervizelni az Era helyett. Még jó, hogy a gyerekek (is) szeretik. Az ajtóból gondoskodó és aggódó kedvesem utánam kiált. „Indítsd be, mielőtt berakod a gyerekeket.”