Jó rég írtam utoljára Dezsőről, a Svédországból általam ideráncigált, 48 éves Ponton Mercedesről, volt is okom rá. Mármint arra, hogy ne írjak.
Amikor ott, Härnosändben, a március eleji dermesztő svéd éjszakában megtolta Dezsőt a finn kamion, akik ott voltak, mind arra voltak akkor kíváncsiak, hogy sikerül-e kihívni a rendőrt, lesz-e jegyzőkönyv a finn kamionos hibájáról, satöbbi. Ezeket a dolgokat én, ott a sokkban csak nagyon nehezen és lassan fogtam fel. Tudtam, hogy akár lesz jegyzőkönyv, akár nem, akár lép a biztosító, akár nem, ez a mozzanat nagyjából romba is döntötte minden Dezsővel kapcsolatos idei elképzelésemet.
Még a kamion érkezése nélkül is épp elég stresszes lett volna pár hét alatt krómoztatni, beszerezni ezt-azt, políroztatni, alvázvédőt takarítani, majd lóhalálban veteránvizsgáztatni, honosítani úgy is, ahogy volt. De a baleset pillanatában tudtam, hogy ennek is lőttek, sokkal meredekebb játék következik.
Mostanában úgy hírlik, hogy józanabbul (legalábbis Euro-konformabb módon) ítélkezik a magyar oldtimer-minősítő bizottság, mint korábban, tehát a műszakilag korrekt, átalakítatlan, szépen megöregedett, de még esztétikus autók megkaphatják a veteránvizsgát, nem csak csittifitti, újszagúra restaurált, kiölt lelkű, patinamentes kirakati bábuk, mint amilyen – félek tőle - az én állólámpásom is. Ilyen vizsgára, ugye, szükség van, hogy honosítani tudjam Dezsőt. Lehetne egyenesen regisztrálni is, de az iszonyú drága, ráadásul akkor fel kellene csavaroznom utólagos sárga indexeket, meg a jó ég tudja, még hány buktatón kéne áterőltetnem az autót, hogy rendszámot kapjon. És attól kezdve ráadásul tákoltnak nézne ki.
De az a rommá tört hátsó elem a finom beleködöléses, átpolírozásos szalonképessé tétel lehetőségét azonnal szertefoszlatta. Tudtam: innen már jön a teljes átfényezés, máshogy kilóg majd a javított elem. Ahhoz meg szét kell szedni az autót, ha szét kell szedni, a megöregedett alkatrészekből biztosan tönkremegy, elszakad, eltörik jó pár, az ápolt, megmaradt, kellemes patinájú, némileg átfésülendő autó helyett tehát keletkezett egy közepesen nagy restaurálási projektem. Még jó, hogy a motor, fék, futómű fel lett újítva kint. Bár amióta tudom, hogy nem a bele való vezérműláncot tették a kocsiba, azóta szkeptikus vagyok azzal a svéd felújítással. Majd meglátjuk.
Nem voltam rest a hazahozatal után sem, ne higgyék. Nem sokkal később megbíztam egy külföldi ügyek kezelésében jártas kárrendező céget, az Autotal Kft-t a felméréssel. Szó sem lehetett csalásról, de nem is akartam ilyet, ha valamitől hányok, az a biztosítási összekacsintásokból élő piti és nem annyira piti gengeszterek hada. Hiszen miattuk kerül például nekem olyan sokba a biztosítás. Hogy hányan élnek ilyenből, az tényleg vérlázító – én csak néha látok bele egy-egy szeletébe ennek az iparágnak, de olyankor mindig elszédülök.
Szóval a törött elemeket cserére, a horpadtakat csak javításra vettük fel, a régi hibákat nem csaptuk hozzá a listához, minden korrektül ment. A jegyzőkönyv két nap alatt elkészült, legalább ez meglett.
Következő probléma: kiderült, hogy a biztosító, amit a kamionos felírt a baleseti bejelentőre, nem létezik. Nincs olyan. Sebaj, az Autotal megbízta az Allianzot, hogy nyomozzák ki, mi lehet a háttérben, és kiderült, hogy a kamionos nem rosszindulatból, maximum tudatlanságból valami nagy, összefogó speditőrszervezetet írt be a rubrikába, aminek nyilván a cége is tagja. Hamar meglett a kinti biztosító, kiderült, hogy annak itthon az Allianz a levelező partnere – de addig kaptam egy újabb infarktust
További pörgős ügymenet következett. Az Allianztól üzentek, hogy adjuk be minél előbb a kárigényt, mert ezek a nemzetközi ügyek simán elhúzódnak pár hónapig. Nem baj, hogy nem tudunk alkatrészárakat, szerelési díjakat, azokat csatolhatjuk később.
Nnnna, akkor kellenének azok a bizonyos alkatrészárak. Honnan? Még jó, hogy a Mercedes a régi autóihoz is tart mindent, vagy legalábbis majdnem mindent – kérjünk egyenesen az anyacégtől, az elég hiteles, nem? Következett tehát a Mercedes-Benz Magyarország, onnan meg a Pappas Autóhoz (mert az oldtimeres ügyeket az a cég viszi) vezettek a szálak. Délutánra meglett a lista: egy darab bal hátsó sárvédő, egy bal hátsó lámpa, egy bal hátsó fél ütköző, no meg az elnyíródott gumikéder, ami a karosszéria és a sárvédő közé való. A Pontonnak ugyanis nem csak az első, de a hátsó sárvédői, sőt, a küszöbjei is csavarozottak. Utóbbi itt nem tartóelem, a W120-as Merci alatt ugyanis egy olyan masszív keret van, amit simán alváznak mondanék, ha nem lenne összehegesztve az egész fixen a bódéval.
Németországban, a Classic Centerben azonban közel sem működnek ilyen gyorsan a dolgok. Másfél hét eltelt, mire visszajött a levél: fél ütköző van (egy vagyonba kerül, de erre készültem, tudom, hogy uángyártottból csak egy angol cég árulta vietnami készítésű van, aminek a méretpontatlanságától hangosak a pontonos fórumok), kéder van, sárvédő van (az sem éppen olcsó), lámpa nincs. Sehol. Mindenesetre büszke voltam a gyors magyar ügyintézésre, kár, hogy a németek, finnek nem látták, milyen pöpecül zajlott idehaza minden. Köszönöm a profi munkát a magyar partnereknek, akik segítettek.
Sebaj, a Gugli jó barát, került egy német cég a netről, ahol lehet kapni lámpát, annak az ára onnan jött. Olcsóbban mérték ugyan a lámpát, mint amennyiért a Mercedes tette volna, de azért ott sem volt két fillér, nagyon nem. Elment a finneknek a paksaméta, az Allianznál meg azt mondták – türelem, innentől hosszú malmozás lesz.
Dezső tehát hónapokig kedvesen porosodott a garázsban, mindig szomorúan nézett rám a bociszemeivel, amikor kinyitottam az ajtót, rendere azt hitte, eljött az ő ideje. De nem. Néha felpumpáltam a gumijait, párszor beindítottam, kehesen járt, mindegy, majd a motorra is sort kerítünk. Olykor csak üldögéltem benne, elképzeltem az elképzelhetetlent – milyen lesz vele kimenni, mondjuk Weissenkirchenbe. Teltek a hetek. Semmi hír, július elejéig türelem, ezt szajkóztam magamnak.
Közben volt egy német bontózás, meg persze az ornbaui börze, iszonyatosan sok cuccot bevásároltam Dezsőhöz, lett új fél ütköző, csomagtérzár, szellőzőrendszer-bovdenek, ilyenek. Hátsó lámpa még korábban került. Először vettem öt darabot óccsóér’, de mindegyikből hiányzott a macskaszem, aka fényvisszaverő prizma. Aztán Molnár Attila olvasónk átugrott hozzám a garázsba egyik délelőtt egy burával, amit a nagyapja cuccai között talált. Repedezett plexibetétek voltak benne, az egyiket ráadásul valami leszedhetetlen barna festékkel kezelte az öregúr (gondolom követelték rajta vizsgán a borostyánsárga indexet), de – volt benne egy JÓ PRIZMA! Hát akkor majd összeépítem.
Aztán végül leütöttem egy rossz néven feltett, rövid lejáratú, de közel tökéletes, komplett darabot (alappal együtt) egy héttel később az ebay-en. Talán nem is volt rá licit, annyira elbénázta az eladó a dolgot, nem is emlékszem már, de az biztos, hogy nem találták meg a Ponton-rajongók. Nem baj, így legalább van tartalék a következő kamionos esethez.
Mindenesetre szétszedni nem mertem Dezsőt - mi van, ha visszakérik pótszemlére? Mi van, ha kétségbe vonják az eredeti állapotát, és be kell mutatnom? Meg egyébként is - rá egy fillérünk nem volt pluszban idén nyáron.
Végül július közepén felhívtam az Autotalt, mit tudnak az ügyről, nem bírtam tovább. Csabit, a csodalakatost addigra beizzítottam, fejben már csinálta a helyet Dezsőnek az egri műhelyben, várta az autót. Én meg közben lélekben elkezdtem lemondani a biztosítási pénzről, gondoltam, ha ilyen soká' tart, a finn kamionos nyilván megbeszélte kint, hogy én táncoltam bele a kamionba racsingos stílusban a csúszós härnosändi éjszakában, hiszen ezt vallotta kint is. Még azután is, hogy a Ponton törött darabjait körülbelül harminc centivel a záróvonal után, az ő sávjában szedtük össze. Na mindegy.
Felesleges volt borúlátni, jött az örömhír: a finnek elismerték a felelősséget, de még nagyobb örömhír, hogy napokon belül utalják az összeget. Hurrá! Még mielőtt elmentem volna szabadságra, megjött a pénz a számlánkra, úgy látszik, van isten. Nem annyi, amennyit igényelt az Autotal, pedig elméletben nem vontak amortizációt, ügyviteli költséget, semmit, ezt még ki kell nyomoznom, az Allianznál azt mondták, írjak hivatalos levelet. De azért közel annyi, hogy szűkösen, fényezéssel, alkatrészekkel, lakatolással együtt kijöjjön belőle Dezső új sminkje, remélem, hogy nem kell kétszázezernél többet hozzátennem. De legyünk reálisak: igazából így is, úgy is kellett volna ködölni, polírozni a fényezést, az extra kiadásokat nem úsztam volna meg törésmentes autóval sem, legfeljebb valamivel olcsóbb lett volna.
Közben másik, Villanyos Csabi barátom átjött a zöld állólámpás izzításával segíteni. Én még korábban kinyomoztam, mi a hibája, miért nincs izzítás, és a műszerfali csúzlinál rendbe is tettem a vezetékelést. Aztán megvettem a benne levő, rövid, párhuzamosan kapcsolt, gyors izzítógyertyák helyett a soros rendszerhez való lassúkat. Egy kicsavar-becsavar csere az egész csere, sokan dilettáns módon átalakítják a régi rendszert gyorsizzítósra. Pedig nem valami jó ötlet, mert a gyorsízzításhoz relét is be kellene szerelni a kapcsoló után, meg előkamrát is kéne cserélni, máskülönben tönkremegy a csúzli, rossz esetben még maga a motor is.
Tehát indítás vonalon visszaállt minden eredetibe a zöld 200 D-ben, de azért Csabival akartam beröffenteni az autót, nem akartam tönkretenni az új alkatrészeket, mégiscsak ő a szakember. De a zöld így sem indult. Egyáltalán, semmi nem történt, nem is köpött a kipufogón, pedig légtelenítettük a gázolaj-rendszert, az izzítás kicsit meg is olvaszota a garázs padlóját, úgy szuperált. Tehát a zöld Merci egy centivel a cél előtt ismét elakadt, mert amíg nem indul be, nem tudom kiszedni a garázsból. Ha nem szedem ki, nem tudom megfordítani. Ha nem tudom megfordítani, a jobb oldali ajtókhoz nem férek hozzá, tehát nem tudom befejezni a kárpitjait. Megint félretettem.
A zöld Mercivel való matatásnak azonban akadt még egy velejárója, mert kiderült: a Ponton sem igen akar beindulni. Nagy nehezen elkapta végül a motor, köhögött, de csúnyán járt, nem lehetett visszatolni a szívatót. Hát persze, a gyertyákat is rég ki akartam már cserélni benne, meg is vettem őket. Régi Championok ki, új NGK-k be – azaz a harmadik hengernél nem ment ez olyan simán. A svéd szerelő ugyanis ferdén kapatta bele anno, egyszerűen nem lehetett jól becsavarni. Ekkora menetmetszőm pedig nincs itthon, ezért csak rosszul tudtuk visszakapatni a gyertyát. Óvatosan meghúztam, az új alátéttel azért tömített, Egerig jó lesz. Íme, még egy dolog, amit Karesszal rendbe kell majd tennünk. Basszus. Kicsit még a gyújtáson is állítottunk Csabival, mert nagyon nem akarta elkapni az új gyertyákkal sem a motor.
Nos, amikor két és fél héttel ezelőtt, szombaton a másik (vagy egyik, már meghülyülök) Csabihoz indultunk volna Egerbe Dezsővel és Lacus barátommal, alig bírtunk kihajtani a Czobor utcából, olyan gyenge volt a motor. Az M3-asról visszafordultam, a ház elé hajtottam, vissza kellett tekernem a gyújtást. Jó lett, irány az M3.
Nagyjából eseménytelen út következett Egerbe, Lacus fotózott a hatvanéves Exával, dumáltunk, élveztük a kilométernyammogást. Hogy mennyire jó kocsi a Ponton… Amikor a csodás állapotú, de bizonytalan úttartású Opel Kapitänről írtam a cikket, kicsit motoszkált bennem a bűntudat, hogy felnagyítom a Mercedes jóságát, gyaníthatóan azért, mert régen ültem benne. És nem is annyival jobb, mint a nyolcvan fölött már libegő-lobogó nagy Opel. De nem. A Ponton tényleg olyan stabil, mint egy mai autó, szuperül rugózik, egyáltalán nem kell fűrészelni a kormányával semmilyen sebességnél, mert megy egyenesen, kanyarban pedig marad az íven. Micsoda őrületesen más autó lehetett ötven évvel ezelőtt egy Mercedes, mint a többi kocsi, ami alatt mind hátul merev tengely, laprugó volt, aminek a lengéscsillapítói még csak ímmel-ámmal végezték a dolgukat, aminél a kormányzásnál szinte bele is tervezték az állandó korrigálást a rendszerbe… Nagyon jó gép a Ponton, bár tény, hogy zárkózott, kicsit szigorú belseje nyomába nem ér egy Kapitän hallszerű tágasságának, csodás hangulatú díszítéseinek. Valamit valamiért.
Mielőtt letértünk volna a pályáról, azért még megnéztem az olajat, mert amikor kinyomtam a kuplungot, 0,8 barra esett vissza a nyomás a műszeren. Mint a meleg pisa, úgy csöpögött a pálca végéről. Pedig friss az olaj, Karesz három teljes adaggal átmosta a motort, ez tehát már a negyedik porció. És jó, ha háromszáz kilométer van benne. Benzinszag is terjengett – aha, az állásban nyilván megkeményedett, majd átszakadt az AC-pumpa membránja. Még egy cserélendő tétel. Zsír.
Csabi már várt. Dezsőt beterelte a féltető alá az udvaron, mert a műhely két állásán még Littner Zsolti barátom Fecske kupéja, illetve egy restaurálás alatt álló fekvőlámpás foglalta a helyet. Előbbi szeptember elsején megy OT-re, oda áll majd be akkor Dezső, utóbbihoz még hiányoznak alkatrészek, a friss fényezés is polírozásra vár, az az állás tehát foglalt lesz még egy darabig.
Csabi szokásához híven nem bizonyult túlságosan informatívnak, csak hümmögött. Mutogattam, mennyire ép a kocsi, alul, felül, falcoknál, mindenütt. Aztán megkérdezte, mi az a sziloplaszt az A öszlop aljánál. „Csak a szétment gumikédert javították így, de abból is hoztam teljes új szettet, ne aggódj” – nyomtam a választ. „Aha, lesznek azért még ott cifra dolgok” – fűzte hozzá sokatmondóan. Már szorul is a gyomrom.
Vázoltam Csabinak a helyzetet. Vele meg az a baj, hogy abszulút maximalista, egyszerűen nem hajlandó semmit elnagyolni. Ami nála elkészül, annak tökéletesnek kell lennie. Én viszont most kivételesen nem szeretnék egy tökéletes autót, mert egy olyat – a zöld állólámpást – már készített nekem, és arról el sem tudom képzelni, hogyan merem majd kivinni az utcára. Dezsőt éppen azért vettem, hogy ne kapjak agyvérzést, ha valaki meghúzza a fényezését, megrepeszti a lámpáját, ilyenek. Hogy merjem, akarjam használni, zabszem nélkül.
„Csabi, nem kell kivételes munka, nem baj, ha ez-az patinás, kifejezetten szeretném, ha nem lenne tökéletes, maradjon meg ez a kellemesen használtas, öreges hangulata” – magyaráztam. „Amúgy is, nincs már több garázsom, amit el tudnék adni, mint a zöld Mercinél, elég merevek tehát a határok, ha itt kifutunk a pénzből, leáll a projekt” – riogattam, meg kicsit persze magamat is.
Újabb hümmögés – „hát, majd meglátjuk…” Neeeee…
A terv: Csabi szétszedi az autót, kilakatolja a farát, meg amit talál. Dezső kap egy nem túl drága fényezést, de sajnos marad a világosszürke árnyalat. Gondoltam rá, hogy egy vagy két árnyalattal sötétebb (természetesen Ponton-színskálás) szürkére fényeztetem, de ahhoz kívül-belül locsolni kéne, ami munka szempontjából háromszor nagyobb szívás.
Mialatt fényeződik, elkészülnek az itt-ott kicsit horpadt díszlécek, a fényszórókat is elviszem foncsoroztatni. Utána bemegy a Németországban vett szélvédő, az új kédergumik, kipucolom az üléseket, Csabi letakarítja az alját, hogy ne legyen minden alvázvédős, lefesti a hűtőcsöveket, a hűtőt is selyemfeketére, ahogy a prospektusban áll. Valahonnan még egy sebességmérő spirált is kell szereznem addig.
Amikor épp lent lesz az autóról a sárvédő, lebontom a karburátort (nagyon gyanús, hogy nem százas), az AC-pumpát is, olajat, szűrőt cserélek. Amiről kiderül, hogy rossz, azt beszerzem, majd egy másik alkalommal ketten a Karesszel odamegyünk, aztán összerakjuk a motort, megcsináljuk a gyertyafuratot, kijavítjuk az AC-t.
Amint meglesz, mehet OT-vizsgára. Hogy mikor? Talán jövő februárban, márciusban… Mindenesetre jó lenne 2011-ben már használni is Dezsőt arra, amire való, biztosan ő is annak örülne a legjobban. A Csabin nem múlik majd, ebben száz százalékig biztos vagyok, nála jobb kezekben nem lehet autó. De egy jó és gyors fényező nem ártana valahol Eger környékén, aki egy tartós, nem rohadós, nem repedős, de azért nem is szuperfényű mázt dob az autóra. Mondjuk, két hónap alatt, mert éves határidővel dolgozó, minden más tekintetben kiváló szakemberem van arrafelé…
Ja, és mondtam, hogy egészen jó vonattal utazni? Ilyen új szerelvénnyel jöttünk hazafelé egészen Celldömölkig (vagy meddig, Füzesabony is volt az), az kiváló húsz kilométer volt nagyjából, aztán ott át kellett még szálltunk a szockó régi mávosra - az meg tiszta veteránautózás...
A sztori eddig:
1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész, 33.rész, 34.rész, 35.rész, 36.rész, 37.rész, 38.rész, 39.rész, 40.rész, 41.rész, 42.rész, 43.rész, 44.rész, 45.rész, 46.rész, 47.rész, 48.rész, 49.rész, 50.rész, 51.rész, 52.rész, 53.rész, 54.rész, 55.rész, 56.rész, 57.rész, 58.rész, 59.rész, 60.rész, 61.rész, 62.rész, 63.rész, 64.rész, 65.rész, 66.rész
(X) akiknek köszönhetjük:
 |  |
 | |
 |  |
 |  |
 | |
 | |
