Dezső a műtőasztalon

  2010. október 03. - Csikós Zsolt Címkék: mercedes totalcar flotta ponton dezso domsjo svedorszag ponton

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Öt gang az állólámpában!
2015-07-19 07:25:12

Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok

Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!
2015-06-18 08:03:55

Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt

Szép autót keresünk!
2015-06-08 17:52:23

A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok

Bent a kövület-Pio!
2015-06-02 16:00:17

Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve

Először is, magyarázattal tartozom. Amikor normálisan autót veszek, legalább három, de inkább tíz kocsit meg szoktam nézni élőben, mindezt annak ellenére, hogy impulzív vásárló vagyok. A legdrágább kocsi, amit vettem, 850 ezer forint volt, és a szívinfarktus kerülgetett, amikor átadtam érte azt a temérdek sok pénzt, édes jó istenem. És még egy pár tízezer forintos segédmotorkerékpár-vásárlásnál is el szoktam tökölni fél-egy órát a gép mellett, beindítom, hallgatom, rángatom, megyek vele egy kört, megint beindítom, végigpróbálok mindent, mire megszülöm az elhatározást és elővarázsolom a bankókat a zsebemből.

Innen nem is látni, hogy kellene rajta bármit javítani

A Pontont összesen körülbelül öt percet néztem (a beindítási próbálkozás, beszélgetés a tulajjal, videózás nem számít, az alatt semmilyen információt nem gyűjtöttem róla), mielőtt döntöttem a megvételéről. Már odafelé sejtettem, hogy nem tehetek máshogy, szarul is éreztem magam miatta. És egymillió-négyszázezer forint jobbik felét adtam ki érte, ami nálam csak kölcsönben volt. Kicsit meg akartam-e venni? Kicsit vakmerő voltam-e?

Ettől a ponttól gondolom, önök is sejtik, hogy vannak problémák a kocsival, még a finn kamionos hagyta nyomokon túl is. Innentől biztos vagyok benne, hogy egy fél ország írja majd a posztra – megmondtam, hogy ez lesz/nem lett volna szabad megvenni/hülye ez a Csikós/ekkora amatőrt… Mondják, valószínűleg igazuk is van. De az akció előtt mindenki lelkendezett, még én voltam a legszkeptikusabb, ennyit azért megjegyeznék…

És még hadd hozzak fel a védelmemben néhány indokot, mielőtt átkattintják a földi porhüvelyemnek épp itt pihenést adó villamosszék kapcsolóját. Aztán ha meghallgattak, kattintsanak, ígérem, üvöltök, rángatózok, szikrázok majd, ahogy kell, a hajam is égnek áll. Azaz az nem, elnézést, az lehetetlen. És arról tényleg nem tehetek.

1) Ponton Mercedest nehéz úgy venni, mint mondjuk Opel Vectrát, mert kevés ilyen eladó kocsi van a megadott árszegmensben, és azok is igen távol, olykor száz, meg ezer kilométerre esnek egymástól, és az állapotuk, megcsináltsági fokuk mind annyira eltér egymástól, mintha nem azonos bolygón lennének. Egy tízéves használtatutó máshogy rossz, mint egy ötéves, egy huszonöt éves megint máshogy, mint egy tízéves, egy negyvenéves már nettó lutri, egy ötvenéves pedig… Bármi lehet az előéletében, a szaharai múlttól a teherautóvá átépítették, majd visszaalakítottáktól a taxiként szolgált Alaszkábanig. Tehát nehéz felépíteni az ismeretanyagot, minden autó egyedi eset, mindegyik inkább érzelmi döntés, mint üzleti. A szép autó nem eredeti és csupa kitt, a szemre borzalmasan csúnya viszont nagy érték, mert műszakilag egyben van, a vonalai jók, nincs nála szériakeveredés. Utóbbi a Ponton.
2) Svéd embertől vettem az autót. 1977-től 1982-ig öt éven át jártam egyazon nemzetközi gimnáziumba svédekkel, és mind rettentő normális, jó fej, emberséges, szupertisztességes csávó volt, öt barátom is volt. Öt svédből. Aztán később is lett svéd ismerősöm, már felnőtt fejjel, és a távolság ellenére is igen szoros volt a barátság. Christoffer Johansson irgalmatlan jó fej volt, de elvesztettem a címét, egy időben nagyon link voltam a kapcsolattartásban. (Chris, are you reading this?) És az autós utakon is sok svédet ismertem meg – azon kívül, hogy szinte kivétel nélkül rettenetesen szerette mind a piát, ezek a kollégák is elmélyítették bennem az ítéletet – a svédek valahogy kulturálisan, neveltetésileg egytől-egyig igen korrekt, aranyos emberek, bár hajlamosak egyfajta furcsa, északi depresszióra. És soha semmilyen ellenkező utalást nem hallottam senkitől. Az autót pedig egy idős, megbecsült svéd gyűjtőtől vettem, aki azt állította: rozsdamentes, nemrégiben felújított motorú, fékrendszerű, szép belsejű, hivatalos vizsgán könnyen átment, korrekt állapotú, de csúnya fényezésű autót kínál.
3) Amikor az ember elkölti néhány szponzor pénzét százezres nagyságrendben, elfecséreli három barátja közel egy hetét arra, hogy kirángassa őket télvíz idején a világ másik felére, ráadásul még a felesége is utánamegy, hogy ott legyen az üzletkötésnél – nos, olyankor sokkal nehezebb azt mondani: bocs, érdekes az autó, de nem vesszük meg, curükk Magyarország, üres kézzel. Mit szólt volna ön, kedves olvasó, aki drukkolt? Mit mondtunk volna a szponzoroknak? Jó buli volt, vakációztunk egy kicsit, kösz? .
4) Amikor az ember arcába az autó megpillantása után négy és fél perccel belenyomnak egy fényképezőgépet, amin világít a led, hogy készül a videó, és azt kérdezi – „na milyen Zsolti, megveszed? Megveszed? Egy ország várja, hogy döntesz, megveszed?” – nos, olyankor még sokkal-sokkal nehezebb nemet mondani.

Az autón egy rövid alámászás, körbekopogtatás után nem találtunk rozsdát, a motor sok matatás után beindult, finoman, puhán, bár kicsit köhögve járt, a váltó váltott, a lámpák világítottak, az ajtók szépen csukódtak. Akadt egy kis gyanús sziloplaszt az első ajtók (főleg a vezető oldali) tövében, a fűtés nem ment, mert valaki kikötötte a bovdeneket, a fényezés tényleg igen randa volt, a szélvédő meg karcos. De a kocsi nem volt rosszabb, mint amilyennek elképzeltem. Gyors döntést kellett hoznom, mert közben szerveződtek a programok nekünk, nem lehetett mélázni, meditálni kettesben az autóval az üres garázsban, mert menni kellett valami gyűjteményt nézni (abból is lehet még egy jó cikk, siess már, kaptam meg), ebédelni (nekünk csinálták, direkt, az öreg pedig meg akarja mutatni a képeit is, gyere már), későre jár, gyerünk, gyerünk. Most jut eszembe, úgy csaptam az eladó tenyerébe, hogy egy centit nem mentem az autóval. Azt se tudtam, hogy el lehet-e fordítani a kormányát. Ekkora barom vagyok.

Ebéd után útra keltünk az örnsköldsviki gyűjtő felé. Intő jel volt, hogy tíz kilométerrel odébb elment a töltés, lerohadtunk. Megjavítottuk (pontosabban Karesz megjavította) a kocsit az eladó barátainál, a kollekciót tehát már nem mentünk el megnézni, inkább téptünk lefelé a csikorgó éjszakában a térképen, hétfőre munkában kellett lennünk, szorított az idő. A többit már tudják.

Még viseli a kamion emlékét e sárvédő

Härnosändben belémjött a finn kamion, Dánia déli részén szétment az olajnyomás-határoló szelep a motorban, onnan a tréler – köszönöm Csillag Balázsnak most is a segítséget. Sajnos akkora volt a kavar abban az időben a Ponton, meg a tízéves a Totalcar körül, hogy például őket, akik a legnagyobbat segítettek, elfelejtettük meghívni a Dezső-vacsorára. Mi barmok – ezt az epizódot az olvasók talán nem is tudták. Hogy miért nem? Mert ők nem voltak hivatalos partnerek, csak lelkes amatőrök, és abban a hirtelen jött szervezkedésben olyan csőlátásunk volt, mint a négyes metrónak. Névjegykártya, e-mail cím, pipa, névjegykártya, e-mail cím, pipa, készen vagyunk. Basszus, hibát hibára halmoztunk.

Aztán egyedül maradtam ezzel a Dezső-dologgal, vége lett a cikkeknek, hónapokig nem jött a biztosítótól a pénz, és amikor megjött, nem annyi volt, mint amennyi a kárigényben szerepelt, indoklást sem kaptam miért. Hiányzott a tizenöt százaléka. Fellebbeztem, s szerencsére azt azóta (újabb hónap elteltével) megkaptam egy kurta levél kíséretében, miszerint a nagyobbik 5/6-od csak előleg volt, és ez meg itt az összeg vége. Hm – érdekesen működnek a dolgok biztosítóéknál. A késedelmi kamatigényem azért még bent van, hiszen bő fél év telt el a teljes összegig, kíváncsi vagyok, arra mikor jön válasz.

Bal oldalon Littner Zsolti barátom W111 kupéja, aminek az elkészülését Dezsőnek ki kellett várnia Csabinél, hogy ugyanoda beállhasson

Mindegy. Mint tudják, Dezső közben lement Csabihoz, a Világ Legjobb és Legprecízebb Lakatosához (biztos léteznek még ilyenek, de Cs. tényleg nem evilági szinten végzi a munkáját, ráadásul gyorsan, fáradhatatlanul), még a saját lábán. Aztán felfeküdt a műtőasztalra – ezekben a berkekben ezt baknak nevezik – sóhajtott egyet, és a sebész kése hatolni kezdett testében.

Egy hónappal később mentem beteglátogatni.

Ez a törött fele. Szerencsére a doblemez megúszta

Náncsi néni, magának rákja van, meg koszorúér-nagyobbodása, meg zöldhályogja, meg isiásza, egy kis tüdőgyulladás is befigyel, aztán ott van még a közelgő infarktus, hacsak nem kapja meg előtte azt az agyvérzést, amit itt az EEG_n látok… Jajjaj doktor úr, mit tegyek? Vegyen iszapfürdőt! Miért, az segít? Nem, de legalább szokja a fődet…

Ezt a csak csecsemőknek új, régi viccet csak azért meséltem el így dióhéjban, mert Dezső igazából egy Náncsi néni, amint az kiderült. És meglepő módon nem a korrózió miatt kell jajveszékelnem. Az nem is annyira rossz.

Itt MINDEN lóg

Viszont az első futómű. Ajvé, ajvé… Kettős keresztlengőkaros a rendszer, a fenti lengőkarnak van bent kettő, kint meg egy állítható, zsírzóvályús csapszege, ez két lengőkarra annyi, mint hat, plusz a függőcsapszeg, ami körül elfordul a tengelycsonk-állvány. Szorozd meg kettővel a két oldal miatt, ez összesen tizennégy zsírzópont (vagy tizenhat, ha a függőnek két zsírzója is van), no meg a kormányösszekötő hat gömbcsuklója, mindegyik egyenként zsírozandó. Az annyi, mint alsó hangon húsz zsírzópont, amit az elmúlt nagyjából húsz évben elfelejtettek megkenni. Meg persze a kormány segédirányító-kar, amit itt szintén kenni kell. És mind lógott. Nem kicsit, brutálisan. Hogyan lehetett ezzel az autóval menni? – kérdezte Csabi hüledezve. Igazából, egész jól – rebegtem neki halkan. Sokkal jobban, mint általában az ilyen öreg csoffadékokkal. Egy öreg Mercedes a sírban is Mercedes, látják.

Első futómű robbantott ábrája. Ezt kérem, akkor mind csomagolja be, kedves

Tehát egy komplett első futómű felújít, mindenestől. És ez nem olyan filléres dolog, mint egy álló- vagy fekvőlámpán. Ó nem. Tovább. A hátsó futóműből dől az olaj a fékdobba. Ami körben csipkésen törött, akárcsak az összes, ami az autón van. A derék svéd szerelőknek úgy látszik, nem volt fékdob-lehúzójuk, és addig ütötték, amíg le nem gyütt. Darabokban. Majd visszatették. Apropó, mondtam, hogy a bal hátsó kereket öt helyett csak három anya tartotta? Lol. Persze még mindig jobb, mint Kambodzsában az a Nissan pickup, amivel úttalan utakon, bombatölcséreken át utaztunk, helyenként százhússzal, tizennyolcan a platón (illetve mi a szélén ücsörögve), öten a kabinban. Mert ott hat helyett itt-ott csak három csavar volt…

Három a kerékanya!

Jól van, valószínűleg egy hátsó futómű is rendel, meg egy marék kerékanya, és ne feledkezzünk meg a fékdobokról, ami filléres tétel, hát persze. Még.

Tiszta olaj a kocsi alja. Mint kiderült, a motor karterét (így kell írni, semmi kartell, az egy gazdasági társulás) már keresztben hegesztették egyszer. Rosszul. Most mellette reped, nemigen hegeszthető megint, mert összevissza tákolták. Viszont ontja az olajat. Sebességmérőm nem volt soha, és azért nem, mert a spirál tokját kettőből buherálták össze, és – amint az ránézésre is várható is lett volna bárkinek, akinek az IQ-ja meghaladja a kéz- és lábujjai számát (marslakóknak nem ér a játék!) – a toldásnál elszakadt a spirál.

Oké, egy sebmérőspirál, kompletten, meg egy olajteknő. Olajteknő… Olajteknő… A francba, olyan sem az alkatrészes cégeknél nincs, sem az ebay-en. Honnan lesz? Majd farag nekem a Karesz egy Zsiguliéból talán? Egyébként a motoron mindenféle csavarok, anyák vegyesen, egyik új, fényes, másik lenyalt, rozsdás, de persze csak ott, ahol nem látszik.

A karburátort elhoztam haza felújítani, annak is az aljában van egy vákuumcső, aminek a hollandere rárohadt, ezért a csövet úgy hajlította meg a svéd, hogy épp körbe lehessen tekerni a karbi körül, hogy magamaga forgatásával megszoruljon a karburátortalpban. Persze pár fok hiányzott azért a perfekt Dichtunghoz, ezért eresztett, az volt az egyik sziszegő hang, no meg a vákuumos előgyújtás-szabályzás sem lehetett így a helyzet magaslatán.

Futóművek, fékdobok, karter, sebmérőspirál, karbifelújítás, új nagyfesz kábelek… Ezek csak az új tételek. Mert a fűtés kezelőbovdeneit, a csomagtérzárat, a fél-ütközőket, a fényszórókarikákat, a hátsó ajtók tömítéseit, a szélvédőt, a hátsó lámpát, a rendszámtábla-világítást, a hátsó ütközőbabákat, a kormányt, a küszöbre való gumikat mind megvettem már Ornbauban, meg bontóban, meg az ebay-en.

Saját padlója van, ha jól látjuk

Ja persze, a kaszniról nem is beszéltem. Mert azért az is elég puruttya, még ha egyben is van. Gigantikus jó hír, és a fent leírtak ismeretében szinte hihetetlen is, hogy nincs szétrohadva. Az első sárvédőkben a lámpák küblijei tökéletesek, fölötte a külső lemezrész is.

Kvázi tökéletes minden ajtó

Az ajtók így kibontva, belülről is olyanok, mint az újak. A csomagtér-fedél, a motorház-fedél szinte tökéletes, az első-hátsó doblemezek szuperek, a csomagtér-padló szintúgy. Dezsőnek ép az utastér-padlója is. Akkor hol a hiba? Tudják, ez a kaszni nagyjából annyira elhasznált, mint amilyen egy efféle autó lehetett mondjuk, öt-nyolc évesen. Már elindult rajta kicsit a korrózió, de semmi jelentős, a pléh boldog és egészséges a legtöbb helyen. De telis-tele van kicsi, randán rátákolt, helyenként ráborított (amikor nem vágják ki a régi, rozsdás lemezt, hanem csak ráheftölnek egyet kívülről, hogy takarjon) lemezzel. Hátul, a doblemeznél, jobb oldalon bent, az utastérben, bal oldalon a kerék felől. Meg a jobb hátsó küszöbön a folt, amit nem is hegesztettek, hanem popszegecseltek, de az egyik popszegecs már rég elveszett. Ez nem is küszöb igazából, csak egy J-alakú lemez, hiszen a Ponton sokkal beljebb, szinte alváznak mondható keretet hordoz a padlója alatt. Ez azért rohadt itt ki, mert alatta van egy merevítés.

Itt végig csavarozva kellene lennie a sárvédőnek

És – minő horror – az első sárvédőket felhegesztették. Nem értik? Fel-he-gesz-tet-ték! Ezek, ugye, mint szinte minden korszerű autón, csavarozottak, sőt, a Pontonon a hátsók is. Voltak is bennük csavarok, ám azok oldása után meg sem moccant a két elem. Körbevarrták őket, majd egészen bent a doblemezben, ahol nem találkoztak a rozsda miatt méretüket vesztett elemek, aranykezű viking mesterek be is toldottak széles lemezcsíkokat, hogy jól tartson a var. Rás. Ilyen barbárságot nálunk legfeljebb a legputrisabb suttyók eszközölnek kidobás előtt álló 1200-es Zsigákon.

Bal oldali A oszlop környéke belülről. Csak borították a lemezt, aztán feketével taknyalták. Itt normálisan van egy díszítő borítás, attól mindez nem látszott

A legdurvább rész azonban a bal első ajtó A oszlopának alja. Itt láttam már a sziloplasztos taknyalást Domsjőben, de azt hittem, csak azért van ott, mert nem vették meg a kaszni és a sárvédők közé való gumikédert, és szilóval pótolták. Hát nem. A lemezt pótolták szilóval. Az alsó zsanér körül elrohadt a fém, s hátulról odapöttyöztek friss hengerelt árut. Nem igazán sikerült – Csabi szerint az ajtó rövidesen kiszakadt volna. Most úgy állunk, hogy nincs az A oszlopnak alja, az egészet lehet a semmiből felépíteni. Majdnem minden Ponton rohad itt, ezért ez nem csoda, de azért egy rozsdamentesnek mondott autón kicsit túlzásnak érzem az acél totális hiányát. Csúnya lakatolási művelet ez, ráadásul el is cseszték, mert úgy hegesztgettek, hogy az ajtó nem volt fent, és a zsanért most odébb van. Néztem is, vajon az első sárvédő, vagy az ajtó nyomott-e? Egyik sem, beállítási probléma. Most már értem.

No meg kell még egy csomagtér-szigetelés (tudtam), tankajtó-zár (ezt is), váltórudazatba az összes persely, csukló (van elég, mert kormányváltós a drága, ráadásul szörnyű buherálások vannak errefelé), ajtók zárszerkezeteibe egy-egy rugó (most ilyen tollrugó-szerű berhelt izék rángatják a szerkezet leffentyűit). Ja, és a pedálok tengelye is lóg, ott is zsírzandó perselyek vannak. Akkor olyat is rendelek.

Most már sejtem, miért hallgat Sune azóta, noha vásárlás előtt még simán segített neki a lánya, és másnapra kaptam választ. Most meg semmi. Írtam neki, hogy küldje el a neki eladó e-mail címét, érdekelne az autó múltja. Azóta se semmi. Messze van már az a Merci, vissza nem hozzák ide már azok az albánok, vagy kik…

Láttam a számlát, tudom, hogy fél évig volt nála a kocsi. És azt sem tudta, hogyan kell beindítani, dunsztja nem volt a kocsiról. Viszont voltunk a legközelebbi klubtársai műhelyében, akikkel karöltve csinálják az autókat. És ott – higgyék el – volt ott néhány tapasztalt, öreg róka. De végig olyan fagyottasan kedves volt a hangulat az autóvásárlás alatt, egész másnak éreztem, mint a régi svéd barátaimmal, akik rettentő nyitottak, érdeklődők, piszkálódásba menően vicces csávók voltak mindig.

A folt alatt kereszttartó van

Csak tippelni merek, mi zajlott 2009 tavaszán, amikor Sune meghozta a kocsit Domsjőbe.

- Te, Edmund, hoztam egy Mercit Nyugatról, nem volt drága, nézzük már meg, mennyi lenne autót faragni belőle. .
- Kicsit belenézünk, kitaláljuk, Sune, hozd csak.

Pár órás piszkálás, röcögtetés, egy-két elem lebontása, fejlámpák villognak, fejek inognak.

- Te Sune, jól belenyúltál. A motort valaki piszkálta, amit szétszedés nélkül látunk, az az, hogy talán fel is újították, de nem valami precízen. A kaszni elmegy, de mindenütt foltok, még foltok, tákolások, nem túl szép, ami alul van, de különben tűrhető. A futómű tropa, mindenféle ilyen segédizé, mint a fűtés, sebmérő, váltórudazat kukás. Nem néz ki rosszul, a bele kifejezetten szép az autónak, tedd fel jó olcsón az ebayre, de úgy, hogy lehetőleg valami német vigye el jó messzire. Vagy add el helyben, lényeg, hogy az ára pár ezer euróval kevesebb legyen a többi hasonlóénál. .
- Jól van fiúk, köszi, sokat segítettetek.

És megjelent a hirdetés. Mercedes-Benz 180 C eladó. Nincs rozsda (szinte igaz, relatíve meg végképp, mondjuk az autó legérintetlenebb és legszebb része a karosszéria, ez tény). Felújított motor (reméljük, bár rossz volt a vezérműlánc, repedt a karter, pocsék a karburátor, trágyák a nagyfesz kábelek, ferdén csavartak be egy gyertyát, de kompresszió van, zakatolás nincs). Felújított fékek (a törött dobok alá új betéteket tettek fel? Talán…). Ronda fényezés (ez maradéktalanul igaz). Vizsgával (de hogyan kapta meg? Ennyire amatőrök a vizsgáztatók ott, Svédországban? Hiszen a kerék is majdnem kiesett…) A hülye magyar olvasta. Arra gondolt, hogy már a németnél is ritka az átverés, ezeknél a svédeknél meg talán ismeretlen is, mert ezek egészen kiváló emberek…

Valószínűleg igaza is volt a hülye magyarnak. A svédek tényleg kiváló emberek, említett hülyének ezer és ezer tapasztalata volt már velük az életben, nem enged a véleményéből. De hogy az autós emberek egy része ott is csak alig fél centiméternyire van a skálán az átbaszós, részmunkaidőben kokainnal seftelő, fekete G-Mercis ukrán neppertől, az is megeshet. Hiszen az ember mindenütt csak ember, az autó mindenütt csak autó, érzelmeket vált ki, sokba kerül, sok az álmodozó, és ebben a halmazban lehet a legnagyobb pénzeket leakasztani.

De ilyenkor azért kicsit szeretek itt élni Magyarországon, mert ha itt átvernek, legalább nem 2700, maximum 270 kilométert kell utaznom ahhoz, hogy pofára essek. És még kényszer sincs, hogy vásároljak. És még az anyanyelvemen is tudok alkudni, és az anyanyelvemen messze röppenő, szilaj káromkodást simán megérti a nepper fél kilométerről, amikor először lerohadok az új szerzeménnyel. Éljen Magyarország.

Megvettem az alkatrész-leírást

Én meg közben beszereztem a német fecske-állólámpás klubtól a Pontonhoz való robbantott ábrás alkatrész-katalógust. Adtak hozzá cikkszámos árlistát is. Már nézegetem, mit kéne rendelni belőle. És azt is tudom, hogy hamarosan bankot kell rabolnom, hogy fedezzem a felújítást, mert a biztosítótól kapott summa tényleg csak az ütközés kijavítására lesz elég.

Hajrá Náncsi néni.

A sztori eddig:

1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész, 33.rész, 34.rész, 35.rész, 36.rész, 37.rész, 38.rész, 39.rész, 40.rész, 41.rész, 42.rész, 43.rész, 44.rész, 45.rész, 46.rész, 47.rész, 48.rész, 49.rész, 50.rész, 51.rész, 52.rész, 53.rész, 54.rész, 55.rész, 56.rész, 57.rész, 58.rész, 59.rész, 60.rész, 61.rész, 62.rész, 63.rész, 64.rész, 65.rész, 66.rész


(X) akiknek köszönhetjük:

 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr332336042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csikós Zsolt 2010.10.03. 19:48:21

@mv3:

Lehet, hogy igazad van :-) A Littner is ezzel jött. De sokkal több szempont van, mint amit itt le tudok írni (iszonyat dagály lenne), és ésszerűbb folytatni. Ő is belátta, te is belátnád. De a te infóid alapján jogos a felvetés, én is sokat agyalok egyfolytában rajta, hidd el. De nem adom el.

wilhelm 2010.10.03. 19:50:10

Utólag mindig mindenki okosabb. Kár feleleveníteni hogy mi volt a helyzet a vásárlásnál (bár megjegyzem h tervbe volt véve a Bianchi eladása) az a fontos hogy mi a szituáció most. Azt kell eldönteni hogy milyen szerepet szánsz neki. Egy bazegot csinálni vagy egy újabb zöld szobrot, netán egy elit-erát? Ha csak megbízható autó kell akkor kit érdekel hogy csavarozott vagy hegesztett egy szárny? Megnyugtatásképpen pedig mindig kiszállhatsz a dologból nullszaldósan mert az autó nem vesztett az értékéből. Na kitartás!

karlov 2010.10.03. 19:53:14

@Csikós Zsolt: Remélem a bor fogyasztható állapotban volt...

Csikós Zsolt 2010.10.03. 19:53:39

@Garp:

"OFF azt továbbra sem értem, miért nem Dezső lesz a múzeumi (pláne, ha ennyi melót igényel) és az Állólányka a túrázós."

Még nem érted. De egyszer megtudod, ígérem... :-)

karlov 2010.10.03. 19:55:44

@wilhelm: Azért nullás kocsi szerintem csak elméletben létezik.
Az autó egy pénznyelő automata,nem hiszem ,hogy a beleölt pénzt valaha is visszalátod.De hát nem is ezért csináljuk...

streetsta · http://managertoys.hu/ 2010.10.03. 19:57:24

@Hilux94: Melyik polcra, melyik polcra? Amelyiken az öreg, szar, matt fényezésű, ön- és közveszélyes romok vannak.
Előre nem tudsz mindent kiszámolni, értelemszerűen abból indulsz ki, a svéd igazat mond -a futómű fasza, nincs rozsda (ez nálam azt jelenti, hogy ő nem látja, tehát attól még bőven lehet csipás, ráadásul az olyan rozsda, amit ő nem lát/nem akar látni már nem az esztétikai hibát jelentő, felületi rozsda). Akinek egy kicsi tapasztalata van a vén romokkal, az tudja, soha, semmi nem olyan szép, mint azt elsőre gondolod. Még akkor sem, ha azt gondolod, nagyon csúnya -mert még annál is randább. Reménykedni persze lehet, meg mindent megtenni a szívás ellen, de teljesen kizárni nem lehet. Olyan, mint amikor az ember mondjuk Mongóliába megy. Simán benne van, hogy levet a ló a hátáról, vagy a kecsketejtől szörnyű hasmenésed lesz. Tudod, benne van a pakliban, de nem azért mész, hogy összetörjed magad, de ha mégis sikerül, összehúzod a szemöldököd az émmegmontamozásra.
Ja, és nem fogsz egyetérteni azokkal, akik azt mondják, olcsójánosságból mentél lóval, mikor klímás-bőrös 4Runnerrel is elmehettél volna jurtát nézni, amiben konstans 22 fok van, nem fagy be a segged, nem is töri fel a nyereg, de izzadnod sem kell az emelkedőn felfelé. Na.

Csikós Zsolt 2010.10.03. 19:58:53

@Manitwo:

Pappas is dead, baby. De tényleg. A Merci akart segíteni, de tényleg nem tudtak akkor épp, ismerem a helyzetet, képtelenség lett volna tőlük.

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:02:10

@kafferbivalybalamber:

Nem, a hossztartó nem olyan rossz, hál'istennek, csak nagyon sok rajta ez a kátrányos trutyi, azt látod. De azóta már a nagy része lent van... Szegény Csabi, basszus, nem kicsit szív vele. A Bianchin még magam csináltam, igaz, akkor még nem volt ennyi melóm meg gyerekem. Egy hónapig tartott (nettó, mert különben fél évig), mire leszedtem.

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:05:58

@motorola:

Futóművet rángathatod, ha rajta van a kocsi, nem érezni. Azt próbáltuk. Látszik, hogy Swift-méretű autókon próbáltad, ezen nem jelet semmit a kerékrugdalás... :-) A féket pedig a posztban is írom, hogy tök jól fogott. Nyilván, mert az elsők szárazak, azok a duplexek, azokra terhel rá lassításkor az autó, ezért azok végzik az energiaelnyelés 90 százalékat. Csak hogy tisztában legyél a fizikájával. Nem veszed észre 2010-es aggyal, ha egy 1962-es, négydobfékes, szervo nélküli, egykörös fékű autón hátul nem fog a fék. Nem veszed észre, hidd el. És írtam: volt kábé negyed órám (se) megnézni, mert kergettek.

deak.atti 2010.10.03. 20:11:46

@Csikós Zsolt:

A fentebb említett púposon is az volt a szívás, hogy gazdagon telibefújtak rajta mindent alvázvédővel. Tehát gömbfejet, stabi-gumit, lengéscsillapítót cserélni "nagy" élmény volt, szűlőztem is rendesen. Mondjuk, emiatt rohadni nem rohad sehol de általában egy flakon nitrohigítóval meg egy nagy ecsettel láttam neki a szerelésnek ... :o) A legnagyobb tutiság az volt, mikor a hátsó lengéscsillapító felső csavarja nem jött ki emiatt, és ki kellett melegíteni az alvázból. Akkor a lakatosok is szülőztek a munkahelyemen, nemcsak én.

DA

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:13:36

@ezeröcsi:

Ez így van. Állólámpásnál pontosan tudom, mert többször kiszámoltam, hogy igazán jó autód úgy lesz 2,5-4 millióból, ha:

1) veszel egy igazi romot, ami nagyjából szériahelyes, és nulláról megcsinálod - akkor ráköltesz 2,2-3,0 milliót a restaurálásra mázlitól, ismeretségtől, szakembergárdától függően.
2) veszel egy szuper, megmaradt kocsit 2,5-3,2 millióért és ráköltesz még 100-200-at, mert azt úgyis kell

A legrosszabb megvenni egy viszonylag szépet 0,8-1 milkáért, mert egy csomót ráköltesz, mire rájössz, hogy nulláról kell megcsinálnod. És akkor egy 1,2-1,5 milliós autóval látsz neki a 2,2-3,0 milliós restaurálásnak. Na, az a szopás.

Ez a Ponton nagyjából hulladék áron volt, szériahű, ahhoz képest még egy csomó cucc jó is rajta. Igazából nem nagy baj, amit tenni kell vele, de titokban reménykedtem, hogy jobb lesz. Kicsit jobb is, mint amennyiért vettem, kicsit rosszabb, mint amire optimistán készültem. Nem olyan szörnyű a mérleg azért, de örülni nem örülök neki.

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:18:06

@Vargnatt:

Baromira igazad van, bár feketére biztos nem fényezném. Egyrészt mert a mai divatszín, ráadásul sokszor olyan kocsikon van, amit agresszív emberek használnak. Másrészt túlságosan fekete Pobjeda úgy, és már csak a rossz szájíz miatt sem tenném.

De egy egy-két árnyalattal sötétebb szürkén (persze Ponton-féle RAL-színen, nem máson) elgondolkoztam. Viszont akkor kívül-belül fényezni kéne, sokkal jobban szét kéne szedni (például rettentő rossz a tetőkárpit-rendszere ezeknek, borzalmas meló azt kivenni), ami egy újabb fél misivel megdobná a végösszeget. Nem, sajnos azt nem lehet. De majd ha szép lesz, ebben az árnyalatban sem lesz rossz, hidd el.

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:20:54

@deak.atti:

Szia Atti!

De hát megírtam rég, már egy hete, privát levélben, mihelyt megcsináltam. Vagy talán Carrotfieldnek küldtem? Mind a ketten mondtátok, hogy vinnétek a hírt Jenő bácsinak.

Szóval tökéletes, persze, az Augusta röfög, szuperül megyen, naná! Köszi!

mv3 2010.10.03. 20:23:23

@Csikós Zsolt:

Akkor előre! Miközben a racionalitás mozgatta az ujjaimat a klaviatúrán, a lelkem azért sajnálta PD-t, így ennek is örülök.
Érdekes képzavar ez az olvasó-szerző kapcsolat, hiszen bár jelentősen egyoldalú, de az tisztán kirajzolódik, hogy csak azért, hogy nekünk olvasóknak jó legyen, én egyáltalán nem örülnék annak, ha ez neked egyet jelentene cserébe a Pontonos szívással.

Nincsenek illúzióim, a veterános élet tuti nem csupa szárazidős Naplementében hajókázás a virágillat citromsára felhőjében. Mindezek mellett is örülnék, ha előbb-utóbb ezek a napok kerülnének többségbe:o)

Egyébként kicsit olyan ez a P.Dezső, mint egy Rejtő figura, bár egyelőre leginkább csak brutálisan őszinte a megjelenése, de látszik mögötte a szórakoztatás veleszületett karaktere.

Virago_1000 2010.10.03. 20:24:05

@Csikós Zsolt: "Egyébként meg egy állólámpás mindenképpen kell, hogy legyen itthon, mert nekem az a világ legkedvesebb autója, azt szeretem a legjobban vezetni."

Nem akarok okoskodni, de ha az a szivednek a legkedvesebb (olyan az allolampas neked, mint nekem a Tatra) vegyel meg egy allolampast hasznalatra. Vagy kettot. Egyiket pofozd ki, nem csilivilire, csak hasznalatra. Lehet hogy nem lenne dragabb, mint a pontonos kaland.

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:25:25

@atpijkamo:

"
"a biztosítótól kapott summa tényleg csak az ütközés kijavítására lesz elég."

Miért? Mit kellett volna a biztosítónak fedeznie?
"

Egy csomóan azzal jöttek, hogy meglátod, ha belenyúlsz a finn biztosító végtelen zsebébe, abból kétszer restaurálod majd az autót. Én ezt nem hittem, de ezt az ő megnyugtatásukra (vagy az álmokból való kirángatásukra)írtam :-)

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:28:37

@Virago_1000:

Sárvédő lent van, mindkettő, flex útján. A karterrel nem lehet semmit, kell másik. De szerintem ha csak jövőre lesz, németből, az is időben jön :-)

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:34:00

@vikk007:

"Tíz év múlva 2 milióból lessz egy 5 milkás veterán mercid, neki meg 10 milióból egy százötvenezres Suzukija..."

Jajajajajajjjaajjjjjajjjjajjjjjj!!!! :-DDDD

Tóth Ágas 2010.10.03. 20:34:14

legbelül már eddig sem értettem, hogy életerős, szellemi és fizikai teljesítőképességük csúcsán lévő férfiak miért ilyen értelmetlen, improduktív hülyeségekre csesznek el sokszáz vagy ezer munkaórát és sokmillió forintot, amikor ennyi pénzből és energiából egész hasznos dolgokat is lehetne csinálni. hogy pl. mit? bármit. ennél szinte bármi értelmesebb, még ha autótémánál is maradunk, akkor is. de ezek után azt mondom, igen, ez első ránézésre nem tűnt valami értelmesnek, és most, jobban megnézve, tényleg nem az, egy kicsit sem. ez az energiaforrások végletesen hülye elcseszése egy különösen nyamvadt országban, ahol lenne ezer más hasznos tennivaló, téma, projekt, blog, movement, stb. miért teszünk, úgy, mintha egy olyan helyen élnénk, ahol alapvetően minden jól megy, olyannyira, hogy még ilyen vadbarom passziókra is jut időnk, erőnk, pénzünk? nem, itt ilyesmire kurvára nem jut időnk, erőnk, pénzünk. csak legfeljebb egy pillanatra nem fogtuk fel. talán olyan szempontból hasznos a blog, hogy "idióták, ne kövessetek! nézzétek, hogy megszívtam az értelmetlen, hülye mániám fafejű hajhászását, pedig most rögtön eszembe jutna 47 dolog, amire szívesen elköltenék ennyi pénzt."

szalai 2010.10.03. 20:35:16

Hát Zsolt szívből sajnállak. Gondolom ez a nem vár kiadás most kicsit fájhat s fájhat az is, de nagyon, hogy átvertek. Képzeljük el a képet:
Elmész az eladó haverjaihoz a klubba. Azok meg tudják, hogy meg akarod venni Sunne elcseszett mercijét. Falaznak a havernak és közben azt gondolják, hogy itt egy hülye magyar aki most nagyon jól fog járni. Féreg, sunnyogó emberek mindenhol vannak.

Kérjük az infokat a felújításról. Sok sikert és mély pénztárcát!

Virago_1000 2010.10.03. 20:37:47

@gyvy: "mostanában megint reneszánszát éli egy csomó tökéletesen értelmetlen kategória, tehát simán elférne egy léghűtéses V8 hátulra építve."

CSak azt ne feledd, hogy ezek az ertelmetlen kategoriak tok egy kaptafa. Muszakilag teljesen azonosak, csak a csomagolas, meg a cukormaz mas, hogy megtevessze a szalonba beterot. Ezert sem beszelhetunk a mai autok eseteben egyenisegrol. Ha megnezed a szoci kocsikat, muszaki ertelemben mindegyik kulon egyeniseg volt, tudnek mondani olyan feature-t ami egyenisegge teszi, ellentetben a mai 19, egyhijan 20 autokkal (es ez minden megfizetheto kategoriaban igaz)

Egy, mai leghuteses v8-as fejlestesi koltsegeit (ami megfelelne a vonatkozo szabvanyoknak) senki sem tudna finanszirozni, beleertve a legtokeerosebb es legtapasztaltabb nagyokat sem. A tapasztalatnak is hijan lennenek. Ugyanis a nullarol kellene epitkezni.

A csehek nem gyartottak elobb autot, mint a nemetek. A Tatra elobb gyartott, mint a Laurin-Klement, de beelozte ot Daimler (mercedes) es De dion (peugeot). Tehat ok a vilag 3. legregebbi automarkaja. Egyebkent volt naluk is kb 100 autoepito manufaktura, es a vilag 5. legfejlettebb ipari nagyhatalma voltak. Csak a kommunizmus keresztbetett ennek (is).

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:38:22

@dead end:

Azért a felújított fék (valóságban törött fékdobok), a friss vizsga (valóságban széthullott futómű, olaj ömlik a fékdobba, három kerékcsavar ötből), felújított motor (rossz vezérműlánc, felújítatlan, berhelt karbi, ősrégi nagyfesz kábelek, félrekapatott gyertya), rozsdamentes kaszni (jobb első ajtó kvázi ki akar szakadni, popszegecses tákolás, szivacsra ráfényezés, szilóra ráfényezés) kicsit túl van a tiszta lelkiismeret kategóriáján...

gnme 2010.10.03. 20:39:22

@deak.atti: mi most egy JS9 ékpálya szélességi tűréssel szoptunk.. rába**a a kést a harántgyalu, azt vés mint a motolla.. közben nem egyhatos felülelet hagy ám, azt csak a hülyemérnök kopizta pésztelte, mer aszitte (Szent Ferenc) előtte dolgozók ezt már jól kitalálták..

ha meg belerakja az ember a (fa*át :-D) az etalont a kofferból, akkor teljesen okés

de jegyzőkönyvet felvenni.. (olyat amúgy is rendőrségen szoktak), mért szélességi értékről, mikor a fészek fala olyan redős mint a pi*a és ha máshol méred mást mutat, de mindenképp tűrésmezőn kívüli értéket, na az egy orális élvezet

azt az idegenárú ellenőr meg azt mondja ez nem JÓÓ (neki az a jó ha nem jó, mert azt nóperc alat meg tudja mondani, aztán mehet a fröccsöt inni)

Virago_1000 2010.10.03. 20:40:19

@gyvy: Dakaron a Kamaz ellen nincs eselye senkinek, evek ota, csak a kulonbseg az, hogy a Tatra gyakorlatilag gyari motorral ment, szponzorok es penz hijan, addig a Kamazban senki sem tudja mi van. Gyari Tatra csapat csak parszor indult.

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2010.10.03. 20:40:40

@Tóth Ágas:
Látom átjött a lényeg! Vicces vagy autóbuzik között evvel a szöveggel!:) Eltévesztetted a homokozót!

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:42:02

@poa ogapo:

Csakhogy az állításokhoz képest minden ponton szar volt. Magyarországon elfogadtam volna, itt nehezebben.

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:44:27

@karlov:

Nem merem kibontani, túl sok rajta a plecsni... Itt fekszik a konyhapult alatt, várja az alkalmat :-)

Hurri Kán 2010.10.03. 20:46:27

@Virago_1000: tudom, igen, hogy a fejlesztési költségek miatt ennek ma nincs realitása. De olyan jó álmodozni. :)

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2010.10.03. 20:46:30

@Csikós Zsolt: Miért, igy most jobb?

Annyi szabad idöd fog rámenni a kamuzásra meg a beszerzésre, mintha egyböl kivettél volna két hét szabit.

Valamint van egy olyan érzésem, hogy annyi plusz pénzt fogsz beletolni, mintha mindjárt a kínálat magasabb szegmenséböl választottál volna.

Ne legyen igazam, de eddig a borúlátó jóslatok jöttek be ezzel a géppel kapcsolatban. Kíváncsi leszek, mikor lesz olyan állapotban, amire vetted.

Úgy tünik, mostanra józanodtál ki.
Sejtem, hogy mi lesz a projektböl, de én kilépnék belöle.

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:47:47

@Virago_1000:

De a Pontonról nem tudtam, milyen. Mert az állólámpásban is a hangulatát szeretem (meg a gépszerűségét), egy Pontonnál ez elméletileg legalább olyan szinten adott. Arra, hogy jobban szeretem-e a Ponton Merciket az állólámpáknál, csak akkor tudok megnyugtató választ adni, ha lesz egy jó Ponton Mercim, amivel már autóztam eleget :-)

Ehhez kellett venni egyet. Mert érdekelt.

gnme 2010.10.03. 20:49:01

@Csikós Zsolt: hmm .. csak nem B.O.R.?

Figyelj én találok alkalmat! Kiváló vagyok az ötletelésben!

:-)

Csikós Zsolt 2010.10.03. 20:50:25

@Tóth Ágas:

Valahogy itt pár ember egész jól szórakozott ezen a sztorin. Sőt, amint a unique user-vizsgálatainkból kiderült talán még pár százezer is. Ha szerinted ez nem értelmes dolog egy válság kellős közepén, amikor egyfelől a rettenet negítívum, másfelől Győzike és a Story álsztorijai áradnak a médiából, akkor valamit félreértesz. Nem értelek.

Rocko- 2010.10.03. 21:06:25

@Csikós Zsolt: biztos nem eladó?
tudtam volna egy 1.3-as swiftet. mégis csak megbízhatóbb. persze értékegyeztetéssel. hogy ráfizetsz. mert hát nézz már rá erre az öreg izére, rohad is, nem is gurul, hát kinek kéne ilyen? :-)

karlov 2010.10.03. 21:10:16

@Csikós Zsolt: Szerintem akkor nyisd ki amikor van egy kis időd,megáll a rohanás és csak úgy a saját örömödre(persze másokkal megosztva)...Legalábbis én így szoktam.

deak.atti 2010.10.03. 21:16:49

@gnme:

Üdv!

2003-ban, mikor diplomáztam a BMF-en, ezeket álmunkból felrázva is vágnunk kellett. Fogásmélység, alámetszés, felületi minőség, és társai ... Ma már kicsit megkopott a dolog, mert nem használom, de jó volt kicsit belegondolni, hogy hogyan is néz ki a leírt szituáció. Kicsit bizarr: megállok az esztergályosunk mellett: "Húúú ... de jól néz ki ... mi lesz ebből?", az öreg csak mosolyog: "Ááá ... csak egy csavar ..." :o)))) Egy kedves barátom, aki a SZIMF-re járt Győrbe, mindig azt mondja, hogy " a varjú is énekes madár, csak levelezőn tanult!" ...

DA

Virago_1000 2010.10.03. 21:17:09

@Csikós Zsolt: Igen. Tapasztalatom szerint beleszeretni akkor lehet egy autoba, ha mar legalabb par ezer km-t levezetsz vele. Eppen ezert lehet hogy utalni fogom a mercimet es tuladok rajta, ha mar kesz lesz, de nem valoszinu :)

gnme 2010.10.03. 21:24:10

@deak.atti: :-D

közben néztem ezt az m9x1-et..hátt

van: 9x0.75, 9x10., 9x1,25 ... arrafelé :-)

és ez mind járatos (csak nem nálunk)

de azok után hogy a grandepuntó 2008-as évjáratánál a hátós ajtókilinccsel nem lehet az ajtót kinyitni himbapatkolás nélkül és húszfokon működő turbóolajozást terveznek az olajfák árnyékában krúzolásra..

én az olaszokról BÁRMIT el tudok képzelni (semmi jót :-D)

Typ3 2010.10.03. 21:27:43

@Tóth Ágas: Figyelj, ez egy HOBBI. Fel tudod fogni ennek a szónak a jelentését? Nem szokásom távkiértékelni, de elég sivár életed lehet, ha csak ún. "hasznos" dolgokkal foglalkozol, ill. költöd rájuk a pénzed.

CSÖRR-CSI££ 2010.10.03. 21:30:40

@Csikós Zsolt:

"Egy csomóan azzal jöttek, hogy meglátod, ha belenyúlsz a finn biztosító végtelen zsebébe, abból kétszer restaurálod majd az autót. Én ezt nem hittem, de ezt az ő megnyugtatásukra (vagy az álmokból való kirángatásukra)írtam :-)"

Ezt tanúsíthatom!

...Annál is inkább, mert én is ilyeneket jövendöltem bősz optimizmussal, mert még innen a világ egyik végéről is rettenet volt látni, amint a "legnagyobb hascsikarásunk közepedte" (© indul a bakterház) -az izgalomtól, megláttuk dezsőt összetört farpofával!

deak.atti 2010.10.03. 21:34:18

@gnme:

"én az olaszokról BÁRMIT el tudok képzelni (semmi jót :-D)"

Iveco 4910-eseket használtunk, mikor még műszaki ügyintéző voltam a cégnél, ahol most is dolgozom. Két garnitúrában jöttek az autók. Az először beszerzettek télen nem nagyon szerettek beindulni, de inkább nagyon nem. Izzítás lámpa a műszerfalon világított ugyan, de sokszor csak hidegindítóval röffentek be. Az meg ugye nem tesz jót neki... olyat becsörgött némelyik, hogy azt hittem, ledobja a hengerfejet. Próbáltunk sokféle megoldást ... azután, mikor kiderült, hogy az első szállítmányban "mediterrán időjárásra" tervezett példányok jöttek, amelyeknek effektíve izzítása, mint olyan, nincsen, hanem egy bimetall érzékelő használatával némi kis üzemanyag-dúsítással próbálja a hidegindítást elősegíteni. Ez a magyar 10-15 mínuszban már édeskevés volt ...

Na, ne OFF-oljunk tovább, nem az olaszok most a téma ... ;-)

DA

Autószerető 2010.10.03. 21:48:53

@Tóth Ágas: Pfúúú, nem is tudom, hol kezdjem. Keveregnek a gondolatoka fejemben. :)
No, nem húzom. Valaki írta, hogy ez egy hobbi. Elszívhatná azt a pénzt, elihatná, elcsajozhatná, stb, stb.
Nem teszi. Akkor pedig arra költi, amire akarja. Ha pedig egy autót megment a következő évtizedek számára - szemünkben külön jó dolog.
Az 'autó' tud szerelem lenni. Ugyan úgy, mint a világjárás, versírás, festészet, stb.
Nem értem, hol a probléma.

gnme 2010.10.03. 21:51:09

@deak.atti: valami hasonlót éltünk végig a szuper multi-dzséé't motor turbójával

ezeknél a kiskategóriás olaszoknál ezek szerint az egyes standok, illetve fejlesztési fázisok végtermékei, .. akár jók akár rosszak és megbuknak a teszteken .. simán beépítik a széria autókba, amíg el nem fogy a rossz alkatrész a raktárból

- ?

érdekes dolog ez, mert egy kőkori ős jtd kerek nyolc szeleppel itt áll az ablak alatt télen nyáron, és az b+ -15-ben is kiválóan indul és abszolút semmi baj nincs a turbójával, ha elkezd cseppet melegedni meg lehet terhelni, kutya baja .. évek óta szolgálja a teleket-nyarakat

..persze ezeket még gondolom ötvenes kiöregedett faszik fejlesztgették a nyugdíj előtt, aztán jól is sikerültek

streetsta · http://managertoys.hu/ 2010.10.03. 21:54:45

@Tóth Ágas: "értelmetlen, improduktív hülyeségekre csesznek el sokszáz vagy ezer munkaórát " Wehhhehehehhheeeeeeee! Ha jó barátok lennénk, most mondanám, hogy hülyevagybazmeg.
Nem vagyunk, ezért csak megjegyzem, sületlenséget írtál. (Mint mondtam, nem mondtam, tehát leszel szíves nem megsértődni.) Improduktív? Amikor munka, szakértelem, lelkesedés segítségével egy darabka történelmet, guruló örömforrást hozol létre? Ha nem ültél még régi autóban, meg nem is láttál közelebbről, akkor is látnod kéne, hogy az ilyesmi minden, csak nem improduktív. Ráadásul egy kész veterán nem csak a gazdájának, annak családjának okoz örömet, hanem még sok száz, ezer embernek, akik láthatják valahol gurulni. Ne haragudj, de neked fogalmad sincs. És ez szomorú, hidd el, neked nem jó.

Garp 2010.10.03. 22:05:34

@Csikós Zsolt: :) jó-jó, megszállottság, tudom. Ehhez én túl racionális vagyok. Az én felfogásomban ha már mindkettő sokba' fáj, akkor a nehezebben fenntartható mozogjon kevesebbet.
(Csak azért kérdeztem amit, mert szeretem megérteni más megszállottságát, akkor az enyémet igazolódni látom :) 5-6 napja 40 euroval maradtam le egy lakóautóvá alakított 40ezret futott dízel Robur buszról. Lehet szörnyülködni. kb. 2100-ért ment el. :D )

Hurri Kán 2010.10.03. 22:11:04

@Garp: A busz a galériádban teljesen jó!

Garp 2010.10.03. 22:27:58

OFF @gyvy: tudom, ráadásul szülővárosomtól csak pár km-re van. De túl sokat kér érte a tulaj. Majdnem annyit, mint a már átalakított buszért kértek a németek, ráadásul az papíros is volt, ezen meg nincs se forgalmi, se rencám. A tulaja tök jó fej, imádja, ezért amennyit nekem érne nincs pofám beajánlani. ON

szalai 2010.10.03. 22:31:43

@Tóth Ágas: Igen azt a pénzt sok mindenre is el lehetett volna külteni. Sőt tovább megyek azt a pénzt is amit az emberek autóra, ruházkodásra esetleg élelmiszerre költenek.
Rossza a hozzáállásod. Tehát ha válság van és az ország csóró,akkor bujjunk föld alá vagy sírjunk, biggyesszük le a szánkat és járjunk feketében. Nevetséges. Én és a hozzám hasonlók jót szórakoznak Csikós cikkein. Ha neked nem tetszenek az sem baj. Gondolom van olyan téma ami téged is érdekel, lehet az arra kiadott pénz is értelmetlen. Ne ronts el mások szórakozását!

Krisi 2010.10.03. 22:53:33

@Csikós Zsolt: csak egy baráti jótanács: szerezz be minél előbb egy személyi testőrt. vagy kettőt.
mert minél tovább halogatod a Zöld Állólámpás történetét és életútját, családfáját és barátait stb. annál nagyobb az esély hogy valaki betör hozzád és addig kínoz amíg le nem írod minimum 50ezer karakterben.
mert ezt így már nem lehet bírni, egyszerűen tudnunk KELL a történetét, hogy miért ilyen fontos, mi van vele, miért zöld, miért álló és miért lámpás, hogy áll, mi lesz vele, egyszóval mindent.
telhetetlenek vagyunk kéremalásan. olvastam már pár homályos utalást elveszett kommentekben, azóta még izgatottabb vagyok.

szóval hamarosan, mondjuk karácsonyi ajándékként meglephetnéd az olvasóidat egy ultimate állólámpás sztorival :)

Garp 2010.10.03. 23:12:58

@Krisi: én már fel se vettem a szokásos sejtetést :). Csikóshoz tatozik, mint mogyoróhoz a fogba ragadás. Utálom érte, mégis megeszem. :)

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2010.10.03. 23:38:07

OFF: TC-n van az Audi tanulmányról egy cikk, ezt írja: " Az 50 literes tankot teletöltve akár ezer kilométert is megtehetünk egyhuzamban." 2,2 literes fogyasztással, miért olyan érdekes az, h ezer kilómétert is megtehetünk? több mint 2 ezret is: 50/2,2=22,72, tehát ennyiszer 100 kilóméteres etap, az 2272 km.

Hilux94 2010.10.03. 23:59:58

@streetsta: Nem győztél meg, maradok a saját polcaimnál, köbö az alábbi címkékkel:

A) Önerőn felüli vásárlásba hajszolt balek, aki a projekt anyagi "sikerét", életképességét olyan sziklaszilárd alapokra helyezte, mint pölö a svéd lovagi erkölcsök. :))

B) Media-stunt, nehezen komolyan vehető önostorozással és alkatrész-katalógus feletti kesergéssel.

Mongóliába kőkemény biztosítással és háttérrel mentünk, és nem az ebayen kergettünk lóbádzset, "kisdobos-becsszavamra" jellegű ajánlatokat, nomeg az "eladóról" is volt egy köbméter fídbekkünk. És klímás 4runner-el jelentősen olcsóbb lett volna. :))

Rocko- 2010.10.04. 00:24:36

@Krisi: ja-ja. elvisszük a kombi Trabantját és feltuningoljuk.

Krisi 2010.10.04. 01:00:11

@Rocko-: a tuning Simsonjáról meg leszereljük azt az MV Ágota vagy milyen fejidomot. a zöld vászontetős kispolszkit meg beszámíttatjuk egy új Fábiába...

Csikós Zsolt 2010.10.04. 01:00:43

@Krisi:

Fekete a vászontető. És Trabant.

!!!MegaStorm (törölt) · http://www.pbcomputer.hu/ 2010.10.04. 05:45:16

@Virago_1000: Gányolt, és nem eredeti autó is simán átmegy az OT-n, tudok példát rá sajnos.
A seggfej OT-s emberkék nem is láttak P1-es Opel Rekordot, átengedték olyan hibákkal, amiért egyébként fejbe kellene lőni az út szélén a tulajdonost...

zöldi 2010.10.04. 07:38:28

@Csikós Zsolt: Jóvan, de mikor tudjuk már meg :D

zöldi 2010.10.04. 07:56:26

@Csikós Zsolt: Én tudom, hogy a lelked mélyén örülsz, hogy kell buzergálni még a Dezsőt. Az Era lassan tökéletes, a Trabi is megy egész jól, a zöldet hagyjuk, az nem autó, a Kati merci is okés. A Puch- ahogy kivettem- egy nem létező autó, aminek a restaurálása valami végtelenbe menő örökké készülő dolognak tűnik.
Szóval, lassan nincs mit szerelni. De most van ;)

Dennis01 2010.10.04. 08:54:54

@Krisi: Karacsony tul messze van, most Vasarnapig tudni akarjuk a misztikus allolampa tortenetet! :)

@Garp: Megeszed a Csikost?? Ajjaj, sokan megutalnak majd.. :D

karlmann 2010.10.04. 09:10:41

Kedves Csikós, ne azt nézd mivel vágtak át. Azt nézd, hogy vetted X-ért ráköltesz Y-t és akkor mi lesz a szitu. Mert ha akkor egy jó állapotú ponton ára alatt maradsz akkor így is, úgy is te vagy a nyerő. Ha nem így van akkor bukta.

De őszintén ez hanyadik projekt az életedben? Hanyadik rizikós? Az, hogy ez több pénzről szól ne nagyon zavarjon, mert ahogy haladsz előbbre egyre többet fogsz kockáztatni. Ez teljesen normális, mert ilyen az ember. Egy ponton nem a Bianchina kategóriája, nincs olyan, hogy megveszed porrá rohadva egy tyúkólból, mert ilyen csak a mesében van.

Van egy nagyon jó barátom, akinek régi álma volt egy DS. Pár éve vett Hollandiából egyet, pár hete lett kész, most ment át a FIVA vizsgán. A kocsit alig 500 ezerből megvette és hazahozatta, most jár kb 5 milliónál, de maximalista és tudom, hogy még nem végzett teljesen. Viszont ez volt az álma és az minden pénzt megér.

Garp 2010.10.04. 09:11:38

@Dennis01: ad1: 'mint', 'olyan mint'. Metafora-e?
ad2: így simán lemogyorófejűzöd a Csikóst? Én is, csak burkoltabban xD.

deak.atti 2010.10.04. 09:39:45

@Csikós Zsolt:

Szia!

Miért lettem kimoderálva tegnap este? Nem vagyok megsértődve, félre ne érts, de egyszem mondatot írtam, amit tudok, illetve emlékszem (mert nyilvános, hozzáférhető lapban volt az infó, igaz, már vagy 15 éve) arról az autóról. Na mindegy, tudomásul veszem, hogy Te szeretnéd (jogosan) ezt a történetet megírni, és ebben a témában nem kotnyeleskedek többet. Nincs harag, csak nem értettem, hogy hová tűnt az a pár sor.

DA

Typoon 2010.10.04. 09:54:15

Ha rajtam múlna én tennék bele valami fiatalabb Merga hajtásláncot(w126) meg első futóművet. Persze így vesztene a varázsából, de a használhatósága sokkal jobb lenne(bár lepapíroztatni nem lenne egyszerű).

Tizenkettő 2010.10.04. 10:43:25

Zsolt szerintem a kérdésre és a problémákra a bevezetésben választ is adtál. 50 éves autó szerintem örülj neki hogy ennyi megmaradt belőle. Amit 50 évig használnak azon semmi sem eredeti. És többségében olcsón javították. Amin meg igen azt meg vagy nem adják el vagy nem lehet megfizetni. És annak örülj leginkább, hogy ha drága is de lehet hozzá venni minden alkatrész. Próbálj meg egy 50 éves francia kocsihoz venni valamit.

Tizenkettő 2010.10.04. 10:48:51

És még egy dolog. Én azt a motort most szedném ki és kapnám szét darabokra. Folyamatosan paráznék ha ezzel az autóval kellene mennem hogy mikor esik szét. Én ezek után nem nagyon bíznék benne.

Csikós Zsolt 2010.10.04. 11:04:57

@deak.atti:

Atti, írtam a moderálás megjegyzésében, hogy nem publikus. Csak egy kommentet moderáltam, nem harag volt, csak technikai kérdés. Mindig nézd meg a kommentet, amit ilyenkor írok :-)

Csikós Zsolt 2010.10.04. 11:06:04

@Typoon:

Hihihihi. A Holdban élsz. 1) bele se fér. 2) nem a külsejéért vettem, hanem a koridézéséért. 3) soha nem menne át OT-n, tovább megyek, papírja se lenne még csilliós regadóval sem.

JmOS 2010.10.04. 11:06:43

Szerintem nem akartál tökéletes autót, és esetleg nem is lesz az.

Így van ez rendjén - OK kicsit benézted, de ez benne volt a pakliban.

A karosszériát lehet javítani, a futómű majdcsak összejön, az "érzés" megvolt - méginkább meglesz, és legalább nem sajnálod majd arra használni, amire szeretted volna.

Én meg azokat nem értem, akiknek egy öreg autó _csak_ tökéletes és típushű lehet. Hát nem!
(hülye germán hozzáálás, lazuljatok már kicsit :) )
Ha műszakilag stabil, kívülről nem gusztustalan, akkor JÓ!
Hogy 126-os motor van az 500-asban? Meg fogasléces kormánymű?
Kitérdekel???

Szerintem: jó értelembe véve: összetákolod, használod, és örülsz!
(hiszen nem is akartál múzeumi darabot)

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2010.10.04. 11:27:34

@JmOS:
>(hülye germán hozzáálás, lazuljatok már kicsit :) )

Ezek a gépek azért maradtak fenn ennyi ideig, mert volt elég ember, akinek hülye germán hozzáállása volt. ;)

Hurri Kán 2010.10.04. 11:30:40

@Csikós Zsolt: Egy kérdést engedj meg: nem akarok belepofázni mert annyira nem értek hozzá, de azért ami a lemezek alatt van toldás-foldás, az elég durva.
Kérdésem az, hogy ezeknek mekkora részét lehetett volna alaposabb szemrevételezéssel felderíteni, ha több idő van rá (és nyilván megbontás nélkül, mert gondolom arra semmiképpen nem lett volna lehetőség)?

JmOS 2010.10.04. 11:33:37

@malenykij polgar:

Arra gondoltam, hogy nem kell az "árokba lőni" azt, aki nem mindent precízen (úgy) old meg - mint azt itt írta az egyik hozzászóló.

Másrészt fontos kérdés, hogy nem kell mindennek megmaradni/gyári állapotban megmaradni.
Van elég múzeumi ponton ezen kívül is...

(akkor most mondok Trabantos példát a Fiatos után: ajánlottak nekem egy 500-as kombit annó, ami már műszakilag 601-es volt. Gondolkodtam rajta: és arra jutottam hogy az jó! Sőt, nekem 500-as CSAK így kellene!)

determ 2010.10.04. 11:50:33

Én nem tudok sajnálni senkit. Ez az egész egy igazán nagy butatság volt az elejétől kezdve.
Ehelyett lehetett volna értelmesebb dolgokat is csinálni a felhasznált erőforrásokból. Ehelyett jópáran szívtak az egésszel és még sikerült is tök fölöslegesen elfüstölni pár száz liter benzint... a nagy semmiért.

vikk007 2010.10.04. 11:52:06

@gyvy:

Kárpitott bontani, lehomokszórózni, hát? Nem tudom ki engedné meg:-)

Már az is nagyon jó, ha megengedik, hogy vezesd, nem csak az anyósülésre ülhetsz...

Egyben bízzünk, hogy az emberek töbségében becsületesek.

Szerencsére, ez általában így is van, de azért néha, néha beleszalad az ember, egy-két lehúzásba...

Hurri Kán 2010.10.04. 12:03:08

@vikk007: hát ez az. Mert az hogy a motor itt ott gányolt, meg lóg a futómű, azt még, ha van idő észre lehet venni, de hogy mi van a lemezek alatt, az talány.

gnme 2010.10.04. 12:04:26

@determ: örülnék én neki, ha munkaidő alatt ezt csinálhatnám. És még fizetnének is érte.

gnme 2010.10.04. 12:08:11

@gyvy: áj nagyanyámra félek én is benézni a kárpit alá.. az ótvaros ford beázik már jóideje és hát izé .. hát .. háp-háp .. egyjelent egy vakrozsdafolt a szőnyeg alján (bal egy)
úgy érzem derótkefe, porszívó, meg penguard primer jotun lesz abból is (szigorúan Marcikával szerelve, illetve ő a kutyakekszet szereli)

deak.atti 2010.10.04. 12:11:45

@Csikós Zsolt:

Szia!

Reggel olvastam bele a reagálásokba, már nem volt meg egyik komment sem. Nem akartam a babérokat learatni előled. Végül is ez a Te sztorid, én már ismerem korábbról, bár kissé már homályos a dolog, régen olvastam a történetet. Csak mivel már marhára fúrta az oldalát itt pár embernek a dolog, pusztán jó szándékkal próbáltam némi támpontot nyújtani. Csak a Te érdekedben. ;-) Tudod, mikor a szűz lánynak azt mondja az ember fia, hogy azért olyan kicsi és puha, hogy neki ne fájjon ... :o)

DA

Hurri Kán 2010.10.04. 12:21:10

@gnme: őőő izé, ha még nem vészes az ázás vastagabb hullámpapír megfogja. Télire esetleg ajánlott a hungarocell az jobban hőszigetel :))) Cimbi egyébként pár hete döglött egeret talált az egyik doblemez mögött. Hogy fájhatott szegénynek a feje abban a zajban amíg élt.

2010.10.04. 12:59:43

CsZs majd megoldja adolgot, de egy hozadék aazért van az ügynek: meglátszik, hogy az önmarcangoló magyar autószerelő és lakatos deszar, defúj duam tulajdonképpen nem is egyedi, a nyugatiak között is vannak turhák :-)

tükörfúró 2010.10.04. 13:13:15

@SzedlmajerLaszlo: nyugati autószerelő? Lassan nincsenek, modulcserélő kisiparosok dolgoznak, kiírja a kompjuter, kivesz, ujat, betesz, megy.

Váltót, motort, mechanikát, féltengelyt, kasznit nem, vagy minimálisan javítanak, nem éri meg, drága a
munkadij.

gnme 2010.10.04. 13:49:19

@gyvy: nekem meg "típus" le van rakva garázsba, fasza betonozott garázs, lindab lemezes, könnyűszerkezetes, ahogy kell

már régebben történt.. bazzegh' egyszer bemegyek, felnyitom a motorházat, mondom megnézem az akksi szemét, és mit látok? (..szerencsére nem mindenféle indiánok, azok a neszűrben vannak) hanem egy kövér egér ballag a hűtő-klímahűtő előtt a lökhárító műanyag belső peremén ott alul .. de ollyan komótosan, mint aki teljesen jól van lakva és ballag sziesztára)

kénytelen voltam egérfogót tenni a kocsiba :-)

Virago_1000 2010.10.04. 14:07:25

@SzedlmajerLaszlo: nyugaton sem szent senki sem. Tobb jo autoszerelo ott sincs mint nalunk (aranyaiban veve)

determ 2010.10.04. 14:44:41

@gnme: Igen, ebben a felállásban igazad van. Más kérdés, hogy véleményem szerint teljesen értelmetlen és pazarlás az egész "project".
De tény, hogy én is szívesen bütykölgetnék otthon vagy munkaidő gyanánt utazgatnék a világban. Még ha fölösleges is.

Ubul a vírus:D 2010.10.04. 18:12:08

Újabb felesleges szar amibe bele lehet burítani egy félévnyi költségvetést millió más értelmesebb dolog helyett.
De ha már egyszer megrendelte ezt a sok szart hozzá akkor már nem valószínű hogy eladja, mondjuk én az elejétől változatlanul tartom magam hozzá hogy semmi értelme ennyire korszerűtlen és régi szutykot venni.
Egy 126-os egészen tökéletes élményautónak és az maximálisan vállaható a mai követelmények mellett is. Sőt szerintem az egész MB gyár történelmében a legjobb limuzinjuk amit valaha készítettek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.04. 19:02:52

Sune?
Suna? :D:D:D

Szép cumi amúgy :( Csak ez már a sorsa azoknek az embereknek, akik alkotnak valamit, én is folyamatosan olyan laptopokkal, alaplapokkal szívok, amiket más levetett, mert meg kellett volna mozdulni, hogy újra működjön...
...nincs is válság, mindig mindenki mindenből újat vesz...

@Ubul a vírus:D: "millió más értelmesebb dolog helyett."
Erről beszéltem... Csikósnak ez az értelmes, hogy rendberak valamit. Miért baj ez?
Mire költse? Vegyen egy X6-ot, és műmájerkedjen?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.04. 19:07:19

Jut eszembe, itthon azért jó használt autót venni, mert 10000%-ra veheted, hogy átbasznak, így nincs meglepi.

hp2 2010.10.04. 19:14:02

@ColT:
Én is adtam már el néhányat és vettem is, nem csesztem át senkit és engem se eddig, igaz mindig megnéztem mit veszek, az elég volt, úgyhogy azért nem 1000%.

Csikós Zsolt 2010.10.04. 19:26:32

@gyvy:

Nem olyan durva az a toldás-foldás. Aki ért hozzá, tudja, hogy ilyen az ilyen autókon lényegében már kivétel nélkül volt 10-15 éves korukra... Nekem majdnem minden öreg autómban volt ilyen, illetve sokkak-sokkal durvább, csak a laikusnak olyan szörnyű :-) Nem kell megijedni.

Az A oszlop alját sejtettem Domsjőben, hogy ott lehet valami, de festékvakarás nélkül nem lehetett volna megállapítani. A popszegecselt cucc is esetleg felderíthető lett volna, ha kipakolom az autóból az összes szőnyeget. A többi - csend. Ha lett volna 2 órám 15 perc helyett, pár dolgot találtam volna még, pl. a futóművet. De a kereket a legritkább esetben veszi le valaki öreg autó vásárlásánál. Annyi hiba lehet, úgyse látja az ember a töredékét sem.

Hurri Kán 2010.10.04. 20:38:22

@Csikós Zsolt: Hát akkor fel a fejjel! És drukkolok hogy minél előbb olyan autó legyen belőle amilyen szeretnéd hogy legyen!

Rocko- 2010.10.04. 21:43:04

@Ubul a vírus:D: "Egy 126-os egészen tökéletes élményautónak és az maximálisan vállaható a mai követelmények mellett is."
szerintem meg vegyél kispolszkit. mert én azt mondom.

Ubul a vírus:D 2010.10.04. 21:48:40

@Rocko-:
szerintem meg fogd be a pofád, mert én azt mondom. És akkor még én voltam a tapintatos, túrósfaszúkám. ;)

Ubul a vírus:D 2010.10.04. 21:49:43

@Rocko-:
És beiratkoztál már az elemibe ahova való vagy, kisgömböc?

Rocko- 2010.10.04. 22:48:09

@Ubul a vírus:D: úriember módjára ignorállak.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.10.05. 01:09:07

@Csikós Zsolt:

Mivan Csikós?
Megöregedtél?

Vagy csak jól sikerült a dramaturgia.

Bevallom őszintén, hogy az első 3 másodpercben még meg is ijedtem, de aztán rájöttem, hogy mi van:

Át van nézve a kaszni, kidobni nem kell. Jó helyen van, hibátlan állapotban fogod hazahozni.

Itt a tél. Gondolom, nem fogsz vele a hóban pörögni.
Beállsz a garázsba, odahúzod a kis sámlidat meg a fasza kis krovakészletedet és örültök egymásnak.
A katalógusból meg tudod rendelni, ami kell, de látom az arcod magam előtt, amikor leütöd az íbéjen a fékdobot, a perselyeket.

Látlak magam előtt, amikor a németországi börzén kiemeled a kupacból a zsírúj pedáltengelyt.

Látom magam előtt, ahogy valamelyik barátod km spirált nyom a kezedbe.

Van pár hónapod, nem egyben kell mindent megvenned, szerintem tavaszra autó lesz a Dezsőből. Miért ne lenne?

Ha elhoztad a kasznistól, onnantól csak legózás az egész.

Örülök neki, hogy nincs komoly baj!
Rám hoztad a frászt!

vtx18 2010.10.05. 11:49:33

Totagas-@-os! Muszaly megpiszkalnom mert egy egesz sereg buzinak/auto/pisalsz a nadragszarara ezt buntetlenul nem lehet. Amit irtal ugy a kommentek kozepe fele arrol tanuskodik, hogy vegig olvasod a kommenteket. Tovabbmegyek, ezt is tutira olvasod most de nem fogsz valaszolni mert akkor kiderul, hogy csak sz@rtdobalni jarsz a szomszedaid udvaraba a blogokon.Szoval mert nem inakabb pornot bongeszel, az sokkal hasznosabb tevekenyseg, megszabadit egy csomo tudatalatti nagyfeszultsegtol? Mi meg it autokaznank onfeledten nelkuled, VELED MI NEM JATSZUNK TOBBET!! :)

mintcar 2010.11.20. 20:44:26

Sziasztok!

Egy kis segítségre lenne szükségem.
Ilyen Teilekatalogot keresek w123 Limousine kiadásban.
Arra lennék kiváncsi hogy pontosan honnan rendelted Dezsőhöz, nagyon megköszönék egy linket, vagy bármilyen elérhetőséget.
Én igazából ezt az oldalt toláltam csak:

www.mercedesclubs.de/wiki/index.php?title=Teilekataloge#Teilekatalog_W_123_Limousine de ha agyon vernek sem jövök rá hogy a fenébe lehet megrendelni.

Csikós Zsolt 2010.11.20. 20:55:24

@mintcar:

Szia!

Én is innen vettem. Az a baj, hogy tagnak kell lenni a VDh-ban (ez az ornbaui csapat), és akkor tudsz ilyen dolgokhoz hozzájutni. De én is már két áttétellel fértem hozzá, már nekem is elég nagy szívesség volt... Asszem 50E a tagság.

mintcar 2010.11.20. 21:25:08

@Csikós Zsolt:

Köszi a választ!
Akkor nem véletlen hogy nem sikerült a rendelés.
süti beállítások módosítása