Újabb gigantikus lépés történt a Tökéletes Tehén létrehozásának irányába. Kis lépés egy embernek, hatalmas ugrás egy Tehénnek. A 4Runneren végzett előző tulajdonosi gányolások egyike, hogy a tetősínt egyszer leszerelték, aztán vissza. Közben a süllyesztett fejű torx csavarok fele elkallódhatott, de ez nem tántorította a mestert, betekert helyette, amit talált. Történetesen olyan csavarokat, amiknek majdnem akkora a feje, mint Nyikolaj Valujevnek.

Esztétikailag tényleg mindegy, mert olyan magasságban vannak, hogy csak Nyikolaj Valujev venné észre a turpisságot, a Klicsko fivérek csak sámlis rásegítéssel szúrhatnák ki. A két keresztsín mozgatását viszont gátolják a nagy, illetve hát normál, csak ide nagy fejű csavarok. És nem lehet a két keresztlécet szépen egymás mellé húzni, ha nem használjuk, amitől egyfajta HR-V-s szárny keletkezik. De ettől néz ki jól a Touareg tetőcsomagtartója is.

Megalkuvást nem ismerve elmentem hát a csavarok és kötőelemek földi mennyországába, a Faboryba, kitekertem az egyik maradék torx-csavart, és kértem tíz ugyanilyet. Gyors eladói konzílium után megtudtam, hogy nincs, és valószínűleg máshol se találok, ezek a csavarok alighanem célgyártmányok, kifejezetten ide, a Tehén tetősínjébe. Viszont imbuszcsavarból volt néhány azonos hosszú és átmérőjű, reményt keltően kis fejjel. Konkrétan öt darab, melyeket celebritás-árengedménnyel ingyen meg is kaptam. Megköszöntem, elhajtottam, betekertem.

A keresztlécek egyből mozgathatóvá váltak, siklottak, mint a Vöcsök II. a Dunakanyarban, csak az utolsó 20 centin van valami kis torzulás a sínben, ami nem engedi tovább az egyik oldalt, és ilyenkor sajnos a keresztsínek jelmondata: együtt sírunk, együtt nevetünk. A kielégítő orgazmus tehát egyelőre elmaradt, pedig Szözsivel, Kari navigátorával elég hosszan rángattuk a pincében, aztán feladtuk. Talán majd tavasszal.

Azt is tudom, milyen komoly érdeklődés mutatkozik a Belsőség olvasótáborában az ülés- és kormánybőrözés iránt, úgyhogy hamarosan azokkal a tapasztalatokkal is a szélesebb nyilvánosság elé lépek.

Árpád szovjet katonai egyenruhában, forgalomirányító tárcsával a kezében vezényli a Tanú térre érkező járműveket. Fekete Volgák kanyarodnak egymás után – hátborzongató látvány. Kétoldalt rémes barakkok, szemben egy félig kész tribün felett magasodik Sztálin csizmája. Ez maradt a Sztálin-szoborból: a legenda szerint csúnyán tele is szarták 1956-ban, amikor ledöntötték a diktátort. Elfelejtetem megkérdezni a rendezvénynek helyt adó Mementó Park vezetését, találtak-e valami furcsát a felszerelésénél.

Számomra a Volga ettől sokkal kellemesebb emlékeket idéz. Az utcánkban lakott egy M21-es, amit édesapám javított néha. Nekünk volt csak aknánk a közelben. A kocsi csak úgy fért be a garázsba, ha leengedték a kerekét. Imádtam az óriási autót, az átlátszó műszerfalat, és sokat üldögéltem benne, míg a férfiak alul matattak. Életem első autós balesetét is egy M21-gyel szenvedtem, amikor gyermekfejjel örökre megtanultam a szivargyújtó működését.

Sajnos szombaton nem jött ilyen autó, ezeket a féltve őrzött Volgákat a sötét fellegek feltűnésével nem hozták ki a garázsból. Viszont érkezett pár szép és kevésbé szép M24. Nyíregyházáról, Kőszegről és Orosházáról is, jöttek körülbelül tizenketten.

Kunert Zsolt barátom – a hajdanvolt TaknősBika együttes vezéralakja – évekig hajtott egy M24-est, még nyugatra is kimerészkedett vele. Amikor találkoztunk, mindig örömmel újságolta, milyen alkatrész esett ki belőle, miközben a működésében nem tapasztalt változást. Aztán hűtlenül állólámpás Mercire váltott.

Az Index Volgás tapasztalatok fóruma 2001-től működik, de az első valódi találkozó két éve, a május elsejei szociautó találkozón volt. A tavalyi május 1. még sikeresebb volt, 20 autó jött össze. Körülbelül ennyi az aktív klubtag is. A mostani rendezvény az első Volga (és GAZ) találkozó, valamint a Volga Klub hivatalos egyesületté válásának a napja.

Az „iGAZ” Barát Találkozó hol máshol kezdődött volna, mint Csepelen. Ott volt a gyülekező, onnan gurultak át a Szobor Mementó Parkhoz. Sajnos sokan csak a csepeli találkozóra mentek, így nem láthattam a kocka Csajkát, és a Willys Jeep mintára épült GAZ 67-et.

Természetesen érdeklődtem, mi a helyzet a Volga jövőjével. Mintha csak erre készültek volna: egy prospektussal a kezében mellettem termet a Gazellák forgalmazója, és pár szóban azonnal vázolta a helyzetet. Az M24-es alapjaira épülő Volga új orral, lexusos hátsó lámpával és – legutolsó fejlesztés eredményeként – teljesen modern belsővel évi ötvenezer darabbal támadja a hazai piacot. Mi ne is számítsunk rá, mert az Euro 2-es motorokkal nem engedik forgalomba helyezni az EU területén. Pedig a régi Volga 3M3-4062.10 mellett 2,4-es Chrysler motorral is választható. A következő lépés a 2008. márciusában induló Chrysler Sebring alapjaira épülő GAZ Siber lesz. De az már nem Volga.

Aki kedvet kapott a Volgázáshoz, keresse bátran a klubot, de készüljön fel lelkileg: egy eredeti állapotban lévő autó több millióba is kerülhet.

Három autós újságíró és egy alanyi életművész-autóbuzi, Szözsi beülnek egy étterembe. Még a főétel szervírozása előtt tisztázzák a pincérrel, hogy a göngyöleget, mármint az ásványvizes üvegeket lenyúlják, mindenki egyet-egyet.

Vajon miért?

Igen, elég szép üveg, Csikós kolléga mintha gyűjtené is a különleges üvegeket, de a többiek?

Nézzék meg közelebbről: Mattoni, cseh ásványvíz Karlovy Varyból, úgy is, mint Karlsbad. Szép a dizájn, nem úgy, mint mondjuk a Daewoo Tacumáé. Na? Melegszik? Nézzék csak az üveg alját!

Magyarországon nem láttunk még ilyet, ezt is a Felvidéken, Révkomáromban (Komarno), a VW Tibi révén felfedezett új étteremben, az Arany Sasban. Mindenkinek ajánljuk, látványos, nagynak tűnő adagok, de épp a telítettségérzet felső határáig, a rosszulléten innen. És milyen finom volt minden!

Én a fóliában párolt pontyot ajánlom salátával, de a knédliző kollégák sem csalódtak. Csikós még egy somlóit is ráküldött. És hogy mit kerestünk ott? Passatért mentünk, hogy összehasonlítsuk vele az új Mondeót és a Toyota Avensist. A tesztet itt olvashatják, Mattonit tartalmazó Pininfarina üvegekért pedig keressék fel az Arany Sast, Révkomáromban.

A Volvo nagyon egyedül volt a Mini Cooper és az A4-es között a garázsban. Öregnek érezte magát. Szűcs István mentette meg a depressziótól. Írt nekem, hogy van egy 1979-es 200-as kombi a gyűjteményében, bordó. Ha elfogadom, nekem adja, jobb helyet úgysem találna neki. Az autónak semmi baja, de jobbkormányos.

Nem a spanyol királyi udvarban nevelkedtem, ezért rögtön elfogadtam az ajándékot. Egy pillanatra felvillant előttem a gépszíj, meg mintha éppen elkapna, de inkább nem néztem oda. Helyette vettem gyorsan egy bordó rúzst a bordó autóhoz. Ferihegy 1 parkolójában találkoztunk a zuhogó esőben. Kifelé gurulva a két óriás fenntartásán gondolkoztam az ülésfűtés melegében, a bepárásodott ablakok mögött. Pár órával előtte vágták el az egyik bevételi forrásom, kétszemélyes demokráciánk másik döntéshozójának nem is mertem szólni a gyarapodásról. „Heló, képzeld, ma kirúgtak ez egyik melómból, de van már egy 200-as kombink is, örülsz?”

Megérkezett István, a légiirányító. Békaszemű Corollával jár, az elmúlt 130 000 kilométer alatt csak olajat cserélt benne, a 245-ös is megkímélt, sohasem játszott vele karambolosat.

Istvánnak hála, mérhetetlenül boldogan gurultunk haza hármasban, a kombi a szedán anyósülésén lapulva kapott egy kis ülésfűtést is öreg ízületeinek.

Most megfelelő parkolóhelyet keresek neki, de addig is brümmögve tologatom a tányérok és poharak között.

Jövőre megnézem Omm szomszédjában a kupét és azzal együtt már kirakhatom a teljes 200-as sort.

Megfejtés: egy nem égő CHECK ENGINE lámpa.

Kb. két hónapja, illetve ha visszagondolok, inkább négy, vagyis az első, igen szar első egy órás adásunk felvételére mentem a Rakparton, tehát van az már öt hónapja is, hogy kigyulladt a CHECK ENGINE lámpám. Szokásos autós hipochondriámmal már hallani véltem szelephangot, furcsán surrogó, vagy éppen különös módon nem surrogó ékszíjakat, mindenféle gépház-poltergeistet. Mazda Mester megvizsgálta, nagy vonalakban a motor hibátlannak bizonyult, de a CHECK ENGINE lámpa lehet beszart lambda szonda, benzingőz-szénszűrő, meg ezer más, Mazda Mester műszere meg értelemszerűen Mazdákhoz van, csak néhány Toyotával partiképes.

A Tehén nem ment rosszabbul és nem fogyasztott többet, de ez azért aggasztó. Közben voltam a budakeszi Toyota Mayernél, ahonnan létszükséglet-kurblim is származik, próbálták a srácok a diagnosztikai műszerrel, de a tíz éves, kanadai 4Runner kifogott rajtuk. Ezt itt a Belsőségben talán meg is említettem, így kaptam egyik olvasónktól egy címet: AutOhm Kft., Dunakeszi. Felhívtam őket, azt mondták, vigyem csak. Szép, tiszta villamossági műhely, büszkék is a diagnosztikai arzenáljukra, már az Euro-kertek alatt várakozó kínai autókhoz is megvannak a szoftvereik. A legerősebbek német autókban, azt mondják, brutális, BMW-Audi-Mercedes-Volkswagen vonalon mit tud a gép.

Próbálták a Tehén utastéri csatlakozóját, aztán a gépházit, vagy fél órán át kommunikáltak a 4Runner agyával, de a Tehén nem adta meg magát. Azt mondták az autohmos fiúk, ez azért náluk kuriózum, hogy valamivel felsüljenek, szóval nekik szinte már az élmény miatt megérte, hát bocs. Viszont a diagnosztikai kísérletezés közben elmesélték, hogy Amerikában valahogy a rendőr is meg tudja nézni egy autóban, mióta ég a sárga figyelmeztető jelzés. Konrétabban persze nem diagnosztizál, de ha három napnál régebben, akkor már nem emlékszem, hogyan, de büntet, mert kedves polgár, ne szaladgálj már a végtelenségig motorhibás autóval.

Én meg persze csak szaladgáltam, szaladgáltam, de egyre jobban nyomasztott az a kurva CHECK ENGINE. Főleg, hogy az AutOhmnál még mondtak vagy negyven hibalehetőséget, amit jelezhet. És hogy szerintük is nagy valószínűséggel a szénszűrő, de érdemes megcsináltatni, hiszen így nem látszik, ha valami fontos dolog romlana el. Felhívtam a Toyota központot, ahonnan a tesztautókat kapjuk, és megkérdeztem Varga Péter píárost, szerinte beférnék-e a híres Kaizen Dozsóba, ahol a magyar Toyota szerelők krémje végez karbantartási formagyakorlatokat. A Kaizen Dozsóba sajnos nem mehettem, mert ott pont hiányzik egy csatlakozó, viszont a Reálszisztémánál szeretettel várnak, nekik van műszerük, programjuk, csatlakozójuk, mehetek bármikor.

Ezt szó szerint is vettem, reggel 9-kor már a szerviz körül ólálkodtam, és egy váratlan pillanatban a munkafelvevőre vetettem magam. Mint kiderült, a bármikor azért annyira nem bármikor, mert épp nincs szabad szerelő, de aztán negyven másodperc elteltével már ott is volt Szaniszló Csaba műszaki vezető, fehér ingben, diszkrét Lexus hímzéssel. Ezt már nevezem, még Morzsa kutyám rossz szeme is bepárásodott a gyerekülésben. Kb. negyedóra alatt a Benga néven szólított szupernehézsúlyú kollégával lokalizálták a karbonkanisztert, ami a tankból távozó benzingőzt vezeti vissza a motorba. Azt mondták, sok időt tudnak így megspórolni, ha esetleg négy év múlva megint beesne hozzájuk egy kanadai 4Runner, már egyből tudni fogják. A diagnosztika szerintem három percnél nem volt több: tényleg a szénszűrő a rossz, amivel nyugodtan körbe lehet autózni a Földet akár negyvenszer, sőt, a műszer képernyője szerint nem is az alkatrész lehet a rossz, inkább egy légcső dugulhatott el.

Mit mondjak, teljesen más érzés nem világító CHECK ENGINE lámpával autózni. Most már csak az őrlődés van hátra: a kaniszter 70 ezer, viszont kevés dolgot szeretek jobban, mint a tökéletes autót.

Akár négy gyereket is pelenkázhatunk szimultán. Hely bőven van, és a padlólemez magassága is megfelelő. Kicsit vigyázni kell a vonóhoroggal, nehogy szétrúgjuk a lábunkat, de egyébként a 4Runnerben pelenkázni jó mulatság.

De nem is ez a lényeg, hanem hogy cserépkályhát kell építeni. A szomszédban most húztak fel egy szépet, de sajnos a hat kilót nyaldossák a lángok. Ez nálunk nem megy, ezért veszettül bontott kályhák után kezdtem nyomozni a tél közeledtével.

Találtam egy veteránt Debrecenben, és mivel a da Vinci kiállítás is ott van, gondoltam összekötjük a dolgot. Hogy ne legyen túl egyszerű, a friss ikerpárt is beszerveztem a kalandba. A Scion ilyen jellegű küldetésre alkalmatlan, ezért Winkler tehenét kértem el. Most a kocsira nem érdemes kitérnem, mert szarrá írta a tulajdonosa.

Megdöbbentően jó autó, és a legjobb válaszás volt a feladatra. Amit a cikkben olvasni, szó szerint igaz, az elfogultság talán csak a kényelem terén érezhető. Amikor megvettük, akkor is szar volt a vezetőülés, és sajnos a frissen kárpitozott se lett tökéletes. Hiába lett gyönyörű az új bőr, a ferde támla az 500. kilométer után egyre idegesítőbbé kezd válni.

A csomagtér a körülbelül 100 kályhacsempét finoman nyelte, még a babakocsit is betuszkoltuk a tetejére. A hátsó övek alig érték át a hordozókat. De már több helyről is hallottam, hogy néhány autó hátsó biztonsági öve nem támogatja a gyerekülést. A tömeget a futómű megérezte, a pattogásból hullámzás lett. A motor viszont fittyet hány minden kályhának. A tempomatot visszafelé is 130-on rögzítettem, úgy mentünk hegyen-völgyön át.

A fogyasztási adatokra nem vagyok kíváncsi.

A da Vinci kiállítás nem volt rossz, bár a 2900 Ft-os belépő (hétvégén 3200 Ft!) kicsit húzós. Táadásul eredetiben egy szerény, piros papírra rajzolt korai vázlatot láthatunk, illetve láthattunk volna, ha nem lett volna tök sötétben. Bár nem is ez volt most a lényeg, a számomra egyre szimpatikusabb mester sokoldalúságára mentek rá.

Gyakorlatilag minden érdekelte. Jó autódoktor lett volna.

Van egy kézi autómosó Csákváron. Néha-néha, alkalmi sárdagasztás után bizonyára alapos alvázmosást is kérnek a gondos gazdák – legalábbis úgy gondolom, ezért ácsolták össze az udvaron a magas rámpát.

Amire időnként én is felkéredzkedek egy-egy tesztautóval, most épp a tartós Daciával, pár kattintás erejéig. Nézzük, milyen titkokat rejteget szemérmesen ruhája alatt francia-román barátunk!

Elöl, a kerekek mögött nincs semmi érdekes, sima MacPherson, mint a világ szériaautóinak 99 százalékánál. A gumiharangok épek, a féltengelyek nem folyatnak, de hát 15 ezer kilométer után még szép.

Hátul a kerék mellett szintén egy tucatmegoldás, a csatolt hosszlengőkar–csavarrugó kombináció látszik. Szép, egészséges, a teleszkóp szépen szuszog még, a szilentek is hibátlanok.

És itt a szégyenfolt. A váltó könnyezik. Nem nagyon, de akkor is. Már csak ötezer kilométer van hátra a szervizig, majd akkor megmutatom szakembernek. A szivárgás nem veszélyes, nem lennék meglepve, ha az átvizsgáláson is csak legyintenének majd rá, de a mai környezetbarát világban akkor is szégyen, ha egy autó olajat hint, amerre jár.

Ez pedig egy kis bizonyíték arra, milyen komolyan gondolta a Renault, hogy a harmadik világ szirszar útjait (pl. Hungária körút) is elviselni képes autót akar készíteni. Gyári kartervédő! És nem csak amolyan tessék-lássék plasztikdísz, rendes lemez, tényleg óvja a kényesebb részeket.

Egy érdekes példa arra, hogy akármilyen költséghatékonyan is terveznek autót, mindig akadnak felesleges alkatrészek. Gondolom a Logan valami típustankot kapott, nem terveztek neki külön üzemanyagtartályt. Ez a tank viszont csak úgy fér el a kocsin, ha körbekanyarítják a kipufogócsővel, viszont ez szükségessé teszi egy hőpajzs alkalmazását. Ha a tank hosszúkásabb lenne, a cső pedig hamarabb törne meg egy könyökkel, nem kéne a fémlap, de így biztos még mindig olcsóbb volt.

És még egy hőpajzs, ez a pótkereket védi a dobtól. Megint csak a bölcs felkészülés jele a rossz utakra: teljes pótkerék, nem mankó, meg spré.

Hát így mutat alul a Dacia. Megnéztem, a váltószivárgást leszámítva megnyugodtam, most majd bátran indulunk neki Dalmáciának a családdal. Legközelebb onnan jelentkezem.

Dacia Logan MCV tartósteszt

2007. júliustól decemberig nálunk van egy hétszemélyes Dacia Logan MCV, Laureate felszereltségben. Minden héten pénteken olvashatnak róla itt a Belsőségen. Az eddig megjelent epizódok:

Befogadtam egy románt (2007. július 19.)
Pezsgés a Dacia körül (2007. július 27.)
Első tankolás a tartós Daciával (2007. augusztus 3.)
Hátamon a váram (2007. augusztus 10.)
Anzix a negyedik daciás hétről (2007. augusztus 17.)
Dákó a Belsőség szemével (2007. augusztus 24.)

Ha nem szeretne lemaradni egy részről sem, tegye el a tartósteszt okos könyvjelzőjét (RSS).

A nőket autóválasztáskor félrevezetik a férfiak. A cukorfalatkák négy keréken pont hogy alkalmatlanok a feladatra.

Egy védelmező öreg Volvo a megoldás.

A nagy méret elsőre riasztó, de aki kiskocsival is csetlik-botlik, annak ugyanaz a Volvóval csupán pár gumicsík a parkolóház betonoszlopán, nem pedig százezres számla.

A hátsókerékhajtással könnyebb beparkolni bárhova, mint az elsőkerekesekkel, fordulékonyabbak. A csúszós úton szívesen előrekéredzkedő fart pedig kockázatkerülő magatartással ki lehet játszani.

A Volvo tekintélyes, senki sem akarja kis hülye Matizos felkiáltással letolni, megelőzni, sőt a sávba beengedése is legalább olyan egyértelmű, mint egy ML Mercié. Tűréshatáron parkoláskor sem dudálnak rá, ahogy a Yarisokra szoktak. Sőt, egy összetettebb kombináció megoldásakor előfordul, hogy megtapsolnak.

Az öreg Volvo barátságos, nem gyűlölt és irigyelt tagja a forgalomnak. Becsületes képének glóriája átragyog a gazdájára is, a falak leomlanak, a férfiakból eltűnnek a gátlások és jönnének barátkozni. Tökéletes pasifogó célszerszám.

A Volvo biztonságos. Gond nélkül oldalbakapja a jobbkezest legyorsuló barmot és szépen hazaballag egy két középkategóriás között megélt, megterhelő szendvics után is. Sosem integet a trélerről sem, mert gondoskodás mellett nem omlik össze egyszerű rendszere.

A Volvo lusta is, de a nőket megvárják.

Akik egy évtizede követték az Astra Kupát, azok talán még emlékeznek Antal Krisztiánra, aki korábban gokarttal, később monopostóval is versenyzett. Krisztián az itthoni perspektívátlan vergődés helyett inkább az Újvilágba ment szerencsét próbálni, de a szerencse végül versenyautó-építőként és nem versenyzőként találta meg.

Nagyjából egy éve felhívott Skype-on, ajánljak neki valamilyen régi sportkocsit, mert már nem bír magával. Szempontként a könnyű fenntarthatóságot, élvezetes vezethetőséget és az elérhető árat sorolta fel, meg persze egy sor olyan autót, amelyek közül egyik sem felelt meg ezeknek a kritériumoknak.

– Amerikában vagy, miért nem veszel egy Datsun Z-t? – kérdeztem.
– Várjál – volt a válasz, és aztán Krisztián eltűnt. Néhány nap múlva küldött egy eBayes linket, gyönyörű fekete 280Z-vel. – Megvegyem?
– Meg hát!

Két napig megint nem hallottam róla, aztán előkerült.

– Fent voltam Chicagóban, lealkudtam, megvettem, hazajöttem vele, és most itt áll a ház előtt – újságolta.
– Jó, de ha hazajössz, enyém az első kör – tudatosítottam benne a tippadónak járó jutalékot.

Azóta eltelt egy év, és Krisztián most hazatelepült. Jöttek utána a cókmókjai, meg egy konténerben az autók, köztük a fekete Datsun. Tíz napja, egy este megint ő csörgette a telefont:

– Itt vagyok a vámban, most pakolom ki a kocsit, mikor jöjjek?

Másnap este, vagy inkább éjjel, a Flórián téri parkolóban találkoztunk. Izgultam, mint egy tinédzser, nyújtogattam a nyakam, hogy mikor jön már, aztán meghallottam az Árpád híd felől a sorhatos dörmögését. Gyorsan kirángattam a vezetőülésből és elindultunk.

Az emberrel nagyon ritkán fordul elő, hogy vágyik valamire, és amikor megkapja, az jobb, mint képzelte. Velem pedig pontosan ez történt. Brooooo – üvöltött mély hangon a hat vén henger és én mély szippantásokkal inhaláltam az utastérben kerengő olajos, benzines, műbőrillatú levegőmolekulákat.

Ebben az autóban pont azt találtam, amit én keresek egy sportkocsiban: drámai megjelenés, elegendő hely nekem, és artikulátlan üvöltözésre fakasztó vezetési élmény már hatvannál is. Amikor a Datsunnal mész, érzed, hogy egy gépben, egy masinában, egy lokomotívban ülsz: zaj van, szagok vannak, erő kell a kormányzáshoz, mechanikus zörejek törnek rád mindenfelől, közben csúszkálsz a kanyarban, korrigálsz, a nyomaték fütyülteti az öreg gumikat, és dzsentrimód jól érzed magad.

Egy órát éretlenkedtünk a Szépvölgyi út kanyarjain, és nagyon régóta megint újra éreztem egy autóval kapcsolatban: kéne. Persze, volt már nekem öreg autóm: mikor használnám, hova raknám, és mennyi pénzbe kerülne? Szóval no chance.

Tegnap azért fölhívtam Krisztiánt, hogy ugorjon át hozzánk, csak úgy, a Datsunnal. Nem akarok menni vele, csak egy kicsit tapogatni, szagolgatni, meg üldögélni benne.

Átjött, tapogattam, szagolgattam, meg üldögéltem. És csináltam néhány képet is.

Volt egy évforduló, volt egy találkozó. Nem bírtam ki, és elvittem a Belsőség első születésnapjára a Daciát, családostul. Aztán amíg a család ette a kemencés lángost, nézte a Lúdas Matyit az augusztus 19-i martosi magyar rendezvényen, én a Totalcar blogjának törzsgárdájával beszélgettem a kombi dízel Daciáról.

iPod (640x360, 30 MB) | WMV (640x360, 27 MB) | DivX (640x360, 43 MB)

Omm

A Logan? Egy autóbuzi célkeresztjébe nem fog sosem bekerülni, már csak praktikuma, formája és érdektelensége miatt sem. Nem tépjük le üvöltve a Countach-posztert a falról egy Logan MCV miatt. Viszont ha nem mint imádat tárgyát, hanem mint használati eszközt vizsgáljuk, akkor a célnak megfelel. És valószínűleg a legnagyobb hibája, hogy Dacia logó van az elején, nem Renault.

Hát, pedig a Renault úgy gondolta, jó ötlet Kelet-Európában feltámasztani a Dacia brandet, épp a kellemes emlékek miatt (Omm nyilván nem volt ott a fókuszcsoportban). De az oroszoknál Renault a Logan, sőt, úgy tudjuk, itt-ott már Nissanként is fut.

Sámuel

Érkezést követően első kép: a falu kocsmája előtt egy bakancsos torzonborz úriember kamerázza makró közelségből egy Dacia hátsó lámpáját. OMG. Jó helyen járunk. Ez Orosz doktor lesz. Hihetetlen, mindenhol keresi a szépet. Haladó szint keretében rá kéne ereszteni egy négyajtós Logan hátsó lámpájára. Ha arról összehoz egy posztra való elemzést, akkor előttem egy életre letette a névjegyét.

Én nem mertem megnézni a Logant közelről.

Jó, hát soha senki nem mondta, hogy a Dacia szép.

Baowah

Hagyjuk a cölöpként földbe vert álláspontot, hogy egy autó ne legyen román. Ne gondoljuk arra, hogy egyszer csak megelevenedik, majd jól kiforgat saját garázsunkból. Lépjünk odébb egyet, esetleg hármat-négyet, hogy nagylátószögben érzékelve égessük retinánk RGB térképébe a látványt.

Ez kérem szépen egy autó. Talán az egyik utolsó, kihaló egyede a használati tárgyként értelmezendő közlekedési eszközöknek. Nem életstílus, nem sebesség, nem cukiság és nem mindent elsöprő kivagyiság a gyártás alapja, hanem a jól megformált eszközhasználat. Mert a balta sem szép, de azzal, hogy kialakításával alkalmazkodik a felhasználási terület minden igényéhez, aktuális marad, és életgörbéje alatt folyamatos csíkban hasítja a kivágandó bozótosok hosszó sorát.

Ideális esetben így kéne, hogy legyen. A farokhosszabítás célszerszáma a szike, nem pedig a családi autó, sokan mégis félrértelmezve ezt, hibás vásárlói attitűddel rossz döntéseket hoznak. A jármű múltja az A és B közé eső távolság leküzdése, azonban van valahol egy csavar a Homo sapiens genetikai szerpentinjén, amellyel valamiért mindig csak többet és többet akar, persze tudásán túl, a kihasználatlan distanciában elveszve. Az ember az ilyen.

Csöndet ott hátul, kérem, senki ne kiáltsa ez alapján, hogy a román nem is ember. Ember az, igaz duzzogós, ahogy most is hátat fordítva fajtájának, igazi autót épített. Mert hölgyeim és uraim, ez valóban az. Közlekedési célszerszám, ami a szükséges minimummal nyújtja a használati maximumot. Értékét, az egy igazán fontos, az idő igazolhatja.

Én mindig örömmel veszem kézbe nagyapám baltáját.

Khm, a Logan nagyjából annyira román, mint az Eiffel-torony, de azért a többit értjük.

És végül Gergely Gábor, aki ugyan nem volt ott a Belsőség-találkozón, viszont Dacia Logan-inszájder:

Nekem egy 2004 novemberi van, 1,4-es benzines és a napokban lesz benne 80 000 km. Az alapkoncepció nagyon tetszik, persze az autó is, Igazából a formájával sincs semmi bajom. Valamikor a jövő év vége felé szeretném lecserélni egy MCV-re.

Úgy gondolom, hárommillió forintig nem nagyon van olyan autó, aminek a minősége gyökeresen felülmúlná, szóval teljesen vállalható. A normál használatból eredő dolgok cseréjén kívül probléma nem volt vele. Talán ami hiányzik, az 1-2 erősebb motor, bár már rendelhető 86 lóerős dízel is, és az a Mégane Grandtour-ban nagyon szépen megy már.

Két dolog volt, ami számomra borzalmas, az egyik az ablaktörlő lapát, amiből Bosch Aerotwin került rá, a másik pedig a gumik: gyári Barum. Ehelyett került fel a Pirelli P6, ami hihetetlen jó.

Megjárta már Magyarország szinte minden megyéjén kívül Angliát, Svájcot, Csehországot, Szlovákiában a Magas-Tátrát sokszor, és Görögországot. Itt nagyon hiányzott a klíma, de csak magamat okolhatom, hogy nem voltam hajlandó megvárni az egyedi gyártású autót, és készletről vásároltam.

Alapvetően azért választottam, mert amikor vettem, akkor a már nem teljesen fapados verzió (metálfényezés, központi zár, szervókormány) 2,1 millió forint volt, téli kerékszettel. Akkoriban egy Ignis alapváltozata hasonló felszereltséggel 2,3-ról indult. Nem szántam több pénzt autóra, persze így is hitelre vettem, mint legtöbben. Ha meg a méretében kerestem volna új autót, akkor a lépcsőshátú Focus jöhetett volna szóba. Így nem volt nehéz döntés. Bíztam benne, hogy az egyszerű felépítés beválik a mindennapokban és így is történt.

Szóval négy éves korában lejár a hitelem, és úgy döntöttem, egy új, kék, dízel, 7 személyes MCV-t fogok beszerezni.

Köszönjük mindenkinek.

Dacia Logan MCV tartósteszt

2007. júliustól decemberig nálunk van egy hétszemélyes Dacia Logan MCV, Laureate felszereltségben. Minden héten pénteken olvashatnak róla itt a Belsőségen. Az eddig megjelent epizódok:

Befogadtam egy románt (2007. július 19.)
Pezsgés a Dacia körül (2007. július 27.)
Első tankolás a tartós Daciával (2007. augusztus 3.)
Hátamon a váram (2007. augusztus 10.)
Anzix a negyedik daciás hétről (2007. augusztus 17.)

Ha nem szeretne lemaradni egy részről sem, tegye el a tartósteszt okos könyvjelzőjét (RSS).

Éppen szerkesztőségi értekezletről gurultam haza és a pirosnál próbáltam egy sms-t megírni amikor a visszapillantóban felbukkant. Nini, egy kipimpelt Csajka! Amikor közelebb ért, már láttam, pont hogy nem: ez egy Packard Patrician, erről lopta magát a Csajka. Őrületes méretű orrdísz volt rajta és gyönyőrűen ringatózott.

Ez egy egész kicsit részletgazdagab kép az autóról:

Ez pedig a konkrét Csajka, amit Rácz Tamás vezetett nemrég:

És néha a bolsevizmustól sem volt idegen a ledér örömök kergetése:

Soha. Mondom még egyszer: SOHA SENKI NE végeztessen munkát ismerőssel, rokonnal, esetleg a család barátjával. Még akkor se, ha kifizetődőbbnek tűnik. És mindig annak tűnik.

Tehát soha.

Úgy volt, hogy június elején a Budapest-Kiskunhalas-Szeged Bermuda-háromszöget tettem épp meg. Siettem: családi ünnepség, kutya, bogrács, horgászbot hátul. Szeged határában érdekes, kávédarálószerű hangra lettem figyelmes. Nocsak. Motor leállít, lenézek, biztos leszakadt a kipufogó. Nem. Beülök, elindulok, zörög. Hm, akkor rosszul csuktam le a motorháztetőt? Nem. Akkor mi a bánat?

Mondom a csajomnak, hogy adjon egy kis gázt, odateszem a fülem a motorhoz, hátha hallok valamit. Igazából nem kellet volna odatenni, simán Pestről is meghallottam volna, olyan hangja volt. Gyors telefon a szerelőmnek Pestre. Azt tanácsolja, hogy gyújtsak alá, mert ez bizony komolyabb dolog, hiába hallom a zörgést felülről, tuti hogy nem ott van a baj, akármilyen helyi autószerelő is mondja.

Gondolkodom. Ha elvitetem Pestre, akkor a tréler vagy negyvenezer, plusz még a barátaimat is szopassam, hogy vasárnapra küldjenek valakit? Nem, nem, inkább majd itt helyben.

Szégyenszemre autó elvontat haza, a család körbehívja az elérhető autószerelőket. Az egyik oda is jön rögtön, meghallgatja, szerinte egyértelműen felülről jön a hang, ezer százalék, hogy hidrotőke. Na bazz, Viktor, az autószerelőm megjósolta, hogy ezt fogják mondani.

Sajnos, sajnos a szerelő közli, hogy két hétre előre tele van, én nagyon sajnálom és megkönnyebbülök. A maradék kettő közül van egy jó hírű, és van egy, aki a családunk barátja. Mindenki tegye a szívére a kezét. Ugye senki nem vitte volna a jó nevű szerelőhöz? Hiszen mégiscsak barát, hátha gyorsabban megszereli, tudja milyen fontos, lehet hogy olcsóbb is.

Tehát elvittem. Én barom. Meghallgatta, elmondta, amit hallani akartam (nem tudni, honnan jön a hang, mert a fém viszi a zajt).

– Na most mi lészen? – kérdem én.
– Megcsináljuk – mondja ő.
– Időtök, szerszámotok van?
– Ugye most viccelsz?

Én pedig megszerveztem Pestig az utunkat, kutyástul, horgászbotostul.

Az első hét, hétfő

Három órakor már nem bírtam tovább, a Winkler a megmondhatója, milyen türelmetlen pióca vagyok. Felhívom a család barátját. Leszedték már a hengerfejet, mondja, de nem az, a hármas henger tetejét ütik, arra csörög, nagyobb a baj. Oksa, mondom, szeditek a motort? Persze, mondja.

Este nyolc körül csörgök, hogy na? A válasz, hogy kell hozzá egy célszerszám, holnapra legyártják. He? Egy nap alatt szedtétek le a hengerfejet és aznapra annyi? Gratulálok. Na sebaj, holnap megmutathatjátok.

Kedd

A változatosság kedvéért délután rácsörgök, hogy mifene. Hát még nem jutottak el a motor leszedéséig. Aznap ennyiben maradtunk.

Szerda

Sanyi (mert így hívják) hív, nagy nagy baj van. A főtengely zakkant meg, valahogy elfordulhatott egy csapágy, nem jutott olaj, belemart. El kell vinni felköszörülni. Ma este még elviszi.

Péntek délután én csörgök, hogy akkor mi is van most. Áááá, sajnos nagyon sok a munka, már elvitte, majd visszaszólnak.

Következő kedden telefon, még nagyobb a baj. Most szóltak, nem lehet köszörülni. Kell egy új főtengely, csapágyakkal, hajtókarral. Hoppá, hoppá, hát ezt megszívtam. Megszívtam, de miért telt el másfél hét mire ez kiderült? Na mindegy. Tehát főtengely kétszáz gyáriban, bontott van százért, hajtókar húszért, csapágyak új, az negyven, plusz nyilván a felköszörülés még.

Várjál Sanyi, mondom, körbekérdezek itt Pesten. Jó, mondja, csak gyorsan, nehogy elvigyék a főtengelyt.

Gyors telefonok. Kari visszaszól, Mágus a szerelő szerzett egy 5000 km-est 60 000 forintért, plusz 20 hozzá a csapágysor. Ha azzal összerakják, semmi gond nem lesz.

Zsír. Sanyinak szólok, kicsit késünk, de péntekre ott lesz az alkatrész.

Péntek

Az alkatrészek meg is érkeztek. De sajnos aznap már nem tudtak hozzányúlni, majd hétfőn. Hmm. De bazz, én szóltam, hogy pénteken jön, minek vállaltak ezek be munkát? Sebaj, úgyis dolgozom egész hétvégén, jövő héten könnyebben le tudok menni hétköznap Szegedre.

Harmadik hét, hétfő

Sándor telefonál, ez tuti nem ötezret ment. Nem is érti, miért mondták. Kérdésemre, miszerint akkor menyit ment, nem tudja a választ. Akkor honnan tudod, hogy nem ötezret? De legalább a csapágy új kéne, hogy legyen, meg fel kéne köszörülni. Mágus tanácsa ettől eltér: ha köszörülünk, gyengébb lesz a főtengely, ne engedjem. Nem baszki, rakd így össze. Csak feljöjjön Pestre.

Akkor nem ad garanciát. Leszarom. Rakd össze.

Kedd

Sándor hív, baj van, rossz a kuplung, attól fél, hogy a lamellák beszakadnak, szerinte nem jutok fel vele Pestre. Na itt feszült lettem. Anyád. Először is: amikor levettétek, nem láttátok? Másodszor meg: annak az autónak semmi baj nem volt a kuplungjával. Szórakozz mással. Tehát elmondtam, hogy nem, csak rakják így össze. Szorongva válaszol, ő csak az én javamat akarja. Mert hogy itt nem a ferodolról van szó, hanem a szerkezetről.

Mondom neki, hogy sebaj, nincs pénzem, rakja így össze, az én bajom, ha szétesik. Erősködik hogy nem, én erősködöm, hogy de. Punktum. Ekkor volt egy olyan érzésem, hogy oda kéne menni Kalász Csabival, plusz két barátjával, felrakni az autót, kifizetni az eddigi munkadíjat, és elhozni a saját szerelőmhöz.

De hát mégiscsak a család barátja. Szóval, én hülye, nem hoztam el, ő pedig megígérte hogy felrakja akkor ezt.

Szerda

Elküldöm apámat, nézze meg már, hogy mi a bánat van, nem akarok már telefonálni, még azt hinnék két és fél hét után, hogy türelmetlen vagyok. Szegény apám felhív, hogyaszongya valami pumpával baj van, kisebb vagy nagyobb, vagy nem is tudja.

Szólok Karinak, valami baj van. Erre ő is felbaszta az agyát, elkérte Sándor számát. Kis idő múlva hív, igen baj van, az olajpumpa nem jó bele. Két főtengelytípust gyártottak, az enyém nyilván a másik, egy húszas a bontottból. Jó, ám legyen. Felhívom a szerelőt (én, merthogy ő ugye nem szólt, hogy baj van), és mondom neki, hogy akkor csütörtökre lent van az olajpumpa, szereztem fuvart.

De le is marhatják a főtengely fogazatát, mondja, és akkor nem kell kifizetnem a pumpát. De kell, mondom én, rakjuk bele a gyárit. Mindketten örülünk. Ő azért, mert akkor megy az alkatrész, én azért, mert ezek szerint már összerakták a motort.

Az alkatrész csütörtökre leért. Délután már reszketett a kezem. De férfi vagyok, kibírom, ameddig hív. És ebben a derűs várakozásban eltelt a hétvége.

Negyedik hét

Hétfőn este cseng a telefon. Sándor az. Már majdnem kész. Én örülök. Mondja, hogy 66 000 az anyagdíj. Sebaj, rakott bele olajat, szimeringet, meg mindenfélét. És megvan a munkadíj is százhúszezer forint.

SZÁZHÚSZEZER.

Mondtam, hogy akkor most rakjuk le egy kicsit.

Fél óra múlva visszahívom, addigra már nincs ordítórohamom, csak csendben hallgatok. Tehát százhúsz. De vajon miért? Hogy mert dolgoztak vele idáig 42 órát, és még most is dolgoznak, meg holnap is. Lehet, hogy több lesz. Érzem, hogy megint rátör az ordítógörcs, inkább lerakom.

Felhívok minden szerelőt, akit ismerek, mindenki kicsit sokallja. Egészen addig, amíg elmondom, hogy a százhúsz nem az anyagár, plusz a munkadíj. Nem barátocskáim. Ez csak a munkadíj. Egyedül a Szamosi szerviz nem sokallja, mondván, ennek 20 óra a limitideje, náluk hatezer forintos az órabér, azaz százhúsz az megfelelő.

Jaja, nálatok. Hatezerért. De náluk kétezer-ötszázas van. És ti két nap alatt összecsapjátok, ezek meg három és fél hét alatt.

Ez kibaszás, nem is a pénzről van már szó, hanem az elvekről. Mégiscsak a család barátja. Ne engem basszon át.

Másnap Kari elindul egy terepjáróval és egy barátjával Szegedre az autóért. Nála egy levél, melyben közlöm a műhellyel,

hogy nem vagyok megelégedve a szolgáltatással,
hogy ennek a limitideje húsz óra,
hogy 14 munkanap alatt csináltak meg negyven óra munkát,
hogy folyamatosan kérdezgettem, menyi lesz a díj, mire ők az elején azt mondták, hogy száz alatt, utána meg nem voltak hajlandóak nyilatkozni, majd csak a végén, és hogy ha nem fog csökkenni az összeg, a fogysztóvédelemhez és ügyvédhez fordulok.

Én nem merek menni. Ha lemennék, tuti, hogy szuperközeliben nézné meg a régi főtengelyt. Inkább küldöm anyám. Hiszen egyrészt barátom, Sándor, mégiscsak az ő osztálytársa volt. Másrészt anyámtól, ha akar valamit, még én is kiakadok. Addig megy, míg el nem éri, amit akar. Kariék beállnak a műhely elé keresztbe. Iden se ki, se be.

És innentől két és fél óra tárgyalás következett.

Először is elmondta emberünk, hogy egy motort leszedni egy nap. Mire felvilágosították, hogy inkább három óra. Azt mondja, körbecsókolja a seggét, aki leszedi három óra alatt.

Készítsd a nyelved! Telefonálás – kihangosítva, hogy Sándor is hallja – különböző szervizekbe, mindenki megerősíti: igen, ez három óra.

Utána, hogy valójában hatvanhárom óra volt, ő csak kedvességből vitte le negyvenötre. Hatvanezer plusz a kedvességedért? Akkor inkább mondd, hogy buzeráns pesti kis köcsög tévés majom lettem, csak végezd a dolgod rendesen, és ne akarj átbaszni. De hogy lett hatvan óra?

Kiderül, hogy náluk ezt úgy számolják, hogy ha két ember dolgozik, akkor dupla órabér. Baszki, és ha száz? Ismét telefonálgatások, ilyet még senki nem hallott. De az ár nem változik, csak rázza a fejét.

Szözsi, Kari barátja, közben kimegy rágyújtani. Kari kiküldte. Fél, hogy megveri Sanyit. Szözsi a cigizés alatt elüldöz egy kedves kuncsaftot, őrjöng, hogy mindenki jól lássa, ide csak az jöjjön, aki azt akarja, hogy átbasszák. Nos, jó. Levél átad, írja ezt alá. Elolvassa, nem hajlandó. Kariék mosolyognak, sebaj, majd alátanúzzák, hogy nem volt hajlandó átvenni. Akkor kérnénk számlát, részleteset, az alkatrészekről is. Az ember el is kezdi írni a számlát.

Anyám közbeszól: majd csak befizeted az adót, közben feljelentünk, aztán tönkremegy majd valami az autóban, amiért megint beperelünk, addig, amíg az egészet vissza nem fizeted. Ha van kedved minden héten bíróságra járni, hát járjunk. Megáll a kezében a toll. És anyám nyeregben van.

– Sanyi, mind a ketten tudjuk, hogy ez egy három napos munka, az huszonnégy óra.
– Na igen, de az én szerelőim tíz, tizenkét órát is dolgoznak.
– Nem is cigiznek, esznek, szarnak?
– Nem.
– Egye fene, nagylelkű vagyok, fizetek harminc órát, de többet egy fillért se.
– Na jó, hát legyen, akkor az kilencvenezer.

Hogy vajon hogy lett a kézezer-ötszázas órabérből háromezer, sosem tudjuk meg. A műhelyben végül is semmi nincs kiírva. Az alkatrészt viszont akkor számoljuk össze, nézzük a számlákat. Hát bizony, bizony. Ez nem hatvanhat, hanem ötvennégyezer-ötszáz. Milyen érdekes.

Sebaj, Kari egy úr, ad ötszáz forint borravalót. Tudja, hogyan kell még egy kicsit alázni. Erre már csak anyám tud rátromfolni, aki odamegy Sándorhoz, barátomhoz, és közli vele, hogy ez volt az üzlet, innentől jön a barátság: ha a következő buliban nem táncoltatja meg, bokán rúgja. És még két puszit is lenyom neki. Mégiscsak anyám az isten, van humora.

És végül Kariék megkapják az autót, amit három és fél hétig egy fa alatt tartottak, ahová a környék madarai járnak szarni. Szegény autó, még jó hogy nem marta le vasig a trutymó.

Kedves dolog még így utólag, hogy az alkatrészek között szerepel kuplungtárcsa ötezerért, azok után, hogy megmondtam, ne nyúljanak hozzá. Ide se viszem többet az autót.

Anyámék meg majd megbékülnek, én meg ritkán járok haza.

Csak egy dolgot nem értek.

Komolyan gondolták, hogy ezt beveszem?