Volga-találkozó a kommunizmus árnyékában

  2007. szeptember 10. - Égő Ákos Címkék: szubkultúra szovjet volga featúra

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Így szeresd a Saabod
2008-10-19 09:32:00

2000-ben alapítottam a Saab 900 Klubot , és azóta minden évben, ahogy közeledik az aktuális találkozó

Hogyan tankoljunk 59 litert a 45 literes tankba?
2008-10-16 23:34:00

A varázspöcök egy szelep, ami a tágulási tartályból engedi ki a levegőt. Ha nem állunk meg 45 liternél

Segédeszköz a követési távolság megtartására
2008-10-06 02:10:00

A találmány lényege, hogy a km/ó érték mellett a m/s értéket is feltüntetik egy kombinált skálán. Így a

Kályhatisztítás tolatókamerával
2008-09-24 14:51:00

Már legalább három éve a garázsban pihen a napellenzőbe épített monitor és a tolatókamera. Azt hiszem

Volgák a Mementó Park előtt

Ágaskodó Volga-szarvas

Árpád szovjet katonai egyenruhában, forgalomirányító tárcsával a kezében vezényli a Tanú térre érkező járműveket. Fekete Volgák kanyarodnak egymás után – hátborzongató látvány. Kétoldalt rémes barakkok, szemben egy félig kész tribün felett magasodik Sztálin csizmája. Ez maradt a Sztálin-szoborból: a legenda szerint csúnyán tele is szarták 1956-ban, amikor ledöntötték a diktátort. Elfelejtetem megkérdezni a rendezvénynek helyt adó Mementó Park vezetését, találtak-e valami furcsát a felszerelésénél.

Számomra a Volga ettől sokkal kellemesebb emlékeket idéz. Az utcánkban lakott egy M21-es, amit édesapám javított néha. Nekünk volt csak aknánk a közelben. A kocsi csak úgy fért be a garázsba, ha leengedték a kerekét. Imádtam az óriási autót, az átlátszó műszerfalat, és sokat üldögéltem benne, míg a férfiak alul matattak. Életem első autós balesetét is egy M21-gyel szenvedtem, amikor gyermekfejjel örökre megtanultam a szivargyújtó működését.

Sajnos szombaton nem jött ilyen autó, ezeket a féltve őrzött Volgákat a sötét fellegek feltűnésével nem hozták ki a garázsból. Viszont érkezett pár szép és kevésbé szép M24. Nyíregyházáról, Kőszegről és Orosházáról is, jöttek körülbelül tizenketten.

Két fekete Volga M24

Kunert Zsolt barátom – a hajdanvolt TaknősBika együttes vezéralakja – évekig hajtott egy M24-est, még nyugatra is kimerészkedett vele. Amikor találkoztunk, mindig örömmel újságolta, milyen alkatrész esett ki belőle, miközben a működésében nem tapasztalt változást. Aztán hűtlenül állólámpás Mercire váltott.

Az Index Volgás tapasztalatok fóruma 2001-től működik, de az első valódi találkozó két éve, a május elsejei szociautó találkozón volt. A tavalyi május 1. még sikeresebb volt, 20 autó jött össze. Körülbelül ennyi az aktív klubtag is. A mostani rendezvény az első Volga (és GAZ) találkozó, valamint a Volga Klub hivatalos egyesületté válásának a napja.

Két kutya egy fehér Volga előtt

Az „iGAZ” Barát Találkozó hol máshol kezdődött volna, mint Csepelen. Ott volt a gyülekező, onnan gurultak át a Szobor Mementó Parkhoz. Sajnos sokan csak a csepeli találkozóra mentek, így nem láthattam a kocka Csajkát, és a Willys Jeep mintára épült GAZ 67-et.

Gazella furgon

Természetesen érdeklődtem, mi a helyzet a Volga jövőjével. Mintha csak erre készültek volna: egy prospektussal a kezében mellettem termet a Gazellák forgalmazója, és pár szóban azonnal vázolta a helyzetet. Az M24-es alapjaira épülő Volga új orral, lexusos hátsó lámpával és – legutolsó fejlesztés eredményeként – teljesen modern belsővel évi ötvenezer darabbal támadja a hazai piacot. Mi ne is számítsunk rá, mert az Euro 2-es motorokkal nem engedik forgalomba helyezni az EU területén. Pedig a régi Volga 3M3-4062.10 mellett 2,4-es Chrysler motorral is választható. A következő lépés a 2008. márciusában induló Chrysler Sebring alapjaira épülő GAZ Siber lesz. De az már nem Volga.

Az új GAZ Siber kártyanaptáron

Aki kedvet kapott a Volgázáshoz, keresse bátran a klubot, de készüljön fel lelkileg: egy eredeti állapotban lévő autó több millióba is kerülhet.

Piros Volga feneke és a Tányérsapkás Ember

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr96161977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

majkulnajt 2007.09.10. 18:22:15

woow---m24--imáááádom---az m21-gyel egyetemben..óriások:))

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2007.09.10. 18:34:38

szoktam látni egy M24est, fehéret, eléggé rohad már az alja, de a gazdája napi rendszerességgel használja, durva látvány, nagy kocka dög :)

ommm 2007.09.10. 18:49:13

m24-na az nekem lesz egyzser a Tatrám mellett, az biztos.
mellesleg ugye az elvtársak idejáben is hétszemélyes volt már a kombi.
a két hátsó ülés menetiránynak háttal:)
tuti dolog.
és, ha jól emlékszem, a 2.4-es benzines (zmz?) motor elpusztíthatatlan.

ommm 2007.09.10. 18:56:00

mennyit kell várni a kommentre?

Tommi 2007.09.10. 19:25:47

De az m24-ben is olajos-fémforgácsos légszűrő volt, vagy tévedek?

leaf 2007.09.10. 19:34:33

ezekből micsoda jócustom verdát lehetne építeni! a fan-ek meg levágnák a kezemet :)
az a fehér LADA is dögös!

ommm 2007.09.10. 19:49:04

rohadjak meg, de nekem is azért kell. egy első szériás m24. itt nálunk még rengeteg van zárolt katonai készletbekből. és UAZ és GAZ is, úgyhogy nem fáj annyira érte a szívem

Jimmy 2007.09.10. 20:39:10

Engem az autók gyalogosvédelme ragadott meg. A fémszarvasok ennek ellenére gyönyörűek.

egoaxa 2007.09.10. 20:45:32

Ommm!
A hátsó ülés is menet irány szerint van. Ha megnézed a galériát, látod is. Jobb oldalon lehetett előre dönteni a hátsó üléssor egy részét.

Matyi 2007.09.10. 21:24:34

Mennyivel jobb egy 7 személyes Volga, mint egy szar Dácia, mi?:-))
Éljenek a keleti blokkot életben tartók!
Örülök, hogy van egy pár "ilyen" megszállott.:-)

Csapa 2007.09.10. 21:31:43

1990 tájékán volt szerencsém a kocka Volgát vezetni hivatásszerűen. Újonnan vettem át és eladásig én használtam céges autóként. Szinte hihetetlen, milyen olcsó volt a fenntartása! Olajcsere, gyertacsere, olajszűrőbe papírbetét csere (32 Ft volt emlékszem) A levegőszűrő olajtükrös rendszerű volt, fiatalok kedvéért csak ki kellett mosni és néhány deci tiszta olajat önteni bele. 220 ezer km volt benne, mikor leadtam. Eredeti fékbetétekkel hátul, egy csere az első fékbetéteknél (dobfékes elöl is), eredeti kuplunggal!
Egyszer romlott el, 200 000 km-környékén a vezérmű bakelit fogaskerekei koptak el, fillérekért lehetett megcsináltatni.
Nagy, kényelmes és a nagy motorhoz képest csak 10 literes fogyasztású autó volt.
Azóta csak japán típussal voltam ennyire elégedett!

juhand 2007.09.10. 21:39:56

Nekünk két kombi Volgánk is volt, az egyik egy bele buherált 2.2-es dízelmerci motorral, ami persze HTO-val ment.
Nem volt benne ABS, légzsák, stb., de mégsem féltem benne, olyan mint egy tank.

ommm 2007.09.10. 21:50:48

axa: szentigaz. az elvtársak már akkor gondoltak a demográfiai robbanásra:)

mugen 2007.09.10. 22:03:40

Anno öregapám használt egy M21-est. Fekete, "A"-s rendszám és nem ő vezetett! :) 1989-et már nem érte meg, de lehet, hogy nem is nagyon szerette volna ;)

ez is üt: www.tuningmag.net/?name=volga-gaz-m21-tuning

crazy 2007.09.10. 22:06:29

Ez az Aeroflot-os kombi biztos, hogy egy ritkaság, a bordó pedig nagyon szép állapotban van. Ahogy nézem nem sokan voltak a találkozón, így hihető, hogy egy erdeti darab már nagyon drága.
Azon a naptáron lévő kocsi viszont nagyon állat, mintha egy új Passat, vagy Skoda Superb lenne.

ShwartzWazul 2007.09.10. 22:45:40

Úgy tűnik én vagyok itt a legidősebb. :-)
Nekünk családilag egy M21-es volt az első autónk. Egy vállalati leadott példány, megállapíthatatlan mennyiségű km-rel, feketében. Nem volt hibátlan, de nagyon szerettük. Országúton volt, hogy 9 lityiből is elment, de télen Bp-i forgalomban sem evett soha 12-nél többet.
Az első ülés egy ülőpadból állt, amit teljesen le lehetett dönteni, így volt hogy hárman is kényelmesen aludtunk benne. Egyszer beragadt a váltó 3.-ban, úgy jöttünk vele haza Pestre a hármason. Símán el lehetett vele indulni így is. Kiváncsi lennék rá, melyik mai futó típus lenne képes erre. Mármint legnagyobb sebességi fokozatban elindulni és normálisan felgyorsulni kupplung leégés nélkül.
Motorcserére is sor került benne (anno 5 ezer bontottan) mivel a fater alatt Monornál kikönyökölt a hajtókar. Békésen hazakocogott vele a XV.ker.-be. :-)
Én sosem vezettem, mert még ki sem látszottam a kormány mögül, de a kényelmét sosem felejtem.
Végül megtért szülőhazájába, egy hazatérő orosz (szovjet) katonatiszt vette meg.
Ja. A szarvas az M24 orrán meglehetősen abszurd, mert csak az M20-on volt gyárilag. A hozzánk behozott M21-ekre gyalogosvédelmi szempontból nem szereltek.

seagull 2007.09.10. 22:46:15

Jaj de szépek. Eszembe jut zsenge gyerekkorom amikor apám fekete kombi M24-esével mentünk a Balcsira és lazán elfértem a 3. sorban keresztben. Plusz az összes játék, 3 unokatesó, a tesóm meg anyámék. Méghogy GrandVoyager:) (nyugodtság van, még mielőtt valaki hevesen le párttitkár-fattyozna: ez már a rendszer és a Volga rothadása idején volt, 87 körül, előtte Trabink volt:))

Égő Ákos · http://etanolblog.hu 2007.09.10. 23:02:12

Azt el is felejtettem írni, hogy kaptunk egy szép bordó kötésű tagsági könyvecskét. (műanyag tagsági kárta, ugyan már...) A TotalCar a 22. tiszteletbeli Volvo klub tag.

serialkiller01 2007.09.10. 23:02:25

Én perverzen vonzódom gyerekkorom óta az M24-esekhez.

GiXXXer 2007.09.10. 23:12:03

Axa: "A TotalCar a 22. tiszteletbeli Volvo klub tag."
Hogy miiii??? :D Volvo???

Amúgy tesóm is fontolgat egy lepukkant Volgát beinvesztálni, majd (kövezettek meg) HotRod stílusban átépíteni... A tervekben egy pénztárcakímélő TDi motor is szerepel, 2,5-3 liter, V6, de még csak álomszinten. Majd kiderül, lesz e belőle valami! De tesómat ismerva, ha lassan is, de lesz!

Égő Ákos · http://etanolblog.hu 2007.09.10. 23:45:37

A fenét Volvó, persze hogy Volga.
Elnézést minden Volga nevében.

Zsolti 2007.09.11. 00:02:37

Nekünk is volt egy Volgánk 90 után. Mindig ezzel mentem (a Skodánk helyett), ha lehetett. Friss jogsival irtó büszke voltam rá (apu is). Fekete volt, hatalmas és brutálisan gyorsult. A lámpánál simán legyorsultam a VW-kat, Fordokat, de még a BMW-ket is. Persze a Volga 105-110-nél megállt, úgyhogy visszaelőztek :-) De 110-zel bármilyen emelkedőn felment. ÉS a legemlékezetesebb: hűtővíz nélkül tettük meg vele a BP-Veszprém távot(120km) és semmi baja nem lett - ezt se tudják a maiak utána csinálni. Egy orosz ezredes vitte haza. Egy nap megjelent, hogy neki kell a kocsi, jóval többet kértünk érte, mint amennyit ért, ő meg egyből kitette az asztalra. Eladtuk, mert amúgy ellopták volna(felteszik éjszaka egy teherautóra) - kaptuk a katona ismerőstől a tippet.

AZS 2007.09.11. 00:14:02

háááát, ákos, ez elég égő volt ;-)

ommm 2007.09.11. 00:20:01

Gixxxer: Volgába kizárólag Nissan sor6 vagy ford hatos való. szinte csont nélkül befigyel, mindössze a váltónál kell eszkábálni egy icipicit.

Ákos: ez nagyon befigyelt:)

AZS 2007.09.11. 00:23:49

amúgy az olvasottak szerint én se a legfiatalabbak közül való vagyok. úgy 4-5 évesen már kezdtem tudni olvasni, de persze az M21-esek jobb első sárvédőjén levő felirat gondot okozott. nem értettem, hogy ha valami BO-val kezdődik, és A-ra végződik, akkor abból hogy lesz volga ;-)
sok évvel később, a 80-as évek eleje táján viszont egy M24-essel mentünk éjszakai fürdésre a balatonra, meg vissza, akkor azért feltűnt, hogy egy ekkora batárnak a hátsó ülése milyen szűkös három ember számára. visszafelé már jobb volt a helyzet, mert akkor már a lány mellettem kellemes (intim) közelségbe húzódott, úgy már nem zavart a kevés hely, sőt ;-)

majkulnajt 2007.09.11. 01:05:28

m24---érdekes-lenyügözö autó-Apámnak a hetvenes években volt egy Csajkája-Sirály,))..és a nyomógombos váltóját,amit a müszerfalról lehetett kapcsizni,minden tiltás nélkül át lehetett kapcsolni mondjuk 60nnál...rückfahrtsba..)))meg is tette--váltó tragikus hirtelenséggel kimult...kiváncsi természet volt az Öreg..DE akkor is a Volga a legjobb...és...az...Olga:-)

toncsi64 2007.09.11. 06:23:15

Volt szerencsém anno 2 kombit is birtokolni + évekig vezettem egy 3102-est. Szerinten ezek voltak az utolsó javítható autók. Esztergályos 50-60 Ft-ért csinált hozzá bronzperselyt, egy kis zsír és kész az autó. Minden egyes autócserémnél "bekúszik" a képbe, de aztán sajna a lustaság és a kényelem kiírtja a lehetségesek listájáról.

Tommi 2007.09.11. 07:07:10

toncsi!
Minden régi Volga kényelmes! Nekem is volt szerencsém ülni egyben... 5 éves voltam... Azóta felejthetetlen...

toncsi64 2007.09.11. 07:45:44

Bocsi, az én lustaságom és kényelmességem. Én tudom, hogy milyen parádés a gép. Amikor állólámpásom volt mindig mondtam a haveroknak, hogy kb. ilyen a Volga. Persze ezért meg is köveztek :-)) Ha anno nem licitál rám a 3102-es cégautómra egy kivonuló, talán még ma is azzal járok.

tomnemtom 2007.09.11. 08:33:10

és milyen jó volt a futóműve !
haveromnak volt egy, tempósabb kanyarban az ívbelső kerék fele kilátszott a dobból :DDD

nagybátyám meg 3102-t vagy mit hajtott hivatalból.
annyira össze volt rakva egyébként az akkori színvonalhoz képest, hogy hihetetlen csend és nyugalom honolt benne. valamint a globoidcsigás ( ha jól tudom ) kormánymű, hát az állati volt. váltó még jobban klattyant, mint egy jó ladáé... de szerettem vezetni.
meg volt valami fojtás a karburátorban gyárilag, jól emlékszem ??

laci 2007.09.11. 08:54:20

gyerekkoromban eccer elütött egy kék kombi volga. jó hosszu volt
a motorháztető aszittem sosincs vége..
más élményem nem vót!

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.09.11. 08:58:28

>Volgába kizárólag Nissan sor6

Omm,mint a Mustangba abban a bizonyos driftes filmben? Nem minősíteném azt a filmet:) Juhéééj:)

Van egy városi legenda ami mindenki úgy mesél mintha ő személyesen is látta volna a dolgot. Arról szól,hogy egy Volgába építettek be Chevrolet motort( Dunántúliaknak motrot) amivel a titkosszolgálat jaszkarizott fel s alá. Állítólag üldözőautó volt és simán gyalulta le az összes Mo-n fellelhető autót gyorsulásra és végsebességre. Valaki hallott már róla?

tomnemtom 2007.09.11. 09:05:18

scheerti : erről nem hallottam, de egy duplawéberkarburátoros alfamotoros üldözőladát saját szememmel láttam. viccesek voltak a pirosra festett szelepfedelek.

ommm 2007.09.11. 09:28:35

scheerti: nem, nem, azért annyira nem durva, de ezeddig két átépítést láttam, az egyikben Capri V6 volt, a másikban pedig Nissan...a 2,4-es azért nem egy erőgép...

az a film, sőt az egész sorozat csak egy rakás cukrozott amerikai takony...

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2007.09.11. 09:31:52

Tolótetös volt? Bocs, de nálam elengedhetetlen tartozék.

Yorgos 2007.09.11. 12:10:15

Csapa, azért azt a 10 literes fogyasztást szívesen bemérettem volna valami hitelesített mérőeszközzel :)

Nekem a bejáratós Impreza kombi (szívómotoros) sima 13-at fogyaszt városban...

Egyébként meg VOLGA M24 FOREVER
Csodaautó!

apamacko 2007.09.11. 12:27:47

Naszóval az M21-ben volt V8 de nem amerika hangja hanem a Csajká-é. Tényleg üldözőautónak volt szánva, de hogy hozzánk került-e ? Amúgy egy első szériás csillagos Volga M21 kacsán elég jó cikk van a mostani Veteránban.
Olvassatok papírt is :-)

apamacko 2007.09.11. 12:32:14

Naszóval M21-ből tényleg volt V8 üldözőautó Csajka motorral !
Az M21 kapcsán van egy jó cikk a friss Veteránban, a címlapon is az van, méghozzá egy csillagos orrú első szériás !
Olvassatok papírt is :-)

kujon 2007.09.11. 12:40:27

Nekem egyszer azt mesélték, hogy vmi faluban táborozókat kellett szállítani
és egy kombi Volgába beült 21 ember...!
Jó hogy a nagy része kamasz diák volt, de akkor is durva.A képeket nézve simán elhiszem... :-D

opera böngésző · http://www.opera.extra.hu/ 2007.09.11. 14:34:03

Stílszerű a környezet...:) A budatétényi szoborpark?

kaczpeti 2007.09.11. 15:03:16

édesapám volt anno a villanytelep igazgatójának a sofőrje, volgával. neha elvitt kölyökként a városba kocsikázni, egyszer sikeresen lefejeltem a hatsó ülésről a középső konzolt egy eléugróo gyalogos miatt(mindig az ülések közt álltam). aztán átnyergeltünk hondára, mikor besült a moszkvics motorja..

Omega 2007.09.12. 12:26:44

Helló Ákos!

Biztosan kell a cikkbe ez?

"Sztálin csizmája. Ez maradt a Sztálin-szoborból: a legenda szerint csúnyán tele is sz*rták 1956-ban, amikor ledöntötték a diktátort."

Szerintem nem.

Üdv:
Tamás

toncsi64 2007.09.12. 12:42:31

A 3102-ben nemcsak a kormánymű volt újdonság, de már elől belűlről hűtött tárcsafék volt rajta és nagy csoda (talán negatív) volt még a hengerenkénti 3 szelepet igénylő "gyújtómáglyás" gyújtás. A gyertya előbb egy kis kamrában robbantotta a benzingőzt, ami aztán begyújtotta hengerben lévőt. Ezzel a modellel egyébként simán vertem a 2107-es Ladákat (bocs a Ladásoktól:-))
Ami pedig a V8-as Volgákat illeti a volt telekszomszéd elhárítós volt és Ő járt ilyennel. A Csajka motorja volt benne és valami csoda angol fékeket varázsoltak rá és majdnem az egész csomagtartó üzemenyagtartály volt. Elmondása szerint valóban mindent ütőtt és azért nem található belőle mert a "konkurencia" elkerülése végett be kellett őket zúzni. Náluk egyébként volt akkoriban még egy két "érdekes" autó.

toncsi64 2007.09.12. 12:48:38

Yorgos !
Azt a 10 literes fogyasztást alátudom támasztani én is. Persze csak országúton igaz, a városban inkább 13 felé hajazott. Ennek ellenére sofőrként a világ legnagyobb biznisze volt, mert az országúti norma 13,5 l, a városi pedig 18,7 l volt. Sok pilóta visszasírta a gépet a rendszerváltás után :-)

kkn 2007.09.12. 15:23:12

Na és a KGB gyárilag Wankel-motoros Volgái?
cp_www.tripod.com/rotary/pg07.htm
Alul a táblázatban ott van, mely gépekben voltak ilyen motorok. Az elvtársi garázsban meg biztosan nem volt gond kb.60E-ként a motorcsere. Más oldal a témában:
www.tuning.cz/ladaauto/wankel.html
Amúgy Mo-on a diesel-Merga motor volt elterjedve átépítésre, állítólag az is emajd egy az egyben belemegy. Én a szomszédomnál láttam egy rokon dobozos UAZ-t 8ürgeöntők használták a földeken, volt nekik 3), abban egy 3000-es diesel Merci motor volt, hivatalosan, forgalmiba bejegyezve. Melléhasalva nem láttam a váltó és a motor között közbetétet. A terepképesség miatt valószínű az eredeti váltó volt benne.

kkn 2007.09.12. 15:29:52

Tényleg ommm, megtennéd, hogy a cseh oldalról összefoglalnád a főbb műszaki dolgokat, írnak-e futásteljesítményről, meg ilyesmi. Már régen olvastam a Wankeles orosz autókról, de csak említették. Nemrég találkoztam ezekkel az oldalakkal, de ugye nem értem őket, csak a táblázatokat. Persze annyit kivettem, melyik a sorozatgyártású motor, melyik a próbagyártmány.

átaludtammindent 2007.09.12. 16:02:44

Gyerekkoromban ismertem egy M24-est, Peugeot 2.5-ös dízellel szerelve. Emlékszem,nagyon csúnya hangja volt.

ommm 2007.09.17. 15:19:41

kkn:
a wankel működését gondolom nem kell elmagyarázni.
nos, ezen konkrét motorok az orosz speciális erők járműveiben dolgoztak 40-200 lóerős teljesítménnyel.
kétrotoros a 411-es, egyrotoros a 311.
legnagyobb hangsúlyt a 120-140 lóerős kategóriára helyezték, a minél alacsonyabb károsanyag-kibocsájtás és magas teljesítmény elérse érdekében elektronikus többpontos befecskendezést alkalmaztak.
a rendszer nagyon komoly hosszútávú terhelési teszteknek volt kitéve, ahol kiderült, hogy 300 000 kilométeres futásteljesítmény érgető el a rotor javítása nélkül.

nem elhanyagolható, hogy hidrogénhajtású verzió fejlesztésén is dolgoznak.
aztán jönnek a táblázatok.
a "produkce" azt jelenti, hogy gyártásan volt/van
a "zkousky" próba vagy prototípust jelent

a "nasazení v autech" a használt Lada típusokat jelöli.
nagyjából ennyi

kkn 2007.09.17. 15:38:17

Köszi a segítséget. Mint autószerelő-technikust érdekelnek az ilyen jellegű érdekességek, és furcsállom, hogy a VAZ Wankel-motorjairól sehol sem találni magyar cikkeket. Mondjuk, a Lada hivatalos honlapján sem esik egy árva szó sem ezekről. Talán a belügyi szervek még mindíg aktívan igényt tartanak az ilyen gépekre, és ezért kezelik így?

BALOGH KRISZTINA 2007.10.09. 22:49:05

GYEREK KOROMBAN A LEGJOBB AUTO VOLT

Tamás 2007.10.31. 12:26:22

Hello mindenkinek nekünk van 1 kombi volga mink is mentünk volna erre akiállításara csak nem tudtunk nagyon szép állapotban van 19 éves és 1 szarvas van az elején volga m24 the king
süti beállítások módosítása