BMW 635i túrakocsi

Agyam hibaüzenetek dobál, a memóriám sivítva keresi az adatokat, ahogy pörög bennem a biovinyó, hogy felidézze, amit látott. Kemény volt, pedig nem is a múzeumban, az űrhajóra hasonlító szentélyben voltam, csak egy kis oldalági, félhivatalos tárlaton.

Azért mi mégis óva intjük azokat, akik úgy érezték, most jött el az ideje egy Veyron replikának: ennyit nem ér. Sőt, valójában többre mennek egy donor Boxsterrel.

Mai írásunk blogposztja.

– Melegszik a főtengelycsapágy!
– Kenünk, vagy állítunk?
– Állítunk!
– 30-32-es kulcs, pajszer, kalapács!

Mai cikkünk blogposztja.

Ül az ember a kocsiban, dögmeleg van, rárohad a gatya is. Én bizony gyíkarc vagyok, ha nem muszáj, nem akarok megsülni az öreg Mitsubishi Sigma bőrülésében, tehát megnyomom a kis hópihe ikonos gombot. Jön a finom hűvös levegő, máris kezdem magam jól érezni, így nem tűnik annyira vészesnek az előttem álló nap összes rohangászása.
De valahogy nem igazán hideg a befújt levegő. Hűvös, de nem elég hideg. Aztán egyszer csak azt veszem észre, még hűvösnek sem lehet mondani. Bizonyos motorfordulatnál, illetve tempónál hűt a klíma, máskor meg szinte semmi. Oké, dög meleg van, de hát erre lett kitalálva. Valami nem stimmel.

Lefejtették a gázt, hogy lássuk, egyáltalán mennyi volt még benne. Úgy a fele. Tizensok év után nem tragédia

Milyen autó lenne, amit mi tervezünk? Betiltanánk minden felesleges vackot, ami csak bosszúságot okoz és köteleznénk a gyártókat néhány dologra. Sértegetésig menő vita alakult ki.

Mai cikkünk blogposztja.

Már régen feszít ez a téma, aztán ma egy kicsit elkezdtem túrni ez irányban a netet, MNASZ-től a különféle amatőr bajnokságokig és meg kell mondjam, nem csalódtam. Ekkora iszonyatos nagy káosszal ritkán találkozik az ember, pedig azért csak itt élünk, apróságokon a magyar ember már nem akad fenn.

Mintegy másfél óra kutakodás, alapkiírás-böngészés és mindenféle kupakiírás-olvasás után nagy nehezen eljutottam a Gyorsasági OB II. osztályán keresztül az frt.hu-hoz, de aztán végleg elvesztettem a fonalat. Gondoltam, felhívom Duent, ha valaki, hát ő csak jobban belelát ebbe, és felteszem neki az egymillió forintos kérdést: hol és melyik versenyen/bajnokságban induljon az, aki összerakta az autóját és van annyira értelmes, hogy egy zárt pályán próbálná ki végre, nem a közúton?

A probléma mélységét mi sem jelzi jobban, hogy hirtelen ő sem tudott egyértelmű választ adni, aztán addig-addig beszélgettünk erről, míg ki nem hűlt a reggeli rántottája, bocs.

Ez nem egy megoldó poszt, nem fog választ adni a címben feltett kérdésre, de máris belefutottunk olyan logikai bukfencekbe és - mondjuk ki - értelmezhetetlen marhaságokba, melyek mindennél jobban jellemzik a hazai autósportot. Nem okvetlenül kell azonnal az MNASZ-re gondolni - bár tény, hogy az utóbbi években már a bírálásába is belefáradt mindenki - de azért jópofa, hogy MNASZ-licenccel csak MNASZ által szervezett versenyeken indulhatunk. Nyilván meg lehet magyarázni, de inkább ne, ha lehet, ez tisztán csak egy monopolhelyzettel való visszaélésnek tűnik. Persze jó, mit akarhatunk, mikor az MNASZ-vezetőségi tagságért nem jár pénz, csak a felebaráti szeretet. Ajvé, ajvé, panaszkodna Csíkborc ilyenkor.

Abban megegyeztünk Duennel, hogy a baj a fejetlenségben keresendő, nagyon sok apró bajnokság, amatőr kupa létezik, a kiírások változók és egyelőre nincs egy hely, ahol világosan, kereshetően és áttekinthetően el lehet igazodni közöttük. Pedig vannak jó kis bulik, nem is sok pénzért, jó helyeken. Gyorsaságiban és raliban egyaránt, már pár tízezer forinttól.

Nem adtuk még fel, előbb-utóbb kibogozzuk a szálakat.

Az már csak az érem másik oldala, hogy nálunk miért nem működhet egy olyan zseniális dolog, mint a Chumpcar vagy a LeMons-sorozat, melyen kifejezetten 500 dollár érték alatti autók állhatnak rajthoz. Arra külön felhívnám a figyelmet, hogy hány futamot bonyolítanak le évente ill. mennyi a regisztrációs díj egy szezonra (500 dollár/verseny/autó, 100 dollár/verseny/pilóta) és ebből hogy jönnek ki (nyereséggel). Eszméletlen jó móka, csak kéne egy-két elszánt ember, akikkel bele lehet vágni és persze hazai viszonyokra beállítani az anyagi vonzatot.

Az pedig, hogy közben eszméletlen jól érzik magukat a résztvevők, nézők egyaránt, csak a bónusz. De hát, az amerikaiak ugye hülyék, mi meg okosak vagyunk.

Valahogy így működnek a vulkánok – évtízezredeken át dolgoznak a gigászi erők a mélyben, aztán egyszer csak gőz, füst, robaj, repül a hamu, szökell a láng, ömlik a láva, remeg a föld, és óriási dolgok történnek.

Persze túlzás lenne a fentiekhez hasonlítani azt, ami az öreg Merciket jellemzi a családban, no meg csorbítja is a vulkános párhuzamot, hogy a napi használós autók igazából csak időszakos karbantartásokat kapnak, de nem fejlődnek. A zöld Merciről írtam a múltkor, azt már tényleg csak egy pótkerék-gumi (van), egy csomagtartó-matrica (beszerezve) és egy generátor választja el a vizsgától. Sajnos a generátorja másfél hónapja, immár tökéletesen felújítva Csabi barátomnál van. Elhoztam volna én már tőle rég, be is tettem volna, de köti az ebet a karóhoz – ott akar lenni a rettenet mérőműszerével, amikor először megmoccan. Hát akkor várok.

A 190-es Rovinjban. Itt még épp nem volt benne 492 000 km

Emlékeznek tán, nem is olyan régen történt, hogy két - vénséges-vén - Opel elindult neki Európának, hogy hosszú idő után viszontláthassák az ódon gyárépületet, ahol anno megszülettek. Ha mégis lemaradtak volna erről az útról, itt mindent megtalálnak.

Ezek már bizony szalagon készültek, az Adam Opel AG. rüsselsheimi egyes számú üzemében, mely ma is megvan még. Bár már nem autókat gyártanak ott, hanem csarnokait bérbe adták, ám kizárólag autókkal foglalkozó gyűjteményeket, garázsokat és szervizeket találunk a gyönyörű téglaépületek között.

A szűk, zegzugos kis utcák meglepően nagy területet harapnak ki a város közepéből és olyan csodás, múlt század eleji hangulata van, amilyen csak az ilyen jól karbantartott, régi gyártelepeknek lehetett.

Sosem gondoltuk volna, hogy az alatt a nyolc nap alatt, melyet ezzel a jó kis társasággal együtt töltöttünk, ennyi újat tanulunk és egy ilyen kellemes emlékkel gazdagodunk. Esténként, mikor kinyíltak a borosüvegek és a szájak, rengeteg sztorit hallgattunk szájtátva Csikóssal. Csúszóhüvelyes motorokat javítottunk, elmerültünk az amerikai V8-asok hűtési rendszerében, az ódon öntvények történetei fedték át egymást Austro-Daimlerekkel és Bugattikkal, a finom chilei nedű pedig csak fogyott…

Reméljük, látják ezt a kisfilmet újdonsült barátaink is és ugyanolyan kellemes emlékeket ébreszt majd bennük, mint bennünk. Dőljenek hátra, élvezzék a napsütést és pöfögjenek velünk végig a Duna-parton, mint a régi, szép, rohanásmentes időkben.

Majdnem háromezer kilométer út, majdnem háromezer milliárdért. Mikor? Legkésőbb 2027-ben.

Mai cikkünk blogposztja.

Próbálták és próbálják majd százan átlépni, talán a stopper is mást mutat majd néhanapján, de ha a kialszanak majd a lámpák és elkezdődik a film, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem a nézőtéren ülünk majd.
Mert a 911-es nem vetít, a 911-essel mi vagyunk a szereplők. Tökéletes.

Mai cikkünk blogposztja.

Lejtőn megállni, úgy hagyni az autót - a tapasztalat azt mutatja, hogy ezt azért tényleg szinte mindenki tudja, a múltkori, rögzítőfékes videónk tehát már-már trivialitásnak volt mondható. Ez alkalommal érzékenyebb témát veszünk elő - olyan témakört, amiben láthatóan ólomlábbal lépdel a legtöbb gyakorlatlan vezető.

Induljunk el hegynek felfelé. Induljunk el úgy, hogy az idióta, agresszív barom két cetire ráállt kocsink farára, és látjuk az ábrázatán, hogy egy karc nem sok, de csak ha ennyit ejtünk a csillogó fekete autóorron, a mi sajátunk egy perccel később garantáltan lapos lesz. Ilyenkor jön a stressz, az izzadás, a lefulladás. Rosszabb esetben a karcos autóorr, no meg a lapos saját. Tanuljunk meg inkább elindulni, nem olyan nehéz. Itt van, hogyan.

A hagyomány addig hagyomány, amíg rendszeresen - és kitartóan - művelik. Éppen ezért az idei év sem múlhat el a saját kis jól bejáratott, pihentető, olykor zsírban tocsogó és esőáztatta, de mindenképpen jókedélyű kis összejövetelünk nélkül.

Bár a kis jelző a tavalyi találkozóra már talán nem is volt jellemző, olyan meglpő mennyiségű autó és motor gyűlt össze. Igaz, ez magával hozta a helyenként kontrollálatlan tömeget és a szomszédok morgását, de sajnos az ilyenkor elkerülhetetlen apróbb nemszeretlek-helyzeteket és a helyenkénti túlvállalást, melynek sosincs jó vége.

Szó sincs arról, hogy nem éreztük volna jól magunkat, de a beszélgetésekben túl sokszor felmerült a néhai első találkozó hangulata. A nyugalom, pihenés, kellemes beszélgetések, mindenféle üvöltő zene és folyamatos rohangálás nélkül. Persze, felnőttünk, kiteljesedtünk egy kicsit, de ki ne szeretne közülünk legalább egy kis időre megpihenni, megállni egy percre?

Nem, nem arról van szó, hogy megtörjük a lendületet, hiszen tudjuk jól, hogy az ország legolvasotabb autós blogja nem lenne az, ami, ha nem állna mögötte az egyre több és több olvasót magára gombolyító kemény mag és persze azok is, akik csak benéztek, aztán valahogy ittragadtak. Ha nem jól csinálnánk. Tény, hogy néha kicsit megbotránkoztató, olykor tán nem is vicces, de a miénk. Közösen.

Ezért nem féltünk idén sutba dobni a Budapest-központúságot és elvinni a találkozót - ezt az egyre hízó gyermeket - jó messzire. Talán azért is, mert jól esne tényleg szusszanni egyet vidéken, nyugalomban, csendben, új barátokat szerezni, öreg cimborákkal újra leülni úgy, mint régen. 

Nosztalgiázzunk és pihenjünk. Irány Perkupa és a Fenyő vendégház.

Nagyobb térképre váltás

Alig pár ház, erdő, friss levegő és csend, remek kis helyszín, jó kis túra autósnak-motorosnak egyaránt. Szombat reggeltől vasárnapig.

Nem hajtunk fel szponzort, nem bérelünk repteret vagy puccos placcot, nem üvölt a bunkó zene és nincs a programon gumifüstölés, csöccsel szélvédőmosás, sőt, tombola sem. Illetve program sincs. Aki volt már Belsőség-találkozón, az tudja, hogy jól megvoltunk eddig is nélküle.

Ellenben hozott anyagból sütünk valami eszméletlen finomat tárcsán és tűzön, focizunk egy jót az udvaron, vagy csak leülünk egy hideg sörrel Forma-1-et nézni és zenélni egyet.

Nincsenek megkötések, csak arra kell figyelnünk, hogy mindenkinek legyen helye ha netán ott alszik. Egy ágy 2500 Ft/fő/éjszaka plusz az idegenforgalmi adó (tán 250 forint), de opcionális lehetőségből rengeteg akad, szállásadóink flexibilis és kedves emberek. A parkolás megoldott, a szórakozás garantált.

Egy hétvége a városon kívül. Nem árt az szerintünk senkinek. Mindenki azt hoz, akit akar, azzal érkezik, amivel akar, csak egyet ne felejtsen otthon: a jókedvét. Mi ott leszünk.