Mivel a Tipóhoz nem nagyon kell alkatrész, és ami kell, az is van itthon, így amikor megpillantottam az ebayen, nem lehetett otthagyni. Nehogy már csak Csikósnak és Bandinak hozzon mindig csomagot a posta.

Ezt a kazettát akkor adták ki, amikor a Fiat Tipo megnyerte az Év autója díjat, 1989-ben, maga mögé utasítva a Vectrát és a Passatot. Itt alant szép sorba meghallgatható a tartalma.

Persze pillanatokon belül kiderült, hogy a kocsiban lévő kazettás rádiónak a magnó része nem működik, így egyelőre nem élvezhetem a 70-es 80-as évek slágereit.

Itt vagyunk Dánia legészakibb részén, Göteborggal egy vonalban, a semmi közepén, a tökéletesen néptelen tengerparttól talán három kilométerre, a helyet úgy hívják: Tannishus. Az északi Év Autója zsűritag-lapok ide szervezik már 34 éve az összes, leendő Év Autóját tesztelésre, sokukat még bevezetés előtt, a happening neve Tannistest. Aki a tagok közül befizeti a nem túl olcsó beugrót, közel egy héten át vezetgetheti, fotózhatja azokat az autókat, amelyek közül a 2013-as Genfi Autószalonra a csapat megválasztja az Év Autóját.

Már egész összeállt a tuning motor a Bogárban, erősnek is éreztem, mentem is vele néhány ezer kilométert, amikor az egyik olajcserénél az olajleeresztő mágnesén fura fém darabokat találtam.

Három szeleptőkén már elindult a kopás

Elég jól ismerem a motort belülről, ha a mágnes megfog valamit, tehát valami vas kerül oda, akkor arra figyelni kell. Az egész alumínium ötvözet, alig van benne vas, azonban azok olyan helyen vannak, hogy nem jó, ha eldarabolódnak. Nem kaptam sokkot, akkor sem kaptam, amikor leszakadt a lendkerék, azonban nem voltam boldog. Ez a tuningolósdi mindig együtt jár azzal, hogy valami beadja a kulcsot. Mindenki ismeri a mondást, hogy a tuningnál az erős, tartós és olcsó jelzőkből kettőt lehet választani, hármat sohasem. A másik probléma, hogy a növelt teljesítményhez már nem jó a gyári alkatrészek nagyrésze, hanem helyettesíteni kell erősebb alkatrésszel, amely minőségét csak reméli az ember, illetve külföldi tapasztalatok alapján sejti. A kisszériás tuning cucc minőségi szórása nagy lehet, kifoghat az ember egy rosszul edzett vagy méretében pontatlan alkatrészt is. Amikor az ember elkezdi reszelni az ősöreg, léghűtéses blokkot, akkor ezek tudatában kell nekifogni. Akinek ez nem megy, a negyedmérföldes gyorsuláson az első motorhibánál a motorral együtt omlik össze, annak más sportot kell választani. Én nem ez vagyok. Egyrészt természetesen ez a kemény futóműves, szomjas, de apró állat nem a napi használatú autóm, nem baj, ha szét van szórva akár fél évet is. Illetve baj, mert három havonta hullámokban tör rám a mehetnék és mindenkit irigyelek, akinek működőképes hasonló autója van. Másrészről pedig nem csak a közlekedés, hanem a szerelése is örömöt okoz, pláne amikor a motort kell túrni pár plusz lóerő reményében. Ugye nem kell mondanom, hogy ha bármi miatt a motort ketté kellett húznom, akkor soha nem tettem vissza az összes alkatrészt ugyanúgy, inkább valamit tökéletesítettem, módosítottam rajta. Ez része a szertartásnak.

Több kommentárt nem is fűznénk hozzá, hiszen mindenki látja, hogy elrontják a körét az aljas BMW-sek, Octáviások és különben is. Nem szabadna így hozzáállni egy pályanaphoz, pláne akkor nem, ha tulajdonképpen szándékosan nem tartotta fel őket senki. Mindenkinek egyformán kijár a pályahasználat joga, még akkor is, ha történetesen sok köze nincs az ideális nyomvonalhoz.

Reméljük, a Totalcar Trackday mentes lesz ettől a szellemtől. A videó itt volt eredetileg.

A múlt pénteki autósmozi-vetítéssel kapcsolatos legfontosabb emlékem, hogy a Volvo S70 gyári hangrendszere még tizenévesen is elképesztő szépen szól, és ami még jobb, nem kapcsol le tíz percenként merő elővigyázatosságból, mint a Jaguar XF-é. Utóbbiban ráadásul közel sem szól ilyen jól a cucc.

Óriási szerencse, hogy múlt pénteken éppen az öreg Volvóban ültem Pistával és Hosszúval, mert máig fájna, hogy éppen akkor szakad meg a hang néhány pillanatra, amikor Deák Bill Gyulát felfedezik Hobóék és elkezd dübörögni a Kőbánya blues a tojástartókkal kirakott próbateremben.

Talán sokan kitalálták már, hogy a legutóbb a csodálatos Kopaszkutya című filmet vetítettük a Fővárosi Autópiac szabadtéri mozijában. A hangulat tökéletes volt, csak terpeszkedtünk a T5-ös bőrfoteljeiben, markunkba gyűjtöttük a pisztácia héját, ettünk hozzá zsíros deszkát és senki nem szólt, amikor hangosabbra állítottuk a zenét. Olyankor ugyanis mindenki pontosan ugyanezt tette a saját Alfájában, Lada Samara kabriójában, Subarujában.

Ezen a héten egy újabb kultuszfilmet vetítünk a Nagykőrösi út 162-ben. Ezúttal Tímár Péter 1985-ös vígjátékát, az Egészséges erotikát vetítjük. A film tökéletes esszenciája a késő Kádár-korszak téblábolásának. A ládagyárban, melyet következetesen ladagyárként emlegetnek, eladhatatlan termékeket állítanak elő a munkapadoknál serénykedő buja asszonyok. Egy részük összeállítja, majd a többiek szétszerelik. Az örkényi alaphelyzet akkor vesz fordulatot, amikor megérkezik a tűzveszélyes üzembe központilag kirendelt elvtárs, Bozody (Koltai Róbert), aki hamar kitalálja, hogy a saját és az igazgató (Rajhona Ádám) életét mivel lehetne feldobni.

Nagyobb térképre váltás

Így kerül hamarosan csúcstechnika a vezetőségi irodába, kamerák a gyárcsarnokba és persze a női öltözőbe. Az üzlet fellendül, amikor az addig érdektelen megrendelők megtudják, hogy más is jár a faládák mellé. Ekkor történik valami, ami a feje tetejére állítja a működő kukkulórendszert.

Ne feledjék, a nők nagyon okosak. Jöjjenek el most pénteken a Totalcar Autósmoziba és nevessenek egy jót velünk. Ezúttal körözöttes kenyérrel várnak minket az Autópiac munkatársai, az idő is rendben lesz, a film pedig kötelező darab. Ismét szuper este várható. Kapunyitás este nyolckor, filmkezdet kilenckor. Film közben átnyúlni a jobb egyre ér, késni nem. A belépési díj fejenként 1500 forint. 

Autószervizből van rengeteg. Garázsból még több. De gondoltak már arra, hogy vajon hol és hogyan lehet mondjuk tankokat, lövészpáncélosokat és egyéb katonai cuccot javíttatni? Hát mondjuk itt, a zabajkalszki Csitában. Múzeumnak-gyűjteménynek, diktátoroknak, a műhely készen áll.

Forrás: englishrussia.com

Nem is olyan régen mi is jártunk egy karbantartott temetőben, hamarosan olvashatnak róla, érdekes volt. Addig is, a két tévés majom tankol egyet.

Sokan tartják, hogy az elsőre mindig emlékezni fogunk. Én tizennyolc voltam, amikor megtörtént: gyorsan beleszerettem a gyönyörű feketébe, olyannyira, hogy túlságosan el is kapkodtam a dolgot. Az idő persze megszépíti az emlékeket, de az együtt eltöltött két év alatt rengeteg bosszúságot okozott nekem. Ja, az első autómról van szó.

Az emlékek akkor kezdtek élénkülni, amikor beültem Pista mellé a Lanciába. Az olasz kisautókban tényleg lehet valami, hiszen a kis Y ugyanazt a hangulatot adta vissza, amit a saját Fiatomban ismertem meg évekkel ezelőtt.

A jogosítvány megszerzése után gyorsan feltört bennem a vágy: úgy éreztem szükségem van egy saját autóra, bármilyen legyen is az. Az első ötletek közt volt Lada, kis Polski (ilyeneken tanultam meg vezetni), és még ki tudja, hány típus. Ezeket a családi tanács gyorsan meg is vétózta, így valami modernebbet kezdtem keresni százötvenezerért.

A keresést végül sikerült leszűkítenem a Fiat Unóra. Szigorúan az egyliteres, F.I.R.E. (Fully Integrated Robotised Engine) motorral szerelt, faceliftes (1989 utáni) példányokra vadásztam. Ezzel persze rögtön meg is szegtem egy aranyszabályt: nem típust, hanem állapotot veszünk. Az Uno mellett szólt viszont, hogy alacsony a biztosítása, nem drágák az alkatrészek, és szinte a benzin párájával elmegy – ez utóbbinak a későbbiekben lesz még jelentősége.

Egyliteres benzines, központi befecskendezéssel

Szerintem nincs köztünk olyan, akinek még nem kellett fényezést javíttatnia. Ismerjük, hogy megy ez. A legkisebb javításra is napok mehetnek rá, de nem is ez a legnagyobb baj. Egy-egy elem fényezése szakszervizben akár 60-80 000 forintba is kerülhet, speciális esetekben még többe. Nem csoda, hiszen fényezéshez drága kompresszorra, légtechnika telepítésére, festékszóró pisztolyra, fényező kabinra, borsos árú festékekre, lakkokra és egyéb kiegészítőkre van szükség.

Szeretnivaló Pénzfaló

Az órája ~90000-et mutatott, amikor megvettem, de van az 190.000 is. Az előző gazdája nem értett hozzá, látszik is rajta. 360.000 Ft volt az ára. Azóta szépen elkezdtem rendbe rakni. A kasztni szép állapotban van, főleg ahhoz képest, hogy 14 éves. Rozsda nincs rajta, csak ott, ahol rosszul volt emelve...
Indításnál a hangja olyan volt, mintha egy mosógépbe szórnál egy marék kavicsot.

Fapados belépő a sportkocsik közé

Amikor megláttam egy kereskedésben a piros DelSolt, nem tudtam szabadulni tőle. Most láttam először DelSol-t közelről. 2001-es Swift áráért vettem egy 1992-es 2 ülésest. Az első lelkesedés után próbáltam magam lebeszélni róla.

A 20 szelepesek kishercege

a csövek felpuhultak illetve a motortérben 5 héttel később, a gyár augusztusi leállásának idején benzinszagúak lett a motortérben. Tehát a hálós cső áteresztett, anyagában..enyhén volt csak tűzveszélyes...nem is nagyon használtam.

Metálkék Villám

Még mielőtt bármit is írnék leszögezném, hogy ebben a szovjet járműben NEM tank indító motor van. Nem tudom ki találta ki ezt a legendát, de elég jól elterjedt. Sőt volt akitől már azt is hallottuk, hogy tudtuk-e, hogy ebben egy angol bombázó bombavető motorjának szovjet másolata van :D

Egy igazi Gran Turismo

Ha valaki hobbiból akar autót venni, akkor általában két lehetőség van. A vezetés élményéért vesz autót, vagy egyszerűen esztétikai okokból, mert megtetszett neki. Az utóbbi esetben mindegy, hogy az autó milyen jellegű, gyártmányú, állapotú, az ember beleszeret, és csak azt akarja.

Kilakatolva pöpecre, lefényezve vakítóra, futóművek felújítva, motor, váltó, diffi csekkolva – innentől már csak egy nagyra méretezett legó az egész, egy-két napnyi munkával már készen is lesz, gondolhatta volna bárki a Ponton-projektről a legutóbbi, júliusi poszt megjelenésekor.

Váltó a kuplungműködtető rudazattal

Hát nem. A Ponton egy rohadt komplikált kocsi. Amit egy normális autónál, húsz évvel később megoldottak öt alkatrészből, ott ebben harminc van. A pedálok tengelyén tűgörgők, szilentblokkos mozgatószerkezetek, hézagolók, illesztett perselyek, zsírzók, az első futómű egy rémálom, a váltórudazat maga a pokol, a hátsó futóműben teherautó-méretű alkatrészekből nagyon sok.

Teljesen átlagos hétfő délelőtt volt. Zoltán, mikor felült motorjára, még nem sejtette, hogy percek múlva sokak élete gyökeresen meg fog változni. Az övé egészen a nemlétezésig –ennél gyökeresebb változást nehéz elképzelni.

Az M3 bevezetőjén három sávon áramlanak a városba az autók, több helyen újabb járművek csatlakozhatnak be

Az M3-as autópálya Budapestre vezető szakaszának legvégén járt már, a BVSC uszodájának magasságában, közvetlenül a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál. Itt ötven kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben, így ő is lassított motorkerékpárjának tempóján. Nem sietett sehová, élvezte a szikrázó kora őszi napsütést, és reflexből fél szemmel az uszoda előtti buszmegállóra pillantott. Itt szoktak leparkolni szolgálati járművükkel az illetékes rendőri szervek, hogy sebességmérő berendezésükkel lefüleljék a sebességkorlátozásra fittyet hányókat. Ezt persze mindenki, aki gyakran jár erre, tudja, és figyeli is, nem ritkán pánikszerű vészfékezéssel reagálva a rendőrök jelenlétére. Akadtak már ebből meleg helyzetek, hirtelen megtorpanó kocsisor végén csikorgó, füstölgő gumival igyekeztek a még lendületesebb tempóval érkezők elkerülni az ütközést.

Itt, a legbelső sávban érkezett a Tempra

De ma nem rendeltek ki a helyszínre rendőröket, nem volt senki, aki a sebességhatárok betartása felett őrködött volna. Ettől függetlenül az érkező járművek mind csökkentették tempójukat, így tett Zoltán is a legbelső sávban, közel az elválasztó betonkerítéshez. A reflexszerű oldalra pillantással konstatálta a rendőrök hiányát, majd, ahogy ismét előre fordította a tekintetét, a saját sávjában, egy szemből érkező metálbordó Fiat Temprát pillantott meg. Reagálni sem volt már ideje, motorkerékpárjával teljes erőből a Fiat gépháztetejének csapódott. Zoltán átrepült a gépkocsi felett, a levegőben pörögve az elválasztó kerítéselemeknek csapódott, majd magatehetetlenül repülő teste az úttest szélén kiemelkedő padkához csapódott. A motorkerékpár háromszáz kilós pörölyként sújtott le az autóra, összeroncsolta az elejét, majd a szélvédőn keresztül becsapódott az utastérbe. A Zoltán mögött érkező gépkocsik azonnal fékeztek, de egy jármű még így is belecsúszott a füstölgő-gőzölgő roncshalmazba.

Higgyék el, elég félelmetes látvány, mikor ebben a sávban egy autó elejét látja az ember

Zoltán és a személygépkocsi jobb első ülésén utazó férfi a helyszínen életét vesztette, a sofőr és két másik utasa súlyosan megsérült. A roncsokba ütköző gépkocsit vezető fiatal hölgy fizikai sérülések nélkül megúszta, de a történtek, és az iszonyú látvány súlyosan megviselték, hosszú időre segítségre szorul, hogy fel tudja dolgozni mindezt.

Ez a fenti, erősen fókuszos stílusú beszámoló csak a képzelet szüleménye, de ne higgye senki, hogy nagyon messze van a valóságtól. Zoltán, aki én vagyok, egy napos hétfő délelőttön valóban járt arra a motorjával. És a Tempra is pontosan ott jött szembe a forgalommal, ahol a képzeletbeli baleset lejátszódott. Csak mindenkinek átkozott nagy szerencséje volt, nagyon kevés autó járt arra, a sort éppen egy rendőrségi Ford Focus vezette, ezért tényleg kivétel nélkül mindenki lassabban ment. És szerencsére még időben észrevettem a Temprát, ami halálra vált arcú melósokkal volt tele. Mivel motorral voltam, volt egy kis helyem balra húzódni, a mögöttem érkező autóknak pedig vészfékezéssel sikerült elkerülniük egy nagyon durva csattanást. A csikorgó gumik hangjára a kék-fehér Focusban ülő közegek azonnal felfigyeltek, szirénát, kék lámpát kacsolva visszatolattak. Mire a Tempra sofőrje megfordult, a rendőrök már várták, ki is intették. Nem tudom, mekkora büntetést kapott, de bármekkora összeg is szerepelt a csekken, sofőrünk jól járt vele. Nem sok hiányzott, hogy emberi élet száradjon a lelkén.

Ha valaki egy teherautó mögött érkezik, nem nehéz rossz döntést hozni

Még remegett a térdem, a sisakom rostélya alatt hangosan kurvanyáztam, mikor azon kezdtem el gondolkodni, ez mégis hogyan történhetett meg. Mert oké, hogy valaki rossz sofőr, nem örülünk neki, de tudomásul kell venni, hogy vannak tapasztalatlan, alkalmatlan autóvezetők. De senki nem olyan hülye, hogy meg akarja ölni magát. Akkor mégis hogy a francba került oda az a Tempra? Egyértelműen sofőrhiba, mert van behajtani tilos tábla, meg igazából a forgalmi helyzetből is könnyen kikövetkeztethető, hogyan kell ott helyesen autózni. De volt már ilyen baleset, nem is rég, mikor a Lágymányosi-hídon (akkor még úgy hívták) fiatalok haltak meg, mert a sofőr menetiránynak szembe hajtott a hídra. Azóta vannak ott látványos táblák, amik felhívják a közlekedők figyelmét, de itt, a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál nincs hová tenni az ilyen táblát. A Városligetnél van ugyan hasonló figyelemfelkeltő, de itt az nem segít, a Hungáriáról érkező, esetleg vidéki sofőr úgy halad, ahogy a felfestések engedik. És azok sajnos engedik, hogy rossz sávba kanyarodjon.

Igen, jól látják, ott nincs semmi. Ez a felfestés kellene, hogy helyes irányba tereljen minden autóst

Budapest útjai minősíthetetlen állapotban vannak, az útburkolati jeleknél még ennél is rosszabb a helyzet. Van, aki tiltott helyre parkol, mert nem látszik a felfestés, és előbb-utóbb lesz, aki bele fog halni a közútkezelő hanyagságába. Nézzék meg a mellékelt képeket. Nem állítom, hogy a sofőrnek nincs felelőssége egy ilyen hibában, tévedésben, ne adj isten balesetben. De azt igenis állítom, hogy annak is súlyos felelőssége van, aki az útjainkat ennyire hanyagul kezeli. Tessék szíves valamelyik felelős beosztású városvezetőnknek beülni egy útellenőr mellé, és szorgosan jegyzetelni. Állítom, hogy csak a Hungária körúton oda-vissza hajtva be fog telni a spirálfüzet, annyi égbekiáltó úthiba és szabálytalanság van ezen az egy útvonalon.

Nem csoda, ha tapasztalatlanabb, vidéki sofőr rossz sávba sorol.

Szíveskedjenek a felelősök elgondolkodni rajta, hogyan lehetne a helyzeten változtatni. Nem hiszem, hogy nincsenek a célra felhasználható EU-pénzek, amikből normalizálni lehetne az állapotokat. És hát ugye útépítési munkákkal mindenki jól jár - értik, mire gondolok -, tényleg érdemes ilyesmire költeni. A kecske is jól lakik, és mi is tudunk normálisan közlekedni.