Tanárúrkérem, nem rajtam múlt. Gömbvillám csapott a garázsba és megette a kanyarfúró-készletemet, nem tudtam kitakarítani a dűznit. És kifogyott a benzin, nemcsak az autóból, de a kannából, sőt, a környező kutakból is, becsületszavamra. És leeresztett a gumi is, nem találtam levegőt a kompresszorban, pedig kerestem, lapos kerékkel meg nem lehet menni. Tanárúrkérem, ígérem, mindent bepótolok jövő hétre, csak ne írja be az ellenőrzőbe…

Ilyen stílusban kallódott el kézen-közön a Bianchi idei nyara. Visszatekintve erre az időszakra, megszakad a szívem. De azzal, hogy még tavaly novemberben átvittem a kicsikét az anyósom teremgarázsába, hogy elférjen otthon a Puch is meg a Ponton is, a kisautó egyszerűen leesett a Csikós család radarjáról. Néha, amikor ebédelni mentünk a nagyihoz, a desszert után tele gyomorral letámolyogtam a garázsba, felemeltem a ponyvát, konstatáltam, hogy megvan még. Majd otthon, bűntudatból feltettem az akksiját a töltőre.

Így árválkodik mostanában, egyedül

Utoljára tizenhárom hónappal ezelőtt írtam a felújított Bmw 518i-ről. Emlékszem, akkor szakadt rólam a víz, hőség volt, durva a nyár. Most itt ülök pulcsiban. Nem csak egy év telt el tehát, hanem egy évszak is hozzá. Öt évszakkal ezelőtt írtam a BMW-ről. És ezalatt mindössze háromszor vettem elő. Időrendben: először a Sokadalomra, másodszor a Belsőség találkozóra menet, utoljára pedig a Totalcar Trackday volt a kirándulás célja. Egyből dobozszállítással kezdte, hiszen nem szobor. Ebből lettek a szép kis Trackday pólók a regisztráltaknak. Egyébként az autó letámasztva pihen, enni nem kér, dolga nincsen, és működik.

Ez volt az eddigi utolsó fellépése, a Trackday előtti péntek, amikor Rudi Transporteréről levették a rendszámot, ezzel kellett vinni a dobozokat

A tavaszra tervezett végső-végső-végső-végső befejezést anyagi okok miatt elhalasztottam. Nagy dolgokra már nem kell gondolni: kell előre két nagy lengőkar, mert a gömbfeje az összerakás óta kotyog. Szükségem van egy motortérmatrica legyártatásra minta alapján. Kiesett két csavar: az egyik az anyósülés sínjéből, a másik a vezetőoldali ajtó kapaszkodójából. Maximalizmus on: be lehetne kötni a menet közben beszerzett RDS-es, gyári rádiót, meg szerezni egy antennát. Kazettás. Ja, és a zöld üvegek, amiket beszereztem még tavaly, és azóta Viktor bácsi a szuterénjében tárolja nekem. Az 518i felirat lesz az utolsó. Ezeket terveztem tavaszra. Úgy gondoltam, hogy a kocsi tökéletes állapotba kerülése után járok vele néhanapján, de az élet keresztülhúzta a számításokat, jelesül, hogy biciklivel közlekedek, ahová csak lehet.

Most hétvégén (szeptember 14-15,) volt a World Series by Renault a Hungaroringen. Szombaton elég cudar volt az idő, délelőtt úgy zuhogott az eső, mint ha fentről valaki az egész nyári lemaradást ebben a pár órában akarta volna bepótolni. Én most láttam először élőben formula autókat esőben száguldani, meg is jegyzem az élményt egy életre. Sosem hittem volna, hogy ezek a dögök tényleg képesek az esőgumijaikkal a vizet tízméteres magasságba spriccelni, és hogy a negyedik-ötödik autó elhaladása után már tényleg szinte semmit nem látni a mezőny többi részéből.

Az ötödik autó után már nem látni a többi versenyzőt

Tényleg volt minden, amit csak ember akarhat egy ilyen családi rendezvényen, talán csak a hangzavar nem volt gyerekbarát – az igazán felkészülteket ez sem tántorította el, hoztak a kölköknek füldugót, fülvédőt. Megvoltak a kötelező elemek: Kresz park, ugrálóvár, lángosos, kürtőskalácsos, Renault termékbemutató, meg természetesen a Renault-fanatikusok autóinak bemutatása, hogy csak néhányat kiemeljek.

Négy éve, 2009-ben volt 60 éves a Volkswagen Typ 2, azaz a Transporter. Ebből az alkalomból rendezték meg az első hazai Transporter találkozót. A félig-meddig kiállítás jellegű rendezvényen több mint 360 Transporter jelent meg. Egyértelmű volt, hogy még több ilyenre van igény. Két évvel később, 2011-ben következett a második össztransporteres találkozó. Megváltozott a rendezvény jellege, a budaörsi kiállítóépület, és parkolója helyett a szentendrei Pap-sziget kempingjében gyűltek össze a lelkes Volkswagen busz tulajdonosok. Délután már előkerültek a bográcsok, később néhány üveg ital, és éjszakába nyúlóan ment a történetek mesélése, a tapasztalatok megosztása, és a tanácskozás. A kemping bevált, múlt hétvégén újra itt gyűlt össze a tranyósok apraja-nagyja.

 Az első találkozón még csak nézegettem a buszokat, hogy melyik milyen, milyet kéne venni, mi fér bele a keretbe. A másodiknál már megvolt a saját buszom, de éppen valamelyik szerelőnél várta a megújulást, megint nem azzal mentem. Idén végre saját Tranyóval mentem. A rossz idő ellenére sokan jöttek el, több mint száz autó volt.

Az úgy volt, hogy a házasember ösztönöm megsúgta: ha szombaton két gyerekkel felvértezve elmegyünk gigantikus játszószőnyegért a kék-sárga áruházba, akkor aznap már nem jutunk ki a Hungaroringre. Ez a fajta ösztön előbb-utóbb mindenkiben kialakul és százból százszor bejön, Peter Parker a fasorban sincs egy gyakorló, kétgyerekes apához képest.

Mondjuk éppen kapóra is jött, mert szombaton ramaty volt az idő, bár a szervezőktől tudom, hogy nagyon sokan kilátogattak és ki is tartottak, főleg a Gold tribünön, ami jelezte, hogy nem volt kutya a látvány. De már vártam a vasárnapot és nálamnál jobban várta András fiam, aki péntek óta versenyautókkal kelt és feküdt. Mondjuk ez elég sűrűn előfordul nála, de most hatványozottan értésemre adta, hogy oda menni fogunk. És mentünk is, örömmel, mert rosszat ott nem tanul, maximum megijed eleinte a hirtelen felugató versenymotor-hangtól, de baja nem lesz.

Előre is elnézést kérünk a képek - alkalmankénti - minőségéért, de elsődleges feladatunk nem a lányok tökéletes leképezése, hanem a hírszolgáltatás volt. Így nem csoda, hogy sokszor csak kutyafuttában lőttük a csajokat csípőből. Amelyeket nem, azoknál észre fogják venni. Sajnos nem sok ilyen volt. Észrevehetően kisebb számú személyzettel dolgoztak idén a kiállítók, nekem még a sokkal kisebb Genfi Autószalonhoz képest is alacsonynak tűnt az egy autóra eső hosztesszek száma. Ennek ellenére Bandival lőttünk mindent, ami mozog és nő formájú, lesz ami lesz-alapon, aztán persze ennyi lett használható mindebből de ne aggódjanak: nem maradtak le semmiről.

Bocs, lányok, mi inkább az autót kérnénk...

Az mondjuk megfigyelhető volt, hogy alkalomadtán még kérdezni is lehetett tőlük, illetve önmaguktól is tudtak olyat, hogy pl. a Grand Santa Fé hétszemélyes, nem öt, de a tengelytávot már keverte a hasmagassággal, úgyhogy nem zaklattuk tovább.

A felhozatal tradicionálisan az olasz márkáknál volt a legütősebb, bár éppen a 4C és az 595 Abarth Essesse megállt volna női jelenlét nélkül is, annyira kívánatosan voltak, de szépet gurított a Nissan is. Azonban - minden részrehajlás nélkül - úgy gondoljuk, hogy tetszőleges magyar ügynökség tudott volna szebbet is.

Yokohama?

Azt már megállapítottam az elején, hogy az autós lábpumpa, mint műfaj, szinte teljesen halott. Járkáltam egyik barkácsáruházról a másikra, gyakorlatilag mindenhol ugyanazokat a pár ezer forintos, 12 voltról üzemeltethető kompresszorokat árulták. Nem mintha valamiféle pumparasszista elvek vezetnének, hanem simán arról van szó, hogy nem akarok sok pumpát tartani: egy lábpumpával a biciklit, a motort és végszükség esetén az autó kerekét is felfújom, míg egy elektromos kompresszorral csak a kocsiét. Mellesleg ezen van manométer (nem manómérő, nyomásmérő) is, mert én a bringa kerekét is szeretem adott nyomásértékekre fújni.

Persze ott lennének még a benzinkutak, alternatív megoldásként. Ha esetleg valaki mondana Budapesten egy olyan kutat, ahol az elmúlt tíz évben cserélték a levegőkompresszor csövét, vagy legalább a csatlakozót, az szóljon. Képzeljék, egyszer motorral jártam úgy, hogy annyira vacak volt a cső, hogy rácsatlakoztatva tökre leeresztette a kereket. Azért ez rosszul esett, mert motoron nem olyan könnyen lavíroz el az ember a következő kútig, ha a hátsó tök lapos.

A Csodapumpa, Amely Sosem Fújt Levegőt

Természetesen ezelőtt is fújtattam a járműveimet, hisz volt lábpumpám. Csak hát tudják, hogy van ez: valaki trombitának nézte és megfújta. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, belenézett a feleségem görkorcsolya-tároló táskájába, egy elvileg nem rossz módúakkal teli lakópark sétálós részén, ahová a lányommal lementek bicajozni. Ehhez kellett a pumpa.

A hajnali járattal érkeztünk haza Budapestre és mitagadást, ahogy kitántorogtunk a reptéri váróból, nem úgy néztünk ki, mint a nyertes sereg, amelyik végigtolta az egészet percről-percre. De azért lelkünk mélyén valahol büszkék voltunk arra, hogy ismét megoldottunk minden gondot-bajt, nem késtünk el végül egyik fontos interjúról sem és rengeteg olyan információval gazdagodtunk, melyekről sem sajtóanyag sem a hivatalos források nem szólnak.

Ha egyszer megvolt a kábel, többé nem eresztettük, csak így lehet túlélni

Lenyomtuk nagyjából az egészet, memóriakártyáinkon és a diktafonokon már csak a nagyobb lélegzetvételű anyagok (az autóipari beszállítók csarnoka volt talán a legérdekesebb mind közül) és az interjúk maradtak. Ezek nagyon tanulságosak lesznek, sikerült elkapni egy-két CEO-t és már elejtett mondataikból is következtetni lehet sok mindenre.

Most miről álmodjak?

A Maseratiból kiszállva, minden logikus gondolat elpárolgott a fejemből. Elkezdtem keresni a piacon lévő olcsóbb autók között. Megnéztünk egy szörnyű állapotú piros Biturbot Pécs mellett. Nem vettem meg.

Ott vagyunk a Renault WSR-en, mégpedig egy zöld függönnyel. Elé lehet állni, a Fotóművek megörökít, és ezekre a Renault Archív képekre photoshoppolnak oda, mégpedig eléggé hamar. A képeket aztán odaadjuk persze. Mindez a Renault WSR rendezvényen, a Hungaroringen, a Gold tribün mögött, a gyerekes programoknál.

Mivel az egész rendezvény ingyenes, és vasárnap nem fog esni az eső, szerintünk érdemes kimenni, mi többen is ott leszünk. Szombaton is elég sokan voltak, annak ellenére, hogy kettőig zuhogott. Az együléses versenykocsik hangja majdnem Forma-1. Szóval greenboxra fel, keresse a Totalcar sátrat a Gold tribün mögött!

Amikor autós programról van szó, egy átlagos, családos férfiembernek két problémával kell megküzdenie: egyrészt sok feleséget nem érdekel túlzottan az autó, legalábbis annyira nem, hogy egy délelőttöt vagy délután rászánjon; másrészt a kicsi gyerekeket bármi is csak elég rövid ideig köti le. Ha tehát mondjuk az ember elmenne a Hungaroringre szeptember 21-én a Golf-találkozóra, lehet, hogy az első gondolata az, hogy a családot majd otthon hagyja.

Óriási tévedés, ezt senki se tegye. Sőt. Pakolja be a famíliát az autóba, és irány a Hungaroring. Tudják, a belépő jelképes: kétszáz forint.

Titkosszolgálati eszközökkel megszereztük a találkozó részletes programját (lásd lejjebb), amit alaposan átböngészve kiderül, hogy az anyukák és a gyerekek legalább annyi programon vehetnek részt, mint az apukák. Hogy csak két nevet említsünk: Avon és Crayola. Ez már önmagában is elég lenne, ám lesz még KRESZ-park a kicsiknek, távirányítású modellek bemutatója, környezetbarát emberi erővel hajtott slot-carok pályája, szimulátoros játék, Piko kerti vasút bemutató, Chuggington-játékok és persze a szokásos arcfestés, kézműveskedés, satöbbi. A Katasztrófavédelem is nagy erőkkel képviselteti magát, időnként felrobbantanak egy-egy autót, majd pillanatok alatt eloltják azt - ez látványos lesz, higgyék el, imádják majd a srácok.