Roncsautóval az erózió ellen

  2014. január 20. - Máth Dávid Címkék: pusztulás újrahasznosítás roncsautó ötvenes évek Detroit Riprap

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Le Mans-i raceface-hiéna
2015-06-19 17:11:41

Vannak gátlásaid? Fél percre tedd el mélyre, a fiók aljára, mert ide pofa kell – versenypofa. A

Matekos hiéna Le Mans-pendrive-ért
2015-06-16 20:53:41

A hiéna új konca 3,74 gigányi tömény sajtóanyag (persze törölhető) cseppalakú műanyagtokba csomagolva

Aztán stadionban aludtál-e már? Hiéna ugyanitt
2015-06-13 12:09:48

El nem tudom képzelni, milyen kemény csata ment a négy nagy csapat szervezői között, hogy ki mely pálya közeli

Nem csak a BMW-s lehet tahó
2015-03-13 16:18:11

De néha a porschés is. Meg a passatos phaetonos. Sőt, olykor autó se kell hozzá, hogy ugyanebből a halmazból

Amíg az ötvenes években az elhasznált autó fogalma ismeretlen volt Magyarországon, az USA-ban egymás után nyíltak a roncstelepek a forgalomból kiöregedett járműveknek. Itt is voltak ugyan totálkáros vagy háború alatt szétlőtt autók, de a virágzó kapitalizmus polgárai jó módukban hajtották értéktelenné autóikat akkoriban. Az avulás ideje felgyorsult, a csúcsra járatott gazdaság hatására családok milliói ruháztak be új autóba és dobták el a régit. A lesajnált autók java aztán ment a telepre zúzásra, donornak, vagy csak csendben rohadni. Egy részüknek érdekesebb utóélet jutott, sok azóta is támfalként szolgál valahol egy folyóparton.

Tuckasegee Riverrrr
Tuckasegee-folyó, Észak-Karolina. A fémvázak itt gyakorlatilag eggyé lettek a lejtővel

tovább »

Heti merítés

  2014. január 19. - Nyegleo Címkék: népítélet heti merítés

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Heti merítés
2015-07-26 07:24:02

Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet Kicseréltük a tömítéseket

Heti merítés
2015-07-19 07:41:54

Olajkályha kirakat managereknek Az összkerékhajtás tényleg fantasztikus dolog télen!!Na de akinek van egy

Heti merítés
2015-07-12 10:39:01

A Jószág Az autóról: Megbízható, kényelmes, dinamikus, tágas. Persze azért teherautós szemmel nézve.

Heti merítés
2015-07-05 07:13:42

Kis rohadék Szóval kabriót akartunk de nem keletit, mai agyammal lehet hogy egy Escortba nyúlnék,vagy

Az ész választása

62969

A motor ragyogó paramétereiben a futómű sajnos egyáltalán nem volt partner. Egyenesben még csak-csak, de kanyarban billegett, a keskeny 16-os kerekek sem voltak bizalom gerjesztőek. Pár éles kanyar után (amit a BMW-vel különösebb stressz nélkül 90-100-al bármikor bevettem), tudomásul kellett vettem, hogy ez a kocsi ennyit tud, ha nem akarok az árokban landolni, mérsékelnem kell a sebességet.

tovább »

Nyolc év után vége...

  2014. január 19. - Csikós Zsolt Címkék: mercedes 190 tc flotta Kati 190D adunk-veszünk

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Öt gang az állólámpában!
2015-07-19 07:25:12

Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok

Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!
2015-06-18 08:03:55

Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt

Szép autót keresünk!
2015-06-08 17:52:23

A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok

Bent a kövület-Pio!
2015-06-02 16:00:17

Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve


2006. március 5-e, szakadó hóesés, végtelenbe nyúló tél, nyakig ülünk egy romos ház felújításában, Norbi három hónapja beteg, inog az Autó Magazinnál a szerkesztői állásom, csupa derű és vidámság az élet. Mit tesz ilyenkor az ember? Naná, autót vesz.

IMG 1591
Törött volt az orra, amikor vettük, törött, amikor eladtuk. Közben volt pár évig szép is

Persze azért ott volt a kés a torkunkon. Kati imádott égszínkék állólámpás Mercije fölött már a hárommal azelőtti tulaj is megkongatta a lélekharangot, tőle egy klubtársam vette meg, de ő is reménytelennek ítélte, viszont rendbe tett rajta egy csomó mindent. Őutána egy másik klubtársam kilakatolta, átmenetileg, majd a feleségem tőle vette meg. Nálunk akkor már négy éve szolgált, és csodával határos módon nem a karosszériája kezdte megadni magát (igazán), hanem a motorja. Ami, a típus ismeretében szinte hihetetlen.

tovább »

Nagyon titkos rendőr

  2014. január 18. - streetsta Címkék: lámpa rendőrautó

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Mégfilléresebb Koszradírok
2015-07-28 17:27:27

A Mágikus Koszradír hihetetlenül sok ember fantáziáját megmozgatta, már-már mikroszálas törlőkendői

Kreatív traffipaxolás
2015-07-21 20:26:01

Én értem, hogy szükség van sebesség ellenőrzésre, ha nem lennének traffipaxok, elkanászodnánk mindannyian.

Nesztek, rakenroll!
2015-07-08 18:16:52

A nyárnak még csak az első felénél járunk, de úgy tűnik, ennél jobb buli már nem lesz. Félre ne értse

Megbűnhődtem
2015-06-29 17:25:09

Ez van, ha az ember felelőtlenül fogyasztja a totalcaros és indexközeli tartalmakat. Kezdődött azzal, hogy

Kevés menőbb dolog létezett 10-15 évvel ezelőttig, mint egy gombnyomásra előbukkanó fényszóró. Egy csomó amerikai autónál - mint Winkler Cougarja - tisztán esztétikai okokból takarták el egy billenőajtóval a fényszórókat. Viszont egy csomó sportkocsinál, vagy sportos kiállású típusnál a bukólámpa funkcionális látványelem volt, hiszen eredetileg azért találták ki, hogy a méretes fényszórókat eltüntessék a süvítő levegő útjából. Régen nem voltak kis átmérőjű vetítőlencsés fényszórók, ha meg áramvonalas orrot akartak rajzolni egy sportkocsinak, gyakran azt a megoldást választották, hogy a serpenyőnyi lámpásokat egy mechanikával elrejtették.

FerrariF40 pop-up lights

tovább »

Szerintem azóta nagyon megbánta

Amikor a második szerelésre szánt nap is lényegében eredménytelenül zárult

  2014. január 18. - Bende Tibor Címkék: totalcar flotta fiat diy expert zeta tc flotta ulysse 806 evasion scudo eurovan

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Pedig milyen jó kis Bogár volt
2014-09-27 08:52:08

Az előző részek tartalmából: Elkezdtem Volkswagen Bogarat keresni. Vettem egy bogarat, örültem neki.

Én megmondtam előre, hogy baj lesz
2014-08-23 06:50:05

Az előző részek tartalmából: Elkezdtem Volkswagen Bogarat keresni. Vettem egy bogarat, örültem neki.

Bogár saga: Polírozom a bohócot
2014-08-02 12:15:37

Az előző részek tartalmából: Elkezdtem Volkswagen Bogarat keresni. Vettem egy bogarat, örültem neki.

Elment az eszünk: kasznit cseréltünk a Bogáron
2014-06-01 07:10:34

Épp Göbivel ültünk az irodámban, amikor Marci hívott, aki a Velvetnél dolgozik. Autót akart venni, mert a

Prokee-t szentté kellene avatni. Ő a forrasztópáka Quentin Tarantinója és a hidegvágó Charlie Benantéje egyben. Még az Eurovan megvétele előtt megkérdeztem, hogy a nagy precizitást és rutint igénylő belső elektromos dolgokkal elszüttyögünk-e a garázs kellemes félhomályában, közben világot megváltva. Felsoroltam neki: első elektromos ablak, jobb tükör, hátsó ablaktörlő, hifi, műszerfali égők, elvásott váltószoknya, közjólét, hajléktalanok kérdése, így első ránézésre. Azt mondta, lehet, csak hozzam meg a cuccokat hozzá. Szerintem azóta nagyon megbánta.

IMG 2509
A frissen kibontott cuccok büszke tulajdonosa feszít az alkalomhoz illő mackónadrágban az enyhe télben, Pest megye keleti régiójában

 

tovább »

Motorkód-orgia, csak aberráltaknak

  2014. január 18. - Stump András Címkék: dízel nissan turbó múzeum datsun yokohama benzines szívó motormúzeum

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Egy gondolat a távol-keleti dizájntrendekről
2015-06-09 13:14:30

Ma reggel láttam egy fess Kia Opirust, és ez jutott róla eszembe: Miután kimerengtem magam, találtam az

Lada? BMW? Toyota? Jól megvannak egymással
2015-04-25 14:05:19

Amikor meglátod a hőerőművet, akkor kell figyelni, ott van jobbra a Brezova Gokartland. Nekünk még hajnal van

Olcsón vettem, drága lett
2015-03-15 07:27:33

Úgy ültem neki az első galantos posztomnak , hogy megírom a sztorit az autóvásárlás első pajzán

Lopni megy a Nissan
2015-03-04 18:48:48

Vissza kell szívnom, amit néhány hete, a GT-R LM Nismo, a.k.a. száguldó tacskó bemutatója után írtam a Nissan

Kedves gyerekek! A mai tananyag a Datsun és a motorok munkacímet viseli. Tudja valaki, honnan ered a Datsun név? Pistike, te sem? Akkor elmesélem.

IMG 7528
Figyeljék a pálcát tartó kezet

Den Kendzsiro, Aojama Rokuro és Takeucsi Aketaro bácsi majdnem pontosan száz évvel ezelőtt építettek egy autót a messzi Japánban. A három név kezdőbetűi alapján DAT autónak nevezték el. Nem volt valami szép, de ők akkor is szerették, mert az övék volt. Kendzsiro, Rokuro és Aketaro bácsi vagy húsz éven át együtt dolgozott, de úgy tűnik, nem voltak nagyon tehetséges üzletemberek, mert bekebelezte őket egy autóalkatrész-beszállító, amely később történetesen a Nissan cég leányvállalata lett. Elkezdtek gyártani egy egészen pici autót, alig félliteres motorkával, amit a bácsik DAT fiának, Datsonnak hívtak. Az angol son szavacska viszont japánul úgy hangzik, mint a veszteség, ezért változtattak rajta egy kicsit, így jött létre a Datsun. A Nissan export-márkaneveként használták évtizedeken át, majd leszoktak róla, és éppen tavaly túrták elő egy porlepte fiókból, hogy megint egy kis vacakhoz használják.

tovább »

Első autót nyolcvanezerért?

  2014. január 17. - Perkó Rudolf Márk Címkék: első autó totalcar opel corsa tc flotta nyolcvanezer adunk-veszünk

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

A Belsőség a Totalcarra költözött
2015-07-31 16:04:54

A blog 2015 augusztus 1-től ezen a címen megszűnik, DE a Belsőség nem áll le, sőt. Mostantól a

Kinyomtattuk a Totalcart
2015-07-13 14:40:12

Bár korábban létezett a Totalcar nyomtatott kiadványként is , most nem erről van szó, csupán egy kérésnek

Legyél kísérleti nyúl!
2015-03-28 16:25:40

Korábban már egy kérdőív formájában kifaggattam az olvasókat , hogy mi, hogyan változzon a TC címlapon, de

Sokféle tuning, sokféle embernek
2015-03-26 10:59:19

Szombat délután fél egy felé indultam kifelé a Hungexpóról. Hiába volt kiírva az üvegajtóra, hogy kijárat

A Margit körúton, a Machwart liget és a Széna tér között, egy udvarban volt egy kis kocsma kávézó, a Tommies. Mivel a baráti társaságunk több gimnázium között oszlott el, így ez lett az a hely, ahol a közösségi életünket éltük. Tanítás előtt, tanítás helyett, tanítás után, este, hétvégén, mikor hogy. Kávéztunk, söröztünk, pókereztünk, x-boxoztunk, honfoglalóztunk, meg persze néha tanulunk is. Aztán ez így ment tovább az egy egyetem első évében is.

Tavaszi nap volt, kora délután. A többiek zombi-üzemmódban GTA-ztak egy-egy kávé mellett, én pótcselekvésként a lépcső melletti számítógépen néztem a használt autókat 200 ezerig. És akkor megláttam. Rögtön írtam egy smst Marcellnek, hű barátomnak az autóbuzériában: Faltdachos A Corsa, 110-ért, szerelem.

corsa2
Eredeti hirdetési fotók

 

tovább »

Letargia, pusztulás, üveges szemek

  2014. január 16. - ommm Címkék: vásárlás pornó belterj szerkesztőség mit veszel

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy

Nem tudom, mi a fene van, lehet, ez a hülye - telet még távolról sem idéző - időjárás tehet mindenről, de olyan letargia és fejbevertség uralkodik az egész szerkesztőségen, hogy ihajj. Mint egy kimerevített filmkocka egy random Tarr Béla filmből. Aki nem meredten nézi a monitort, az összeroskadva húzza maga után a fényképezőgépet, mert éppen dolga van valamerre. Még Zách Dani hangját is alig hallani.

Uborkaszezon vagy mi.

Annyira azért nem, hogy ne maradna idő a piac szondázására. Éppen a racecarsforsale-adagomat fogyasztottam (óvatosan kattintson, addiktív!), konkrétan költöttem a lottóötöst, többek között egy ilyen pazar GT1600 Sprintre is, amikor rájöttem, hogy a többiek ugyanezt csinálják rendszeresen.

Rögzítés-1_1.jpg
Nem titok ez, rajta tartjuk a piac ütőerén az ujjunkat. Körbe is küldtem a kérdést: Milyen használt járműhirdetést nyitottál meg legutóbb és miért? Aztán ez lett a vége.

tovább »

A Ponton bosszúja

  2014. január 16. - Csikós Zsolt Címkék: belterj domsjö Mercedes Ponton

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Öt gang az állólámpában!
2015-07-19 07:25:12

Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok

Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!
2015-06-18 08:03:55

Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt

Szép autót keresünk!
2015-06-08 17:52:23

A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok

Bent a kövület-Pio!
2015-06-02 16:00:17

Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve

Egy barátom sztorija, mellesleg két állólámpás Mercije és egy Fecskéje van. Alapvetően egy hétköznapi életben szupernormálisnak tűnő egyed, aki titokban Mercedes-harácsoló elmebeteg, orvos nem látta, Pontonja nem volt még. Mostanában épp lakást újít fel. Rövid a sztori. CsZs

------------------------------------------------------------------------

Vettünk egy mosogatót az új lakásba az Ikeában. Kerámiából készült, amikor kicsomagoltuk, láttuk, hogy törött. Visszavittük, azonnal visszavették, de közölték, hogy már nem forgalmazzák. Enyhe szívinfarktust kaptam, mivel a méregdrága kerámia konyhapultot ennek a mosogatónak a speciális méretei alapján vágattuk le és ki. Más mosogatóhoz nem stimmel.

20120415-204957
Kicsomag

A budaörsi konyharészlegen találtunk egy ugyanolyan mosogatót a bemutatóteremben. Mondták, hogy az utolsó darab, de majd kiszedik. Áprilisban. Pampogtunk, mondták, hogy majd egy hét múlva. Még egy kis baszakodás és két óra múlva kiszerelve nálunk volt a mosogató. Szerelvények nélkül (lefolyó, felfogatások stb.).

tovább »

Muzsikál az M3

  2014. január 13. - ommm Címkék: bmw m3 e30 snijers omg videó

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy

Patrick Snijers, a belga rali-legenda, aki 1988-ban a BMW talán addigi legnagyobb rali-sikerét érte el, amikor megnyerte a Manx TT-t. Tudják, amit Man-szigetén rendeztek és melyet sok rali-pilóta túl gyorsnak titulált. Snijers nem. És kifújta az orrát az egész ERC-mezőnynek. Valahogy így. Nem pite.

Nem kell már sok idő és könnyen lehet, hogy megint lesz négyhengeres M3. EURO X-es normával, EGR-szeleppel, direktbefecskendezéssel, turbóval, villanymotorral és firlefranccal. Szép, új világ.

Heti merítés

  2014. január 12. - Nyegleo Címkék: népítélet heti merítés

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Heti merítés
2015-07-26 07:24:02

Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet Kicseréltük a tömítéseket

Heti merítés
2015-07-19 07:41:54

Olajkályha kirakat managereknek Az összkerékhajtás tényleg fantasztikus dolog télen!!Na de akinek van egy

Heti merítés
2015-07-12 10:39:01

A Jószág Az autóról: Megbízható, kényelmes, dinamikus, tágas. Persze azért teherautós szemmel nézve.

Heti merítés
2015-07-05 07:13:42

Kis rohadék Szóval kabriót akartunk de nem keletit, mai agyammal lehet hogy egy Escortba nyúlnék,vagy

Megbízhatóan megbízhatatlan

27116

Mindenki hitegetett, hogy mennyire jó megbízható autó ez, sajnos nem igaz. Ha csúnyán bánnak vele, akkor elromlik. Még 1,5év után is találok benne szigszalagot meg facsavart, amivel a zsugori elődök szegelték a kocsit. Mire rendberakom és eladom ,valakinek nagyon jó vásár lesz.

tovább »

Az elsőbbség nem tesz sérthetetlenné

  2014. január 11. - kőbájker Címkék: biztonság közlekedés baleset elsőbbség omg videó

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Az álom filmesautó egy CGI-mentes korból
2015-03-10 11:38:19

  Van egy örökérvényű igazság Hollywoodban: semmi sem igazi. Éppen arről beszélgettem egy amerikai

A versenyautó replikájának replikája
2015-01-27 10:25:16

  A nyolcvanas évek közepén nem volt rossz gyereknek lenni még akkor sem, ha éppen csak átszűrődni

Lőhetek a hetes BMW-ből!
2014-12-30 16:11:11

  Azt mondja Boboly haverom, hogy el akarja adni az E 32-es 750 IL BMW-jét. Na, ezzel az autóval kapcsolatban

Beszívtam a Ferrarival!
2014-12-05 17:50:14

Olaszországban volt dolgom, arrafelé meg van mindenféle piros autó lovacskával - bár nem túl gyakori

Az új-zélandi kormány közlekedésbiztonsági kisfilmje olyan, mint egy horrorfilm, amiben egy ponton reménykedsz, hogy elkerülhető a vég. De a pont nem ott van, ahol gondoljuk. Akkor már késő. Elképesztő, hogy hogyan vezetnek az emberek. Kétféleképpen osztályozom a dolgot magamban.

speed2

 

tovább »
süti beállítások módosítása