Ahogy itt élek a Földön, az úgynevezett emberiség tagjaként, újra és újra meglepődök azon, hogy mindig lehet kijjebb és kijjebb tolni a pofátlanság határát. Winkler épp most dolgozta fel, milyen érdekes paradoxon is a humánus libatömés intézménye, erre itt van nekünk a környezetbarát Forma 1.

A fent ábrázolt urak arra büszkék, hogy a világ talán legkörnyezetszennyezőbb technikai sportjában a hétvégén Japánban a Bridgestone gumikba öntött zöld csíkokkal végre elmondhatják, mennyire fontos is nekik a jövő, meg az esőerdők, meg a bálnák.

Gyönyörű kezdeményezés. Igaz, ha sikerülne belefoglalni a Formula 1-be, vagyis az első számú, legnépszerűbb, legismertebb autóverseny-sorozat technikai szabályzatába, hogy az egyszemélyes, lapos, ezerlóerős szörnyek a nagyjából százon-százas fogyasztás helyett mondjuk kénytelenek legyenek elmenni százon ötven liter üzemanyaggal, netán hogy ne is használhassanak többé kőolajszármazékot, csak alternatív üzemanyagokat, az valami lenne. (És ettől a versenyek még nem lennének kevésbé érdekesek.)

De egy ilyen zöld gumicsík a negyvenpercenként elkopó, vagyis a levegőt szennyező porrá, füstté, korommá omló hordónyi gumiabroncsok futófelületén inkább csak gusztustalan PR-fogás. Hogy ismondta Winkler? Tömjék a libát, csak ne viccelődjenek? Hát akkor a FIA is égesse a gumit, az olajat, csak ne tetszelegjen közben zöld színben. Mert visszás.

Elégedetten hátradőltem a Panda kempingszékében, hiszen sikerült megszüntetnem a vízforralás mindhárom okát, de máris jött az újabb baj. Lehet károgni pocsék olasz autókról, meg kukába való öreg romokról, de itt olyan dolog történt, amit megjósoltam előre, mellesleg normális kopásról-fogyásról szól a sztori. Csak rosszkor jött.

Persze nem magamnak, hanem az előző tulajdonosnak jósolgattam mindenféle okosat, és még akkor, amikor Szentesen, a próbakör után kis híján úgy döntöttem, hogy nem veszem meg. Szóltam a leányzónak, hogy azt a törmeléket, ami ezen az autón a kipufogó dolgát végzi éppen, azonnal cseréltesse ki, mert az első gödörnél elveszíti. Pláne, mert a kipufogótartó-gumi is porlik.

Aztán mégis megvettem az autót, vele együtt átszállt rám a felelőtlen tulajdonosi nemtörődömség is. Pár héttel később meghívást kaptunk egy régi fősulis barátom, Ákos bulijába. Ritkán adódik ilyen, de amikor bulit tart, az mindig jól sül el. És megint kicsit később szólt, mint ahogy el tudtuk volna adni a gyerekeket. Szervezkedtünk lóhalálban, végül nagy nehezen az unokahúgomat át tudtuk csábítani fektetés utánra. Este tízkor tudtunk elindulni, egyre vissza kellett érnünk a megbeszélés szerint, nem volt sok időnk. Naná, hogy az új Pandával mentünk.

Körülbelül öt perc alatt eljutottunk a Stefánia útig, ahol egyszer csak megváltozott a motor hangszíne, majd dörömbölős-csörömpölős szabadulási zajokat hallottunk alulról. Elég ijesztő volt, de azonnal bevillant a pillanat, ahogy feltartott mutatóujjal tudálékoskodok Szentesen. Hát persze, a kipufogó. Haláltusája alatt nem egy, hanem még vagy ezer gödröt bírt ki, túlhordtam.

Mit tesz az ember, ha a város másik felébe siet éppen bulizni, tudja, hogy jó, ha másfél órája lesz ott lenni, ám a kocsi aljából hosszú, elszabadult vasdarabok meredeznek menetiránnyal szemben az aszfalt felé? Improvizál.

A Panda kipufogórendszere pofonegyszerű, hiszen a motor még a 600-as Fiat négyhengeresének a származéka, amellett pedig összesen egy, kicsi dob fér el a motortérben. Ezért a Pandán is csak egy, kicsi dob van hátul, a rendszer maradéka egy gigantikus szívószál, meg néhány tartófül.

A törés éppen a dob mögött jelentkezett, a hátsó csőrész ettől a föld felé fordult, és irgalmatlanul zörgött. A cső hosszú része, végén a dobbal pedig, mint valami trambulin egy elugrani készülő túlsúlyossal, lassú ritmusban lengett. Ez dörömbölt a padlón. Ha kicsit továbbmegyek, biztosan letöri a kipufogókönyököt a motorról. Még jó, hogy megálltam.

Régebben, egy hasonló esetben a Kati ridiküljének a szíjával kötöttem fel a Bécsi út macskakövén leszakadt Merci-kipufogót, de most nem volt nála ridikül. Nálam sem. Táska sem. Csak egy rongy az ajtóban, meg biztosítékok, fényvisszaverő mellény.

Még jó, hogy ezt a környéket ilyen tisztán tartják. Rögvest aláfeküdtem a kocsinak, felmértem a helyzetet. Tartófül: van, de csak egy dolgot tudok rákötni, nekem meg kettőt kéne. Viszont a Panda hátul merev tengelyes, az is egy stabil pont. No jó, majdnem stabil. Juhé. Közben kisebb csődület alakult ki, mert arrafelé rég láttak tipikus hétvégi, az utca porában fetrengő autószerelőt. Pláne éjjel. Mindenki azt hitte elütöttek, meghaltam. Talán csak az volt gyanús nekik, hogy az ott ácsorgó Kati nem sikítozik, hanem egy világító mobiltelefont tart egykedvűen a kezében.

Kettétéptem a rongyot, az egyik felével a hosszú első részt felcsomóztam az eredeti kipufogótartó fülhöz. Leömlőtörés elnapolva.

A csörömpölő hátsó részt megpróbáltam letépni, de persze az a tartó erős volt, akár a kevlárszőttes.

Ezért ezt a kis zörgő fityfenét egyszerűen odakötöztem a feleslegessé vált fél ronggyal a merev tengely vascsövéhez.

A tervezetthez képest húsz percet késtünk a buliból. A körülményekhez képest nem rossz. Rossz viszont, hogy kicsit (nagyon) büdös lett a kocsiban, de hát erre van a dupla vászontető – hogy az ember kiengedje a szagot. Pár hetet kibírt úgy.

Mielőtt minden BMW-s és suzukis a földbe tiporja a Pandát: a kocsi 26 éves, és a kipufogó eleve rozsdás volt, amikor megvettem. Minden 26 éves kocsin rozsdás a kipufogó. Csak azon nem, amin kicserélték. Vagy amit nem használtak, és garázsban tartottak. De az nem is autó.

A végleges javításról legközelebb.

Soha a büdös életben nem vezettem még Lotust. Egyszer beültem egy Elise-be, de csak egy szalonban. Csodálkoztam, milyen szűk, álmodoztam egy sort, aztán kiszálltam. Tegnap viszont csoda történt. Ki kellett mennem a Hungaroringre, ahol a magyar gyorsasági mezőnye edzett éppen. Ahogy sétáltam a boxok mellett, egyszer csak megláttam a kis narancssárga szörnyeteget.

Burkus Egonnal, a GFS Motorsport vezetőjével jóban vagyok, mégis majdnem leesett az állam, amikor a kezembe nyomta a kulcsot. – Vidd csak el, fotózd le, én most nem érek rá – mondta sietősen, és már el is tűnt valami versenyautó belsejében. Én meg ott álltam kezemben egy igazi, hús-vér Lotus Exige S kulcsával.

A brutális hátsó szárnyra ebben az autóban tényleg szükség van

Az a baj, hogy képtelen vagyok visszaélni a bizalommal, szeretettel meg effélékkel. Rajzolhattam volna fánkokat az aszfaltra, pöröghettem, foroghattam volna, mehettem volna keresztül-kasul a Hungaroring hatalmas belső parkolójának betonplaccán, de képtelen voltam rá. Óvatosan elgurultam a célomhoz, körbefotóztam a járgányt – egyébként már a fotózása is komoly élvezet – aztán csendben visszavittem.

Igazi, puritán sportkocsi

Tulajdonképpen nem tudtam meg többet az autóról, mint anno a szalonban: borzalmasan körülményes a ki és beszállás. Később elképedve láttam a saját két szememmel, hogy egy kábé két méter magas ember is képes bepréselni magát a volán mögé, sőt önerőből ki is tud kászálódni, igaz, a jelenet valami cirkuszi mutatványra hasonlított leginkább.

A motor hűtője elöl van, ez az intercooler

Később érkezett egy Europa is. A szerelők rám néztek, és – mivel egyedül én nem voltam olajos – megkértek, hogy pattanjak bele a világos bőrülésbe, és guruljak le vele a trélerről. Legurultam, aztán beparkoltam vele. Ez volt életem második Lotus-hoz fűződő autós élménye. Fa váltógombja volt a legszebb váltógomb, amit életemben láttam.

Az Europa belül szebb, mint az Exige, kívül nem

Ezzel azonban nincs vége a történetnek. Egon mondta, ha van kedvem, visz néhány kört a pályán az Exige-dzsel. Volt. Hogyan is utasíthatnék vissza egy 220 lóerős kompresszoros motort és egy 4,3 másodperces gyorsulást. De az Exige S jobb volt, mint amire számítottam. Iszonyatosan megy – üresen mindössze 935 kiló –, brutálisak a fékei, nagyon gyors a kanyarban és még a jobb egyből is lehetett érezni, milyen precízen irányíthatja a sofőr a fenekét a gázpedállal.

Nem tudom, ültem-e valaha olyan utcai autóban, ami az Exige-nél jobban emlékeztetett a versenyautókra, de nem hiszem. Kiderült, a kocsi azért van a Hungaroringen, hogy népszerűsítse a jövőre induló Exige Kupát, ahol a gyárilag becsövezett, versenyfutóművel ellátott Exige Cup versenyautók – darabja 10M + Áfa – küzdenek majd egymással, melyek a becslések szerint valamivel több, mint kettő perc alatt érnek majd körbe az aszfaltcsíkon.

A két Lotust, amit én is vezettem – hehe – egész hétvégén meg lehet nézni a Hungaroringen, de érdemes kimenni mindenkinek, aki kedveli a gyorsasági autósportot. A küzdelem még sok kategóriában nyílt, az első hely sorsa az utolsó futamokon fog eldőlni. Aztán csak tavasszal láthatjuk újra a Seatokat, Porschékat, BMW-ket.

Második kiállításomat is sikerrel megnyitottam. Már abban az értelemben, hogy megnyílt, mert igazából, ha így beindul a biznisz, el kéne mennem valami kiállításmegnyitó tanfolyamra, hogy kicsit gördülékenyebb legyek. Nemrég nyitottam már meg kiállítást, de az nem volt olyan nagy volumenű: konkrétan egyetlen kiállítási tárgy volt, ami poénnak nem rossz, de hátraszaltót még olyan se ugrik tőle, aki egyébként tud hátraszaltót ugrani.

A Design Hetet viszont a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szervezi; ez az, ahol lehet valakiből festő- vagy szobrászművész is, de inkább a dizájnon és az ipari formatervezésen van a hangsúly. Maga a az egyetem hallgatóinak munkáiból válogató kiállítás sem rossz a Batthyány utca 65-ben – ilyesmiket merő sznobságból csak külföldön szoktam megnézni, nagy hiba volt. Néhány tárgyat csak úgy gyorsba’ lefotóztam. Mindez nem jelenti, hogy a többi nem ilyen jó, egyszerűen csak ezek voltak kéznél. Itt van például ez a gyűrű, ami eleve szép, kicsit mint egy Horthy-korszakbeli díva fejfedője, és az alkotó a saját macskája elhullajtott bajusszálait gyűjtögette hozzá össze. Jó, mi? 80% művészet, 20% autizmus.

Aztán ott az Egyik fülén be, másik fülén ki-nyaklánc. Nagyon durva a szemétből készült installáció, amin átvetítve a vásznon kiadja egy mókus és bélrendszerének sziluettjét. (Középen a képre nagyítva látható a bélcsatorna összegyűrt sztaniolja). De még általában kurva sok minden van, például a Leonardo boncolásos grafikái stílusában átdolgozott Disney-figurák, amiből kaptam is a művésztől reprókat, és már ki is raktam otthon a falra a beles Tomot és az agyas Csőrikét.

Plusz találkoztam a kevés magyar Oscar díjas egyikével, Rófusz Ferenccel, aki Kanadában él, és szintén van egy 17 éves, bukólámpás MX-5-öse (fehér), de a fiai nem értik, mi a jó a közúti gokartozásban.

Menjenek, nézzék meg. Mi pedig a közeljövőben körülnézünk egy kicsit a Moholy-Nagy Egyetemen, mert ott is készülnek érdekes tanulmányautók (pl. a Mercedesnek), nem csak Párizsban.

Nehogy bárki is azt higgye, hogy mi majd megússzuk. Inkább gondolkodjunk, mit vegyünk és mit ne.

Vélemények az azonos című cikkünkről.

A világ újkori történelmének legcsúnyább fekélye az a folyamat, amelynek mentén Amerika 1-ből Amerika 2 lett. A világ legszabadabb, legizgalmasabb, legkreatívabb helyéből, az igazi férfiak, jó nők és korlátalan lehetőségek hazájából szomorú, paranoiás, reszketeg, gyáva dagadékok öregedő állama.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az 1970-es Dodge Charger valószínűleg 1969 elején összekalapált tévéhirdetése. Lóerők, zaj, Hurst-váltó - ezek a vezérelvek. Szó sem esik nullemisszióról, úttartásról, balesetbiztonságról - told a verdát bazmeg, nyomd meg az összes pipit, akit érsz, lépj le attól a sipítozó, kockafejű szörnyetegtől, aki egy óvatlan pillanatban a feleséged lett. Nini, még apróbetűs jogi szövegek sincsenek a képernyő alján arról, hogy a forró kipufogócsövet tilos szexuális segédeszköznek használni, mert megégeti a belső szerveidet. Kéjes lehetett akkor amerikainak lenni.

Szomorú, hogy éppen azok a vagány férfiak és dögös csajok tették ilyen szottyadt, steril hellyé Amerikát, akik miatt olyan jó hely volt negyven évvel ezelőtt. Csak a világuralmi vágyak maradtak. Some things never change.

Charger ma is van. Törésbiztos, katalizátoros, tűzálló belső terű, sok-sok légzsákos. De legalább még merev tengelye és vényóca van. Az SZTK-keretes ipse visszament Euzébiához, eladta a régi Chargert. Most talán vett már egy újat, ennyi maradt neki. És 2008-ban már csak szilikonból állítanak elő olyan nőket, mint a filmben, azok a csajok meg már hatvan évesek. Insallah.

A napi munka után vacsoránál újra előkerült a szokásos kérdés: hogyan is látjuk az autóipar, a motortechnika jövőjét úgy általában.
Három perc múlva a villanyautó a téma. Tudják, amit este bedugnak a konnektorba, feltöltik, és másnap reggel hangtalanul suhanva indulnak a dolgozóba.

Annyira hangtalanul, hogy a közlekedés többi résztvevője (például a gyalogosok, kerékpárosok) számára szokatlan veszélyt jelentenek a hirtelen a semmiből felbukkanó, majd tovasuhanó járművek. A szabályalkotók máris törhetik a fejüket, milyen mesterséges zajkeltő eszközt és zajszintet írjanak elő számukra. A teherautók tolatás közben hallható fülsüketítő sípolását, mint lehetőséget hamar elvetettük. A pokolba kívánnák a tulajdonosok, a gyalogosok, és úgy általában az egész világ.

Pedig erre a problémára is megvan már a bevált, kidolgozott üzleti modell. Állított be, töltött le, másolt át, vagy szerkesztett Ön már csengőhangot a telefonján?
Na ugye.

Olvasónk, az utikalauz.hu főszerkesztője küldte az alábbi filmet, ami a kétkerekű rendőrnek az Új Rend szerint száz rugójába fájna, ha lenne igazság a földön. Ezt küldte mellé:

Hello!

A múltkor írtál a veszprémi kameráról, ami figyeli a piroson áthajtókat. Videóra
vettem, amint egy rendőrkocsit követő rendőrmotoros piroson megy át. Ha hírt adsz róla, adom.

Aztán még kicsit leveleztem, megkérdeztem, rendszám nincs-e. A válasz:

Én tudom a rendszámokat is, de annyira azért nem akarom magamra haragítani őket. Az eredeti felvétel egyébként jobb, csak nagyon hosszú, meg közben bazdmegeztem is.

Na de elég a szócséplésből, lássuk a medvét. És mondjátok meg: szerintetek piroson ment át, vagy sem?

A kínai ipar egyre veszélyesebb. Most már nem érik be annyival, hogy hihetetlenül olcsók a cuccaik, de azzal is meg akarják fogni a magyar customert, hogy nem kínaiul vagy angolul írják rá a dobozra a tudnivalókat, hanem magyarul. Igazán kedvesek.

A helyi kínai bolt kirakatában fedeztem fel ezt a remek kis autóporszívót, a "Gyorsan electromos vízforraló" mellett. A "kocsi tartozék" doboza így néz ki, ezernyolcszázért:

Érdemes megnézni a termék jellemzőit, külön lefotóztam. Nos, mit tartalmaz a porszívó? Igen, nem tévedés, nyitó-záró kapcsolót és rendkívül erős motorot. Viszont a fantáziámat a szuper szívási energia indította be. Az meg mi lehet? És vajon milyen anyagból készül?

Kéne venni egyet. Ki tudja, mire lesz még jó.

A Hummerrel a trenddel szemben című Autonánia-cikk megírásakor sokfelé kódorogtam a neten, és egész érdekes képgyűjteményt szedtem össze különféle polgári és katonai kivitelekről. Ezeket kötöttem most két csokorba a téma iránt érdeklődő olvasóink kedvéért.

Ebben a galériában civil célokra készült H1-esek láthatók, többnyire terepen, és megtekinthetők a típus fődarabjai is.

Ebben a galériában sorakoznak a hadsereg számára gyártott Humvee-k, különféle felépítményekkel az egyszerű teherautó-változattól a légvédelmi rakétával szerelt verzióig. Továbbá: Humvee-k akcióban a gyakorlóterepeken, illetve a forró válságövezetekben, elsősorban Afganisztánban és Irakban.

Remélem, hogy a képek jól kiegészítik az első cikk mondandóját, és informatív illusztrációt nyújtanak az ahhoz kapcsolódó hozzászólásokhoz is. Jó nézelődést!

A találmány lényege, hogy a km/ó érték mellett a m/s értéket is feltüntetik egy kombinált skálán. Így a skálán leolvasott érték megfelel a követési távolság száraz úton való értékével. Vagyis hogy egy másodperc alatt hány métert teszünk meg.

Vélemények az azonos című cikkünkről.

Minden amit tudni akartál a Type-R-ről

Rossz hírem van annak, aki azt hiszi, ha Hondát vesz nem lesz többé gondja az autóval. Ha egy 1.4-es Civicről beszélünk az nagyjából így is van.

Normálisan volt használva

60 ezernél ledobta a henger fejet( senki nem tudja mért). Belső visszapillantó leszakadt( be akartam állítani). Ajtó leszakadt(zsanér). Fényezés elkezdett leperegni..., 120 ezernél ismét hengerfejezés... stb.

Csoda autó Citroentől

A kis szappan operán igen is látszik, hogy nagyon igyekeztem az autót rendbe hozni de sajnos több kevesebb sikerrel. A kizárólag márka szervizekbe járás igen fárasztó és költséges volt. Mindig jeleztem a szervizekben mi a gond az autóval ám egyszer sem kaptam egy ajánlatot hogy maradjon az autó hosszabb vizsgálatra.

Álló helyzetben is rohanni látszik!

Kapóra jött, hogy a Ladám elkezdett 15l enni, így kezdetét vette a kiválasztás. A japán turbós csodák(3000GT,300ZX) az első körben kiestek a csillagászati javítási költségekkel és az alkatrészek nehéz beszerezhetőségével. Maradt a Fiat Coupe, T. Celica, M. Eclipse és persze a Calibra.