Még három éve sincs meg az 504-esem, két éve használom is, de már úgy tűnik, mintha legalább egy évtizede együtt lennénk. Ez egy emberek közötti kapcsolatban még akár pozitív kicsengésű is lehetne, de a Peugeot esetében a temérdek alatta, fölötte, mellette, olajosan, dideregve vagy éppen verejtékezve töltött óra torzítja el az időérzékemet. A legtöbbször a hangok ellen küzdök.

Rozi elég sok törődést igényel mostanában

A sárvédő sem véletlen.
Ahogy az sem, hogy nem véletlenül kellene a keréknek alatta maradnia.
És nem kilógni oldalra. Sem az utcán, sem egy amatőr versenyen. Nem kell nagy tempó a nagy eséshez, bőven elég a nyolcvanas tempó.

Ez nem autós műsor, ez cirkusz, és ezek nem műsorvezetők, hanem bohócok. Mielőtt bárki nekem esne, ezt nem én mondom, hanem James May. Akár mosolyogva, akár fanyalogva mondja ez bárki más, igaza van. Kedden testületileg elmentünk megnézni a Top Gear Live-ot, és vegyes érzelmekkel zártuk le magunkban Clarkson, Hammond és May budapesti kiruccanását, és az azt megelőző hetek történéseit. Ha egy képpel kéne szemléltetnem, ez volna az:

Létezik ilyen kép igaziban is. Mármint ahogy Sipos ül Stig mellett egy Caterhamben, de egyelőre úgy áll a helyzet, hogy nem mutathatjuk meg. A Totalcarnak, mint hivatalos médiapartnernek annyi adatott meg, hogy Sipivel ketten benézhettünk hátra, ahol pár kép elkattintása után megkérdezték tőlünk, hogy mi is a játék nyertesei vagyunk? Nem, mi újságírók vagyunk. Ebben az esetben lehetőleg ne publikáljuk a képeket. Legfeljebb személyes használatra, például a privát Facebook-oldalunkra rakhatjuk ezeket ki. Ki is raktam.

Szomorú volt ezt látni, hisz ha sikerült megbirkóznunk Jay Lenóval, Jeremy Irons-szal, Ken Blockkal, Martin Winterkornnal vagy Anand Mahindrával, akkor csak működött volna egy komolyabb együttműködés a Top Gear Live szervezőivel és műsorvezetőivel is. Leveleztünk is velük hetekig, de sajnos még az eredetileg beígért fotózást is lefújták az utolsó pillanatban. Hogy a szőlő mennyire savanyú? Igazából cseppet sem az, de lehet, hogy nem az idei lesz a legjobb szüret. A lényeg úgyis az élő műsoron volt.

Abba is bele lehetne kötni, de valahol igazságtalan volna. Még akkor is, ha Pista kommentje cseppet sem alaptalan:
-Csak annyit mondok, a ZZ Top koncertre hétezer volt a jegy!
Na igen, a jegyek kilencről indultak, és harminckettőnél álltak meg, ezerben persze. Több mint háromszázmilliós nézettséggel még talán érthető is, hogy a Top Gear drágán méri a jegyeket. Mielőtt valaki a magyar szervezőket tartaná kapzsinak, azt biztosíthatom, a többi helyszínen is nagyjából ennyibe kerültek. Hallottam olyan kritikákat is, hogy rendben, de ha ez egy autós műsor, hol maradnak az autók?

Persze, volt Reliant Robin, Dodge Viper és P-rendszámos Ferrari is. Elhozták Clarkson P45-ját, égettek Imprezát, fociztak Swiftekkel. Ezek miatt működik a Top Gear, ugye? Nem. A Top Gearre pont az ellenkezője igaz, mint a Baywatch-ra. David Hasselhoff meg volt róla győződve, hogy az ő kalandjaira kíváncsi mindenki, hisz ő a főszereplő, pedig akkor is nagy lett volna a Baywatch nézettsége, ha Pamela Anderson és Yasmine Bleeth szervetlen kémiáról tartott volna előadást. A Top Gear viszont nem az autók, hanem a három főszereplő miatt működik. Persze, beszélhetünk a hatalmas költségvetésükről, de ha csak az számítana, jók lennének a Michael Bay filmek.

Utoljára négy éve jártam a Sportarénában, egy Mark Knopfler koncerten. Lehúzhattam egy tételt a bakancslistámról, hisz élőben hallhattam végre a Telegraph Roadot. Az élményen az sem rontott, hogy pocsékul adta elő. Ugyanezért nem bántam, hogy ott voltam a Top Gear Live-on, mert élőben láthattam ezt a három, középkorú angolt. Pedig a műsor egy laposabb tévés epizód volt, semmivel sem több. Igazából az autós részek voltak csak unalmasabbak, és bár a poénok többségét ismertem, nagyon jól szórakoztam. Akkor lett volna igazán jó, ha egyszerűen csak beszélnek végig.

Állandó téma a gombok és kapcsolók kopása az autókban. Peka Amerikából küldte nekünk a képeket és a magyarázatot. Úgy látszik, szereti ezt a témát. Fogadjátok szeretettel:

Sziasztok!
Érdekességből küldök pár fényképet, ami két egymás mellett álló autóban feltűnt egy árverésen. Az egyik egy 2005-ös Audi A8L 105 ezer mérföld van, a másik egy 1994-es Lexus LS 220 ezer mérfölddel. Mint látható, az Audiban 9 éves korára a gombokról, kapcsolókról lekopott a festék, illetve a feliratok és a jelek. Egyébként megkímélt, szép autó volt.
Ezt a jelenséget már más német presztízs márkáknál (főleg Porsche) is tapasztaltam. Az ok, hogy nem anyagában színezik a műanyagot, hanem festik, méghozzá elég gyenge minőségben. A Lexus 20 éves, azaz 11 évvel idősebb az Audinál, erősen lestrapált, még az ülés is szét van vágva késsel. Érdekes, hogy az itt lenézettebb japán autóban nincsenek lekopva a kapcsolók.

A média jellemzően az Audik minőségét állítja mércének, de nekem úgy tűnik ez a mérce igen alacsony, talán még a kínaiak is jobbat csinálnak. Várom a hozzászólásokat, hogy ez nem igaz, csak egyedi eset, de szinte minden nap tudnék küldeni hasonló képeket Audikról. Porschékről.

Üdv! Peka

Komfortos űrsikló

Végre sikerült eljutnom a szervizbe. Nem vagyok az a tipikus autószerelő alkat na, értsd tökhülye vagyok az autókhoz, de azért tanulom a dolgot. Persze minek vettem Xm-et, de valamiből a szerelőknek is meg kell élni, olyan szép szakma.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy vagyunk itt már annyi ideje és láttunk/tapasztaltunk már határon innen- és túl annyi mindent, hogy ritkán lepődünk meg bármin is. Pláne kellemesen. Néhanapján előfordul, ezt aztán évekig emlegetjük még.

Amikor öt éve megvettem a T3-as Transporterem, debütálásának a várpalotai Pannónia Fesztivált szemeltük ki. Egy nappal korábban tábort vertünk Balatonfőkajáron a nyaralónkban, a buszt pedig leadtuk a helyi szerelőnek átnézésre. Végül vízpumpát, ékszíjat, gumiharangokat és néhány szilentet is ki kellett cserélni, így egy nappal később indultunk csak Várpalotára.

Friss, boldog Transporter tulajként, úton Várpalotára

Pere Laci újabb története az indiai hétköznapokról. A sorozat előző részeit ide kattintva olvashatja.

Imádom az indiai konyhát, de néha azért néha jól esnek a nyugati ízek. Feleségem már hazament, Ben ritkán főz és akkor is csak brit kaját. Tudjátok, mint amikor a pörkölt átmenet a gulyás és a főzelék között. Az új-zélandi kollégák sem emelnek sokat a kulináris élményen, ők szendvicset csinálnak mindenből. Ben pörköltjéből is. Meg a szent boil up. Víz, krumpli, kecskehús. A börtönkaja valami ilyesmi lehet. Kész szerencse, hogy a juttatási csomagunk része a teljes ellátás.

A szerkesztőségbe jár az angol Autocar hetilap, és mint minden külföldi papírújság, rendes késéssel szokott érkezni. Aztán még kell egy kis idő, hogy a kezembe akadjon. Hát tegnap megragadtam a június másodikai számot. Rögtön az elején a szerkesztői beköszöntő: hoppá, beharangozzák a Dacia-gyárlátogatásról szóló cikküket.

Hű, ez az a Dacia-túra, ahol én ott is voltam. Elég monstre program volt, a szokványos sajtóbemutatókkal ellentétben nem kisebb, hanem egyetlen nagyobb turnusban hurcolták az újságírókat. Vagy nyolcvanat.

A Thüringer Barbi persze nem tudja, mert nem olvas TC-t, de ez éppen olyan, mint az enyém. (Az Index Mindeközben kapcsolódó anyaga itt olvasható.)

Pere Laci újabb története az indiai hétköznapokról. A sorozat előző részeit ide kattintva olvashatja.

Reggel hívtuk az alvállalkozónkat, hogy kell még egy markoló. Be is futott az áhított szerkezet. Amikor megláttam, a kezembe temettem az arcomat és magamhoz intettem a főnököt. Mondtam neki: Zsolt. Azt megszoktam, hogy az indiai haszonjárművek 90%-a úgy néz ki, mint egy széttaposott labanckalap, de ez már nekem is sok. A lánctalpból darabok hiányoztak, a motor alul-felül füstölt, a hidraulikaolaj több helyen könnyezett.

Másként gondolkodóknak

Ehhez az autóhoz nyitottnak kell lenni. Rácsodálkozni, mint egy kisgyerek. Majd vezetni. És akkor, amikor kanyarogsz szerpentinen, vagy éles kanyart nagy sebességgel veszel be, egyszer csak összeáll a kép a lábadban, kezedben, gerincedben (képzavar), és üvöltve-sikítva száguldoznak a jelek idegrendszeredben egészen fel az agyadig, mely egyszer csak tudja értelmezni a sok inputot és a frissen összeállt kép orgazmus-szerűen robbanó AHHHHAAAAAA villanása örökre beleégeti billogát agyad kocsonyájába.