Pere Laci újabb története az indiai hétköznapokról. A sorozat előző részeit ide kattintva olvashatja.
Reggel hívtuk az alvállalkozónkat, hogy kell még egy markoló. Be is futott az áhított szerkezet. Amikor megláttam, a kezembe temettem az arcomat és magamhoz intettem a főnököt. Mondtam neki: Zsolt. Azt megszoktam, hogy az indiai haszonjárművek 90%-a úgy néz ki, mint egy széttaposott labanckalap, de ez már nekem is sok. A lánctalpból darabok hiányoztak, a motor alul-felül füstölt, a hidraulikaolaj több helyen könnyezett.
Azt mondta, semmi gond, megy ez. Akkor most –emeltem fel a hangomat- parkold ezt a szart a szelektív hulladékgyűjtő mellé, az embereim szétkapják és nem lesz gondod vele többet. Ez nem autópálya építkezés az alföldön, hanem kínkeserves küzdelem a tengerparti, agyagos homokon. A monszunban. Mit képzelsz szájp? Háborodott fel az alvállalkozónk. Ez működik, csak öreg. Itt adtam fel először a meggyőzést, szóltam az operátornak, hogy senderedjen pozícióba és tegye a dolgát. Tíz perccel később sikít a markolóvezető, hogy gond van. Nem hatott a meglepetés erejével, hogy a markoló menni tudott, de jönni nem. Negyven lóerőnél biztosan nem maradt több a motorban, ami elég kevés a húsztonnás bódé rángatásához, főleg azokon a lánctalpakon. Azad persze elkezdte tolni a markolót, fittyet hányt a fizika makacs törvényeire. Kicsit hagytuk, aztán szóltunk neki hogy cipőben lehet csak markolót tolni, azért nem megy. Az neki nincs, úgyhogy nem próbálkozott tovább.
Hívtam a hajjakendet megint. És most mi van? Látod? Megkotlott a szarod, kérek egy másikat! Nem, nem szájp. Biztosan piszkos az üzemanyag. Elkezdtem magyarázni neki, az összefüggést a kartergáz mennyisége, a turbóból folyó olaj és az üzemanyag minősége között. A második mondatomat elharaptam és bevallottam neki, hogy a színe nem tetszik. Fehér kéne. Van? Azt mondta szerez.
Más.
Olvasom a lapot, szembe jön ez a reklám és eszembe jut, hogy vajon milyen lehet a konkurencia?
Két éve használunk egy ilyet. Kényelmetlen, elavult, harmatgyenge szar (63 Le). Most volt a harmincezres szervizen és szimmeringeket kellett cserélni a váltóban. A futómű ötezer környékén hullott szét először. A térdemen örökre ottmaradnak a nyomok, amiket az ajtóhatároló csavarjai karistoltak bele. A hátsó ülésen a combomba fúródik az ajtón lévő könyöklő. A Tata Nanóban több a hely, mint ebben.
Ha görkorcsolyás védőfelszerelésben vagy, akkor simán vállalható a beszállás sérülések nélkül. A csomagtartóban lévő üléseken viszont csak halott embereket érdemes szállítani. Azok ellen semmi sem véd!
Hihetetlen...
