Miközben mi a Totalcarnál fokozatosan belassulunk a szabadságok, esküvők, a meleg, és egyéb, munkát súlyosan hátráltató okok miatt, Mekler Laciék jól rákapcsoltak Érdről Mongóliába vezető útjukon, és látszik, hogy ha nem jön közbe valami súlyos dolog, nemhogy kicsúsznak majd a 66 napos határidőből, de még előbb is hazaérnek.

- Oh, wie typisch! - mondaná a német, de mondja sajna a hazai autós is. Pedig csak egy a sok közül ez a valaha volt szép, elegáns és prémium A6-os. Széthajtották-ütötték, körbetörték, majd a lízingcék visszavette és nyilvános árverésre bocsátotta. Tessék, nézzék csak meg ezt a pdf-et, amihez bárki hozzáférhetett anno. A szakértői vélemény elég lesújtó és inkább a tulajdonosról mond sokat, mintsem szegény autóról. Nem működő ABS, hiányzó tartozékok, 900 mikron körüli fényezés, világító visszajelzők, szervizkönyv nuku... Roller kell az ilyennek, nem autó. 201 ezer kőkemény kilométer lehet a háta mögött a 250 lóerős Audinak. Menyit érhet? Másfél milliót? Annyit sem?

Fenéket. Ezer híján négymillió forintot. Legalábbis ezen hirdetés szerint. (Katt!)

Az árverésből, útban a telephely felé minden bizonnyal beleesett a jól ismert Lourdes-i Gyógyító Féreglyukba, melyből megfiatalodva, hibamentesen került ki, ráadásul az a fránya szervízkönyv is csak meglett a csomagtartóban, az emelő hűlt helyén. A többit mondani sem kell, találja meg a 47 eltérést című játékunkban ön csak nyerhet, elég összevetni az eredeti, szakértői véleményt a hirdetéssel.

Vannak még csodák. Ez az autó nem az. Ez átverés.

Sokkal kisebb kockázat egy olyan autóval elindulni 3000 kilométeres túrára, amelyben már van tíz-húszezer, majdnem problémamentes kilométer, mint egy olyannal, amit ezer kilométerrel ezelőtt szereltünk össze, ráadásul kevés gyári, széria alkatrésszel. A cél a Spa Francorchamps F1-es pályán tartandó Bugshow, az európai léghűtéses VW találkozó. Az Oettinger replika Bogár mellett még jött egy vízhűtéses boxermotorosból léghűtésessé alakított Oxyboxer, egy vintage speed stílusban épített 1,6-os Cal-looker, és egy széria 1200-as, mind Sopronból. Az Oxyboxer szintúgy mindössze ezer kilométerrel a háta mögött, a fehér Cal-looker már jóval többel, a kék 1200-as pedig a maga széria, halálos megbízhatóságával, azonban csak 34 lóerővel követte a csapatot. Vagyis nem követte, mert ő ment elöl, diktálva a tempót.

A múltkori, kellő mértékű savanyúsággal, közfelháborodással és legalább ennyi pozitív visszajelzéssel tarkított blogposztunk elérte célját. Azokat, akiket érdekel egy Atom, még akkor is, ha csak egyenesben lehet meghajtani, reptéren, alig pár kilométert. Tisztelem őket, akik megértették, hogy sem az Atom hazai forgalmazója, sem a Totalcar nem ebből az akcióból fog meggazdagodni.

Ahhoz, hogy a karvalykapitalista, undok újságírók és a lehúzós, amatőr forgalmazó (hiszen a béna még csak be sem tudta biztosítani a versenypályán használatos Ariel Atomot idehaza, milyenmárezkérem?) ropogós bankókkal törölgesse púderes orrát, kicsit több kell. Nem is ez a cél.

Inkább az, hogy pár szerencsésnek, akik holnap, azaz csütörtök délig, megrendelik a jubileumi Totalcar dupla DVD-t (amin persze nyerünk, hiszen ilyen hivatalos kiadványt is ki lehet hozni 28 forintból, az olvasók mondta) 2500 forintért egy ajándék bögrével megadasson egy csöppnyi élmény, egy pici kis maradandó emlék arra, milyen is egy ilyen überbrutál gép kormánya mögött ülni egy reptéren.

Emlékeztető ez a poszt. Még van esély. Holnap délig. Köszönjük a figyelmet.

Úgy 5000 felett már közel olyan tempóban gyorsulunk, mint a speedmotorok és egyszerre azon kapjuk magunkat, hogy egy kicsit tulajdonképpen már félünk...

Mai cikkünk blogposztja.

Bár magamnak sosem vennék ilyet, el kell ismernem, hogy a Corsa nem rossz. A vele egyidős autók már elkezdtek szétmállani – ha újként nem is volt túl vonzó, ezt a vonzerejét az átlagnál hosszasabban meg tudja tartani, olyan mint a legtöbb Opel: szépen öregszik. Ha tehát valaki nem szeretni, hanem használni szeretné, vegye. Lehetőleg olyantól, aki szerette.

Mai használttesztünk blogposztja.

Itt egy új BMW, amelyről sejtettük, hogy jönnie kell, bár nem feltétlenül értjük, miért, ezért kérődzünk rajta kicsit - okfejtés a BMW 5-ös Sportbackről. Illetve CLS-ről. Vagy CC-ről.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Legutóbb ott hagytam abba, hogy a fekvőrendőrökön leér a kipufogó, meg a termosztáttal valami nincs rendben, mert nem melegszik fel a víz – akarommondani hűtőközeg - rendesen. Ez a két probléma határozta meg az elmúlt időszakot.

Ezek a termosztátcsere eszközei

Megemlítettem Bandinak, hogy nem melegszik fel a vizem rendesen, ő ezért termosztátcserét javasolt. Másnapra hozott is egy párat, azzal, hogy ezek évek óta állnak nála, nézzem meg, és tegyem be, amelyik szimpatikus. Ó Drága Bandi, ezer köszönet neked, rohantam haza, a gyerekkel a konyhaasztalon sikáltuk, vízkőoldóztuk a legszimpatikusabbak ítélt darabot. A Rita imádja, amikor az étkezőasztalon csinálom, de elviseli, látja, ez nekem örömet okoz. Úgy vagyok ezzel, hogy ha valami használt alkatrészt építek be a kocsiba, az legyen tiszta legalább, ha már nem új. Biztosan hülye vagyok.

Kedves jóbarátom és egyben törzskommentelőnk, Tie, aki onnan ismerszik meg, hogy a palacsintasütés körüli beszélgetés második mondatában már Range Rovert emleget, egy szomorú esemény kapcsán küldött egy levelet. Azt hiszem, a Belsőség az a hely, ahol joggal emlékezhetünk meg a méltatlanul elfeledett Charles Spencer Kingről, kinek neve ugyan hétköznapi, autós körökben alig ismert, de van egy óriási nagy család, akik számára igazi bálvány. Íme a nekrológ:

Charles Spencer „Spen” King  (1925-2010)

Hét vagy nyolc éves lehettem, amikor a TV előtt ülve láttam valamit. Bár óriási hatással volt rám, sokáig, hosszú évekig eszembe sem jutott, egészen addig, míg egyszer csak beleültem az első Range Roverembe. Emlékszem, hogy amikor az eladó kezébe csaptam, és bekászálódtam a hatalmas batárba, egyetlen másodperc alatt rontott rám az emlék, ahogy a kiskölyök ül, és tátott szájjal nézi a TV-t.

Az a műsor a Camel Trophy valamelyik évadának összefoglalója volt, amiben Range Roverekkel küzdötték át magukat a versenyzők valamelyik olyan távoli esőerdőben, amiről épeszű ember fel sem tételezné, hogy autóval át lehet jutni rajta.
Persze, azóta, hogy újra rám tört a gyermekkori rajongás ez az autó iránt, napról-napra foglalkozom velük, és napról-napra többet tudok a típusról, a történelméről, az egész legendáról, ami körüllengi, és ami miatt méltán ragadt a Range Roverre a King of road and offroad, kicsit talán nagyképű, de valahol mégis igaz mondás.

A Range Rover 1970-ben, amikor megjelent, igazi úttörő volt. Hosszan sorolhatnánk azokat a megoldásokat, amik azóta standarddá lettek ebben a szegmensben, mint az addig terepjáróban sosem használt innovatív tekercsrugós felfüggesztés, vagy a könnyű, de erős alumínium V8 motor, és az állandó összkerékhajtás, vagy épp a design, az autó egyszerű, de mégis markáns és jellegzetes vonásai, amelyekért 1970-ben a párizsi Louvre az állandó tárlatába illesztett egy példányt, mint a modernkori formatervezés példaértékű alkotását.

A Range Rover idén tölti a 40. évét, de ez a visszaemlékezés mégsem ennek szól.

Charles Spencer Spen King a Brit autóipar egyik legnagyobb alakja, a Wilks fivérek (A Land Rover márka alapító tervezői) unokaöccse volt az, akinek a fejében megszületett a Range Rover. King az ’50-es évek végén került a Rover új autókat fejlesztő részlegének élére. A részleg élén King végigkövette és irányította az olyan klasszikus, és nagysikerű autók születését, mint a Rover 2000, az SD1, vagy épp a Triumph Stag és a TR7.
King karrierje 1942-ben kezdődött a Rolls-Royce gyakornokaként, ahonnan ’45-ben került a Roverhez, ahol a 60-as évek közepén kezdtek el komolyabban foglalkozni egy olyan, kiemelkedő terepjáró képességű autó kifejlesztésével, ami a korabeli laprugós, fapados típusoknál jóval nagyobb kényelmet és mindennapi használhatóságot nyújtott.
A Range Rover fejlesztését végül irányító Charles Spencer King korszakalkotó ötletei, és az úttörő változtatások melletti kardoskodás tette Kinget a Range Rover atyjává, a Range Rovert pedig a legjobb terepjáróvá.

Charles Spencer King június 26.-án, 85 évesen ment el, sajnálatos és végtelenül szomorú módon, miután kerékpárjával elütötte egy furgon. Bár évek óta nem volt aktív az autóiparban, és mindnyájan tisztában vagyunk a brit autóipar jelenlegi helyzetével, alkotása, szellemisége hiányozni fog ebből a világból, ahol már szinte mindent feltaláltak, és az új dolgokat csak ilyen elhivatottsággal, elszántsággal és innovativitással lehet alkotni. Chris Bangle jut eszembe hirtelen, akit annyi kritika ért, mégis mindenki emlékszik rá. Biztos vagyok benne, hogy King is rettentő sokat harcolt, hogy a Range Rovert olyannak alkothassa meg, amilyen az végül lett, és ha a nevére kevesebben is emlékeznek, a gyermekét minden bizonnyal a világ minden pontján ismerik.

Nyugodjék békében!

Tudom, hogy elkárhozom, és nem is vagyok túl jó hazafi. Az ölembe hulló egyházi és állami ünnepeket nem arra használom, hogy lelkemet ünneplőbe öltöztetve méltósággal lengessem a zászlót, kövessem a Szent Jobbot, vagy gyertyát gyújtogassak.

Én inkább felveszem a játszós ruhát, felkapom a kulcsokat, fejben végigszkennelem a folyamatosan karban- és észben tartott „To do” listát, és nekilátok a régóta halogatott javítandóknak.

Pünkösd vasárnap is ezzel kezdtem, tízkor nyitottam a garázsajtót. A terveimben szerepelt a Tramp, a BMW, a Suzuki és Hamilton is. Mindegyiken van feladat, ezek jó részét a két nap alatt meg tudom oldani. A telefonomon némi segítségért bejelentkező Jocó azonban megkoronázta ezt egy ötödik járművel is.

Ma délelőtt betoppant egy fiatal srác a szerkesztőségbe. Senki nem tudta, honnan jött, nem tudtuk, ki ő. Aztán kiderült, hogy Winkli hívta meg, mert ő egyszerűen kíváncsi volt egy napunkra, mi pedig - minden feltételezés ellenére - nem vagyunk olyan elfogadhatatlan gyökerek, hogy ez bármi gondot is okozna számunkra. Erdélyi Dzsoni (a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetem diákja) tehát itt volt ma velünk, cserébe elmesélte, milyen idegenként itt a gépházban. - omm -

Hogy hol volt nekem az eszem, amikor emailt írtam Winklernek... Tudtam én, hogy nem lesz egyszerű, de ennyire? Ki vagyok, mi vagyok? A Totalcarnál az én nevem Dzsoni Erdélyből. Böcsületes nevemen Lévai János. Semmi közöm nincs az autós újságíráshoz, sőt, semmilyen újságíráshoz. Én csupán nyári gyakorlatozok Budapesten informatikából, és mivel a messzi Kolozsvárról érkeztem, kíváncsiságból bekönyörögtem magam a Totalcar szerkesztőségébe.

Laciék gyorsabban mennek, mint ahogy mi követni tudjuk őket. Persze nekik nem kell közben autós újságot készíteniük - ami gyenge mentség, mert nekünk meg nem kell teljesen idegen országokban, magunk megküzdenünk az előrejutás olykor szinte lehetetlen feladatával. Csak valamit mondani kell. A túra előző részeit itt, itt meg itt lehet elolvasni. Folytassuk velük a túrát.

17–18. nap: Fergana – Fan-hegység