Kedves jóbarátom és egyben törzskommentelőnk, Tie, aki onnan ismerszik meg, hogy a palacsintasütés körüli beszélgetés második mondatában már Range Rovert emleget, egy szomorú esemény kapcsán küldött egy levelet. Azt hiszem, a Belsőség az a hely, ahol joggal emlékezhetünk meg a méltatlanul elfeledett Charles Spencer Kingről, kinek neve ugyan hétköznapi, autós körökben alig ismert, de van egy óriási nagy család, akik számára igazi bálvány. Íme a nekrológ:
Charles Spencer „Spen” King (1925-2010)
Hét vagy nyolc éves lehettem, amikor a TV előtt ülve láttam valamit. Bár óriási hatással volt rám, sokáig, hosszú évekig eszembe sem jutott, egészen addig, míg egyszer csak beleültem az első Range Roverembe. Emlékszem, hogy amikor az eladó kezébe csaptam, és bekászálódtam a hatalmas batárba, egyetlen másodperc alatt rontott rám az emlék, ahogy a kiskölyök ül, és tátott szájjal nézi a TV-t.
Az a műsor a Camel Trophy valamelyik évadának összefoglalója volt, amiben Range Roverekkel küzdötték át magukat a versenyzők valamelyik olyan távoli esőerdőben, amiről épeszű ember fel sem tételezné, hogy autóval át lehet jutni rajta.
Persze, azóta, hogy újra rám tört a gyermekkori rajongás ez az autó iránt, napról-napra foglalkozom velük, és napról-napra többet tudok a típusról, a történelméről, az egész legendáról, ami körüllengi, és ami miatt méltán ragadt a Range Roverre a King of road and offroad, kicsit talán nagyképű, de valahol mégis igaz mondás.
A Range Rover 1970-ben, amikor megjelent, igazi úttörő volt. Hosszan sorolhatnánk azokat a megoldásokat, amik azóta standarddá lettek ebben a szegmensben, mint az addig terepjáróban sosem használt innovatív tekercsrugós felfüggesztés, vagy a könnyű, de erős alumínium V8 motor, és az állandó összkerékhajtás, vagy épp a design, az autó egyszerű, de mégis markáns és jellegzetes vonásai, amelyekért 1970-ben a párizsi Louvre az állandó tárlatába illesztett egy példányt, mint a modernkori formatervezés példaértékű alkotását.
A Range Rover idén tölti a 40. évét, de ez a visszaemlékezés mégsem ennek szól.
Charles Spencer Spen King a Brit autóipar egyik legnagyobb alakja, a Wilks fivérek (A Land Rover márka alapító tervezői) unokaöccse volt az, akinek a fejében megszületett a Range Rover. King az ’50-es évek végén került a Rover új autókat fejlesztő részlegének élére. A részleg élén King végigkövette és irányította az olyan klasszikus, és nagysikerű autók születését, mint a Rover 2000, az SD1, vagy épp a Triumph Stag és a TR7.
King karrierje 1942-ben kezdődött a Rolls-Royce gyakornokaként, ahonnan ’45-ben került a Roverhez, ahol a 60-as évek közepén kezdtek el komolyabban foglalkozni egy olyan, kiemelkedő terepjáró képességű autó kifejlesztésével, ami a korabeli laprugós, fapados típusoknál jóval nagyobb kényelmet és mindennapi használhatóságot nyújtott.
A Range Rover fejlesztését végül irányító Charles Spencer King korszakalkotó ötletei, és az úttörő változtatások melletti kardoskodás tette Kinget a Range Rover atyjává, a Range Rovert pedig a legjobb terepjáróvá.
Charles Spencer King június 26.-án, 85 évesen ment el, sajnálatos és végtelenül szomorú módon, miután kerékpárjával elütötte egy furgon. Bár évek óta nem volt aktív az autóiparban, és mindnyájan tisztában vagyunk a brit autóipar jelenlegi helyzetével, alkotása, szellemisége hiányozni fog ebből a világból, ahol már szinte mindent feltaláltak, és az új dolgokat csak ilyen elhivatottsággal, elszántsággal és innovativitással lehet alkotni. Chris Bangle jut eszembe hirtelen, akit annyi kritika ért, mégis mindenki emlékszik rá. Biztos vagyok benne, hogy King is rettentő sokat harcolt, hogy a Range Rovert olyannak alkothassa meg, amilyen az végül lett, és ha a nevére kevesebben is emlékeznek, a gyermekét minden bizonnyal a világ minden pontján ismerik.
Nyugodjék békében!
