Eljönnek, nemjönnekel, eljönnek, nemjönnekel. Baja esik valakinek-nem lesz semmi baj. De-de, egy telepi hülyegyerek magára borítja a kavicságyat, összeroskad a tető és meghal. Ugyan, felnőtt emberek, csak tudnak annyi felelősséget vállalni, és a tempó sem lesz akkora. De gyors a pálya, nagyon... Na és, biztonságos, amennyire csak lehet, a kavicságy nem ereszt. De nem fognak eljönni! De eljönnek, jó hely, nem kerül sokba. És ha esik? És ha nem? Megtartjuk, mindenképpen.
Azt hittem, szétrobban a fejem a feszültségtől. Szerda van, itt rohadok a világ vége mögött két sarokkal, valahol egy francia sziklaplatón, Papp Tibi már húzza a lóbőrt, én szopok a szakadozó nettel, nézem, ahogy a képek bitenként távoznak az e-mail fiókomból. Csigalassúsággal telnek a percek, a genfi tudósítás elindult Budapest felé.
Közben nem tudok, nem merek csinálni semmit. Nem merek másik postafiókot nyitni, nem merek kommenteket olvasni arról, hogy mi a helyzet a Totalcar Pályanap-posztban, mert ha megszakad a vékony adatfonál, akkor kezdhetem elölről az egészet és már így is hajnali négy van. Ölni tudnék.
Helyette megint kinyitom az erkélyajtót, kilépek a mínusz tízbe és füstölgök magamban. Újra és újra A-tól Z-ig végiggondolok mindent...
Ott kezdődött minden, hogy márciusra volt két napunk a Slovakiaringre. Előre lefixáltunk dátumokat, egy versenypálya mindig jól jön, ha forgatni, ha összehasonlítózni kell. Sajnos már két héttel a márciusi terminus előtt világossá vált, hogy nem tudunk oda kivinni semmit.
Egyrészt az importőröknél akkor nem volt szinte semmi, amit érdemes lett volna, másrészt ami volt, az is téligumin, vagy már megírtuk, netán leforgattuk. Van ez így, a nagy pörgés csak a jó idő beköszöntével indul be, az importőrök sem szívesen kockáztatnak az esetleges hidegben, nyári gumikkal bedobni a közösbe egy több száz lóerős vagy sportos autót.
Vadabbnál vadabb ötleteink születtek: csináljunk telitankos tesztet. Ugyanolyan átlagtempóval melyik bírja tovább: a dízel, a kis turbós benzinmotoros vagy a hibrid? Nem jó, nem lehet összevadászni adott dátumra az autókat, ráadásul sok költséggel jár és legalább három embert nélkülözni kell két napig. Ja, az a bizonyos két szabadnap – természetesen – hétköznapra esett. Márciusban még akadnak ilyen napok egy versenypályán, később már nehezen.
Menjünk ki saját autókkal! Ez sem jó, ráadásul sok értelme nincs. Karotta a Corollával szarrá ver mindenkit, kidobtunk egy rakás pénzt és mehetünk haza, nem jó. Jöttek az ötletek sorra, elvetettük mindet, végül elfogadtuk, hogy parlagon maradt a két slovakiaringes napunk.
Nem aludtam nyugodtan. Ez mégsem járja, olyan remek hely, nincs nagyon messze sem, milyen jó lenne napsütésben is autózni ott egyet, nem csak fagyban-ködben. Tudtam, kit kell megkeresnem az ötlettel.
Karotta azonnal bólintott, menjünk, csináljuk, találjuk ki a feltételeket, de legfőképpen: próbáljuk meg a két napot becserélni egy hétvégire, mondjuk szombatra. Ha sikerül, akkor lépjünk tovább. Valahol ezen a ponton kezdtem bízni benne, hogy ebből lehet valami. Főleg úgy, hogy a pálya részéről nem várt, szinte szokatlan impulzus érkezett: nem emeltek árat, nem támasztottak teljesíthetetlen feltételeket, hanem partnerhez méltóan meglepően könnyen, konstruktívan és készségesen álltak hozzá a dologhoz. A háttérben a pálya magyar képviseletét ellátó Bitwise-csapata munkálkodott, nem kis eredménnyel. Hamar megértették, hogy sem mi, sem ők nem ebből gazdagszunk meg, ellenben iszonyatosan jó reklám lenne és nem utolsó sorban meg lehetne mutatni, hogy a napi politika mocskán túlmutatva is képesek vagyunk együttműködni. Nekünk is és nekik is jó lesz, mert az üzenet pozitív és bíztam magunkban, bíztam bennük: meg tudjuk csinálni.
Aztán jött Bende Tibby, az ügyvezetőnk, ez a 47 méter fesztávolságú, lassan csapkodó gigantikus szkepticizmus-madár. Vagy csak rafinált, fene tudja, az biztos, hogy tudja motiválni az embert már csak azzal is, hogy egy füstfelhő mögül röhögve megjegyzi: Pista, örülj, ha eljönnek harmincan. És akkor még senkinek sem esett semmi baja.
Kicsit olyan, mint Piszkos Fred, a Kapitány, folyamatosan kavarja a málnaszőrt és közben a szakállában turkál. Mindenesetre elérte azt, hogy a totális idegbaj szélén lavírozva szervezzek, telefonáljak, Angélát szekírozzak naponta a filcekkel-molinókkal-bögrékkel és DVD-kkel, de még akkor is tartott a lendület, amikor a nagy nap előtti este, valahol Pozsony közelében, autóban ülve diktáljam be Bandinak a gyorsan megírandó poszt pár kulcsmondatát. Pedig nem szívesen ugráltatok senkit, de nem volt mit tennem: így vontam be lassan mindenkit a buliba. Lett videósunk (Rézmányi kolléga filmjét alant és a Youtube-on megtalálják), Csikós személyében lett fotós, Karotta már eleve benne volt, Sipos, Kopasz, Göbölyös doki és az ex-TC-s Tóth Zoli pedig jöttek közösséget építeni.
Mindebből azonban csak azt a mélyen fortyogó gyomorgörcsöt érzékeltem, amikor remegő ujjal rákattintottam a Totalcar címlapjának Élesítés gombjára. Nincs visszaút, dicsőség vagy halál, ezt már nem lehet visszacsinálni, ha nem jön össze és félreismertem olvasóinkat, akkor enyém a szégyen, személyes sikertelenségként élem meg, szégyenemben három Transit-tesztet írok meg egymás után…
Aztán kiborult a bili és három nap alatt több, mint százan jelezték, hogy jönnének. Ez minden elképzelésünket felülmúlta, de a józan szkepticizmus azt súgta, hogy regisztráljunk 100 helyett 110 autót, akkor jó eséllyel eljönnek talán ötvenen. Az pedig már mindenképpen siker.
Szombat hajnali négykor a 14 hónapos fiam óvatosan az ágyamhoz settenkedett és rám vetette magát, de meglepődve tapasztalta, hogy már ébren vagyok, sőt, sokat nem is aludtam, dolgozott bennem a feszültség. Ekkor már csak azon rágódtam, hogy jó idő legyen, elég lesz negyven autó is, csak jöjjenek.
Annak nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, hogy elővételben csak hatan vásároltak jegyet, egyszer próbáltam meg külföldre utalni én is, ráadásul ugyanazon bank (OTP) két fiókja között, de a pultos kislány elakadt a SWIFT/BIC-kódok útvesztőjében és hiába kerestem ki neki neten, inkább hagytam a fenébe.
Reggel hétkor ott voltam, gyorsan kiszaladtam még a pályára a remek Type-R-rel - elvégre fel kell mérni az állapotát - az lett a felvezetőautó és napközben egy pár kör erejéig beszálltam egy menetbe. A pálya jó, tiszta és az aszfalt minősége csodás, szikrázóan sütött a nap és mire leértem, már szóltak rádión, hogy jönnek.
Kilencig hátra volt még fél óra, de az elsőként befutó (talán superbes?) brigád már ott volt. Rohanás a kapuhoz, bögre-matrica-DVD és a listák, elkezdődött. És úgy nézett ki, hogy soha nem akar véget érni a sor.
Minden egyes autót már szinte ismerősként üdvözöltem, olyan sokat szöszöltem a csoportbeosztásokkal, hogy szinte rendszám alapján azonosítottam már őket. Minden egyes befutóval a kedvem is egyre jobb lett, mire otthagytam a kaput (hogy az eligazításra odaérjek) rábízva a beléptetést a helyi srácokra (utólag is köszi!) már bőven hetven autó felett jártunk.
És micsoda felhozatal! Nézzék csak végig a képeket, a listát, itt tényleg_volt_minden. Szlalom Skodától kezdve übertuning STi-n át M5-ig bezárólag.. Csövezett Civicek, youngtimer verseny-Alfák de családi Volvók, gumiszervizes Berlingo… Volt egy pillanat, amikor a paddockon végignézve úgy gondoltam, hogy aki számít, az itt van. Isteni érzés volt és őszintén köszönöm mindenkinek, aki eljött, nézőként, autósként, van vér a pucátokban srácok, le a kalappal. (A jelentkezők végleges listája itt található, szinte mindenki eljött, aki rajta van.)
Mondjam azt, hogy a többi már történelem? Simán le lehetne tudni ennyivel is, de mindenképpen ki szeretnék emelni egy nagyon fontos dolgot. Ez pedig az, hogy a Slovakiaring csapata – azon felül, hogy profi és felkészült – iszonyatosan flexibilis, rögtönzésre képes és ezen túl két olyan tulajdonsággal rendelkezik, mely túlmutat minden szakmaiságon: kedvesség és segítőkészség, megfizethetetlen.
A senior pályafőnöktől (Uher Tibi, akit őszes bajsza ellenére sem lehet bácsizni a tökönrúgás veszélye nélkül) kezdve az időmérős srácokon át a pálya szélén dolgozókig mindenki megérdemli az elismerést. Emberségből, profizmusból jelesre vizsgáztak. És teljesen mindegy, hogy hirtelen fotósmellény kellett, gyorsan ütemtervet kellett rögtönözni vagy szükség volt egy kivetítőre, a válasz mindenre az volt, hogy: van, lesz, elintézzük. És lett is. Ráadásul a Slovakiaring ügyes-bajos dolgait intéző Bitwise cég srácai közbenjártak, hogy áraikon is módosítsanak a kedvünkért, így a transzponder 5 euró volt, 7 euróért már enni lehetett egy jót az étteremben, aki fáradt, az leült a nagyteremben és monitoron nézte a WTCC-t vagy az időeredményeket.
És a problémák? Gondok? Egy szál sem. A nap végén külön kiemelték, hogy ilyen fegyelmezett, értelmes autósokat még nem is láttak. Senki nem csinált hülyeséget, nem törte mozgásképtelenné az autóját sem a másikat, le a kalappal. A kavicságy ugyan porzott néha, tán két-három autó ki is dőlt a 82-es sorból (ennyien voltunk összesen), de ez teljesen elfogadott dolog.
Hogy mit szalasztottak el azok, akik nem voltak ott? Ha megnézik a poszt képeire kattintva Csikós gelériáját (és az még nem minden!), vagy Balázs videóját, megtudják. A hangok, az illatok, ahogy mindez keveredik a kora tavaszi zsizsgéssel… eszméletlen jó hangulat volt, egy igazi, totalcaros buli. Fűszerként pedig képzeljék oda az Alfa Giulietta versenyautó hangját, ahogy nyélgázon eltép a célegyenesben (tetszés szerint helyettesíthető Subaru vagy Porsche bokszerrel, Alfa V6-tal vagy Honda négyhengeressel, esetleg amerikai V8-cal). Volt olyan, akinek nem állt fel karján a szőr?
Tudjuk, min kell javítanunk szeptemberre, tudjuk, hol lógott ki kicsit a lóláb valójában (remélhetőleg ebből senki nem érzékelt semmit odakint), szorosabb időrendet készítünk, hogy akár öt menet is beleférjen csoportonként (a négy mostani helyett), az üresjáratokban pedig megfelelő szórakozást biztosítsunk mindenkinek (remek ötleteink vannak ám!). Nem utolsó sorban pedig tervezünk egy pályázó-alapozó oktatást azoknak, akik szeretnének csiszolni magukon, javítani a köridejükön és nem restek tanulni.
Az iszonyatos mennyiségű képanyagot, mely leválogatva is megüti a több, mint ezer képes határt, letölthetővé tesszük, a Totalcar Indafotó albumai között kedvére bóklászhat mindenki, sokszor érdemes megfigyelni az egyes autók futóművei közötti különbséget egy-egy kanyar-sorozatnál.
Az albumokat a szerzők neveire kattintva érik el, vagy innen. Töltsenek le, gyűjtsék ki. Nézzék meg magukat és egymást.
Külön köszönet azoknak, akik képeiket megosztották velünk: Sajt, a Cars and Girls-től, Földes Tibor, Pap Gábor, Paulik Jani, Szpisjak Attila, Maszlik Zoltán és persze Csikósnak, akinek szinte fejéhez nőtt a Nikon. Csik galériája több képet tartalmaz, melyek nem kerültek be ezen poszt képei közé, érdemes kattintani.
A bérelt transzponderekkel elért időeredményeket innen tudják letölteni. Csoportokra bontva pedig itt: 1. csoport 1. 2. 3. menet, 2. csoport 1. 2. 3. menet, 3. csoport 1. 2. 3. menet, 4. csoport 1. 2. 3. menet, Open Pitlane vegyes. Jelzem, hogy a rosszul elhelyezett transzponderek (kesztyűtartó, ülés alatt stb.) nem küldtek megfelelő jelet, ezért akad egy-két irreális eredmény.
Megcsináltuk, közösen. Mi, a ringesek és önök illetve ti, barátaink, köszönjük nektek. És nincs még vége, rengeteg sztorink akad, visszatérünk még a kavicságyba, ígérem.
