Trabanttól majd’ háromtonnás Range-ig, Apal Buggytól 4200 GT-ig.
Na az mit sem ér, ha nincs mögötte-körötte-alatta-benne-fölötte egy rakás ricsajozó, gesztikuláló és jókedvű őszinte ember. Akik barátok voltak, barátokká lettek.
És mint olyanok egymás között, nem okozott nekik gondot kulcsot dobni, ajtót nyitni: persze, kipróbálhatjuk – volt az automatikus válasz.
És mindegy, mi volt az, mindegy, milyen állapotban.

Az autó-motor buzéria a levegőben lógott, körbelengte az embereket, csípős hideg hátán lopózott gallér és a szívtájékra, hogy melengessen, mosolyogtasson.
Az eddigi legjobb találkozó volt. Nem volt két egyforma jármű a parkolóban, mindig volt mit nézni, mire rácsodálkozni.
Remélem, mindenki jól érezte magát, szavam kevés, majd a kommentekből talán össze tudják állítani a milliónyi szálon futó, kavargó-rotyogó-kacagó két napot.
Köszönöm emberek, régi-új barátok. Remélem, hogy legalább egy-egy feledhetetlen pillanatot mindenki hazavitt a szívében. 

Baowah mesteri képei illusztrálnak (mégha ez itt fent nem is az övé, hanem lelkes hölgyolvasónké), zenére hasonlító dolog aláfest.
Akinek fotói vannak az ne legyen rest, töltse fel Indára és kommentablakba velük.
Tavasszal ismétlünk :)

Drága Budapestünk, lassan a pénzes nyugati utazók is elhiszik rólad, hogy turisztikai látványosság vagy. Minden az idegenvezetőn múlik: ha kellő hipnotikus képességgel következetesen az épületek gyönyörű oromzatára tudja irányítani a rábízott csoport tagjainak tekintetét, és csak kellően kitakarított, kiemelt helyen engedi őket letekinteni a városra, az illúzió tökéletes. Odalenn klasszicista épületek messziről gyönyörűnek tűnő sorfala, balra a Budai Vár, kicsit látszik az Országház, ott a sok káprázatos híd, jobbra a Duna hömpölyög, a Citadellán gyönyörű nőalak markolja görcsösen a szabadság elröppenni készülő pálmaágát. Nálunk ezt a szabadság dolgot ugyanis már 1947-ben is ironikusan kezelte Kisfaludi Strobl Zsigmond. A képi gyönyör mindazonáltal torokszorító, Budapest a legszebb város, hát.

De jaj, annak a turistának, aki engedélyezetlen helyen leveszi tekintetét a magasból! Egyrészt azonnal észreveszi, hogy egész délelőtt kutyaszarral mesterien elegyített szeméthalomban gázolt, mely koktél jó része most az ő cipőjét ékesíti. Még jó, hogy a repedezett, hullámos gyalogjárda réseiből öklömnyi göbökben burjánzik mindenféle gyom, van mibe megtörölni hát a nemes Salamander lábbelit. Másrészt észreveszi, hogy a felújítottnak tűnő épületek földszinti ablakai az évtizedes mocsok miatt átláthatatlanul koszosak, a lábazatok mindenütt mállanak, ha éppen nem pőre téglák szemérmetlenkednek a graffitik alól. És a Halászbástyán, ami viszonylagosan rendben van, a látóterébe kúszik ez.

Egy Opel Corsa. Pasztellzöld. Koszos. Békésen parkol Magyarország talán legkiemeltebb turisztikai látványosságának kellős közepén. A díszburkolaton, a díszkővel kirakott díszágyás tőszomszédságában. Keresztben elállja az egyik fő gyalogosfolyosót, tehát mindenki átesik rajta. Távol áll minden egyéb épülettől, tehát nem valószínű, hogy árut hozott volna bárhová. Ő a fő attrakció. Teszünk egy kört a gyerekekkel, itt a várfal fiam, ez a Hilton szálló, gyerekkoromban még valami rom állt a helyén, krémes, kávé a Ruszwurmban, ki a friss levegőre. A Corsa még mindig ott áll. Valószínűleg Halászbástyán ittapirosholapirosozó három csapat közül az egyik érkezhetett vele. Rajtuk kívül egy óra alatt ugyanis a teljes néptömeg kicserélődött, aki odafönn lebzselt, tehát jóindulatú tippem, az idős, szívbeteg, újhartyáni házaspár alternatívája is semmivé foszlott.

Éljenek a turisztikai bevételek, éljen a rendőrség, éljen a közterület-felügyelet, Ön is szeresse velünk Budapestet!

Nem hiszem, hogy létezik nép, amelyik jobban élvezné az autózást és az autókkal való bíbelődést, mint a britek. Nagyon úgy tűnik, hogy arrafelé bármilyen autóba bármilyen motort be lehet építeni, a veteránok mélyreható szerkezeti átalakításainak sem szabnak gátat a szabályok. És az angolok mintha tudnának is élni a szabadsággal, sosem hallani arról, hogy a tízes csavarokkal befércelt V8-as motor kiszakadt volna a lyukas Humber Super Snipe-ból, agyonütve három arra kószáló, tüzelő házimacskát.

Itt van például ez a Buick a képen. Kedvenc magazinom, a Classic and Sports Car előző számában bukkant fel egy publicisztikában. A cikk szerint a tulajdonos egy igen fiatal (a cikk elhallgatja a korát) személy, bizonyos Matthew Bell, aki mindenképpen versenyezni akart a VSCC (Veteran Sports-Car Club, ez az 1930 előtti veteránautók klubja Nagy-Britanniában) rendezvényein. Túl sok pénze nem lévén, esélytelennek tűnt a dolog, de nem adta fel. New York államban találta ezt a hatalmas, 1918-as autót. Egyáltalán nincs rajta festék, csak rozsda, a lámpabilijeiből hiányoznak a fényszóróbetétek, a tetejét szőröstül-bőröstül elnyelték az idők viharai. De a hatalmas, hathengeres motorja, a váltója, a fékje működik. Áttörölgette jó sok fáradtolajjal, kitakarította, levizsgáztatta, azóta ezzel versenyez szerte Angliában. 5000 fontjába került, ez még a mostani forintárfolyam mellett sincs egészen 1,7 millió forint. Igen, jól látják, az autó levizsgázott. Lámpák nélkül. Az én fiam vajon fog-e huszonöt éves korában kilencvenéves veteránautóval hegyiversenyezni? Nem lesz rá tízmilliója, ne vicceljenek már. Anglia rulez.

Autót hölgytulajdonostól - közkedvelt mondat a használtautó-hirdetésekben. Azt igyekeznek sugallni vele, hogy a kérdéses jármű évente négyezer kilométert futott, azt is egyetlen útvonalon, a garázs meg a hipermarket között, nap nem égette, szél nem fútta, eső nem áztatta, viszont folyton folyvást takarították, patikatiszta állapotban tartották.

Vélemények az azonos című cikkünkről.

Egy kis érdekesség a távoli jövőből

Azért vettem, mert gyönyörű! 120 cm magas menet közben, az ajtók nyitása után 190 cm. És azok az ajtók!

Családi élményautó családi idillel

Külön előnye, hogy nem presztízs, hanem rétegautó, és nem a luxus jut róla először az emberek eszébe. Gyorsulásban ott van, ahol az Impreza WRX, annál jobban pakolhatóbb.

Hogyan csináljunk Laguna kabriót

A gond csak az, hogy a bal oldali és függönylégzsák elfelejtett kinyílni. De azért még élek. Amúgy jó volt a kocsi

A rém

1-2-3-ban forog a kerék onnantól pedig versenyt félünk a barátnőmmel. Pompás jármű, senki sem volt még aki nem rettegett volna benne, mikor megeresztettem.

A folyamatos szívás

Igazából már beletörődtem,hogy az autó nem lesz tökéletes, ezért az első adandó alkalommal eladósorba kerül és visszatérek az előzőekben jól bevált márkámhoz.

Vettem én egy MV Agustát az imolai veteránbörzén, nem volt drága, annyiba került, amennyiért akkor sem fáj, hogy van, ha sose fog működni. Mert most már joggal hordhatok agustás kitűzőt, pólót, hiszen van. És persze mélységesen lenézhetek minden átlagos motorost…

Viccet félretéve – ez nem egy briliáns a legendás márka kínálatából, csak egy csoffadt munkásmotor. De benne van az MV-szív, egy német hirdetési újságban Miklós barátom talált hasonlót, jó drágán árulták, igaz, az szép volt.

Mivel olcsón mérték, természetesen nem is működik, nem vártam mást. Otthon először kivettem belőle az akkut, gondoltam töltök bele egy kis desztvizet, ráteszem az akkutöltőre, legalább legyen egy kis szikra, röffenjen be, aztán meglátom majd, mit kell tennem.

Amikor kivettem az akkut, és kitekertem a dugóit, kicsit alábbhagyott a lelkesedésem. Olyan porszáraz, fehér sziklákat láttam benne, amilyen a szódabikarbóna, amikor kap egy kis nedvességet, majd kiszárad a napon. Förtelmes.

Persze azért megpróbáltam a vizes trükköt, de magam sem gondoltam komolyan, az akkutöltő műszere pontosan nullát mutatott, amikor rátettem a csipeszeket.

Közelebbről szemügyre vettem. Az akku oldalán kis cetli, az üzembe helyezés dátumával. Nem töltötték ki, de a rubrikák többet mondtak mindenféle szervizkönyvnél. „78”, „79”, „80”, áll a cetlin, tehát az akku minimum 28 éves. Khm.

Az Agustámat tehát józan számítások szerint 1984-85 táján leállították, azóta senki sem röcögtette. Eszerint azok az idomok, amelyek mindenféle fura, tákolt rudakkal takarják a parasztmotoros belsőséget, valamikor a hetvenes évek derekán kerülhettek rá. Maradnak, döntöttem el, hiszen legalább harminc évesek.

Mivel hatvoltos akkuk nem henteregnek szerteszéjjel a garázs padlóján, Balázs Viktor kolléga pedig szervizbe vitte a Pannóniáját, ezért tőle sem tudtam elkérni az akkut, jobb híján a kisfiam távirányítós autójából vettem ki az Ni-Mh csomagot, az elméletileg 7,2 voltos. Próbálkoztam, szikra volt. Hurrá.

Megnéztem az olajat a blokkban, csodás, épp kellően sűrű, korántsem elhasznált, egy indításra jó lesz. Egyébként az Agustának már az olajbetöltő/olajpálcatartó kupakja is csodás tárgy – egy hatalmas, öntött, nehéz, míves, menetes dugó, aljában kardnak is megfelelő keménységű nívópálcával.

1972-ben még nem a spórolás szellői fújtak az MV-nél. Az én motorom egyébként már a hanyatlás első évéből származik, hiszen egy esztendővel azután készült, hogy gróf Domenico Agusta, az alapító fia meghalt, és a márka elindult a lejtőn, ami 1980-as eltűnéséhez vezetett. A mai Agusta már egy feltámasztott márka, bár nyálcsorgatóan vagány motorokat készít.

Megpróbáltam benzinnel is, de persze semmi, egy negyedszázada halott motortól az ember ne várjon pöcröfföt. Bontottam le hát sebesen burkolatot, tartót, miegymást, téptem le a Dell’Orto karburátort sebesen. És szét is szedtem.

Nagy, de buta, síktolattyús karbiról van szó, nem ördöngösség szétszedni, viszont gyilkos meló kitisztítatni. Atomjaira bontottam, iszonyatos, barna, ragasztószerű dzsuvát találtam minden járatában, az úszóház aljában olyan volt a paraffinsár, mint Velencei-tó alja a különösen trutyis részeken.

Azóta nem sok történt, a porlasztóalkatrészek egy kis doboz Brigéciolban lögybölődnek, naponta megmozgatom a dobozt, hogy kicsit járjon is a lé.

Lassan két hete mosódnak a cuccok, rövidesen megnézem, mennyire tiszták. Ha sikerül a röffentés, jövök az új poszttal.

Egy utolsó posztot még idetolok a Párizsi Autószalonról, nem aktuális dolgokról szól, hiszen ezeket az autókat egy jó darabig még nem forgalmazzák nálunk, mégis talán a legizgalmasabbak valamennyi közül.

A GM-területtel szemben, azzal azonos pavilonban találtam a Brilliance standját. A kínaiak közül ez az egyik nagy, exportképes márka, amelyik fél szemmel már Európára is kacsingat – rajta kívül így áll a dolgokhoz még a Chery, a FAW, meg talán a Geely. Biztos kihagytam valamit a kétszáz ottani gyártó közül, de ez most mindegy.

A Brilliance már évek óta viszi autóit különféle nemzetközi szalonokra, korábban egyszer megtaláltam a céget a frankfurti kiállítás eldugott zugában. Két kocsi ácsorgott elárvultan, bezárt ajtókkal. Az unott, kizárólag kínaiul megszólalni tudó hosztesz hozzám is vágott valami borzalmas papírlapot, amikor sajtóanyagot kértem – Tisza cipőbolt, Baross tér, 1976.

Egy kollégám három-négy évvel ezelőtt volt Kínában a helyi auto-motor und sport meghívásában, és többek között vezetett egy Brilliance Zhonghua (nagyjából: „zsongva”) nevű, Passat-méretű limuzint, a kínai autógyártás egyik csúcsát. Nem volt valami szuper, de szét sem esett a próba alatt.

Intő jel, hogy 2008-ban már nem a Landwind és egy noname kormányszervo-gyártó között álltak ezek az autók, valami eldugott pavilon földalatti részében, hanem közvetlenül az óriási GM-csinnadratta mellett. Ez pénzbe kerül, nem is kevésbe.

Kimutatták, hogy a 20 éven aluli vezetők okozzák a balesetek 10%-át és a 24 éven aluliak a 25%-át. A jogszabály előkészítést megelőző egyeztetések során egyetértés volt, hogy túl fiatalon lehet Magyarországon vezetői engedélyhez jutni.

Vélemények az azonos című cikkünkről.

Talán emlékeznek rá, legutoljára a Porsche 924-esre autonanizáltam, és abban a cikkben előkerült egy név, aminek újra aktualitása van. A Sciroccóról van szó, aminek éppen a napokban kezdték meg a forgalmazását.

Fachwerkes téglaház, tűzpiros Scirocco I - igazi germán idill

Nekem ez az új Scirocco egyáltalán nem tetszik és erről eszembe jutott, hogy a régiből – és itt most a legelső szériára gondolok – már nem lehet látni egyet sem. Golf I-esek még csak-csak vannak, egy-két szép példány is megmaradt belőlük, de a Scirocco I-esek teljesen kivesztek.

Nem szoktam ilyet tenni, nem hiszem, hogy épp a Totalcar egyik jelentős felületén kellene magánügyeket bonyolítanom. De most baj van, képtelen vagyok egyedül megoldani.

Van ez a veterános klubunk, a kemény mag nagyjából húsz fő, a hébe-hóba előforduló látogatókkal együtt összesen talán 100-120 ember ismeri, alkalmanként 30-40-en vagyunk. Miközben minden hasonló klub feloszlik, egymásnak mennek a tagok, leváltják a vezetőséget, elsikkasztja valaki a kasszát, frakciók válnak le róla, s az új frakciók gyilkolják az eredetit, nos, eközben a miénk működik, senki nem veszekszik senkivel, béke van, röhögés, rozsdapor, ámulat, kritika, motor-, busz-, prospektus-, modell- és autóbuzulás.

A titka az egésznek: nincs tagdíj (pontosabban illik hozni valami löttyöt, meg zsíros deszkától tálcányi süteményen át zacskó pogácsáig valami kaját), nincs elnökség, nincs pénztáros, nincs program, semmi sincs, spontán happening az egész. Aki jön, jön, aki nem, nem, számonkérés sincs. És a klub még így is akkora lett az utóbbi időben, hogy már csak hébe-hóba hívunk meg új embereket, mert sehol nem férünk el. Ami egyben tartja az egészet ilyen felhőtlen boldogságosságos működés mellett, az két dolog – az időpont és a hely.

Az időpont: hó utolsó péntekje. A hely. Nos, ez a probléma. A hely régebben a korábbi újságom szerkesztősége volt Zuglóban, aztán a Hajógyári-szigeten, aztán amikor onnan menesztettek bennünket, a budaörsi reptér mellett a Superbike szerkesztőségéhez mentünk át, majd amikor a Superbike átalakult, továbbléptünk egy virágnagykerbe Csepelen, aztán az is megszűnt, a nyarat egy pátyi hangárban csináltuk végig. Tragikus hirtelenséggel most az is megszűnt.

Legutóbb a Lágymányosi-híd mellett, az ELTE parkolójában tartottuk jobb híján a gyűlést, a végén az egyik tag becsempészte a bagázst az egyik előadóba, amikor nagyon hideg lett. De ez csak eseti megoldásnak volt jó.

Az a probléma, hogy néha busz is megfordul a klubban, az autók létszáma 15 és 25 között ingadozik, tehát kell a nagy parkoló. Az is baj, hogy senki nem iszik, ráadásul kifejezetten kispénzűektől is vannak a csoportban, tehát oldtimereseket szívesen látó sörözőbe se tudunk menni, mert nem generálnánk elég forgalmat. Viszont télen megfagyunk a szabad ég alatt, tehát önmagában egy praktikeres parkoló sem jó, mert túl későn kezdődik a klub, olyankor már hideg van. Művelődési házakat is próbáltam, de azok bezárnak 10-11 táján, mi meg néha hajnali 3-ig vagyunk, de minimum 1-ig.

Kész, volt már brainstorming, megmozgattuk a kapcsolatrendszert, kifutottunk ötletekből. Legközelebb Tatán lenne egy helyünk, de a távolság miatt egy-két hónap alatt szétmorzsolódna a klub, ennyire tisztában vagyok a helyzettel.

Nincs valakinek ötlete, hol van olyan ipari park, raktár, hétvégén (péntek este 7-től) használaton kívül álló terem, üres szoba, vagy akármi, ahová elmehetnénk? Egy nagyobbacska parkoló, valami fedél, gyenge fűtéssel, egy konnektorral, mindez havonta egyszer, este 19 órától hajnali 3-ig – nagyjából. Ennyi, amit keresünk. Az a baj, hogy nagyon fizetni sem tudunk, mert egyszerűen nem olyan a klub felépítése, hogy lenne kasszánk, hogy egyszerre érkezne, vagy menne el a banda. Ott helyben, valamennyit biztosan össze tudunk kalapozni, de tudom, hogy ha elszáll az összeg, egy csomóan a nem túl tehetősek közül elmaradnak.

Tizenegy éve viszem a klubot, elmebeteg, de rendes emberek alkotják, mindenkit ismerek régóta. Bár kicsit morzsázunk a kajákkal, szemetet sose hagyunk magunk után, ha zajosak is vagyunk, ivászat nincs, tönkre soha nem tettünk semmit azokon a helyeken, ahol eddig előfordultunk. De ha nem lesz állandó placcunk, úgy néz ki, megszűnünk. Már most, 31-én sem tudjuk, hol lesz, egy utolsó lehetőség épp tegnap úszott el. Segítség!

A jó előre meghirdetett találkozó ideje elérkezik lassan. Szombat hajnaltól vasárnap akármeddig az autózás betegei veszik birtokba a KertBelvárosi Vendégházat Móron.
Örömmel vettem a jelentkezők aránylag magas számát, majd ahogy egyre csak fogytak a szabad szobák és jöttek az új nevek, kezdtem aggódni. A hely kapacitása véges, úgyhogy megelőlegezve a bizalmat szombatról-vasárnapra lefoglaltam minden szobát.

A korábbi találkozók szervezése során szerzett tapasztalatokból okulva némileg több személyt jelentettem éjszakára, hiszen szinte mindig akadnak olyanok, akiknek sürgős dolga támad, vagy az utolsó pillanatban közbejön valami. Ez teljesen normális dolog, semmi gond nincs ezzel. Ember tervez...

Szabad hely tehát -jelen állás szerint- nincs. Sőt, az is előfordulhat, hogy többen leszünk, ez esetben a felelősség engem terhel és felajánlom alvóhelyemet annak, aki ott maradna. A szálló vezetőségétől ígéretet kaptunk arra, hogy szükség esetén kisegítenek minket pótágyakkal és ha meg tudjuk oldani a látogatók elhelyezését (ami tán nem lesz olyan nagy gond), akkor annyian alhatunk ott, ahányan csak elférünk. Az éjszakai maradásért azonban -természetesen - fizetni ildomos.
Értelemszerűen az is előfordulhat, hogy bőven lesz üres szoba.

Jöjjenek hát bátran, aki korábban érkezik, helyet bizonyosan kap. Aki később, annak majd szorítunk. A kommentablak itt alant csak az Önöké, megerősíthetik vagy visszamondhatják látogatásukat. Kérdés ha van, ide vele.

És persze jöjjenek Önök is, akik ha szombat estéjüket nem is, de napjukat szeretnék egy jó kedélyű, színes és érdekes emberekkel teli társaságban eltölteni. Megéri, garantálom. Tízből tíz pszichiáter ezt ajánlja.