Felejtsenek el mindent, amit az autókról tudnak. Az Atom nem úgy gyorsul, nem úgy áll meg és nem úgy fordul, ahogy az általunk ismert kocsik, ezért egy átlagos sofőrnek esélye sincs rá, hogy megülje ezt az irgalmatlan masinát.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Hosszú idő után valahogy ismét ráakadtunk Forgács Zsolt András remek weboldalára, ahol összegyűjtve szerepelnek a régi Turbó rágó szkennelt képei. Néha ránézünk, hogy bővült-e a gyűjtemény aztán az egész szeánsz egyféle visszaemlékező-délutánná fajul, nincs olyan autó, amiről ne jutna eszébe valakinek valami anekdota vagy érdekesség. És ez jó, teambuilding helyett is.

Forgács Zsolt András így ír erről.

Biztosan rágott már mindenki Turbo rágógumit és amikor kibontotta a rágó körül egy kis mini poszter ékeskedett, feldobva ezzel a rágó értékét.
Emlékszem a 90-es évek elején sokan az akkor 10 Ft-os rágógumit az egyedülálló ízéért, mások a benne található autós képért vásárolták.

Bevallom én nem vettem tonnaszámra a rágógumikat, és szerencsémre az iskolámtól (Budapest, Káposztásmegyer- Lakkozó utcai ált isk.) nem messze volt Feribácsi boltja- ahol semmi sem lehetetlen, aki az édességeken és játékokon kívül mindennel foglalkozott, amit gyűjteni lehetett, legyen az kosaras kártya, kinder-figura, matricák vagy éppen rágógumi kép.

Én a gyűjteményem nagy részét itt szereztem meg. Eleinte 5-6 ft-ba került, de egyszer valaki temérdek mennyiségü képet hozott, így törzsvásárló lévén 2-3 Ft-ért juthattam hozzá a képekhez.A képgyűjteményemet szeretném megosztani az internetes társadalommal, örömet okozva ezzel sok embernek. Remélem fáradozásaim nem voltak hiábavalók.
Kellemes böngészést kívánok mindenkinek.
Forgács Zsolt

Nos, csináltunk egy kis válogatást a képekből, fogyasszák szeretettel, és örüljünk együtt a Szent Megszállottságnak.

Egyre nagyobb szívás az utak mellett lakni. Ordít minden, az autók, a motorok – azok különösen -, a buszok. Miért?

Vélemények az azonos című írásunkról.

Mi lesz? Mazda3. Milyen színű? Fehér. Milyen motorral? Benzines, kétliteres. Legalább ennyi.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Nem nehéz kitalálni, hogy ez a fotó nem ma készült. Bizony, 180 fokot fordult a világ, a múlt héten csütörtökön még így jött a brancs fele ebédelni a Házisárkányba. A háttérben Randy Csikós Mamola legfrissebb szerzeményén a Honda Super Cub-on, az előtérben a Safety First Tibor a fene tudja milyen robogóján és a láthatatlan ember szerepében Vader Árpád egy masszív Harley-val.

Visszasírják ezeket a boldog, motorozással töltött perceket, az időjárás végképp betett nekik. A gyűlésen is csak lógatták a fejüket, ez van.

Az esőhöz még tán csak annyit, hogy ma korán reggel indultam Pozsonyból és a Budapestig tartó, dugókkal és balesetekkel fűszerezett idő alatt rájöttem, hogy a közlekedők 90 százaléka két nagy csoportba sorolható:
1. Akik nem veszik észre, hogy szakad az eső és teljesen figyelmen kívül hagyják. Ők vannak többen. Az árokban is.
2. Akik annyira észreveszik, hogy képesek állóra fékezni az autót egy-egy letérőben-kanyarban (erre is volt példa már itt, a Flórián-tér mellett). Ez pedig legalább olyan balesetveszélyes.

Konklúzió? Sajnos nem tudunk az esőhöz illően közlekedni, alkalmazkodó-képességünk, kevés kivétellel, gyakorlatilag nulla. Ugyanúgy egymás seggében toljuk a sztrádán, persze a vízzel teli nyomvályú közepén, fittyet hányva az aquaplaningra, a hosszú-hosszú féktávra. Ugyanúgy cikázunk sávból-sávba, fékezünk hirtelen, nagyot. Nekünk ha esik, ha fúj, mindig süt a nap.

Nagyon-nagyon rosszul csináljuk, tele van velünk a rádió és a kórház, figyeljünk már oda egy kicsit. Igaz ugyan, hogy néha én is csak érintőre veszem a KRESZ-t, de ha áll a víz az úton, akkor fokozottan figyelek, óvatos vagyok. Megragadnám az alkalmat és innen üzenném a piros Fiesta kedves sofőrének, hogy az M7/M1 budaörsi szakaszán nem azért hagytam nagy követési távolságot az előttem menő kisbusztól, mert barázdákat számoltam az aszfaltban, hanem mert úgy biztonságos, tetszik érteni?

És azért aztán végképp nem, hogy két sávon átvágva index nélkül berobbanjon közénk, vészfékezésre kényszerítve ezzel legalább 8-10 másik autót. Bevallom, ha beállt volna egy benzinkútra, utánamegyek és belenyomom az arcát egy tócsába: látod, bakker, víz, te marha!

És nem lettem volna egyedül.

Én biztos visszatekerném 120 ezerre – mondta Winkler, amikor meglátta a 320-ast, 2,7 millióért. A nepperek is így gondolják, mert hihetetlenül tartós.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Nem hiszek a hibátlan 400 000 kilométert futott autóban. Sőt, nem hiszek a 200 ezresben sem. Szinte minden – saját autóinkkal foglalkozó blogposzt – kommentelői között feltűnnek a most vettem olaszban egy kilenc éves 320d-t, hibátlan és a kilenc éves B Vectrával járok gond nélkül, valamint a félmilliót raktam a 626-os Mazdámba, soha, semmi baja nem volt -típusú kommentek.

Uraim, hölgyeim, én ebben egyszerűen nem hiszek. Mindjárt meg is indoklom, miért. Saját magamon tapasztaltam, pedig tudatában voltam már régen, de most megbizonyosodtam.

Vizsgáljuk meg a kérdést. Leginkább egy átlagos példán tudnám szemléltetni, mire is gondolok. Tegyük fel, hogy tíz évvel ezelőtt emberünk vásárolt egy új autót. Jelen esetben lényegtelen, hogy lízingelte 120 hónapra vagy cekkerben vitte be a pénzt a kereskedőhöz.

Megvan, örül neki és használja. Természetesen megkedveli, hiszen muszáj megkedvelnie, bármit is választott. Egyik oldalról hajtja e felé saját önbecsülése és egója, hogy na lám, jó autót vettem, a másik oldalról pedig nyomja a tudatalatti kockázatvállalás, vajon jó fektette-e be a pénzét. Persze tudja, hogy egy új, vagy használt autó magánszemély számára a létező legrosszabb befektetés, valamilyen szinten mindig csak viszi a pénzt, aránytalanul többet, mint amennyit esetleg kitermel, de emberünk igyekszik minimálisra csökkenteni a járulékos károkat, millió és egy indokot talál a vásárlás után is, amivel meggyőzi magát: ez volt az egyetlen helyes választás.

Javarészt ugyanez mondható el, ha netán használt autót is vesz, bár ott természetesen hajlik arra, hogy engedjen igényeiből, elvégre más(ok) autójáról van szó.

Telik-múlik az idő, eleinte csak a kopó-fogyó alkatrészeket kell cserélgetni, de hát egy olajszűrő, a gyertyák, fékek nem számítanak hibának, elvégre ezzel minden típusnál számolni kell. Aztán újabb, hosszú, boldog hónapok következnek, sorra kerülnek a lengéscsillapítók, a szilentek, a futómű egyéb alkotóelemei. Közben persze az autó öregszik, használattól függően valamelyik gyorsan, valamelyik lassabban. Tulajdonosunk, aki egykoron csillogó szalonautóként átvette pedig vele együtt. Meggyőződéssel állítja, hogy soha, semmi baja nem volt és most sincs, hiszen lám, ő használja, nézzék meg, bárhová el mer indulni vele.

Igen ám, csak nem érti, hogy legjobb kollégájával, sógorával vagy barátjával miért is veszett össze, mikor az, megunva a dicshimnuszt, egyszer kipróbálta. Érzik már, kedves olvasók?

Mert mit tapasztal a kolléga/sógor/szomszéd? Azt bizony, hogy a hibátlannak mondott autó kormánya lóg, mint fregolin a gatya, fékezéskor félrehúz az eleje, torpan a motor, csattog a hidrotőke és a váltókulissza is laza, mint a kollégiumi erkölcs. Ez lenne a hibátlan autó? Összevesznek egy életre a tulajdonossal. És tudják, mi a legszomorúbb? Hogy szegény tulaj nem is hazudott.

Mert ő belülről, szépen, fokozatosan élte meg mindezt. Keze-lába rááll a kormányra, váltóra, a napi rutin részévé vált, hogy fékezéskor kicsit ellentart, kicsit jobbra kanyarítja a csuklóját, mikor tolja a hármast, visszapattintja a beltéri kis pilácsot a helyére, nem nyúl az ülésállító kallantyúhoz, mert egyszer már letört. Ezer dolog, ami neki fel sem tűnik, de kicsit távolabbról, külső szemlélőként vizsgálva ott vannak.

Mindenki döntse el maga, milyen mélyen mer saját lelkébe nézni, csak kérem, ne állítsa, hogy a több, mint kétszázezret futott, napi használatban lévő autója makulátlan. Nincs azzal semmi baj, ha bevallja, ez teszi naggyá az embert, a gond csak az, hogy ezeken a végeken, itt, Európa csücskében valahogy divat nagyot mondani. A remember Háry János mozgalom képviselőinek köszönhetőek aztán a biturbó vényolcakat legyorsuló ezres Swiftek, a driftkirály 316-os BMW-k és a másfél litert fogyasztó dízelek.
Hogy mire jó ez nekünk? Sőt, visszaugorva az elejére: definiáljuk a megbízhatót, mit mondunk annak? A 126-os Mercedest? Vagy a Swiftet?

De hogyan is jutottam el idáig? Az történt, hogy jóformán két hónapja alig-alig ültem be az autómba. Nyáron javarészt a barátnőm Lanciájával közlekedtünk, így gyakorlatot is szerzett, én pedig teljes lelki nyugalommal adhattam át neki az elkészült kocsit. Jó lett, megbízható kis járgány. Aztán elkezdődött a Nagy Nyári Tesztautó-Overload és a tizenkettedik évébe lépő rizsszedő csak két tesztautó vagy külföldi út között dolgozott egy-két napot, az utóbbi hónapban jóformán alig ment, a számláló is szinte lustán villantotta az ünnepi, 200 ezredik kilométert.

Szerencsére garázsunk száraz, zárt hely, így nagy baja nem lett az álldogálásban. Egy friss, új tesztautóból átülve azonban látom kisebb-nagyobb bajait, tán éppen ezért bosszantanak még jobban, mint előtte. Van, ami csak és kizárólag az én hibám, van, ami korral jár, de javarészükről olyan emberek tehetnek, akik valószínűleg sosem olvassák ezt a blogot. Sajnos nem azért, mert leköti őket a fővárosi úthálózat komplett rekonstrukciója.

Lassan azonban jön a rossz idő, ideje lesz gatyába rázni az öreg fűrészt.

Röhögni fognak, de a leginkább idegesítő dolog egy nyolcas anya, amit még akkor ejtettem be a jobb hátsó doblemez üregébe, amikor rádöbbentem, eltűnt a mágneses teleszkópos kiszedőm. Már el is feledkeztem róla, de most sikerült olyan helyre vándorolnia, hogy minden úthibán hallat magáról a szemét. Le kéne hozzá bontani a csomagtér-borítást, ehhez azonban új patentek is kellenek. Ezzel fogom kezdeni.

Ez az, ami pillanatnyi szinten bosszantó, de persze van más is. Nagyon nem szívesen hozom összefüggésbe a két dolgot, de mivel napi szinten megélem a katasztrófát, így csak ki kell böknöm, amióta Budapesten közlekedem, azóta gyorsabb ütemben megy tönkre a futómű. Lehet merő véletlen is, de az ilyenekben nem nagyon hiszek, úgy vagyok vele, mint Vito Corleone, amikor hazahozatta Michaelt Szicíliából. Ha véletlenül leesett volna a gépe, akkor is szándékosságot gyanított volna.

Ez van. Augusztus közepe táján megjött a hangja a jobb első kerékcsapágynak. Alig hallhatóan morog, bekapcsolt, halk zene mellett egyáltalán nem hallatszik, de én sajna nem így szoktam autót javítani, még ha kétségkívül olcsóbb is. Csereérett, a biztonság kedvéért párban a bal oldalival, nem várom meg, míg az is elkezdi.

A múlt héten a parkolóházban forgolódtam, mikor jellegzetes roppanást hallottam, szintén a jobb oldalról. Először azt hittem, csak valami dióhéjon vagy száraz gallyacskán hajtottam keresztül, de mivel ezek relatíve ritkán fordulnak elő a betonozott parkolóház harmadik emeletén, így biztos vagyok benne, hogy a féltengelycsukló kezdi elhagyni magát. Na, ez érdekes lesz. Csere. Párban, hogy nyugodtan aludjak.

Naná, hogy a gátlók is megsínylik a kátyút, ezek cseréje húzódik már régóta, így egy füst alatt lesz felújítva ott alul minden. Sachsot már valószínűleg nem kapok, vagy csak nagyon drágán, Lip, Monroe kizárva, marad a Kayaba, ha kicsit megszalad, akkor Bilstein. Plusz a szilentek, anélkül nem sokat ér az egész.

Egyelőre úgy néz ki, hogy a télen sem fog nagyon sokat futni, ezért a vezérműszíj-feszítőgörgők cseréje várhat februárig, a megadott csereperióduson innen vagyok mintegy 15 ezer kilométerrel, de ez nem mérvadó, nem fogom kivárni, az biztos. Az olaj-, olajszűrő-csere természetes, ez a legkevesebb. Áldom az eszem, hogy annak idején nem felejtettem el kicserélni a váltóolajat idő előtt, így most egy gonddal kevesebb.

Mindenképpen szükség lesz még négy új téligumira. Az eddig használt Dunlop SP-k profilja még elégséges, de – ha jól számolom – idén lesznek öt évesek, az pedig sok. A 195/55/R15-ös méretnek talán megörül Karotta vagy Tóth Zoli, elfüstölésre bőven megfelelnek. Mivel nagyon elégedett voltam velük, így igyekszem ilyeneket beszerezni, bár nem a legolcsóbbak. Erősen függővé teszem a gátlóktól, inkább beáldoznám a Dunlop többletárát a Matadorhoz vagy BFGoodrich-hez képest a Bilsteinek ellenében.

Lenne mit csinálni, de nem ez a baj, munkától meg nem ijedünk. Mindez két nyugalmas délután alatt megoldható. Igen ám, de hol találok két ilyen napot? Ez itt a gond. Előbb-utóbb pedig muszáj lesz, mert azért valahogy még mindig jó beülni a rizskályhába. Ami – ha nem is hibátlan – de a sajátom. Azzal együtt, hogy bizony néha megzörren valamelyik műanyag takarólemez, a biztosítékpanel fedele rendre beesik a láb alá, a vezetőoldali övet már lassan húzza vissza és időről-időre meg kell mozgatni az utasoldali ablak mechanikáját, mert a célegyenes felé haladva a vezetőoldali ráver egy negyed hosszt. Amazt ritkábban használják. Maguknál minden rendben? Vagy van hasonló, apró-cseprő gondjuk?

Utóirat:
Ja, tél. Remélem, idén már hosszú-hosszú idő után végre lezizzennek a rádióadók a Wham! Last christmas-éről, mert a szeretet ünnepének közepén is vérbe borult szemmel tudnék ölni, ha ismét felhangzik. Titkos tippként talán a német új hullám császárainak dalát ajánlanám. Egyszerűen zseniális.

Egy 80-100 km hatótávolságú elektromos autó lítium-ionos akkumulátora mai árakon számolva legalább négymillió forint, és ennyiért még kereke sincs.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Tegnapi beharangozó posztunk kérdése következik:

Tudvalevő, hogy Csikós és Bende részt vettek életük kirándulásán, Angliában. Négy nap alatt a crova-készlet Pege Aladárja, a szerkesztőségi patina őrzője, Csikós, 4141 fotót készített. Igen, annyit. Tippelje meg, hány bájtot (nem kilobájt, nem megabájt) foglal el ez a fotó-tömeg Csik merevlemezén. Tízjegyű számot várunk. Tippelni ma este hat óráig lehet, fejenként egyszer. Aki a legközelebb lesz, az kapja a Bajnoki Bóját.

Két hete történt, azóta sem tudok felébredni a sokkból. De igazából minden idegszálammal szeretném, ha benne maradhatnék. Goodwood elnyelt, örökre.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Sokáig szkeptikus voltam, de sajnos a hír igaz, Korea megtanult autót gyártani. Ráadásul fejlődik.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Nem is olyan régen itt járt a szerkesztőségben Michelisz Norbi, a Zengő Motorsport versenyzője, mellesleg a Seat Leon EuroCup bajnoka.
Szimulátorozni jött Kiss Norbival, Wéber Gáborral és ha jól emlékszem, az eredeti terv az volt, hogy majd én és Karotta is beszállunk a buliba, vállalva a szégyent, hogy utolsóként kullogunk át a rajt/célvonalon.
Ebből nem lett semmi, nem bánja egyikünk sem.
Jót beszélgettem Norbival, aki tényleg egy közvetlen, egyszerű és kedves srác, remélem, összejön neki jövőre a WTCC. Elmondása szerint mindegy, melyik csapatban, csak versenyezhessen, ez a mindene, ehhez ért.
Persze körbeálltuk őket, ahogy nyomták a Race 07-et, titokban örültünk, hogy nem kell odaállni melléjük, mindhárman nagyon-nagyon profik, eszméletlen jól nyomták.

Aztán hirtelen beugrott, hogy ha már itt a Norbi, dedikálja az egyik bójánkat, hátha akad olyan olvasó, akinek megéri a tippelést. Soha nem lehet tudni, bízunk benne, hogy egyszer még nagyon-nagyon sokat fog érni egy Michelisz-aláírás. Büszkék vagyunk rá és persze szorítunk neki.
A kérdés egyszerű lesz, holnap délben megtudják.