Azt látom, hogy most már semmi nem ment meg attól, hogy egy tökéletesen rozsdamentes, szalonállapotú Ponton-karosszériám legyen. Bármennyit is könyörgök Csabinak.

Gyári új kaszni készül - a gyárban. Az enyém annyiból jobb lesz, hogy az üregek is kapnak kezelést

Hiszik vagy sem, de úgy látszik, vannak autóimportőrök, akik látják a lehetőséget kezdeményezésünkben és érzik, hogy ha sikerül elérni akár csak azt is, hogy az autósok-motorosok szapulásán kívül végre a problémáikkal is foglalkozzon a Tisztelt Ház, az precedens értékű lehet, reményt adhat mindannyiunknak. Bevalljuk, váratlanul ért minket, de annál kellemesebb meglepetésként, hogy mostantól minden Suzuki márkakereskedésben csatlakozhat kezdeményezésünkhöz.

Jöjjetek és sokasodjatok, az esély adott.
 

Olvasom az Indexen a hírt, mely szerint a pilóták panaszkodnak a túl sok kezelőszervre a kormányon. Kérem, kérem, sok a gomb? Na, srácok, itt a nagy alkalom hogy visszatérjen a H-váltó és a kuplung a játékba és száműzhetitek a sok gombot is. Kettő elég lesz: egy a víznek, egy a rádiónak és csókolom.

Én ugyan igazán nem ragaszkodom hozzá, hogy az F1 a technológiai fejlődés melegágya legyen, a versenyhez annál inkább.

Mai villámposztunkat olvashatták.

Nézzen ki az ablakon: ott lesz egy. Kapcsolja be a tévét, ott is látja majd. A Golf egyszerűen mindenütt ott van, de vajon tud-e még valami újat is mutatni, vagy saját unalmába fullad?

Vélemények az azonos című írásunkról.

Havi 10 000 forintos parkolási díjról, megduplázott behajtási díjról álmodik a Levegő Munkacsoport.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Az empátia azonban nem korlátozódhat a családosokra, kisgyermekesekre. Sokan szeretnének együttérezni, hiszen valamiben mindenki sorstársa valakinek. Ennek érdekében, és a közúti köznyugalom, az általános szeretet, békesség és megelégedettség érdekében javasolnék néhány további matricát.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Egyenes, fákkal szegélyezett városi útszakasz. A kamera a végéig lát, nézők mindenütt, messziről pedig egyre erősödő zúgás, valami jön.

Aztán minden előjel nélkül berobban A hang. A hang, melyet csak lódarazsakkal halálra maratott elefántcsorda képes kiadni kínjában, kihangosítva a Wembleyben. Kankkunen és Piironen, az egyik Juha üvölti a bal hármat, a másik pedig egyszerre áll a féken és a gázon.

Máshogy ugyanis nem megy, és ha ezerszer megnézik az első pár másodpercet, mint én, akkor ezerszer érzik ugyanazt a borzongást, ami a halált éppen csak elkerülő pilóta és navigátor látványa ébreszt. Bizony, nem csak a képbe beugró néző fogja döbbenten a fejét, én sem hittem el a gáz alatt folyamatosan ide-oda kúszó gyilkos gépet. Ezt ők sem tudják, hogy adta ki.

Ó, igen, a B-csoport -fétis folytatódik a Belsőségen és a jól ismert típusok mellett feltűnnek a ritkán látottak is: BMW M1, Citroen 4TC, Ferrari 308 GTB, 959, Celica... Valószínűleg nem gyorsabbak a mai csúcs-raligépeknél a stopperrel szemben, ellenben biztos vagyok benne, hogy sokkal erősebbek, egyszerűbbek, nyersek és ezért összehasonlíthatatlanul kezelhetetlenebbek bármelyik WRC-nél. És   - eretnekség vagy sem - nem hiszem, hogy bármelyik, mai gépekhez szokott pilóta képes lenne velük így autózni, mint azok, akik alatt megszülettek, kiteljesedtek majd kihaltak. Ezt csak ők tudták, tán tucatnyian, hihetetlen egyensúlyérzékkel táncolva a penge élén egy kőbunkóval hadonászva. Iszonyat, milyen tudás lehet ezekben a fejekben-karokban-lábakban, csak a felét, csak a felét kérem...

Kikockáztam 1:15-nél is, Pista barátom hívta fel a figyelmet a tényre, hogy nem lassú tempónál, száraz aszfaltra négy gumicsíkot rajzolni azért még ma is menő lenne. Tegyék el a linket, én is ezt teszem, havonta egyszer megnézem, el ne felejtsem, mi volt a too much power még Juha Kankkunennek is.

Nézzék, 2:26-nál milyen elszánt dühvel akarja maga alatt atomjaira bontani az utat... Nem hiszem, hogy gyorsaságin akár csak egy pillanatra is egyenesben állt a kormány, nem létezik.

És nincs alatta zene, ez a legjobb.

(Közkívánatra másik videómegosztó.Thx to streetfire.net -omm-)

Nem az a lényeg, egy óra alatt hány autó jut át egy útszakaszon. Hanem hogy hány ember.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Ezek hülyék. Ilyen fostalicskával Budaörsig el nem jutnak, nem hogy Afrikába. Vagy irgalmatlanul nagyot fognak szívni, racsnis kulccsal a kézben nyomják le a nyolcezer kilométert.

Vállaljuk. Meglátjuk. A kalandért megyünk.

Néha már attól félek, túl könnyű lesz. Beülünk az autókba, letekerünk Bamakóba tizenöt nap alatt, és a legnagyobb esemény a légszűrőcsere lesz. Hol a kihívás? Nem először nyomnánk le napi ötszáz-ezer kilométert, ráadásul ismerjük az autókat, fel is készítettük őket, lesznek szerszámaink, alkatrészeink, hárman is tudunk szerelni. GPS-vevők tömkelege, digitális és papírtérképek tucatjai betárazva, túlélő felszerelés, kaja, gyógyszerek, oltások, egyszerűen mindenre gondoltunk. Túlkészültük.

Nagyon várják már Afrikát. Szépen felkészültek, nem?

Úgy adódott, hogy ügyes-bajos dolgaim intézéséhez (erről jövő vasárnap olvashatnak) szűkebb pátriámba, palócföldre, azaz Gömörbe kellett látogatnom. Aki szülőhelyétől messze él, az tudja, hogy ilyenkor az ember mindig egyfajta megnyugvást érez és örül, hogy viszontlátja a szívének kedves dolgokat, a régi téglagyárat, Begin papa kis kocsmáját, az utcákat, embereket és persze az apró, idegen számára észrevétlen, ám ott felnövő gyermekként fontos kis jeleket a falakon, utcákon. Amikor pedig éjszaka az alvó kis falvakon keresztülautózva megcsapja orromat a fatüzelésű cserépkályhák csodás illata tudom, hogy hazaértem.

A szentimentalizmus nem véletlen, mindig szeretek visszajárni, hiszen húsz éve semmi nem változott, ez pedig néha jó. Arról nem is beszélve, hogy a vidék gyönyörű, ilyenkor télen is, amikor Budapesten egy grammnyi hó sincs, itt vastag vatta borít mindent. Sajnos, az utakat is, ezért fokozottan vigyázni kell, az a pár traktor ugyan dolgozik, de mire az ő tempójukkal végigérnek egy-egy szakaszon, már kezdhetik is elölről.

Pénteken korán reggel keltem, a mintegy 30 kilométerre lévő hivatalban nyolc órától volt ügyfélfogadás, ami gyakorlatilag kilencet jelent. Bepattantam a remek tesztautóba (erről is olvashatnak majd), kabátban persze, és a friss hóval borított, fagyos-csúszós úton óvatosan haladva elindultam. Sietségre nem volt okom, gyönyörködtem a tájban, hallgattam zenét, miközben a Murány-völgyében -4 fokosra hűlt levegőben a fehérre fagyott fák között szinte harapni lehetett a csendet. Zéró forgalom, csak a fél nyolcas busz jött szembe, minden rezdületlen, békés, nyugodt, ilyenkor fényévnyi távolságba veszik a fővárosi rohanás...

Nagyon régi, kicsi, magyar református falvak, alig pár száz lakossal, - errefelé volt lelkész a nagyapám is -, csak a kéményekből felszálló kis füstcsík jelzi: élünk még. Harkács után, az erdőben óvatosabbnak kell lenni, ilyenkor esélytelen, hogy a nap besüssön a fák közé, így itt hetekkel tovább megmarad a hó, ráadásul az éjjel hullott is valamennyi. Lassú harmadikban araszolok.

Lice előtt tán egy kilométerrel lesz a régi erdészház, egy emelkedő jobbkanyar törésében, hozzám képest a bal oldalon, az út mellett. Előtte kis buszmegálló, bár céltalan, hiszen csak az az egy ház van arra, busz szinte sosem állt még ott. Gyerekkoromban sokszor eljátszottam a gondolattal, milyen lehet itt lakni, a vadállatok között, aztán pár év múlva rájöttem, hogy valószínűleg békésebb, mint az emberekkel. Kicsit tán el is nevettem magam ezen, miközben feltűnt a kanyar, a kis erdészházzal.

Négy virsligumi meredt az égnek pár méterrel előtte, egyenesen a patakból. Mi a fene?

Látom, vészvillogó bekapcsolva, az egyik hátsó kerék még lustán forog, az úton friss nyomok, azonnal félreálltam a buszmegállóba, vészvillogó bekapcs, odarohantam. Odabentről minden bizonnyal észrevettek, mert nyomták a dudát veszettül. A Dobló a tetején, látszik, hol sodródott le az útról és hol kapta el az autó orra az árkot, hogy aztán - átfordulva magán - törje össze a legalább 10 centi vastag jégpáncélt. Gyorsan odakiáltottam, csak úgy, ahogy mifelénk szokás, magyarul:

- Jól vagy-e ott bent? Tudsz mozogni?

Érkezett is a válasz azonnal, B-betűre kezdődött és aszdmeg-re végződött a mondat első szava, ebből tudtam, hogy nagy baj nem lehet, magyar ember, ha káromkodik, nincs gond, beszélni legalább tud.

- Nincs bajom, csak nem tudok kijönni, nem nyílik az ajtó. - jött a válasz odabentről.

Naná, hogy nem nyílik, a furgon olyan szorosan beszorult a patakmederbe, hogy esélytelen lett volna feszegetni, hátra kimászni nem lehet, a raktér választófala nem enged. Hivatal, nem hivatal, sár nem sár, beugrottam a susnyába, közben folyamatosan nyugiztam a sofőrt, evidens, hogy pánikhangulatban van, legalábbis a hanghordozása erre utalt.

- Figyelj, add rá a gyújtásd, de ne indítsd be, aztán húzd le az ablakot és lábbal előre told ki magad, kihúzlak, ha tudsz mozogni. - szóltam be a résnyire nyílt ajtón.
- Nem tudom, hol kell, nem tudom, hol kell!
- Öcsém, hát enyém az autó vagy a tied? - nevettem el magam.
- Szolgálati autó, csak tegnap adta ide a főnököm. - jött a válasz a pléhdobozból.
- Na, akkor ennek megörül, figyelj, ott a kapcsoló... - mutattam be a résen, - nyomd le, aztán dugd ki a lábad!

Közben megállt mellettünk egy Transit, kiugrott a sofőr, kérdezte mi a gond, de miután megnyugtattam, hogy minden oké és megköszöntem a segítségét, el is ment a dolgára. Hallom, kattan a gyújtáskapcsoló, lassan fel is húzta magát az oldalablak, majd a lyukon keresztül megjelent két láb. Megfogtam gyorsan és a partoldalnak dőlve húztam kifelé, míg a szerencsétlenül járt sofőr odabentről tolta magát kézzel. Jó sárosak-havasak lettünk mindketten, de végül kijutott. Fiatal srác volt, kicsit ijedt tekintettel, rászóltam, hogy hozza a kabátját és a sapkáját, mert eltart egy darabig, míg a rendőrök ideérnek, de természetesen ottfelejtette a kabinban. Helyett kiszállt, megnézte, mit csinált és káromkodással felváltva emlegette az őzet, amelyik kiugrott elé a kanyarban.

Kiszedtem a kabátját, a táskáját és a telefonját, odaadtam neki.

- Mi van öreg? Kicsit reszketeg vagy, először koppantál? - kérdeztem. Erre csak halkan bólogatott és elmondta, hogy egy őz ugrott ki elé, azt akarta elkerülni, alig egy kilométerre falujától, ahonnan elindult. Adtam neki egy cigarettát.

- Na, őz vagy nem őz, nyugodj meg, bajod nincs, hívd a rendőröket és a főnöködet, aztán várj itt szépen, míg megjönnek. Nyugodtan beszélj, ésszel.
- Még jó, hogy nem tört annyira össze az autó, - mondja -, a főnök így is lecsavarja a tököm.
- Ezt azért ne emlegesd sűrűn, barátom, mert össze van az törve rendesen, inkább annak örülj, hogy nem lett bajod.

Kicsit megnyugodott, telefonálni kezdett nekem pedig eszembe jutott, hogy időre oda kéne érjek, úgyhogy míg ő beszélt, megveregettem a vállát és elindultam az autó felé, nem hagyva neki időt a hálálkodásra. Pár méterről még hallottam, ahogy azt mondja a főnökének, hogy beestem az árokba, de az autóval nincs baj, csak a tetején áll...

Csak mosolyogtam, mikor hallottam, akkor meg pláne, mikor láttam, hogy az útszéli szűz hóban egy fia szarkalábnyom sincs, nemhogy őz. Fiatalság-bolondság, most mákja volt de valószínűleg egy életre megtanulja, hogy csúszós úton feleannyival közlekedünk, mint szárazon. Nekem pedig megvolt az aznapi jócselekedetem.

Három órával később visszafelé tartottam, éppen szembejött a tréler, veszettül integetett belőle valaki...

(És mielőtt még valaki ismételten nagyképűséggel vádolna a feltételezett hangnem miatt, akkor jelzem, hogy ilyen esetben a legjobb, ha viccel, vidám hangnemmel tereljük el a figyelmet ahelyett, hogy mi is drámai hangon jajveszékelünk szerencsétlen mellett. Semmi lekezelő él nem volt bennem, csak baráti ugyan, katonadolog, még akkor is, ha nem az.)

A Totalcarnál mindenkinek megvan a maga perverziója. Úgy tűnik, nekem a haszonjárművek és a buszok mellé megérkezett a következő. Felújítok egy Fiat Tipót, ami véletlenül került hozzám, kvázi örököltem. Halmozottan hátrányos kocsi, ugyanis 1,4 literes karburátoros és DGT. Vagyis digitális műszerfalas. Bónuszként volt egy vezérműszíj szakadása is, ami szerencsére nem okozott különösebb gondot, de mivel amúgy is elhanyagolt volt a motor, így egy majdnem komplett motor felujítást kapott, és pedáns házi szerelőnk jóvoltából most kicsit jobban nézhet ki, mint ahogy a gyárból kijött.

Persze van még vele munka bőven, bár így is használható, de azért nem árt majd átnézni a futóművet, illetve vannak rajta nyomai az életnek. De ami nagyon zavart, az az amúgy tökéletesen! működő műszerfal és középkonzol kiégett izzói voltak. A háttérvilágítás egyre halványabb lett, az a kisebb gond, hiszen a digit műszereknek saját fényük volt. De amikor a visszajelzők fogyni kezdtek, végére ért a türelmem. Kicsit utána olvastam, csavarhúzót ragadtam, és a hangszóró rács és még négy csavar kicsavarásával kifordítottam a műszeregységet. Azonnal láttam, hogy egyszerűbb kiszedni, mint ott bohóckodni a szűk nyíláson át.

Így a kollegák nagy örömére felvittem a szerkesztőségbe, ahol mindenki csodájára járt. Aztán multiméter segítségével kimértem a nem működő izzókat, így kiderült, hogy az általam tudott három izzón kívül még négy ki volt égve. Itt jegyezte meg Csikós, hogy az Bianchiban összesen nincs ennyi. Hát igen, ez egy modern autó. Valóságos izzótemető, összesen 45 bajonetzáras foglalat van benne, ebből 7 ebben a modellben nincs használva. Viszont meglepve találtam egyet, amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik, a szívató visszajelzője. Plusz még két lámpácska a középkonzolban.

Miután megállapítottam a paramétereket (1,2 wattos, foglalat nélküli), leslatyogtam a Flórián téri autósboltba, reménykedve, hogy van neki és nem csak egy darabos nagyon drága kiszerelésben. Végül két tízes csomaggal távoztam, 1800 forint értékben, így egy darabig lesz tartalék is. Óvatosan raktam vissza, mert a foglalataik igen ridegek, törnek mint a ropi, nem volt kedvem még péntek délután foglalatok után is kajtatni. Visszaszerelés után új fények gyúltak a műszerfalon, a sose látott szivatójel mellé megjelent a szintén még nem tapasztalt economy is, és a középkonzolon is látom végre este, hogy milyen állásban is van a szelllőző.

Este aztán dupla szivatójelet kaptam, ugyanis sikerült túlszívatni.Persze már minden bezárt, kollegáknál sem volt szerszám (szégyen), így végül nem vacakoltam sokáig, gyalog mentem haza. Másnap magamhoz vettem a gyertyakulcsot és egy kefét. 10 perces gyertyatisztogatás után, pöcc-röff és már ment is a gép, valóságos táltos lett. Szinte mindig econo módban ugyanis 0-tól 3000-es fordulatig az economy, onnét meg a power világít, köztes állapot nincs.

A BoschTechnikus újabb horrorsztorival szórakoztatja a nagybecsűt – most egy beindíthatatlan Peugeot agytekervényeibe túr bele. Közben megismerünk egy zseniális, régi trükköt is.

Vélemények az azonos című írásunkról.