A legnagyobb baj talán, hogy van végre egy igazán jó állólámpás Mercim. Nem, nem a Szobor, hanem a másik. Amelyik az utcán lakik, lóg az orra, horpadt az ajtaja, itt-ott elég szakadt, és a testét kézzel festettem pöttyösre a nyáron. Foltos annyira jó kocsi, hogy most már nem csupán nekem, veterános rózsaszín ködön át tűnik zsír verdának, hanem még egy sokkal újabb autóhoz szokott valakinek is. Persze, tohonya, nincs benne ABS és klíma, de még fejtámla sem, de olyan kellemesen működik, mindene olyan lineáris, hogy elmenne egy öt-hat éves használt autónak. Pedig nyolcszor idősebb.

Szeretteim egy helyen. A csomagtérfogantyú a későbbi szériára való... Ember, az autóról beszélek

Gyűrjük is rendesen, most két hete megint elvitte a családot Miskolc-Tapolcára, egy héttel ezelőtt pedig csak Budapesten belement bő százötven kilométer, mert a családom különböző tagjait szállítgattam vele mindenfelé. Imádom, egyfolytában örülök neki, nem tudom megunni, pedig huszonegy éve ilyen kocsival járok. Ez, látják, egyfajta autizmus, de vállalom, mert nekem jó.

Három héttel korábbi körképünk a luxusautó-piacról elgondolkodtatott. Hiszen ha a luxus fogalmát úgysem lehet határok közé fogni, vajon lehet-e valamiből luxuseszköz, ami olyan korlátokkal bír, mint egy öreg ezres Swift? Ha sok aranyat és drágakövet pakolunk bele biztosan, de kell hogy legyen ennek kispolgári útja is.

Olcsó autóból olcsón luxust – ha ez az irány, felejtsük el, hogy a luxushoz minimum bőrülés és tisztességes nyomaték kell, és korlátozzuk a fogalmat a külsőre. Ez reprezentál a külvilág felé, legolcsóbban így kerülhetünk a forgalom szemében az elitbe, a putri utastér pedig eltakarható olcsó ablakfóliával. Adva van tehát egy háromajtós Swift, ami nem a dizájntörténelem remeke, de nagyobb baja, hogy – hiába a használtpiac kedvence – mint a tescós szatyor, legtöbbünk fejében egybeforrt az alsó-középosztállyal. Nagyobb hendikeppel autót aligha próbálhatna meg exkluzívvá tenni az ember, mégis, mennyi lehet a legkevesebb pénz, amiből sikerülhet vele a luxus életérzés?

Mai cikkünk kapcsán bizony elgondolkodtunk egy kicsit – nyilván leginkább poénból – hogy vajon mi történne, ha az ország úgy döntene, hogy katasztrófahelyzet állt elő és éppen szükség lenne a mi járműveinkre. Sőt, továbbmentünk az elborult dolgok felé: vajon mi lenne, ha netán egy esetleges fegyveres konfliktust nem haditechnikai eszközökkel, hanem az állampolgárok rendelkezésére álló járműveivel vívnánk meg amolyan Mad-Max-módra?

Mi lesz, ha jönnének a pomogácsok? Mire megy az állam a mi vackainkkal és velünk? A nemzetközi helyzet fokozódik, esztergomi Suzukik és győri Audik a nagyszombati Kiák ellen? Grazi G-Mercedesek kontra Skodák Mladá Boleslavból? Pálinka kontra sör, benzines kontra dízel, mi megmondjuk, hol segíthetnénk!

(Figyelem, ez egy vicc, ne vegyék komolyan, a valóságban talán csak Sipos úr Transit-flottája alkalmas katasztrófavédelmi feladatokra. Őt pedig nem kell sorozni, segített önzetlenül is.)

Íme, itt a levélváltás, vágatlanul. Hasznát venné a járművednek az ország, ha szükséghelyzet adódik?

Legendás alakok tűnnek fel - valószínűleg először - a Totalcar tévéműsorában. PWR Ákos, Hosszú és Bodza, a műszaki vizsla is. Mindemellett remek srácok - kicsik és nagyok -, valamint a világ talán legszínesebb csapatósautó-felhozatala kicsi olasztól nagy amerikai V8-ig. És a lényeg: mosolygó, jókedvű emberek, akik talán új barátokra leltek a kicsi versenypályán, ahol összegyűltünk, hogy megmutassuk: lehet még jót autózni ebben az agyonszabályzott világban.

Winkler blokkját börleszkbe illő módon lopták el az olaszok (Daniele, az Omniauto.it videós arca), akik saját nyelvükkel küzdve próbálták bemutatni az új Opel Insigniát. Soha nem tudtuk meg, vajon mennyi időt töltöttek el a beltérben, ahol...ehmm...jobbra fordult végre minden (?). Valószínűleg nem jött össze neki a tévés karrier, mert nem találni tőle Insignia-tesztet.

A becsületesnepper, és a német nepperkolléga is azt mondta: a Cougarnak kell egy fényezés. Több német is elvitte volna, lelkesnek tűntek, elismerően nyilatkoztak a műszaki tartalomról, de a fényezés, az gátat vetett az üzletnek. Egy német nem is kezd el a fényezés miatt alkudozni, mert Németországban egy fényezés 4-5 ezer euró, és azt hiszi (egyébként tévesen), hogy annyit úgysem engedek. Csináljuk tehát meg itthon ezerért, aztán majd meglátjuk.

Mindig vannak meglepetések, amikor idióta feladványainkra kreatív olvasóink még idiótább megfejtéseket küldenek. Most is lefagyott pár percre a szerkesztőségi levelezőlista, amikor körbeküldtem szavazásra a Led Lenser zseblámpáért tülekedő pályázatokat.

Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy művészek vannak közöttetek. Nem hittem volna, hogy így lehet lámpával rajzolni kamera előtt. Ahogy a kommentek között is már látszott, Negyeshatos alkotása előtt mindenki leborult, és nálunk is ő nyerte a szavazást, övé a lámpa-makett-zacskó kombó.

De a gridder94 rajza sem maradt le sokkal, mindannyian jót szórakoztunk rajta, ezért előtúrtam a fiókból még egy Audi-makettet, egy 2003-as A8-ast, amit eredetileg a karácsonyi hiénapartira tartogattam.

És még itt sincs vége a sornak, mert 1eMpTy1-nek a főszerkesztő felajánlott egy további Herpa-makettet az ötletért. Így megy ez nálunk, ha nem tudunk dönteni.

Hogy mindenki végignézegethesse, összeenyveztem egy galériát a pályázatokból, a képaláírásokba a beküldő kommentekkel, amiből néhány extra infó is kiderül. Személyes kedvencem egyébként régi ismerősünk, dieselrocket524, aki ezúttal is kitett magáért: piromán hajlamait kiélve úgy gondolta, a tűz a legjobb fény, úgyhogy a kertbe festett négy karikát valami éghető anyagból, és jól felgyújtotta. A beküldés időpontjából ítélve azért nem verte nagy dobra a dolgot, úgyhogy szerintem ne mutassák meg az asszonyának.

Ami azt illeti, a magyar közlekedéskultúrának sem szerves része a cipzár-elv alkalmazása (bár az utóbbi időben mint ha egyre többen ágyaznák be a viselkedési mintáik közé). De a mongoloknál vagy teljesen ismeretlen, vagy úgy gondolják, ha már cipzár, legyen szoros.

Érdemes megnézni a feltorlódott kocsisor összetételét. Ami nem UAZ, az is valamilyen terepjáró. Az ilyen rendes, rideg tartásra tervezett autóknak meg sem kottyanhat egy benyomódott sárvédő, előrehajolt lökhárító-vas. És nem is izgulnak a sofőrök. Kicsit dudálnak, meg mutogatnak, hogy ki merre kormányozzon, hogy gyorsan megoldhassák a helyzetet, aztán mennek az útjukra. Semmi ökölrázás, kocsiból kipattanás. Nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk, oszoljunk.

Nemcsak munkára, családdal is beválik

Amióta gyerekünk született, még jobban megszerettem, hiszen amellett, hogy az utastérben bőven elférünk akár öten is (de többször volt már, hogy a hátsó ülésen négyen szorongtak), hátul akkora hely van a csomagoknak, mint egy nagy kombiban, ha a hátsó üléstámlát lehajtják.

Megvan Brinkmann professzor autója? A klinika volt a sorozat címe, golfos Udóval, Christával és a Quelle-katalógusok mesevilágával a nyolcvanas évek végén. És az első Timothy Dalton-féle James Bond, a Halálos rémületben turistaautója Tangerben? Pedig ugyanaz az autó, de valóban nem volt valami ügyes termékelhelyezés egyik sem, pedig az Audi akkori csúcsmodelljét, a 200-ast próbálták meg természetes közegében vonzóvá tenni. Igen, tudom, a 007-es már a zsírúj V8-ast is hajtotta ugyanebben a filmben, de azzal sem mertek komolyabb kaszkadőrjelenetet bevállalni. Persze lehet, hogy az Aston többet fizetett azért, hogy felrobbantsák a V8 Vantage Volante-ot.

Mire az Audi már komolyan vehető felsőkategóriás autót tudott építeni, a reklámtechnika is sokat finomodott: aki látta az 1998-as Ronint, emlékszik az S8-asra, ahogy Párizsban driftelgetnek vele az esőben.

Ez a poszt nagyjából ennyi. Megvolt az eredetigazolás (nem összetévesztendő az eredetiségvizsgával), a veteránvizsga, a biztosítás, a műszaki vizsga – csak a két fehér plakett maradt hátra és a forgalmi. Most már azok is a mieink. Mind.

Kicsit újraélhettem a harnosändi jelenetet a klubon. A volán mögött Balogh Bence, akit a retrósított képhez kicsit megkopaszítottam Photoshoppal

OT-51-52. Jól mutat, isteni kimondani. Ó-té-ötvenegy-ötvenkettő. Eujj-téijj-ötvanaggy-ötvankatteű. Tét-venegy-tvenkettő. Hetvenkedő. Tétlenkedő. Kéjesen ízlelgetem e betű-számkombinációt; oly hosszú volt az út ahhoz, hogy kimondhassam, hogy szinte már nem is emlékszem, hogyan indult az egész.

New York hangulata a hetvenes években egészen más volt mint manapság. A Times Square tele volt olcsó prostikkal és hajléktalanokkal, Brooklyn és Bronx egyes területein pedig olyan állapotok voltak, mint Szófia külsőn manapság. Ahol most drága lakások állnak, akkoriban még téglakupacok között, romos épületekben laktak az emberek. A brooklyni Jamaica Bay és a Jersey-i ipartelepek tele voltak autóroncsokkal, de még a belvárosban se volt ritka látvány egy évekre ott felejtett autó – ilyen volt ez az elhagyatott belvárosi felüljárón pusztuló Camaro.

Elhagyott Camaro a West Side Higway-en 1975-ben

Akik megélték, máig vegyes érzelmekkel emlékeznek vissza azokra az időkre, amikor egy rozsdás roncs évtizedekig része volt egy-egy utcaképnek. Manapság a város messze sterilebb, és a hetvenes évek sajátos romantikájával együtt tűntek el a magára hagyott, kibelezett autók az utakról.