Eljutottunk idáig is, Ponton Dezső a legfőbb bírák ítélőszéke elé került. A Mozaikba. Az öt évre szóló OT-s műszakit ugyanis csak zárt technológiás helyeken mérik, amint ezt tavalyelőtt az okmányirodában megtudtam, amikor épp a zöld Merci papírjait intéztem volna, és kiderült, hogy az a vizsga csak két évre érvényes, hiába van réztábla az autón. Az volt az első OT-s jármű az életemben, a vizsgabázison nem szóltak, hogy ők nem tudják az öt évet, akkor jöttem rá az egészre, amikor már a kezemben volt az összes papír a Visegrádi utcában.

Most, a Pontonnál már tudtam, mit kell tenni. Egy jó kis Mozaik, stressz nulla, tanár úr, hoztam felmentést piros hátsó indexből, fékek újak, futómű új, kormánygép beállítva, gumik most fordultak át kábé harmincadszorra, az autó sose volt ilyen jó, még 1962-ben sem, amikor kitolták a szülőszobából. Ilyen könnyű szívvel talán még életemben nem vittem autót vizsgára. Még a nap is ragyogott, a madárkák is csicseregtek, amikor beálltam az állomás elé.

Hiba nélkül, bár kicsit tüsszögve érkeztünk az állomásra

Aztán mehettem is, be kellett hajtanom a sorra. Beültem az autóba, megnyomtam az indítógombot, mire Dez így szólt: waum-waum-wauuuummm-wwwammm. Tehát mi most nem indulunk, döntötte el ő maga, egy személyben. Ekkora hálátlanságot azért nem vártam tőle, az után, hogy három éve az az összes fusipénzem, dugipénzünk, a gyerekeim minden különórájának díja, a harminchat hónapja elmaradt ruhatár-frissítésünk, két nyári utazásunk, az anyósomtól és a sógoromtól kölcsönvett temérdek lé, az egész családom idegrendszere és Csabi fél élete benne van most a sejtjeiben. Ennél több hálát remélnék hasonló helyzetben, olyat azért nem, hogy repüljön, mint Harry Potter Angliája, de minimum annyit, hogy ebben a súlyos pillanatban kacagva, könnyedén, illatos benzolfelhőt eregetve beinduljon és purrogva a négyes sorra vigyen.

Még jó, hogy a Mozaikban összefutottam egy régi kollégámmal, akit befoghattam, ketten viszonylag könnyen belöktük az autót. Nem is értem – reggel még simán indult a garázsban, aztán végighajtottam az M0-án Budakalászig, bejöttem a Szentendrein, leparkoltam a Mozaik előtt, a város határában lekapcsoltam a lámpát, hogy az se egye az elektronokat, a töltéslámpa nem világított, tehát végig nyomtam fel az akkut... Mifene?

Ott bent dőlnek el a dolgok

Persze a gyújtás, egyáltalán a motor finomhangolása még Árva Andrásra vár, a régi benzinmotorok messze földön híres gurujára, aki – képzeljék – még a megjavíthatatlan, külföldön autónyi áron felújítható Kugelfischer befecskendezőket is képes működésre bírni. Remélem, az én egytorkú Solexem, pofonegyszerű Bosch megszakítósom nem okoz majd különösebb fejtörést, bár okkult hibák mindig akadnak. De hozzá csak akkor megyek, ha lesz rendszámom és szép lesz az idő. Ahhoz meg először túl kell lenni a vizsgán.

Így történt, hogy ott hagytam járó motorral a prüszkölő, dadogó, köpködő Dezsőt, ól telebüdösítve kívülről a Mozaik hangárját. Még jó, hogy a minősített veteránautókra nem kötelező a kipufogógáz-mérés. Azért bedugtuk a szondát – jobb, ha nem mondom meg, mit mutatott. Mindegy, mire használatba veszem, már jó lesz, tényleg nagyon remélem, hogy csak beállítás kérdése. A gyújtásban a legtöbb cucc új, de mindenből van tartalék, vettem bakelit gyertyapipákat és régi fajta, fekete, réz közepű gyújtáskábeleket, másik rotort, elosztófedelet, kondit, megszakítót is, für alle fälle. A karburátor konkrétan új, a légszűrő szintén, kompresszió van, meglátjuk.

Valami egyedi hiba lesz. Nincs baj, Csabi barátom, aki összerakta az autót, lakatos, nem motordiagnoszta. Előbbinek talán a legjobb az országban, utóbbinak saját bevallása szerint sem fényes. Én, otthon, műszerek nélkül inkább csak kicsit turkáltam az elosztónál, ellenőriztem a hézagot, kicsit forgattam az elosztón, megnéztem, melyik henger gyújt (jelentem, a kettes kicsit gyengélkedik).

Kezdődik a tortúra, a számok mindenesetre már stimmelnek

Nem másztam mélyebbre, mert az rendben van, hogy az ember kamasz korában fülre állította a romos 850-es Fiat gyújtását, de az már nem annyira májer, ha valaki egy sokmilliós, minősített veteránautó dugattyúiba éget lyukat, mert odébb tette. Ennyi bosszúság egyébként kell is egy veterán birtokba vételéhez, kevesen ússzák meg.

Persze, bent megkaptam a poénokat, különösen az autót körülálló, alkalmi bámészkodóktól – miért nem mentem inkább az árából fél évre Thaiföldre kurvázni, mire jó ez a lassú rom, sose lesz jó, meg ilyenek, tudják, a zseniket sose értették meg, a műszaki vizsgára reggelente járó társaság nincs teljes átfedésben a Magyar Tudományos Akadémia belső tagságával, s csekély az átfedés az Opera törzsközönségével is. A vizsgáztatók pedig csak profin mosolyogtak és inkább nézték a műszereket. Szerencsére a biztonsági eszközök nagyságrenddel jobb egészségnek örvendenek az autón, mint a motor. A hátsó fékeknél volt valami alig észrevehető eltérés, elöl kvázi semmi, a futómű mint a cövek, de hisz ez elvárás is volt, mind.

Megvan a vizsga, lett önindító is

Addigra persze leállítottam a motort, mert meghaltunk volna ott, azon a szép délelőttön, abban a napos hangárban. A sikeres vizsga után tehát az ex-kolléga és egy ismerőse segítettek belökni az autót. Vigyorogtam és velük röhögtem én is a helyzet faramuciságán, de igazából azért elég pocsékul éreztem magam. Három éven át készültem rá, hogy az OT-vizsgára majd szépen belibegek, majd a műszakin is szépen átcsusszanok az autóval, erre előbbiről már tüsszögve jön ki az autó, utóbbin már át is kell tolni. Nem a legjobb forgatókönyv, de elfogadom, én kértem.

Aztán gyorsan bementem a céghez, ahol Tibby hozott le nekem egy parkolókártyát fentről. Ahogy beszállt mellém, megjegyezte – menjünk már egy kört, mert Domsjö óta nem ültem Dezsőben. Tehát elmentünk tankolni, mert a benzin amúgy is vészesen fogyóban volt a sok járatástól. Megtankoltam (tudom, járó motorral nem szabad, de nem tudtam mást tenni), egy hátsó utcán visszakanyarodtunk a lakótelepre, a szerkesztőség felé, ám egy balkanyarban, váltás közben, egy szemvillanás alatt megdöglött a motor. Kicsit próbáltuk tologatni Tibbyvel, aztán, amikor már kicsit véres volt az aszfalt a nyelvünktől, Dezső pedig csak röhögött rajtunk, inkább hívtunk segítséget.

Az aznapi sokadik lerohadás Tibbyvel a Filatorigátnál

Persze csak hárman voltak bent a szerkesztőségben, autó senkinél, így negyed óra volt, mire odaértek, de négyen már hat méter tolás után bepöccintették a motort. Csodás videó is született az eseményről, szórakoztató volt az egész, mindenki élvezte a helyzetet. Majdnem mindenki.

Direkt úgy parkoltam az emeletes parkolóházban, hogy Dezsőn csak egy kicsit kelljen löknöm este, hogy elinduljon a lejárón, így biztosítottam magamnak az beröffenést. Kivételesen a feleségemmel együtt indultunk aznap haza bentről, és így ketten Svédország óta nem ültünk az autóban.

Nem mondom, szorult a zabszem a fenekemben, mert Óbudáról manapság nem lehet kijutni Zugló felé: az Árpád híd és a Róbert Károly körút vitézül szét van túrva, ráadásul úgy oldották meg a forgalomeltereléseket, amit a magyar autós tipikusan nem tud kezelni: csupa-csupa két sávból három, majd vissza kettő a formátum, sok-sok cipzárelves beengedéssel. Ezt nem tudom végigcsinálni egy ennyire dadogó, a lefulladás határán levő autóval. Alternatív útvonal kellett.

Manapság ennyi ember kell egy Ponton működtetéséhez. De változik ez még...

Inkább az M0 felé vettük az irányt. Persze Békásmegyerig szintén hatalmas volt a dugó, alaposan megküzdöttem érte, hogy valahogy mozgásban maradjunk, mire kiértünk Budapestről már görcs volt a lábamban, annyit rugdaltam a gázt, annyit szteppeltem a pedálokon. Dezső, ha nehezen is, de hazaért, most már csak a rendszámot kell intéznem, és mehetek a guruhoz, éljen. Drukkoljanak, hogy legyen valami jó kombináció raktáron.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megjelent posztok azóta, hogy Dezső a hazánkban állomásozik (időrendben visszafelé):

2013.09.28. Dezső a bírák előtt
2013.07.31. El se hiszem, beindult a honosítás
2013.06.13. Totalcar Pályanap - Hazajött a Ponton!
2013.06.09. Centikre a befejezéstől
2013.03.03. Legközelebb talán már el is hozom
2012.12.23. Már csak papírmunka van vele?
2012.10.30. Te jó ég, a végén még elkészül!
2012.09.30. Alagút vége? Az a mozdony lámpája…
2012.07.22. Dezső keréken!
2012.06.10. Vakul, aki látja
2012.03.29. Breaking, a Ponton fényeződik!
2012.03.18. Ponton - lassan már aranyból
2011.11.26. Puchot mentettem, Bianchit kergettem (részben Dezsőről szól)
2011.09.25. Egyre lassabban, de biztosan előre
2011.07.17. Mi van a Mergákkal? (részben Dezsőről szól)
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább