Úgy döntöttem, mégse viszem FIVÁ-ra Dezsőt. Igaz, hogy a nemzetközi oldtimer-igazolás külföldön némi hitelességet, itthon tízévnyi nyugalmat ad az embernek – műszaki vizsgamentesség, veterán checkup-mentesség – de pont dupla annyiba kerül, mint a sima veteránvizsga, ami azért szintén öt év háborítatlanságot hoz. Ráadásul, ha valami baj történik, és el kell adnom az autót, a FIVÁ-val biztosan úszik a pénz egy jókora adagja, amit kifizettem, márpedig most, a restaurálás utáni célba érést követően az otthoni malacpersely gyomra igencsak korog. Nem tarthatom tovább a családot kenyéren és vízen.

Még vizsga előtt sebtében lecseréltem a tükörszárat, ezt a csúfságot

Pedig nagyon rendesek voltak a FIVÁ-sok. A legutóbbi posztomban olvasták, hogy nem tudom elvinni vizsgáztatni az autót, mert a sima OT-vizsgával ellentétben a FIVA-minősítésre nincsenek konkrét, előre meghatározott időpontok, hanem ha összegyűlik elég autó, akkor behívják a csoportot, viszont erre nekem így, sosincs időm. De mindenképpen ott szeretnék lenni, amikor az autót minősítik, hiszen éppen ez a hosszú folyamat megkoronázása. Hát felhívtak. Ha úgy szeretném, majd mindig jelzik, ha napokon belül összejön a csoport, és akár akkor is feliratkozhatok. Ha mégse jön össze a dolog, semmi baj nincs, elmehetek a következőre, stb.

Tényleg jólesett a figyelmesség, de amikor megtudtam, hogy lett hirtelen egy szabad hely pár nappal később Veszprémben egy sima OT-n, és pár ismerősöm szintén megy autókkal, motorokkal vizsgáztatni, úgy döntöttem, velük tartok. Sok volt mostanában a bizonytalanság, nem tudok tíz évre előre tervezni.

Az égből pottyant. De nem igaz, a garázsból jött ki. Hajnali fél hat van

Hívtam hű domsjős szárnysegédemet, Sipit, hogy hozza a mozgásra feljogosító fehér táblákat, és zúzzunk el együtt egy kis délelőtti túrára, a Balaton közelébe, méghozzá Dezsővel. Mivel ő a Totalcar örökké készenlétben álló, kicsit testes, ám nélkülözhetetlen mentőangyala, nem is mondhatott nemet, no meg arra úgyis képtelen. Még a hajnali 5.20-as indulásra sem hörgött le.

Tehát múlt kedd éjjel utolsót ellenőriztem a szinteket, az autó eredetiségének igazolására összeszedtem vagy nyolc könyvet és újságot, teleraktam őket Post-Itekkel, magamhoz vettem a svéd papírokat és a kétnyelvű adásvételit, majd másnap hajnalban nyakunkba vettük az M7-est.

Sipi útra készen. Elég sokat voltunk már így együtt, autóban, hajnalban

Sajnos Dezső nem megy igazán szépen. Ezt már akkor észrevettem, amikor elhoztuk Egerből, de észrevettem, amikor kivittem a Hungaroringre, az idei első TC-pályanapra és észrevettem most is. A régi Mercedesekben nem volt fordulatszámmérő, viszont a sebességmérő skáláján kis osztások jelzik, hova esik adott fokozatban a maximális fordulat. Az állólámpásaimat, Kati 190-esét ha nem is könnyen, de mindig ki lehet húzatni a vonalakig, pedig azok dízelek. Dezső motorja jó, ha a kétharmadáig kiforgatható az osztásoknak. És már ott is nagyon keserűen pörög.

Ráadásul gyorsítás közben fulladozik, mintha cigányútra ment volna a benzin, alapjáraton köpköd, kitartott gáz mellett is finoman ránt egyet-egyet, csak hogy jelezze: teszem a dolgom, kis gazdám, de nem vagyok jól, tudjad. Amikor még szinte teljesen piszkálatlanul elhoztuk Domsjőből, sokkal-sokkal jobb volt, akkor még csak kis fordulaton hülyéskedett.

Már pirkad

Sebaj, kellemes, 100-105-ös tempóban lezúztunk Veszprémbe, befizettem a befizetni valókat, s alig volt időnk egy kávét inni a szomszéd presszóban, amikor már sorra is kerültünk. Egy gyönyörű, már a második vagy harmadik felülvizsgálatra (korai számozású OT-rendszáma volt) érkező, barnásvörös-fehér színkombinációjú Citroen DS állt előttem a sorban, utánam egy megmaradt, teljesen eredeti 730i BMW, kijjebb egy Triumph Spitfire és még két Zsiguli is, no meg egy frissen hozott, gyönyörű BMW R65-ös motor – kicsiny oldtimer-orgia volt, minden ilyen vizsgáztatás egyben buli is. És ez nem az az útmelléki hobbiösszejövetel – bár azokat is nagyon szeretem – itt tényleg szép járművek voltak.

Veszprém és a gyönyörű autók

Dezsőt mindhárom képviselettől (Mavamsz, Autóklub, Közlekedésfelügyelet) lefotózták, végigvizsgálták, kint, bent, felül, alul. A kardán első Hardy-tárcsájának egy csavarjánál megjegyzést tettek egy biztosítóalátétre, hogy rá kéne rendesen lapolni az anyára, de nagyjából ennyi, máskülönben tényleg csak az elismerés jött, hogy micsoda iszonyatos meló van az autóban, meg hogy miféle megszállott volt képes ilyen szintű munkára. Szerényen benyögtem Csabi nevét, hiszen legszívesebben plakettet tennék az autóra, hogy ő csinálta. Az érdem nem az enyém.

A Citroen DS is megszólalt. Én azért nem kenegettem le a gumikat, az már sok a gyomromnak

Ezek után borzasztóan szégyelltem, amikor a műhelyből való kiparkoláskor már nemcsak hogy dadogott, hanem még hangosakat tüsszögött is a motor. Vöröslő fejjel kiszóltam – kihűlt kicsit, mindjárt melegítek rajta… – de éreztem, hogy nagyobb a baj.

Sok hiba nem lehet...

Egy óra múlva megkaptam a plakettet és a papírokat, az eső is szemerkélni kezdett, dög hideg lett, inkább léptünk. Végigküzdöttük magunkat Füred felé, a Balaton mellett készítettünk egy klasszikus, hatvanas évekbeli fotót, de utána már nem bírtam tovább a rángatást, kihúzódtam egy kút mellé. Szétkaptuk a gyújtáselosztót – basszus, nézd már, a rotor ide-oda lötyög a tengelyen.

A klasszikus balatoni kép. Igaz, Pobjedával hitelesebb

Ha ég emlékeznek, amikor Csabitól elhoztam a kész autót, már küzdöttünk egyet a gyújtással, s végül úgy indult be az autó, hogy Csabi minden tiltakozása ellenére kihúztam a szívatót. Akkor is be akartuk már tenni az új rotort, de az nem ment rá a tengelyre, ezért visszatettük a régit. Őszintén szólva, eszembe se jutott ott, Egerben, hogy a régi, eredetijét megnézzem, hogy mozog-e ide-oda. Szorult, rácuppant, jó lesz, gondoltam én. Tévesen.

Nos, mozgott, nagyon. Kajáltunk egyet (egész jó a LUK-nál a chilis hot-dog), majd kissé csökkentett tempóban, 95-100-zal hazarobogtunk, nagy esemény nem történt, kibírta.

Volt egy Pannónia is, de nagyon oldalt állt, csak a végén vettem észre

Itthon azért nem hagyott nyugodni a dolog. Délután bementem dolgozni, de este, miután hazaértem, szétkaptam a gyújtást. Először is megnéztem, miért nem megy rá az új rotor a tengelyre, hát a kúpossága nem stimmelt. Kellett egy jó rotor, hogy legyen egy stabil pont, ahonnan elindulhatok a gyújtás vizsgálatával. Nekiálltam dremellel, dolgoztam vele egy félórát, tizedről tizedre szedve ki az anyagot, végül rácuppant.

Egy kicsit még ki kell belőle szedni

Ha már ott voltam, még jobban szétbontottam az egész gyújtást, mert már Csabinál kiderült, hogy rosszul áll az egész elosztó, túlságosan befelé fordul, és a vákuumdobja nyomja az első gyertyapipát. Csabi nem nyúl autómotorhoz, de Karesz felvilágosított, hogy ha a tövéig elbontom a szerkezetet, a legalsó, kétfülű körmös tárcsát ki tudom húzni, és azt már foganként odébb tudom tenni a helyén. Így tettem, eggyel odébb raktam a tárcsát, összepakoltam mindent.

Addig volt egy tüsszögő, kicsit gyengélkedő motorú Pontonom. Most kaptam hirtelen egy beindíthatatlant. Hogy boldog voltam-e? Mögötte a Bianchival a garázsban, ami ki se tudok szedni, amíg ott a Ponton bálnateste? Nem, nem ordítottam, túlságosan félek a dühöngéstől Dezső szűzies tekintetének kereszttüzében. Csak a fogtömés pergett csikorogva a szám sarkából.

Most akkor kevés az előgyújtás? Sok az utó?

Szerencsére a Ponton főtengelyén van szép, nagy fokolótárcsa, feltettem felső holtpontra, állítottam neki egy leheletnyi előgyújtást. Erre bármilyen benzinmotornak be kell indulnia. Csak úgy látszik, a Pontonénak nem.

Megint állítottam, visszavettem az előgyújtásból. Semmi, még egy tüsszentés sem. Adtam neki némi előtt. Dezső, gyomrából megindítóan önindítóhangú wa-wa-wa-wa hangokat böffentve, bambán nézett rám. Mit akarsz? Mint amikor az ember egy bernáthegyinek akarja elmagyarázni, hogy ráfeküdt a papucsára. Egy régi, karburátoros benzinmotornak ekkora tól-ig gyújtással kötelező lett volna beindulnia, még ha randán is. Ez meg… Te Dezső, ne szórakozz velem, mert hívom a finn kamionost…

Nem ijedt meg. Röhögött rajtam, mellesleg megette az akkut titokban, már csak annyit mondott waaa-waaa, amikor nyomtam neki az indítógombot. Feltettem töltőre. Vártam. Ide állítottam, oda állítottam. Még idébb, még odébb. Semmi. Felhívtam a Kareszt, mert úgy éreztem, meghülyültem. „Tedd fölső holtpontra, próbalámpázd ki, épp egy leheletnyi előgyújtást adjál neki” – utasított. De hisz’ Karesz, épp ezt csináltam az imé… „Nem baj, csináld úgy, ahogy én mondom!” – dörgött tovább, és a telefonomból kicsit szivárogni kezdett a füst. Megjöttem.

És odatettem.

Dezső vajon izgul?

„Most akkor húzd ki a kábeleket, és rakd össze úgy, hogy az 1-es henger felé mutasson a rotor!” – vegzált. De Karesz, lehet a gyújtás a 4-es hengernél is, honnan tudod, hogy pont az 1-esnél lesz? Egyébként is, én tudom, hogy a 4-esnél van a gyújtás, hiszen én szedtem szét, végig figyeltem, hova forgatom a főtengelyt, meg se moccant... „Ne dumálj, csavard le az olajbeöntő sapkát, nézd meg, hogy a két bütyök felfelé áll-e V-ben, ha igen, ott lesz a gyújtás!” – dörgött.

Letekertem. Benéztem. És ott volt. Nem értettem.

Hiszen végig figyeltem, hogyan teszem be az elosztót, mindent, minden alkalommal ugyanúgy pakoltam vissza, csak egy foggal tettem odébb. Ez egyébként még mindig nem elég, kell minimum plusz egyfognyi korrekció, akkor lesz a helyén. Vajon mikor fordult el 180 fokot? Nem tudom, valószínűleg lehetett egy rövidzár az agyamban. Talán amikor önindítóval átforgattam a motort, és pöttyet kijjebb csúszott az elosztót, mert nem húztam le eléggé, hogy mozgatni tudjam, csak az lehet. Mindenesetre 180 fokkal elforgatva azonnal beindult, sokkal szebben is járt.

Korrektül átment. Mondjuk, egy német veteránvizsgán se tudnának sokat belekötni szerintem

De van még teendő. Miközben ügyködtem, azt is észrevettem, hogy a megszakító szikrázik miközben emelgetem, tehát a kondi is kuka. Lehúzogattam a gyertyapipákat amikor már járt a motor, és észrevettem, hogy a 2-es hengerre szinte teljesen érzéketlen, tehát ott is lesz valami bibi. Rövidesen ezeknek is utánajárok, semmi gond. Legalább már sejtem, hol lehetnek a hibák. Szuper, haladunk.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megjelent posztok azóta, hogy Dezső a hazánkban állomásozik (időrendben visszafelé):

2013.07.31. El se hiszem, beindult a honosítás
2013.06.13. Totalcar Pályanap - Hazajött a Ponton!
2013.06.09. Centikre a befejezéstől
2013.03.03. Legközelebb talán már el is hozom
2012.12.23. Már csak papírmunka van vele?
2012.10.30. Te jó ég, a végén még elkészül!
2012.09.30. Alagút vége? Az a mozdony lámpája…
2012.07.22. Dezső keréken!
2012.06.10. Vakul, aki látja
2012.03.29. Breaking, a Ponton fényeződik!
2012.03.18. Ponton - lassan már aranyból
2011.11.26. Puchot mentettem, Bianchit kergettem (részben Dezsőről szól)
2011.09.25. Egyre lassabban, de biztosan előre
2011.07.17. Mi van a Mergákkal? (részben Dezsőről szól)
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább