Aki veteránautó felújításába kezd, annak többé nincs szüksége más szenvedélyre. Egy ilyen hobbi garantáltan száműzi a nőket, a piát, a kaszinót, a drogozást, a számítógép-függőséget az ember életéből. A tisztességes restaurálás tisztára nyalja a családi kasszát nemcsak arra a hónapra, hanem fél-egy évre előre is. És amikor az ember az ő specifikus modelljéhez egyenként próbálja összevadászni az ebay-ről, külföldi ajánlatokból, itthoni alkatrész-kereskedőktől kapott, homályos képek, rajzok, egyedi, belső cikkszámok alapján a millió kis bizgenyát, s közben attól retteg, hogy vagyonokért a fél évvel későbbi, egy milliméterrel rövidebb fityfenét rendeli meg egy taskenti zugkohóból Amerika közbeiktatásával, akkor nem fog éjszakába nyúlóan doomozni. Nőkre meg – piha – egyáltalán nem marad már sem ideje, sem idegrendszere. Sem pénze…
Szép hobbi ez, pláne a vásárlás, meg az ábrándozás, még mielőtt veszünk. Meg mondjuk azok a pillanatok, amikor egy-egy al-fázis elkészül – a lakatolás, a fényezés, a futóműves blokk, a motor, a kárpitok. De közben, amikor fogy a pénz, derül ki a sok turpisság, háromféle forrás három, teljesen más összetételű felújító-csomagot kínál ugyanahhoz a csapszeghez – no, ilyenkor folyik a verejték az ember hátán, borús lesz a láthatár.
Azt hiszem, most e kút mélyén ülök. Legalábbis remélem, hogy ez már tényleg a kút alja, és nem csak a vödör, amiben épp eresztenek lejjebb, sajnos innen nem tudom megállapítani. De tény: itt már hideg van és sötét. Pár héttel ezelőtt voltam Csabinál Egerben megtekinteni Dezső szétszedésének második felvonását. Meddig is jutott a derék barát?
Csabinál szó sincs elvémaxzsoltosodásról, Csabi egy gyilkosan precíz, állhatatos, kimeríthetetlen gép. Nem áll meg. Nincs nála lelkizés. Kitalálja. Utánaolvas. Amíg utánaolvas, és jobb keze az egéren kattint, ballal lemezt domborít a hossznyúlványhoz. És van egy harmadik keze is, amit csak cigizésre használ, de az sem pihen többet a másik kettőnél. Precízen, szebbre gyárt álmában, mint a gyári száztonnás prés szerda délben. El sem tudom képzelni, hogy bír ilyen sebességgel, ilyen kitartóan, ilyen pontosan dolgozni. Nem ismerek még egy embert, aki ilyen döbbenetes rezzenéstelenséggel végezné a munkáját bármilyen körülmények között. Soha nem tudtam még olyan gyorsan felhívni kétszer egymás után, hogy közben ne készült volna el valamivel. Elképesztő. Ha ilyen emberekből állna a világ, ma mindenkinek saját felhőkarcolója lenne helikopterrel, nem ismernénk háborúkat, megoldottuk volna a vízzel menő autót.
Leszedte mind a négy sárvédőt, ami nem volt kis meló, mert az elsőket valamelyik előző, barbár tákművész felhegesztette. Megsúgom, hivatalosan csavarok rögzítik ezeket. Nagyrészt levakarta a szörnyű egyenletességgel ráokádott, mindent beborító alvázvédőt, csak a padlólemezen, kívülről hagyta meg. Amikor beszéltünk, a hangján éreztem, hogy ez a munka megtöri, nem bírja, mondta, már napok óta mindene remeg. Borzalmas, idegtépő munka, a Bianchin anno hónapokig csináltam spaklival, hőlégfúvóval, drótkoronggal, csavarhúzóval, beleőrültem, pedig az kicsi, én meg nagy szüneteket tartottam.
Kikerült a motor-váltó is, meg a teljes belső tér, persze. Üveg sincs már az autóban, az ajtók üresek, most már elég jól lehet látni, mivel állunk szemben. A kaszni például egy területet leszámítva csodás. Mint kábé négyéves korában lehetett egy Ponton. Tökéletesek az ajtók, a doblemezek, a karosszéria merevítései. Az emelőbakok – amik állítólag minden Ponton küszöbjéből kifordulnak, úgy szétrohadnak – teljesen épek, masszívak, hibátlanok.
No meg a veteránautós rémálma, a szélvédők körüli szegély (falc), amin az üveg és a gumi kivétele után az esetek 90 százalékában borzalmas rozsdákat, lukakat találunk – hát ez itt mind ma-ku-lát-lan. Hihetetlen.
A csomagtartó csodálatos, de az már látszott korábban is, a tűzfal szép, a három, ép, levett sárvédő tökéletes, egy szem rozsda nincs rajtuk. Elégedetten röfögve dőlhetnék hátra a dagonyában, ha nem lenne egy-két aggasztó folt. A legsúlyosabb a bal oldali A oszlop és a küszöb találkozása. Nem könnyű balettelőadás ez, ó, dehogy. Ez itten wagneri súlyosságú probléma, a kocsi vázszerkezetének egyik legfontosabb csomópontja, itt nem lehet cicózni.
Borzalmas. Szétrohadva belül, évtizedek óta porrá mállva kívül, itt talán már kétszer-háromszor is javították. Mit javították, taknyalták. Új lemez a rozsdarétegek mélyén, odaheftölve néhány pöttyel, kívülről is egy nagyjából rávarrt pléhdarab, tartani semmit nem tart egyik sem, de aki csinálta, legalább felmarkolhatta érte a lóvét.
Okádék, lelketlen förtelem. Csabi arcán látom, hogy napokkal a feltárás után is felindult – „tudod, nem értem, annyit tökölt vele, aki javította, hogy alig kicsivel több idő alatt rendesen is kijavíthatta volna, egyszerűen nem értem, nem értem.”
Ijesztő, ami itt van, ez tény. Az a lemez, amire a masszív, öntött ajtózsanérokat csavarozták, és ami már Domsjőben nagyon gyanús volt – nos, az is egy odatákolt, vékony pléhdarab, még pár nyitás, és az ajtóval együtt leszakad, aztán állok, mint a Blues Brothers Csikágóban a nagy üldözés után. Szép meló lesz újraépíteni.
Nézzük a túloldalt, ott is gyanús lemezek kívül is, belül is. Mondom Csabinak, hogy azért az profibb munkának néz ki, nem is rohad, az ajtóoszlop meg egészen ép, hagyjuk úgy, ahogy van. Bólogat, oké. Tudom, hogy suttyomban úgyis megcsinálja, a Csabi nem hagy úgy. Mert ő nem egy úgyhagyós típus.
Másutt nincs nagy gáz. Jobb hátul, a doblemez aljánál akad egy kis rohadás, ott is javították már egy pici folttal, de nem tűnik vészesnek, kis meló.
Csúnyán elbánt azonban a svéd a jobb oldali küszöbburkolattal. Ez az a lemez, amit a mai autóhoz szokott szem igazi küszöbnek lát, de mivel a Ponton alatt kvázi alváz fut, ezért ez csak egy üres, rácsavarozott elem, ami részben arra való, hogy rálépjünk, részben meg hogy kiadja az autó önhordó – lol! – formáját.
Ezen hátul már a múltkor találtunk egy popszegecselt foltot, alatta persze ott a rohadás, elöl pedig, ahogy felfordítjuk, egy darab szivacs. Fentről azért nem látszott, mert szürkére fényezték. A szivacs szerepe, gondolom, azt volt, hogy ez támaszkodjon a váznak, és ne leffedjen le a küszöbrátét, amikor a Kati rálép. Hiszen a tartócsavarok helyén a lyukak már nagyon kitágultak, le is szakadhatott volna az egész. Meg egy merevítő is görbe, gyűrött alulról, de már csak legyintek, ezek nem problémák.
Ha nem lenne az az A oszlop alj, eufóriában úsznék, Dezső sokkal jobb kondiban van, mint legszebb álmaimban remélni mertem volna. Egy gonosz folt meg igazán lehet rajta, máskülönben felesleges lett volna szétszedni. Persze nem.
Hiszen ott a futómű, ami miatt már a múltkori látogatás során elkezdtek gyűlni a felhők. Úgy tűnt, minden csapszeg, függőcsapszeg, gömbcsukló, illesztő alátét rossz benne. És persze a pedálok is azért csikorogtak, mert ott is minden lóg, no meg a váltórudazatnál is bőséggel akadtak kotyogó, szakadt gumiharmonikás részek.
Átmegyünk a műhellyel átellenben levő bungiba. Motor-váltó állványra szerelve, leguggolok, szembesülök a másik ijesztő problémával: az alu olajteknőt hegesztették egyszer (a motor valószínűleg kiköpött egy hajtókart valamikor), de rosszul. Most a javításos folt mellett dől az olaj, nagy valószínűséggel nem is lehet többet hegeszteni. De jó ez.
Azóta próbáltam ilyet venni, létezik a neten, de egy vagyon. Dombi Andris barátomnál csak a régebbi fajta motorhoz való, szélesedős karter volt, pedig ő olcsón adta volna. Egy olvasónk Németországban szerzett nekem egy tök jó darabot egy Unimogról, hihetetlenül megörültem neki, egy óriási gonddal kevesebb. Arról is kiderült, hogy törött, de bevitte valami profi helyre, meghegesztették. És közben telefonon tisztáztuk, hogy az sem a nagy, lapos oldalas, ami az enyémre való, ezért felesleges volt az egész hajcihő. Dezső mindenkit megszívat. Szilvási Peti barátomtól szintén lehetne olajteknő, mert van pár bontott Pontonja, de az mind dízelmotoros. Az olyan se jó az enyémre. Hát itt is felrobbant egy taposóakna.
Na meg a kipufogó, ami hibátlan. Hát persze, úgy tudtam. Csak nehogy tüsszögjön benne egyet a patkánybébi, ami benne lakik, mert szétrepül a feje fölött a ház… A tank rozsdás, de nem lyukas, és szinte biztosan nem az, végre egy kis enyhülés. Á, hagyjuk, nem akarok mindent elmondani, túl sok.
Pánikomban három napig a VDh-tól korábban vett Ponton-alkatrészkatalógust jegyzeteltem, és összeállítottam egy árajánlatkérést egy mercis cuccokkal foglalkozó német cégnek. Rá egy hétre visszajött az ajánlat – 3000 euró. Kedvezménnyel.
Ez csak az első futómű, a pedáltengelyhez és a kormányváltóhoz való gumik, perselyek, egy-két gumibak és egy szimeringszerű tömítés (gondolom, egy Burgmann) a bal hátsó féltengelybe, különféle formázott gumik a küszöbrátéthez (12 darab), meg a sárvédők és a karosszéria közé (pedig a nagyokat már korábban megvettem), két fékdob, csomagtér-gumi, csomagtér-zár, világításkapcsoló, két esővíz-elvezető a letekerhető ablakok alá, egy hátsó kipufogódob.
Fékről, szélvédőgumikról, lengéscsillapítókról, kardán-alkatrészekről, fényszórókról, millió egyéb csetreszről még nem beszéltünk. És egy csomó mindenhez nem is kaptam meg az árat, tehát az a 3000 euró még egy jó pár százzal több is valójában. Hát ezért olyan rohadt drága egy jó Ponton, és ezért nem szokták őket rendesen, csak szőrmentén felújítani. Mert egymilliárd alkatrészből állnak, és az mind drága.
Képzelhetik, egy napig ágynak estem az ajánlat megpillantását követően. Ez nagyjából az a pénz, amit lakatolásra szántam. Elkezdtem gondolkozni, hogy így, ahogy van, eladom Dezsőt, mert ebbe a kútba nem ugorhatok bele, tönkremegyünk. Na ja, de honnan áruljam szét? A Csabitól, Egerből? És hogy dolgozik azalatt? És hetente lejárok? Vagy megbízom őt? Rossz üzleti vállalkozásnak tűnik…
És kinek? A német nem vesz Magyarországról cuccot, a magyar – ha egyáltalán van, akinek bontott Ponton-Merci cucc kell - mindent a felének a negyedéért, és akkor sem fizet, csak esetleg majd jövőre, ha egyáltalán. Mit tudok kivenni belőle, talán háromszázezer forintot? Nem, ezt nem tehetem.
Harapófogóba kerültem, otthon napokig csak artikulálatlan hangon vonyítottam, elektronikai berendezéseket tördeltem puszta kézzel, vacsorára üvegszilánkot ettem, hogy valamit végre érezzek is a háromezer-plusz eurós ajánlat gondolatán kívül. A családom egy rejtett, sötét sarokban, hangtalanul húzta meg magát, úgy vészelte át a nehéz napokat. Legalább az alatt sem ettek semmit, használtak melegvizet, ilyen nehéz időkben az ilyen kis spórolás is sokat számít. Rettegés és elmebaj lebegett a zuglói táj fölött. Még jó, hogy nem tartunk otthon láncfűrészt.
Azt is megettem volna.
Bekapcsolva.
Első kalkuláció a tervezett lakatolási, szét-, összeszerelési, fényezési, utómunkálati, forgalomba helyezési összegre: kicsivel több mint kétmillió forint. Két napig az árajánlaton dolgoztam, mindent kikerestem a netről, fejben vásároltam, olcsón, mázlit belekalkulálva, amit így lehetett, kihúztam a listáról. Lett egy hátsó fékdob, egy lámpakapcsoló az ajánlati ár közel tizedéért az ebay-ről. Hurrá! Optimizmusból kihúztam az első fékdobot is, az is lesz majd. Olyat viszont azóta sem tudtam venni, mert a licit végén mindig fölém mentek, pedig rendesen nyomtam rá a pénzt, már fájt. Megtudtam egy-két olcsóbb alkatrész-beszerzési forrást a futóműhöz, de akkor kell a mintadarab is, mert nem biztos, hogy Pontonhoz való cuccokról van szó. A szőrszálon levő szőrszálból kinövő szőrszálat is felhasogattam.
Felhívtam Csabit. „Figyi, kérlek, tedd félre az alvázvédő-vakarást, és szedd szét a futóművet, mire legközelebb jövök. Tudod, minden tengely, csapszeg, csavar, amit nem kell megvennem, tízezreket spórolhat. Hátha csak a perselyek mentek tönkre, hiszen azok azért puhák, hogy ők kopjanak” – könyörögtem.
„Hát jó” – mondta Csabi – „de ne bízzál benne túlságosan, szerintem ebben minden rossz, elég sokat néztem.” Mindegy, dum spiro, spero, amíg élsz remélsz, ha nem kaptam volna egy szalmaszálat azokban a napokban, leég a vezérlőáramkör a fejemben. És persze ilyenkor az embernek dolgoznia is kell, mintegy mellesleg, sok jó, érdekes, informatív betűt pötyögnie a billentyűzetbe minden este 10 és hajnali 2 között (ez volna az elvárás, aztán a végeredmény már nem annyira olyan, persze), hogy ki ne tegyék a munkahelyéről. Ilyenkor azért szeretnék gyárban dolgozni, esetleg szenet lapátolni, akkor morfondírozhatnék békében a nyűgjeimen… Persze, igazából nem.
Közben drága jó Erdős Vili barátom, a kihelyezett győri szem, talált egy klubtársánál egy komplett, jó Fecske első futóművet. Megkapnám olcsón, szívesen segít. Azóta azt nyomozom, hogy jó-e a W110-es futómű a W120-ba. Sajnos a Niemöller katalógusának cikkszámai szerint nem – bár szemre az alkatrészek szinte ugyanazok, itt-ott akad egy kis különbség. És az én „Deutsche Autos” Oswald-könyvem is azt írja, hogy más a nyomtáv, ami persze lehetne az eltérő méretű gumik miatt is, de azok sajnos kvázi egyformák.
És ha meg is veszem Győrből az első hidat, abban is annyi a sok, apró alkatrész, hogy ha nem is lóg semmi, veszi a sok csapszeg a zsírzógombokon a zsírt (ezek az alapvető, ellenőrzendő tulajdonságok egy ilyen régi futóműnél), akkor sem garantált, hogy állítani is lehet mindent. Akkor meg ott eszi a fene az egészet, vehetek meg hozzá mindent ugyanúgy.
Tegnap beszéltem Csabival, újabb hírek: törött két első rugó, mindkét jobb első fékmunkahenger egy-egy füle törött, dől a folyadék a főfékhengerből… Paff.
Netre magyar, hí a haza. A sok böngészés, gondolkodás miatt a szemem már rááll a különféle futómű-felújító csomagokra, már látom, amit pár hete nem, hogy ez itten párban az első fölső felújító, ez meg az alsó-felső egy oldalra, de nincs meg benne a spéci koronás anya, emez pedig csak az alsó, de adják hozzá a speciális állványt, ami az enyémben rossz.
Többféle kombinációt vázolok papíron, melyik, hogyan, mennyibe kerül, már egészen jó számokat látok. Aztán továbblépek, megpróbálom kitúrni a belső tengelyeket. Fölsőt találok, szettben, csavarokkal, zsírzógombbal, mindennel. 185 euró az egy oldal. Annyi, mint ötvenezer forint, és még nem fizettem szállítást. Bazz. Alsó meg nincs. Pedig nekem az is lóg. Eddig 211 500 forint a részösszeg, szállítás, alsó csapszegek, gumialkatrészek nélkül. És ez még csak az első futómű. Ja, és rugók is kellenének. Sssssssssssssszzzz…
Kapok másik tippet: a Csepel Művekben lehetne fémszóratni a tengelyeket, a kért (vagy meghatározott) anyagminőségre készítik. Megkérdezek egy csomó hozzáértőt, ingatják a fejüket, az olyan igazán sose lesz jó. Telós Bandi mondja ki a tutit - „főtengellyel csináltatott ilyet ismerősöm, mert csak alapméretű csapágyat lehetett kapni, az a hajtókar-csapágy negyedannyi ideig tartott, ahol felvittek fémet, mint a többi. Nem lesz olyan a felület, sokkal hamarább tönkremegy, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy olcsóbb lesz.” Ha igaz, ha nem, ez eldönti a dolgot, rettentő komplikált lett volna megoldanom.
Most már abbahagyom a posztot, ma este megint megyek Csabihoz, hiszen közben eltelt egy újabb hónap. És közben persze, hogy talált lyukat, bár nem sokat. Mindegy, nem megyek elébe, először látni szeretném.
Mert már előre rettegek attól, mit mutat majd…
(X) akiknek köszönhetjük:
 |  |
 | |
 |  |
 |  |
 | |
 | |
Az utolsó 100 komment: