Őskövület jellegű kommentelőnk, Hammer küldte az alábbi videót, mintegy válaszként azoknak, akik a régi idők autóversenyeit sírják vissza és keseregnek a túlzott biztonsági előírások miatt. Nos, ez a kemény, nem a vídia, azt hiszem. Ilyenkor döbbenhetünk rá, valójában mekkora szerencsejáték volt akkoriban a versenyzés.

A másik döbbenet pedig az, amikor a pilóta feláll/kiszáll és elsétál a roncstól. Iszonyat nagy mázli, kemény képsorok. Akinek pedig mindez kevés, annak itt egy gigahosszú összeállítás. Azt hiszem, a biztonságba fektetett pénz soha nem fölösleges. Gondoljanak erre, amikor visszasírják a légzsák nélküli időket vagy átkozzák az ABS-t egy utcai autóban...

Killed Myself When I Was Young from The Jalopy Journal on Vimeo.

Múlt hétvégén a Hankook szervezésében részt vettem egy hétvégi amszterdami kiruccanáson, ahol sok más egyéb érdekes dolog mellett egy DTM és egy SEAT kupa futamot is sikerült megtekintenem – televízión.

A Hankook a DTM sorozat gumibeszállítója, ami eléggé jól cseng a legnagyobb európai, a német piacon. Tekintve, hogy a gumikat itt, Rácalmáson gyártják, az árak még a magyar adókkal is elég rugalmasak, az átlagos piaci ár alatt vannak, és a teszteken sem szerepelnek rosszul: a kisebb méretben az ajánlott, a nagyobban a jó minősítést érték el, ami az árakat tekintve igencsak szép eredmény.

Szóval eléggé jól áll a szénájuk, itt volt az ideje, hogy egy kicsit polírozzák a Hankook brandet és erőt mutassanak, így most ők a DTM, az egyik legnépszerűbb német házikupa gumiszállítói.

A DTM-ről annyit tudtam, hogy régen a 190 EVOII üldözte a BMW M3-at, és szorosan mögöttük az Audi V8 ordított. Ez most sincs másként, kivéve, hogy a BMW csak jövőre tér vissza a sorozatba, tehát most egy Audi-Merci bajnokság, tehetséges pilótákkal. Itt versenyez például David Coulthard akinek a legjobb Formula1-es helyezése egy VB második hely volt 2001-ben, sajnos nem kedvezett neki a Schumacher éra. Előfordul a pályán Ralf Schumacher is, hasonló sikerrel, mint annó az F1-ben.

Csajok a DTM-ben

Susie Stoddart aranyos, egy barbirózsaszín C-osztállyal megy, Amúgy onnan lehet felismerni, hogy általában ő az utolsó harmadban végez. Érzékenyebbek biztosan emlékeznek az előző DTM futamra, ahol a komplett tankolóberendezés csövét rántotta magával, míg egy gyors balkanyarban elhagyta.

De a kedvencem nem ő, hanem a Hankook sátorban (akarom mondani erődítményben) vendégül látott svájci csaj, Rachel Frey, aki teljesen az utolsó lett, egy kör hátránnyal, csak a kieső Albuquerquet hagyta maga mögött. Mint csaj aranyos, de mint autóversenyző nem különösebben eredményes, a weboldalán ott van minden infó róla, cartban és formula autóban is a középmezőnyben szokott végezni, 3-4-ik helyei voltak a legjobbak. Mentségére szóljon, hogy a DTM-ben most debütált, az Audijával elektromos gondok voltak, egyszer a pályán kívül s volt, így annak is örült, hogy a betegeskedő kocsival egyáltalán célba ért. Csinos, szőke, GT kocsit is vezet (pl. 2010 LeMans).

Visszatérve a Hankookhoz, most, hogy mindenki megelégedésére ők a beszállítók, elég nagy apparáttal közlekednek versenyről-versenyre: két nagy kamion, benne 1000-1300 abroncs, a jósolt idő függvényében. A gumikat a versenyek előtt felszerelik, és innentől a sors kezében vannak a pilóták, ugyanis a komplett szerelt kerekeket sorsolásos alapon használják egész hétvégén. A komplett gumisműhely működését megtekinthettük, ahol természetesen egy magyar srác is dolgozik.

Mindehhez az kell, hogy a kocsik méretei megegyezzenek, és ez így is van jól. Az autóknak egyébként az égvilágon semmi köze nincs az utcai kocsikhoz, sokkal inkább egy GT versenyautó, utcaira hasonlító ruhában. Karbonszálas szerkezet, középmotor, V8, középen ülő vezető, gombok a kormányon. A hangjuk eléggé rendben van, főleg a régebbi Merciké, amit ott a helyszínen trombitatív kipufogónak neveztem el.

A verseny szépen lement, a Hankook főhadiszálláson tekintettük meg, tévében.

A vasárnap Wéber Gábornak nem sikerült túl fényesen, egy hetedik hely lett a jutalma a sorstól. Különösebben nem mérgelte fel magát ezen, átöltözés után ott ült velünk jó egy órát a Hankooknál, és a versenyélményeivel szórakoztatta a Hankookos különítményt.

A versenyhétvége további két kellemes meglepetéssel szolgált, az egyik, hogy Gáborról közvetlenül a versenye után készítettem egy nyelvkilógatós portrét, ahol nagy csatában a második lett (SEAT Supercupa). A másik, egy szombat esti kellemes hajókirándulás Amsterdam csatornáin, ha nem volt még arra, itt egy érdektelen képgaléria, lapozza át.

Egy holland oldalon jött velem szembe ez a fotó, és mivel nem értek a krákogó német tengerészek nyelvén, és a fordítóprogramok sem köptek ki értelmezhető magyarázatot rá, először azt hittem, valami jóféle sufnituning két párszáz eurós, kert végében talált roncsból. De túlságosan is jófélének tűnt, elkezdtem guglizni.

Bizony, a sokak számára már régmúltban egy igazán nagy dobás volt Budapesten: a Népligeti körverseny. Nemzetközi szintű, komoly megmérettetés szalmabálákkal burkolt fák között, nem kicsi tempóval.

A Lepoldsportvideó jóvoltából (akik Bálint Árpád gyűjteményét dolgozzák fel már egy ideje) egy jókora ablakot nyitunk a korra, mikor apáink sűrű barkóban, trapézgatyában fütyülték a Stonest és a Beatlest, anyáink kicsattanó fiatal csajok voltak... és a pályákon, a Népligetben két keréken fordultak az 1000 TC-k, felcsapott orral zúztak a 02-esek, a százas Skodák pedig keresztben érkeztek a kanyarokba.

Közben pedig az árnyas fák alatt gyerekek százait fertőzte meg egy életre egy-egy letámasztott E-Type, vagy E3-as BMW, Maserati vagy Giulia Familiare. Ha pedig azok nem, akkor a város közepén bömbölő versenymotoroktól szédült meg...

Mesés idők, képkockánként kimerevítve néztük végig Csikóssal, zseniális. Jó szórakozást!

Ez a sztori mindenkinek kötelező. Akinek volt autója a rendszerváltás előtt, annak emlékezni, akinek nem volt autója, vagy talán nem is élt, annak tudni.

Mai cikkünk blogposztja.

Az ECO-üzemmódba kapcsolt kamion ugyanis nem más, mint egy gördülő forgalmi akadály. A mögötte tucatszám feltorlódó, kilencvenes tempóra limitált, és annak megfelelő útvonaltervvel útjára bocsátott sofőr baromi frusztrált lesz, ha nem éri el időben a kijelölt célt.

Mai publikációnk blogposztja.

A mai napra öregmerci szerelgetést terveztem. Aztán öcsém hívott reggel, hogy tudok-e róla, hogy a hétvégi Mercedes-csillagtúra rajtja ma délelőtt van a Roosevelt Széchenyi téren (nem is tudom, átnevezték már?), mert éppen most voltak bent náluk a reggeli műsorban a szervezők. Alapvetően viszolygok az ilyen elitistának tűnő rendezvényektől, de arra gondoltam, láthatok ott számomra is érdekes autókat, egyik ismerős biztosan ott lesz az állólámpás mentőjével, szóval robogóra kaptam, irány a belváros. Végül is, a W108-as szerelgetése mellé, betétprogramnak nem is rossz.

Már az Andrássy végén elkezdett bedugulni a forgalom – áldottam az eszemet, amiért nem kocsival jöttem. Kerülgetem a gyönyörű időben egy helyben álló autókat, láttam, szemból már jön pár OT rendszámos Merci. Közben elhaladtam egy tekintélyes Mitsubishi konvoj mellett (basszus, már annyiszor el akartam vinni a Sigmámat egy ilyen Mitsubishis rendezvényre, kicsit lehessen a sajátjai között, de eddig egyszer sem jött össze), a dugó egyre sűrűbb lett, az Oktogonhoz érve (Oktogonnak hívják még?) piros-kék zsizsgést láttam. Ha valahol ennyi villogó van egyszerre bekapcsolva, ott vagy forgalmat biztosítanak, vagy baj van.

Az autóból is folyt minden. Hűtővíz, olaj, meg ami ilyenkor szokásos

Nos, itt sikerült összejönnie mindkettőnek. A Mitsubishi-konvojt biztosító rendőrmotorosok egyike elé a megkülönböztető jelzések ellenére kihajtott a Burger King előtt egy autós. Hogy pontosan mi volt, fogalmam nincs, az eleje kompletten megsemmisült. Szerencsétlen motorosrendőr pont úgy kapta el az autót, hogy a motor bal hengere akadt bele a kocsi elejébe. Pontosítok, a motorosrendőr nem volt szerencsétlen. Nagyon is szerencsés volt, egyetlen karcolás nélkül megúszta a dolgot. A motor viszont feláldozta magát gazdájáért, ami csak kiállt róla, az letörött, az ütközés ereje kitépte a bal oldali bukócsövet a rögzítési pontjából, de láthatóan a legnagyobb energiafelvevő a jobb oldali henger volt.

Sokszor hallottam már BMW bokszerekre panaszként, különösen az endurókra, hogy irtózatosan könnyen sérül a szelepfedél, szerencsétlenebb esetben bukáskor az egész hengert le lehet tépni. Ennek a motornak a hengere nem szakadt le, sőt, a szelepfedél sem sérült látványosan, de egész biztos vagyok benne, a nagy fehér bálna ezzel az alutömbbel tépte szét az elsőbbséget meg nem adó sofőr autójának elejét. Szolgált 15 évet -az öreg bokszer 1996-os évjáratú volt, ahogy így elnéztem, minimum gazdasági totálkár.

Szegény fehér bálna igencsak pórul járt. De az ő sérüléseinek köszönhető, hogy a motorosrendőrnek nem lett baja

A két jármű összecsattanása után a BMW még átvágódott az Oktogon túloldalára, mázli, hogy útközben semmi nem volt előtte, de egy, a röppályája végén parkoló Opel lökhárítóját még meggyűrte, közben átfordulva a motor bal oldalán is rombolt az aszfalt. A felhasadt üzemanyagtartályból vékony sugárban folyt a benzin a forró kipufogókra, ezért a szerencsétlenül járt rendőr egyik kollégája a leghamarabb keze ügyébe kerülő Fantás palackból kilocsolt üccsivel igyekezett hűteni a rendszert.

Még szerencse, hogy a legkönnyebben deformálódó és törő alkatrészeket kapta el a BMW. Ha a kerék környékén csapódik be, egész másképp nézhetett volna ki a helyszín

Az ügymenet teljesen profi volt, nem volt semmi heves érzelmi kitörés, igaz, mikor én a helyszínre értem, már akár 30-40 másodperc is eltelhetett az ütközés óta. Az egyik motorosrendőr higgadtan elemezte az esetet az autós ellenféllel, mindenki a dolgát végezte, jöttek a tűzoltók, leszórták homokkal a kiömlött folyadékokat, minden eshetőségre felkészülve egy tűzoltó porral oltóval felszerelkezve ügyelt, ne legyen még melegebb a helyzet. 

Homokot szórnak a kicsordogált benzinre

Egészen hihetetlennek tűnt a roncsokat látva, hogy senkinek nem lett baja. Szerencse ez ilyenkor mindenkinek, a motorosnak, meg az autósnak is. Nem mindegy miért kel felelnie a baleset okozójának- Stohl Buci esetében is megemlítette Ommm, hogy ha nem olyan autókkal történik a baleset, amilyenekkel, Bucinak lehet, hogy egy emberélettel kellett volna elszámolnia a bíróság előtt. A balesetet szenvedett rendőrrel még a ruháját is átnéztük, de semmi nyomát nem láttuk a bukásnak. Szerencsére az autónak is voltak tervezetten gyűrődő, baleset esetén energiát roncsolódással elnyelő elemei, és a motor felépítése, a kiálló henger, a bukócső is segített, hogy ne egy pépessé roncsolt lábú rendőrt kelljen az eset után rokkantnyugdíjba küldeni. Apropó nyugdíj: a rendőr srácnak volt egy fontos mondata: nem valószínű, hogy egy ilyen buktát 57 évesen is baj nélkül tudott volna abszolválni.

Tudom, demagógnak tűnhet itt is előszedni a korkedvezményes nyugdíj témáját, de talán segít megérteni, miért is alakult ki ez a gyakorlat. Az, hogy például a motorosrendőrök mindennapja erősen stresszes, nem hiszem, hogy bármilyen motoros számára bizonyításra szorulna. Az ember motoron másfajta veszélyeknek van kitéve, mint egyébként, folyamatosan figyelnie kell mindenre, hiszen egy apró baki is sokkal súlyosabb következményekkel jár, mint autóban. Ha ezt még megspékeljük pár kéklámpás vonulással, súlyos közlekedési balesetnél helyszínbiztosítással (esetleg olyannál, ahol a saját kollégájuk maradt az aszfalton), konvoj biztosítással, nem nehéz belátni, hamarabb elhasználódhatnak az ebben a munkakörben dolgozók, mint a nagy átlag.

Arról, hogy egy motorosrendőr megkülönböztető jelzésekkel való vonulása mennyire idegfeszítő lehet, az jutott eszembe, amit egyik ismerősöm mesélt, aki korábban motoron is szolgált: ha sietni kellett, inkább fel sem kapcsolták a szirénát, csak a kék lámpát, mert az emberek teljesen összezavarodtak a vijjogásra, és rendszeresen a nagy sebességgel közeledő motoros rendőr elé kormányozták a kocsit.

Tudom, nem kötelező motorosrendőrként szolgálni 50 évesen is, lehet aktát tologatni, meg traffipaxolgatni, hogy a többi ilyenkor előjövő sztereotípiát most ne is említsem. Az előbb említett barátom például egyike azoknak, akiket még a saját kollégái is hobbirendőrnek hívnak, és csak akkor fog nyugdíjba menni, ha kényszerítik rá. Ő szereti ezt a szakmát, de legalább megvan a lehetősége, hogy miután szolgálati évei során lőttek már rá gépfegyverből, dobtak rá kézigránátot, lökték fel rendőrmotoron, valamivel hamarabb menjen el nyugdíjba, mint legtöbbünk. Döntse el mindenki maga, nagyjából egyensúlyban van-e a mérleg akkor is, ha a rendőr/tűzoltó, stb. által elvégzett munka van az egyik serpenyőben, az érte kapott fizetés és juttatások a másikban, de ebből tálkából kivesszük a korkedvezményes nyugdíjt.

Már talpra állították a motort, de a nyomokból látni, az Opel lökhárítója alá volt szorulva. Szerencsére a motoroson normális védőruha volt

Ami pedig a baleset tanulságait illeti: jó volt látni, hogy nem a szokásos fehérpólós nyári ruha volt a motoroson (ami lássuk be, lehet, hogy kényelmes, mert kánikulában nem izzad bele úgy az ember, de egy kis bukásnál konkrétan semmiféle védelmet nem ad), hanem egy egész tisztességesnek tűnő motorosruha. Kicsit jobban figyeljünk a forgalomra, különösen most, hogy megint kezdjük felhúzni az ablakokat, hogy a klíma segítségével kirekesszük a városi forróságot, meg utcazajt. Így a szirénát is nehezebb meghallani. Nem csak a rendőrt, a mentőt, tűzoltót is később vesszük észre. Nekik pedig a KRESZ szerint is jár az elsőbbség, ez nem eldöntendő dolog. De ha a KRESZ nem elég érv, hallgassunk a józan eszünkre, és figyeljünk oda a kéklámpásokra.

Van államtitkár, aki 466 ezer kilométeres A6-ossal jár. Az állami vezetők közül még a statikusabb szerzetek is simán mennek évi 60 ezer kilométert. Hamarosan mint Skodákat amortizálnak.

Mai publikációnk blogposztja.

Érdemtelen elkezdeni a prémium-nem prémium vitát, pontosan definiálni úgysem tudja senki, de az vitán felüli, hogy a DS4 minőségben, kidolgozásban és kifinomultságban messze túlmutat a Golf–C4–Astrán és bátran vállalható egy BMW–Mercedes–Audi-hasonlításban is.

Mai bemutatónk blogposztja.

Sokaknak volt ilyen matricájuk.

Engem érdekel a drift-sport. Csinálnám is, de gyíkarc vagyok. Télen még csak-csak elmegyünk kicsit hókocsizni a cimborákkal, de eddig nem embereltem meg magam eléggé, és nem voltam kint semmilyen hivatalos edzésen. Pedig szombaton már majdnem. A vasárnapi gymkhana verseny edzésnapján lett volna mód egy kicsit szárnypróbálgatni, kérdezni a tapasztaltabbaktól, mit, hogyan kellett volna csinálni. De aztán sajnos keresztülhúzta a terveimet egy családi program, amit nem volt pofám lemondani. Meg a lengéscsillapítók sincsenek a helyzet magaslatán a 200 Eurós Sierrában. Meg a szilenteket is ki kellene cserélni a vadiúj, keményebb poliuretán szettre. Meg nincs elég gumim. Láthatóan csak egy valamivel vagyok kellőképpen felszerelve: kifogásokkal. De kibabrálok magammal, és elkezdem módszeresen megszüntetni a fenti problémákat. Persze, ahogy magam ismerem, találok majd új kifogásokat.

Drift Police. Itt azokat büntetik meg, akik nem mennek keresztbe. "Biztos úr kérem, én tettem volna a farát, de micsinájjak, megtapadt."

Szóval az a lényeg, hogy szombaton nem sikerült kijutnom, de vasárnapra már megígértem a HDSteam RC-driftereinek, hogy kimegyek, és megnézem, milyen is az 1/10-es autókkal rendeznek driftverseny. Az időjárás minden volt, csak ideális nem: lógott az eső lába, a szél folyamatosan, igen erősen fújt. Ezek a dolgok így együtt értelmetlenné tették a futam megrendezését, így sajnos a verseny végül elmaradt. A srácok azért saját maguk és a közönség szórakozására autókáztak jó néhány órát.

Kevés autót tudok elképzelni, amelyiknek nagyobb szüksége van egy ilyen ízléses spojler-szettre.

Így viszont lehetőségem nyílt, hogy alaposabban megnézzem, mi is ez a gymkhana, hogyan játsszák ezt nálunk. Éhségemet csillapítandó gyorsan vettem egy gyrost, és hogy ne teljen értelmetlenül az idő, míg majszolok, elindultam körülnézni a placcon. Volt persze tucctucc zene (a változatosság kedvéért néha lehetett hallani a demóautókból djjjündissünnt is), meg autóápolási szereket árusító stand, sport kiegészítőket forgalmazó cég, meg ki tudja még mi minden. Nagyon készültek, de sajnos nem volt nagy tömeg -az időjárás elriasztott egy csomó embert.  Pedig igazán volt minden. Még Carstyling stand is, carstylingos autókkal. A carstyling nekem olyan az autós webes oldalak között, mint a tévében a valóvilág, meg a Barátok közt, jóban-rosszban. Tudom hogy van, tudom, sokan szeretik, nincs is ezzel baj, csak nekem ne kelljen néznem.

Visszafogott dizájn a Fiaton.

Nos, itt aztán megkaptam a magamét. Az a baj, hogy túl öreg vagyok én ehhez. Vagy sosem voltam elég fiatal. Ezek a "tuning" autók különösen egy ilyen rendezvényen hatnak hihetetlenül hülyén. Mikor tőlük pár méterre olyan gépek vannak, amiket valóban tuningolnak, ahol minden átalakításnak célszerű oka van. Ezek meg száz kilós krómfelniken, több tonnás body-kitekkel játszanak tuningautósat. Értem én, hogy sok pénzt, tudást, szorgalmat raknak bele egyik-másikba, de java részük felállította a hátamon a szőrt. Az Ali G-edition Clio csapott először pofán, aminek a grafikája a vándorcirkuszosok kamionjait is megszégyenítően iszonyatos volt, ráadásul minden eleme úgy hullámzott, mint a Balaton. Aztán volt ott lambóajtós Corsa is, csomagtartóban felépített hangszóró-oltárral, erbrassolt angyalkával, akinek a kezében focidrukker-sálhoz hasonló Pioneer-feliratos textil darab feszült. Hátul csak egyetlen kagylóülés volt középen, láthatóan sokat foglalkoztak az átépítéssel, de azért mindenre nem sikerült odafigyelni. A csomagtérajtó gumikéderét fényezéskor összefújkálták fehér festékkel, pont úgy, mint a lambó-ajtó mechanikája környékén mindent, még a kábeleket is. Az A-oszlopra szerelt ellenőrző-óracsoport minden egyes darabja vagy fél számmal kisebb volt a rendelkezésre álló lyuknál -ezeket a réseket diszkrét habszivacs darabkákkal tömték ki.

Mindent összefújkáltak. Én bizony ezt nem mutogatnám.

Igazságtalan lennék, ha nem emlékeznék meg arról az egyszerű, letisztult formájú Corsáról, amelyiket minden ellenkezés nélkül elfogadtam volna. Talán a külső visszapillantókat cserélném le, de ez már színtiszta szőrszál hasogatás. Aztán ott volt a matt fekete, kocka 80-as Audi. Hibátlan. A Swarowsky-kristályokkal ékesített első Audi feliratért külön piros pont járt, annyira nem stimmelt a kocsi többi részéhez. Mindenesetre az világossá vált, nagyon nem az én világom ez a Carstyling, de persze ez nem jelent semmit, addig jó, míg nem egyforma az ízlésünk.

Tudom, egyszerű gyerek vagyok, de nekem ez a kocsi nagyon bejött.

A mattfekete Audinál találkoztam először az "Orbán can't gymkhana" matricával. Ez a szervezők, szerintem kissé erőltetett poénja, amivel az "Obama can't gymkhana" matricákra akartak utalni. Nem túl szerencsés vicc, az Orbán kevésbé rímel a gymkhanára, mint Obama, meg aztán kinek hiányzik, hogy Szalai Annamária betiltsa a gymkhanát.

Markóné egy Sierra XR4i-ként született, csak már kissé átalakult.

A tuning-autóknál pontosan úgy ingattam a fejemet, mint megbotránkozott nyugdíjas a mai fiatalok viselkedését látva, de aztán átcsoszogtam a depóba. Itt is ingattam kicsit a fejem, de igazából itt azért, mert nagyon is tetszett, amit láttam. Személyes elfogultságom okán örültem a Ford Sierrából faragott hivatalos gymkhana safety carnak, meg a piros-fehér, nemmondomki (a fogyasztóvédelem beperel) milyen dizájnú Sierrának, a kutyacsont-Escortnak, de nagyon tetszett a hátsó kerekes Focus is. A sok BMW közül engem leginkább Szántó Niki (drifter-csaj!) Z4-e érdekelt leginkább, mert hiányzott az első és a hátsó lökhárítója is. Így olyasmiket is lehetett látni, amit egyébként nem. Például az ideális súlyelosztás elérésében segítséget nyújtó installációt, amire plusz ötven kilónyi vasat rakhattak az első tengely elé. Niki elmondása szerint sokat segít, jó irányba változtatja a kocsi viselkedését, de a korábban felpakolt nyolcvan kilónyi ballaszt már túlzás volt.

Ballaszt a kocsi elejében.

Éppen a pályán voltak az amatőrök, mikor a depóban furcsa fogatra figyeltem fel. Bálna Merci mögé kötött két tengelyes tréler, a Merga utasterébe betuszkolt poros sátorlap és egyéb kiegészítők. Hogy múlik el a világ dicsősége... A horpadt ajtajú S-klasse mellett egy erősen viharvert G Merci terepjáró, hozzá tartozó trélerrel. A G oldalának akkora kerekek voltak támasztva, mint amekkora a saját négy terepes gumijának a szélessége együtt. Aztán megjött a nagy kerekek gazdája: egy V12-es bálna. Mercedes W140-es S-klasse driftautó. Ezt azért ízlelgessük egy kicsit. Az a hang, ami a két kipufogócsőből előtört egy nagyobb gázadásra, nagyon nem volt evilági. A 17 éves sofőr elmondása szerint a keményített lengécsillapítókon és a kipakolt utastéren kívül minden gyári. Meggyőzően mozgott a pályán, ráadásul a sofőr tudásának, a V12 erejének köszönhetően az amatőröknél nyertek is a kocsival.

Füstölnek a slickek.

A vonóhorgos bálna mögötti utánfutón egy 190-es Mercedest hoztak, amit egy 14 éves kissrác vezetett. Istenem, mit nem adtam volna, ha én tizennégy évesen egy szakadt 190-essel űzhettem volna autósportot.

Tizennégy évesen az ember autói általában még nem kérnek benzint.

Volt mit nézni a szerviz-sátrak körül, ráadásul minden pilótával lehetett pár szót váltani. Itt nincsen hűvös profizmus, távolságtartás, futamok után a lakókocsiba menekülés. Itt az emberek még beszélgethetnek a bálványaikkal, lehet fotózkodni, technikai kérdéseket feltenni. Mindenki végtelenül kedves, ezeken a rendezvényeken még ki lehet használni a lehetőséget, és tapintható távolságból nézni egy kialakulóban lévő autós szakág legelső művelőit. Könnyen lehet, hogy pár év múlva erre már nem lesz ilyen lehetőség. Mert ha ügyesen csinálják, ezt a sportot szerintem elég jól fel lehet futtatni, ráadásul igazán tévébarát. Ha én valamelyik kertévénél műsorigazgató lennék, azon lennék, hogy hozzám kerüljenek a közvetítési jogok. Egy-egy futam nagyjából egy percig tart, majd rögtön pályát cserélnek a versenyzők, így minden kanyar iránya megfordul. Bólyadöntés, egyéb hibák plusz másodperceket érnek, a két futam összesített ideje alapján dől el, ki a páros kieső tagja. Egyenesági kiesős rendszerben lehetett eljutni a döntőig. Pörgős, gyors, látványos sport, kevesebb szubjektív elemmel, mint a driftnél -szerintem van jövője.

És én ott voltam az elsőnél!

A sors fintora, hogy miután elintéztem a dolgomat, egy sarokkal odébb éppen elém került, így a piros lámpánál szépen ki is szálltam a kocsiból, hogy megvitassuk a kérdéseket.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Több olvasónk megosztotta velünk egy-egy régi opeles élményét. Én is tartozom eggyel. Kölyökkoromban lakott egy család az utcánkban. Nagypapa, anyuka, unoka. Hármukra jutott két Opel Admiral, két Monza és egy gömbölyű Senator. Teszem hozzá, akkoriban még ritka volt a nyugati autó, ment a stipi-stopi ha láttunk egy dízel kettes Golfot. Nemcsoda hát ha kialakult bennem egy (amúgy titkolt) vonzalom az öreg Opelek felé.

Nem is ellenkeztem, mikor Pista szólt, hogy nézzek ki a Hungaroringre szombaton. Aki az utóbbi napokban, hetekben nem követte az eseményeket, annak egy nagyon rövid összefoglaló: húsz éves az Opel hazánkban. A szép kerek számot illik komoly bulival megünnepelni, úgyhogy lefoglalták a Hungaroringet, és szügyig pakolták szép lányokkal, programokkal, kajával, celebekkel, koncertekkel és autókkal.

Az eredeti terv szerint nekünk is lett volna standunk, de valahogy nem jött össze. Stand sehol, a betervezett autók szerteszét. Őszintén szólva fogalmam sincs mi történt. Ellenben kiváló kifogás volt arra, hogy ne egy totalcar feliratú molinó előtt álldogáljak egész nap, hanem felkutassam „eltűnt autóinkat”. Ketten horogra is akadtak, útközben meg körülnéztem.

Elsőnek egy itthon kihaltnak hitt autó: a gyári Calibra, a kilencvenes évek boyracer-álma. De nem is akármilyen, egy Calibra Turbo Keke Rosberg Edition. Az ultra ritka, casablanca-fehér (nem is volt más) autó büszkén állt a kordon mögött.. Hetyke fehér BBS felnik, és egy sorszámozott plakett a középkonzolon. Többet nem is mondok, ha minden jól megy, látni fogják még itt a totalcaron.

A másik autó már cseppet sem gyári. Ezt azonban a fehér Kadett GSI jól titkolja, ugyanis a hatalmas felni, mint egyetlen látványos külső változtás nem jelenti rögtön azt, hogy 310 lóerő a teljesítménye. Belül persze már látszik, hogy nem is annyira gyári. A kagylóülés, négypontos öv vagy sportkormány emlékeim szerint nem volt a Kadett extralistáján. Az igazi kedvencem persze a digitális műszerfal. de lényeg a teljesítmény. A gyári 150 lóerő bő duplájának eléréséhez kellett némi chiptuning meg egy turbó. A későbbi tesztből majd kiderül, milyen is 13 másodperc alatt letudni vele a negyedmérföldet.

A buli maga egyébként sokkal inkább volt gyermeknapi fesztivál, mint autós rendezvény. Rengeteg program volt a gyerekeknek és fiataloknak, játszóházak, videójátékok, RC-autók. Emellett kint volt a Talmácsi Motoros Iskola, a névadó bajnokkal együtt. Rengeteg fellépő a színpadon, lásd Animal Cannibals, Irigy Hónaljmirigy, Tankcsapda és mindenki SP-je. Meg volt egy bácsi aki népzene vagy népmesék helyett népi stand-upot nyomott, néhol akaratlanul beatboxolva. Kicsivel később pedig alacsonyan szálló műrepülő örvendeztette meg a kilátogatókat

A kultúr-kakofóniában viszont szinte elvesztek az autók. Pedig rengeteg csodás veterán volt kint. Olympiák, Rekordok, Manták és Diplomat-ok, youngtimer-vonalon pedig Calibrák és Lotus Omegák. Na mégegyszer: LOTUS OMEGÁK! Remélem mindenki tisztában van vele, milyen autókról van szó. Csikóssal meg is ígértettem, hogy tesztelünk majd egyet...persze azt is megígérte, hogy majd csak utólag szól, ha már megjelent a cikk.

Az OT Expóhoz hasonlóan itt is volt egy „hátsó parkoló”, ahol a halandó felhasználók támaszthatták le azaz állíthatták ki autóikat. Lővei kolléga csöpögős Rekordjától kezdve, V8-cas Diplomaton át álmaim Mantáig volt minden. A Tunerek sem maradhattak le: porig ültetett, überfelnis Kockadett, LSD-ajtós Astra és bőrözött visszapillantós Calibra adta a felhozatal gerincét. Egyszemélyes közönségdíjamat pedig ezúton szeretném odaítélni a Burberry Edition motorterű Astrának.

Végül pedig az igazi különlegességek, mint például a RAK2. Bár a név nem valami fantáziadús, de ezt ellensúlyozza a 230km/h-s végsebesség. Ja, mindez 1928-ból. Vagy a DTM Calibra, a maga 430 lóerejével, és még pár ínyencség. Mindez kordon mögött, fedél alatt. Amit viszont nem értettem, hogy ha ezek a kocsik ilyen védelmet kaptak, akkor az OT Expón körbenyálazott első magyar Astra miért nem? De a legmegdöbbentőbb az volt, hogy az 1928-ban épült Opel rakétamotor a Matchbox játszóházban árválkodott a félhomályban, minden felügyelet nélkül. A gyerekek persze imádták, mindenki rajta mászókázott. Összességében egy kiváló rendezvény volt családosoknak, potenciális vevőknek, de az elborult benzinagyúak egy kicsit a háttérbe szorultak.