Alig értem haza az Opel buliról, máris a Zengő Dension Team honlapjára vetettem magam. Vannak, akik sejtik már, miért, a többieknek elmondom, hogy a hétvégén a motorsportok Mekkája ad otthont a WTCC-nek, márpedig Monza nem vicc. Monza maga a történelem, a legenda, patinás helyszznek között is a legpatinásabb. Itt minden kavics, fa és a szalagkorlát minden centimétere legendákat mesél.

Aggódtam, mert kedden - amikor utoljára beszéltem Norbival - még éppen csak kifelé tartott egy masszív náthából. Márpedig ha valahol, akkor Olaszországban ki kell vágni a rezet, de vajon elég volt-e az edzés? Érzi és érti-e már az autót annyira, hogy száz százalékot préseljen ki gépből és magából is?

Gyerekek, amikor megláttam ezt a két táblázatot, azért hízott a májam rendesen. És hízhat a mája az egész országnak, a srác a traktorból pedig megérdemli az elismerést.

Az első táblázat az első időmérő eredményét (itt fordított a rajtsorrend), míg a második értelemszerűen a második kvalifikáció eredményét mutatja. Az pedig, hogy az egyetlen autóval induló hazai csapat ott tud lenni, ráadásul úgy, hogy Michelisz Norbert a leggyorsabb BMW-pilóta a mezőnyben... Na ez a valami, nem a Noni-dzsúsz.

Ott ez a fiatal, magyar gyerek és veri a rutinos, öreg rókákat, az ex-Forma-1-es pilótákat... ez az Norbikám, örülünk neked. Persze, a Chevrolet, az iszonyatos pénzből és legjobb pilótákból álló csapat szinte megfoghatatlan, ráadásul ők tudnak sakkozni a szélárnyékkal, fel tudják húzni magukat, talán ezért is nyom sokat a latban, hogy a narancssárga-fekete BMW ott liheg mögöttük.

És bízom benne, hogy ha egy mód lesz rá, akkor el is keni a szájukat holnap. 9.00-tól edzés, 12.30-tól kezdődnek a futamok. Olyan nincs, hogy kihagyjam. Főleg úgy nem, hogy Norbi szerint lehetett volna még javítani az időn. Csekk:

Ésszel Norbi, ésszel de keményen. Mi veled vagyunk!

Csajozni szuper volt vele, mellesleg az első nyugati autó volt a haveri körben, de száguldozáshoz nem ártott némi óvatosság. Egy újabb olvasói sztori, van benne minden. És ne feledjék: a buli napja közeleg...

És egy szolgálati közlemény is ide tartozik: holnap, azaz május 13-án, pénteken, délután egy órától hatalmas, rendőri felvezetéses, opeles veteránfelvonulás lesz a Vár-Alagút-Lánchíd-Andrássy út-Hősök tere útvonalon. Akit érdekel jöjjön, nézze meg, integessen! Itt van két autó az indulók közül, ízelítőnek:

>
Huszonegy évesen az első autóm volt. Opel Ascona B 2.0S Berlina (1979). Az első pár havi fizumból vettem 1995-ben. Nem sokat konyítottam az autókhoz, hiszen előtte csak a családi Trabit nyúztam.

A gép rendesen ment, bár amikor csajozni mentem vele Balcsira, nem mertem meghajtani, hogy vissza is jöjjön. Városi gép volt előtte is, kicsit ütött kopott, a szilentek lógtak, de ha beindult, már nem hagyott ott. A vontatókötél, mondjuk, azóta alapfelszerelés. A kipukkal voltak állandó problémáim, de ez inkább a pénzhiánynak tudható be. Két évig hajtottam, volt hozzá donor is, de nem kellett belőle nagyon semmi. Hűtőt, fűtő radiátort kellett javíttatni, de mivel régi rezes volt, nem akadt vele gond.

Küszöb, ívek, hattyúnyak persze az opelséghez illően rohadt, néhol beázott. És persze a műbőrtető alatt is, amit rendes autót használó ember talán el sem tud képzelni, hogyan.

Belül kényelmes, nagy volt, el lehetett férni öt embernek is. Mai fejjel azért már nem ebben az árkategóriában választanék autót. Miután eladtam, használták is még vagy 2-3 évet, és aztán én vontattam utolsó útjára elbontani. A haverok között is én lehettem vele a májer, mert volt egy saját nyugati, nagy motoros gépem. Sok kellemes emlékem fűződik hozzá, de ami leginkább megmaradt, az egy korai baleset, talán ha négy hónapja lehetett meg az autó.

Igazi driftes megmozdulás is lehetett volna, ha tudom akkor, mi a drift. Addig csak parkolókban ment a karikarajzolás. A XII. kerületi Stromfeld-Németvölgyi lámpánál elsőként indultam nagy gázzal fölfelé, esőben, sötétben, nulla-mínusz egy fok körüli hőmérséklet lehetett kint. Haverok, zene, vagányság.

200 méter múlva elkanyarodott az út enyhén balra, nagy gázzal meg is próbáltam bevenni. Nem sikerült. Kocsi fara ki, gép elsokall, csúszik jobbra, a járda felé. Egyszer csak hatalmas csattanás, 180 fokos pördülés, és minden fénycsóva, ami addig mögöttem jött, hirtelen szembevilágított. Motor persze leállt. Ki sem szálltam, indítottam, húztam volna el a tetthelyről. A haverok azért szóltak, hogy a hátsó lámpát és a csomagtértetőt azért jó lenne összeszedni. Csak hosszú percekkel utána esett le, hogy óriási szerencsénk volt. A kocsi farát egy útszéli villanyoszlop kapta el. Ha máshova érkezik, a hidat veri ki a kocsi alól, rosszabb esetben még az utastérbe is kaphattunk volna egy kis betont.

Aztán jött a javíttatás. Fél hátat vágattam hozzá bontóból, egy kisöreg a garázsában a kocsi vételárának a feléért összetoldotta, lefestette.

Ez volt az első autóm, jó szívvel gondolok rá, meg arra is, hogy hátsókerekes volt. Szerintem ő is hozzátett pár cseppnyit, hogy számomra az autó csak egyféleképpen nézhet ki: motor-váltó-kardán-difi hosszában, tehát hátul hajt.

Utána még volt egy E Kadett is a családban, 1,3 fapad, az aztán tényleg a classic Opel rozsdakupac volt. Egy karosszéria-alkatrésze nem maradt ép, pedig csak a háta volt ütve, mégis a taposón keresztül telt meg az utastér vízzel. Mindegy, nekem az Ascona maradt meg.

Üdv
Szöllőssi Márton

A szülőknek nem volt autója, így válhatott meghatározó élménnyé a nagypapa Kadettje. És ne feledjék: a buli napja közeleg...

Nagypapám vett 1994-ben egy piros színű, 1986-os E Kadettet, 1,6-os dízelmotorral, tetőablakkal, Hollandiából. Mivel szüleimnek nincs autója, ő vitt minket mindenhova, ha autózni kellett, így gyerekkorom egyik meghatározó autója tulajdonképpen ez Opel lett.

2009-ben letettem a jogsit. A rutinvizsga előtt elmentünk egyet gyakorolni a nagyapámmal, Csillebércre. Mindent a fejembe vert, amit a tökkelütött oktató nem tudott. Akkor a nagypapám már 75 éves volt, titkon reméltem, hogy leteszi az autót, és akkor majd az enyém lehet. Végül nem tette le, még ma is használja a 25 éves Kadettet – igazából ez így van jól. Én pedig vettem egy saját Zsigulit, amit imádok.

Viszont a Kadett felújításának gondolata még mindig foglalkoztat, csak az a baj, hogy műszakilag kezd reménytelenné válni. 250 ezer van a motorban, és már nagyon-nagyon gyenge szegény, 70-80-nál többet nem megy, és már az Istenhegyi út is komoly gondot okoz neki, a 21-es buszt is feltartja néha. Viszont még mindig eljár 5,5 literrel városon kívül. Ráadásul a már egyszer cserélt küszöb elkezdett megint elég komolyan rozsdállni. Szerencsére a többi karosszériaelem jó, majdnem hibátlan. A kép egy telefonos rettenet, hirtelen csak ezt találtam, bocsánat érte. A 2009-es gyakorláson készült.

Üdv
Bakondi Tamás

Rengetegen fordulnak hozzánk: autót vennének, mire figyeljenek. Tessék, összegyűjtöttünk egy maréknyi tanácsot a rizikófaktor minimalizálása érdekében.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Egy újabb adag Opeles sztori mutatja azt, hogy hazánkban őshonos fajta volt még a P1-es is. A buli napja közeleg...

Üdv!

Opeles élmény? Ó, hát kettő is van...

Az első, az gyerekkori. Akkoriban úgy nézett ki a családi autópark (1974-75 környékén), hogy nagyapámnak Zastava 750-je, apámnak Wartburg 312 de Luxe-a (a díszléces!), keresztapámnak 312 Standardja, az egyik nagybátyámnak fecskefarkas Octaviája, a másiknak egy négyajtós, kétszínű (piros, fehér tetővel) 1900-as Opel Rekordja volt. Nem tudom, milyen évjárat, de P1-es volt, olyan 1958-62 közötti lehetett. De nem volt hétköznapi autó, egyrészt mert négyajtós volt, másrészt meg 1,9-es.

Akkoriban a magyar P1 állomány 70-80%-a kétajtós 1700-asokból tevődött össze. Na, ebben a P1-esben én ültem elég sokat. Bölcsiből-oviból hozás, meg egyéb mászkálások. Eltelt több mint harminc év, de még mindig előttem van az ovális műszeregysége, meg benne a fényszóró kis zöld visszajelző lámpája. Van is kép rólunk kissrác koromból, büszkén támasztom a Rekordot. Mondjuk, ilyen kép a Wartburggal is van, pont kétszer annyi (kettő ...), mint az Opellel. Az lett a vége (szerintem bontóban végezte), hogy eltört az egyik dugattyúja, majd a kisipari öntött pótcucc sem bírta túl sokáig. Akkoriban közel sem voltak olyan lehetőségek alkatrészbeszerzésben, mint ma, pláne nem egy 20+ éves Rekordhoz, úgyhogy egy Zsiguli foglalta el az Opel helyét, amely helyett egy újat vettek. Nem a szabadpiacra került a páréves használt gép, hanem családon belül átvették.

A másik már egy frissebb élmény: sógornak volt egy Golf I-ese. 1500-as GLS, családtagként kezelt, megkímélt, ésatöbbi. Amellé vásárolt kifejezetten melós autónak egy Kadett D Caravan-t olyan 1999-2000 körül. Valami vicces 110 ezerért vette, ami akkor egy egészségesebb Lada ára volt. A klasszikus "full-fapad", 3-ajtós, 1300-as benzines kombi. Megvolt több mint egy évig, nejemmel még, mint barátnővel elég sokat mászkáltunk vele, Ő sem a Golfot kapta meg, ha menni kellett, hanem a Kadettet.

Mivel vonóhorgos volt, egyszer kölcsönkaptunk egy Skif sátras utánfutót, és azzal húztuk le Balatonra (épp nem volt horgos Wartburgom kéznél). Meg se érezte a kis 60 pacis motorja a terhet, mondjuk, azt a 220 kilós kis ketyerét nem is lett volna szép dolog megérezni. Mivel melós autó volt, a szükséges dolgokat (olaj, gyertya, stb.) megkapta, de külsőleg csak erős közepes volt az állapota. De ahhoz képest jó szolgálatot tett, míg megvolt. Úgy adták el, hogy pont valamire kellett pénz, egy ismerős meg keresett autót. A két igény találkozott, Kadett el. Nem volt egy nagy durranás az autó, de A-ból B-be eljutni kifogástalan. Én jó szívvel emlékszem rá vissza.

Hát, ennyi.
Deák Attila

A németek szerint a 2010-es autók alig mennek tönkre. A BMW-k pedig szinte egyáltalán nem.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Felhívásunkra rengeteg levél érkezett, ezek közül Boci története az első. Időközben a hétvégi rendezvény egyre konkrétabb formát ölt, mi is értesítettük már azt az öt szerencsés tulajdonost, kiknek autóit büszkén vállaljuk. Sőt, kezünkben a lista, amit az Opel küldött és elhihetik: elég megdöbbentő és ritka dolgok is akadnak rajta. És nem csak a 60-as, 70-es évekből. Csikóssal kimegyünk szombaton, ez már biztos. Most pedig a történet, nosztalgia on air!

Sziasztok!

1972-es Opel Rekord C Caravan

A Déli-pályaudvarnál rohadt diszkréten egy parkolóban, akkor épp 19 éves volt... én 17, egyből beleszerettem. Szélvédő mögött felirat: eladó! 60 000 Ft. 1991-et írtunk. Ez azért akkoriban nem volt kevés pénz, főleg egy diáknak. Gyönyörű volt, piros és kombi, amit addig a szép autóformával összeegyeztethetetlennek gondoltam, de ebben a szériában nekem jobban tetszik a mai napig, mint a szedán változat.

Megvettem, pontosabban minden szirszaromat odaadtam érte egy Commodore Amiga 1000 számítógéppel együtt, plusz némi kápét. Első autóm! Mihály, az eladó egy igazi rendes ember, Erdélyből települt haza a családjával és esztergályos volt, fillérekért dolgozott. Az autót nem tudta fenntartani, ezért inkább a három kisgyerekének akarta hazavinni a tudományt, ehhez kellett a kompjúter. Az volt az extra kérése, hogy tanítsam meg a számítógép alapfokú kezelésére, fel is jött néhány tanórára a lakásba.

Minden ujjával körülbelül három gombot nyomott le egyszerre, de aztán hamar belejött. Cserébe meghívott a budaörsi Frankhegyre, ahol tanyasi körülmények közt éltek egy faházban, hogy adjon még pár alkatrészt az autóhoz (például egy komplett 1,9-es benzines motorblokkot).

Vittünk szánkót (tél volt) hogy majd azon toljuk el a motort két barátommal, ez még lehet, hogy nem lett volna olyan hülye ötlet, de meg kellett kóstolnunk a Mihály borát, és mi még eléggé gyerekek voltunk, szóval a pár pohár bor után kiváló jókedvben indultunk haza  a téli estén a budaörsi hegyről a 12. kerületbe. Az úton eldőlt a szánkó a motorblokkal, utána mi is eldőltünk, aztán a szánkó széttört.

Végül barátom önfeláldozása és egy korabeli taxis pozitív hozzáállása miatt mégis elvittük haza a motort - konkrétan a barátom levette télikabátját és leterítette a kombi taxi csomagtartójába, így a taxis belement, hogy bedobjuk a blokkot. Fel is szívta a kabát a kifolyó olajat hibátlanul.

Mivel jogosítványom csak 94-ben lett, viszonylag ritkán mentünk az autóval, de az mindig ünnep volt! A fotón már nincs rajta rendszám, mert az egyik menet csúfos véget ért: a János-hegyi szerpentin egyik pihenőjében pörögtünk (drifteltünk?) amikor jöttek a rendőrök (7 rendbeli szabálysértés).

94-ben eladtam 15 ezer forintért alkatrésznek, mert egy beindításnál már nem fordult a főtengely. Egy Opel Rekord-gyűjtő vette meg. Akkor mérges voltam picit Mihályra, hogy azt hantázta nekem, hogy a motor fel lett újítva. Aztán pár év múlva találkoztam a vevőmmel, ült az autóban és vigyorogva mondta, hogy nem akar felidegesíteni, de tényleg fel volt újítva a motor, éppen csak a vezérműlánc ugrott át egy fogat... kijavította, és inkább ezt restaurálta a sajátja helyett... Visszavásárolnám így 20 év után!

Üdv,
Boci

A nagy szén-dioxid, Euro iksz, emissziós őrületben, az egyre növekvő ózonlyuk alatt melegedő üvegházban, savas esőktől áztatva, tűnő esőerdőkből kihaló biodiverzitástól rettegve gyakran elfelejtjük, mi miért történik körülöttünk. Minél kevesebb szén-dioxidot nyomjon ki magából az a nyomorult autó, bánom is én, mit fogyaszt! Ha már kormol, legyen legalább Euro hatos! Kicsit összemossuk néha a fogalmakat, na.

 

Vagy másfél éve nem írtam családi flottánk legféltettebb darabjáról, a zöld állólámpás Merciről. Csabi annyira szépen rendbe rakta, hogy közel menni is félek hozzá, pláne szerszámokkal. Pedig a belsejét nekem kellett összerakni, ez volt a deal.

Az üléseket, ajtókárpitokat viszonylag hamar kitakarítottuk Bálint fiammal, erről született is poszt, az utolsó, amit írtam. Kevés az időm. Bende Tibby ugyan megvádolt az év elején, hogy a fél életem a garázsban töltöm a veteránjaimmal, ezért elkezdtem írni, s kiderült, hogy havi 6-7 óráról van csak szó. Era fűtőradiátor-cseréje persze felrúgta a trendet, de az kötelező szerviz volt, nem jövőépítés.

Alakul a belső tér

A cikk három főszereplője korosodó, de sokak által nagyra becsült autó. A kilencvenes évek elején-közepén gyártott nagykocsik között még találni olyan szép példányokat, amik megdobogtatják sokunk szívét. Javítsuk meg őket együtt!

Vélemények az azonos című írásunkról.

A kőbányai Illatos Csirke büfében ebédeltem, kell néha egy kis kacsanyelv és disznóköröm a tésztaleveshez. Visszafelé a Dózsa György úton ért az első terelés: belefutottam a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteinek monstre tüntetésébe. A demonstráció céljaival kapcsolatban nem foglalnék állást. Egyfelől van ugye egy ex-kommandós haverom, aki egy évvel fiatalabb, mint én, és nyugdíjas. Nincs különösebben romos állapotban, legalábbis kitűnően motorozik és jó a kedve, így miért is zavarna, hogy gyakorlatilag én fizetem a nyugdíját. Másfelől meg ott van a 63 éves Pintér Sándor belügyminiszter, aki 15 éve nyugdíjas, fel is veszi azt a havi 136 630 forintot, amiért aktív rendőrségi szolgálata alatt megdolgozott, a bruttó 1,15 millió forintos belügyminiszteri gázsi mellé.

Állást tehát nem foglalok, de azt el kell mondanom, hogy a rendvédelmi dolgozók tudnak tüntetni. A kóválygás során, ahogy a város nyugatabbi részébe próbáltam eljutni, elkeveredtem a Kossuth térre is, ahol kellemes hangzavarban rendes rockzene üvöltött a hangszórókból (a Gunstól az Appetite-lemez), szirénáztak, doboltak, bár az igazi buli tényleg az lehetett, amikor a tűzoltók tűzcsapokat nyitogattak. A belváros egyre szebben állt be, és ahogy a forgalomirányító rendőrök terelgettek, kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy én itt a Körúton nem juthatok át – legális módon. Úgyhogy ezennel gyónom a Mindenhatónak, hogy három egyirányú utcába hajtottam be fordítva, volt járda, zebra, megszámlálhatatlan forgalomtól elzárt terület, természetesen motorral, lépésben.

Végül egy egyirányú utca látványosan rossz irányából érkeztem a körútra, nézett is csúnyán a végében álló rendőr, de rutinos pincérként kerültem a szemkontaktust, és bár mellette álltam egy percig, végül nem szólt hozzám. Ekkorra már a Körútra érkezett a tiltakozó autós menet és kezdett reménytelenné válni, hogy egyszer visszaérjek a szerkesztőségbe. Állt minden. Elköszöntem a rendőrömtől, elindultam az álló autók között jobbra, aztán a dupla villamossínen át keresztbe, a szemközti sávokban érkező transzparensekkel felszerelt rendőrautók előzékenyen átengedtek, úgyhogy átmentem, befordultam a szemközti buszsávba (fordítva), és hamarosan végre legálisan motorozhattam egy megfelelő irányú utcában. Lehetne még néha ilyen egyik rendőr se néz oda-fesztivált tartani.

Csikós küldte be reggel a levelezőlistára ezt a megdöbbentő videót, amely Theo Jansen, ez a holland fizikus és kinetikus szobrász mutatja be széllényeit. Azon felül, hogy már önmagukban is szürreális látványt nyújtanak, a tisztán PVC-ből készített gépek mögött komoly mérnöki tudás áll.

Jansen elmondása szerint a lények - a tengerparton szabadon engedve - úgymond önálló életet élnének. Mivel a szél mozgatja őket, így működésük szinte semmibe nem kerül.

Mi csak csendben fejet hajtunk a művészet és a tudomány e döbbenetes találkozása láttán az őrület és a zsenialitás szélfútta metszéspontjában. Ugyanakkor felidéztük látványát a több száz év múlva is kitartóan helyben járó szerkezetnek (a PVC bomlási ideje elég hosszú), amelyik elakad az első tengerparti sziklán.

Theo Jansen méltó emléke lesz, le a kalappal, ez nem semmi.