A vételár a gázpedál első lenyomásától méltányosnak tűnik. Bármennyit megér a szükség esetén dühös, békeidőben szimplán csodálatos, négyfeles stuttgarti V8-as karaktere.

Mai cikkünk blogposztja.

Ez tipikusan az a videó, amin először felröhögünk, aztán nyomban elszégyelljük magunkat. Gyarlók vagyunk.

Bár Budapestet alapvetően retkes városnak tartom, mely retek képződésében egyszerre ludas a gátlástalanul szemetelő embertömeg, a pénzhiányos takarítóvállalat, a légköri viszonyok (nálunk eleve porosabb a levegő, mint például Hollandiában), illetve az általános "nemazéndolgom" hozzáállás. Amikor mások helyett kidobok néha szemetet, összeszedem a kutyaszart, megvallom, kicsit fasiszta féregnek érzem magamat, nem illik ezt errefelé, ez túlmegy a tudálékoskodás határán, ez már-már népnevelés. Vagy csak lúzerség, rosseb tudja. Ezért is csak néha teszek ilyet.

De Zuglóról, pláne egyes kertvárosi részeiről más a véleményem, szűkebb hazám csodásan élhető, kellemes hely, nem egy vidéki kisváros megirigyelhetné azt a nyugalmat, ami a Nagy Lajos Király útja, Erzsébet királyné útja, Rákospatak utca, Telepes utca négyszögben honol. És tudok még néhány ilyen négyszöget a kerületben. Hétvégén Kareszék viszi mellékutcájában is nagyobb a forgalom, mint a miénkben. Na, ez volt eddig a promó, következzen a többi.

Innen minden békés, jó kis utca ez

Az utóbbi napok híre, hogy újabb nagy konszern döntött úgy, hogy felhagy a teljesen önálló fejlesztéssel és inkább költséget csökkent. A Ford okosan úgy döntött, hogy SUV-jai és kisteherautói megmentése érdekében összeáll a Toyotával, melynek nagyon bejött a hybrid-technológiába vert minden egyes jen, sokan állnak sorba a technológiáért. Most éppen a Ford.

Ennek kapcsán aztán eszembe is jutott a Car Magazine-os Ben Oliver által immáron másodszor kidolgozott autós metrótérképe, mellyel utoljára egy tavalyi magazinban találkoztam és olyan hasznosnak bizonyult, hogy azóta is itt lóg a falon.

Hopsz, ezt közzé kéne tenni, elkerülendő a sok félreértést, amikor a kommentablakban esnek egymásnak tulajdonképpeni konszerntársak. Ha ön is tudni szeretné ezentúl, mi köze lehet a BMW-nek a Daimlerhez, a Mitsubishinek a Subaruhoz, Infinitinek a Ladához, akkor tessék, töltse le, nyomtassa ki, máris tisztábban lát majd az autóipari őskáoszban.

Jó autó a Honda és a BMW, de nagyon rossz az Alfa Romeo? Ha megszeretünk egy autót, akkor elviseljük a hibáit, ha nem szeretjük, akkor pedig a hibátlan sem elég jó.

Mai cikkünk blogposztja.

Homlokrakodó az égben

A beton, az aszfalt és a csillogó üveg közé nem illenek a régi mezőgazdasági gépek. Tájidegenek, meg nem értettek és ha kell, tiltó táblákkal tartják őket távol. Budapestre sokáig be sem tehették lábukat a traktorok, behajtani tilos volt a jussuk – a városházán féltek egy újabb gazdablokádtól.

A D család több típusból állt

Hála az égnek a rendelet már nincs érvényben: Laci teljesen legálisan látogathatott meg minket. Járműve, az 1962-es Deutz D50 nem egy preparált csoda – a családi kaszálóról ugrott be a szerkesztőséghez, így elöl fenn volt a homlokrakodó, hátul meg a kasza. Ritka látvány ez a város szívében: nem csak mi ugráltuk lelkesen körbe, hanem a járókelők és az autósok is döbbent csodálkozással gyönyörködtek a zöld veteránban.

Csodálatos gyári prospektusok

A gép vonattal érkezett Magyarországra: a hazai svábok kinti családtagjai szedtek össze egy szerelvénnyi mezőgazdasági gépet és küldtek ide a rokonoknak. Laci egy piliscsabai tehenésztől vette. Nem volt túl jó állapotban, kotyogott a csapszeg, de ennek ellenére még három évet elcsettegett. A bronzperselyt és a csapszeget leszámítva más károsodást nem találtak bele szétszedés után. Nagyobb feladat volt a hiányzó alkatrészek, lámpák és kapcsolók pótlása. A homlokrakodó részben házi gyártmány, részben egy öreg Steyr traktoré volt. Így, zöldre festve nem feltűnő, hogy típusidegen.

Dísztárgynak sem utolsó

Korábban már láttam szétszedve, tanúsíthatom, hogy alaposan fel lett újítva. Persze a cél nem a múzeumi állapot volt, hanem a használhatóság, de ennek így kell lennie: egy öreg mezőgazdasági gépnek nem áll jól a steril csillogás – kell neki az olaj, a zsír és gépszag. Ez a Deutz mindezt tudja, sőt.

Lacit nem kellett sokáig győzködni, hogy menjünk már egy kört. Felmásztunk a széles és masszív sárhányókra, és már be is böffentette a 3400 köbcentis sornégyes léghűtésest. Meglepően jól gyorsul úgy harmincig, rendesen kell kapaszkodni, hisz rugózás nem nagyon van, csak az 1 barra fújt ezeréves abroncsok csillapítanak valamicskét. A hátsó gumik talán még eredetiek, míg a T mintás elsők török gyártmányúak – itt nem a tapadás a lényeg.

Régen láttam ennél szebb műszert

Pedálok, karok és a gyönyörű műszer: nem árt némi előképzettség a traktorozáshoz. Aki már vezetett ilyen öreg dögöt, érzi a varázst, könnyű szerelembe esni a Deutz-cal. Az efajta veteránozásnak is megvannak a rajongói, elég ha a bokori traktormajálisra gondolunk – hát nem sokkal férfiasabb egy ilyennel gurulni, mint valami közepesen unalmas youngtimerrel?

Az ablakokból is lenéztek a panellakók

Az öreg traktorokat még félteni se nagyon kell, hisz bármikor képesek a munkára. Nem hímes tojások ezek, hanem igazi gépek – még a körülöttünk gyülekező nagyvárosi férfiak is gyermeki őszinteséggel bámulták a D50-et. A fénykép kedvéért az Inda gyakornoklányát is felimádkoztuk a kényelmes rugós ülésbe, de neki sajnos nem jött be az élmény, nem gerjedt rá az óriás dízelre. Ő a kivétel, de nem kell aggódni: ismerünk olyan nőt, akit bármikor el lehetne csábítani egy ilyennel.
 

A Hyundai sokat vár az új Velostertől, ez kétségtelen. Kemény, direktmarketing-eszközökkel támadják a konkurenciát, hangsúlyozva a minőséget és finoman utalva arra, hogy most aztán igazán számolatlanul tolják a pénzt a fejlesztésbe. Tegyük hozzá halkan, hogy az utóbbi évek kitartó aknamunkájának előbb-utóbb kézzelfogható eredménye lesz, autóik ma már megütik a többi (nem prémium) gyártó szintjét. De a poszt témája nem ez, hanem az a fícsör, amelyet a közeljövőben - előreláthatóan - agyba-főbe préselnek majd a fejünkbe. Ehhez kapcsolódik a reklám is, amelyet - érdekes módon - a liberális Hollandiában betiltottak.

Legyünk őszinték: a nem laikusokat nehéz elkápráztatni egy ilyen hiányosságból faragott előny-szerű kampánnyal. Főleg úgy, hogy ez a fajta ajtóelrendezés már 1961-ben sem ütött akkorát, amikor a Skoda 1202 megjelent. (A kérdés adott: mi lesz azokban az országokban, ahol bal oldali közlekedés van? Vajon ott fordított lesz az elrendezés?) Kicsit olyan szaga van, mint a DS4 lehúzhatatlan hátsó ablaka, ahol tkp. csak bónusz a két hátsó ajtó a Citroën szerint.

Az ügyfél fogalmatlan lúzer, tele van zsével, és még le is néz – miért ne venném le? Meg különben is: mindenki ezt csinálja.

Mai cikkünk blogposztja.

Árpád csak egy jó hobbiautót akart. Volt is egy kivételesen szép állapotú, majdnem veteránkorú, 1982-es Toyota Carina Coupéja, egészen múlt csütörtökig. Akkor lopták el az autót Budapestről, a XI. kerületből, a Mohai útról. Mivel testületileg tagadjuk, hogy a szerelem csupán kockás papíron levezethető kémiai vonzalom, azt sem firtatjuk, hogy annak idején miért éppen egy ilyen kockakupé csavarta el Árpád fejét. Megértjük.

A tulajdonos szerint a tolvajok felkészültek lehettek. Sem üvegszilánk, sem más apró nyom nem maradt az autó helyén. Azért is valószínű, hogy nem lábon vitték el a Toyotát, mert akkumulátor sem volt benne, nem közlekedett tehát nap mint nap. Az öreg Carina ismertetőjelei közé tartoznak a korhű Celica Supra felnik, a 216 ezer kilométernél álló számláló, valamint a tetőn, illetve a csomagtér ajtaján lévő fényezési hibák. A 29 kalandos év ellenére hiába keresnénk komolyabb korróziót a karosszérián, pedig Árpád szerint összesen három ilyen típus található az országban, és a másik kettő rettenetes állapotban van.

Árpádnak meggyőződése, hogy ha valaki ilyen kocsit lát a forgalomban, valószínűleg az övével találkozott. Gondoljanak bele, ez a Toyota éppen a veteránminősítő vizsgára készülgetett, jól szigetelő napfénytető van benne. Gazdája jelentős jutalmat ígér a megtalálónak, de akár vissza is vásárolná, ha maga a tolvaj jelentkezik előbb. Titkos tippünk dunai pecásoknak: ha CZH-217 feliratú tábla akad a horogra, ne csüggedjenek, az önöknél lévő értékes nyom segíthet visszaadni egy autóbuzi ellopott álmait.
Aki menet közben, vagy leparkolva szúrja ki valahol a képgalériában látható Toyotát, ragadjon telefont és tárcsázza a rendőrséget! Miután Árpáddal és a helyszínelőkkel közösen visszatértek a kábulatból, hogy mégiscsak van közbiztonság Magyarországon, azonnal írjanak a Totalcarnak, mert alig várjuk az 1982-es Carina Coupe tesztjét!

A Funny Car tréfás autót jelent, de valójában a gyorsulási versenyzés egyik osztályát hívják így – és ezekben a több ezer lóerős szörnyetegekben igazából nincs semmi mókás. Különösen ha nem sikerül megtartani az egyenest, azaz szükség van némi kormánykorrekcióra. Bár a versenyek egyenes aszfaltcsíkon zajlanak, néha szükség van ilyesmire, ami önmagában is elég félelmetes érzés lehet, hát még ha kiderül, hogy a kormány megadja magát. Hogy ilyenkor mit lehet tenni? Nézzék meg, érdemes.

Sok megközelítésben lehet egy autó jó, ki ezt, ki azt szereti jobban. De mit szeretnének a Totalcar autós őrültjei?

Mai cikkünk blogposztja.

Berlinből hazafelé, kevéssel Prága után kezdett el csálézni az autó hátulja. Először ugye nem hittem el, olyan valószínűtlennek tűnt, hogy defektet kapjak az autópályán. De két kormánymozdulat után világos volt, lapos a bal hátsó.

Kigurultunk a leállósávba, a meglehetősen közel elzúgó kamionokhoz képest viszonylagos nyugalommal pakoltam ki a pótkereket, mert még az út előtt ellenőriztem a nyomását. Nem lehet gond, csak egy kis kellemetlenség. Azon törtem a fejem, hazatoljuk-e a mankókerékkel vagy keressünk gumist vasárnap délután. Közben előkerült az emelő is, már kurbliztam volna felfelé az autó seggét, de előtte le kellett volna lazítani a kerékcsavarokat.

Hol az a nyűves kerékkulcs? Na, azt felejtettem el bedobni a csomagtartóba. Nem voltam boldog.

Kábé fél órán át próbáltunk lestoppolni valakit, aki pár percre kölcsönadna egy tizenhetes kerékkulcsot – sikertelenül. Végül elindultunk gyalog a következő benzinkút felé, de nem jutottunk messzire, amikor egy civil rendőrautó, mellesleg egy R36-os Passat, megállt mellettünk. Rövid igazoltatás és beszélgetés után meggyőztük őket, hogy kölcsönadják a szolgálati kerékkulcsot, majd pályafutásom eddigi leggyorsabb útszéli kerékcseréjét zavartam le.

A mankókerékről aztán kiderült, hogy nyolcvan fölött melegszik, ezért nem kis mázlival felhajtottunk egy nyitva tartó gumist egy festői cseh faluban, ahol kiderült, azért engedte el a nyomást a bal hátsó, mert elhasadt a szelep a tövénél. Ekkor sütöttem le a szememet magamon röhögve, mert persze azonnal beugrott, hogyan erőltettem rá a kompresszor túl rövid csövét a garázsban, félrehúzva a szelepet, hogy ráfújjak két tizedet a berlini kirándulás előtt. A hajlítgatás bő ezer kilométerrel később bosszulta meg magát, akkor repedt el a gumiszelep.

Mit is akarok kihozni a sztoriból? Neem, azt már tudjuk, hogy a Bandi szívesen csinál hülyét magából. De ha itt most balul is sült el, a guminyomást rendszeresen ellenőrizni kell, mert ha nem nézem meg, akkor egy sokkal alattomosabb lassú legyalogolás és durranás lehetett volna a vége. És ha mondjuk lapos a pótkerék, a cseh fakabátokból azt már nem éneklem ki.