A rendezvényt három napig elviselő Angélának szobrot kell emelnünk- gondoltam a tuningshow női wc-jében. A dögös hoszteszek és a még dögösebb látogató csajok olyan mocskot alkottak a női wc-ben, amit lecsempézett keretek között ritkán látni. Nem a takarítással volt a gond. A takarítónő igyekezett rendet tartani és két söprés között elmondta, nem tud elég gyors lenni a műanyag palackok, redbullos dobozok és a gusztustalan mindenfélék áradatának kezeléséhez.

Az optikai tuningot sem tudom értékelni, még nem láttam olyan járgányt, ami jobb lett tuningolva, mintha szalonállapotba küldték volna vissza. Nem szeretem a tuctucot sem. Hangosan pláne nem. Elviselhetetlen hangerőn pedig kimondottan zavar.

A pavilon elhagyása után, zúgó fejjel kigurultam a parkolóban álló sufnituningolt autók közül és a motor kedves hörgését hallgatva, a lehető legnagyobb csendben elindultam hazafelé. A kerítésen kívül parkoló autókat nézegettem megszokásból, néha csendesen röhögve egy-egy gagyi morcosításon, vasalódeszkán, amikor megláttam ezt, és helyreállt a lelki békém.

A szépen kicsinosított szoci gépek a piaci értéktelenség miatt különösen kedvesek szívemnek. A klub honlapján rákerestem, hátha meglesz ez a 2140-es, de csak egy ikertestvért találtam, ami az új típus ritka, első szériás egyede. Akkor lehet, hogy ez is 1976-os. Moszkvics-nörd végképp nem vagyok.

De majd bekommentel egy Moszkvicsos és megmondja.

A szép piros autó gyanúsan jó arányai és finom részletmegoldásai nem az ingerszegény környezetben nagyot villantó elvtársak érdeme. A Pinifarina tervezte 408-as hatása két típussal később is vastagon érződik rajta. Az 1964-ben vásárolt formaterv 1988-ig tartó közvetlen hatása egyedülálló érdekesség lenne, ha nem valami hasonló történik a Dákóval.

A műgyanta váltógombhoz nincs mit hozzáfűzni, zseniális és csodálatos apróság. De ettől a kedves részlettől függetlenül is elismerés a tulajnak.

Kis utózönge a tegnap véget ért Tuning Show-hoz.

Hétfő reggel házi pólógépem a törököt dobta ki. Fehér, az elején piros török zászló, a hátulján 9-es szám. Aztán eltelt a nap, például kipucoltam a VMax sportlégszűrőit, aztán elmentem a Hungexpóra az autómért. Az Örs vezér téren szálltam át a metróról az expóbuszra, a hosszú csuklóson hétfő este fél hatkor csak egy bácsi ült, valahol a busz elejében, én meg hátra ültem.

Vagy tíz percet üldögéltünk kettesben az üres, hideg buszban, aztán jött a vezető és elindultunk. Közben gondolkoztam, vajon mivel jön a Csikós az Öreg Bazegért, biztos nem olyan lúzer, mint én, hogy itt szopik három átszállásal, és elhozatja magát az asszonnyal. Aztán leszálltam a Hungexpónál, látom, a papa is leszáll. Vajon mi az ördögöt csinál egy papa itt ilyenkor?

És ahogy megy előttem, látom ám, hogy nem is papa, hanem ez a Csikós, jól elüldögéltünk együtt a buszon: megtévesztett a vicces Euro NCap-sapkája, ami messziről olyan falusi öregemberes. Na de ez csak afféle háttérinformáció, a lényeg, hogy odabent már mindenki pakolt, a TotalCar-tábla természetesen megint nekem jutott, hogy a plusz 3 fokban kabriózva vigyem vissza a szerkesztőségbe. De legalább a Csikós kölcsönadta a hülye Euro NCap sapkáját, a többi közlekedő morfondírozhatott, miért visz kabriózni éjjel a sarki hidegben egy bácsi egy táblát.

Bezsákoltuk a plazmatévét, beraktam a Mazdába a bójákat is, akkor jutott eszembe, hogy a bal hátsó izzóm kiégett, csak idefelé nem cseréltem ki, mert még világos volt. Kivettem tehát a rossz égőt. Úristen, tényleg, hogy egy 17 éves autóban miért lehet öt másodperc alatt izzót cserélni?! Jó, igazából tizenöt, mert ebből tíz másodpercig csak bután néztem magam elé, nahát, tényleg egy pattintás, és kint van az egész lámpa?

Az izzókészletemből természetesen hiányzott ez a kétszálas verzió, de sebaj, még nem teljesen bontották le a hatalmas kék LED-standot, biztos lesz ilyenjük. Odamegyek, mutatom a srácoknak a kiégettet:

– Sziasztok, nincs véletlenül ilyen izzótok? Hátsó lámpa, kétszálas.

A fiúk csak néznek, semmi reakció. Mígnem az egyik ránéz a pólómra, és azt mondja: Türkiye! Ugyenezt mondja a másik kettő is, olyan örömmel, mint akinek kellemes emlék a 150 éves fennhatóság. Igen, mondják, törökök, oké, megnézik, van-e. Közben kérdezem, kié is volt a 9-es szám a legendás török csatársorban? Ilhan Mansiz?

– Nem, Hakan Sükör.

Viszont izzó nincs, illetve van, piros, magában piros, elvégre ez tuningshow, nem közlekedésbiztonsági buzibár. Nem baj, jó lesz, köszi. Hakan Sükür kettőt ad, és egy gáláns intéssel jelzi, ajándék. Én pedig megköszöntem, lefotóztam a legendás csatársort, bepattintottam az izzót és már indultam is kabriózni irigylésre méltóan vékony, alumínium csajommal.

Először is elnézést kérek a rettenetes szóviccért. Nem szép dolog ez így hétfőn délben, ráadásul a kölniszagól homályos tekinettel az ember nem szívesen viccelődik. Kivéve engem, aki itt ülök a 2008-as szezonnyitó Tuning Show-n a BNV D pavilonjában.

Ma is tart a rendezvény, a családi ebédet ilyen módon megkerülő autorajongók ma sem maradtak otthon, hasonlóan a tegnapi és tegnapelőtti naphoz. Azt is el tudom képzelni, hogy a hosszúra tervezett locsoló-körút egy pár órával eltérül eredeti vektorától a BNV felé.

Nem kerülgetem tovább a forró kását, megmutatom miért kattintottak!

 Ilyesmiket is lehet itt venni, tehát aki ma kijön, sok pénzzel jöjjön!

A B pavilonban tett kirándulásom eredménye a következő kép is, csak tegnap valahogy kimaradt a szórásból. Arról van szó, hogy vevőt kell csalogatni, minden eszközt meg kell ragadni arra, hogy a kedves érdeklődő pénztárcáját most, vagy később kinyissuk.

Erre tipikus példa a jó csajok alkalmazása, mert otthon a haverokkal nézve a valamelyik standon készült képeken lévő csajokat, hamar azonosul az emberben a két fogalom: jó csajos stand = jó csaj = jó termék. Ez ugye eddig világos, nem véletlen, hogy a világon szinte mindenütt így csinálják.

El tudja Ön képzelni, hgy egy olyan céghez illetve márkához húzzon a szíve, ahol mondjuk büdös zoknit kell szagolni? Esetleg koszos gatyát? Két hetes februári vászonzsebkendőt? Ennyire azért nem súlyos a helyzet persze, meg lehet, hogy jópofa is.

Itt ugyanis arról lesz szó, hogy kérésre egy domina külsejű hölgy, egy rendőrautónak tűnő tárgy előtt embereket kérésre megbilincsel. Egyeseket le is térdeltetett saját kérésre - feltehetően. Igazi öröm volt nézni, így megoszton Önnel a kollektív tudást:

Ön megbilincseltette magát, esetleg gyermekét vagy egyéb családtagjait?

Nagy Zoltán olvasónktól kaptuk a következő képeket. Neki köszönjük, olvasóinkat pedig kérdezzük, láttak-e már ehhez foghatót. Erősen úgy néz ki, mintha barkács lenne, az egyik hátsó kerék is elég gyanús szögben áll, mindazonáltal photoshopnak túl jó, barkácsnak túl rossz. Néztük a Wikipedián, a magyaron véletlenül pont egy Totalcar teszt volt belinkelve, az angol oldalon meg csak kéttengelyest láttunk.

Oké, akkor barkács. De ki? Mikor? Miért? És ezt most így hogy?

Tavaly volt az első, de nekem akkor még nem volt Voyagerem. Most már van, tehát felkerekedtünk családostul, es elgurultunk legfeljebb százzal az M1-es 29-edik kilométerkövéhez, ahol a Gastland hotel-étterem komplexum parkolójában és parkjában megtörtént a Második Magyar Chrysler Busz Találkozó, vagy valami ilyesmi. Vagy ötven autó, vagy ötven család, baráti légkör, számtalan gyerek. Íme, itt egy galéria, képaláírásokkal: ezt látta ott, aki tegnap arra járt.

A képre kattintva feliratos galéria nyílik

És hogy miért mentem legfeljebb százzal? Műszaki okból. Április első hetében viszem szervizelni a Voyagert, utána majd elmesélem, pontosan mi történt, de addig is azt javaslom minden 2,5 literes VM Motori-dízelesnek, ódzkodjék a motormosástól!

Egyik ismerősömet ez a kép fogadta mikor reggel lement a lakótelepen a parkolóba a Land Roverjéhez. A cetli simán az ablaktörlő alá volt tűzve.

Nekem meg az jutott eszembe, hogy a papír, amin a szöveg van, no meg a festék, amivel rányomtatták a betűket, és persze az áram, ami elfogyott amíg ez elkészült, vajon miből van? (aztán meg az, hogy a föld az Föld, de ez most lényegtelen)

A kollégák két napja járkálnak itt körbe, felposztolták az összes agyonpimpelt talicskát, és természetesen megvezette őket a csillogás.

Ugyanis egyik sem vette észre a D pavilon 404-es szektorában rejtőzködő igazi tutiságot.

Hogy miről beszélek? Erről a gyönyörű, elberheletlen R 34-es Nissan Skyline GT-R-ről. Ez az az autó, ami csak a japóknak és a briteknek adatott meg, mivel kizárólag jobbkormányos kivitelben készül.

Sorhatos blokkja alapból is kb. 280 lóerős, de olyan jól tuningolható, hogy 1000 lóerő felett is ki lehet belőle piszkálni, ha valakinek ez kell. Összkerékhajtású és rajta van a legfeleslegesebb japán extra: a sohasem piszkolódó limuzin-hátsóablakot törlő ablaktörlő.

Régóta rajongok ezért az autóért. Imádom a kocka formaját, a dupla kerek hátsó lámpáját, hogy cseppet sem áramvonalas, nincsen rajta flame surface, dinamic line meg más szemfényvesztő balfaszságok.

Egy őszinte autó. Nem akar több lenni ami, mert az épp elég.

És a lányomnak is tetszik.

És akkora cső van rajta, hogy az öklöm belefér.

Ahh. Gyönyörű. És még valami: egy állat rendszámnál nincs jobb pimp. Nézzék csak: ez az Egyesült Arab Emirátusokból jött. Ennél tényleg nincs kúlabb.

Az emberben felvetődik itt néhány kérdés.

Az első: mekkora a metszethalmaz az Erotika Kiállítás és a Tuning Show látogatói között? Ha engem kérdeznek, nem biztos, hogy az erotikások a perverzebbek, bár egy közepesen poros pulpituson hempergőző, leszbi show-zó csaj vaginájába belekamerázni már tényleg elég erős. A pokoli, lélekölő duftadufta dübörgés gondolom mindkét kiállításon alap, bár bevallom, erotikán még nem voltam.

Vasárnap délután még mindig rengeteg itt a perverz. Már úgy értem, a tuning itt megjelenő válfaja nálam már a perverzitás határát súrolja, nem is súrolja, vastagon benne van. Eredetileg arra gondoltam, először körbejárok, fényképezek és csinálok egy személyes tízes toplistát a kedvenceimből. Körbe is jártam, fotózgattam, aztán elkezdtem szűkíteni a kört. Mielőtt felsorolnám Carstyling top 1-emet, azért szólnék néhány szót a súlyosabb túlkapásokról.

Ezt a Seat Alteát, már amennyiben Altea és nem Leon vagy az a harmadik Seat, amelyiknek sose jut eszembe a neve, szóval volt rajta mindenféle tuning felirat, de tuningot egyáltalán nem láttam rajta. Hacsak ezt a borzalmas morcosítást nem.

Pihenésnek jó volt ez a Mustang, de persze nem olyan mérhetetlenül nagy kedvencem, és csak azért fotóztam le, mert az LSD (Lambo Style Door) ajtós Mondeo annyira kikészített, hogy azután szinte bárminek tudok örülni.

Aztán itt volt ez a sztájling belső, aminél külön felirat hirdette, hogy a látogatók szavazzanak rá a legszebb autó kategóriában, és nem értem, hogy képzelték. Egy nyolcvanéves nyergesmester különbet varr hátrakötött jobb karral. És még ezt a fejegységet is olyan ákombákom módon gyógyították bele, hogy szégyen. Micsoda emberek vannak…

Tényleg, a legostobább pumpálós techno üvöltetése minden standon, vagy az egyesített kakofónia behozza a látogatót? Vagy jó közérzetet biztosít neki? Angéla, aki már második napját tölti itt a Tuning Show-n, azt mondja, kezdi értékelni azokat a zenéket és hangerőt, amiket és amivel én nyomok odabent a szerkesztőségben. És ez nem kis szó, bár nálunk tényleg csak diszkrét akusztikai szőnyegként cicereg a skandináv black metal a számítógépem hangszóróiból. Ja, és a jövő emberfaja a szedett szemöldökű kigyúrt kopasz, ezt rakja össze valaki: egyszerre nagyon homó és nagyon heteró.

Mire odaértem a TotalCar standjához, épp rajtakaptam egy családot, amint az én Mazdám előtt fényképezik a gyereket. Hohohó! Vissza, vissza! – kiáltottam a gyermekre, olyan nincs, hogy én ne örökítsem meg a dicső pillanatot. A képen tehát egy látogató gyermek látható egy szép állapotú, féléves garázsporral meghintett 1991-es MX5-ös Mazdával.

Na és akkor a best in show. Illetve az egyetlen autó, ami nekem ebben az akusztikai pokolban tetszik. A zöld ászt már csütörtök este megcsodáltam; gyönyörű Golf 1, az első, keskeny hátsó lámpás szériából. Mohazöld metál fényezés, gyári kárpitok, szép apró matricák, mint ÁFOR vagy régi, Kádár-címeres Magyar Autóklub, komoly ültetés, BBS-krómfelnik – egyszerűen a szívembe markol a látvány. Nekem a 2-es az igazi, illetve a 2-es kéne, mert az még műszakilag is létező dolog, de ez a keskenylámpás 1-es, ilyenről gyakran álmodok.

A Cult Hungarian hozta ki, akik, mint tőlük megtudtam, nem műhely, hanem klub. Januárban indult a honlap, most tartanak háromszáz regisztrált tagnál. Sajnos Szakadék nevű tagtársuk épp levette a honlapról az autót, mert kivonták a forgalomból, nagy kár érte. Ha azt is kihozták volna, legalább egy Top 2-listát össze tudok állítani. Az is fontos információ, hogy a cult nem az, amire én eddig gondoltam, nevezetesen hogy mindent lepucolnak az autóról, se kilincs, se kulcslyuk, rendszám helye begittelve-lefényezve. Ez ugyanis a clean. A cult a gyári állapot visszaállítása elsősorban newtimer korú autóknál, de csak VW-konszerneseknél. Plusz egy erős ültetés, lehetőleg krómfelni kíséretében.

Újra itt, a notebooknál, visszatérvén a másik, tehát a B pavilonból, ahol jóval nagyobb a csend, mint itt. Vágjunk gyorsan a közepébe, lássuk a másik pavilon hostess kínálatát, csak úgy kommentek nélkül.

Kedves mosoly, kedves autó, kedvetlen idő.

Hanyatt a szélben, kilátszó hassal. Hm.

Kedves mosoly, igazán kedves.

Lehet, hogy őket többször fotózták le a hétvégén, mint a nagy piramist.

Ne habozzon megírni, hogy melyikük a legszebb!

Bende Tibor, Totalcar, Hungexpo, Budapest

Drága Olvasó!

Jártamban-keltemben ellátogattam a B pavilonba, ahol amellett, hogy a zseniális Fenyővel és Indiánékkal találkoztam, sikerült meglátnom életem legelmebetegebb felnijét.

Nem a kinézete fogott meg, hanem a mérete. Malomkő? Telihold? Piha! Ilyen állat pedig nincs!

Talán Ikarusz buszra lehet felszerelni, vagy esetleg kombájnra?

És így néz ki teljes valójában:

Ki mennyiért tudna erre egy garnitúra, tehát 4 db gumit?

Bende Tibor, Totalcar, Hungexpo, Budapest

A tuning show második napján újra itt vagyunk a Hungexpo D pavilonjában. Úgy érzem, az éjszakai 8 óra csend talán elég volt arra, hogy szervezetem regenerálódjon, és megújult erővel vágjon neki a mai 12 órás tuctuc dübörgésnek.

Tegnap a standunk előtt elhaladó végtelennek tűnő emberáradat szerencsére nem volt olyan egyhangú, mint a zene. A látogatók megálltak, fényképeztek, csodálkoztak, és próbálták kitalálni, hogy mit is látnak maguk előtt az autók felnyitott motorházterében.

Két olyan jelenet volt, ami nagyon tetszett: az egyik az, amikor három 5-6 év körüli kisfiú, akik talán még leírni sem tudják azt, hogy autó, megérkeztek standunk elé, és egyszerre mohón fényképezni kezdték Karotta Nissánját - szerintem nagyon aranyos látvány volt.

A másik pedig az, amikor szintén Karotta felnyitott Toyotája előtt egy idősebb apuka magyarázni kezdte tinédzser fiának, hogy az a kereszthíd azért van, mert az ilyen öreg autóknál a karosszéria már nem olyan stabil, meggyengült, félő, hogy összeesik, ezért kell bele a merevítés.

Remélem ma is elkapok néhány ilyen kedves pillanatot.