Szerzőink hazatértek családi nyaralásukból, és elméláznak azon, hol is jobb az autós ember dolga. Nyugati jugoszláv utódállamok, vagy Magyar Köztársaság?

Vélemények az azonos című publicisztikáról.

Valami furcsa véletlen folytán eddig kizárólag olyan helyeken töltöttem a nyáridőt, ahol a közelben gokartpálya is akadt. Ennek persze barátnőm annyira nem örült, de újabban mintha beletörődött volna a ténybe: a móka és benzingőz oltárán ilyenkor is áldozni kell.

Általában kicsi, erős és jó autók esetében szokták a vezetési élményt a „gokartos” jelzővel illetni. Ez nagy általánosságban a közvetlen kormányreakciót, a kitűnő, sportos útfekvést és a komoly kanyarsebességet jelenti.
Haha, de mi lehetne gokartosabb magánál a gokartnál? A seggen csúszás?

Kétféle ember létezik: aki már próbálta és azóta is szereti, és aki még nem próbálta és csak szeretni fogja.

Mert gokartozni nagyon príma szórakozás. Persze tisztában kell lenni azzal, hogy a bérkartok nem profi versenyzőknek készültek, ugyanúgy hajtja őket Walter, a nyugdíjas mannheimi vízvezeték-szerelő, mint a csontig betépett, boldog nyári ifjak. Ennélfogva mind körülbelül ugyanolyan felépítést mutat: röpsúlyos kuplung, 200-220 köbcentiméteres (általában) Honda OHV motor, tárcsafék a hátsó tengelyen, egyszerű és robusztus váz, lökhárítók elől-hátul, körben gumiszoknyával. Szinte kivétel nélkül szét vannak hajtva, lógó kormányművel és csapokkal, csörgő-zörgő motorral. Mégis, belegondolva, mit ki kell bírniuk, azt hiszem, elismerést érdemelnek ezek a kis gépek.

Mindezt azért írom le, hogy sértődés ne essék, mindegyik ilyen, függetlenül attól, hogy Pécsett vagy a Portorozban hajtja-e őket az ember, annyi különbséggel, hogy míg Szlovéniában határozottan elutasították kérelmemet, addig Magyarországon a főnök simán megengedte, hogy kilométernyi Duct-Tape-el henköljük hozzá az ósdi kamerát a vashoz. Amatőrizmus in the air. (Kösz Sanyinak a szalagot)
Gondolom, tudják, mi következik. Egyrészről a következtetés, hogy a fent említett hibák azonnal elfelejtődnek, mihelyst van a környéken egy-két hasonlóan elfogult ember, akik nem bánják, ha esetleg olajos lesz a pólójuk vagy leizzad a burájuk a bukósisakban. Másrészt pedig a tény, hogy újra egy AHA-videóval sértem meg a közízlést. Elnézést.

Eszméletlen jó móka a „pályaversenyzés” mindenki számára legolcsóbban elérhető módja, még akkor is, ha tudatosítjuk, hogy az itt elért 38,62 km/órás átlagsebesség mellett egy kehes, 20 éves Kadet 80-as Comerrel is tízszer körbeautózna minket bármelyik 6–10 éves versenyző kissrác.

És ami tényleg hab a tortán, az az, hogy némi technikai tudással és egy kis zsetonnal felvértezve akár otthon is összerakhatjuk saját masinánkat. Itt a kályha, amitől el lehet indulni.

Hölgyeim, uraim, Önök, akik még nem próbálták (kötve hiszem, hogy akad még olyan, de hátha), szánják rá magukat. Higgyék el, legközelebb már keresni fogják és hiányozni fog a zsibbadt kéz és remegő láb.

(Jut eszembe, tud valaki helyet, ahol elférne a következő találkozó, és kartpálya is van a közelben?)

Csináljon más is szuper gokartozós videót, és töltse fel az indára, tagelje fel, hogy gokart, és legyen ebből valami minikonteszt, nevessünk sokat. Az klassz!

Gokartra fel és mars forgatni! Karotta

A motorversenyzés kezdeti időszaka egy misztikus köd volt olajszagú férfiakkal, a felrobbanás és megégés napi veszélyével. Ha semmi sem repült szét, és a mérföldkő sem roppantotta ketté a gerincoszlopot, még mindig ott volt a műszaki hiba lehetősége, a zörgő motor órákon át tartó tolása.

Parafa sisakok, fércelt bőrfoltok a térden - se normák, se előírások. Tonnás galacsinná gyúrt eszenciája ez a szerelmen hizlalt őrültségnek. Ezek az emberek már rég faládákba porladtak bele: csontjaik között örökre ott fénylik az olaj el nem bomló foltja. Gondoljunk egy pillanatra rájuk, ha az önindító átforgatja a motort.

Most már minden olyan könnyű.

Az igazi géprajongó hétvégén zavarban lehetett: vagy szimultán volt több helyen, vagy lemaradt valami szerelemre gyújtó benzinsárkányról. Én felpakolt motorral az alföldi Kakucsra indultam. Döntésem jónak bizonyult, csak erősebb sátor, melegebb mackóalsó és esőkabát kellett volna az oldaltáskába.

Studebaker pick-up

Az alföldi szél volt a Full Speed Rockabilly Weekend and Classic Car Meeting leglelkesebb látogatója. A bőrkabátban fagyoskodó maroknyi rokker és pin-up cicáik nem bánkódtak a tömegek hiánya miatt, családiasan, mosolyogva köszöntötték egymást. Hajak az égig tupírozva, a bőrjakók gallérja a fület dörzsölte. Kivillanó tetkók és a csajokon pörgős szoknya – a V8-as vasak háttérzaja pompás alap volt a R’n’R-hoz.

Kora délután Mókus show-ját élvezhették a nézők. Én már nem először láttam, de ezt a fazont igen nehéz megunni. Alapvetően egy streetfighter show-ról van szó, ám Mókus sajátos humorával és stílusával megspékelve. Aki különösebben nem értékeli a motoros mutatványokat, az is fel-fel kacag egy-egy poén láttán. Nem tudom létezik-e olyan helyzet két keréken, ami Mókust zavarba hozná, én ismét meggyőződtem arról, hogy feltehetően nem. Mókus után két motorosrendőr demózott Harley-Davidsonokon. Én tudom, hogy ügyesek, meg nehezek azok a motorok, de egyrészt a motorok miatt, másrészt a tény miatt, hogy Mókus után következtek... Kicsit izé volt. „Legalább a villogót kapcsolnák be.” Mondta kiábrándult hangon egy nő. Hát valami ilyesmi hatása volt, igen.

Vasárnap estére elértük a csúcspontot. Estefelé kezdetét vette a bigfoot-show, ám számomra nem ez az imént említett csúcspont, és azt is elmondom miért nem. Annak idején, talán már közel tíz éve, Budapesten reklámozta magát egy autós kaszkadőr csapat, amelynek a plakátjain az Amerikából ismerős bigfootok ugráltak át autókon. Szóval azok az ötezer lóerős, rettenetes rémgépek. Úgy voltam vele, hogy mindegy, hogy mi a műsor, ilyen vadakat élőben látni már önmagában megéri a pénzt, ami igen sok volt, különösen úgy, hogy szerény informatikusi fizetésemből álltam, hogy hogy nem, négy jegyet. Hogy a sztorit hosszúra ne fogjam, volt egy kis autós ügyeskedés, aminek a végén jöttek a „bigfootok”. Idézőjelbe tettem, mert amikor meghallottam és megláttam, hogy valami teherautókra van szerelve nagy kerék, és ott öttel jöttek mentek, végtelen becsapottnak éreztem magam. Plakáton az amerikai show, erre számítottam, itt meg Zilek valami ráépített amerikai autókasztnival, traktorkerékkel felező egyben. Éppen ezért a Verdanapokon megjelenő bigfootokra már nem voltam különösebben beizgulva, sejtettem, hogy ezek sem az amerikai csodamasinák, hanem azok itthoni interpretációi. Nem tévedtem. Sértődés ne essék, nem bántom én őket, látványos meg minden, csak én már nem mozdulok rá, majd ha lesznek „igazi” bigfootok, akkor igen. Winkler bent ült az egyikben egyébként ha jól láttam, ő majd elmeséli milyen volt, én csak odaszaladtam egy fotó kedvéért.

Akkor mi volt a csúcspont? Kedves olvasóm, fellépett a Zenehadtest nevű formáció, amely olyan mértékben szárnyalta túl a várakozásaimat, hogy még mindig a produkció hatása alatt vagyok. Egy rockbanda, egy férfikórus és a vámosok fúvósbandája játszik örökzöldeket. Mindezekhez képzeljetek el nagyon kellemes humoros átkötéseket, remek hangszerelést és szólamokat. Máté Péter Zene nélkül mit érek énje, rezesekkel és férfikórussal a refrénekben, döbbenetesen hatásos volt. Egy élmény volt őket hallgatni, nem tudom mennyire ismertek, hol léptek fel eddig, de én mindenképpen szeretnék e sorokkal egy kis reklámot csinálni nekik. Remek műsort produkáltak. Fél kilenckor még jön a Hooligans, tizenegykor zárja kapuit a Statoil égisze alatt rendezett Verdanapok.

„Amire mindenki várt: Egy jó kis autómosás!” Esetünkben ez nem a triálversenyről visszatért offroadosok jelszava, hanem ezzel a mondattal konferálták fel a műsorfüzetben „sexy autómosásként” aposztrofált eseményt. Természetesen rendkívül izgatottan érkeztem, egyik kezemben a fényképezőgéppel, a másikban keményre fújt tapsrudammal.

Gondoltam majd olyan lesz, mint a filmeken, hogy a lányok a cicijükkel polírozzák a habos szélvédőt, amely látvány elsősorban az autóban ülve érdekes. Azt is hittem, hogy ha végignézem ezt az produkciót, soha nem tudok majd többé úgy szivacsra nézni, mint azelőtt. Hogy majd lelkiismeret furdalásom lesz, ha otthon kezemben a szivaccsal a gyerekek kistányérjait mosogatva elmerengek az ablakon kinézve.

Tévedtem. A szivacs számomra maradt szivacs. Két lányka, fürdőruhában mosta (?) az autót, a legsexybb (hogy a műsorfüzetben lévő írásmódot megtartsam) az volt, amikor kéjes mosollyal a szivacsot magukra csavarták. Csalódott vagyok. Mindemellett remélem nem okozott irritációt az erősen habzó mosószer.

A vasárnapi első program is a gyújtogató tűzoltókkal kezdődött, azzal a különbséggel, hogy ma egy Trabant és nem Lada volt az áldozat. Így ezt nem is néztem végig, hanem egy ígéretes Kispolszki felé vettem az irányt.

A külcsín sok esetben túlszárnyalja a belbecset, különösen könnyen előfordul ez az autótuning területén. A Polszkit körüljárkálva azonban olyan részletmegoldásokra lettem figyelmes, ami egyre inkább azt a benyomást keltette bennem, hogy ez a gép igen igényesen, és komoly műszaki átgondolások alapján készült, így néhány szót váltottam a tulajdonosával.

Az autóban az utastérbe építve egy hathengeres, 2 literes, turbófeltöltésű BMW motor dolgozik, amely fékpadi mérések alapján több mint 400 lóerő teljesítményt ad le. A motortuning megint csak gyakran a nagyotmondás területe, ám mivel Gyetvai Miklós megemlítette, hogy Havassy Péter műhelyében történt a motor beállítása, elhiszem neki. A teljesítménynek ez még messze nem a felső határa, egyfelől a folyamatos fejlesztések miatt, másfelől ott lapul az autóban egy nitrós palack is, amely további 150 lóerőhoz képes juttatni az amúgy sem vérszegény motort. A tulajdonos a nitró bevetésével még vár egy kicsit versenykörülmények között, úgy tűnik szokni kell a 400 lóerő teljesítményt a nyolcszázvalahány kilogrammos kasztniban.

A kézifék kialakítása nagyon hasonlít a raliautókban szolgálóéra, ám funkciója itt egészen más. Csak az első kereket fékezi, a futam előtti gumimelegítésre használják. Az autót persze gyorsulásra építették, ám kialakítása annyira azért nem belterjesen dragos, előnyös a súlyelosztása és kormányozhatónak is tűnik. Olyannyira így van ez, hogy még hegyi felfutó versenyeken is indult az autó, persze a gumi itt igen kritikus kérdéssé válik. Előre a kialakításból fakadóan kicsi, hátulra pedig csak nagy kerék megy fel.

Óriási élmény lehet ebben Polákban ülni, szinte az ember hóna alatt van a motor, az ajtón kivezetve egy óriási kémény funkcionál kipufogóként, ami tovább fokozza a hangélményt. Nem csoda, hogy csak zajvédelmi fülesben ajánlatos használni. A lendkerék közelsége számomra némi aggodalomra adott okot, de Gyetvai Miklós megnyugtatott, hogy van ott egy eléggé erős lemez, lendkerékrobbanás esetére. Én azért remélem, annak a lemeznek soha nem kell bizonyítania.

Eheti merítésemben szinte minden megtörténhet. Láng, füst, nem induló új autó.

Amikor jó volt, imádtam - szervizes kálvária

Egyből mentünk vissza a márkaszervizbe! A szervizes srác lekezelő stílusa már nem volt ismeretlen. Kérdezte hogy hány km van az autóban. Apámat majd szétvetette a düh, de fékezte magát és csendes de erőteljes hangon közölte hogy 10 KM, 2 ÓRÁJA ITT VETTÜK!

A megbízható olasz

Szóval: az imádott MX-5 után kellett valami használhatóbb, mikor elváltam. Sok ellentmondó igényem volt: legyen tágas, kényelmes, de kicsi; dinamikus de takarékos; olcsó, de igényes és nem hétköznapi; stb.(...) Poén: a kiszerelt munkahenger felirata: BOSCH.

A nyugatnémet álom

Úgy okádta a füstöt (fehéret, szürkét), hogy hozzáképest a 2 ütemű trabant csak zserbó cukrászda. Egyszer olyan is volt, hogy az istenért se akart leállni az autó, szaladgáltam a kulccsal a kezembe körbe-körbe mint valami hülye gyerek az autó meg ott pöfögött alapjáraton.

Érteni kell a nyelvén

Ekkor az M1-esen kigyulladt szegény. Én pedig eloltottam. Még mindig nem haragudtam rá, mert tudtam, hogy nem Ő volt a hibás. Az olaj nem gyullad meg. Ekkor leesett a tantusz: az új motorra a régi AC-pumpát szerelték vissza. Az egész hiba egy 150 forintos membrán cserével megoldható lett volna. Ennyit a szakértelemről.

Előző posztom írásának utolsó perceiben igen komoly eső kerekedett, az emberek ide a VIP sátorba menekültek. A hirtelen jött vihar lebontotta a színpadot, állítólag a gitáros akciófilmekből ismerős koreográfiával már életét kockáztatva visszanyúlt volna hangszeréért, de aztán a többiek biztatására inkább hagyta, és mentette irháját. Reméljük a nyolckor kezdő Rúzsa Magdinkra nem szakad majd rá semmi. A csúnya felhő már elment a fejünk fölül, az eső még cseperészett, amikor Besenyei Péter felszállt és bemutatót tartott, amit legtöbben még valamilyen menedék alól figyeltünk. A pilóta mutatványát nehéz szavakkal leírni, és fénykép sem lenne elég az interpretációhoz, akik látták már repülni, tudják. Egy apuka mellettem lelkendezve kommentálta kisfiának a látványt:”Nézd, szinte a föld fölött repül!”

Az eső egyébként meglepően kis csapást mért a látogatottságra, a vásári hangulat a vihar elvonulása után megmaradt. Érdekes módon a légijárművek egyre inkább dominálnak, ami talán nem is meglepő, mivel repülőtéren vagyunk. Több repülővel is lehet sétarepülni, helikopterrel is, egy-két bátor pedig műrepülni is beül másodikként egy gépbe.

A kiállítók között itt találjuk az ABT-t is, amely Volkswageneket és Audikat tuningol. A képen látható Q7-et emlékeim szerint korábban már láttam, jó volt itt élőben is megcsodálni, irgalmatlanul monumentális darab. Kíváncsi lennék a hazai és az Európa szintű Volkswagen Transporter tuning eladásokra...

Az eső után a Talmácsi gyermek motorverseny mini motorjai kőröztek a vizes füvön, láthatóan nem gyermekekkel hátukon. Ilyen szakágat szerintem indítani kéne (vizes füvön, felnőttek, minimotorral versenyeznek) ugyanis néhány perces élményemből kiindulva azt mondhatom, hogy az egyik leglátványosabb technikai sport lehetne. A srácok ütötték, vágták egymást, de enélkül is tíz másodpercenként bekövetkezett egy esés. Ha valaki megteheti, rendezzen ilyen versenyt, én is indulni fogok!

És hogy miért érdemes kijönni vasárnap is? Holnap is lesz tűzoltó bemutató, műrepülés, Mókus streetfighter show-ja, motoros triál bemutató és bigfoot show, hogy csak egy párat említsek. Ja, és ami ma legnagyobb szívfájdalmamra elmaradt az eső miatt: „sexy autómosás”. Vasárnap remélem nem marad el, én ott leszek, legalább egy tapsrúddal.

Miközben sétálgattam az autók között, véletlenül meghallottam, miközben egy kisfiú az anyukáját kérdezte egy autó típusáról annak emblémájára mutatva. Nos, csak azért érdekes ez, mert a szóban forgó jármű az a Lada volt, amit a tűzoltók felgyújtottak. (Kontextusból kiragadva milyen megdöbbentő ez utóbbi tagmondat...) Hogy egyik szavam másikba ne öltsem tehát, nem, egyáltalán nem arról van szó, hogy szegény Zsiga felismerhetetlenné vált volna, hanem arról, hogy a kissrác láthatóan nem ismerte a típust. Nem akarok különösebb Lada imádatba belemenni, de amikor én voltam gyerek, a Lada maga volt az autó, a tankönyvekben illusztrációként, taxiként, rendőrautóként, egyszóval mindenhol ez a típus jelent meg. Komolyan hihetetlen számomra, még ha teljesen logikus is, hogy hamarosan felnő egy generáció, aki a Ladában csak egy öreg autót lát, és tulajdonképpen nem tudja milyen típusról is van szó. (Fontos megjegyezni, hogy a képen látható kisfiú nem az a kisfiú.)

A színpadon rock'n'roll megy, hála a jó istennek. Az ilyen rendezvényeken mindig megvan a veszélye annak, hogy egy másik zenei műfaj kerül előtérbe. Hogy túl mélyre ne ássak ebben a megosztó témában csak annyit írok, hogy az egyik kiállító standján ez említett talán ellenkező irányúnak mondható zenei stílusra táncoltak lányok. Amire én odaértem már láthatóan kissé fáradtan, hiszen mozgásuk az álmatlan ágybanforgás függőleges interpretációjaként hatott. Ettől persze még igen hatásos volt a produkció, hiszen nagy csődületet vonzott. Egyébként errefelé az ember lépten-nyomon lenge öltözetű hölgyekbe botlik. A hölgyeknél maradva szeretnék hangot adni abbeli gyanúmnak, hogy a Statoil csak fedőszervezet, az igazi biznisz az előző posztban emlegetett tapsrúd álnéven elhíresült tárgyban van. Van itt belőle szerintem százezer darab, mindenki kezében van legalább egy, de inkább kettő vagy négy. Rendeltetés szerinti használatot (bármi is legyen az) még nem láttam, az emberek általában egymás fejét ütik vele. Ez itt tömegjelenség, és engem rendkívül mulattat.

A terület valóban óriási és nagyon sokan vannak itt. Kiállítanak márkaklubok, egyéb autós klubok, jobbára saját magukat. Vannak szép számmal természetesen autós, vagy bármi módon ehhez kapcsolódó termékeket kiállítók és szolgáltatást népszerűsítők is. És vannak persze a programok. Bungee jumping, mindenféle gyerekautóztatás, motoros show-k, autós ügyességi versenyek, lehet repülőzni vagy akár tankozni is, és hovatovább este még maga Rúzsa Magdi is itt lesz.

Séta közben elzarándokoltam többek között a Gigamachine Chopper tulajdonát képező autóhoz, ha nem tévedek erre mondta főnököm - aki hivatalos arc -, hogy lábon érkezett a rendezvényre, és láss csodát, még rendszám is van rajta. Kíváncsi lennék milyen dumákkal vannak felkészülve az állítólag V12-es motorral szerelt, legjobb esetben is barley street legal kategóriába helyezhető jármű vezetői, ha a rendőrök a műszaki tartalmat illetően esetleg kérdezősködni kezdenek.

Azt hiszem lesz hangnyomás verseny is, feltehetően e vetélkedőre érkezett számos autó azok közül, amelyek csomagtartóját hangszórók töltik ki. Bár nem vagyok szakértője a témának, ha én nagy hangnyomást szeretnék elérni, nem elektromos úton, hanem kémiai eszközökkel tenném, azaz robbantanék. Bumm.

Siófok mellett, a Kiliti reptéren került megrendezésre az egész hétvégén át tartó Verda napok. Az elnevezés ellenére nem csak autós témák, hanem sok minden egyéb is előfordul itt ami a közlekedéssel kapcsolatos, vagy csak egyszerűen érdekes. A rendezvény a Statoil népszerűsítése érdekében jött létre, a tervek szerint folytatása is lesz, jövőre roadshow jelleggel, a mostaninál is nagyobb volumenű eseményre számíthatunk.

Ez a sajtótájékoztatón hangzott el, ezt követően egy lehengerlően szimpatikus fiatalember méltatta a rendezvényt és betekintést engedett a várható programok és látványosságok hosszú sorába. A fiatalember a rendezvény hivatalos arca, még az asztalon lévő bor címkéjén is ő mosolyog rám. Így talán nem csoda, hogy a képen látható hölgy a nagy nyilvánosság előtt adott hangot annak, hogy mennyire reméli, hogy jól tudnak majd a hivatalos arccal együttműködni. Jó lehet hivatalos arcnak lenni.

Ha már itt tartunk elmesélem, hogy a szervezők nagy része hölgy, így kissé pironkodva kérdeztem meg egyikőjüktől, hogy a szerte-széjjel nagy számban látható, zavarba ejtő megjelenésű, felfújható alkalmatosságnak tulajdonképpen mi a funkciója. Mint megtudtam, ezek a tapsrudak. Így feltételezem, hogy ezekkel kell tapsolni. Gondolom akkor, amikor fontos, hogy a taps hangtalan legyen. Vagy nemtom. No mindegy, azt hiszem a tapsrúdnak még utánaolvasok...

Közben elkezdődött az első program, egy szimulált közúti baleset kapcsán figyelhettük meg a mentők és a tűzoltók munkáját. Elgondolkodtató volt látni az autóba szorult embert, és az őt kimentő tűzoltókat. Egyfelől nagyon irigylem őket, hiszen minden nap hősök lehetnek, még ha ezt a a társadalom, vagy ők maguk néha el is felejtik. És ugyanúgy az ellenkezője is igaz, borzalmas lehet olyan munkát végezni, ahol nap mint nap ilyen szörnyű helyzetbe jutott emberekkel kell kapcsolatba kerülni. Így vagy úgy, tisztelgek most a tűzoltók és a mentők előtt.

A kocsit később fel is gyújtották, 20 liter gázolaj és némi benzin segítségével. Ez sem lehet játék, azt hiszem az ő léptékükkel nem volt nagy tűz, de igencsak lehetett a lángok hőségét érezni, pedig legalább 20 méterre álltam onnan.

Most belevetem magam a rendezvénybe és igyekszem érdekességeket találni és következő posztjaimban bemutatni.

Kimentem Zsoltihoz. Egyrészt vittem neki jegyet a Verda napokra, másrészt épp azért vittem jegyet a Verda napokra, mert az én VMaxommal jön majd. Elvégre azt ígérte, hogy addigra lesz kész. A tuningműsorok jó szokása szerint természetesen visítva lesz kész, tehát a legjobb, ha én nem erőltetem a határidőt, viszont mivel elég alapos volt az átalakítás, a megtett 2-300 kilométer alatt legalább elvégzi a finomhangolást. Magyarul nem alattam hullik szép a motor, ha ne adj’ isten a lázas hajnali szerelés hevében valami csavar lazán maradna.