Dani odamegy, megtekinti a portékát, nem nagyon beszél, nem is fitymálja, inkább talán visszafogottan dicséri, kihúz a zsebéből egy névjegyet, átnyújtja, beajánlja a kért összeg felét, és arra kéri az eladót, hogy ha esetleg mégis érdekelné, hívja fel.
Nem húzom a dolgot: az első Zsiguli idén negyven éve gördült le a futószalagról Togliattiban. A vasfüggyöny mögötti országok autósaira új nap virradt, ekkortól kezdve a béketábor átlépett a modern motorizáció korszakába, amikortól - elméletileg - mindenkinek juthatott autó. Az évforduló miatt a Veterán Zsiguli-klubbal karöltve úgy döntöttünk, méltón megünnepeljük a kerek évfordulót, és az internet közepében, a Sztálin-szobor helyén, közösen, egyesült erővel elhelyezünk egy óriási, megkerülhetetlen, ellophatatlan Zsiguli-tömböt.
Aki érdekes autókról akar olvasni, nyomja ki a jobb felső sarokban az ikszet, és menjen ki az utcára. Bárhol is legyen lakóhelye, biztosra veszem, hogy ezen az átlagos december negyedikén maximum tíz percet kell várnia, hogy valami sokkal autószerűbb, izgalmasabb, kedvesebb jármű jöjjön önnel szembe.
Nem akartam én kicsi, városi autót. Nem akartam, mert az augusztusban beszerzett Honda robogó tökéletes eszköznek bizonyult a napi bejárásra. És amikor az embernek napi szinten húsz gondja van, amiből jó esetben, pengévé feszülve tizenötöt meg tud oldani, akkor baromira nem mindegy, jön-e egy huszonegyedik, amikor beáll az Üllői út. A Honda bólusban adott keserűvízként folyt át a városon – és folytam át vele én is, és spóroltam a napi egy, másfél órákat a bkv-s menetidőkhöz képest.
Tegnapi posztunkra reagálva küldött nekem PaOntan olvasónk egy cseh linket, melyre kattintva egy cikk olvasható az Aston Martin Supersportról, a kész csodáról. A hír ugyan nem volt friss, annak idején - augusztusban - mi is lehoztuk, ahogy a világ összes autós portálja. Hoppá! Hiszen már akkoriban messziről bűzlött a dolog, ideje egy kicsit utánatúrni, mi is történt azóta.
Az eredeti hír szerint a francia Star Electric France Car nevű cég gyártaná le a mindössze nyolc példányban megépülő autót. Sajtóközleményük elmondása szerint királyoknak, elnököknek szánt különleges luxusautók építésébe vágtak bele, mivel jelenlegi profitjuk mellett megengedhetik maguknak. Hogy mit is csinált eddig ez a nagynevű cég? Elektromos golfautókat gyártottak tehetős ügyfeleknek. Hummer H1-től H3-ig, pápaszemes Mercedest, Bentleyt és mindenféle más, valós modellre hajazó elektromos kiskocsit. Egységáron közel húszezer euróért kínálták őket és fene tudja, tán ennek okán úgy érezték, hogy sikerült annyira kiismerniük a jómódú vásárlóközönséget, hogy valami vastagabb fába is belevágják a fejszéjüket. Gyorsan össze is hoztak egy ügyes grafikust és egy PR-ost, megegyeztek a kuvaiti The Investment Dar Co. és a Prodrive tulajdonosaként ismert David Richards által vezetett konzorciummal, mely a cég 51 százalékos részvénycsomagját birtokolja, megcsinálták a sajtóanyagot, a média felkapta, lett nagy csinnadratta és...
...helyből fejest ugrottak a betonra.
Mert a kedves és lelkes francia villanyautósokban nem tudatosult, hogy golfkocsit gyártani nem ugyanaz, mint 950 lóerős, középmotoros szupersportautót. Hacsak nem 7,5 millió eurós áron. Ami elképesztően sok, ennyibe négy Bugatti Veyron is belefér, hiába a nyolc példányban limitált gyártás, az egyedi szín és a csúcstechnika. Ráadásul egy - a motorpiacon már-már egyszerűnek és olcsónak számító - 5,4 literes duplaturbós V8-at kapna a vásárló ezért a pénzért. Az pedig 7,5 millióért egész egyszerűen ciki lett volna. (Nem, egy másfél millió eurós Koenigseggben nem az.)
Szó volt még egy állítólag kész példányról, melyet a potenciális vásárlók megtekinthettek, kipróbálhattak. Az már senkinek nem tűnt fel, hogy mind a mai napig nem létezik egyetlen kép sem erről az autóról, csak és kizárólag a - kétségkívül szép és elegáns - számítógépes grafikákba botlunk lépten-nyomon. Egyszerű kamu volt az egész, bár kétségtelen, hogy annyi pénzért minden bizonnyal legyártották volna az autót.
De sajnos a dúsgazdag emberek döntő többsége - ellentétben a tévhittel - nem hülye, elvégre hülyén elég nehéz meggazdagodni. Ahhoz pedig pláne nem, hogy a Queen's Green-park 16-os lyuka mellett, villanymotoros Escalade-golfkocsijában ülve elmerengjen rajta, hogy ez az ügyes kis cég minden bizonnyal egy csodás Astont tudna neki adni hét és félmillió euróért.
Mert bizony ha történetesen én lennék ilyen mázlista, akkor nyugodtan becsattognék, mondjuk, az öreg Dallarához az aktatáskámmal, és azt hiszem, ennyiből boldogan építenének nekem egy ugyanilyen csővázas, 950 lóerős Pista Pferdschwanz Leichtbau-t. Sőt, szívesen építek én is bárkinek, csak fizesse meg...
Érezhette odaát valaki, hogy ez így elég sovány még, ezért kiszivárogtatott a sajtónak egy félinformációt, mely szerint maga az Aston Martin kereste meg a franciákat az ötlettel. Aki kicsit is ismeri az angol-francia viszonyokat és józanul gondolkodik, az tudhatja, hogy ennek annyi lehet a valóságalapja, mint macisajtban a Kodiak-medvének. Az az Aston Martin, amelyik árgus szemmel vigyázza a végre-valahára összekuporgatott hasznát és amelyik a négyajtós Rapide-ot inkább az osztrák Magna-Steyr-nél gyártatja hazai munkások helyett, na éppen ő lesz az, amelyik rábízna egy ilyen halott projektet egy golfkocsi-műhelyre.
Egyszóval blöff volt az egész és mindenki megette. Az Astonnak esze ágában sem volt ilyesmi, 2009-ben így is majdnem a csőd szélére kerültek, ráadásul megcsinálták a One-77-et, melynek 7,3 literes, 750 lóerős motorja a hivatalosan elfogadott, sorozatban gyártott legerősebb szívómotor azóta is és örülnek, hogy jelenleg megy a szekér.
Sportautót gyártani haszonnal így is sokkal-sokkal kevesebben tudnak, mint azt gondolnánk, hiszen még az olyan tömeggyártónak is, mint a Nissan, súlyosan ráfizetéses minden egyes GT-R-je egészen addig, amíg kellően nagy darabszámban el nem adják. A Porsche is nyitott új szegmensek felé az utóbbi években, az Audi biztos lábakon állt ahhoz, hogy kihozza az R8-at, de ha csak úgy belevágunk, akkor tessék, ott tartunk a buborékunkkal, hogy ennyiért kell adnunk, ha nyerni akarunk rajta.
Ennyiért pedig nem érdemes megvenni, és ezt tudják azok is, akiket bizony kicsit hülyének néztek a 7,5 millió eurós Astonnal. Minek is, mikor az ötödennyibe kerülő One-77 ennyire finoman gyönyörű és stílusos és gyors, mint egy 20-as évekbeli R-osztályú fregatt. Minek is, amikor negyedennyiért ott a Veyron, a kor csúcsa, és még sorolhatnánk... A Superspotot pedig mintha a föld nyelte volna el, a magára trükkösen figyelmet felhívó, kis francia cég honlapján sem találunk róla semmit.
De ez a One-77, na ez a valami, nem a golfkocsi. (Az Autocar videója.)
Nem is olyan régen a Burzsuj blog tette közzé a hírt, mely szerint egy Hassan al Bolkiah Mu'izzaddin Waddaulah nevű úriember eladna egy pár igazán érdekes autót. Barátunk, Hassan, akit mindenki csak brunei szultánként ismer, az utóbbi időben némiképp gondterhelt, hiszen nem mennek már úgy a dolgok, mint régen: a gazdasági válság nem tett jót kinnlevőségeinek, a hazai össztermelés is csökkent, értékpapírjai sokat zuhantak a tőzsdén, egyedül a kőolaj és a földgáz tartja még életben. Sokáig a világ leggazdagabb embere volt, aztán lecsúszott a Top 10-es lista végére, most pedig már az első ötvenben sincs benne. Hiába na, egyszer fent, egyszer lent. Hol vannak már azok a szép kilencvenes évek, amikor a Rolls-Royce eladásainak felét az általa rendelt típusok adták...
1 250 000-et kérnek érte. Tekintettel arra, hogy mindössze három működőképes épült, ez elfogadható ár.
Úgy gondoljuk, több szóra nincs is itt szükség, talán csak egy kis segítségre az olvasók részéről. Kálmán levele azért kicsit mellbevágott minket is.
Szervusztok!
Hétfő este, Kodály körönd. Szinyei Merse u. felől közelítve állok az Andrássy út előtti lámpánál, mellettem egy másik lámpaváltásra várakozó. Piros, hogyne. Valami veszett kürtölés hallatszik hátulról, de tisztes távolságból, megkülönböztető jelzésnek nyoma sincs. Aztán hirtelen (nem tudom hogyan - gyaníthatóan hasonló módszerekkel, amit magam is megtapasztaltam később) mögöttem terem a dudáló. A lámpa még masszívan vörös, előttem 20 centire a zebra, kicsivel odébb a 2x2 sávos főút itt mindig lendületes kétirányú kocsisora. Moccanni alig lehet, ha előrébb megyek, a zebrán vagyok.
Szemből, igen, a két kocsisor között átverekedve magát jött a Clio (balra hátul a szocreál épület a kerületi rendőrkapitányság). A károsult jobbról, a szervizútról kanyarodott a Felsőerdősor utca felé
Várom a megváltó zöldet (eközben látom, véletlenül sem hivatása gyakorlására siető rendőr-tűzoltó-mentőautóról van szó), fokozatválasztó D-ben – de csak nem akar nekem s a türelmetlennek tetsző szín megjelenni. Aztán a piros Renault Clio elindul – nem zavarja, hogy azon a ponton három autónak nincs hely. Csattanást hallok, a fotókon látható nyomok minden bizonnyal egytől egyig a tükrétől erednek. Mivel még ettől is csak tessék-lássék mozdulok, a járgányból kipattan egy alak (az a típus, akivel soha, sehol nem találkozunk szívesen: alacsony, de ugyanolyan széles – a rosszhiszemű hosszú, a napi 14-16 órás gyúráson kívül egyéb aktív tevékenységet nem feltételező szabadságvesztésre gondol láttán), és nem kér a kereszteződésbe behajtásra (megmagyarázva, hogy rokonát viszik szülni, és már elfolyt a magzatvíz), hanem öklével előbb a jobb hátsó, majd a jobb első ajtóüveget sorozza.
Láttam már ilyet - filmeken. De most a garázdaság alatt álló kocsiban ülök, és a konzervatív szemléletű, nyugdíj előtt álló egykori autós oktatóm (1987-ben) nem készített fel ezen helyzet konfliktusmentes kezelésére. Mivel a jobb első ajtó üvegét ütik éppen, csak elindulok (a legcsökönyösebb szamár is megtette volna ilyen ösztökét érezve), szerencsére épp nincs gyalogos, illetve balról már elfogyott a telizöldes kocsifolyam. Ekkor a mackós alak (tipikus öltözete ez a magafajtának) kiront az Andrássy út közepére, és a jobbról még vígan száguldók elé veti magát. Bár abban a pillanatban nem érzek megkönnyebülést, hogy senki nem ütötte el, de sikerül terve: a HZN karakterekkel kezdődő rendszámú Clio átkelhet a keresztetődésen, majd még további két piros lámpán, mire eltűnik a Városligeti fasorban vagy a Lövölde téren. Bár az évszakhoz és az utcai illemhez is alulöltözött izomagy csak kocogva követi (otthagyta a hasonló alkatú sofőr), valahogy nincs kedvem ott a helyszínen meginterjúvolni, vajon hová ilyen sietős a cimboráknak?
Két sérülés a háromból. Nagyon feltűnők, nem könnyen javíthatók
Csütörtök este voltam olyan szerencsés, hogy az M1-esen jöhettem Budapest felé. A navigáció azt jelezte, hogy fél tízre otthon leszek, ha minden így megy tovább. Ekkor az autópálya feletti elektronikus tájékoztató táblán olvasom, hogy: Baleset, torlódás.
Ja, ha csak torlódás, akkor nem hajtok ki.
Biztos valaki leugratott a pályáról a fűre - gondoltam -, és a bámészkodók miatt lelassul a forgalom. Öt-tíz percért felesleges kerülgetni. Továbbá, azt is jól titkolták, hogy melyik kilométernél van az a baleset. Szóval, azt sem tudnám, melyik szakaszt kellene kihagyni, és hol lenne érdemes visszajönni az M1-esre.
Megyek tovább, semmi torlódás. Még mindig semmi. Újabb felirat, de torlódás sehol. Aztán egyszer csak van torlódás. Már, ha az torlódásnak nevezzük, hogy a sor megáll, és nem mozdul pár órán keresztül.
Biztos valami őrült nagy baleset történt – fogalmazódott meg bennem úgy másfél óra egyhelyben történő torlódás után.
Valóban. Az MTI híre szerint:
Három jármű ütközött, hárman megsérültek Zsámbéknál, az M1-es autópályán
Fotó: MTI
Székesfehérvár, 2010. november 25., csütörtök (MTI) - Három jármű ütközött össze csütörtök este Zsámbéknál, az M1-es autópálya Budapest felé vezető sávjában; a balesetben hárman megsérültek, az érintett útszakaszról az 1-es főútra terelik a forgalmat - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Az elsődleges információk szerint a balesetet szenvedettek közül két ember sérülése súlyos - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A karambolozó járművek Zsámbéknál teljes szélességében elfoglalják az autópálya bal oldali sávját, ezért a járműveket Bicskénél az 1-es főútra terelik - tette hozzá R. Szabó Ágnes.
Így ismerte mindenki: a magas, vékony, zseniális srác, aki mindig jókedvű volt, és akit a jóisten is kosárlabdázónak teremtett, mégis rali-versenyző lett belőle. Kicsit olyan volt az autóban, mint Walter Röhrl, a Pók, aki minden autójában úgy festett, mint egy 500-as Fiatban.
Minden autójában... apja Escortjától kezdve, a Sunbeamen át a Peugeot 205 GTI-ig, a Mitsubishi WRC-ben, majd a Subaruban, mellyel - első angolként - világbajnok lett 2001-ben és a Peugeot-ban is. Viccesen nézett ki, de nagyokat ment, mindig, mindenhol, bármilyen autóból ki tudta hozni a maximumot és kiválóan alkalmazkodott mindhez, hiszen fiatal volt még, nagy lángon égett benne a tűz, első címe után pedig még magasabbra csapott, tudta, hogy sokra viheti még.
De sajnos nem adatott meg neki annyi idő, hogy bizonyítsa, hiába vált belőle még életében legenda, hiába nevezték el róla az akkori idők legjobb raliautójának utcai változatát és a valaha volt tán legjobb rali-szimulátort, Richard Burns pontosan öt évvel ezelőtt, 34 éves korában, hosszú betegség után elbukta élete legnehezebb gyorsaságiját.
Túl fiatalon, korán. Emlékezzünk meg róla ezzel a rövid, zúzós videóval. Nyugodj békében Richard Burns!
A laikusok számára semmi érdekes nem történt, csupán egy újabb taxitársaság lépett színre, egy a sok közül – gondolhatnánk. Ahhoz azonban túl sokszor merült fel a Ferihegyi botrány egyik főszereplője, a Zóna Taxi neve, hogy a hazai viszonyokhoz szokott emberben ne merüljön fel semmiféle gyanú.
TComment blog
Nincs megjeleníthető elem