Álomautóból használati tárgy

Egy osztálytalálkozón derült ki, hogy a lejjebb említett Tamás barátom éppen a Landy-carhoz került szerelőként. Onnantól kezdve ismét összefűződött az életünk, Ő próbált elrettenteni a szerelmemtől, én meg csak bombáztam a hirdetésekkel.

Lassan csiszolódik-csiszolódik, nem kerget a tatár, ráérünk

Ez a poszt nem akar rábeszélni az öregautózásra. Ne tedd, ne csináld, sokkal okosabban is eltöltheted az idődet, sokkal hasznosabban, tényleg. Ha eddig nem kezdted el, most már ne vágj bele, mert az autózásnak sajnos nemsokára leáldozik, nem lehet, nem szabad, drága.

Tényleg csak kicsit bénázott az alapjárat, de egyre többször, no meg gázrángatásra kicsit füstölt is. A gyújtásra gyanakodtam, hiszen azóta rakoncátlankodott a motor, amióta a Monfalcone-Modena útszakaszon többször ronggyá áztunk, majd a legdurvább özönvízben elhajtottunk vacsorázni a szállásról. A Ferrari-múzeumhoz már rugdaltam a gázt, amikor a pirosnál vártam, s mire Pisába értünk a durva hegyek után, már egyértelmű volt – alapjárat itt csak mutatóba van.

Pere Laci sztorijai óta tudjuk, Indiában a munka és a munkaerő fogalma alig van fedésben a mi ismereteinkkel. A munkavédelem féltő kontrollja nélkül pedig új területek nyílnak az ember előtt, ahol angolos higgadtsággal és rögtönzéssel egészen extrém élethelyzetek is nevetségesen egyszerűnek tűnnek. Az alábbi másfél perchez nincs mit hozzáfűzni, a kortárs tartalomszolgáltatás trendjét követve tehát: íme a munkagépes, aki kimaxolta az így állj fel egy platóra rámpa nélkül-témát, avagy, ha ma csak egy videót nézel meg egy indiairól munka közben, ez legyen az!

Zách Dani szomszédja, az utca kedvence, az idősek azon bölcs és mosolygós szemüvegén keresztül nézi a világot, akik valószínűleg többet láttak a rosszból, mint amit mi valaha is fogunk. Ezért nem csinálnak gondot semmiből, ami nekünk katasztrófa, sőt, csuklóból oldják meg az olyan problémát is, amilyet a nyugdíjhoz képest drága fűnyíró megvásárlása jelentene. Mi pedig imádjuk, mert főnök. A Rozmaring TSZ-kalap pedig egyszerűen instant get!

Utolsó, vasárnap írott posztomban még csak azt ünnepeltük, hogy megérintettük Itáliát, igaz, rögtön fürdéssel kezdtük az alámerítkezést – bocs – azóta viszont már mélyebben járunk az országban. Hétfőn randa, esős idővel kezdtünk (de várjuk már a túránkat valamiért ismeretlenül is gyűlölők jóslatát, az elevenen megfővést az autóban és a városokban...), ebben a hangulatban szeltük át a rendkívül unalmas és betonból faragott Észak-Olaszországot, annak a 300 kilométerét, telve a kis utakon százzal nyomuló kamionokkal és végeláthatatlan ipari negyedekkel.

Azt hiszem rossz dolog, ha az ember tárgyakhoz kezd kötődni, de sajnos hajlamos vagyok rá. Van, amikor egy különleges dologról van szó, például egy sportkocsiról, ott érthető az izgalom, de én a világ talán legunalmasabb autója iránt érzek így.

Adott az öreg hármas Golf, amit családilag használunk, sokaknak okkal ez a világ legszürkébb, legjelentéktelenebb autója. Egyrészt ugye hármas Golf, tehát lassan több fut belőle, mint Swiftből. Másrészt fehér, ami méginkább elrejti, ráadásul a fényszóróktól, és a hátsó lámpáktól eltekintve teljesen gyári, ami megint csak nem gyakori.

Tegnap (de mire otthon a kollégák kiteszik a posztot, az olvasóknak már tegnapelőtt lesz) alapvetően sima utunk volt Budapestről Balatonföldvárra, ha leszámítjuk a pakolás kitalálásának kínos óráját. Sajna mire Földvárra értünk, a kocsi telefosta magát váltóolajjal, azt gondoltam, hogy a tartós gyors menet (85 km/h) miatt a tányérkerék teleküldte az utólagos tartályt (hadd ne magyarázzam miért van ott, megvan egy korábbi posztban).

Ez volt az eddigi velodromos oldtimer rendezvények leghangulatosabbika. Tényleg sokan voltak, igaza volt a szervező Noszvai Andrásnak, mikor már napokkal a rendezvény előtt ujjongva tudatta mindenkivel, mennyien jelezték részvételüket. 

Kattintásra Görgei Lilla galériája nyílik

A mostani Millenáris Velodrom Oldtimer Sokadalom attól volt igazán különleges, hogy délutántól esete tízig tartott a buli, a rendes, benzingőzös hardcore autóbuzi parti. Amikor nem öreg autók vagy motorok zaja dübörgött a betonteknőben, gondosan összeválogatott régi zenék szóltak a szalagos magnókról. Aztán sötétedéskor egymás után kapcsolták fel a lámpákat, az oválnak egészen megváltozott a hangulata.

Tetoválásom ihletője

Zsiguli nélküli éveim egészen 20 éves koromig tartottak, amikor egy szép tavaszi napon papám együttérzése és "kölcsönadott" pénze egy kihagyhatatlan hirdetéssel nem párosultak.

Mire ezeket a sorokat olvassák, mi már feltehetőleg az M7-esen vánszorgunk olyan bő nyolcvanas tempóban Trieszt felé a 49 éves Autobianchival, hátunk mögött a tableten filmbe bambuló két gyerekkel, az ő hátuk mögött azzal a szerény cókmókkal, amit egyáltalán vihetünk magunkkal. Ha így történik, az egyben azt is jelenti, hogy előtte szombat este már eljutottunk Balatonföldvárra, amit most, a poszt írásakor még nem tudok, mert még előtte vagyunk az egésznek. Persze az is lehet, hogy még nem indultunk el, nálunk ez a reggeli kelés mindig nagy talány. Mindenesetre Balatonról már nem írom át a posztot, lesz elég dolgom anélkül is.

Eddigi legjobb bőrében van a Bianchi

Sajátos vonalvezetése és környezete még Stirling Mosst is meglepte, mára viszont semmi nyoma a dán Roskilde Ringnek. A pályát épp az autósport egyik legvonzóbb hozzávalójára, a versenyzajra érzékeny szomszédok haragja nyírta ki még abban az évben, amelyben Neil Armstrong a Holdra lépett. Dánia egykori autósportszentélye rég a múlté, negyvenöt évvel bezárása után területén golfozók űzik hobbijukat.

A ring 1955 júniusában, még murván