Most pedig adjunk kerregő öreg dízelünknek egy öblös gázfröccsöt, és egyetlen lendülettel keljünk át az összes indiai árkon-bokron, buckán és manón – következezzenek a terepjárók! Az indiai domborzati, terep- és útviszonyokra a terepjáró a leginkább logikus választás – találunk is szépen belőlük a kontinensnyi országban, elsősorban vidéken, azon belül is főleg a hegyvidékeken. Annak persze, hogy miért nem jár mindenki terepjáróval, sok oka van. Például mert ezek általában drágábbak, gyakran jóval drágábbak a kis személyautónál, lassúbbak is, zajosabbak is, ráznak, mint állat, soroljam még? Ettől függetlenül India a 4x4-esek hazája, csörög-zörög az útnak nevezett kátyús aszfaltcsíkokon számtalan nyitott és zárt, kabinos és platós, rövid és hosszú, öreg és fiatal, de főképpen öreg és ütött-kopott szerkezet. Egy ottani gépet nehéz lenne eladni azzal a szlogennel a hirdetési újságban, hogy „nem hajtottuk, szerettük”.

tovább »

Szerintünk ez nem menő,
szerintünk ez kurva nagy gáz,
akár van kamera, akár nincs.

Kell ehhez bármit is hozzátenni?
Talán csak ennyit: gratulálunk!
Békés, Magyarország, 2008.

Bizony, bizony, a számháború. Dúl égen-földön, a számok manapság mindent visznek. Egy termék eladhatatlan, ha nem övezi legalább 3-4 fantasztikus szám. (A  "20 százalékkal dúsabb haj"-szövegen ordítva karmolom össze magam. Megnézném egyszer azt a "hajdússágmérőt".)

Hatványozottan igaz ez az autógyártókra, akik newtonméterek és lóerők százával bombázzák azokat, akik hagyják és szivacsként szívják magukba a maszlagot.

"Azannya, 525 lóerős az SL65, fúú, 630 Nm, de meghajtanám."

"Láttad az új GT-R-t? 7:38 alatt tudja a Nürburgringet. Gyorsabb, mint a Lamborghini. Milyen máááá'! Inkább azt vennék."

Csakhogy a mindennapi élet nem Nordschleife és nem Nürburgring. Ezt azonban nagyon sokan nem hajlandóak megérteni és gépiesen követik a PR Mr.Wolf szugeráló parancsait: "vedd meg, ez a legjobb, Nürburgring, köridő, nyolcmillió lóerő, 300 km/óra, köridő, legjobb, veddmegveddmegveddmeg".

És a csillogószemű marha meg is veszi. Mert hiszen temérdek lóerő és temérdek nemwtonméter, nagyon megy. Presztízsből? Nem hinném. Azért, hogy a pórnép, esetleg a társaság felé megvillantsák platina bankkártyájuk tompa fényét? Vagy szimplán a társadalomban elfoglalt helyük ékes bizonyítékaként: na pöcsök, kinek van a legnagyobb piros segge a páviánfalkában? (Itt kérek elnézést a kevés kivételtől, akik más meggondolás alapján, józanul döntenek ilyen típusok mellett.)

tovább »

Remélem, mindenki utánaézett a portálhidak témájának. Azoknak, akik jól felkészültek, játék lesz a válaszadás.

A szintén portálhídon gördülő Praga V3S hathengerese milyen teherautómodell motorja alapján készült?

oMm:
Csájna dö bjútiful

Ukáz jött a csőpostával
a legmagasabb szintről,
párttitkár jön, minden autó
tűnjön el a színről.

Fájt a feje főelvtársnak, -
düh vetett az arcán lángot,
régmúlt időt idézve lelt
rend őrében hű barátot.

Rögvest lett is jó megoldás,
telik már a kassza,
tányérsapkás Aranyszárnyon
rossz autóst meg...

A napi rituálé rendszert visz az életbe. Minden reggel felhúzom a karórát, majd egy török kávéval indítok. A dzsezvámban barnacukrot karamellizálok, majd éppen csak a vörös habig buggyantva egy akkora feketét főzök, amitől minden arkadas szeme fennakadna.

Ez van, kávéfüggő vagyok, koffein nélkül még a hajam se nő. A rossz vagy túl lágy kávé egy fél napom képes elrontani, ezért ha máshol nem, otthon a legjobbat adom magamnak. Kurukahveci Mehmet Efendi. Számomra az Oszmán Birodalom öröksége, ha többnejűségért nem is, ezért maradhattak volna. A púderfinomságúra őrölt kávéban valami rőt árnyalat játszik, apró szemcséitől a presszógép tönkremenne. Íze domináns, mint ll. Szulejmán, nincs benne a megszokott simulékony kávéházi aroma. Nem szeretem túl forrón, öröm nagy hörpintésekkel meginni, majd az utolsó kortyot púderiszapként megforgatni, majd lenyelni. Nem ropog a fog alatt, engedelmesen megindul a gyomorba.

Ha utazom, termosz van velem, abban őrzöm melegét a tartalék feketének. A múltkori U20 bemutatón szerkesztőségünkbe keveredett tartály is kötelező autós kellék. Unimogot ugyan bárki vehet, de kávéstermoszt csak tőlünk kaphat jó válaszáért cserébe.

A nyereményre utazók ma éjszaka szembesülhetnek a kérdéssel. Aki hiénázna, maradjon szépen fenn, vagy keljen korán. A vadászatban csak Indapass-szal bejelentkezett olvasóink vehetnek részt.

Örök vitatéma, hogy jobb-e még a Mercedes a többi prémiummárkánál. Merthogy ugye harminc évvel ezelőtt elég volt kétszáz métert menni egy Mergával, egy BMW-vel, egy Audival meg egy Volvóval, és az ember a fenekével érezte, a fülével hallotta, sőt, az ujjbegyeivel tapintotta, hogy amelyik csillagot tol az elején, az nagyon más, sokkal többet tud.

Manapság viszont már tényleg csak ízlés kérdése, hogy az ember mit választ. Az előbb felsorolt márkák mindegyike nyert már összehasonlító tesztet a többiek ellen, mindegyikben csend van, finom anyagok, lágy rugózás, burzsoá kényeztetés.

Szóval a különbségek kicsinek tűnnek. Legalábbis abban, amit a felhasználó lát meg érez. Mi, autós újságírók talán többet tudunk a különbségekről, mert a gyárak folyamatosan ellátnak minket háttérinformációkkal. Így például tudjuk, hogy a Volvo 33 000 valós baleset adatait rögzítette az elmúlt négy évtizedben, mert ők nem csak az ütközési teszteket veszik alapul a biztonsági fejlesztéseknél, és azon sem lepődünk meg, hogy egy BMW ablaktörlője még a legnagyobb hidegben is szépen töröl, hiszen a BMW az egyetlen autógyár, amelyiknek saját tesztközpontja van a sarkkörön, Arjeplogban.

Van azonban olyan információ, ami hozzánk is csak véletlenül jut el, és még minket is meglep. Mint például ez a 158 oldalas kis (?) brosúra, amelyet a Mercedes készített – a tűzoltók számára.

tovább »

Május elsején babakocsiztam az ikrekkel a szoci autók között. Elvittem őket, hogy minél korábban belélegezzék a kétütemű füstöt, ki tudja, lesz-e rá alkalmuk pár év múlva. Persze - ahogy a karácsonyra ajándékozott kisvonat-terepasztalok esetében -, igazából saját magam szórakoztatására látogattunk a Közlekedési múzeum elé. Éppen utánunk hozták az elveszett cumisüveget, amikor észrevettem egy Barkas ablakában az autóskártyát.



A gagyi trafikos kártyák után igazi felüdülés volt a HVTM CarToonCard-ja, bár a kivitelezés zseniális, de a HVTM kártyákon szereplő modern autók engem nem fogtak meg. Ezért nagyon megörültem az itt felfedeztetett Keleti Autós Kártyának.
Szép kartondobozában egy kék Wartburggal kellette magát 1000 forintért.



Azonnal lecsaptam, de ott egyéb elfoglaltság miatt nem is nagyon néztem rá. Itthon kezdtem tanulmányozásába. Sajnos a kártyák már nem olyan szépek, mint a doboz. Retrohatás miatt szürkeárnyalatosak az autókról készült képek, melyeknek a minősége sem egyforma. Kicsit jobban örültem volna a színes, valósághű képeknek, de azt megértem, hogy 32 egyforma beállítású, jó minőségű szoci autóról készült fotó beszerzése, elkészítése nem könnyű dolog. A kártyák grafikájában a vörös szín alkalmazásával kimerült a múltidézés.



Viszont az alapvető műszaki adatok dicséretesen, autóskártyához hűen vannak feltüntetve. Ami plusz piros pont az autók és a gyártók pontos megnevezése, címe. Például: POLSKI FIAT 125 P MR 75 - Fabryka Samochodow Osobowych, Ulica Staingradzka 50. - Warszawa, Lengyelország -1968

Pár év múlva, ha felteszem a kérdést valamelyik gyereknek: Édes fiam mit gyártottak Karegujevacban 1967-ben? - és ha azonnal nem válaszolja, hogy - Édesapám például azt az aranyos Zasztava 600 D-t, ami 768 köbcentis volt és 29 lóerő -, akkor megy is kukoricára térdepelni a sarokba.

Szóval jó kis kártya ez. Hiánypótló.

A használati utasításból kiderül, hogy létezik egy másik pakli is, amiben a párhuzamosan futó nyugati autók vannak. Ebben a Velorex a joker, abban a Kabin-Roller. Így akár lehet a két kártyával is együtt  játszani a szokásos autóskártyák szabálya szerint.

Egy misztikus dolog azért van. A kártya dobozának tetejére a következőt írták: Külön köszönjük Borsche Károly, a Magyar Veteránautós és Motoros Szövetség Főtitkárának támogatását. Vajon mivel támogatta Borsche úr? Néztem az gyártó oldalát, ahol a Szocio-Memory Keleti Autós Kártya mellett még más egyéb érdekes termékeket is találtam, de ott sem derült fény a támogatás mibenlétére.
Felhívtam a gyártót, de ünnepnap lévén nem vették fel. Talán majd egyszer kiderül.

Végezetül idézet a használati utasításból:

"Ez a Játék nem csupán Autóskártya, hanem egy Gyűjtemény, amely méltán felnőtt a Szocio-Memory alapfeladatához:

Játszva emlékeztetni és felejtetni."

Az Internacionálétól és Rákosi elvtársról szóló daloktól zeng a Liget, mint az elmúlt ötven-hatvan évben szinte mindig. Persze, ma már nem komoly a dolog – a KGST-autók seregszemléjén azért mindig előkerülnek a mozgalmi nóták. Pár éve nem voltam kint, így meglepett, hogy mennyi autó volt ott (a sor vége a Stefániáig ért), mintha még ma is működnének a gyárak. A másik meglepi az volt, hogy mennyi Skoda gyűlt össze, noha a parádé anno Trabant-Wartburg színekben indult. Hol a fenében rejtőzött eddig ennyi 100-as Skoda, pláne 1000 MB! Ha gyerekkoromban láttam egyet, az ünnepnap volt, most meg rogyásig volt velük a placc.

Aki veterános sznobizmussal nézi az eseményt, az hamar rosszul lesz a Közlekedési Múzeum előtt. Egyszerűen ez nem tárlat. Az emberek többnyire azt hozzák el, amivel járnak, ami egy 105-ös vagy 120-as Skoda vonatkozásában néha lehangoló. Esetleg vicces, ha elkezdik tupírozni a kocsit. Persze azért akad pár igazán eredeti és gyönyörű autó is a tömegben – de jobb ellazulni, élvezni a hangokat és a szagokat. Azokon nem fog a sufnituning sem.

Én gyerekkoromban leginkább a kétüteműek kellemes, rákkeltő aromás vegyületekben dúskáló kipufogógázát kedveltem, és ezért ebből szippanthattam egy párat a bulin. És amikor egy Zsigulit kicsit megsüt a nap, milyen jó műbőrszag dől belőle, ha kinyitják az ajtót...na ezekért kell kimenni május elsején. Meg a Wartburgok vékony motorhangjáért, meg azért a hangért, amivel beindul egy Skoda-motor.

Szívet melengető a Polski Klub jelenléte is; a "Nagypolszkik" nem voltak túl gyakori autók Magyarországon. A Kispolszki kombi viszont még engem is meglepett, igaz, ez már a 126bis-ből készült. Mindenesetre nem csak az optika torzít, a kocsi tényleg ilyesmi alakú. A másik, amire nem számítottam, a népes Moszkvics-populáció. Még Aleko is akadt.

Bár a KGST-nek már vége, azért akad egy-egy "újdonság" is, hiszen lassan kultautóvá vénülhet a Tavria is. Az idén egy kis Ikarus-tárlat is volt, kabrió városnéző verzióval, meg Bözsibusszal, illetve 200-as, a belsejében apró kiállítással.

Azért vannak típusok, amiket hiányolok. Daciások, ébredjetek! Az rendben, hogy visszaszivárgott Romániába a hazai park nagy része, de azért három-négynél többnek (és jobbnak) lett volna hely a múzeum előtt... ennyire nem szeretjük a Dákót? Pedig eleinte nem is volt olyan rossz autó, mint a végén.

A Volgásoknál az fog meg, hogy nem csak az imperialistáknak volt az elütött gyalogos oldalát végighasító orrdísze, hanem a béketábornak is. Igaz, nem ragadozó, csak egy sima kérődző, de legalább valami. Euro NCAP gyalogosvédelem: tíz csillag levonás!

Ja, és a jelképek. Volt itt vaskereszt, néhány utalás a kedvenc autóinkat gyártó KGST-országok egyes részeinek visszacsatolására, meg vörös csillag is. Ezt hívják sokszínűségnek? Azt pedig mindenki döntse el, hogy az egyik Moszkvics orrán felsorakozott matrjoska-babákon szereplő urak közül (Lenintől Putyinig) ki tekinthető önkényúrnak. Szóval, éljen a szagos-hangos május elseje!

Az úgy volt, hogy a feleségemnek kell egy autó, mert a sors az agglomerációba vetett bennünket. Nincs mese, kell egy autó neki. Kisgyerek van, húsz kilométer Budapesttől, messze a bolt, messze az orvos, messze a család, kocsi nélkül nehéz egy féléves gyerekkel.

Felállítottuk a kritériumokat, hogy milyen kocsira van szükségünk:

Szerintem legyen viszonylag nagy, automata váltó, légkondi, ABS és vagy ASR/ESP vagy fronthajtás. Az asszony nagy csomagteret és biztonságot preferálta a gazdaságos üzem mellett.

Közös feltétel volt az üthetőség, tehát ha kicsit súrlódik, reped, görbül akkor ne zokogva hívjon fel, csak úgy simán.

Elkezdtünk gondolkodni, hogy mi is kellene neki. Felmerült a Mitsubitshi Space Wagon, Space Runner, de annyira reménytelenül szétütöttek voltak a számunkra elérhető ársávban, hogy erről letettünk. Felmerült a Hyundai Sonata kilencvenes években gyártott változata. Ezekkel tele vannak a hirdetési portálok, van belőle jócskán, automatás is akad, ami ugye vételi szempont volt. Végül mindről kiderült, hogy valami van: nem vált szépen, rohad, törött volt, eszi az olajat, hengerfejes, gázos. Ezek hálaistennek a telefonban kiderültek, nem kellett odaautókázni több száz kilométert, hogy fény derüljön rájuk.

Elkeseredve nézegettem a hirdetéseket, amikor eszembe jutott Balázs Viktor és Csikós közös tippje a Családi Autóról: Toyota Camry. Elkezdtem böngészni ezeket, az asszonynak már három kiválasztottat mutattam meg.

tovább »

Karitól kaptam pár napja az alábbi kis videót, amelyikről nagyon hamar kiderült, hogy tökéletesen kitölti a munkahelyi ebédidő előtti merengést a maga hat és fél percével.
Kicsit kiszárad az ember szája közben, de ez ne legyen baj. Főszerepben Jan Kopecký és a Fabia WRC, amelyik ritkán működött, viszont ha igen, akkor értő kezekben valahogy így zabálta fel a gyorsasági szakaszt emberestől, falvastól, 206 WRC-stől. Három papírzsebkendővel töröltem le a döbbenettől nyitva maradt szám miatt összenyálazott asztalt. OMG és WTF!?



Szláv pilóták közül a zseniális Janusz Kulig tudott még ekkorákat menni. Aztán egy vasúti átjáróban a jelzőberendezés hibája miatt autójába csapódott a vonat és 35 évesen elhunyt. A mi reflexeink és vezetési tudásunk (kevés kivétellel) valahol a relaxáló meztelencsiga szintjén van hozzájuk képest. Figyeljünk oda.
És a videó láttán lehet újra vitázni azon, hogy melyik a legmagasabb szintű vezetői tudást igénylő autósport. Jó étvágyat!

Három-négyszázezer forintért már lehet használható kabriót kapni Magyarországon. Kis mázlival pedig már egy adrenalinbomba Mazda MX-5 roadsterre is ráakadhatunk alig többért. Nem szabad csilivili szalondíszre gondolni – ez a pénz egy még éppen működő és valamennyire egyben levő, ám az idő, más autók, sorozatos tulajdonosok, tákszervizek és latyakhektoliterek különböző mintázatú vasfogai által alaposan megrágott, fáradt dögre elegendő.

Mi találtunk egy ilyet. Vizsga a tavalyi kabriósszezont követő ősszel lejárt, kívül belül fizikai behatások nyomait harci sebekként magukon viselő pléhlemezek, festéküktől szabadulni kész műanyagburkolatok, lógó beltéri elemek. Rongytető a nevéhez hű állapotban, szelepek kerregnek, a lengéscsillapítókból már csak a lengés maradt, az akku holt ólomtömbként hever a csomagtér sötétjében. De azért MX-5 ez, kölcsönakkuval pöcröff, menésre még mindig közvetlen, a vigyorfaktor hamisítatlanul miatás.

Nos, ezt az autót először kézi mosóba vittük (nekünk lol, mosószemélyzetnek ROTFL), majd betereltük az óbudai C4 stúdióba sztárfotó-készítésre. A képek egy középformátumú Hasselblad gép, és a rátett 39 megapixeles(!) hátfal alkotta. Persze nem ezeket itt, a dokumentálás egy apró Minolta Xt-vel zajlott.

Az a hét fotó, ami a három és fél órás derítőlap-állítás, vakukalibráció, hungarocell-pozicionálás eredményeként előállt, kis híján dagadtra töltött volna egy cédét, ezért DVD-n hoztam el őket.

Még az egy szem beltéri kép is, amit csináltunk, fegyverbe szólította a teljes stúdióapparátust. A pici autótest körül alig fért el a sok zsizsegő fotóművész, fotóriporter és filmmérnök, de az eredmény nem maradt el: ebben a felbontásban legalább csodásan kivehető minden karc.

Hogy minek kellenek ilyen fotók a Totalcarba, ahol a képek maximum 1024-es szélességűek? Nem kellenek, de nem is ide lesznek. Pontosabban a Totalcar stimmel, de nem a totalcar.hu-n, hanem az Totalcar-Expressz nyomtatott magazinban nyálazhatók majd végig.

Igen, idén megint lesz kézbe vehető, nyomdafestéktől illatozó, lecsokizható, gyűjthető, papírrepülők alapjául szolgáló, vécére vihető újságunk az Inmedio és a Relay boltjaiban. Tavaly már volt kettő, és a másodiknál már eszmélt a nép, az szép eladásokat hozott. 15 ezer kinyomott példányból 11 700 elfogyott, ami egy második számát élő lapnál felettébb egészséges arány. Télen kicsit levegőt vettünk, számolgattunk, oda lyukadtunk ki, hogy legyen 2008-ban három újabb szám. Ennél többre nem futja az erőforrásainkból (vagy talán aggregátjainkból?), de az a három legalább jó lesz. Az első szám már készen is van, leadtuk nyomdába, már csak az átfutás istenéhez fohászkodunk, hogy időben kinyomtassák.

Nos, az új TC-Expresszben, a 2008/1-es számban lesz ez a Mazda MX-5, a magyar autós újságírás gyakorlatában lényegében ismeretlen részletességű, óriási felbontású képeken. Mellette meg egy rakás egyéb írás is akad, magazinunk szórakozásnak, infóbázisnak, vásárlás előtti stresszoldónak (vagy –növelőnek) mindenképpen ajánlott olvasmány lesz. Keressék az újságosoknál május 2-től!