Anyám szomszédjába koreai család költözött. Ezt egyrészt magától anyámtól tudom, másrészt abból, hogy egy hétig furcsa fotelekkel volt eltorlaszolva a folyosó. Nap mint nap csekkoltam a különös faragványokat, amik az egykori Tutto Mobili beragadt készleteire emlékeztettek – Morzsa kutyám anyámhoz jár napközibe, úgyhogy képben vagyok a folyosóval.

Aztán valahogy találhattak helyet a foteleknek, mert azok eltűntek, és ez került a helyükre. Egy hétig ezt néztem minden reggel Morzsa átvitelekor, meg az esti elhozásakor. Kisautó, gyerekeknek, villannyal, nehogy sérvet kapjon a fene pedálozásba’ – oké. Aztán ma megnéztem alaposabban. Az antennát korábban is láttam rajta, de csak afféle dizájn-túlkapásnak véltem, ami helyénvaló is egy nagy műanyag játékon, aminek az a neve, hogy Weikesi.

Hanem két kapcsoló van rajta. Egy fő ON/OFF, akárcsak a raliautók áramtalanítója, de jobb oldalra egy érdekesebb is jutott: remote control on/off! Ezek szerint vége a gyerek után futkosásnak és üvöltözésnek, hogy jajjaj, most hajt ki a busz elé, egyszerűen átvesszük a hatalmat a gép felett és visszakormányozzuk. Hadd szokja a gyerek, hogy mire felnő, az igazi autók is ilyenek lesznek.

Látott már ilyet nálunk valaki? Vagy csak én maradtam le teljesen, és nem kell koreai szomszéd, hogy ilyet lássunk, mert minden szomszéd gyereknek ilyen van?
(Elnézést a gyenge képminőségért, folyosó+telefonkamera, ezt adta ki.)

Tudják, a fekvőlámpás Mercedesek egyik legzavaróbb hibája, hogy az üléseik leszakadnak. Főleg az elsők, kiváltképp a vezetőé. Már egy átlagautó szivacsülése is elég pocsék tud lenni, amikor valami benga nagy ember szétüli, de a W123-asban epedás az ülés, mint minden Igazi Mercedesben. Masszív acélváz, beleapplikálva rugók, az ülőfelület huzata alatt afriktömés (xxx), az afriktömés egy lapos drótvázra rádolgozva, ez a drótváz ül rá a rugókra.

Amikor jó, csodás. Lehet kicsit keményebb az autó rugózása, mert az ülés felveszi a kisebb ütéseket, ráadásul szellőzik is. Ezért lehet, hogy a Mercedes-féle MB-Tex (mikropórusos) műbőrben sokkal kevésbé izzad a test, mint valami modern kocsi valódi bőrjében. Ugyanis a modern kocsi bőre alatt műanyagból készült, levegőt nem, vagy csak alig áteresztő szivacs lakik, itt viszont óriási, könnyen szellőző odú szippantja be a testgőzöket.

Nem is olyan sokára, konkrétan március 5.-én, kezdődik a 79.Genfi Autószalon. Nagy csinnadrattával lepleződnek le az újabbnál-újabb, zöldebbnél zöldebb tanulmányautók és szériamodellek, mindenütt vakuk és a bögyös hostessek fagyott mosolya villog majd, fogy a szendvics, méricskél a sok kis koreai és japán. Éppen a mai gyűlésen említette Andróczy Balázs kolléga, hogy ideje lesz bespájzolni kávéból, elemózsiából, betárazni koporsószögből és a ház egy kevésbé frekventált sarkába disszidálni 15.-ig, amikor az egész hacacáré véget ér.
Remélem, ezúttal a sok kicsi vízzel és lepkefinggal hajtott színes buborék között akad majd tisztességes, benzinmotoros és főleg SZÉP, utcára kész autó is nekünk.

Sejtettem, amikor megjelent a mostani Impreza, tudtam, amikor vezettem. Ez az új irány, ez a trend. Isa, por ës homou vogymuk. Oké, a lassan eltűnő WRC-ben is szekvenciális váltóval nyomják, de az egy más világ, egy más dimenzió. Jött ma a hír, itt a WRX STI AUTOMATIC.
Kicsit szomorú vagyok, de majd elmúlik. Amíg van eladó békalámpás Sportback WRX, addig lesz kedvenc Subarum.

Hogy hol a válság vége, még nem tudjuk. Sokkal szomorúbb, hogy ez itt még csak az eleje, és már ez is épp elég gáz. Pörög az elbocsátás-számláló, és akit elbocsátottak, többé nem fizet adót, ellenben munkanélküli segélyt kap, de kevesebbet vásárol, kevesebb szolgáltatást vesz igénybe, tehát további munkahelyek kerülnek veszélybe és szűnnek meg. És nagyon nem látszik a vége, csak annyi, hogy az Elbocsátásszámlálót nézve erős túlsúlyban van az autóipar.

Válságban autót eladni a lehető legnehezebb. A lehetséges vevők többsége a régebbit cserélné újra, de ilyenkor az a tuti, ha egy-két évig megtartjuk a régit, hiszen elmegy az szépen. Aki meg első autójára készül, nem háromszázezres kezdővel ugrik egy új Suzukiba, hanem vesz egy régi Swiftet háromszázezerért és csókolom: az még olajcsere nélkül is tovább húzza, mint a válság. Ami nagyszerű, de az új autók nem fogynak tőle jobban, és az autószalon-biznisz válság idején iszonyúan sérülékeny. Elképesztő trükköket hallani, hogyan próbálnak túlélni, vagy egyáltalán csak felszínen maradni a kereskedők, akiknek muszáj készleten tartani egy csomó eleve hitellel terhelt (finanszírozott) autót olyan időszakban, amikor egyáltalán nem pörögnek úgy az autók, ahogy a törlesztéshez kéne.

Az autókon a közhittel ellentétben egyáltalán nincs nagy haszonkulcs, legalábbis a kis-alsóközép kategóriákon nincs. Ha tehát valahol 20-30 százalékos akciót hirdetnek, akkor nagy valószínűséggel a marketing-költségvetésből csoportosították át a pénzt és az autót az önköltségi ár alatt adják, csak hogy végre megszabaduljanak tőle, és a válsághoz szabhassák a készletet.

Még a válság előtt több motoros cégnél is láttam olyan akciót, hogy a komolyabb gépek mellé (tehát természetesen nem a 600-as belépőmodellekhez) robogót adtak ajándékba. A hondás kereskedő értelemszerűen nem Hondát, a yamahás nem Yamahát, hanem valami noname kínai kis fost.

Ez viszont most teljesen más.

A Captiva listaáron hétmillióról indul, de van olyan akció, hogy Captiva 5,5 millióért, ami már önmagában szép: végre közelítünk az amerikai árakhoz, és nagyjából ennyi is lenne egy ilyen autó reális értéke, kétliteres dízellel. Eltekintve attól, hogy ezen bajosan keres a díler, tehát ebből sajnos nem lesz üzemszerű árszabás. Mindenesetre 5,5 millióért a Captiva verhetetlen vétel; mi már a 7 milliót se sokallottuk, hiszen egyszerűen jó autó és kész. A hozzácsapott ajándék Aveo megítélése már nem ilyen egyértelmű. Én speciel utáltam, volt viszont nálunk, aki igen nagyra becsülte, hogy végre egy olcsó kisautó, amiben kényelmes a futómű, és nem akar többnek látszani, mint egyszerű, olcsó kisautónak.

A Chevrolet Gyöngyös honlapján nem találtam a konkrét akciót, csak apróhirdetés-oldalakon, ezért felhívtam a szalont, áll-e még az ajánlat, és ha igen, milyen feltételekkel. Nem mindegy, milyen Captivához adnak milyen Aveót, mert ha például a 11,5 milliós V6-os benzines csúcsmodellhez, abba nem csodálom, hogy – árban - belefér a legfapadosabb Aveo. A 3,2-es Captiváról persze szó sem volt, ilyet aligha tart bárki készleten, nehezen tudom elképzelni, hogy akár egy is legyen Magyarországon. Valószínűtlen tehát, hogy egy ilyen beragadt Captivát akarnának kiakciózni.

Tehát telefonáltam, megkérdeztem: a lényeg, hogy menjek be, nézzek körül és megbeszéljük. Egyetlen fix pont, hogy az Aveo háromajtós, a többit – motort, felszereltséget megbeszélhetjük. Kemény dolog a válság, és épp az benne a durva, hogy zseniális feltételekkel juthat most új autóhoz, akinek tuti állása van. Csak hát kinek van ilyen időszakban tuti állása?

A hidegháború idején rezzenetlen tekintettel nézett farkasszemet egymással a két ellenérdekű fél: gonosz kapitalisták Nyugaton, szocialista béketábor Keleten. A béketábor békére vágyott, de ehhez folyamatosan készülnie kellett a háborúra, mert a tökéletes béke csak úgy látszott elérhetőnek, ha egy újabb háborúba keveredve az ellenség területét elfoglalják, őt saját fészkében jól legyőzik, és feltétel nélküli megadásra kényszerítik.

A békeharc gondolatát a felnövekvő nemzedékekben is el kellett ültetni, sőt, őket a békeharc csapásmérő eszközeivel és módszereivel meg kellett ismertetni. Erre szolgáltak többek között az olyan államilag finanszírozott technikai sportklubok, mint a magyarországi MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség).

A keletnémet kis úttörőknek kiváltképpen megvolt a maguk baja, mert ők ráadásul az egyik legforróbb ütközőzónában éltek: német mustrált gyanakodva németet a vasfüggöny két oldalán. Készültek is rendesen a nagy összecsapásra, amihez megfelelő eszközöket kaptak szeretett vezetőiktől, a Honecker által irányított Párttól: legyen mivel gyakorolni a támadást, a megszállást, a világbéke exportját.

Ilyen ifjúsági célszerszám volt a képeken látható jármű is, egy Trabant alvázra épített páncélozott csapatszállító harcjármű. A hallei lakatosok és gépészek számára a dicsőséges szovjet Vörös Hadsereg páncélozott csapatszállítója, a BTR 152 szolgált mintául. A katonák által csak Vasdisznónak becézett szerkezet 1:2 arányú működő modelljét kommunista műszakok keretében alkották meg, és ünnepélyesen adták át a hallei úttörőknek, akik nyilvánvalóan megörültek az új játékszernek. A BTRabival nemcsak a hadmozdulatokat gyakorolták, de rendszeresen részt vettek vele a május 1-jei felvonulásokon is. A NATO nyilván minden évben összecsinálta magát, amikor kémei meglátták a Halle belvárosában parádézó csodafegyvert.

A dokumentek szerint egy 1959-ben gyártott Trabantot alakítottak át 1972-ben a VEB IFA hallei karosszériagyárnak dolgozói. A BTR-re emlékeztető karosszéria természetesen nem páncéllemezből, hanem sima acéllemezből készült, a jármű hossza 4,20 méter szélessége 1,45 méter, magassága 1,50 méter. A motorja, a sebességváltója széria, és csak az első kerekek hajtottak. A 800 kg önsúlyú járműtől sportos menetteljesítményeket nemigen lehetett elvárni, különösen, amikor benne ült a teljes Karl Marx őrs, de nem is ez volt a konstruktőrök célja.

Az eredeti formát mindenesetre jól elrejtették, mindössze a kerekek ismerhetők fel, meg az első ablakok, amik eredetileg Trabant Tramp hátsó ablakok voltak. Ugyancsak Trampról származnak a külső visszapillantók is. Belül már több az ismerős részlet: a műszerfal órái és kapcsolói, a sebességváltókar, a seprűnyélre applikált alsó polc, az ülések és a pedálok. Mint látjuk, az utasülés előtt is vannak pedálok, így a lelkes gyerekek oktatói felügyelet mellett vezethették a járművet. Ha a tetőponyvát levették, lehetett hadonászni az elemes játék-géppisztollyal, meg integetni az ünnepségeken a párfunkci bácsiknak.

A dokumentumok szerint 1978-ban még egy hasonló BTRabi készült. Az a példány a rendszerváltás után hippikézre került, és bilikék színre festve, virágokkal kidekorálva hirdette a világbéke gyökeresen másféle értelmezését, majd valahol nyoma veszett. A képeken látható darab rendszeresen részt vett és díjat is nyert a német Trabi-találkozókon, és a közelmúlt történelmét feldolgozó kiállításokon, jelenleg eladó.

Az alku előtti ár kilencezer euró, azaz közel hárommillió forint. Mindig is tudtam, hogy sokba kerülnek nekünk a kommunista évtizedek.

A vevő zsebeiben diszkréten dagad az ötvenmillió forint, meg is veszi az F430-at, de nagy valószínűséggel az lesz az utolsó Ferrarija.

Vélemények az azonos című cikkünkről.

A gyilkos

Na szóval 18 éves vagyok és 2008 szeptemberében kézhez kaptam a jogsim. Eleinte apa csak a Merci Vitot adta oda (nem mintha siránkoznék... sőt!!! 151 Pacis áruszállító,imádom) Aztán később a BMW X3-at is vezethettem már,mikor egyszer csak úgy adódott,hogy leesett az első hó. Apával épp terjedtünk hazafelé az X-el és megcsusszantam egy picit...

Az alapos

Autómat 1996.10 havi gyártású. A Skoda Kvasnyi-ban Szerelő üzemében látta meg a napvilágot. PickUp-ok között ez az első sorozatból való autó. Idehaza egy budapesti vállalat használta, majd egy magán ember vásárolta meg 7,5-8 évesen. Az autómat 9 évesen vásároltam meg 173183km-rel.

Egy oroszlán élete

Ez alatt az idő alatt mindössze futómű-problémám akadt az autóval. Lassanként elkezdtem kitapasztalni, mit szeret, mit nem szeret, hogyan megy. És egyre egyértelműbb lett, hogy valami az iránytartással nem OK, jobbra húz. Elvittem futóművet állíttatni. De nem lett jobb.

Isten megteremté az embert, az olasz az autót!

Anyatejjel szívtam magamba, hogy olasz autó a katalógusban rohad, meg a 3F kerülendő (ti: Ford, Fiat, Francia). Tartottam is magam ezekhez az ostobaságokhoz. S akkor egy átmulatott hétvége vasárnapi rendrakása közben, a nyársalóban előző este raklapszám tűzre vetett használtautó újságok perzselt lapjain megláttam a BRAVO-t.

Hamár olasz, újabb fejezettel bővült a Digó Limó !

Hazaérek, nem mertem belülről nyitni, motort leállítottam, majd hátramásztam és az egyetlen működő ajtón szálltam ki. Ez egy műintézmény előtt történt, az egész kocsma rajtam röhögött, hogy korán reggel már annyira be vagyok mákolva, hogy a hátsó ajtón mászok ki. Mondom: álcázom magam, ha lát a rendőr, nem is én vezettem. Abba már bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha megállít egy szerv út közben. Bal ajtó nem nyílik, jobb ajtó nem nyílik, ablakot nem tudom lehúzni. Szerintem ráfagyott volna az aszfaltra, mire kikászálódok.

Öntsünk egy vagon pénzt a beltérbe, reszeljünk kicsit a formán, és – elméletileg – meg kéne kapnunk a tökéletes, kompakt Personenwagent. Ezek szerint a DS-CAR-os srácoktól tesztre kapott hatodik generáció lenne az eddigi legjobb Golf?

Véleményük mai cikkünkről.

Most találtuk. Tippek?

Ó jaj, még mindig nincs vége? Nem volt még elég a Mustang fastbackbe épített Nissan sorhatosból?
Nem hiszem, hogy a Fast and Furious-sorozat nem a tuningalkatrész-gyártók titkos üzleti húzása. Tudjuk mindannyian, mekkora mese, de sajnos vannak sokan, akik bedőlnek neki és elhiszik.

Ők nem a súlyos dollárezrekből épített autókat látják, hanem a szárnyat, a rikító festést, a neont.
Nem látják a jókora fékeket, a fém fékcsöveket, nem egyszer a becsövezett karosszériát, vagy a valamirevaló futóművet, kuplungot, semmit. És főleg nem a profi kaszkadőröket és sofőröket, akik, ha kell, tucatnyi ilyen csodajárgányt törnek rommá egy jól sikerült jelenet érdekében.

Elhiszik, mert el akarják. Én betiltanám ezt a néphülyítő vonalat, de teljesen. Szerencsére, elég idős vagyok már ahhoz, hogy bedőljek, a marketingszakma közelében eltöltött évek pedig ellenállóvá tettek az ilyen szarral szemben.
De könyörgöm, magyarázza meg valaki a fiatal, csillogószemű srácoknak, az éppen csak közútra kikerülőknek, hogy kevés pénzből nem lehet autót építeni és Vin Diesel is csak egy színész. Az élet nem film, a mozipénzt inkább spórolják meg, legyen nyárra egy valamirevaló fékbetét vagy abroncs. (A pályabérlet-benzin kombót nem is erőltetem.)
Ne ez a cukrozott takony legyen az etalon.
Mindig ledobja a láncot, elnézést.

Cikkünk tanulsága: a legkisebbtől a legnagyobbig bármi lehet jó női autó, csak jól kell tudni hordani. Smarttól GMC Yukonig mindenféle szerepel a tesztben, csak győzzék olvasni.

Vélemények az azonos című cikkünkről.