Mondhatunk mi bármit, tetszeleghetünk a tárgyszerűségben, ön, az olvasó úgyis azt gondol, amit akar. 5,5 liter gázolajat fogyaszt a Logan Rácz kolléga dalmáciai nyaralásán, és erre azt meri írni, hogy takarékos? Természetesen kiderül, mások kétszer ilyen erős, másfélszer ilyen gyors benzines személyautóikkal, zsúfolva utasokkal és cekkerekkel, kihasználva az autó képességeit is kevesebb üzemanyagot tankolnak.

Telerakja Csikós annyi limlommal, amiből két bontót fel lehetne virágoztatni, meg se nyekken tőle a Dacia, állítja. Jön a tromf, nehogy má’ akkora kunszt legyen két veterán Mercedes-Benz összes alkatrészét belerakni. Ő a múltkor egy 100 négyzetméteres ház berendezési tárgyait, beleértve a koloniálbútort, sarokgarnitúrát, fagyasztóládát, öntöttvas kádat, zongorát, továbbá az utánfutón száz birkát, négy tehenet, két lovat és egy évre való abrakjukat szállította át egy fuvarral, hogyne, egy ennél kisebb kombival. És a hátsó ülést is csak félig hajtotta fel.

Folytathatnám napestig: jó a futóműve? Van jobb. Méretéhez és szolgáltatásaihoz viszonyítva nem drága? Van olcsóbb és sokkal jobb. Ma ebből a másik szemszögből írok a Dacia Loganról, mert addig győzködtük egymást ott a szerkesztőségben a tartóstesztre kapott autó nagyszerűségéről, hogy kell az ellentábor véleménye.

A történet úgy indult, hogy főállásbeli munkatársaimmal kétnapos fejtágításra (közte este súlyos tivornyára) indultunk másik tucatnyi, azonos márkát forgalmazó irodatechnikai céggel együtt. Kicsit elszámoltam magam, azt hittem, hatan leszünk, így feldobtam, szerzek autót. Az első perctől kezdve a rosszindulat vezérelt, hisz’ tudom, ebben a körben nehezen lesz népszerű a Logan. Főleg, hogy ott az ügyvezetői Volkswagen Sharan, dízelmotorral, automata váltóval, minden földi jóval.

Még hazudtam is (valójában tréfálni akartam, csak komolyan vették), mert amikor felzúdulást észleltem a Dacia szó hallatán, azt mondtam, egy hétszemélyes terepjáróval megyünk. Aztán megérkeztem a Logannal. Egy óra nyugalom, cégvezetőnk elment vele ügyes-bajos dolgait intézni, azzal, hogy vagy visszajön, vagy nem (ez azt jelenti nála: 100%, hogy nem), de holnap reggel körbeszalad és felvesz bennünket. És visszajött. Habzó szájjal, ordítva, nem is tudom, miért nem terített le egy hatalmas ökölcsapással. „Ezzel a szarral nem megyünk sehova! Te hülye vagy, el sem férünk!” Megjegyzem, öten voltunk, inkább átlagnál kisebbek, egy napra váltóruhával. „Ennek az ülései is iszonyúak, nem Siófokig, az első sarokig nem bírja ki benne senki!”

Súlyos szócsata következett, gyaníthatóan hosszú távra megakasztva karrieremet. A Sharant csak cseregéppel kapjuk meg. A Daciát odaadhatjuk ugyan az ügyvezetőnek, de nem erre hoztam, hogy rögtön le is passzoljam. A céges Citroën Berlingót már elvittem Rácz úrnak, épp távolodik vele Budapesttől. A végső érv az volt, hogy kiküldtem az utasok azon részét a kocsihoz, akik még nem látták, mondják meg, elférünk-e benne. Úgy látták, igen. Így ezzel mentünk másnap reggel.

Apró adalék, hogy éppen lenyugodtak a kedélyek, amikor felhív Rácz kolléga. Természetesen hasonló jelzőkkel minősítve a csereautót, a pár éves, 88 ezret futott Berlingót. Mindkettejüknek egyformán rossz volt, cégvezetőnknek, aki már két hónapja ezzel jár, mert megkapta a Logant, de a Daciába majdnem szerelmes újságírónak is, aki megválni kényszerült kedvesétől erre a két napra.

Jelentem elfértünk, 2+2+1-es felosztásban (magam hátra húzódtam, vezeklési céllal). Csomagtartója ilyenkor nem sok marad, annak pedig nincs jelentősége, hogy le lehet hajtani az egyik leghátsó támlát, mert az üléspad közös, inkább akadály lesz a 45 fokban meredező támla. Tehát a csomagok mellettem pihentek. Már a budaörsi benzinkútnál lebuktunk, a szintén ugyanoda igyekvő másik cégbeliek duhaj megjegyzései („Mi az, ennyire rosszul megy? Összedobjunk nektek egy kis adományt? Álljatok a kocsi elé mindnyájan, hadd készítsek a csoportképet rólatok!”) csak mélyebbre szántották a sofőrséget vállaló cégvezetőnk lelkén ejtett sebet.

Innentől teljesen megvadult, padlógázzal mentünk végig az autópályán. A kíméletlen gyilkolást 7,5 literes fogyasztással büntette. Hangosnak ilyenkor sem nevezném, inkább a huzatos ajtókon süvítő hideg zavart. A hatalmas térhez nem elég elölről fűteni, ott már verejtékeztek, hátul meg vacogtunk.

Nyomasztó pillanatokat szereztünk az autóvásárlással társadalmi elhelyezkedésüket kifejezőknek, így BMW-t előztünk, egy Jaguar S-Type-ot pedig 20 kilométeren keresztül toltunk magunk előtt. Nem kétséges, elgondolkodhatott tulajdonosa azon az igazságtalanságon, hogy ő ötször annyit költött járművére, most mégis itt lihegünk a nyakába.

Nagy megkönnyebbülés volt megérkezni a szállodához. A kint ácsorgók mellett nagysebességgel húztunk el, így is százak fedeztek fel. A Dacia Logan MCV alkalmatlan fontos személyek rejtett szállítására, legalább annyian fordulnak utána, mint egy Rolls-Royce után. A teremgarázsban parkoltunk, balszerencsés módon a várt jótékony homály helyett erős reflektorok világítottak. A parkolóőr a nagycsaládosoknak fenntartott, extra hosszú és széles helyre terelt. A szakmai programmal és az esti mulatozással nem terhelném az olvasóközönséget. Néha még felhánytorgatták, mivel jöttünk, ekkor megkérdeztük őket, a lízingből még hány hónap van hátra, és hány másológépet kell havonta eladni csak a cégautó kedvéért?

Másnap magam vezettem haza, elég volt a barbár gyilkolásból. Jelentősen nem sikerült csökkenteni az átlagot, nálam nagyjából 6,7 lehetett. Mint megtudtam, 2800-as fordulat környékétől kezd el drámaian felszökni a fogyasztás, ott jelentkezik a nagy doboz káros hatása, a szerény teljesítményű, ezért túlterhelt motor küszködésével együtt. Tehát 130 fölött már mindenképpen drága lesz az utazás. Az érdi emelkedőn 120-szal tudott feljönni, a sors különös szeszélye miatt mindezt a belső sávban, mert épp ott és épp akkor csak lassabbak voltak nálunk.

A Dacia Loganból sokkal több kelne el Magyarországon, ha Renault Logannak hívnák. Igen, ennyire idióta sznobok vagyunk. A Thalia sikertörténet idehaza, pedig Törökországban (tudják, azok utódai, akik alig 400 éve magyar asszonyokat erőszakoltak nap mint nap, fiaikat janicsárnak hurcolták el, férjeiket lemészárolták) gyártják. A Škoda annak idején semmivel nem volt jobb autó, mint az összes többi szocialista jármű, mégis viszik, mint a cukrot. Ez a szerencsétlen, torz, óriás kombi praktikumával divatos és kétszer ennyibe kerülő egyterűeket ver, motorja semmivel nem rosszabb, mint azok egyhatos benzinese, mégis gyűlöljük. Pedig sokkal könnyebb lenne kifizetni, mint a nevesebb és költségesebb konkurencia termékét. Tán még üzemanyagra is maradna a hiteltörlesztés után. Hol hát az igazság?

Dacia Logan MCV tartósteszt

2007. júliustól decemberig nálunk van egy hétszemélyes Dacia Logan MCV, Laureate felszereltségben. Nagyjából hetente olvashatnak róla itt a Belsőségen. Az eddig megjelent epizódok:

Befogadtam egy románt (2007. július 19.)
Pezsgés a Dacia körül (2007. július 27.)
Első tankolás a tartós Daciával (2007. augusztus 3.)
Hátamon a váram (2007. augusztus 10.)
Anzix a negyedik daciás hétről (2007. augusztus 17.)
Dákó a Belsőség szemével (2007. augusztus 24.)
Belestem a szoknya alá (2007. augusztus 31.)
Dízel Daciával dübörögtem Dalmáciában (2007. szeptember 16.)
Dacia a Zasszony szemével (2007. szeptember 23.)
Loganok összefutása (2007. október 7.)
Tízajtós Logan (2007. október 21.)
Egy szervizlátogatás tapasztalatai (2007. október 28.)
Újra látok! (2007. november 13.)
86 ló + 70 ló = 166 ló (2007. november 18.)

Ha nem szeretne lemaradni egy részről sem, tegye el a tartósteszt okos könyvjelzőjét (RSS).