Máshol rég lecsapolták, feltöltötték, mezőgazdaságilag hasznosították a hasonló lápvidékeket. Egyúttal évszázadok rettenetes rémmeséit is kitörölték a kollektív emlékezetből, sok kisgyerek fel nem ismert boldogságára. Mert az ilyen helyeken teremnek a lidércek, mindennaposak a démonok, a zsombékok között meg barátságtalan manók laknak. Kell ez valakinek? Úgy tűnik, igen.

A Rhône folyó lerakott hordalékán tenyésző nádas egykoron kellemes lakóhely lehetett, mármint ha főleg a barátságtalan, ártó szándékkal érkező látogatók elől kellett elrejtőzni. A legmohóbb vikingek és szaracénok is meghátráltak, ha a süppedős zsombékok között eltűnni látták értékeikkel a helyieket. Az ilyen lakályos lápok sok kis népcsoport túlélését biztosították, hogy ne menjünk messzire, nekünk is volt egykor egy kanyargós, holtágas Tiszánk.

Egy apró baj van az ilyen vidékekkel. A vizenyőn mindenféle kellemetlen állatok telepedtek meg, mint például a szúnyogok. Sokatmondó, hogy a szállodának nevezett kunyhósor apró ablakain vastag szúnyogháló, a gardróbban egy polcot pedig kereskedelmi mennyiségű párologtatós moszkitóölő-szer tölt meg. A kipárolgások sem feltétlenül egy sóbarlangé, a szél metsző és örökös. Mégis, kedves házikók állnak a kevés szilárd talajon, sőt, a lagúna tengerfelőli oldalán még egy városkát, név szerint Saintes-Maries-de-la-Mert találunk.

Érthetetlen, hogy miért ragaszkodnak a helyiek ehhez a barátságtalan helyhez. Az meg végképp fel nem fogható, hogy a turista Franciaország számtalan látnivalója, kellemesebbnél kellemesebb tájéka helyett miért pont ezt választják. A cigányokat még meg is érthetjük, nem hivatalos szentjük, Sára valamilyen legenda alapján ideköti őket, minden év május 24-én legalábbis ezrével gyűlnek össze.

Sőt, nemcsak hogy magukat meg az eltévedt látogatókat kényszerítik az ittlétre, még jobb sorsra érdemes állatokat is tenyésztenek. Lovakat például, szegények igen aprócskák, de sokáig élnek, strapabírók. Aztán bikákat, viadalokra. A spanyol változattól eltérően nem az ölés izgalmáért: csak legyőzni akarják, vérét ontani nem. A vadvilágot a rózsaszín flamingó és elvétve a hód képviseli. Talán azt, talán nutriát láttam, mindenesetre elég termetes példánya lubickolt a sötétlő csatornában. A zsombékosok között – bármily fura – növényt is termesztenek, mi mást, mint a Camargue-i rizst.

A tengerpart itt is ugyanolyan, mint más lapos tájakon, ettől függetlenül biztos fürdenek, mert a lovaglást, a bikaviadalt, esetleg a hajózást is meg lehet unni. Marad még a kirándulás, 20-30 kilométerre dombok magasodnak, Crau és Pays d’Aix határán. Városkák települtek a dombok ormára, de nem várjunk toszkánai élményt, ahhoz túl kopár, túl élettelen a környék. Én inkább Avignon, Nîmes, Montpellier meglátogatását javasolnám, akár Camargue nélkül is.

Hogy mit kerestem ott? A Renault vitt az új Kangoo bemutatójára. A sűrűn lakott települések és a köztük húzódó, kamerákkal fenyegető utak helyett itt tágas a tér, ritka a forgalom, lehet kicsit ismerkedni az autó tulajdonságaival. Ezekről bővebben a cikkben.