Hello,
Lesd meg a csatolt képeket.
Szerintem érdekes.
Újjáépítők magyar módra, avagy: "pimp my kispolák"
- összes idom lemezből,
- hátfal heggesztve (blokkra úgy emelték rá a kasznit),
- eleje-hátulja kiszélesítve, peres gumik/kerekek
- eredeti kompresszor-blokk.
- ülések, kárpitok bársonyosítva lesznek (nem értek a lovakhoz), egyelőre gyári.
- hangtechnika is megy majd bele.
Ugyanitt van egy épített Wartburg buggy, ugyanők csináltak már Trabant-váltós AIXAM-ot (80-at ment utazóban).
Sebestyén István

Mindenki abból gazdálkodik, amije van. Érdekes módon a Kispolszki pontosan annyit örökölt a Fiat-varázsból, amennyi ahhoz kell, hogy ne hagyjon hidegen senkit. Jellemzően szarozzák vagy szeretik, harmadik verzió nincs. Persze nekem is volt és bár józan mivoltom azt mondatja velem, hogy egy ipari, összetaknyolt hulladék, azért sosem tudok rá így gondolni, szerettem, na. Jóformán szatyorban hoztuk el annak idején a 87-es pókot, majd egy teljes generál után (ami körülbelül annyiba került, mint Winkler MX-5-ösének egy olajcseréje) durván másfél-két évig használtuk. Talán a hozzá fűződő szép emlékek fényéből kap valamit, nem tudok rá haragudni.

De félre a szentimentalizmussal, István leveléhez egy jópofa képgalériát is csatolt, ki nem találják, miről. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy kéne venni bagóért egy pókot, aztán kanyarítani belőle valamit. Vagy inkább Trabant? Önök minek esnének neki?

(A telefonszámot eltettük, köszönjük.)

Ahogy a múltkori tempomatos posztban ígértem, a „Barkácsolj magadnak fullos Audit” sorozat következő része a teszkós tolatóradar beépítése lesz.

Amire semmi szükség, de tényleg. Az autóból hátra jól ki lehet látni, és ha 2-3x kiszáll az ember, hogy utánanézzen, kábé mennyi hely van még mögötte, nem nagyon érheti meglepetés. Arról nem beszélve, hogy az autógyár (illetve a beszállító) igen sok munkája fekszik a tolatóradar adott típushoz illesztésében. Nem csak a szenzorok helyzetét, de a szoftvert is finomhangolni kell a megbízható, pontos, hibamentes működés érdekében. Ha jól tudom, nem is olyan régóta magyar szakemberek is foglalkoznak ilyesmivel a Gyömrői úton, de majd úgy is megírják. Vagy nem.

Nem sok esélyt adtam hát a „teszkós” radarnak, ami persze csak a népnyelvben radar (és a népnyelvben teszkós): ultrahangos szenzorokról van szó akár szériában, akár a kínai „aftermarket” cuccokban. S hogy akkor mi a fenének vettem mégis meg? Hát kérem, az ára írd és mondd, 39 euró. Ha már a tempomat-kar miatt úgy is a webshopban jártam, csak bedobtam a kosárba a cuccot, mert iszonyú kíváncsi voltam, mi az, ami belefér 39 euróba. Fejlesztési költségekkel, gyártással, kábelekkel, Európába szállítással, haszonnal, áfával, számlával, tokkal-vonóval.

A leírás korrekt és áttekinthető. A szenzorok pozicionálására egyértelműek az instrukciók, a lökhárító kivágásához passzentos lyukfűrész a dobozban. Csak hát ugye le kéne szedni valahogy…

A lökös eltávolítására tett első kísérlet csúfos kudarcba fulladt: a teherviselő négy csavart a csomagtartóban simán megtaláltam annak ellenére, hogy kettő a csomagrögzítő fülek mögött bújkált, és a kerékjáratoknál levő torxfejű csavarokat is kiszedtem, de még mindig tartotta valami kétoldalt. Nyilván valami bepattanó műanyag fül, ami letörik a francba, ha az ember nem tudja, merre és hogyan kell feszegetni. Káromkodik, összerak, másnap szerelővel konzultál.

Szerelő vigyorog, és megsúgja, hogy lefelé kell erősen nyomni, és először alul kiakasztani, aztán kijön fölül is. Újabb hétvége, újabb kísérlet: összes csavart kiszed, erősen nyomja lefelé, még erősebben káromkodik, de csak nem bír semmit sehonnan se kiakasztani - az idegrendszerén kívül. A kerékjárat felől óvatos feszegetés és mögésasolás után kiderül, miért: mert nincs ott alul semmi. Sőt az is, hogy a fent levő műanyag fülek úgy vannak kialakítva, hogy ha az egész lökhárírót hátrafelé meghúzzuk, szépen kiakad mind és gond nélkül kicsúszik az egész.

A szenzorok helyének kimérése pillanatok műve. Bár a leírás nem tér ki rá, célszerűnek tűnik megvizsgálni, vajon a műanyag mögött a sok vastól elférnek-e a szenzorok, s hol és hogyan fogjuk a vezetékeket kibányászni és összefogni.

Vegyes érzelmekkel, hangosan dobogó szívvel veszi az ember a kezébe a fúrógépet: mégiscsak egy kínai vacakról van szó. Az előítélet ezúttal azonban alaptalan: némi sorjátlanítás után simán, passzentosan cuppannak a helyükre a szenzorok. Ezek amúgy kizárólag ezüst színben léteznek, de a gyártó szerint vékonyan átködölhetők, s egy hajszálnyi festékréteg nem befolyásolja érdemben a működést.

A kábelek csomagtérbe vezetésére e típusban kivételesen kedvező lehetőséget ad a lámpatest és a lökhárító találkozása. A lámpatestet a megfelelő ponton megfúrva máris „belül” vagyunk, s egy gumiátvezetővel egész tisztességes, szinte pormentes a csatlakozás.

Az egység tápellátása a tolatólámpáról történik: mihelyst rükvercbe tesszük a váltót, rövid pittyentéssel jelzi az elektronika, hogy felébredt. A 85dB-es csipogó iszonyú hangerővel szól, így remek helye van az elzárt, szőrősen burkolt oldalrekesz legmélyén az elektronika mellett. (Csak a videók kedvéért került átmenetileg a tetőre).

Az első tesztek alapján a cucc a gyakran előforduló, „normál” körülmények között meglepően jól működik. Kipróbáltuk gesztenyefával, öreg Clióval, még öregebb Hondával, és két lábbal a földön álló emberrel is: a pittyegés gyakorisága többé-kevésbé arányos a távolsággal, és kábé húsz centivel az akadály előtt vált át folyamatos sípolásba. Egy lábbal a földön állva azonban már sikerül „elbújni” az érzékelők szeme elől: bizonytalan, össze-vissza csipogás, és gázolás a kísérlet vége. Egy rossz helyen levő, vékony oszloppal szemben tehát valószínűleg nem sok védelmet nyújt a cucc. A parkolóhely gondos kiválasztása és a hátrafordulás tehát továbbra is a sofőr feladata marad, de megnyugtató, hogy közben diszkréten ott pittyeg az elektronika is a (majdnem) fullos Audiban…

Hétvégén ismét elmotoroztunk a weissenkircheni veteránmotor és –kisautó hegyi felfutó versenyre (Seiberer Bergpreis), összesen 23-an jöttünk össze a túrára, oda 13 motorral hatoltunk, majd Kremsben csatlakozott hozzánk még egy magyar gép. De nem ez volt az igazán érdekes, bár egy ekkora magyar motoros chapter (nagy volt a pofám, ezért kapok én még valami coloros brigádtól) bevonulása jól érzékelhető örvényeket kelt az osztrák forgalomban, talán majd Árpád ír erről a totalbike.hu blogfelületén, a Sebesség oltárában.

Jelenlegi lakhelyemhez bérlés útján jutottam. Mikor rogyásig pakolt 323-asommal december közepén végre megérkeztem, olyan fáradt voltam már, hogy a háztulajdonos néni kérdésére, miszerint - Istvánkám, lenne itt egy kutya is, nem tudjuk hová tenni, maradhat? - már csak egy legyintéssel válaszoltam. Persze, hogy maradhat, nekem is van kutyám, szeretem őket, ráadásul nem láttam szegény pára jövőjét, tekintve, hogy a házinéni valahol messze vidéken lakik egy panellakásban. Jobb esetben is csak kitették volna valahol útközben, vagy elaltatták volna.

Ily módon béreltem egy kutyát is a házhoz. Mint megtudtam, a rozsdabarna szuka a fantáziadús Picur névre hallgat. Kicsit sántikált ugyan, valahol valami történhetett vele (nem tudom mi, rendre kiszökött az állandóan foltozgatott drótkerítés alatt átmászva, míg el nem tömtük az 524td difijével, na azzal nem boldogul), de működött, ugatott, jelzett, örült, ha megsimogatta valaki, a kapun innen barátságos volt, hallgatott a szóra. Na de!

Egyik reggel kitámolyogtam kávéval a kezemben és a szomszéd utcában lakó skót juhászkutyának látszó élőlénnyel szembesültem. Nem lehettem valami épületes látvány, így gyorsan el is iszkolt a kerítés alatt ismételten kikapart lyukon keresztül (akkor még nem volt benne a difi).

Nézek Picurra, az meg vissza rám. Persze megjártam, még akkor is, ha tisztában vagyok a felelőségteljes kutyatartás mikéntjével. A házinéni valahogy többször is sikerrel kibújt kérdésem elől (sterilizálva van-e Picur és van-e valamiféle oltási könyve), én pedig nem tehettem semmit. Nem is baj. A végeredmény pedig itt látható:

Imre leghátul ül, lógó fülekkel. Fehér, fekete foltokkal ő a második legnagyobb és egyben leginkább izgága kölyök. Nagyon kíváncsi, azonnal odarohan (inkább botladozik) az emberhez és máris játszik-kapar, menne kifelé, kíváncsian bele a világba.

Weber-rel együtt ők ketten a hangadók. Weber a kép jobb oldalán mered maga elé kicsit bambán, ami rá egyáltalán nem jellemző, tekintve, hogy nagyon aktív. Ő a legnagyobb és legerősebb mind közül. Főleg miatta kellett még egy lecet eszkábálnunk a miniatűr barlang bejárata elé, mivel állandóan átmászott rajta.

Solex éppen kilóg a képből, a második fotón már a jobb sarokban lebzsel. Eszméletlenül nyugodt fajta, szinte sosem hangoskodik, de bármikor képes verekedni egyet Imrével és Weberrel. Egy ilyen bunyó során borították ki a lapos vizes tálat is szőnyegükre.

Dzsoki a fehérgalléros bűnöző, ő a leghangosabb mind közül, ezzel kompenzálja kisebb méretét (lehet ám, hogy szuka), rengeteget dolgozik és mindig furakszik. Mindig sikerül a többiek közé feküdnie alváskor, így sosem fázik.

Béla az utolsó a sorban, fehér-barna foltos, igazi spekuláns kis szende típus. A többiekkel ellentétben ő ugatás helyett a morgást választotta mint kommunikációs formát. Akárhogy is van, valahogy mindig övé a legjobb csecs.

Aranyosak, jönnek-mennek, tökéletesen egészségesek, erős, húsos kiskutyák. Április elsején születtek, a minap kapták meg életük első féregtelenítő pasztáját. Három kan, két szuka, a név ne tévesszen meg senkit. A baj az, hogy gazdájuk nem lesz, mivel pár héten belül elköltözöm jelenlegi helyemről. Imádom őket, nagyon szeretni valók, de nem vihetek magammal egyet sem, így két lehetőségem maradt. Az első ez itt, hátha akad olvasó, aki úgy gondolja, jobb helye lesz nála egy kutyának, a második a menhely, ahová el kell vinnem őket idővel, még ha a szívem is szakad majd meg.

Egyszerűen tudatosítani kell, hogy a Toyota Hilux lényegében teherautó, munkagép, és úgy állni hozzá. Nem egyszerű a dolog, fogékonyság kell hozzá, de ha megvan, megtérünk. A baj akkor van, amikor a személyautót keressük benne, és úgy közlekedünk, úgy kanyarodunk, olyan tempót autózunk.

Véleményük mai cikkünkről.

Sivatagi különc

Az előző nem volt elég ezért 2009 márciusában pár barátommal elindultunk Tunézia felé . Még több terep és még több kaland nézett ki a BMW-nek és nekünk . Ha az előzőleg azt írtam , hogy a GS650 nem a sivatagba és nehéz terepre való akkor most ezt még jobban meg tudom erősíteni

Nemrég már volt, most új fejlemények

Uraim. Mint ismert önök előtt is ez az autó egy germán ipari hulladék. Csak valakinek az érdekei miatt ezt engedik még forgalmazni. Ez az osztályelső autó menetközben több ízben leállt,s általában mindig előzés közben no,világítás,no fék csak a para nehogy jöjjön valami szembe mint a hikari express.

A Kis Zöld Teknika krónikája

Hol is kezdjem???Ez szerelem volt első látásra.Csillogott lilán-zölden, metál színben.Vezetni megtanulós első autónak indult, azután lett belőle a család és mindenki kedvence.Nem találkoztam még olyannal akinek ne tetszett volna.

Az elvakult Tháliásoknak

Ezt az ítéletet az elvakult Renault Tháliásoknak írom, akik agyba-főbe dícsérik ezt a modellt, holott 10 éve a Rönyó alig változtatott a konstrukción, jórészt csak a design változott, az sem mindig éppen az autó javára.

Milyen quadot lehet közútra kivinni, és a szabályoknak megfelelően közlekedni vele?

 Vélemények az azonos című írásunkról.

Kétrészes sorozatunk első kisfilmjében Csikós kolléga igyekszik bemutatni legalább a töredékét az Oldtimer Expo érdekességeinek.

Jól áll neki a mikrofon, ugye?
Az Oldtimer Sokadalommal foglalkozó második részt egy-két napon belül láthatják majd ugyanitt.

Engem tavaly kapott el a gépszíj, azóta is várom már, mikor lehet megint kanyarogni, autózni egyet a szerpentineken, jót bulizni a barátokkal és nem utolsó sorban versenyezni. Hogy miért? A dicsőségért persze, kit érdekelnek a díjak? Ráadásul nem a gázpedált leginkább tiprók nyernek, azzal itt nem sokra mennek, tudással annál inkább.

Youngtimer túraverseny avagy Yetro. Egy lelkes kis csapat által szervezett autózás a közelmúlt autóival. Szerencsére nem pénzért csinálják, ezért is jó. Olyan volt legutóbb, ilyen lesz most is. Én megyek biztosan egy 318i-vel, Csikóst főzöm még egy kicsit, de talán ráér majd a család május 16-17.-én és jót tekergünk Eger környékén. Kicsit olyan is nekem, mintha hazamennék. A nevezési díj: 18.500 HUF/fő. Megéri. Tudom.

Na, ki jön még?

Főmunkatársunk, Balázs Viktor azt mondta, lélekben feladtam én már ezt a Mazdát. És igaza volt: egyszerűen nem érdekel már a kabriózás. Utálom, ha tűz rám a nap, egyébként is motorral megyek, amikor jó idő van, ráadásul már akkor is szívesebben használtam a Nivát , amikor még megvolt.

Az OT Expo felolvasóestje mindenkinek, aki lemaradt volna róla. Jó szórakozást!

Karotta már megint ráért. Unalmában az EST TV magazint lapozgatta, és a 2009.04.13-i szám vége felé azt látja, megjelent a legújabb Est könyv. Ejnye már, de ismerős!

Be is ugrott neki a kép, hogy amikor 2005 telén megvettük a szerkesztőségi Zsigulit, az első tankolásnál, valahol Veszprém térségében megálltunk egy fotóra. Talán mert Kalász Csabi technikus könnyezett már a röhögéstől, hogy milyen jól nézünk ki az új szerzeményünkben, fényképezkedjünk le.

A kompozíció szép, hiszen operatőr (Benji) csinálta, maga a kép technikailag nem nagy szám, mert Karotta 2005-ben használatos mindentudó mobilja ennyire volt képes a téli késő délutánban. Házi használatra azért nem volt rossz, a Karotta ki is rakta a blogjára.

Ki hitte volna, hogy a fotót 2009-ben egy hirdetésben látjuk viszont, minimális változtatásokkal. Rajtam még a sárga pufikabátot is meghagyták, a kartartás is stimmel, csak a Karotta nyakára Badár Sándor fejét rakták, az enyémre meg nem tudom, kiét (a reklámozott könyv társszerzője Horváth János).

A dizájner pedig vagy annyira igénytelen volt, hogy egyértelműen azonosítható pontokon sem változtatott. Vagy rettenetesen tetszett neki a szélvédőn a Totalcar matrica, meg a hátsó szélvédőn keresztül a benzinkút falán látható tűzveszély tábla. Digitális kisollóval megcsipkedte a gumikat és belemaszatolt a fényszóróba, de arra már nem volt energiája, hogy eltüntesse a lopás nyomait.

Oké, oké, tükrözte a képet, de azt se azért, hogy a nyomokat eltüntesse, hanem mert jobb oldali hirdetésen befelé kell nézni az autónak. Akkor aztán elment egy kávéra, mert ki volt már merülve, és elfelejtette egy vonalba hozni Badár testét azzal a fekete sávval, ami igazából a Karotta teste az eredeti fotón, és így nem sok értelme van a fél oldalablakot kitakaró feketeségnek. Meg Karotta meghagyott karjának. Meg hogy így jobbkormányos a Lada.

Kedves Est Média, kártérítést és jogdíjat nem kérünk, de a helyetekben annak a tördelőnek áprilisban nem adnánk fizetést. Gazdálkodja ki az átkozott szabotőr.

(Posterize, egy kis Gaussian blur tán még torned/accented edge is belefért, na és az obligát outline, két-három pontos fekete. Karotta/Badar fele hiányzik, lába nincs. Ilyen munkáért alapos fejmosást kaptam volna előző munkahelyemen. Tom csak bólogat egyetértően mellettem. - omm)