Jelenlegi lakhelyemhez bérlés útján jutottam. Mikor rogyásig pakolt 323-asommal december közepén végre megérkeztem, olyan fáradt voltam már, hogy a háztulajdonos néni kérdésére, miszerint - Istvánkám, lenne itt egy kutya is, nem tudjuk hová tenni, maradhat? - már csak egy legyintéssel válaszoltam. Persze, hogy maradhat, nekem is van kutyám, szeretem őket, ráadásul nem láttam szegény pára jövőjét, tekintve, hogy a házinéni valahol messze vidéken lakik egy panellakásban. Jobb esetben is csak kitették volna valahol útközben, vagy elaltatták volna.
Ily módon béreltem egy kutyát is a házhoz. Mint megtudtam, a rozsdabarna szuka a fantáziadús Picur névre hallgat. Kicsit sántikált ugyan, valahol valami történhetett vele (nem tudom mi, rendre kiszökött az állandóan foltozgatott drótkerítés alatt átmászva, míg el nem tömtük az 524td difijével, na azzal nem boldogul), de működött, ugatott, jelzett, örült, ha megsimogatta valaki, a kapun innen barátságos volt, hallgatott a szóra. Na de!
Egyik reggel kitámolyogtam kávéval a kezemben és a szomszéd utcában lakó skót juhászkutyának látszó élőlénnyel szembesültem. Nem lehettem valami épületes látvány, így gyorsan el is iszkolt a kerítés alatt ismételten kikapart lyukon keresztül (akkor még nem volt benne a difi).
Nézek Picurra, az meg vissza rám. Persze megjártam, még akkor is, ha tisztában vagyok a felelőségteljes kutyatartás mikéntjével. A házinéni valahogy többször is sikerrel kibújt kérdésem elől (sterilizálva van-e Picur és van-e valamiféle oltási könyve), én pedig nem tehettem semmit. Nem is baj. A végeredmény pedig itt látható:
Imre leghátul ül, lógó fülekkel. Fehér, fekete foltokkal ő a második legnagyobb és egyben leginkább izgága kölyök. Nagyon kíváncsi, azonnal odarohan (inkább botladozik) az emberhez és máris játszik-kapar, menne kifelé, kíváncsian bele a világba.
Weber-rel együtt ők ketten a hangadók. Weber a kép jobb oldalán mered maga elé kicsit bambán, ami rá egyáltalán nem jellemző, tekintve, hogy nagyon aktív. Ő a legnagyobb és legerősebb mind közül. Főleg miatta kellett még egy lecet eszkábálnunk a miniatűr barlang bejárata elé, mivel állandóan átmászott rajta.
Solex éppen kilóg a képből, a második fotón már a jobb sarokban lebzsel. Eszméletlenül nyugodt fajta, szinte sosem hangoskodik, de bármikor képes verekedni egyet Imrével és Weberrel. Egy ilyen bunyó során borították ki a lapos vizes tálat is szőnyegükre.
Dzsoki a fehérgalléros bűnöző, ő a leghangosabb mind közül, ezzel kompenzálja kisebb méretét (lehet ám, hogy szuka), rengeteget dolgozik és mindig furakszik. Mindig sikerül a többiek közé feküdnie alváskor, így sosem fázik.
Béla az utolsó a sorban, fehér-barna foltos, igazi spekuláns kis szende típus. A többiekkel ellentétben ő ugatás helyett a morgást választotta mint kommunikációs formát. Akárhogy is van, valahogy mindig övé a legjobb csecs.
Aranyosak, jönnek-mennek, tökéletesen egészségesek, erős, húsos kiskutyák. Április elsején születtek, a minap kapták meg életük első féregtelenítő pasztáját. Három kan, két szuka, a név ne tévesszen meg senkit. A baj az, hogy gazdájuk nem lesz, mivel pár héten belül elköltözöm jelenlegi helyemről. Imádom őket, nagyon szeretni valók, de nem vihetek magammal egyet sem, így két lehetőségem maradt. Az első ez itt, hátha akad olvasó, aki úgy gondolja, jobb helye lesz nála egy kutyának, a második a menhely, ahová el kell vinnem őket idővel, még ha a szívem is szakad majd meg.
