A Jóisten is nekünk teremtette ezt a napot.
Olyan volt, mint egy lagymatag, nyári szabadtéri rock'n'roll koncert.
A napsütés próbálta feltüzelni tikkadt testünket, mi pedig csak feküdtünk a kényelmes nyugágyakon a kert közepén, jéghideg sörrel a kezünkben néztünk ki bután a fejünkből, meredtünk a főútra, ami nem egész hetven méternyire volt és autófelismerőst játszottunk. Másfél óra után biztosak voltunk benne, hogy a helyi Seat és Suzuki kereskedőknek nem kopik fel az álla a fene nagy válság ellenére sem.
Kicsiny-kis dolce vita, mint olajfolt a víztükrön, úgy csitította a pörgésben-rohanásban lassan pusztuló test és lélek kavargását.

Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többen vagyunk, jészervusz, miújsághaver, hozzegysört-döccenjle, és máris tucatnyi hangot vitt a kellemes, tavaszi szellő. Megjöttek rég nem látott jó barátok, lassan, félve szivárogtak az új arcok, akik öt percen belül már úgy diskuráltak, mintha több éve ismernének mindenkit.
Pár vízipipa hiányzott csak és teljes lett volna a hippikommuna-érzés.

Röfögés-hörgés: jönnek a Range-Roverek nagy dérrel-dúrral, mint elszánt őskori Brachioszauruszok, a V8-as Rover motorok hangja egy pillanatra mindenkibe belefojtja a szót,  cimborák ezek is, naná, boronatárcsa, kilónyi fűszer és hús, szerencsére a barátnők és feleségek gondolkodtak helyettünk, tudják, hogy a férfihez a hasán keresztül vezet az út, és hoztak minden földi jót, amit csak sütni lehet. Na meg azt is, ami már készen van. A lassan harminc főre duzzadó verébcsapat semmiben nem szenvedett hiányt. Lassan, nagyon lassan kezdődik a kavargás, az örvénylés, minden pillanatra újabb látnivaló, nem csak autó, motor is. Mert ők is eljöttek, maroknyian igaz, de itt vannak, tökéletesen beillenek a képbe. Megérkeznek a kollégák, TéZé Corollája végre összeállt, mindenki vigyorogva szállt ki belőle egy-egy kör után, Papp Tibi nem tud nyugton maradni és csak lövi a képeket sorban. Árpád még péntek este zúdult be Dórival a MadMax-motoron. Egymást váltva, de megjelent szinte az egész Totalcar-brigád (Bende Tibi, Winkler, Nyegleo és persze Tom), kösz srácok.

Mire alkonyodik már tele is a vendégházak előtti kis placc, van itt minden, mi szem-szájnak ingere, Sipos Zolira újfent lehetett számítani, kár, hogy a Corolla és a Capri nem állt egymás mellett, a balerina és a birkózó. Még jó, hogy itt a falu vége, remek, kanyargós szakasz vezet az első körforgalomig, lehet autózni. Ésszel persze, élni akar mindenki, csoportok tűnnek el egyik-másik irányba, majd érkeznek meg pár perc múlva vadul diskurálva. Kik autózásból, kik az étteremből jönnek. Előbbiek vigyorogva, utóbbiak lassan, megfontoltam, mint degeszre tömött gólemek. Nem köpködjük egymást, nem szarozzuk a másik autóját, mindannyian egyet szeretünk, nem harc ez, hanem valami megfoghatatlan mély egyetértés, ott kering a levegőben, tüdőnkben. Még Károly kutyám is nyugodtan szuszog Erikám mellett a lányok körében.

Amerre a szem ellát, mindenütt beszélgető, gesztikuláló emberek, s lássunk csodát: mosolyog a magyar! Nem tudom és nem is akarom számba venni a rengeteg autót és motort, minek? A képek magukért beszélnek, aki ott volt, olvassa ezt, közös emlékként marad meg benne és még évek múlva is tudni fogja, ki érkezett éjfélkor úgy, hogy még nyolc órakor rakták az autó alá az automataváltót (Csehországban), milyen megdöbbentő volt látni a brit rendszámos Yamahába épített vízforralót, Csikós Bianchiját, a ritka SR-80 Simsont (és a bőgő mesterét), Bervas barát Pannóniáját. De volt háromötvenes Dzsaffa remek gitárossal és az ifjú Krisi MZ-je, a kicsi, de lelkes Maserati-különítmény, és Lowtyo 5.2-je, amelyik úgy csavarta a bódét, hogy öröm volt nézni, külön köszönet a Trabantos brigádnak, autóik körül mindig valahogy magasabbra csapott a jókedv, és persze a véletlenül hozzánk csapódott 4Runner-delegációnak, remélem, nem bántátok meg srácok. A BMW-s fiúk, a pár percre immáron hagyományosan benéző MX-5 klubosok (hallottuk, lemeszelték a konvojt a hegyen túl) mindannyian hozzájárultak a két nap színességéhez. A helyenként nyolcvan fősre duzzadt társaság autói között nem volt két egyforma és ez volt a szép, ez volt a jó. Persze meg kell említeni a közelben zajló Citroen-találkozót, ahová többen is elzarándokoltunk nyálat csorgatni, valahogy nem zavartuk egymást, jól kijöttünk. Ha ki is hagytam valakit, kérem, nézze el, ne keressen szándékot mögötte, egy jól működő gépezet minden alkatrésze egyformán fontos, ugyanolyan köszönet jár mindenkinek, mindenért.

De nem hagyhatom ki, hogy meg ne említsem a Velencei Óvoda, Általános és Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon srácait, akiket elvittünk fagyizni és terepjárni (a hivatalos szervek engedélyével). A nap vitathatatlanul legszebb órái voltak ezek, talán a végelszámoláskor jóvá írják nekünk egyszer ott fent, legalább egy kis időre feledtettük velük nem éppen irigylésre méltó helyzetüket. A boldog, mosolygó arcok láttán feltámadt a szél, és valahogy mindannyiunk szemébe fújt egy kis port, amit el-elfordulva törölgettünk, hogy más meg ne lássa.

Az éjszakai zenélés, a reggeli közös Forma-1 közvetítés és a millió pillanatnyi mosoly, nevetés, cinkos összekacsintás, a remek házi pálinkák és hideg sörök-borok, a sülő hús és a benzingőz illata maradjon meg mindazoknak, akik ott voltak.
Legalább a következő találkozóig. Addig nézzük a képeket. A fenti, Papp Tibi galériát és ezt a két ömlesztettet is. Jó volt, jó volt...

Sziasztok!
Üzleti ügyben jártam Japánban, hol ezt a gyöngyszemet lőttem nektek. A régi amatőr tesztes filmek stílusába jól beleilleszkedne.
Üdvözlettel:
Gerely Laci

Már maga a 205 GTi sem szokványos, na de egy 39625? A külső stílus finom, akár klasszikusnak is mondható (jól látom a Mitsubishi-felniket, vagy netán ez egy L300 alváz? ), de vajon mi lehet a motortérben? Kéne.

Egyre kevésbé megbízhatók a japán autók, a németeknél viszont erős a kettősség. A kategória legjobbjai többnyire germánok prémium márkái, viszont népautóikkal a sor végén kullognak. A franciákkal még mindig sok a baj, de kellemes meglepetés, hogy milyen ritkán romlanak el a kis Fiatok.

 Vélemények az azonos című írásunkról.

Békén kellene hagyni a mopedautósokat, hátha maguktól belátják: autózni autóval kell, mopedezni meg mopeddel. Megmondjam miért? Mert a mopedet ki lehet kerülni, ezt meg nem.

 Vélemények az azonos című írásunkról.

Talán hat hétig jártam így, törött hátsó lámpával. A szerkesztőségi teremgarázsban tolattam még le, aztán jártam közben tesztautóval, motorral meg a Mazdával. A zúzás után nem sokkal megrendeltem az alkatrészt a netről, de pár nap után elkezdtek jönni a szokásos szarakodós emailek, hogy a hitelkártyámat nem az Egyesült Államokban bocsátották ki, okéztassak le valamit a kibocsátó pénzintézettel, vagy micsoda. A lényeg, hogy ha még plusz szaladgálást igényel, nálam a legtöbb nem életmentő dolog azonnal behal.

Viszont Omm még korábban üvöltözött velem, miért nem a Prokee-nál rendeltem meg, úgyhogy vártam egy hetet, hátha megjön Amerikából, és megrendeltem Prokee-nál. Úgy, hogy nem kellett azonnalra, csak öt nap alatt, 15 ezer forint volt, amire nyilván Prokee nem tette rá szemérmetlen jutalékát, de még úgy is olcsó, hogy külön bura és külön foglalat nincs, csak komplett lámpatest. Ennyibe kerül egyébként egy új Swiftre való bura is, foglalat nélkül. Nem rossz egy japán terméktől, ami körbeutazza a fél világot, vagy tán az egészet is, mire eljut hozzám.

Nálam az autóbaleset általában ilyesfajta letolatásokban merül ki. Nyolc éve például letolattam egy Kia Rio bal hátsó lámpáját (egy betonoszlop ólálkodott a holttérben). Kicsit meghorpadt a fényezett műanyag lökhárító, eltört a lámpabura, 170 ezer forint volt. 2001-ben még a 25 ezer forintos önrész hallatán is tágult egyet a pupillám, most meg tessék, egy jó japán Tehénnel azonos törést nyolc év múlva, biztosítás nélkül majd’ a feléből kihozok.

Arról se feledkezzünk meg, hogy az átszerelés Balázs Viktor főmunkatárssal ebédre menet pont másfél perc volt. Két csillagcsavar, két tartópöcök, ennyi. Viktor azt mondta, egyszerűen imádja, hogy Amerikában mindent ilyen faxnimentesre, egyszerűre terveznek, hogy a hülyék is tudjanak érvényesülni. Ráadásul a lámpatest külső üregre csatlakozik, tehát ha porrá törnénk a műanyagot, attól még nem fog beázni a karosszéria.

Kedvelem a Tehenet.
 

Bizony, pontosan így nézett ki az a Honda CR-V, amit elloptak április 20.-ának reggelén. Bevallom, sosem hallottam még olyat, hogy ilyen autót nyúltak volna le, de megtörtént.
Sajnos éppen Robertóval, aki amellett, hogy jó barát, még kitűnő vágó is, a TCTV és jelenlegi videóink java része az ő keze munkája. Így ír:

Értelmes mondatot nem tudok leírni, úgy érzem.
Ahogy autót megsemmisíteni lehet, azt már sajnos megéltem. Törtem a Mazdát az Istenhegyen, robbantottam le motort Szeged mellett, ami aztán sose állt össze, de az autóellopásig ma jutottam el. A rendőrök hozzáállása teljesen rendben volt: gyorsak voltak, be is vittek az őrsre, normálisan álltak hozzá mindenhez és kiderítették, hogy a térfigyelő kamera alatt álló autómat 6:51-kor vitték el. Kár, hogy a felvételen nem látszanak normálisan az elkövetők, csak az autóm. Úgyhogy most várom bárki jelentkezését, aki látta 6:51-kor az autómat, a Szentmihályi úton.
Honda CR-V, 2002-es szürke színű. Képet nem is küldök, mind ugyanúgy néz ki. És várok, hátha kihúzzák mind az öt lottószámomat.
Robertó

Senki nem volt rest, persze főleg Robertó mozgatott meg minden általa elérhető szálat, de sok újat nem tudott meg. Valószínűsíthető, hogy nem a pesti „megrendelésre dolgozó” kft. keze van a dologban, térfigyelő kamera alatt nem szívesen dolgoznak. Sajnos annak képét, elmondása szerint nem adhatták ki, pedig szívesen kiraktuk volna ide. Érdekes kis paradoxon (remélem nem a tolvaj személyiségi jogainak védelme miatt). Könnyen elképzelhető, hogy az autót megrendelésre vagy még inkább alkatrészdonornak lopták el. Kevés az esély, hiszen a kritikus 24 óra eltelt, de ha bárki bármilyen formában segíteni tud, az tegye meg. Köszönjük.

Innen tűnt el a mechanikus sebességváltó-zárral felszerelt családi járgány.

Nagyobb térképre váltás

Valószínűleg minden sport vagy sportos kocsi legkockázatosabb időszaka, amikor az újdonsült tulaj átveszi, és a kezdeti óvatoskodás után már úgy érzi, uralja az erőket. Valószínűleg élő példa erre a hét végén történt esemény, mivel állítólag a járművet pár napja adták el.

Ehhez képest ma (2009.04.14. 16:45) még ezt találtuk a hirdetések között.

Megkímélt állapotban... Ahem...
És amivel megelőzhették volna az esetet (persze nem mai gyerek, de még mindig jól néz ki):

A Thalia engem vidéken győzött meg, ahol még a madárkák sem kakilták le. Arrafelé kevésbé számít, mivel szaladgál az ember, nem úgy, mint Pesten, a sok kompenzáló barom között.

 Vélemények az azonos című írásunkról.

Újra frissült a Digó limó

Felpróbáltuk a lanciás cuccot és tényleg nem mutat szépen, mert bár a felfogatási pontok stimmelnek, de a sarkai sokkal szögletesebbek, ott a lámpánál olyan rés van, mint a Grand Canyon. Nagyjából feltettük, hogy álljon meg valahogy, aztán gyorsan megittunk két sört, hogy jöjjön meg az ihlet. Mondom: belemezeljük.

BMW-s kálvária és a boldog végkifejlet

Egy hónapig nyúztam, bele toltam 4ezer km-t amikor elkezdődött. A helyszín M1 haza felé. A vas elkezdett lassulni, szaladt a ménes, szöktek a lovak. A végén már a kamionok mögül is csak kínkeservesen tudtam kigyorsulni. Pestre érve egy piros lápánál pedig legyorsult egy ezres Swift.

Tehetetlen, tohonya

még valami: ez a gázpedál. Benyomom és nem történik semmi. Koppan a gázpedál a padlón és semmi. Telik az idő 1...2.... másodperc és utána kezd éledni és indul a drótkötél, de amikor már megvan a turbónyomás akkor is lomha akkor is kell 1-1.5 másodperc.

Gépsárkány

Fekete, nagy felni, kipufogó, full extra. Ennyi minden ennyi pénzért? Egy héten belül hoztam el széles vigyorral! Megy mint az őrült. A legyalázottak közt volt már Octavia, Golf, Astra.

Ha rossz pillanatban megy csődbe a kereskedő, rémálommá válhat az új autó vásárlása. És nem az Elm utcában, hanem itt és most, a mai Magyarországon.

 Vélemények az azonos című írásunkról.

Vezetéstechnikát tanulni egy helyen biztos nem lehet rendesen:ott, ahol a jogosítványt adják. Kipróbáltuk, hogy mit kell kiállni a valódi tudásért.

 Vélemények az azonos című írásunkról.

Gyorsan essünk túl a nehezén: a III. Oldtimer Expót most hétvégén rendezik, szombaton reggel 9 és éjjel 11 óra között, vasárnap szintén kilenctől délután hatig várják a látogatókat. Négy éves kor alatt ingyenes a belépés, gyerekeknek 12 éves korig 900, e fölött pedig 1800 forintba kerül a jegy. A cím pedig: Magyar Vasúttörténeti Park, 1142 Budapest, Tatai út 95. Minden navi odatalál.

Az Index beszámolója az Oldtimer Expóról >>>

MG versenyautó: ezért bárkinek a fél kezét odaadnám

Már az első is profi, de főleg szerethető és kellemes rendezvénynek tűnt, bár voltak gyerekbetegségei. Aztán a Citroën Kacsa 60. születésnapját méltón ünneplő másodikat már Csikós kolléga is őrjöngve imádta. Annyira önkívületi transzba esett, hogy lelkének legmélyebb bugyraiból hosszú eposzként tört elő a Puch-szerelem. Az idei meg még jobb lett, még én is elolvadtam tőle, pedig erre kevésbé vagyok hajlamos.