Szaporodjatok, és sokasodjatok, töltsétek be a kommentablakot, a közösség is sokasodjék a földön.
Örömmel jelenthetem, megint többek lettünk. A blog, ahová naponta olvasók tízezrei látogatnak, olvasnak és kommentelnek, dühöngenek, anyáznak (és zsidóznak), kicsit megint többet adhat önöknek.

Itt, jobb oldalon ezentúl a Belsőség közösségi lapja lesz elérhető. Mindössze pár kattintás, és mindenki hivatalosan tagja lehet az egyre növekvő-dagadó masszának, amivé mára lettünk. Motorostul, biciklistül, traktorostul-autóstul.

Ha ön nem jutott még el egyetlen találkozónkra sem, ha néha úgy érzi, elvesztette a beszélgetés fonalát, vagy csak fröcsögne egy egészségeset egy másik tag számlájára, parancsoljon, kattintson ide.

Lehet videót megosztani, linket, fotót beküldeni és üzenni. Üzenjen a többieknek, üzenjen nekünk, legyen konstruktív vita, trollvartyogás nélküli hangnem. A Belsőség-közösség ajtaja nyitva áll.

Először értetlenül néztem magam elé, mikor megkaptam a Ford 4x4 Akadémia című meghívót, hiszen nem okvetlenül a 4x4-es élményautózás az, ami manapság eszembe jut a márkáról. Európában az Escort Cosworth már csak egy méregdrága, gyűjteni való klasszikus, utoljára tán arra porcosodott a répa őszintén. Összkerekes Shelby Mustang nincs, hát akkor?

Nem sok kép van róluk tisztán

A másfél 4x4-es hajtásképlettel rendelkező palettára Akadémiát szervezni? Nem értettem igazán. A Kuga semmiképpen nem hívható terepjárónak, az egy SUV, ami telekre való, hóban-sárban viszi a családot, bőrben, fűtött ülésben, kényelemben, csendben. Ez legyen a fél.

A másik, a Ranger már komolyabb szerkezet: tisztességes alváz nagy és nehéz vasakból, kapcsolható összkerék, felező, sperrdifi hátul. Na de ettől még ez csak egy pick-up, azok pedig általában mind egyformák: közúton javarészt kényelmetlenek, üresen pattog a hátsó merev tengely, nagy a szélzaj és túl sok kompromisszumot követelnek, ha csak közúti villogásra használnánk. Mondjuk ettől függetlenül sokan szeretik őket. És terepen? Hát, fene tudja, mit bírnak. A tesztautó-flottás példányok javarészt fullextrás, idióta fellépős, csillivilli cuccok, két satnya csipkebokor közé nem szabad őket vinni, hiszen egy tüske-egy ezres alapon a hó végi fizetésből egy  kis csapatás után semmi nem maradna.

hirdetés

Meg volt 350 lóerős majdnem kilencven éves, illetve 4450 lóerős ötven éves is. Rekordautókról van szó, melyek mind a brit Nemzeti Gépjárműmúzeumban laknak most, ismertebb nevén Beaulieu-ban.

Szép sorban, színesen

Négy kocsiról van szó, értékük felbecsülhetetlen. És itt nem is a pénzre gondolok, hanem az eszmei értékre. Négy olyan autó, amely a maga idejében mind újságok, könyvek, filmhíradó-tudósítások ezreiben szerepelt, fő helyen. Amikor elkészültek, híresebbek voltak szinte bárminél. Az ő korukban a nagy sebességek elérése még szent feladat volt, sokkal inkább, mint ma. Amikor Malcolm Campbell bemászott valamelyik Bluebirdjébe (e.: blúbörd), és nekiindult a brooklands-i pályának, avagy a bonneville-i sóstó lapos medrének, tudósítók százai figyelték lélegzet-visszafojtva, mit mond az időmérő az oda-vissza futam végén.

De nincs itt semmi baj. Az új ötös itt van, kicsit drágább lesz, mint a kifutó E60, és még mindig hátul teker, mit sírtok?
Audi, ön jön.

Mai cikkünk blogposztja.

Olyat teszek, amiért Magyarországon akasztófa jár egy újságírónak – védelmembe veszem a francia autókat. Gondolom, ezzel rögvest sikerül is megnegyedelnem e cikk olvasóbázisát, hiszen a többség ezzel rögtön át is kattintott a kapcsolódó Belsőség-posztra. Anyázni, ahogy szokás.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Nem hittem a szememnek, amikor a mai vaterás hírlevelemet megkaptam. Oké, az ötvenezres állólámpás Merci egy médiahack volt, azt mindenki tudta, de ez nem.

Fűzöld kocka Zsigulátor, 1,3-as, 44 ezer kilométer van benne. Garantáltan sérülésmentes, közel hibátlan, állítólag minimális rajta a korrózió. Szemre gyönyörű, nem tudom, mikor láttam ilyen autóból ennyire szépet. Elküldtem az autót Laci barátomnak, aki állandóan keveset futott szoci autókat talál mostanában, hátha többet tud róla mondani, mert nekem hihetetlennek tűnt az 1,14 Ft/km arány.

Persze nincs vizsgája, zöldkártyája, de nem osztrák autó, nem lopott, hagyatékból van, gondolom, amíg az eljárás tartott, kivonták a forgalomból. Laci ezt válaszolta nekem:

"Kocka, nem túl kedvelt modell. Ha 1200 vagy 1500 lenne, akkor nem ennyi lenne...
Mondjuk ennyit azért megérne. De mire névre kerül, esetleg friss vizsga/zöldkártya lesz, máris 120-ban van. Akkor még egy olajcsere, pár apróság, mire elkezded használni 140-ben van. Ezért nem veszik meg. Kár érte, még jól használható autó lenne...
Gondolom örökös nem akarta átíratni a nevére, ezért lehet, h még bejátszik egy dupla átírás is."

Igazából ha az ember autót vesz, úgyis át kell íratni, igaz, mondjuk a dupla átírás tényleg kellemetlen lenne. De akkor is...

Sürű elnézéseket kérek azoktól, akik hajnalban felkeltek, sajnos a blog.hu motorja megviccelt bennünket, és nem élesült a feladat.

Sokat gondolkodtunk, mi legyen a feladat, amiért a sikeres versenyző megkapja ezt a remek T1-est. Végül ujra a fotózás mellett döntöttünk. Első körben arra gondoltunk, fényképezzétek le magatokat egy T1-el, de Csikós felháborodva jelezte, hogy kicsit lehetetlent kívánunk. Így végül könnyítésként a feladat másik résztvevőjét egy bármilyen felépítményes T2-re módosítottuk. Készüljön fotó rólatok egy T2 Transporter mellett, töltsétek fel az indafotóra, és küldjétek el a linkjét. A leggyorsabb nyer.

A cím komolyabb kérdést feszeget, mint elsőre tűnhet, tán a végére önök is elgondolkodnak rajta. A lényeg az, hogy a Dekra jóvoltából próbálhattuk ki, aki szerződéses partnere a Transzport Stúdium cégnek, amelyik viszont a Fuvaros Tanoda jogutódja. Na, csak hogy képben legyünk és megköszönjük a közreműködőknek.

A nap végére két cikkre való anyag gyűlt össze, ez itt a könnyebben emészthető poszt, a harcot a jogszabályokkal és normákkal meghagytam Nyegleo kollégának.

Van egy kicsi fogorvosi rendelő-fílingje

Lássuk a hivatalos szöveget:

A VW T sorozatról érdemes azt tudni, hogy pontosan 60 éve rója az utakat, az első változatot 1949 novemberében mutatták be és most éppen az ötödik generációnál tart, illetve inkább az öt és felediknél.

Magyarországon a VW-nek mindig nagy volt a rajongótábora. Nyáron egymást érik a Bogár és Golf és egyéb találkozók, de a haszonjárművek kicsit mindig háttérbe szorulnak. Most egyfajta kezdőrúgásként összefogott pár VW klub és megrendezte az 1. Transporter Találkozót.

A jelenlegi helyzet meglehetősen fura, hiszen az alapfelállás 180 fokot fordult. A General Motorsnak valószínűleg egy büdös petákja sincs, amiből megmenthetné az Opelt, viszont az erő pozíciójából tárgyalhat tovább, hiszen Amerikában megmentette őket a kormány, itt e hónap végéig kitart a másfél milliárdos német hitel, az Opel pedig a kezükben maradt.

Mai cikkünk blogposztja.

Nem is olyan régen, a GTS megjelenésekor mondhatta el kommentelőink nagy hányada, hogy mekkora hülyeség is 115 ezer eurót kiadni egy ilyen autóért, mikor azon a pénzen már mennyi mindent lehet venni, mennyit nyaralhat az ember, hány gyereket felnevel stb.

Értelmetlen?

Nos, sajnos ők azok, akik nem értik. Nem mondom, könnyű arra az álláspontra jutni, hogy az ilyen és ehhez hasonló gazdagok játéka teljességgel felesleges és értelmetlen. Igen, igazuk van, egy pár versenycuccal megbolondított M3 – ami már önmagában is egy 420 lóerős „minekennyiközútra?” marhaság – is bőven túlmutat azon, amit jó esetben bárki közülünk képes hozzáillő módon kiautózni, akkor ki az a marha, aki 31 millió forintot kiad egy GTS-ért?

Igaz. De kérdem én: mi lenne az autósvilág ezek nélkül a marhák nélkül? Akik hajlandóak kifizetni az ehhez hasonló dolgokat? És mi lett volna velünk? Miről olvasnánk most majd' negyvenezren? A piros LP400-as Countach helyett egy fehér dízel Corolla DX díszítette volna a gyerekszoba falát, Starsky és Hutch pedig egy Ford LTD kombival üldözte volna a bűnt? Simon Templar egy 144-es Volvóban? Na ugye?!

Mostanában a hétfő reggeli Totalcar értekezleteknek van egy rituálisan visszatérő eleme. A tárgyaló hosszú asztalánál Bende mindig baloldalt ül, mellettem. Komoly arccal, igazgatói fontosságának teljes tudatában adja elő a napirend előtti pontokat, mindenki őt figyeli. Aztán én következem, és közösen elkezdjük tervezni a hetet. Ilyenkor ügyvezetőnk megváltozik, és csendes, alamuszi mosoly ül ki kerek képére.

Mint a zsákmányára koncentráló királykobra (Ophiophagus hannah), várja a megfelelő pillanatot. És az általában tíz perc-negyed óra elteltével el is jön. Ekkorra már fuldoklik a visszatartott röhögéstől és szemeit forgatva, tettetett szánalommal a hangjában megkérdezi:
– És mondd csak Viktor bácsi, a Pannóniádban, tudod, amire már kétmilliót költöttél, van már kettes?

Aztán gyöngyözve kirobban belőle a kacagás, a többieket is bíztatva, hörögve csapkodja a térdét. Én megsemmisülve ülök ott, a fegyelemnek vége, mindenki nyerít, dolgozni nem lehet.

Elmesélem, miért van ez így.