Azt hittük, értjük. Aztán kiderült, mégsem. Utána csináltuk.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Az ember keze önkéntelenül is ökölbe szorul, mikor ilyen levelet kap, mint amilyet ma reggelre én. Olvassák:

Kedves István,
A csatolt képen látható autó édesapámé… Volt… Tegnapig… Aztán valakik úgy gondolták, hogy a továbbiakban nincs rá szüksége. Ellopták.

(Kattintásra nagyobb lesz)

Igazából semmi különleges nincs ebben, ez az autó csak plusz egy abban a statisztikában, amit azokról az autókról vezetnek, amelyeket eztán már egészében, vagy darabjaiban olyanok használnak, akik szerint normális az, hogy más dolgozik meg az ő javaikért. Az autó maga nem képviselt különösebb pénzbeli értéket, tudjuk, hogy mibe kerül manapság egy LADA. Egy LADA, amely igazából semmilyen szempontból sem különleges. Nem egyedi, nem versenyautó, semmilyen „luxus” tartozéka nem volt. Volt neki viszont egy szerető gazdája, aki az életét mindenféle gépjárművek vezetésével, illetve autóvezetők képzésével töltötte. És akinek egy szívműtét és egy stroke után ez az autó volt a mindene. Igazából az is az ő erejét dicséri, hogy egyáltalán vezet. Már nem olyan tökéletesen halálbiztos kézzel, mint azelőtt, de még mindig bőven az átlag felett, balesetmentesen. Ez az autó volt az elmúlt évek rokkantnyugdíjból meg plusz munkából félretett kis pénzeinek a gyümölcse, ha éppen nem dolgozott és volt egy kis energiája, akkor lement a ház elé, hogy megreszelgesse kicsit, mert „nem úgy szól, ahogyan igazából kellene neki”. Ez az autó, amely az elmúlt húsz évben kicsivel többet futott, mint 30000 kilométer, soha nem volt törve vagy fényezve, gyakorlatilag tökéletes műszaki állapotú gépezet, ez az autó testesítette meg neki mindazt a vágyat, szeretni való tárgyat, amit a mi harmincegynehány éves benzinnel fertőzött korosztályunk érez a maga által választott kedvence iránt, legyen az olasz, japán, francia, bármi, amit motor hajt.

De már nem. Minden, ami maradt, egy megtört tekintetű férfi, aki nem érti, hogy miért pont az övé kellett akárkinek is. Aki rokkantnyugdíjasként, állását elveszítve pillanatnyilag nem lát esélyt arra, hogy ismét az ő saját autójába fog beleülni, ami legalább számára egy különleges darab, és amiért ő dolgozott. Nagyon szeretnék segíteni neki, de túl messze vagyok ahhoz is, hogy egyáltalán bátorítóan megöleljem.

Emiatt írok most Neked. Nem kérem, hogy belsőség poszt szülessen belőle, mert ha akarjátok úgyis az lesz, ha meg nem, hát nem. De annyit szeretnék kérni, hogy Te és a kollégáid, akik több időt töltötök az úton, járjatok nyitott szemmel, hátha meglátjátok édesapám halványkék kedvencét, amit Csepelről kötöttek el illetéktelenek vasárnap hajnalban. Az egyetlen, talán különleges ismertetőjel egy-egy alig látható függőleges karc a hátsó sárvédőkön, amit még az előző gazdája hagyott rajta, amint sikerült egy utánfutót tolatás közben mindkét oldalra rácsuknia.

Továbbra is maradok hűséges olvasótok, előre is megköszönve a fáradságot, amit édesapámért tesztek,
Stier Károly

Ez a legkevesebb, Károly, bízunk a közösség és a Ladások erejében. Kedves olvasóink, járjanak nyitott szemmel, tán még nem késő és valamelyik autóbontóban ott áll még az öreg Zsiguli. Ha tudod, írd be a kommentablakba, honnan és mikor lopták el, sokat segítene.

Károly írt ma, tessék:

„Kedves Hozzászólók,

Köszönöm a rengeteg együttérzést, nemrég beszéltem édesapámmal, sokkal jobban érzi magát, bár a hiány az még mindig hiány.

Nagyon hálás a sok kedves, bátorító szóért, amit Tőletek kapott, már ezzel is rengeteget segítettetek, visszaadtátok neki a világba vetett hitét.

Ha egyszer hazaérek, mindannyiótoknak kijár egy baráti kézfogás, urak (tán hölgyek is?), le a kalappal előttetek. Büszke vagyok rá, hogy olvashattam a soraitokat.

Köszönöm és mégegyszer... Köszönöm.

Nagyon szívet melengető volt látni, amit többen is felajánlottátok (köztük Csikós Úr), hogy rakjunk össze pénzt egy másik autóra. Édesapám szerint és szerintem sem ez a jó megoldás, ha nem kerül elő a "strandkorlátkék" kedvenc, valahogyan majd megoldjuk családon belül. Az ő szavaival élve "annyi más embernek van sokkal nagyobb szüksége sokkal fontosabb dologra, mint egy autó"... Azt hiszem igaza van, így örömtől könnyes szemmel bár, de NEM élnénk ezzel a lehetőséggel.

(Apróbetűs rész: A fentiek azt jelentik, hogy semmilyen számlaszámot nem adunk meg, bárki aki ilyennel keres meg Titeket, vagy ilyet állít ezzel kapcsolatban, az nem mond igazat.)

Ez az egész poszt két dolgot szolgált:
- Visszadni édesapám hitét,
- És felhívni a figyelmet, hátha valaki meglátja az autót.

Az első célt elértük, hála Nektek és mindenképp hála a TotalCar csapatának.

Kérlek Titeket, figyéljétek továbbra is az utakat.
Nemcsaküresfrázisként TISZTELETTEL:
Stier Károly
karel_atya”

Végre vezethettem egyik kedvenc amerikai izomautómat, az 1968-as Impalát. Kicsit japánosan ment, de így is megérte.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Bezárt a Carstyling Tuning Show 2010. Rengeteg érdekes autó volt. Mégis készült pár kép, amiről valahogy lemaradtak az autók. Nem értem, hogy lehet.

Csont és bőr (kattintásra galéria nyílik)

Átnyújtanék ezekből egy kis csokrot ezekből, vezeklésül azoknak, akik nem jöttek ki. (Elnézést, vannak átfedések a tegnapival. De az ember mindig a legjobbat akarja.)
 

Kattintásra galéria nyílik

Van, aki nem az optikai tuningra helyezi a hangsúlyt. Szerencsére. A teljesítményt növelni persze költségesebb játék, meg némi tudás is kell hozzá. De a Carstyling Tuning Show-n vannak páran, akik nem ijednek meg az ilyesmitől.

A Z3-as motorja picike, 1,8-as, szinte turbósítás után kiált. A feltöltővel már egészen normális teljesítményt produkál, gondolom 240 ló és 310 Nm birtokában a gép köszönőviszonyban sincs az eredeti verzió lomhaságával.

A nagyobb erőhöz új, kovácsolt dugattyúkat és más hengerfejtömítést kapott. Azért futotta optikai tuningra is, jól is néz ki a hosszú orrú roadster, aminek eddig felesegesen sok hely volt a motorterében. Most már ilyesmiről szó sincs.

A turbósítás izgalmasabb, ha az alapmotor eleve nagy. A 328-as Touring motorjára nem csak simán ráakasztották a feltöltőt, hanem VANOS-t is kapott. A teljesítmény döbbenetes: 430 lóerő. A töltőnyomás 1,3 bar, ami elég kemény dolog, de ennek (is) köszönhető az 580 Nm nyomaték.

A kombinak van még egy érdekessége. A tulaj a motorelektronikát úgy programozta, hogy etanollal (pontosabban E85-tel) üzemeljen. Így a fogyasztás 12-30 l/100 km között alakul, de ha kiszámoljuk, fogyasztásnövekedéssel együtt is körülbelül úgy jön ki az üzemanyagszámla, mintha 260 Ft lenne a benzin litere. Élni tudni kell.

Hogy mit keres egy Volga a Tuning Show-n? Tudja a fene. Aztán belenéz az ember a motortérbe, ahol a vártnál picivel több hengerrel szembesül.

A fekete Volga megérkezett. Ma már nem félünk tőle, pedig kéne

Egészen pontosan nyolccal. A motort a GAZ 66-osból sikerült betottyantani ide, pont passzol, elvégre a sornégyes ennek volt a fele. Gyakorlatilag nem sok változtatásra volt szükség, mindössze annyi volt a gond, hogy a motor eredeti hűtőventilátora nem fért el a nagyobb vízpumpától, ezért egy elektromosat építettek a hűtő elé; illetve, két merevítőt kellett kicsit arrébb helyezni, mert a V8 szélesebb, ugyebár.

Raz, dva, tri csitire, pjáty, seszt, szem, vószem - asszem megvan mind

Nemcsak a motor új, de az autót magát is felújították. Alánéztünk, a futómű makulátlan, igaz, még egy-két apróság (embléma, és hasonlók) hibádzott, mert gyakorlatilag show előtti napon készült el a kocsi.

Persze, a sietség miatt még vannak hiányok, a C oszlopról is hiányzik a kis lámpa

Hogy miért csináltak ilyet? A tulaj elmesélése szerint a Volga gyártott a KGB számára 200 darab V8-ast a Csajka 5,5 literes motorjával, de ezekből ma már nincs fellelhető példány – ezt akarták utánépíteni. Tulajdonképpen nem nagy a különbség, a blokk ugyanaz a GAZ 66-osban is, nyomatékra kihegyezve. 500 Nm tényleg elégnek tűnik, bár a motor ennek ellenére is csupán 115 lóerős volt. Igaz, azóta– a regulátor kiiktatásával – már nem 3500 a maximális fordulata, hanem kábé 5500. Ami nagy különbség.

Gyári, azt leszámítva, hogy lebőrözték a műszerfalat

A hangja gyönyörű, a gázfröccsre nagyot billen a kaszni. Állítólag még hármasban is sikító gumikkal indul el a 2466-os KGB-kódú Volga. (Ilyen típus hivatalosan nem létezett, a két donor típus számának összevonásával generálták az egyedi autóhoz.) A gumik már csak azért is sikítoznak, mert eredeti, gyári gumik. Egy pincében találtak belőle ötöt, ezeket kapta meg a V8-as.

Sztahanov-mozgalom: a tervezett hengerszámot sikerült 100 százalékkal túlteljesíteni

Szemből meghökkentő, oldalról dögös. A hátulja szerintem nem sikerült olyan jól, mint a többi része, de összességében tetszik ez a kis izé. Élőben is megdöbbentő, nem csak fényképen, mégsem tűnik gagyinak. Sőt. A műanyagok szépek, a festés meg pláne.

Mindezt egy Twingóból sikerült kihozni. Nem rossz.

Bár, a kis jármű elvesztette azt a képességét, hogy egy járdaszegélyre fel tudjon mászni, sőt, egy átlag magyar fekvőrendőr is komoly akadály lenne számára, gondolom, Szlovéniában sem más a helyzet.

Amikor már másodszor jártam a stand felé, ott volt a tulaj is, bekukkantottam a motortérbe is. A motor ismerős volt, mint kiderült, a Volvo 1,7-es turbómotorját gyömöszölték be a kocsi tömpe orrába. Viszonylag könnyen, hisz eredetileg ez is Renault motor volt, amit például a 480 Turbóba építettek be. Igaz, csak 120 ló, de ide több, mint elég. A srác azt mondta, hogy még nem mérték, mit tud, de valóban átkozottul megy. Hihető.

A belseje sem rossz, elsőre az lehet a feltűnő, hogy nem digitális a műszerfal, hanem normál órák vannak a kormány mögött – én Clióra tippelek. A többi része viszont Twingo, alaposan bebőrözve, átfújva, hifivel teleépítve.

Ezer óra nem kis idő, igaz, a Golf kabrió készítői nem tudták megmondani, hogy ebből mennyi jutott pontosan a bőrözésre, ahogy azt sem tudták, hogy hány kilométer varrás van az autóban.

Vélhetően sok. Mivel nem csak az utastérbe került a speciális, nyomott mintás marhabőrből, de a lökhárítókra, a sérvédőívekre, borulókeretre is. Sőt, ha jobban megnézzük, a motortérben is lebőröztek egy csomó mindent.

A rugótornyokra kígyóbőrt utánzó, metálfényű bőr került, de ezért is marhák adták az életüket. Bőrös a váznyúlvány, a szelepfedél, a motorházfedél kitámasztó gázrugója, még a benzinszűrő is.

A díszítés többi része airbrush, a motorházfedélre egy gekkót fújtak, ami visszatérő motívum a Golf kabrión, az ülések hátoldalán, de még a motortér burkolatán is ott ficeg egy-egy.

Egyszóval, hihető, hogy sokat melóztak rajta. Amúgy egy 1,8-as GTI motor van benne, és persze az egész autót felújították, az utolsó csavarig, sport kipufogórendszer dugtak alá, és persze olyan világítást kapott a Golf I, amiről a születési évében, 1985-ben nem is álmodtak: xenont.

Még egy apróság: az autóhoz készült egy retikül is, ugyanabból a bőrből, amivel az egész kocsit bevonták. Illetve, lehet, hogy fordítva volt, és a retikülhöz készült az autó? Mindegy, referenciának mindenképp jó.

A tegnap még matt fekete Golf ma reggel átfényezve érkezett vissza a Tuningshowra, ahogy ígérték a szervezők. Az autó építése most is folyik, és a tervek szerint háromra kész is lesz. A bőröket még varrják, épül a hifi, természetesen az autó belseje még szétbombázva, de szép fokozatosan kerülnek bele vissza a dolgok.

Azért is sietnek a melóval, mert este ötkor már sorsolás, közjegyzővel, ahogy kell – már tegnapról tudjuk, hogy a belépővel lehet megnyerni. Tehát még nem késő rárepülni, azaz kimenni a Carstyling Tuning Show-ra.

A szervezőknek esküt tettem, hogy mindenképp elárulom: a Golf fényezése amúgy színváltós, de sajnos ma még nincs az a fényképezési technika, ami ezt vissza tudná adni. Lesz A Golfban nagy zene, alatta nagy kerék, ezek alatt még nagyobb fék, nagy kipufogó, LED-es lámpák. Ja, és egy kis airbrush-festmény a motorházfedélen. Persze, az nem itt készült, hanem kicsit korábban. Asszem, ennyi belefér, mert szép.

Nem volt vita egy percig sem. Nem is lehetett volna, hiszen a képeket először megpillantva azonnal tudtam, hogy kiomlott belekben térdig gázolok, ha kell, de ez az autó ott lesz a standunkon. Nem volt rá szükség, akit kérdeztem, az csak bólintott. Winkler a V8 miatt, Bende az automatáért, Csikós és a többiek az elpusztíthatatlan formáért. Egyetértés.
És én? Csak.
Mert egész egyszerűen annyira geil, olyan tömény koncentrációban keni az ember pofájába a nyolcvanas évek (és ifjúkorom) minden hedonista élvezetét, a nyugati álmot, ami elérhetetlen, a Bundesliga-frizurát, a vállon átdobott, kötött fehér pulóvert, Rudolf Schenker Gibson Flying V-jét és a falra celluxozott autós plakátokat, hogy az már fáj.

És ama bizonyos mondatrész miatt, mely talán pár embernek mond itt valamit: ...árából akár nyolc Zsiguli márkájú gépkocsit is vásárolhatunk... (Itt a polcon mögöttem a forrás, de lusta vagyok kikeresni a pontos hangzást, na ki kommenteli be leghamarabb?)
A mesteri Anatole Lapin vezetésével a nem kevésbé zseniális Wolfgang Möbius kortalan formát alkotott. És ugyanúgy, mint az azonos nevű szalagon, ezen sem talál a kritikus szem kapaszkodót. A tökéletes német E-Type.

A hibátlan, pornkönig-belső pedig - elnézést kérek - de o-d-a-b-a-s-z.
Fejet hajtunk, ez a forma több, mint harmincéves. Az 1978-as Év Autója: a Porsche 928. Gratulálunk!

Még mindig nem késő, OT Expo standunkon van még helyünk bőven. A jelentkezés feltételeihez ide, vagy a jobb hasáb tetején lévő logóra kattintsanak.

Ha valaki 5-10 év közötti fiúgyermeket visz a Hungexpóra, érhetik meglepetések. Én speciel szívesen megnézegettem volna a Jonnesway szerszámait, de nem akartam ilyesmivel terhelni szegény Mártont, amikor annyi, de annyi érdekes dolog van itt még. Aztán másfél óra lett belőle. Először kalapálni kellett, aztán kipróbálni az összes firnyákos olajszűrő-leszedőt, végül meglett a készlet, ami olyasmi, amivel bokszmeccsen a cutman szokta elsimítani a sportoló fején dagadni készülő vérömlenyeket, de ezek valamilyen lakatosszerszámok.

Van továbbá egy Jonnesway-szabadalom, a forgatható csillagvillás racsniskulcs, amiben az a szabadalom, hogy olyan az alakja, amivel mindenféle különleges fejű csavart is ki lehet tekerni. A jobb játékhoz pedig van egy demó acéltömb a megfelelő csavarfejekkel – jelentős sikerélmény mindet ki-be tekergetni ugyanazzal a kulccsal. Miután valahogy sikerült Mártont elcsalni a szerszámos standtól, és hosszas loholás árán megszerezni a kétféle ufóembert, a hagyományos nagyfejű világoszöldet és a kisebb sötétzöldet, ami látásjavító szemüveget visel, szóval egy óra kóválygás után megkaptam a határozott bejelentést: menjünk vissza a szerszámosokhoz.

A Jonnesway magyar forgalmazója helyében megfontolnám, hogy a 2011-es Tuning Showra inkább játszóházzal készüljek: a gyerekek kalapálhassanak horpadt karosszériaelemeket, egyengethessenek dudorokat, rángathassanak lefelé olajszűrőket és cserélhessenek Volkswagen fékmunkahengereket. A célszerszám mindig izgalmas dolog, és szerintem igazi jószolgálati küldetés lenne megszerettetni a gyerekekkel a kalapálást, mielőtt végleg kihalnak az országból a jó karosszérialakatosok.