Ilyen hibrid még nekem is kéne: csővázas szerkezet, egyedi tervezésű pályafutómű, összkerékhajtás. A metzi egyetem diákjai építették egy Formula Studenthez hasonló versenysorozathoz, és meg is nyerték vele a tavalyi bajnokságot.

Nem bonyolították túl a technikát soros vagy párhuzamos elrendezéssel, klasszikus sufnituning módszereket alkalmaztak a diákok. Azt tették bele, ami a legegyszerűbben beszerezhető volt, és már ezerszer bevált. Az ő esetükben ez egy Hayabusa motor a hátsó tengely előtt, lánchajtással egy nyitott házas differenciálműhöz, meg két szabványosnak tűnő villanymotor az első kerekek hajtásához.

Kár lenne sok szót vesztegetni a Suzuki közkedvelt négyhengereséről, nyilvánvaló és egyértelmű választás egy csővázas pályaautóhoz. A két egymáshoz kapcsolt, egyenként 12 kilowattos villanymotor már érdekesebb, ilyet nem szoktak használni házi építésű versenygépeken. Fékezésnél töltik a jobb oldali dobozban elhelyezett NiMH-akkumulátorokat, kilencven százalék feletti gázpedálállásnál pedig meghúzzák az autó elejét.

Hogy nem lenne-e gyorsabb az über-gokart az elektromos hajtás és az akksik pluszsúlya nélkül, örök talány marad, mert a srácok sosem próbálták ki nélküle. Ahhoz mindenesetre elég gyors volt, hogy elhozzák a bajnoki kupát. Talán érdemes lenne az otthoni egyetemek között is indítani egy hasonló versenysorozatot: ha Hayabusa motor helyett egyhármas Swift motort berhelnének bele a barkácsoló kedvű fiatalok, attól még hasonlóan izgalmas koncepciók születhetnének.

Kis túlzással kijelenthetjük, hogy a Dacia standja az egyik legüdébb színfolt a Párizsi Autószalonon. Semmi elektromos vacak, nem hirdetik, hány grammot sikerült lefaragniuk a blue-efficient-űrtechnológiával - egyszerűen és őszintén odateszik, amijük van. Logan, Sandero, Stepway, meg persze temérdek Duster. Az a Duster, amelyért nyugaton sorban állnak, Romániában meg nem győzik növelni a kapacitást, hogy hat hónapra leszorítsák a várakozási időt.

Nekem tetszik a Duster. Kívülről legalábbis. A buta bumszli orra, tömpe fara nálam megnyomta azt a gombot, amitől megkívánok egy autót. Még ha a műszaki tartalom csapnivaló is, a forma és a méret nagyon stimmel. És a standon kiállított jégrali-autó, amelyet versenyeken Alain Prost terelget, csak a jó tulajdonságokat tartotta meg, sőt, az amúgy is formás oldalsó domborulatait még odaadóbban, teltebben tárja elénk.

Aki még nem látott jégralit, gyorsan nézzen meg egyet: Trophée Andros a neve a francia ínyencségnek. A drift járókeretes papókáknak való ehhez képest. Azt viszont senki ne higgye, hogy a formán kívül bármit is átörökítettek volna a román SUV-ból, ehhez a sporthoz a terepralihoz hasonlóan egyedi építésű célgép kell.

Miközben nézegettem a megtévesztő kék marketingfegyvert, rájöttem, mit is fogok csinálni, ha majd húsz év múlva fillérekért dobják utánunk a félig szétmállott Dustereket: veszek egyet és porig ültetem. Csak úgy tolja majd maga előtt a csikkeket az orrára szegecselt koptató. Akármennyire jól is néz ki félterepjáróként, ez a forma egyszerűen kívánja az ültetést. És ha esetleg driftautó lesz belőle, kap az oldalablakra is ablaktörlőt: ilyet, ni.

Amikor bezuhantunk a Párizsi Autószalon 1-es pavilonjába, a francia márkák között merültünk el először: Citroen, Peugeot, Renault, satöbbi. Vagyis Nissan, Dacia. Elvégre, hazai pálya. Aztán arrébb ballagtunk Bandival, és hopp, egyszer csak ott állt egy Rolls-Royce Phantom Drophead Coupé, carara fehér metál fényezéssel, az üvegkarám mögött… Mondom Bandinak, hogy ide menjünk be. Ő meg mondja, hogy nincs oda ezekért. Az ő baja, nem érdekel. A Rolls jó dolog.

Emily, villanymozgatással

A stand egyszerű, már csak azért is, mert a Rollsnak nem kell minden évben hat új modellt bemutatnia. A Drophead Coupén (ez valójában a kabrió) kívül kiraktak egy hosszú tengelytávú Phantomot, egy sima kupét, és egy Ghostot. Jó kis összeállítás, nem?

A Rolls-Royce stand hagyományosan egy elkerített rész, nem úgy, mint a proli autógyártóké, ahová szinte betántorog az ember. Az újságírókat – a belépő külön ellenőrzése után – persze beengedik, de a közönségnapokon már a helyi Monsieur Machin nem ballaghat be. Hacsak nem akar venni egyet.

Acélból, nem alumíniumból

Főleg a Ghost érdekelt, mert amikor Frankfurtban bemutatták, nem igazán lehetett hozzáférni. A kis olcsó Rollsról annyit kell tudni, hogy nem alumíniumból készül, mint a Phantomok, hanem acélból. Lényegében egy 7-es BMW alaposan újracsomagolva. Gyorsan beültem a hátsó ülésre, ami őrült kényelmes, de Bandi megelőzött egy velős megállapítással: ennek az a baja, hogy BMW-szaga van. És tényleg. Sőt, a bőrnek nem csak a szaga ugyanolyan, mint egy 7-esben, de a tapintása is. Finom, finom, de azért nem olyan, mint a Conolly.

Akár egy új Meriva

Igaz, ettől még döbbenetes a fényűzés: a Ghostban van iDrive is, és nem csupán elöl, hanem hátra is raktak egyet, bár teljesen máshogy néz ki, mint a Bömösöké. Ja, és persze ott van két monitor az ülések háttámláján, meg kis tálca, gyönyörű fából. Aztán később elöl is találtunk egy fedél alatt egy szélesvásznú LCD-t.

Az ajtók a Ghoston is egymással szemben nyílnak, mint a Phantom vagy az Opel Meriva ajtói, és természetesen a hátsó ajtóban ott a beépített esernyő is. Ja, még egy apró gondoskodás. A hátsó ülésről gyakorlatilag lehetetlen becsukni az ajtót, és ha véletlenül a személyzet épp nem lenne kéznél, van egy gomb a C-oszlopon, aminek megnyomására villanymotor csukja be.

A Rolls standon az volt a fura, hogy itt hallottam először német szót a szalonon, a hoszteszek többsége is német volt, bár úgy tűnt, azért elég alapos volt a casting. Olyannyira, hogy Bandit rögtön érdekelni kezdte, mit is mutat pontosan a Power Reserve műszer. A lány szeme kikerekedett, majd hozott egy igazi britet, aki elmondta a lényeget.

Mi, a Totalcarnál mindig kiszedjük az infót bárkiből. Akiből érdemes

A műszer valóban azt mutatja, hogy mennyi a teljesítménytartalék: azaz, ha mondjuk az 563 lóerőnek csak a harminc százalékát (cirka 150 lóerőt) aknázza ki az ember, akkor hetvenet mutat. Vagyis azt, hogy mennyire feleslegesen erős autót vettél párszázezer euróért. Egyébként meglepő, de a Ghost V12-es biturbó motorjának nagyobb a csúcsnyomatéka, mint a Phantom szívó V12-eséé: 780 Nm, szemben a 720-szal.

Titokzatos műszer a balsó

Mindezzel együtt a Ghost belseje ordenárénak tűnik a Phantom mellett, de nehéz megfogalmazni, miért. Hiába gyönyörű a 28 rétegű fabetét, valahogy az összkép nem olyan finom. Úgyhogy nem veszek ilyet, és mindenki erre buzdítok. Mert az úriember Phantommal jár.

A hosszú Phantom

A Phantom sokkoló hatását annyival súlyosbították, hogy az EWB, azaz a hatméteresre nyújtott kivitelét állították ki. A tengelytávja akkora, mint egy kisautó: 3 méter 82 centi. A hátsó utasok olyan távol vannak, hogy csak fényjelekkel lehet velük kommunikálni. A fordulóköre meg a 15 métert közelíti.

Tán ő a legszebb itt (Klikk a képre, további képek a galériában)

A Rolls stand egyébként az idén arról szólt, hogy mindenféle egyedi cuccot lehet kérni az autókba – ami már önmagában is vicces egy olyan autónál, ahol a bőr varrásához használt cérna színét is meg kell adni a rendeléskor. Szóval, mostantól a Bespoke program keretében lehet egyénieskedni, újabb milliókért. A legviccesebb egyéni kiegészítő a Drophead Coupé csomagtartójában lévő piknikkészlet volt, mintha ma is úgy járnának ki a rétre a lordék teázni, mint régen. Noha az ilyen kocsikat már rég a kőgazdag orosz és arab olajmilliárdosok veszik, és nem hiszem, hogy a sztyeppéken, meg a sivatagokban olyan nagy hasznát vennék a fa-alu ládácskába csomagolt, káprázatos szépségű étkészletnek. De én ezt nem tudhatom.

Íme az 1500 órán át dizájnolt piknikkészlet. Csikós egy autóflottát venne az árából

Külön csarnokot szenteltek az alternatív hajtású autóknak a 2010-es Párizsi Autószalonon. Még egy egy gokartpályához hasonló elkerített részt is felépítettek a csarnok egyik végében, ahol a furábbnál furább járgányokkal lehet megtenni egy-egy rövid próbakört, hogy megérezzük az amperszagú jövő ízét. A Nissan Leaf és a Renault Fluence ZE - az emberi léptékű villanyautók - óriásnak számítanak itt: a mopedautók őshazájában, a franciáknál ugyanis rengeteg apró elektromos járművet kezdtek el gyártani kisebb-nagyobb darabszámban.

Már távolról szemet szúrt a placcon egy roppant dizájnos törpe. Mintha egy ügyesen zsugorított Kia Soul lenne, Ferrari 458 hátsó lámpákkal. Bár ne mentünk volna közelebb.

Szó se róla, ügyes koncepció a SimplyCity SC4P. Belelapátoltak négy kis ülést az alig három és fél méteres apróságba, akku nélkül mindössze 400 kiló a súlya, és kétféle akkumulátorral is kapható: hagyományos ólom, illetve lítium-ion csomaggal. De a kivitelezése egyszerűen slendrián. Még szemet hunyna az ember a rondán varrott, kényelmetlen üléseken, hiszen úgyis csak egy városi autó. De az ajtó például olyan bizonytalan benyomást keltett, hogy alig mertem óvatosan becsapni, amikor éppen nem figyelt oda a kirendelt hosztesz.

Pedig adatait tekintve versenyre kelhetne akár a Revával is. Már a tizenötezer eurós ólomakkus kivitel is képes nyolcvannal száguldani, akár nyolcvan kilométer távolságra. De aki nem sajnál huszonháromezer eurót a lítium-ion akkus SC4P-re, százötven kilométerre is eljuthat egyetlen töltéssel. A franciák ráadásul kétezer euró támogatásban részesítik a merész vásárlókat, amivel az olcsóbb változat egészen elérhető árkategóriába kerül.

A gyártónak egyébként egész terebélyes modellpalettája van: kisáruszállítótól elsőkerék-hajtású villanybringáig gyártanak mindent, ami konnektorról tölthető.

Sokkal kifinomultabb termékeket készít viszont a Bellier. A kétüléses Jadénak egészen autószerű belseje van: a műszerfal talán egy Peugeot-ból lett átemelve, a lámpák pedig nem másból, mint az éppen kifutó Swiftből. Azért nem csak úgy, hanem tuning kivitelben - így nyilván elegánsabb hatást kelt a huszonegyezer eurós mopedautó. Műszakilag meglepő technológiákat vonultat fel: lítium-polimer akkumulátort 250 ezer kilométeres élettartammal, kefe nélküli villanymotort, üvegszálas karosszériát, és két-háromszáz kilométer hatótávolságot. Létezik mopedautó kivitelben is, 45 km/h-ra korlátozott kivitelben, de a határoló nélküli kisautó akár 75-tel is képes repeszteni.

Érezhették a gyártónál, hogy kicsit túl vastagon fogott a ceruza a kalkulációnál, ezért az autó legdrágább részét, az akkumulátort, havi részletre is lehet lízingelni, ebben az esetben egészen vonzó, tízezer eurós áron kínálják a Jadét.

Sajnos, nem valószínű, hogy az ehhez hasonló, három-ötmillió forintért kínált, harmadik autónak hobbiként tartható fedeles hokedlik ellepnék a hazai utakat, egyszerűen nem áll arányban az áruk a használati értékükkel. De mindenképpen jó irányba haladnak a franciák, mert legalább már jó ránézni ezekre a legújabb fejlesztésekre, és ha kicsit csiszolnának még a minőségen, a termék már egészen kívánatos lenne.

Kívánatos, de nem annyira, mint az EDF francia energiaszolgáltató által szponzorált jégrali-autó. Ez a Duster-héjú kékséghez hasonlóan Trophée Andros versenyekre készült, amelyből már kizárólag elektromos hajtású autóknak is kiírtak egy bajnokságot. Jól teszik - jobban nem is lehetne népszerűsíteni a villanyautók élményfaktorát, mint a ralikrosszhoz hasonlóan látványos néhány körös versennyel.

Ha az állandó kiállítások kicsit túlságosan is állandóak arrafelé, azt azért mostanában megszokhattuk, hogy az ideiglenes tárlatok mindig tartogatnak meglepetést, sőt, igazi szórakozást is annak, aki a Közlekedési Múzeumba látogat.

A klasszikus NES

Ugye, alig pár hónapja indult a számítógépes játékok történetét bemutató kiállítás, amelynek ZX Spectrumait, HT-1080Z-it, Commodore PET 2001-eseit és ős-Atarijait könnyes szemmel nézik a betévedő mai negyvenesek, a régi flipperek és egyéb játéktermi game-ek láttán a ma mára már gyógyult hajdani elektronikusjáték-addiktok éreznek némi zsigeri remegést, a fiatalok pedig hűdebéna felkiáltással, a gyökerek felfedezésének finom izgalmával járják körbe a kiállítást. Az egy igen fajin része most a múzeumnak, menjenek oda, oszt' jól nézzék meg önök is.

Hátémínuszezernyolcvan zé, ahogy gimiben hívtuk ezt a szörnyet

De ennél most egy újabb, már a héten látogatható másik program következik. Közel kétszáz évvel ezelőttre kalauzol bennünket a fent leírt "Űrhódító" tárlattól épp egy falnyira eső "Mozgásban – a Hídember gépei" című, e héttől látogatható kiállítás.

A lényeg – a Gép, a Mozgás, a Működés, a Technika. Mindez ük-ük-ükapáink korából, amikor Magyarországon még történtek Nagy Dolgok. Például megépült az európai kontinens első közforgalmú vasútja, ami azért nem pont olyan volt, mint ahogy azt ma elképzeljük, sokkal inkább hasonlított a tokiói Haneda reptérre vezető Monorailre, vagy a korai német egysínű vasutakra.

Mindkét oldalon ücsöröghető

Ott mérnek, ahol kell, vagy ott, ahol többet tejel? Megkérdezték a vezetőt. Válaszolt is. Inkább ne tette volna. Tudták, hogy idehaza a szakmaiságnak van prioritása, nem a pénzszedésnek? És akkor még elő sem került a mindenható statisztika...

Vélemények az azonos című írásunkról.

Véget érhet a turbómotor 24 éves száműzetése, ha a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) decemberben elfogadja a Forma–1 legújabb technikai szabályzatát.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Startra várva.

Itt minden megtörténik: 35 éves bogár alázza meg negyedmérföldön a Shelby GT500-at, az új turbo Imprezát, a 335i Coupe BMW-t és a közönség üdvrivalgásban tör ki. Valahogy ez a génjeinkben van, a kisebbel szimpatizálunk, az elesetteket segítjük és ha a kicsi nyer, felül kerekedik, akkor az elégtétel. Győzelem a nagy, a gonosz, a gazdag felett.

Igazi Dávid és Góliát küzdelem. Dávid nyert.

Nem újkeletű dolog bogárral gyorsulni. Kaliforniában, a 60-as évek végén egy motorsporttal beoltott, ámde nem túl pénzes fiatalembernek csak egy kicsit megpiszkált bogárhátúra futotta a V8-as izomautók ellen. Addig faragta, addig építgette, hogy eredményes volt: nyerni tudott.

Klasszikus Cal-looker.

A fiatalember a szakma benjáminja: Gene Berg. Aki számára a név ismeretlen, azt nem érdekli a léghűtéses vw tuning. Kaliforniából indult a tuning bogarazás, a Cal-looker építés, Amerikában a mai napig sok drag versenyt rendeznek bogaraknak.

A Bogár és a mutáns csatája.

Európában kicsit szomorúbb a helyzet, nagyon kevés igazán jó gyorsulási verseny van bogarak számára. A kevés közül az egyik legjobb a belga Der Autobahn Scrapers (DAS) rendezésében a bitburgi DASDRAGDAY, a DDD.

Turbós Civic és turbós VR6-os VW rémisztó szélesítéssel, drag slickekkel.

Persze a verseny nyílt, bárki nevezhet, hiszen az igazi érdekesség, amikor nem csak egymással mérkőzünk, hanem az idegenekkel is. A turbo Civic-kel, a kompresszoros Chevy-vel, vagy a 3.6-os BMW Alpina-val. Persze a győzelem nem mindig garantált, de annál nagyobb az öröm, ha megtörténik. Bogárból is van 10 másodperc alatt teljesítő, de a legszebb az, amikor egy rendszámos, utcán használt, gyönyörű állapotú gép veri oda korunk egy-egy nagy becsben tartott sportautóját. Az Autobahn Scrapers Belgiumból lábon átjön 10-15 bogárral, gyönyörű, cal-look stílusban épített bogarak és a legrosszabb is 14 másodpercet megy negyedmérföldön, de inkább azt mondanám, hogy 13 közepét. Aki nem jártas a negyedmérföld időkben, annak legyen elég annyi, hogy a 13 közepe, alja egy ügyesen startoló pilóta ideje egy Impreza STi-vel. Ezek a bogarak 13 másodperces idővel 160-180-as átlépő sebességgel mennek a táv végén. Rendszámos, utcai autókról van szó! A mezőny túlzásoktól sem mentes. Van itt nitrós, turbós autó, van korabeli dekoros bútorszállító T1-es nitróval, van tükörpolír fekete fényezésű turbós gép fékernyővel, persze ezek nem utcai gépek. Volt egy új Impreza turbo is, széria megjelenéssel és technikával, 14.9-et tudott menni. Ezt az időt a rosszabb utcai bogarak tudják a mezőnyben. A kis tömeg és a hátsó hajtásra terhelődő dinamikus súlypont áthelyeződés miatt a bogár félelmetesen tud rajtolni. A 13 alatt menő autók már kétkerekeznek és szinte kilőnek a startnál. Jobb 60 lábas eredményeik vannak, mint bármelyik 4 kerék hajtású autónak, amelyhez azért hozzátartozik a négykerekesek általában nagyonbb tömege is.

A bütykölés folyamatos a depóban.

Az egyik legnagyobb meglepetés az a 73 éves bácsi volt, aki Berlin mellől jött egy lemattult 1971-es bogárral, gyári lemezfelniken, semmi csicsa, komótosan átszerelte a hátsókat slickekre és ment pár 13.8 és 13.9-es időt. Elmondása szerint 1776 ccm-es a blokk, rajta Weber karburátorok, a 80-as években építette egy német szakember, nem tudja milyen tengely van benne, nem tudja milyen a hengerfej, de a görgős fékpadon 161 lóerőt tudott a főtengelyre számolva. A 13-as idő bizonyítékul szolgált az adatra.

Feltöltős szörnyeteg. Úgy szólt, mint a géppisztoly, sajnos nem hozta a várt eredményt. 11.5 körül ment.

A trend egyébként a turbósítás. Még 2-3 évvel ezelőtt egyáltalán nem volt turbós utcai bogár itt, csak a motortér fedél nélküli drag gépeken figyelt a nagy csiga. Ma azonban már az utcaiakon is, motorfedél alatt is elférő, szép kitek vannak.

Osztrákoknak nem volt szerencséjük. Látványosan szétdőlt a technika, a hajtórúd szakadt el.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kihegyezett, 13 alatt menő gépek hullanak, mint a legyek. Csak az igazán profi, horribilis költségvetéssel összeállított autók tudnak tartósak lenni. Egy Ausztriából jött, néha Magyarországon is feltűnő drag bogár blokk teteje lyukadt ki, szépen kinézett a hajtórúd. A lyukon benézve láthattuk, hogy a főtengely egy ellensúlyozott szép darab volt, de valamilyen megfontolásból gyári hajtórudakat használtak, az meg feladta a harcot. Neki sem kezdtek a javításnak, vicces feliratokkal látták el és a sörhöz nyúltak. Nem voltak szomorúak. Egyébként pedig a helyszínen bütykölés, új szinterkuplung felrakása, kerékcserék úgy hozzátartoznak a rendezvényhez, mint nyereghez a ló. Ha az ember végigsétál a depóban a hangulat óriási. Sörözés, szerelés, egymás vicces cseszegetése, beszólogatás elmaradhatatlan kellékei a DasDragDay-nek. Biztos nem volt ez másként 1968-ban az NHRA egy-egy versenyén sem. A bogárhátú, a jó kedv és a sör örök.

A kikötővárosok izgalmasak: népek, kultúrák és szokások keverednek. Európa egyik legszórakoztatóbb települése Hamburg. Évszázadok óta zajlik az áru- és pénzcsere. És ahol árus meg hajós van, ott nők is vannak. St. Pauli a város piroslámpás negyede volt, és még ma is az, pedig a városvezetés sokat feszített a laza erkölcsökön.

A helyiek inkább csak mulatni jártak a kikötői negyedbe, senki sem akart odaköltözni. Így teltek meg a régi házak fiatalokkal, punkokkal meg mindenféle külföldiekkel. A sok csudabogár járműparkja is meggyőző: kedvencem ez a Mercedes-Benz T2 408 kisbusz volt, a tökéletes lakóautóvá vált kiszanált áruszállító. Hogy a bele se legyen reménytelenül sötét, egy fél Barkas-t dobtak a tetőre. Látják azt az ujjnyi hegesztést? Döbbenetes. Ami igazán meglepő, hogy a kocsinak friss műszakija volt. Értik, Németországban…

Akinek régóta van dellája, lenézi a harsány minőség­villogtatást, például nem veszi meg a giga Gucci-feliratú táskát, helyette jelöletlen szuperminőséget vásárol tízszeres áron. A trend az autókra is igaz.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Fotó: depalmaclothing.com

Az egy dolog, hogy Danny Trejo arcáról könyvet lehetne írni. Az pedig egy másik, hogy végre kapott egy saját filmet, ami - szerintem - Rodriguez eddigi legjobb alkotása. Ami mégis a legszimpatikusabb, hogy kimászott a ganéból, amibe annak idején került, ahogy az is, hogy ha kell, oda is csap rendesen (Kaliforniában könnyű- és váltósúlyban is megnyerte a börtönbox-bajnokságot). Súlyos karakterszínész, kevés ilyen arcot találni manapság Hollywoodban.

És persze szereti az autókat, nem csak a kamera kedvéért. Ez pedig plusz pont. A Machete még egyet érdemel. Danny Trejo jó fej, szeretjük.

(A lowrider is built, not bought...)

230 kilónyi akku volt alattam, benne 16 kilowattórányi töltés. Középmotor, hátsókerék-hajtás, bivaly nyomaték, 800 forintos tankolás, mi kell még? Egy jó navi!

Vélemények az azonos című írásunkról.