Január 24-e, csütörtök. Gyönyörű, tavaszias idő, vakítóan ragyog a Nap az elvékonyodott ózonréteg felett, mesésen kék a széndioxiddal egyre telítettebb ég. Lelkesen köpködnek a kis utcagyerekek, vidáman csicseregnek a gurulósszatyros öregasszonyok, mély átéléssel simogatják ceruzával rajzolt szemöldökű nőik seggét a borostás, kihívó tekintetű hímek a Hungária körúton dülöngélő 1-es villamoson. Csak az én pillantásom fátyolozza némi melankolikus komorság.

Kész, vége, visszaadtuk. A tartós Dacia ideje a Totalcarnál kitelt. 11 ezer kilométerrel vettem át, 25 ezerel adtam vissza. Ültünk benne heten, cipeltem vele nagy, nehéz dolgokat, mentünk vele tengerpartra, tapostunk vele havat. Egy izzó kiégett, és most a végén elkezdett valami zörögni rajta alapjáratközelben, talán a meglazult kartervédő.

Panaszra nemigen adott okot, tette, ami elvárható tőle. Nyugodt, de azért tempós autózással, főleg országúton használva, nagy átlagban 5,6 liter körüli fogyasztásokat számoltam rajta. Autópályán 130 felett belehajszolható a 7,5-be, kilencvennel poroszkálva levihető öt alá. 25 ezer kilométeres korára zavaró kopás, sebesülés, elhasználódás nincs rajta. Kicsit koszos a kárpit (két kisgyerek is élt benne az utóbbi fél évben), kicsit karcos itt-ott a műszerfal, de a hét üléssel, klímával, dízellel, CD-vel megtűzdelt, listaáron ma 3,8 millióba kerülő kocsi jelenleg semmivel se néz ki elhasználtabban, mint ugyanennyit futott márkásabb társai szoktak.

Visszavittem hát a Daciát a Renault központjába, ahonnan hamarosan indul tovább új gazdihoz, új kalandok felé.

Lehet, hogy még hallunk róla! Amennyire most tudjuk, tulajdonosa az az úr lesz, aki emailben már hetekkel ezelőtt bejelentkezett hozzánk, hogy mikor visszük vissza, kinek adjuk le a kocsit, mert érdekli, megvenné. Ha tényleg övé lesz a KOT-566, kimegyünk a gépátadásra, és tudósítunk a nagy találkozásról.

A Renault gépjárműpark-üzemeltetője, Géza is könnyes szemekkel emlékszik a nemrég még épp csak gügyögő Dacia első lépéseire:

Pont, mielőtt kiadtuk nektek, jött valami szállítmány promóciós csoki az irodaházba, feltelefonált a sofőr, hogy át kéne venni, mert a porta nem engedi be a teherautót az parkolóba. Lementem, kérdeztem, hogy mi is ez pontosan, kiderült, hogy nem csoki, hanem gumicukor. Nem sok, csak két raklapnyi, egy tonna. A sofőr csak leste, hogy mi ez a kocsi, ami ilyen mohón nyeli ládaszám a gumicukrot. Két fordulóval levittem a mélygarázsba az anyagot a Daciával, simán elbírta a fél tonnákat, nem akadt fent még a rámpákon sem.

Miért is akadt volna: a forgalmiban 515 kilogramm hasznos terhelhetőség szerepel. Jó masszív szerkezet, továbbra is szívesen ajánlom mindenkinek, akinek a mérlegben a sivár belteret és a „Van egy Daciám” mondat kiejtésekor jelentkező enyhe borzongást tudja ellensúlyozni, hogy milyen jól használható, milyen hatalmas kocsit lehet venni relatíve milyen kevés pénzért. A Dacia Logant szerettük, emléke szívünkben örökké él.

Dacia Logan MCV tartósteszt

2007. júliustól decemberig nálunk volt egy hétszemélyes Dacia Logan MCV, Laureate felszereltségben. Nagyjából hetente olvashattak róla itt a Belsőségen. Elképzelhető, hogy írunk még az eladásáról és egy formálódó Titkos Projektről, de egyelőre ez a vége. Az összes megjelent epizód:

Befogadtam egy románt (2007. július 19.)
Pezsgés a Dacia körül (2007. július 27.)
Első tankolás a tartós Daciával (2007. augusztus 3.)
Hátamon a váram (2007. augusztus 10.)
Anzix a negyedik daciás hétről (2007. augusztus 17.)
Dákó a Belsőség szemével (2007. augusztus 24.)
Belestem a szoknya alá (2007. augusztus 31.)
Dízel Daciával dübörögtem Dalmáciában (2007. szeptember 16.)
Dacia a Zasszony szemével (2007. szeptember 23.)
Loganok összefutása (2007. október 7.)
Tízajtós Logan (2007. október 21.)
Egy szervizlátogatás tapasztalatai (2007. október 28.)
Újra látok! (2007. november 13.)
86 ló + 70 ló = 166 ló (2007. november 18.)
Halálhörgés, szidalom (2007. december 2.)
Vettem a Dacia helyett egy… (2007. december 23.)

Ha nem szeretne lemaradni egy részről sem, tegye el a tartósteszt okos könyvjelzőjét (RSS).