Aki akarta, nyilván olvasta a weissenkircheni veterán motoros és kisautós hegyi felfutó versenyről szóló tudósítást. Ilyen helyre a legjobb illő eszközzel érkezni, praktikusan olyan Puchhal, ami fölötte áll a szarral gurigázás kategóriájának, de megteszi az öreg Zsiga is, ha szép. Vagy a motor.

Lassan hagyománnyá válik, hogy kis magyar csapatunk kétkerekűekkel indul neki az útnak, idén már harmadik évben szerveztünk konvojt. A kis magyar csapat közben veszélyes méretű galerivé dagadt, ez alkalommal nyolc motor indult Magyarországról, tizenkét fővel az összesített fedélzeten. Volt öreg trágyapumpa (Honda CX500), német rendszámos nagy BMW, Suzuki Volusia chopper (vagy krúzer, tudomisén), négyszázadik kilométerét taposó Yamaha MT-03, Ducatinak tűnő Yamaha TRX 850 és előző nap vásárolt KTM túraenduró is a társaságban.

Mi hű társunkkal, az évek óta családtagnak számító 1976-os Kawasaki Z750-essel mentünk. Teszem hozzá, a Kwak most látta Weissenkirchent harmadszor.

A móka akkor kezdődik, amikor az ember végre túljut a határon, majd letér az autópályáról. Ausztriában motorozni magasztos érzés, hetekre bebalzsamozza a lelket. Még a harmadrendű utak is tükörsimák, sár- és pormentesek (motorosok tudják, ez mennyire fontos), az autósok vigyáznak a bájkosokra, minden ilyen túra olyan, mint az álom.

A múltkor, amikor a 190-es családi Merci önindítóhiba miatt kicsit kiesett a forgalomból, kölcsönadtam a Katinak az Alfát. A szokásos reggeli hercehurcára, gyerekeket vinni oviba, bölcsibe, elmenni a Mexikói útra, ahonnan a munkahelyére földalattizik – erre kellett.

Mint tudják, egy kis kuplungcsúszást és elsőfutómű-nyikorgást leszámítva az Alfám tökéletes. Könnyen indul, stabil az alapjárata, jók a fékjei, szervós a kormánya, működik minden lámpája, motoros az ablaka – igen, még az is műxik. Csodásan vezethető, ösztönösen használható, igazi bella macchina, ezen még jogosan feszít a milánói címeres embléma. A Kati már vezette párszor, de egyedül még sose. Kicsit félt is tőle, kicsit örült is neki, mert a fiaim szerint az Alfának igazi autóhangja van, ezért abban mindig nyugton vannak. Első reggel ezért megnéztem, hogyan hajt el vele. Persze a kezelési útmutató nem maradhatott el.

Kati itt még örül. Azt hiszi, egyszerű lesz az Alfával az élet

- Tudod, pumpálsz hármat a gázon, indítózol, hamar elkapja. Vigyázz, mert utána elég hamar le akar fulladni, ezért kicsit még sűrűbben pumpálsz. Hagyod melegedni, felengeded a kuplungpedált. Sűrű a váltóban az olaj, még üresben is megmozdul majd az autó előre, ezért finoman pumpálj tovább, mert megáll a motor. Tedd be a gyerekeket, addig felébred, majd indulj el. Vigyázz, az első néhány felkapcsolással, mert a kettesnél nincs már szinkron, amíg hideg az olaj, borzalmas dolgokat művel. Egyesből kettesbe váltás közben, üresben engedd föl a kuplungot, adj közepesen nagy gázfröccsöt, nyomd ki újra, és húzhatod a fokozatot. Meglátod, úgy szépen veszi majd. Ha bemelegszik, melegen már csak visszafelé kell duplán kuplungolnod.

Kati kicsit zavartan nézett, valahova a műszerfal mélyébe. Talán látott ott valamit, egy isteni sugallatot, valami ottfelejtett, kínai biztató cetlit. De nem szólt, nem bólintott. Nem szeretem, amikor ennyire nem válaszol. Olyankor valami nem stimmel, és mindig baj lesz. Reggel volt, nálunk a lelki gyakorlatok menetrend szerint éjjel egy és három között zajlanak, ilyenkor viszont sietni kell.

- Várnak a gyerekek, mi lesz már? Én is rohanok, legyünk túl rajta!

Úgy tett, ahogy mondtam. Pumpált, indítózott, motor röffent (büszkeség járta át a szívemet a mély duruzsolás hallatán, elvégre mégiscsak az én kis szerelmem – mármint az Alfa), éppen beállt volna az alapjárat, de elfogyott a benzin a karbikból, fulladozni kezdett. Ahogy megjósoltam.

- Pumpálj, pumpálj, az istenért, mindjárt leáll! – noszogattam.

A biztos Mercedes-nyugalom. Na ja, most csak álom

Kati meg pumpált. Hosszan, mély nyomásokkal. Még jó, hogy erre leállt a motor, szerencsétlen hogyan tett volna másképp.  Látszott a Katin, hogy visszavágyik a Mercibe, a jó kis malomkormány mögé, a biztos szinkronizáció és a pöccröffenés világába. De csak az Alfát használhatta.

- Figyi, kicsiket kell nyomkodni, viszont úgy járjon a lábad, hogy ne látsszon szabad szemmel. Ha így csinálod, mindig megáll majd.

Újabb próba, majd még egy, majd még egy, a házasság intézménye a varrások mentén lassan szakadozni kezdett. Gondolatnyival a válóper beadása előtt kis feleségem végre megemberelte magát, eltalálta a gázpedálszamba ritmusát, megjött a benzin, motor alapjáraton. Csend, béke, boldog egyetértés, a motor is glugyglugyolva turbékolt a háttérben. Kivette üresbe.

- Pumpálj, pumpálj az istenért!

Phű, majdnem leállt. Csodával hatásos módon járva maradt a motor. Gyerekek be, ajtó becsuk.

- Tudod, egyes-kettes között, az üresben kuplung fel, nagy gáz, kuplung vissza és csak akkor húzd sebességbe! Vigyázz!

Hősies indítózás, hősies pumpálás, már csak a duplakulungolás van hátra

Kati elindult. Hozzá kell tenni, hogy nem ügyetlen csaj, két és fél évig volt Fiat 500-asa szinkronizálatlan váltóval, sokat szokta akkor a dupla kuplungolást. Most nem sikerült annyira, az Alfa nem Fityó, fél tőle, láttam a szemében. A járda szélén állva hallgattam, szívem szottyai hogyan küzdenek meg egymással. Egyes (húzasd még, húzasd még! Jajjjjj…), szünet, haldoklóan bágyadt alibi-gázfröccs, iszonyatos recsegés, még recsegés, újabb recsegés, már peregni kezdett a vakolat a szemközti gyárfalról – végre bevette. Alig pattant meg néhány ér az agyamban.

Este hazaérek, kis feleségem lelkesen mesél.

- Nem is kell duplán kuplungolni! A bölcsi után feladtam, mindenféle trükk nélkül is tök szépen veszi a kettest!

Ugye önök sem hiszik, hogy ez az autó nem tökéletes (jaj, hány köpködő kommentet kapok majd erre a megjegyzésre...)?

Persze, mert az olaj hamar bemelegszik annyira, hogy haldoklóan kis fordulaton legyen némi szinkron. Ezt magyaráztam reggel, fél órán át. Mindegy. Az Alfám akkor is szuper. Mi több - hibbbátlan.

És persze: asszony, egy…

Figyelem! Alantas érzelmekre hatás veszélye forog fenn. Tudjuk, hogy nem szép és néha el is szégyenli magát utána az ember de velünk van nap, mint nap. Ilyen a káröröm. A mai adagot, engedelmükkel, mi szervírozzuk.

Királynak látszani, majd öt másodperc múlva közröhej tárgyává válni szar érzés lehet. Még annak is, aki 1001 technokrata lovat engedhet meg magának.

És az vesse rám az első követ, akiben nem merült fel az "úgykellnekedköcsög" -érzés.

Mert a káröröm egy őszinte dolog. Nem, nem savanyú a szőlő, boldog ember vagyok, köszönöm.

Saccra a szervízszámlát valaki?

King for a day, fool for a lifetime.

Embernek lenni, semmi egyébnek.
De annak egésznek, épnek
és Isten lehelte szépnek.
Sík Sándor

Miért ez a szentimentalizmus, kérdezhetnék okkal, manapság nem divat. De sajnos nem divat az sem, amit az idei összeröffenésre készülő Magyar Mazda Klub tagjai csináltak.

Nem nagy dolog, mondhatnánk, csupán felújították a találkozónak helyt adó kemping játszóterét.

De a mai világban, mikor a halálra hajtott/ellustult (tetszés szerint választható) embert faszkorbáccsal sem bírják rávenni, hogy önként, önzetlenül, saját költségen bármit is tegyen, mindenképpen becsülendő dolog.

Ezen a hétvégén is bővelkedünk autós programokban, úgyhogy aki egy kis kimozdulásra vágyik, nem habozzon, íme a kínálat:

Itt van először is a szerdán kezdődött Automobil 2008 kiállítás a Hungexpón. Akinek most jött meg a kedve, még holnap sem késő kilátogatni, ugyanis szombaton a B pavilonban Amerikai Autó Kiállítás és Találkozó kezdődik az American Car Club Hungary szervezésében. A szervezők 200 amerikai autó ritkaságot és egyéb érdekességeket ígérnek.

Ma reggel tíz óra huszonkettőtől tizenegy nullaötig nálunk járt Szoták Réka, a Totalcar-Expressz magazin címlaplánya. Azért jött, hogy elvigye a róla készült, és az újságban meg nem jelent képeket.

Gyorsan dedikált egyet Baowah cimborájának, akinek nem mellesleg Nyúlnyom Gergő a nickje, és elmondta, mi történt vele a fotózás óta.

Otthagyta például az Ikeát, elhatározta, hogy grafikus (igen, újságkészítő) szeretne lenni.

Amit azonban nem kellett elmondania, mert egyből láttuk: egy reklámfilm forgatás miatt megváltoztatta a hajszínét. A változás jelentős, ezért nem mehetünk el szó nélkül mellette.

Tehát: jobb-e Réka melírral?

Egyre jobban bebizonyosodik, hogy Dopeman szövege az élet bármely területére igaz. Ha egyszer bekerül az ember a rendszerbe vagy nyilvántartásba, a mai számítógépes adatfeldolgozó világban az isten sem menti meg a büntetéstől. Akár vétkes, akár nem. Ráadásul ez nem is érdekel senkit.

Még az agyoniskolázott ügyvéd urak is csak a pénz csengésére figyelnek. Nem az a lényeg, valami jogszerű-e vagy etikus (azt hiszem már nincs is ilyen szó), hanem hogy akinek levelet küldenek, szarja össze magát a feladóban látható „ügyvédi iroda” sortól, és azonnal fizesse be, ami a levélben áll. Az a levél, amit a napokban kaptam még azzal egészíti ki az előzőeket, hogy az sem érdekli őket, van-e értelme annak, amit saját maga írt.

Ha egy kicsit vissza szeretnénk ugrani a kezdetekhez téren és időn át, Csomádon találjuk magunkat, úgy két évvel ezelőtt. Ott és akkor volt ugyanis, hogy Indián gyomra felfordult Karotta Legocsmányabb Főnix nevű driftautójától, és egyszerűen nem engedte ki a kapuján, nehogy meglássa valaki.

A megállapodás 1 napos villámfényezésről szólt, szétszedés nélkül. 10 napos munkatábor lett belőle. Fúrtunk-faragtunk, és a végeredmény még Karottát is sokkolta. Zokogott, hogy ilyen szép csatahajószürkét mekkora vétek lesz az útmenti fákra kenni. Az oldalán látható répasárga japán felirat nindzsin-nek olvasandó, jelentése sárgarépa. Alig várjuk, hogy egy japán driftbíró ájultra röhögje magát tőle.

Az East Block megkapta a feladatot: faragjon retróautót egy Túró Rudi kampányához. Az első jelölt elég csúnyán póruljárt, aztán második nekifutásra már összejött valami.

Gyakran nézünk ki a szerkesztőség ablakán, ahol most nem látunk semmit, a blokk másik oldalán, a Munkásotthon utcában viszont leparkolt egy érdekes állat. Mivel tudom, hogy olvasóink általában nem is olvasnak, hanem egyből a kommenteléssel kezdik, felteszem a kérdést: na, melyik régi sorozatszereplő járt ilyen autóval?

Bizony, Tony Petrocelli. Nem ilyen színűvel, de Chevy Blazerrel. Hogy az övé is a szoció soros hathengeres motorral volt-e, sajnos nem tudom, mert bár Pertocelli az építkezéssel lassan haladt, mégiscsak egy jól menő ügyvéd, akinek azért nem gond az a plusz pár liter benzin. Főleg Amerikában.

A neten mászkálva plastikmedia főszerkesztőjének ajánlása alapján Karotta hívta fel a figyelmemet egy videóra.

Olvasóink közül is sokan ismerhetik az immár 26 éve megjelent Pole Position-t. A játék sikerét jól mutatta, hogy szinte minden akkori platformra elkészítették és még a 90-es években is sikeresen hódított a PC piacon.

A filmet a GAME OVER projekt keretein belül készítették, stop motion technikával. Nekik köszönhetjük még a Human Tetrist és a Space Invaderst is.

A Yamaha nem csak motort, hanem hangszert is készít. Rajtuk kívül melyik motormárka neve egyezik meg egy hangszergyártóéval?