Elemér nem rest, elemek engedetlenségének ellenében eme eposzt eresztette el hétvége remek eseményét keretezve. Respect!
WéééeSssseeeeRrrr, bébi!
Idén ötödik alkalommal látogatott hazánkba a világszerte nagy népszerűségnek örvendő, a Forma 1-nek több pilótát (elég csupán Vettel-re, Massa-ra, vagy a legfrissebb HRT-s „igazolásra”, Ricciardo-ra gondolni, akinek ez volt a búcsúja a Renault Formula 3.5 szériától) kinevelő, családi programnak és nagystílű marketingfogásnak álcázott kőkemény versenysorozat, a World Series by Renault (WSR).
A sok műanyag vacak között, hadd lássák a régi dicsőséget!
Olyan volt ez nekem, mint mohamedánnak a Kába kő, de én nem csak körbejártam, hanem meg is nyaltam, bő nyállal. A szívem megsajdult, amikor hirtelen lelőttem a benzinszivattyút és csend lett.
Már akkor megfogant a gondolat, amikor Papp Tibi évekkel ezelőtt megírta anyám drágán vásárolt K11-es Micrájának történetét. Azt tudtuk, hogy ez az autó a magas, hatezer eurós ár és az újszerű állapot ellenére Németországban már roncsnak számít, legalábbis a roncsprémiumnak nevezett autócsere program fogalmai szerint.
Talán emlékeznek még Gergőre, aki annak idején egy levélben mesélte el, hogyan indult feleségért Chilébe és hogyan kötött ki végül egy Renault Thalia kormánya mögött. Nos, Gergőék életében azóta történt egy s más, míg végül Londonban kötöttek ki, ahonnan szintén küldött egy érdekes levelet.
Az utakon biztosan nem. Tán meglepőnek tűnhet a kijelentés, de elhihetik: nem alaptalanul mondom ezt. Mindent láttunk már, minden volt már (még Bristol is, amitől zengett az egész európai szaksajtó), lassan végére érünk, elfogy a lendület, mi jöhet még a minden után? Vagy mégsem? Gondoljanak csak bele, mi történne, ha önöknek azt mondanák, hogy oké, most hét napig melózol, mint az állat, de a nyolcadikon… A nyolcadik napon neked adják a menyországot, annak minden csavarkulcsával, kincsével és olajszagával egyetemben, kapsz egy – mit egy! – kétszintnyi autót, egy márka komplett történelmét, prototípusostól, versenyautóstól, aranyozott jubileumi veterántól az 1904-es pályagépig.
Aztán választanod kell ötöt és azokkal autózhatsz egy jót forgalommentes helyen. El sem tudják képzelni azt a dilemmát, ami Csikóssal együtt elkapott minket. Hiszen ilyen esély egyszer adódik az életben, többet nem lesz, talán soha senki nem ír majd ebben az országban ezekről az autókról úgy, hogy ténylegesen vezette volna őket.
És van belőlük 450.
Így jártunk, és nem tudtuk, mihez kezdjünk. Végünk volt, teljesen megriadtunk a feladattól és elhihetik, önök sem tettek volna másképpen. Leblokkol az agy ilyenkor. Mert mi kéne inkább? Walter Röhrl 400-as Asconája vagy Frentzen DTM-rettenete? Egy törékeny, finoman használandó prototípus a hetvenes évekből vagy egy V8-as Admiral Mark IV Custom? Öreg veterán? Új? Kabrió Calibra vagy V6-os, középmotoros Tigra?
Megálltunk, vártunk, aztán futkostunk, mutogattunk és gesztikuláltunk. Volt, amiből én nem engedtem, volt, amiből Csikós. De ma, visszanézve erre a pár napra, szerintem sikerült úgy választanunk, hogy ismét valami egyedi és első kilométerkövet rakjunk le a feneketlen internet káoszában. Hogy aki erre rákeres, az meg tudja találni.
Az általunk kiválasztott autók ritkák. Van, amelyiket állapota, van, amelyiket tulajdonosa vagy éppen alacsony példányszáma tesz ma már szinte elérhetetlenné. Gyári állapotban, minimális kilométeróra-állással (nem ritkán restaurálatlan állapot mellett), vagy éppen kicsit lelakva, mégis ma már elérhetetlenül mutatják azt, milyenek voltak anno, újkorukban. Mi tudjuk, és tudni fogják önök is.
Egyszer nagyon régen született még egy poszt, melyben Orosz Peti kicsit megkarcolta a méret-problémát, hogy vajon miért nem növekszik az autók beltere egyenes arányban a sofőrök átlagmagasságával.
Ahhoz a poszthoz készült egy zseniális kép, amelyik Csikós szerint életszerűtlen. Ez az.
Aztán a napokban készült egy kép, valami Isteni sugallat mondatta velem, hogy ne törődjek a halálán lévő Csikóssal (látják, megint ott volt), aki a hetvencsillió fokban hasalt a forró aszfalton és aki azóta már kimondta rám a fatvát, adjuk meg a módját, mutassuk meg, hogy a méret igenis számít. Fogadják szeretettel, amolyan reply-ként. Bővebben holnap.
Egy ártatlannak tűnő teszt-felajánlással lobbantotta lángra Kőbájker a már régen szunnyadó zsarátnokot. Ha tudta volna, micsoda darázsfészekbe nyúl ezzel, talán nem is tette volna. Mindegy is, régen le akartuk már meccselni ezt a dolgot, most tényleg nagyon elszánt mindenki, úgyhogy előbb-utóbb megtudjuk, kinek van a legnagyobb cer gépe a szerkesztőségben. Készüljetek!
Legalább tizenöt vodkát ivott aznap este egy bárban az a tiroli férfi, akinek egy közúti ellenőrzésnél érthető okból azonnal bevonták a jogosítványát. Mivel társa is komoly alkoholos befolyásoltság alatt állt, az osztrák rendőrök megpróbáltak segíteni a hazajutásban. A megállított autóba beszálló egyenruhásnak azonban nem volt gyakorlata automataváltós autók vezetésében, így csak az első kereszteződésig jutottak, ahol a kuplung helyett bal lábbal reflexszerűen a fékbe taposott. A hirtelen fékezés miatt a járőrkocsit vezető kollégája pedig annak rendje és módja szerint le is zúzta a kocsi hátulját.
Az 52 éves tiroli férfi ekkor úgy érzete: egálban vannak, és visszakérte az imént bevont jogosítványt, cserébe felajánlva, hogy „elfelejtik” a balesetet. A segítőkész rendőrök azonban ragaszkodtak a rendes ügymenethez, így feljelentés, a múlt héten pedig ítélet született: a két részegnek összesen több, mint ötezer eurót (1.3 millió forint) és kilenc hónapnyi felfüggesztettet osztott ki a bíróság.
Még furcsább annak a fiatal rendőrnek az esete, akit tavaly ítélt csaknem kétmillió forintnak megfelelő büntetésre az osztrák bíróság egy láda sörért, amiből egy cseppet sem fogyasztott. Ifjú hősünk épp a belváros utcáit járta tilosban parkoló autókra vadászva és hamarosan fel is tűnt neki egy fekete BMW. Már írta is a feljelentést, mikor észrevette a visszapillantón lógó kis rendőrségi zászlót.
Gondolván, hogy egy kolléga autójába botlott, végül mindössze egy cetlit hagyott az ablaktörlő alatt: „egy láda sör lesz” felirattal. Pechjére nem rendőr volt az illető, aki szó szerint értelmezte a felszólítást, és még aznap megjelent a kapitányságon egy láda sörrel. Bár a rendőr és a tilosban parkoló BMW vezetője is poénnak szánta a dolgot, az osztrák bíróság nem viccelt, és hivatali visszaélés miatt ítélte el a rendőrt.
Ma éjjel nem hiába ébredsz fel, hajnali három körül. Hogy izgalmasabb legyen, nem árulom el a pontos órát és percet. De ez a kis bizonytalanság megéri. Nem is értem, miért vagyok ennyire jófej. Simán le kellett volna nyúlnom a fődíjat, és senki sem tudna róla. Mindegy, már döntöttem.
A Hiéna-éra legújabb fejezete köszönt be, értékes nyereményekkel. Mindössze egyetlen kérdést kell megválaszolni helyesen. A feltételek ismertek: ha van Indapassod, belépsz vele, ha nincs, akkor először regisztrálsz (itt). Innentől kezdve jogot nyersz arra, hogy a Belsőségen kommentelj. Hogy erre mi szükséged?
Mindössze annyi, hogy a választ a kérdést tartalmazó poszthoz kell bekommentelni. (Bocs a körülményes leírásért, de hátha mindez új valakinek). És ha te vagy a leggyorsabb, tiéd a nyeremény.
A lista a következő, egyébként a fotón is látható mind:
- egy darab Neutrogena ajakír;
- egy darab Neutrogena kézkrém, amitől már a vikingek keze is babapopó puhaságú volt;
- egy darab Hyundai gyártmányú alvómaszk, New thinking. New possibilities. felirattal, frottír belsővel;
- egy darab Angéla. Bocs, leszavazva. Angéla marad.
Hogy honnan a szajré? Hát persze, hogy a Hyundai i40 norvégiai bemutatójáról, Larvikból. Gondolom, az alvómaszkot azért készítették be, mert 22:30-kor nyugszik a nap, de igazából nem volt rá szükség, mivel a szálloda meglepő módon rendelkezett függönyökkel. A krémek a szél miatt jártak, gondolom. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a szúnyogriasztót lenyúltam.
De cserébe van még:
- 1 db Bose IE2 típusú fülhallgató. Tokkal, fülbedugós kivitelben. Külön spéci pöcökkel, hogy ne essen ki a füledből - ebből háromféle méretet mellékeltek hozzá.
Na ugye, hogy nem baj az a lenyúlt szúnyogriasztó?
Szóval, feküdj le korán, hogy friss legyél. Három körül jön a kérdés, máról, azaz hétfőről keddre virradó éjjel.
Mint tudjuk, úgy tartják, ha az ember felesége már benne van a korban, érdemes lecserélni fiatalabbra, a leggyakoribb tipp a harminchat évest két tizennyolc évesre. Mi vasárnap hasonló dolgot műveltünk a két vén Opellel, amit hoztunk – letettük őket, hogy a látványukat leváltsuk kábé másfél ezer fiatalabbra. Természetesen azért huszonöt évnél öregebbekre, mert autózásban efölött minden pedofíliának számít, ugye tudják.
Szerintem nem volt kétezer autó, de az 1500-at simán elhiszem. Egy gigantikus mező tele kocsival, egy kisebb mező, ahol szintén álltak, mint a heringek, valamint egy vadregényes, ősfás, kanyargós utas, kistavas, zegzugos, óriási park, ahol a legjobb cuccok bújtak meg szétszórt csoportokban. Nyilván a rafinált ősveteránosok ezeket a helyeket foglalták el először, ezért is került ide a színe-java mindennek.
Eladó volt. Kilencezer euróért
C-Type Jaguar, amivel ma is versenyeznek, 112 lóerős Abarth 1000 TCR (tudják, a faros Zastava, ha igazán taplók akarunk lenni), meg persze, számomra a rendezvény sztárja, egy 180-as Ponton-Merci az utolsó szériából, pontosan abban a színben, mint az én Dezsőm volt, még mielőtt Csabi kilakatolta volna. Olyan szép, amikor ennyire jó is, hogy eldöntöttem: megtartja az eredeti színét.
Letérdeltünk és megcsókoltuk: 1000 TCR
Bárkihez oda lehetett menni, azonnal hosszú beszélgetések kezdődtek, nem volt itt sznobéria. Ezt azért is mondom el, mert az rüsselsheimi Klassiktreffennek erre a részére már nem jutott el a kamera, itt magunkra maradtunk Pistával, Tomi ugyanis visszament a szállásra megvágni a délelőtt, a másik két helyszínen felvett videót.
Azt a kisfilmet most lenyomjuk itt. (Vigyázat! Szókimondó, durva szöveg!) Nagyjából minden érdekességet elmondtunk(amit ismertünk), amikor készítettük, bár én még nem láttam, hogy Tomi mit vágott ki a félórányi anyagból, mert most, vasárnap éjjel negyed egykor Keller Laci szobájában ülünk a földön Pistával, isszuk a Metaxáját, a film pedig csak olyan fél-háromnegyed óra múlva érkezik. Nyilván sokat metszett belőle, máskülönben nem tudnánk átküldeni. Mindenesetre nézzék szeretettel, mi igazán nagy örömmel készítettük. Ami kimaradt, az talán részben ott van a galériában. Holnap kora este megyünk végre haza a családhoz, mert már eléggé hiányoznak, bár a buli szenzációs volt. Mission completed, we're packing. (De előtte még azért belenyalunk a tejfölbe, de erről később. - Pista)
Közben persze megejtettük hosszú idő után az első felszabadult, semmittevős autózásunkat Csikkal, bebarangoltuk Rüsselsheim és Frankfurt környékét, fürödtünk a napfényben és a holdvilágban is, csodálatos semmittevés volt. Egy picit tán jól is éreztük magunkat, ne irigyeljék, megérdemeltük. Beszámolunk róla bővebben is, ahogy elmeséljük azt is, milyen az új veteránautó, addig csak némi hangulatkép- és videó. Nagyon mennénk már haza, de mégsem bánjuk, hogy itt voltunk. Köszönünk mindent, most ideje feldolgozni a látottakat és az olvasó elé tálalni. -Pista-
TComment blog
Nincs megjeleníthető elem